Magyar Szó, 1904. június (5. évfolyam, 129-154. szám)
1904-06-01 / 129. szám
Előfizetési ár : Í £isz évre — 28 kor. — fill Fél évre — — 14 , — a Negyed évre — 1 , — , Egy hónapra — 2 . 40 . Egyes szám — — — 8 fillér. Vidéken----------— 10 . Szerkesztőség:: VI., Andrássy-ut 43. Budapest, 1904. ÖTÖDIK ÉVFOLYAM 129. szám. Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. Apró hirdetések ára. Egy szó--------------4 fillér. Vastagabb betűvel — 8 fillér. Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Andrássy.út 48. Szerda, június 1. Bánffy, Tisza és a függetlenségi párt. Az aggodalom bizonyos nemével néztünk a mai szegedi választás elé, hogy’ fordul vajjon a koczka, amelyet jött elvetett Bánffy Dezső? Körülbelül olyan ez a választás, mint az aesopusi mese. Akár az apa ül a szamáron, és a fiú gyalogol mellettük, akár a fiú ül rá a füesre, s az apja gyalogol, sehogy sem jó, itt is. Akár győz Bánffy, akár bukik, mindenképpen baj. Mert ha a volt főudvarmester győz, vérszemet kap a vele szövetkezett s Bánffynak a szabadelvűség ellen való pártütésére támaszkodó klerikalizmus. Ha pedig nem győz és kibukik a Házból, nem lehet majd Bánffy parlamenti ténykedésével csattanósan bebizonyítani, hogy igaz, amit Bánffyról irtunk. Tudniillik, hogy 1. szövetkezett a klerikálisokkal ; 2. magánboszu vezeti; 6. politikai ígéreteit nem lehet komolyan venni; 4. a 48 : XX. t.-cz. végrehajtása elé ő, éppen ő, a prot. főgondnok, igyekszik akadályokat gördíteni, hogy a hordó, amelyet Szizifusz felgörget a hegyre, ismét visszaguruljon. Ezeket lenne nehéz rábizonyítani, ha kibuknék a Házból, mert akkor Bánff’y a parlamentben nem bizonyíthatja be, amit róla irtunk. És ezeket lehet majd rábizonyítani, ha Szegeden győz és bejut. Miként fog történni e bizonyítás, igen egyszerű. Alakilag úgy, hogy a képviselőház karzati közönsége gyakori és gyanús helyesléseket, sőt valószínűleg tapsokat is hallana a néppárti padokról, ha Bánffy beszél. Tartalmilag pedig olyképp, hogy Bánffy képviselői szereplést vet végső kifejlődésében mutatkoznék az ő újabb föllépésének egész története. Ez a történet nem is oly érdektelen. A bölcs tanulságok mély kútja ez, amelybe csak le kell ereszteni a tárgyilagos bírálat vödrét, és a kútból sokat menthetünk. Bánffy egy bizalmasa utján vallomást tett a „Jövendő“-ben. E vallomás úgy szól, hogy a volt kormányelnök és főudvarmester azért lépett ki csak 1903 júliusában a porondra, mert ígéretet tett volt, hogy nem zavarja az eseményeket. Hm. Nem zavarja az eseményeket. Magyarázzuk ezt a mondatot. Az események élén Bánffy bukásától 1903 nyaráig Széll Kálmán állott, mint a kormány elnöke. Széll Kálmán rendszere volt az a meder, amelyben bizonyos események folytak. Bánffy tehát arra tett ígéretet, hogy a Széll-rendszert nem zavarja. Különös önmegtartóztatás. Nem tiltakozni egy rendszer ellen, amelyet elvileg nem helyeselt, amely megbuktatta , amelynek ennélfogva természetes ellensége volt. Ölbe tett kézzel nézni, a győztesen előrenyomuló ellenség mint lő halomra mindent, amit ő, Bánffy, épített, — valóban, Szapolyai hallgathatta ilyen nyugodtan Szeged alatt, hogy lövik halomra Mohácsnál a török ágyuk — nem Lajos seregét, hanem Magyarországot. Lám, és itt közelítjük meg a valóságot. Bánffy abban a föltevésben vonult vissza, hogy a király az említett ígéret fejében majd azzal jutalmazza meg, hogy, ha a Széll-rendszer bukik, akkor megint őt hívja vissza kormányalakításra. Ez lehetett a legfőbb ok, amelyért Bánffy Széll előtt leszerelt. „Leben lassen, und leben.“ Időközben azonban változás történt. Bánffy alkalmasint maga is belátta — amint ez be is következett — azt, hogy ha a Széll-rendszer bukik, akkor a repedt fazekat nem egy már eltört másik fazékkal foltozzák meg, hanem új, erős dróttal drótozzák össze. Belátta, hogy Széll után erősebb kéz kell majd, mint az övé, amelyre a régi rendszer ellenségei már úgy rákoppintottak. Belátta, hogy Tiszáé a jövő, s nem az övé, akit a parlamentből kituszkoltak, s akinek személyében már lejáratott az a régi rendszer. Emberileg tehát érthető, ha Bánffy sértve érzi magát, hogy Széll bukása után nem méltányolták benne az önfeláldozást, amelyet a Széll-rendszer irányában tanúsított önmegtartóztatással igazolt. Ez is azonban csak úgy méltányolható, ha az egyéniség hibáira, a hiúságra, hatalomvágyra gondolunk. Máskülönben Bánffy sértődöttségének és Tisza ellen megfújt harczi riadójának elfogadható alapja nincsen. Nézzük, arányban van-e a mellőzés, amely Bánffyt a Tisza kormányrajutása által érte, azzal a kárral, amelyet pártalakításával és taktizálásával a szabadelvűségnek és általában a nemzet érdekeinek okoz? Milyen taktikához nyúlt Bánffy? Ahhoz, hogy szövetkezik Tisza ellenségeivel. A klerikálisokkal, akik 1899-ben őt magát is kibuktatták a kormányelnöki székből. Tehát saját ellenségeivel paktált meg, hogy ezek ne bántsák, ha visszajut a parlamentbe. S ennek a nembántásnak fejében támogatja őket Tisza ellen. Ezt a klerikálisok szívesen vehetik, mert hiszen Bánffy harczában Tisza ellen a szabadelvűségnek és a protestantizmusnak megoszlását, meghasonlását szimatolják. Micsoda még Bánffy taktikája? Az, hogy ő is úgy tesz, mint Apponyi: hangzatos jelszavakkal dolgozik. Apponyi torkából is csak úgy tüzeltek a hazafias jelszavak. De ez a hazafiasság csupán Potemkin-falvak sorozata volt: látszat és jelszó, őszinteség és benső tartalom nélkül. Emlékezzünk vissza csak, miféle ambiciós kedvük támadt Apponyiéknak, amikor a „Neue Freie Presse“ tudósítója közzétette Apponyi „hazafias“ memorandumát. Ez a memorandum is arra való volt, hogy titkos alapot adjon az obstrukcziónak, zavart csináljon és kormányt buktasson; nyilvánosságra hozni azonban nem volt szabad, főleg nem Bécsben, az udvar által is olvasott lapban, mert ezáltal a memorandum Apponyit az udvar előtt mint „hazafit“ játszta ki, s elvágta útját annak, hogy a régi kormány helyébe lépjen. Na, jó mintát választott magának Bánffy Dezső! A hazafias jelszó természetesen ő nála is arra való, hogy híveket toborozzon vele a függetlenségi párt keretéből. Mégpedig azért onnan, hogy Bánffynak ezáltal joga legyen a függetlenségi pártot mindig a végletekbe kényszeríteni. Ez igen ravasz fogás. Ha a függetlenségi párt belemegy (pedig nem tűrheti, hogy egy másik pártnak nála hazafiasabb színezete legyen), akkor majd örökös zavart, obstrukcziót csinálnak, így megbuktathatják Tiszát, s Bánffynak ez esetben előnye lenne a hatalomra. Ez az egyik eset. A másik az, hogy a függetlenségi párt Bánffy uszítására nem megy bele a végletekbe. Az ország akkor azt hinné, hogy Bánffy hazafiasabb, mint a függetlenségi párt. Ezzel viszont növekednék Bánffy kilátása a népszerűségre. Első esetben a szabadelvű párt, a második esetben a függetlenségi párt fölé kerekednék Bánffy. Ezt reméli ő. Meg azt, hogy mindkét esetben kikényszeríthetné a koronától, hogy az ő kezébe adja a hatalmat. Ez az ő taktikája. Jó taktika lehet ő neki, de rossz a közügynek. Áldozata ennek mindenekelőtt a szabadelvűség, mert hiszen Bánffy ma a klerikálisok fegyvertársa. Annyira, hogy e szövetség kedvéért még a 48: NX. t.-cz. sikeres végrehajtását is megrontotta. Bánffy politikai programjajának kifejtése előtt ugyanis a 48: XX. t.-cz. rendelkezését egyedül a protestánsokra vonatkoztatták. Bánffy azonban behozta a 48 :XX. sánczaiba az oláhokat és a többi nemzetiségeket. A helyzet most már az, hogy, ha Tisza Bánffy követelése szerint mindezeknek meg akarja adni, amit a 48: XX. rendel, akkor ez a törvény 1. a nemzetiségek támogatása miatt gyűlöletessé válnék a magyarok előtt,2. .végrehajtása oly sokba kerülne, hogy ennyi terhet az államkincstár nem bírna el. Ha pedig a Bánffy támasztotta nehézségek között Tisza nem hajthatná végre a 18: XX-at, akkor a protestánsok Tisza ellen fordulnának. S Tisza meg a 48. XX. bukik, együtt, így taktizál Bánffy Dezső a hatalomért. Taktizálás közben el-elveti a sulykot, s olyanokat igér, amiket — bocsánat a szóért — nehéz elhinni neki. ígéri az önálló vámterületet. Ez szép,helyes. Csakhogy ezt már az 1898. évi