Magyar Szemle 10. kötet (1930. 9-12. sz.)
Ihrig Károly: A szociális probléma a mezőgazdaságban
6 MAGYAR SZEMLE 1930 Tudvalevőleg a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, amely a kérdésnek legfőbb mozgatója, túlnyomólag az ipari munkásság képviselőiből áll és ennek megfelelően az ipari munkás helyzetének, valamint az ipari termelés természetének megfelelő szemszögből nézi ezeket a kérdéseket. Aki azonban ismeri a mezőgazdaság szervezetét, tudja, hogy ez az egyenlősítés sokszor egészen helytelen, sőt kivihetetlen következtetésekre vezet. Áll ez a társadalmi biztosítás ügyére is. Mindenekelőtt azzal kell tisztában lenni, hogy a társadalmi biztosítás terheit az ipar át tudja hárítani az egész közgazdaságra, ellenben a mezőgazdaság azt teljes mértékben saját maga kénytelen viselni. Az ipar ugyanis szervezettségénél fogva, egészen gyenge kereslet esetétől eltekintve, minden termelési költségemelkedést bele tud kalkulálni az árakba és a felemelt árakat érvényesíteni képes. Ellenben a mezőgazdaság legfontosabb cikkeinek árát a világpiac helyzete szabja meg, tehát ha valamely országban a társadalmi biztosítás miatt a termelés költségei megnövekednek, az árat ezeknek megfelelően feljebb tenni nem lehet, mivel a világpiac a költségemelkedésről egyszerűen nem vesz tudomást. Fokozottan áll ez kiviteli államokra, amilyen Magyarország is. Ezért nem helyes egyszerűen utalni Németországra, hogy ha annak mezőgazdasága kibírta a biztosítás terheit, nálunk sem lehet máskép. Németország agrár szempontból beviteli állam és a vámokban mindig rendelkezésére áll az eszköz a termelési költségben a belföld rovására mutatkozó különbözet kiegyenlítésére. De különbség van az ipar és mezőgazdaság közt a biztosításra szorulók helyzete tekintetében is. Ami először is a baleseteket illeti, ezek a mezőgazdasági üzemmel kapcsolatban aránytalanul ritkábban fordulnak elő, mint az iparban. A mezőgazdasági munka egészségesebb lévén, mint az ipari, a munkavállalóknak betegségből eredő veszteségei is kisebbek. Viszont igaz, hogy a mezőgazdasági munkás szokásai, lakásviszonyai miatt, valamint amiatt, mert orvostól, kórháztól többnyire távol él, népegészségügyi szempontból is nagy jelentősége volna ez a biztosítás által nyújtott kedvezmények révén az orvos stb. igénybevételére rászoktatni. Természetesen el kell készülni arra, hogy a kötelező betegbiztosítás itt sokkal több költséggel járna, mint az iparban, éppen azért, mert a tekintetbe jövő népréteg szétszórtan lakik, tehát több orvosra volna szükség ugyanannak az egészségügyi szolgálatnak az ellátására, mint a városokban. Ami a rokkantságot illeti, ennek időelőtti bekövetkezése is ritkább a mezőgazdaságban és hasonlóképpen az a korhatár, amikor valaki munkára képtelen öregnek minősíthető, itt későbben következik be. Figyelembe kell venni az utóbb említett két biztosítási ágazat szempontjából különösen azt, hogy a mezőgazdasági üzem mindig képes nagy számmal fél- és kisebb munkaerőket is alkalmazni. Ha tehát a munkavállaló akár rokkantság, akár öregség miatt korábbi munkakörét már nem is töltheti be, ez még nem jelenti azt, hogy teljesen keresetképtelenné vált. A munkaadó és munkavállaló közti viszony egészen más a mezőgazdaságban, mint az iparban, nem pusztán a rideg bérszerződésen alapul, hanem hosszú évek, évtizedek, sőt néha generációk kapcsolatán, melyből még ma sem vesztek ki teljesen bizonyos patriarchális vonások a munkaadó részéről, aki