Magyar Szemle 33. kötet (1938. 5-8. sz.)

Kovrig Béla: Keresztény nacionalizmus

6 MAGYAR SZEMLE 19­38 Mennyire lapos közhelyként hangzó állítás, hogy egyes modern ideológiák éppen abban különböznek „a természetfeletti szolgálatá­ban kimerülő" keresztény felfogástól, hogy nem feledkeznek meg az életben vergődő, küzködő emberről, számolnak ennek húsból, vérből is összetett egyéniségével, küzdelmeivel, nemzeti aspirációival. Akik annyira büszkék eszméik rendszerére, ne feledkezzenek meg arról, hogy ami ezekben vonzó és érték: a kereszténységből való. A XIX. században a liberalizmus támadta az Egyház szellemét, noha annak a szabadságnak a jegyében hódított, amelynek fogalma a keresz­ténység eszméinek győzelme előtt elkallódott és amelynek gondolata az ágostoni idők latin civilizációjában kezdett tért foglalni. A szocializmus súlyát sem a marxizmusnak a tömegek előtt isme­retlen tanrendszere adta meg, hanem a szocialista mozgalom. Ennek gyakorlati, a tömegek rokonszenvét megnyerő törekvései sokszor olyan követelményeket támasztottak, amelyek különben az Egyház társa­dalombölcseletének alapvető természetjogi tételeiből következnek, az emberi életre, méltóságra, a munkára, a teljes munkabérre való jog­ból. A proletár-szocializmus azóta szenvedte a legsúlyosabb csapáso­kat, amióta materialista elméletéből folyó magatartása ellensúlyozta gyakorlati célkitűzéseinek értékét. Vér, faj, állam, nemzet! Hatalmas értékek, roppant eszméket görgetnek ezeknek jegyében. De kérdem: lehet-e egyetlen hozzájuk fűzött vagy lényegükből kiinduló gondolattal a keresztény felfogást támadni?­­Mert az ilyen gondolat a keresztény szellembe csak akkor ütközhet, ha mértéktelenül eltúlozzák: a társadalmi lét egyik vagy másik tényének — kizárólagos érvényű — abszolút jelentőséget tulaj­donítanak.) A vér és a faj gondolatával az „Ószövetség" útján nem a kereszténység gazdagította-e a nyugati világ fogalomkincsét? Vájjon a vér és faj valóságának tett-e bármi nagyobb szolgálatot annál a történelmi tényezőnél, amely a házasság szentsége, ennek keretében a faj fenntartására irányuló kötelező törekvés és a paráznaság ostorozása útján küzdött a családok erősödéséért, védelméért, tisztaságáért, szapo­rodásáért és hadat üzent a sexualis promiscuitasnak és minden praktiká­nak, amely veszélyezteti a faj fenntartását? Ki szentelte meg az államot, ha nem az Egyház? Hány állam­szervezetet segített megalapítani, megerősíteni, nem tanítja-e minden tagját a legmesszebbmenő hűségre az állam irányában? És a nemzet? Nem tragikomikus, hogy vannak, akik a nacionaliz­must éppen azzal az Egyházzal akarják szembeállítani, amely a IV. szá­zadtól a XII. századig felnevelte a legnagyobb múltú nációkat? Az Egyház megteremtette a középkorban a keresztény kultúrközösséget, de amikor ennek alapjai megszilárdultak, nemcsak megtűrte a népek szerint különböző kultúrák kivirágzását, hanem ahol az emberi termé­szet munkája ilyen irányban megnyilatkozott, ennek hajtásait ápolta, fejlődését egyengette. Ha a bonyolult társadalmi összefüggéseket leegyszerűsíti is az a felfogás, hogy a családok családja a község, a községek családja a megye és a megyék családja a nemzet, kétségtelenül az erőteljes, természetes vérségi köteléken alapuló család egysége a nemzetközösség kialakulás

Next