Magyar Szó, 1903. február (4. évfolyam, 28-51. szám)
1903-02-01 / 28. szám
Heumar 1. _________MAGYAR SZÓ, 28. szám.3 melyik dicsőbb! (Éljenzés a szélsőbalon.) Az önmagában meghasonlott Ausztriának előbb-utóbb el kell vesznie, ez ütött-kopott lombiknak szét kell pattannia, de ki fogja akkor megvédhetni Magyarországot a végpusztulástól, ha nem lesz nemzeti hadserege? Deák Ferencz tévedett akkor, amikor azt hitte, hogy a nemzet fölépítheti a 67-es alapon csonkán maradt alkotmányát. A tévedés folytán a sasfiókból hízelkedő, turbékoló gálán ’ok lettek. Csak néha-néha, egyes túlságos katonai követelmények alkalmával ébred föl a nemzet aléltságából. Ez nem haladás, ez visszafejlődés. (Helyeslés.) Tiltakozik a katonai fenhatóság ellen is az ellen, hogy idegen fajú tisztek gyalázzák egyre nyelvünket, nemzetünket. A kölcsönösséget ezek,, úgy látszik, akként értelmezik, hogy az ur Ausztria, a szolga Magyarország legyen. Bezzeg, nem volna így, ha tisztjeink magyarok lennének, mint ezt régi törvényeink kívánják. Az uj zászló, amely közös lenne, elfogadhatatlan, mert ez az átkos közösséget mégszorosabbá tenné. És a, mi ősi, háromszinü lobogónkat nem engedjük eltűnni". (Helyeslés.) Ne fogadjunk fel olyan törvényjavaslatokat,amelyeket egy idegen csodamadár, a kétfejű, sas költött ki, s amelynek a magyar nemzeti szellemhez semmi közük. Mert nem mellékes az, hogy katonáinkat idegen szellemben — osztrák szellemben — nevelik. Ez az állapot, hogy nem vagyunk urak saját hazánkban,minden téren, ipari, kereskedelmi sb. téren pangást, visszafejlődést idézi elő. A katonai moloch elnyel mindent. Csoda-e hát, ha népünk ezrei ily szörnyű viszonyok közt kivándorol? Nagyon szomorú e kép, de igaz. És mit kapunk viszonzásul a sok áldozatért? A nagyhatalmi állást, mely tönkretesz, osztrák hadsereget, feketesárga zászlót,durva bánásmódot! (Helyeslés.) Ilyen körülmények között a magyar nép nem mondhat le az önálló hadseregét illető jogáról. És a nemzet nem is fog sem erről, sem más ősi jogáról lemondani, s küzdeni fog mindvégig e szent jogokon. Végül határozati javaslatot nyújt be, amelyben sürgeti az 1848. évi XXL törvényczikk Végrehajtását, amely törvényczikk a nemzeti czm és magyar czimer használatáról, régi jogaiba való visszahelyezéséről szól. (Éljenzés a szélsőbalon.). Beöthy Ákos elfogulatlanul akarja bírálni a törvényjavaslatot. Minden kormányt lehet, szerinte, a legélesebb parlamenti eszközökkel, obszatkczióval támadni, ha káros az országra ténykedése. A mostani kormány is, amelyben szentháromságként foglal helyet Fejér vagy? az. atya, .Széki, a fitt és Lukács, a szentlélek. (Általános derültség.) mondom, ez a kormány is, egy oly törvényjavaslatot nyújtott be, amely nem egyéb, mint a szaidateszka újabb kirohanása, s amely az országra elviselhetetlen terheket ró, ez ellen pedig küzdeni kell. A javaslat különben nemcsak ebből, de katonai szempontból is értéktelen. Folyton fokozzák az újonczlétszám emelést az ország kárára. Nagybaj, hogy a függetlenségi párt nem megy a delegáczióba, ahol egyedül szállhatna szembe a kapási szoldateszkival. (Zaj a szélsőbalon, helyeslés a néppárton.) A nagyhatalmi állás fogalmát, amelyért annyi áldozatot kell hoznunk, soha senki nem határozta vidéket szemlélvén; persze ő nem félt Szomjas Páltól Talán még kereste is a zsandárok mögött, — vagy csak a vadregényes erdők, szelíd dombok, mosolygó mezők -érdekelték, amelyek fölött, mint a sasfészek, kinyúló hegytetőn emelkedett a Bácsky bárók ősi várkastélya. Hajdanában innen csaptak le a síkra, az ellenségre vagy a békés falvakra, de viszont itt tartották hét országra szóló vigalmaikat is, kiujongatásuk a szomszéd hegytetőre hangzott. Kár azokért az időkért!......... A Bácsky bárókat azután csak mutatóba lehetett látni. A kasznárjuk, a sárga Sobri, le-lecsapott a békés falvakra, de többé sohasem kurjongattak a várban. Mikor a menet végigvonult a falun, Szakolczainé átkiáltott a Tyukodiakhoz: — Holló! Megcsalt a báró! Nem a feleségét hozta magával. Azt gondolja, hogy jó Gogöcsény a szeretőjének is. Csúnya vén kakasa ! Tyukodi Simon, az aulikus, dörmögött magában: — Majd felkötteti a báró a vén regényhősnőt, ha sokat kiabál. De már a fiatal Tyukodiak a Szakolczainé pártjára keltek. — A báróné sokkal büszkébb, minthogy Gögöcsénybe jönne. Tudja, hogy itt senki sem szereti őket. Eregy, Simon, fuss a várba és csókolj kezet. Könnyű volt ezt mondani, de már hogy futhatna szegény Simon fel a sziklavárba! ^ A lyuk kaparta-e ki, vagy a szél kiálmeg. Nem tudjuk, mi kárral jár, ha nincs, s mire jó, ha van. Annyi bizonyos, hogy a nagyhatalmi álláshoz mindenekelőtt rendezett politikai s gazdasági viszonyok kellenek, s nem pedig több katona. Ez a nagyhatalmi politika nem egyéb, mint a Habsburg-ház régi családi politikája, amely annak idején főleg Németország ellen irányult. De miután a nagynémet birodalom önként szövetséget kötött a monarchiával s e szövetség már 25 éve áll fönn, ebből nem az következik, hogy a kisebb hadsereget, amely ennek előtte elég lett volna a szomszédhatalom ellen, most mikor szövetségben vagyunk vele, neveljük, hanem, hogy természetszerűleg csökkentsük. A másik mumus, amellyel bennünket ijesztgetni szoktak, s amellyel mindent meg szoktak szavaztatni, az orosz rém. Amikor azonban mindent megkapott a militarizmus, a kozákok tömege rendszerint hirtelen eltűnik. .Konkrét esetekkel bizonyítja, hogy a hadügyi kormány, mily költségekbe verte alaptalan ijesztgetésekkel az országot. És a delegáczió mit tett? Mosolygott és fizetett! A hadügyi kormánynak egyáltalán nincs joga,hogy ily dogmatikus prepotencziával járjon el. Hisz nagyobb országokban is törvénnyel szabályozták az ujonczlétszámot, csak nálunk diktál a szoldateszka, s a delegáczió úgy tánczol, ahogy ez fütyül. Pedig nincs nagyobb szerencsétlenség egy országra nézve, mint ha katonai uralom alatt nyög. Nálunk ez az állapot már igen sok katasztrófát okozott. Erre történelmi példákat hoz föl. _1886-ban megtörtént, hogy a hadügyi kormány megígérte, hogy nagyobb katonai terheket nem fognak a közeljövőben az országra róni, s ime, 1887. tavaszin, ötvenkét millió költséget követel a hadügyi kormányzat, mert az orosz hadügyminiszter Varsóba ment. Ilyen a hadsereg megbízhatósága. Mindig a legnagyobb presszióval zsarolják ki a hadügyi költségeket tőlünk, pedig nem szabadna tisztán, a diplomácziai szempontokat tekintetbe venni, hanem az adófizető polgárokra is kellene tekinteni. (Zajos helyeslés.) De hiába megy egyik hadügyminiszter a másik után, de a helyzet nem javul. Es kommt selten was besseres nach. A folytonos létszámemelés teljesen haszontalan és hiábavaló pénzkidobással jár. A nagy békelétszám föntartása töméntelen pénzbe kerül s amellett még nagyon sok munkás kezet von el a munkától. (Helyeslés.) Az eddigi létszámemeléseket azzal is indokolták, hogy más államokban is nagyobb, viszonylagosan, a békelétszám. Ez nem igaz, hogy a hatalmak versenyeznek egymással e tekintetben, amit bizonyít Német- és Francziaország példája, amely két állam nem verseng egymással e téren. Most azt mondják, hogy hegyi ütegekre van szükség, de minek, hol fogják használni? Tengeri erőnket is szaporítani akarjuk? Hiszen bármit csináljunk is, sohasem leszünk tengeri hatalom. Ez a nagyzolás az Aesopus meséjebeli pöffeszkedő békát juttatja eszébe. Hagyjunk fel ezekkel a hivatalos altatásokkal, zsákban többé macskát nem veszünk. A nemzet mára megunta a helyzetet, hogy egy léleknélküli, gépies rendszerért áldozzon. Az osztrák hadsereg nem gyökerezik a nemzetben, s bármely hadsereggel szétütötte ki? — az élesszemű Szatolczainénak igaza volt. Az öreg báró gáláns kalandot cselekedett, amikor Gögöcsénybe költözött. Egy fiatal és csinos bécsi színésznővel rejtőzött el odafönn a hegytetőn, a világ zajától távol, a feleségétől messze. Hej, az a sziklavár be sok asszonyt, lányt rejtett már el, akit nem a pap küldött oda, hanem hozták szép szóval, vagy erőszakkal!... »Szakok-zai letette a regényt', amit épen olvasott és felkiáltott:— Az volna a kaland betetőzése, ha Szomjas elszeretné a báró ur kedvesét! Szólt és tovább olvasott. A falak azonban meghallották kiáltásait, tovább adták. Nemsokára Sombereki Ferencz is igy szólt tökjeihez a domboldalon: — Szomjas Pálnak kéne itt rendet csinálni. A Tyukodiak pedig, miután kövérségük’ben igen szelíd lelkű emberek voltak, hömpölyögtek a nevetéstől már előre. — Ha Szomjas jönne !... De Szomjas nem jött. ben a rövidebbet fogja huzni. Azután a nagy katonai terhek teljesen kiszipolyozzák, kiszivattyúzzák az ország erejét s igy ez nem képezheti majd a monarchia tengelyét, gerinczét, pedig erre leginkább a züllő Ausztriának volna szüksége. A javaslatot nem fogadja el. (Élénk éljenzés a baloldalon.) Az elnök öt percre fölfüggeszti az ülést. Kelemen Béla: Összehasonlítja a hanyatló Rómát hazánk mai helyzetével. Nálunk is, mint a nagy ókori államban, kétszínű a politika, nem akarom mondani, hogy hazug. Azt akarják velünk elhitetni, hogy önálló ország vagyunk, pedig csak Ausztria gyarmata vagyunk. Itt csak katonai egyeduralom van. Endrey Gyula: Osztrák satrapák uralkodnak. Kelemen Béla: Azért küzdünk most is, hogy hazánkat újabb katonai terhektől megmentsük. Remélhetőleg a képviselőház is a nép akaratának, a közvéleménynek fog engedni, s a többség nem fogja szolgalelkűen megszavazni ezeket az új javaslatokat, ez újabb terheket. Annál is inkább, mert a közös hadseregben semmi sem magyar, legföljebb a vér. A szellem osztrák, a nyelv német, a lobogó fekete-sárga. Pártjának az önálló nemzeti hadsereg fölállítását követelő határozati javaslatát elfogadja. Szerinte a hadsereg harczképessége nem kívánja a létszám fölemelését. A mostani követelmény nem egyéb, mint Ausztriának egy újabb kísérlete a közös ügy ellenünk való kihasználása. Azután elmondja, hogy a múlt évben, amikor már fölállították a negyvenkét új taraczk-üteget, ekkor jutott eszébe a hadügyi kormánynak, hogy nem eléggé robbanó az ekrasit s ennélfogva uj ágyuk kellenek. Förster Ottó: Töltsék meg a Vészivel! (Zajos derültség.) Vészi József (aki az előadói székbe ült): Szétpukkadna a fegyver! Förster Ottó: Hogy kerül Vészi az előadói székbe? Vészi József: A képviselő úr, Úgy látszik, már érezte robbantó hatásomat. Kelemen Béla: Mert Ausztria mindig csak azon igyekszik, hogy Magyarországot kiszipolyozza, A többség pedig nem akadályozza meg, hogy Magyaroszág szuverenitását folyton csorbítsák s csak a hadsereg épségét védi. Végül határozati javaslatot nyújt be aziránt, hogy a magyar ezreseknél csak magyar tisztek alkalmaztassanak s viszont az osztrák tisztek Magyarországból záros határidő alatt áthelyeztessenek. A törvényjavaslatot nem fogadja el,, s kéri, hogy a többség is utasítsa vissza. Ez legyen az első tiltakozás a békés, állig való fegyverkezés ellen. (Éljenzés a szélsőbalon.) Gárdányi Miklós: Pompás szűzbeszéd volt! Az elnök félbeszakítja a mai tárgyalást, mert több interpellációt jelentettek be. A következő ülés kedden lesz, amikor is ki fogják sorsolni Győrffy Gyula összeférhetetlenségi ügyében az itélőbizottságot. Benedek János a következő kérdéseket intézte Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszterhez: 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a budapesti esküdtbíróság előtt ez évi január 20. és következő napjain megtartott nyilván~rí~IL._____ II. Szomjas akkortájt Szabolcsban mulatott, de mikor hírét vette a gögöcsényi történteknek, búcsút vett házigazdájától, a jólelkű Kadarfástól: — Megyek, bátyám, hazafias dologban kell mennem. .t .. így aztán nem is nagyon marasztalgatták a kedves vendéget. A haza az első. Eregy, Szomjas, isten hírével!... Szomjas elindult, ment, mendegélt. Jó világ volt akkor még. Úriembernek pénz nélkül is lehetett utazni. Minek lettek volna új hintók a kocsiszínben, mire ropogtatták volna a paripák az ablakot az istállókban? Szomjas hazafias dologban járt. Összeesküvő^ volt minden úriember az ország egyik szélétől a másikig. Itt is marasztalgatták, amott is kiszedték a kocsijából a kerekeket, hisz most már úgyis elveszett a haza, bár olyan nagyon sietni így elmúlt szépen két hónap, amíg Szomjas eljutott Bécs városáig, megszállt az Arany bárányban, megpihent és harmadnap megtalálta a Bácskai palotáját a vörös koszorú-utczában. Egy negyedóra múlva már a báróné előtt állt. A báróné nem volt sem öreg, se fiatalt amilyenek már az arisztokrata asszonyok,, ha bizonyos korba belejutottak. Habár, ami a báróné származását illeti, szobaleány korában szólót tánczolt a bécsi fiakeres bálokon... — Ön az a híres kalandor? —; szólt és lorgnettjén végignézte az előtte álló fiatalembert. Régen óhajtottam volna ismerni. Beszéljen nekem Magyarországról, régei) szeretnék adamenni, ahol egykor őseink hadakoztak. _ -IX Szomjas komolyan bólintott: , £ , : Sokan azt hiszik, hogy. - ekszczellen-í