Magyar Szó, 1904. március (5. évfolyam, 52-78. szám)
1904-03-01 / 52. szám
Előfizetési ár: Egész érvre — 28 kor. — fill. Fél évre-------14 , — , Negyedévre — 7 , — . Egy hónapra — 2 „ — , Egyes szám — — <, 8 fillér. Vidéken — — — — 10 , Szerkesztőség: VI., Andrássy-írt 48, Budapest, 1901. ÖTÖDIK ÉVFOLYAM 52. um sBSich..a.".ír............—znesaeammsmmamtamesszissaems Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. Apró hirdetések ára: Egy szó — — — — 4 fillér. Vastagabb betűvel —, 8 fillér. Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Andrássy ut 48. Pitreich kitüntetése. A király állásfoglalása a katonai engedmények mellett. Egy rövid távirat érkezett ma Bécsből. Egy rövid távirat, mely jelentőségben fölér hosszú, súlyos tartalmú vezérczikkek egész sorozatával. „Pitreich ma a királytól személyesen a Lipót-rend nagykeresztjét kapta.“ Ennyi az egész. A sok rendjel közül, mely fölött intézkedik az uralkodó, a legelsők közül valót tűzte saját kezeivel a hadügyminiszter mellére. Minden kitüntetés között, a legnagyobb elismerés ez, méltóbb módon nem fejezheti ki egy állam feje azt, hogy kiválasztott alattvalóját hivének ismeri, s hogy ezt a hűséget bizalmának teljességével jutalmazza. Az udvari életben, ahol az etikett szigorú megállapítása értelmében jelentősége van annak is, hogy cerclek, ünnepségek alkalmával kit szólít meg a király előbb, kit utóbb, s hogy a kegy melegsége kihez intézett szavakban volt a legszembeötlőbb, a tüntetés jellegével bír ez a rendjel-adományozás. Tüntetés jellegével, különösen most,közvetlenül az osztrák és magyar delegácziók tárgyalásainak befejezése után, amely tárgyalások során a hadügyminiszter személye ,tudvalevőleg sok gáncsnak és megtámadtatásnak volt kitéve. A gáncsra, a megtámadtatásra, legfelsőbb helyről eredő kitüntetés lett a méltó válasz. A gáncsoskodók, a támadók Körber és az osztrák delegátusok voltak. Ezeknek szól a királyi leczke. Pitreich velük szemben a Tisza István álláspontját, a magyar katonai vívmányokat védelmezte. A harcz már a delegácziók folyamán a magyar szempontok érvényesülésének védelmezői javára dőlt el. Körber és a kötekedő osztrák delegátusok kénytelen, kelletlen elhallgattak. Most pedig mindeme sikerek betetőzéséül mind a két állam feje, legfelsőbb hadura adja félre nem ismerhető jelét annak, hogy a magyar katonai vívmányok védelmezőivel egyetért s hogy a tervezett és megígért reformok végrehajtásáért saját döntő szavával vádai garancziát. Mindezek a csalódás veszedelme nélkül kiolvashatók a kitüntetés fényéből. Egy államfő nem tarthat politikai szónoklatokat. Nem irhát vezérezikkot. Neki pártok, események fölött kell állania, mint a legfőbb, politikai küzdelmek által meg nem bolygatott állami szuverenitás személyes képviselőjének. Különösen kényes ebben a tekintetben a mi uralkodónk helyzete, e két államnak feje. Két állam polgárai lesik, magyarázzák az ajkairól elhangzó igét. Kifejezett nézetnyilvánítás helyett ,azért csak ilyen óvatos, szelíd, szimbolikus állásfoglalásra van módja. A mai körülmények között azonban ez is elégséges és döntő fontosságú. Mi, a magunk részéről örömmel üdvözöljük a közös hadügyminiszter sikerét Álláspontunk, szemben a katonai engedményekkel ismeretes. Nem úgy fogjuk föl ezeket az engedményeket, mint a magyarság teljes érvényesülését a hadseregben, mint a nemzet vágyakozásának kezelését, az elérhető eredmények betetőződését. Ha valaki, akkor mi óhajtjuk azt, hogy Magyarországon legyen minden színmagyar. Nem csak a hadsereg. Hanem az egész nemzet, az iskola, a kultúra,, a fejlődés, az állami és társadalmi életnyilvánulás minden rétege. Óhajtjuk ezt, mert ez nem csak nekünk érdekünk, hanem érdeke Európának és a dinasztiának is. Európának érdeke az, hogy egy egységes, nemzeti szellemben összetartó hatalmas Magyarország állandó akadállyá legyen a délszláv népek egyesülésének s egy nagy szláv-helgemóniát biztosító államszövetségi kialakulásának. Az uralkodó családnak pedig létfeltétele az, hogy hatalmát Ausztria széthúzó, nagy, rokon népekhez szító nemzetiségei helyett egy államilag és fajilag egységes népre alapítsa. Tudjuk, hogy Bécsben ma még másképp gondolkoznak. De az idő, s a jövendő tanúságai meg fogják változtatni a vélekedéseket ott is. Az fogja, látni, hogy a Habsburgdinasztia és a magyar nemzet életérdeke azonos.Egyrészről az ellenséges népek közé beékelt magyar nemzet fenmaradását csak úgy biztosíthatja, ha egy más országok erejével is rendelkező hatalmas uralkodó-család állandó szövetségére támaszkodhatik. Másrészről a szláv és német birodalmak közvetlen szomszédságában a Habsburg-hatalomnak csak a fajilag különálló s Európában idegen magyar nemzet szolgálhat állandó alapjául. Itt nem dönti meg uralmát sem az alldeutsch, sem a pánszláv propaganda. Jön ide, mikor Bécsben is érteni fogják ezt a közös, egymásra utaltságot. S akkor a magyar király lesz leglelkesebb apostola a magyarság erősítésének. Addig azonban meg kell elégednünk az elérhetővel. A nemzeti vívmányok mai alakjukban nem a végczést jelentik. A mai sikere egy átmeneti állomás, csupán, ahol megpihen a lokomotív, szenet, vizet vesz magához, hogy ha elérkezik az ideje, mehessen tovább . . . mindig tovább ... A magyarság, a mai gyár nemzeti szempont minden téren való teljes diadaláig. A végállomás ez lesz. Nem politikánk azonban, hogy ennek a távol ködébe vesző, csalogató dél libáknak a kedvéért elforduljunk a való élettől s némely népszerűség vagy üzleti hasznot hajhászók példájára hazafias szólamokkal lekicsinyeljük a végczélhez vezető út közbeeső sikereit. Az elismerésből mindenkor megadtuk Tiszának, ami a Tiszáé, Pitreichnak, ami a Pitreiché. Tisza István érdeme, hogy megszerzett mindent, ami a magyarságnak ez idő szerint megszerezhető volt. Pitreich érdeme pedig az, hogy tisztességesen, becsületesen támogatta a magyar miniszterelnök munkáját s hogy ő az első közös hadügyminiszter, aki nem osztrák, hanem csakugyan közös. Vélekedésünk — bár a közös intézmények rajongói közé nem tartozunk — az, hogy a közösség, ha már fennáll, legyen valójában közös. Magyar is, ne csak osztrák. A hadsereg pedig, ha már nem lehet önálló, független és magyar, legyen magyar is, legalább abban a mértékben, mely a ’közösségből kifolyólag megilleti. Pitreich részéről őszinte, igaz törekvést láttunk a közösség helyes értelmű magyarázására. Ezért támogattuk őt kezdetétől fogva. Ezért szolgál különös örömünkre, hogy a mostani kitüntetés legfelsőbbb helyről is méltányolta érdemeit . Ebben némileg a mi elégtételünk is rejlik. Magyarországon a közös hadügyminiszter védése a szerecsenmosdatással egyenlő sikerű hiú vállalkozás volt mindezideig, mert a közvélemény rászokott arra, hogy a monarchia hadügyminiszterét a gyerekek ijesztgetésére alkalmas mumusnak lássa és hogy benne a magyar államiság legfőbb ellenségét keresse. Mi, rögtön Pitreich kineveztetése után erre a háládatlan feladatra vállalkoztunk. A királyi kitüntetés nyilvánvaló indoka bizonyítja, hogy nem hiába . A következmények egész sorozata nekünk adott igazat. Főszerkesztőnk, a Pitreich kinevezésének közzétételét követő napokban olyan szerencsés volt, hogy az új hadügyminiszter magánkihallgatáson fogadta. Főszerkesztőnk akkor utalt arra, hogy a monarchia vezetőinek s a nemzetnek, egymásra utalt helyztükben szerencsétlenségük az, hogy kölcsönösen nem értik meg egymást. Kérte a hadügyminisztert, szakítson azzal a bizalmatlan, gyanakodó rendszerrel, mely Bécs felől eddig elidegenítette a nemzetet. Az a magyar nemzet, mely hűségének Mária Terézia óta is számtalanszor adta bizonyságát és áldozatkészségével többször lett a trón védője, a dinasztia megmentője, — különb bánásmódot érdemel. A „Magyar Leó“-ban ezzel egyidejűleg közzétett mtomew-ből már olyan szellem sugárzott, mely bizonysága