Magyar Szó, 1904. május (5. évfolyam, 104-128. szám)
1904-05-08 / 110. szám
a 110. szám. forrást, esetleg az elzárt területekre szóló belépőjegyeket. A törvényhatósági és hatósági küldöttségek, valamint a törvény által alkotott testületek küldöttségei ugyanott vehetik át belépőjegyeiket. Koszorúk már szombat reggel 10 órától fogva helyezhetők el a Nemzeti Múzeum épületében. Ama főiskolák és iskolák igazgatói, amelyeknek ifjúsága testületileg vonul ki a temetésre, szintén a rendező bizottság útján,kapják meg beosztásukat. A ravatal vasárnap reggel 9 órától téli 9 t óráig és hátfő reggel 9 órától déli 1 óráig lesz közszemlére bocsátva. Hétfőn délben 1 órakor a Múzeum épülete és kertje elzáratik és ez időn túl már csak belépőjegyek felmutatói kapnak bebocsátást. •A Jókai Mór temetése ügyében kiküldött végrehajtó-bizottság a főváros hazafias közönségéhez azt a tiszteletteljes felhívást intézi, hogy a házakat és lakásokat a főváros egész területén már szombattól kezdve a nemzeti gyász jeleivel díszíteni szíveskedjék. Jókai Mór a magyar nemzet egyik legékesebb büszkesége, a nemzeti géniusz egyik legragyogóbb tolmácsa volt, akinek szelleme a magyar kultúra diadalait aratta széles e világon. Fejezzük ki mélységes szomorúságunkat, amelybe a dicső költő elhunyta, egész nemzetünket ejtette az ország szivéhez méltó módon, lengjen minden házról gyászlobogó, hirdetve a magyar nemzet metropolisának fájdalmas megillet&lését és kimondhatatlan fájdalmát. A Jókai-családról. Néhány napilap kétségbe vonja, hogy Jókay Sándor posta- és távíró-felügyelőt a nagy halotthoz vérbeli kötelék fűzte volna. Jókaii Sándor most két levelet küld be hozzánk, amelyekkel bizonyítani kívánja, hogy ha a rokonsági viszony nem is volt oly közeli, mint a Hegedűs, Feszty és Ihász családoké, mégis vérbeli kötelék fűzte a nagy költőhöz, és sorsa iránt mindig érdeklődött is. Az egyik beküldött levéllel azt kívánja bizonyítani Jókay Sándor, hogy a nagy költő neki gyámatyja volt, a másik pedig egy ajánlat a Pesti hazai takarékpénztár igazgatójához. Ezt az ajánlólevelet Jókay Sándor sohasem használfel. Az első beküldött levél német szövegű és így Szol: Frau Veronika Jókay Akarziengasse No. 11. Laut Beschied der Pesther Waisen-Commission ddto 3-ten November 1SS9—3.4571 wurde zum Bitvormund Ihrer Kinder Herr Moritz Jókai ernannt Dies wird Ihnen als natürliche und gesetzliche Vormünderin Ihre Kinder mit dem Beisatze bekannt gegeben, dass Sie für deren Erziehung pflichtmaessig zu sorgen, das Vermögen getreulich verwalten, und sich überhaupt in allem nach Vorschrift der Gesetze zu benehmen haben. Aus' der zu Pestli am' 3. November 1S59. abgehaltenen Waisen-Commissions-Sitzung. olvashatatlan aláírás. li. jiv Landes gerichts-Kath ajs Praeses' der Waisen-Commission. Magyarul: Lónay Veronika asszonynak, Akácz* fa telten» 11. A pesti árvaszék, 1859 november 3-án kelt 4571 sz. határozata értelmében, gyermekei gyámjává Jókai Mór urat nevezte ki. Midőn ezt önnek, mint gyermekei természetes és törvényes gyármőjének tudomására hozzuk, utasítjuk,hogy gyermekei neveléséről kötelessége szerint gondoskodjék, vagyonukat híven kezelje és általában mindenben a törvény utasítása szerint cselekedjék. A pesti árvaszéknek, 1859. november 3-án tartott üléséből. A második beküldött levél, amelyet Jókai a Hazai takarékpénztár igazgatóságához 1868-ban irt, így szól: Igen tisztelt Igazgató úr. Bátor vagyok Kegyednek becses pártfogásába ajánlani egy jeles fiatal embert, gyámfiamat Jókai Sándort, ki a takarékpénztárnál óhajtana hivatalnoki pályát kezdeni. Anyja, itteni polgár özvegye, biztosítékot képes érte letenni, s természetesen használhatósága bebizonyításáig, díjtalanul ajánlkoznék gyykornokoskodni. A fiatal ember orvosi pályára készült s iskoláit dicséretes sikerrel végezte, erkölcse kifogás nélküli. Ha lehetséges, kérem tisztelt igazgató urat, kegyeskedjék az ajánlott ifjú iránt tekintettel lenni. Maradok mindenkor Pest, 1868 decz. 19-én." i hit tisztelője Jókai Mór. — MAGYAR SZÓ 1904. május 8' Az utolsó látogatás. Mikor volt, hogyan volt? Mikor járt itt, köztünk utoljára? Nemes, fenséges alakja mikor vegyült el utolszor abban a nagy tömegforgatagban, amely minket is sodor előre, előre... Az uccza, amelyen lezajlik a hétköznapi élet árja, mikor látta utoljára? A léptei mikor vezettek el a mienké mellett utolszor? Mikor volt, hogyan volt? Április 25-én a halhatatlan ember megindult ebben a nagy városban és ez volt utolsó útja. A története ez: Ezen a hétfői reggelen érkezett meg nizzai pihenőjéből a fiumei gyorsvonattal .Budapestre s már délután 3 2 órakor két fogat,a kocsira ülve fölkereste László Mihály országgyűlési képviselő és iskolaigazgató Hold-utcza 19. szám alatti magánintézetét. Két kis fiút akart látni az intézetben, a felesége két kis öccsét, Lajost és Dezsőt, akiket, gazdag poéta szivének minden melegségével szeretett. Talán az ő fiatalságukban kereste a maga gyermekidejének aranyos derűjét. Erről a látogatásról, amely földi életében utolsó látogatása volt a halhatatlan embernek. László Mihály, az intézet tulajdonosa a következőket beszélte el ma nekem: Akkor Jókai a kapun hozzánk belépett, növendékeim épen rendes délutáni sétájukra sorakoztak a kapu alatt. A gyerekek, amikor meglátták a nagy Jókait, minden gyermekszívnek bálványát, hangos, lelkes éljenzésbe törtek ki. A fiatal gyermekhangok éles csengése betöltötte a nagy kapu-csarnokot, Jókai megállóit a gyermekek csoportja közt. Megihletődve, némán nézett végig szelídkék szemével az ifjú seregen és meleg tekintete átölelte valamennyieket. Mosolygott. Láthatóan jól esett neki ez a kedves, meleg ováczió, amely ártatlan, zsenge lelekből áradt feléje. Meghatottan mondta: — Jól van, gyermekek, jól van . . . Ez volt életében az utolsó éljen riadalom, amely feléje szállt. Én ekkor érkeztem le a kapuba. Sietve üdvözöltem nagy vendégemet, aki mosolyogva köszöntött: — No, hogy vagytok? De meg se várva válaszomat, jóságos szemével érdeklődve kutatott a gyermeksereg közt s, egyszerre fölcsillant a tekintete. Meglátta két kedvenczét, a Lajos és Dezső-gyereket. — Állj, itt bújtok! — szólt rájuk kedveskedve..— Hadd lássalak benneteket. A két gyerek eléje állt és Jókai gyönyörködve nézte őket. — No, pompásan néztek ki, kitünően. Hogy megnyúltatok, ti fiuk! Micsoda friss színetek van! Ezt szeretem. Nem is ér az semmit, ha mindig otthon kuksolnak a gyerekek az anyjuk szoknyája mellett. Ki velük a világba, az életbe, különben sohse lesznek egész emberek. A mi időnkben mind távol voltunk a szülői háztól . ■ Lágy ám! A gyermeksereg áhítattal leste a szót a költőfejedelem mesemondó alakéról, a két kedvenez pedig megcsókolta a kezét. Ekkor hozzám fordult Jókai: — Öcsém, — mondotta — a két gyereket add ma nekem. Hazaviszem őket. Hadd gyönyörködjem ki magam bennük. — Ahogy parancsolod, Móricz bátyám! — No, lurkók, — szólott a két fiúhoz; ■— allé, a kocsihoz. Kint áll a kapu előtt, ott ül benne a Juliska nénétek is. Várjatok ream, jövök mindjárt én is. Ezzel feljött velem az első emeleti lakásomra. Feljött. De milyen lassan. Negyedóráig tartott, amíg azt a néhány lépcsőfokot megjárta. A szalonban egy sarok fotelbe ült és várakozva függesztette rám két szelíd szemét. • — Mi újság itthon? — kérdezte aztán. — Ali van a politikával ? Elmondtam. Az ülésszakot a király berekesztette. Oka a vasúti sztrájk. Megingatta a fejét. — Az a sztrájk! — mondotta békétlenül. — Fiuméban éreztem meg a szelét. Ott rekesztett. Pedig hogy vágytam már haza ... .Valami lágy melancholia borult a szemére. — Sose a baj! — sóhajtotta. Ezek a békétlen, háborús, lármás idők nem jóra vezetnek. Én nagyon félek. Féltem ezt a nemzetet, féltem a jövőjét, amelyről ébren is annyi szép álmot álmodom . . . Sokáig hallgatott. Majd újra kérdezte: Jj •— Akkor nyílik meg az országgyűlés ! ’— Még nem lehet tudni. A jövő héten. Talán pénteken, szombaton . . . — Vájjon lecsendesednek-e már ? — Ki tudná megmondani. — Persze, persze. Oh, a magyar vér, a mi vérünk kiszámíthatatlan . . . Most én fordultam hozzá kérdéssel: — Móricz bátyám, mikor jösz már egyszer közénk a Lloyd klubba egy kis tarokk-parthie-ra? Lemondóan legyintett a kezével: — Nem megyek én már, öcsém, többet sohasem. Engem startba tettek, mit keressek én ott? Azióta, meghalt, Tisza Kálmán, nincs senkim sem. Vége, vége. Akikkel együtt voltam, mind kiestek mellőlem, a föld alá kerültek . . . Mit keressek én ott ? Ki sem mozdulok én már az odúmból . . . Valami mély keserűség rezgett ki a szavából. Nagyon fájt nekem a nagy szíve végleges lemondása. Más tárgyra tereltem a beszélgetést. — Móricz bátyám, nagyon megörültem a levelednek, amit a napokban írtál. De szépen is írtál. Fiatalabb vagy, mint húsz éves korodban. Aztán a betűid. Milyen formásak, gyönyörűek! Bizony nem öreg kéz az, amely ilyen betűket tud vetni. Egy kissé mosolygott a lelkesültségemem. — Tudod-e, Móricz bátyám, — folytattam én tovább —hogy Herczeg Ferencz is, mások is géppel írnak már ? — Géppel ? Oh, nekem az nem kell ! —*y tiltakozott élénken. — Én látni akarom a betűimet, amint ott gömbölyűdnek a papirosom Velük együtt formálódnak ki a gondolataimé is. Tudod-e, mit irtam össze idáig, Miska öcsém ? Kétezer ivet. És mind az én kezemmel. Nem diktáltam én soha. Nem is tudnék én mástkép dolgozni. Elhallgatott. A dologról eszébe jutott talárt a külső világ, a dolgozó asztala, aztán a gyerekek és mosolyogva mondta: — Szervusz fiam, megyek már. Azok a lurkók odalent a kocsiban még meg is haragadhatnak rám és igaziak lesz. Az Isten áld, jón meg! . » * És ment. Lassan, fáradtan haladt le a lépcsőkön. Ez volt utolsó útja, utolsó látogatása. Este már ágyban feküdt, betegen, mialatt a halál árnyéka ott ült az ágya fejénél . » A függetlenségiek értekezlete. Tegnapi számunkban jeleztük, hogy a függetlenségi párt klerikálisai összeesküvés- szerű módon léptek fel: elhatározott szándékuk volt a képviselőház bizottságaiba a maguk embereit jelölni, illetve a párt szabadelvű tagjait, akik eddig ültek a párt megbízásából a bizottságokban, elmellőzni. Tegnapi híradásunk és tiltakozásunk azonban mégis némi mérsékletre bírta őket: nem mertek előhozakodni dísztelen listájukkal, mellyel a Gabonyi Miklósokat akarták érdemes és tiszteletreméltó férfiak helyébe tolni. Két emberre mégis vadásztak; Komjáthy Bélára és Barta Ödönre, kik mindketten erősségei a függetlenségi pártnak. Komjáthyt és Bartát ki akarták hagyni az összes bizottságokból s az előbbit, ki eddig alelnöke volt a pártnak, még az alelnöki székből is ki akarták buktatni. Komjáthyval szemben azonban sikerült kibuktatni a pénzügyi, igazságügyi Nagy többséggel újra alelnök lett s megtartotta bizottsági tagsági helyeit. Barna Ödönt azonban sikerült kibuktani a pénzügyi igazságügyi bizottságokból. A pénzügyibe Alezössy Bélát vették helyébe. .Ahogy mi imerjük Aíezőssyt, az ismeretes előzmények után aligha fogadja el ezt a kitüntetést. Nem hihetjük, hogy oly komoly és liberális ember, mint ő, megengedj q