Magyar Szemle 10. kötet (1930. 9-12. sz.)

Ihrig Károly: A szociális probléma a mezőgazdaságban

6 MAGYAR SZEMLE 1930 Tudvalevőleg a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, amely a kérdés­nek legfőbb mozgatója, túlnyomólag az ipari munkásság képviselőiből áll és ennek megfelelően az ipari munkás helyzetének, valamint az ipari termelés természetének megfelelő szemszögből nézi ezeket a kér­déseket. Aki azonban ismeri a mezőgazdaság szervezetét, tudja, hogy ez az egyenlősítés sokszor egészen helytelen, sőt kivihetetlen követ­keztetésekre vezet. Áll ez a társadalmi biztosítás ügyére is. Mindenekelőtt azzal kell tisztában lenni, hogy a társadalmi bizto­sítás terheit az ipar át tudja hárítani az egész közgazdaságra, ellenben a mezőgazdaság azt teljes mértékben saját maga kénytelen viselni. Az ipar ugyanis szervezettségénél fogva, egészen gyenge kereslet eseté­től eltekintve, minden termelési költségemelkedést bele tud kalkulálni az árakba és a felemelt árakat érvényesíteni képes. Ellenben a mező­gazdaság legfontosabb cikkeinek árát a világpiac helyzete szabja meg, tehát ha valamely országban a társadalmi biztosítás miatt a termelés költségei megnövekednek, az árat ezeknek megfelelően feljebb tenni nem lehet, mivel a világpiac a költségemelkedésről egyszerűen nem vesz tudomást. Fokozottan áll ez kiviteli államokra, amilyen Magyar­ország is. Ezért nem helyes egyszerűen utalni Németországra, hogy ha annak mezőgazdasága kibírta a biztosítás terheit, nálunk sem lehet máskép. Németország agrár szempontból beviteli állam és a vámok­ban mindig rendelkezésére áll az eszköz a termelési költségben a bel­föld rovására mutatkozó különbözet kiegyenlítésére. De különbség van az ipar és mezőgazdaság közt a biztosításra szorulók helyzete tekintetében is. Ami először is a baleseteket illeti, ezek a mezőgazdasági üzemmel kapcsolatban aránytalanul ritkábban fordulnak elő, mint az iparban. A mezőgazdasági munka egészségesebb lévén, mint az ipari, a munkavállalóknak betegségből eredő veszteségei is kisebbek. Viszont igaz, hogy a mezőgazdasági munkás szokásai, lakás­viszonyai miatt, valamint amiatt, mert orvostól, kórháztól többnyire távol él, népegészségügyi szempontból is nagy jelentősége volna ez a biztosítás által nyújtott kedvezmények révén az orvos stb. igénybe­vételére rászoktatni. Természetesen el kell készülni arra, hogy a köte­lező betegbiztosítás itt sokkal több költséggel járna, mint az iparban, éppen azért, mert a tekintetbe jövő népréteg szétszórtan lakik, tehát több orvosra volna szükség ugyanannak az egészségügyi szolgálatnak az ellátására, mint a városokban. Ami a rokkantságot illeti, ennek idő­előtti bekövetkezése is ritkább a mezőgazdaságban és hasonlóképpen az a korhatár, amikor valaki munkára képtelen öregnek minősíthető, itt későbben következik be. Figyelembe kell venni az utóbb említett két biztosítási ágazat szempontjából különösen azt, hogy a mező­gazdasági üzem mindig képes nagy számmal fél- és kisebb munkaerőket is alkalmazni. Ha tehát a munkavállaló akár rokkantság, akár öregség miatt korábbi munkakörét már nem is töltheti be, ez még nem jelenti azt, hogy teljesen keresetképtelenné vált. A munkaadó és munka­vállaló közti viszony egészen más a mezőgazdaságban, mint az iparban, nem pusztán a rideg bérszerződésen alapul, hanem hosszú évek, év­tizedek, sőt néha generációk kapcsolatán, melyből még ma sem vesztek ki teljesen bizonyos patriarchális vonások a munkaadó részéről, aki

Next