Magyar Szó, 1922. október (1. évfolyam, 200-225. szám)
1922-10-29 / 224. szám
2. OLDAL EGER * 1922. OKTOBER HO 329* VASARNAP rulna miattuk, inkább még hevesen védelmezi azokat! Nem gondolják meg hölgyeink, hogy a férfi világ tiszteletét játszhatják el, amidőn nyíltan tanúságot tesznek arról, hogy nem az erény a nő legszentebb ékessége és a jövő családi élet egyedül biztos záloga, hanem arra engednek következtetni szilaj érzékiségükkel, hogy a nő nem való a férfi eszményképének, hanem csak ideig óráig tartó játékszernek van teremtve? Óh! Milyen tisztelettel, sejtelmes áhítattal tekintettünk mi fiatal korunkban a nőre, söbb lényt láttunk, kiben valami felaki megkülönböztetett helyzetben van s aki hivatva van a vétkezni hajlamos férfi megfékezésére, finomítására, korlátok közé szorítására! Az a bájos önuralom, szemérmesség, mely leánykáinkat és fiatal asszonyainkat a régi bálokon oly kedvesekké és vonzókká tette, jaj! hová lett! ? Ma a nők vetélkednek a léhaságban a férfiakkal, sőt olykor döbbenetesen még azokon is túltesznek, így akarnak biztosabban főkötő alá kerülni? Úgy vélik, hogy a testiség felingerlése állandó vonzalmat képes létesíteni? Ebben igen csalódnak, mert komoly férfi nem a bál orgiái közt keres feleségnek valót. Tudja azt a férfi nagyon jól, hogy amely nő a tánc erkölcstelen érintkezései útján kínálkozik neki, az megteszi ugyanazt mindenkivel, már pedig ilyen „közkincsre“ senki nem vágyik. Ilyen nő nem lehet a házasélet ideálja! Mi hát az a rugó, mely a táncban való szertelenségre nőinket ingerli? Talán a pillanatnyi élvezet, mely a vért bűnösen felpezsdíti? Még elgondolni is szörnyű volna! Álljunk meg, mert ezen a lejtőn a mocsárba sülyedünk. Akkor pedig veszve a nemzet! Ezek a gondolatok vetődtek fel bennem, mikor az Angolkisasszonyok egri intézetében a bennlakó növendékek csütörtöki táncvizsgáját végignéztem. Mennyi szépség, mennyi kellem, mennyi női báj és kecsesség sugárzott ki minden mozdulatból és táncfigurából! Viharos tapsok igazolták, hogy itt az eszményi nő örökszép megjelenése, az ideális női kellem megtestesülése élte diadalát. Minden mozdulat harmonikus, elegáns, amellett ritmikus, eleven és pezsgő. Úgy a tömegtáncok, mint a különtáncok Petrisz József táncmester diszkrét ízlését, eleganciáját, nagy szakismeretét és fáradhatatlan buzgalmát dicsérték. S hogy Petriss tanár igazi szakember,V« ♦ [UNK]»♦ [UNK]»»»♦ ♦ [UNK] [UNK]»♦ [UNK]» »»»♦»♦ [UNK]»♦ annak fényes bizonyítéka az a három klasszikus tánc is, melyet egy tehetséges növendék bemutatott. Ezekben annyi grácia, annyi finomság, lágyság és kifejezés volt összehalmozva, hogy bátran be lehetett volna azokat mutatni a legkényesebb izlésS szakértők előtt is. Ilyen táncokat szeretnénk látni az egri bálokon. Táncokat, melyek a női plasztikát érvényre juttatják anélkül, hogy a nőt lesülyesztenék a mulatóhelyek díváinak a nívójára. Táncokat, melyek nem sértik esztétikai érzésünket, hanem finoman tárják elő azokat a szépségeket, melyekkel az Alkotó a női testet oly pazarul felruházta s amelyek nem szorulnak arra, hogy azokról a nemes himport durva módon lesomozzuk. (cs). MAGYAR SZÓ A munkásbiztositás reformját a parlament a második ülésszak első felében tárgyalja. Kárpótlást kapunk az elcsatolt területeken levő székházakért. —• Vass József dr. népjóléti miniszter a munkásbiztositás jövőjéről — Saját tudósítónk jelentése. — Budapest, 1922. október 28. NA munkásbiztosítás reformjának kérdése nemrégiben nagy parlamenti viharok középpontjában állott. A vihart főként a kérdés politikai vonatkozásai körül támasztották a szociáldemokraták, miközben csaknem teljesen elteremthett a közfigyelem ennek a nagy horderejű kérdésnek gazdasági jelentőségétől. A politikai vonatkozásoknál azonban sokkalta fontosabb momentumai vannak ennek a kérdésnek, melyek azonban a heves parlamenti vitákban egyáltalán nem szerepeltek. A pénztárnak az egész országra kiterjedt hálózatát az egyes országrészek elcsatolásával megbontotta ugyanis a trianoni szerződés. Az elcsatolt területeken levő székházakért, melyek a voltak, eddig pénztár tulajdonában semmi kártalanítást nem fizettek az utódállamok. Ezeken kívül a pénztár hatalmas üdülőtelepet tartott fenn a horvátországi Cirkvenicán, mindeddig azonban ezért sem kapott kártalanítást. Döntő fontosságú gazdasági kérdés az elszakított területeken lévő pénztárakkal való kapcsolat is, illetve a béke éveiben fennállott „viszonosság“ újból való felvétele. Ezeknek a kérdéseknek állásáról Vass József dr. népjóléti minisztertől kértünk tájékoztatást, aki a következőket mondotta munkatársunknak : A munkásbiztosítás reformjának törvényjavaslata a szakférfiak véleményezése alapján már elkészült, csupán néhány szakasz módosítása van hátra, mi az én határozott kívánságomra történik, így előreláthatóan a második ülésszak első felében a parlament elé terjeszthetem a javaslatot. Az elszakított területeken lévő székházak kárpótlása ügyében most Budapesten folyó konferencián a fognak az egyes államok küldöttei tanácskozni. A megállapodás létrejövetelében erősen bízom, annál is inkább, mert követelésünk jogossága annyira kézenfekvő, hogy a kárpótlás megfizetésétől el nem zárkózhatnak, csupán értékelésbeli differenciákról lehet szó. Fascisták uralma Olaszországban. London, október 28 (MTI) Times Olaszországból október 27. A keltezéssel azt a jelentést kapta, hogy fascisták fél 12 órakor különböző városokban együttes akciót indítottak. Az ország északi-déli és középső részei között az összeköttetés megszakadt. A hatalmukba kerített városokban elmozdították a hatóságokat és maguk vették át az Aradon él Petőfi Sándor öccsének családja. Petőfi István sarja, Petőfi János, az aradi Pannonia-étterem főpincére. Ifjú Petőfi Sándor, a kilenc éves zongoraművész. — Mit mond Petőfi István unokája. A „Magyar Szó“ aradi levelezőjéről. Arad, 1922- október végén. Petőfi Sándornak, minden idők legnagyobb magyar poétájának százéves születési évfordulóját ünnepli nemsokára egész Erdély és a szomszédos Magyarország, mindenfelé az 5 hozsannás emléke körül tömjénez a hivatalos és nem hivatalos magyar kultúra, színházi, irodalmi egyesületek és társadalmi szervezetek áldoznak a magyar géniusz legcsodálatosabb és legpompásabb kifejezőjének, verseit újra fordítják franciára, németre és románra, amikor egészen hirtelen, mintha egy villanás lenne ez is a költő lidérces életéből, fölbukkan az a hír, hogy Aradon élnek Petőfi öccsének, Petőfi Istvánnak egészen közvetlen hozzátartozói. Egy pillanatra magunk is visszadöbbenünk, amikor halljuk, hogy lehet az, hogy csak most fedezik fel ezt a magyar históriai adalékot, hogy van az, hogy senki soha semmit nem említett sehol Petőfi Istvánékról, amíg máig Aradig vezeti el a költő életének ezer kutatóját, ismerőjét, hivatalos és nem hivatalos esztétákat? S milyen történet húzódik meg a felfedezés hátterében, ki az, akit idáig vetett a sors Petőfi családjából, hogy került ide, a Pannónia étterméig ? Misztifikációról van szó vagy igazságról ? És ha igazságról, hogy lehetett erről mindmáig megfeledkezni ? Mindjárt megnyugtathatjuk a hivatals aggódókat! Tény, hogy Petőfi János, aradi pincér, egészen Petőfi Istvánig tudja kimutatni egyenes ágban a leszármazását. Petőfi János Pestről került ide Aradra, most kapta meg a végleges letelepedését. Négy idősebb esztendős volt, amikor apja, Petőfi János, a budapesti királyi opera zenésze meghalt. Az apjára alig emlékszik, azt mondja, hogy minden hangszerhez értett és az volt a szándéka, hogy a fiát is zenésznek képezted ki. Ebben megakadályozta a sors mostohasága és az, hogy nagyon szerény fizetésből kellett megélniök azután, hogy idősebb Petőfi János meghalt. Az özvegy édesanyjánál egyszer egy idősebb úr jelent meg. Ferenczy Zoltán volt, a Petőfi Társaság titkára. Pontosan kikérdezte az özvegyet, milyen visszamenő ágról tud, kik azok, akik további adatokkal szolgálnak és azokat bizonyítani tudják. Amikor özvegy Petőfi Jánosné néhány régi emléket, könyvet, levelet és más apróságokat szedett elő, amik mind Petőfi István hagyatékából valók voltak, Ferenczy Zoltán megkérte az özvegyet, hogy ezeket a relikviákat bocsássa a Petőfi ház rendelkezésére. Azt is mondta Ferenczy, hogy a Petőfi Társaság látván a dolog kétségbevonhatatlan komolyságát, gondoskodni fog Petőfi István családjának a sorsáról, a relikviákért kellő ellenértéket szolgáltat majd és gondtalan életet biztosít nekik. — Nem tudom — mondja Petőfi János — miért nem kaptuk meg mindazt, amit ígértek, azt sem tudom, hogy mi, akik az Alföldről valók vagyunk, hogy kerültünk fel a fővárosba. Kis gyerek voltam, amikor — később — az anyámat kísértem ki a temetőbe. Pincérnek kellett mennem, szép írásom van kérem, ne tessék kinevetni, de étlapokat írok itt a Panonia-étteremben, most senkinek sincs ilyen jó írása a pincérek közt. Én nagyon kérem a szerkesztő urat, ne tessék a dolgot így egyszerre szellőztetni, mert most nem olyan idők járnak. Az apám apját Istvánnak hívták, az is korán elhalt, az egész dolog most nem olyan aktuális ... Itt jól keresek és mindent a fiamra áldozok, aki meglátja majd, világhírű zenész lesz. Úgy beszél Petőfi János, annyi fájdalmas mondással, annyi furcsa, kétségbeesett és elfojtott keserűséggel, hogy hinni kell neki. És különösen abban a percben, amikor a fiáról beszél, felgyullad a kék szeme, megpirosodik a beesett halvány, szőkebajuszos arca, angol bajusz, de az egész fiziognómia, a két kiugró pofacsont, a magyar homlok és az a pár lázas gesztus, amivel a szavait kiséri : nem is szuggesztív elképzelés, kifejezetten hasonlít Petőfi Sándorhoz. És így hívják Petőfi János kisfiát is, a kilenc éves művészt, így írja magát a füzeteire: ifjú Petőfi. Négy esztendeje zongorázik. Pesten tanult Riesz Olgánál, az Andrássy úton. Nyilvánosan vizsgázott, hallatlan sikere volt, akkor egy estére mindenki arról beszélt, hogy a nagy Petőfi Sándornak valamilyen rokona zongorázik, akit ki kellene taníttatni, sőt egy budapesti napilap cikket is írt róla. De megint nem történt semmi, a relikviákért ígért pénz sem érkezett meg, a pénz egyre drágább lett vagy olcsóbb, az már aztán egészen mindegy, nem lehetett megélni már odafenn, hát lejöttek a famíliával Aradra. Ifjú Petőfi a legjobb tanuló a negyedik elemibb, a tanító úr mindig őt szólítja fel elsőnek. És mindig igy. ..Ifjú Petőfi Sándor“. November közepén Petőfit ünnepli a világ minden kulturnemzete. Itt Aradon, Petőfi János, az „István öcsémhez“ címzett örök vers adresszantjáinak unokája spriccereket hord a vendégeknek és étlapokat ir. A kis Petőfi Sándor zongorázni tanul. S hogy mi ezen egy kicsit fejcsóválva tűnődünk, kérdezvén, nem lehetne-e másképpen is, azon nincsen semmi meglepődni való. De azon már inkább : miért nem veszik észre Petőfiéket azok, akiknek a magyar kultúrához való hivatalos kapcsolatuk elsőrendű kötelességükké teszi nemcsak a halott költő emlékének megőrzését, hanem az élő Petőfiek sorsának intézését is. Hirdetések és kishirdetések mindig a lap megjelenése előtt egy nappal déli 12 óráig adandók fel a Kiadóhivatalban (Eger, Gimnázium u. 3.1