Magyar Szó, 1945. november (2. évfolyam, 253-278. szám)
1945-11-01 / 253. szám
XL 1.X Macwai Szó Szlávok és magyarok találkozása az eszmebarrikádokom ünnepélyesen megnyitotta kapuit Szuboticán A vajdasági Magyar Népszínház jugoszláv partizán darabbal .„Könyvekkellenek most Jugoszláviában — írta ez év janárjában Ehrenburg Hia Jugoszlávia íróihoz—könyvek kellenek az emberről, a láthatatlan emberi értékekről, a hűségről, a szeretesről és aszépségről. A katonák órája lassan lejár. A gondolkodók és a költők órája következik...“ -„ A mi demokratikus hazánk, a zűrzavaros Európa legnyugodtabb szigete, épít. Gyárakat épít, házakat épít és lelkeket épít. "A gondolkodók, költők, tanítók, művészek, mérnökök, munkások — a dolgozók országa ez a mi hazánk. Ma traktor szántja a dús bácskai, földeket, ma a versenymunka lázában égnek a munkásszívek, ma ismét felépült egy ház, valahol a lerombolt Szerénységben, ma készen állunk, hogy döntsünk saját jövőnk, gyermekeink jövője felett — és ma megnyílt a dolgozó magyarság új színháza, a szuboticai Magyar Színház. A reakciós Jugoszlávia nem szerette a magyar kultúrát, mert nem szerette a szláv kultúrát sem, mert gyűlölte az egyetemes kultúrát. Agyoncenzúrázott, tartalomnélküli, felhígított, ostoba operettek kerültek színre műkedvelő színpadainkon — akkor, ha éppen nem tiltották be a magyar előadásokat. Ezek az előadások a pillanatnyi tetszés, vagy nemtetszés elszálló hangulatai után, nem licitek és nem is voltak nevelő hatásúak. A magyar színpadi irodalom legjava termése nem kerülhetett szikre a régi Jugoszláviában és a haladó szellemű magyar tömegeket semmiképpen sem vigasztalta meg az a tudat, hogy a reakciós Magyarország urai is böllérkéssel cenzúrázták a magyar színpadot. Az újjáépítés első esztendejében néhány órára megállt a munka. Szubotia magyarsága felvette kissé kopott és talán egyetlen ünneplő ruháját,, hogy a Városi Színházban forró lelkesedéssel köszöntse a megvalósult magyar álmot: a jugoszláviai magyar dolgozók állandó Népszínházát. A megnyitóelőadás több volt egyszerű színháznyitásnál; több volt, mint az állandó Magyar Színház indulásának ünnepe. Az egység és testvériség, az egyenlő jogok ünnepe volt. Vajdaság minden népének örömteli ünnepe. . . A szuboticai magyarság természetesen zsúfolásig megtöltötte a színházat, de megjelentek a vajdasági szlávság vezetői is, hogy hitet tegyenek kultúráink és népeink testvérisége mellett.Megjelent az ünnepi előadáson Jaramazovics Lajcsó, Szerbia tárcanélküli minisztere, Csobanszki Szpaszoje, a vajdasági Népparlament kulturális ügyeinek vezetője, Davidovics Radivoj és Popovics Vlada, a vajdasági Főbizottság tagjai, Sóti Pál, a vajdasági Népparlament Elnökségének alelnöke, Vasziljevics Zsarko, a noviszádi Szerb Színház igazgatója, Lendvai Lajcsó, a szuboticai Horvát Népszínház igazgatója, a XVI. hadosztály vezérkarának kiküldöttei, a környékbeli városok és falvak népbizottságainak delegátusai és a Magyar Kulturszövetség vidéki tagjai közül Kék Zsigmond, és Gál László a „Magyar Szó“ szerkesztői és Grozsen András, az „Ifjúság Szava“ szerkesztője. A szuboticai filharmonikusok által előadott Himnusz után Davidovics Radivaj jelent meg a függöny előtt és meleg, közvetlen — ha nyelvtanilag kedvesen hibás magyar mondatokkal is — üdvözölte az új magyar Népszínházát és közönségét. Emlékezzetek Ady Endrére — mondta Davidovics Radivoj —, aki évekkel ezelőtt kérdezte meg, hogy: „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz Végül egy erős akarat? Hiszen magyar, oláh, szláv bánat Mindigre egy bánat marad. Hiszen gyalázatunk, keservünk Már ezer év óta rokon. Mért nem találkozunk süvöltve Az eszmebarrikádokon?“ „Jugoszlávia népei, szlávok és magyarok — mondta Davidovics — most végre találkoztak az eszmebarrikádokon. Egymás kezét fogva együtt építik Jugoszlávia valamennyi népének szebb jövőjét és egymás kezét többé el nem engedik. Ebben a hitben üdvözlöm az új Magyar Népszínházát és a színház magyar közönségét A kitörő lelkesedéssel fogadott bevezető után a noviszádi Vajdasági Színház igazgatója, az ismert író, Vasziljevics Zsarkó ugyancsak magyar nyelven beszélt az építő kulttúra hatalmas feladatairól és a Magyar Népszínház nagy jelentőségéről. * I ♦Laták István, a Magyar Színház vezetője néhány szerb szóval üdvözzölte a vendégeket, a közönséget és a magyar színházi kultúra fiatal munkásait. Felolvasta ezután a szuboticai Horvát Népszínház üdvözlő táviratát, majd a közönség viharos tapsai közben a Tito marsaihoz intézett következő szövegű táviratot: „A vajdasági Magyar Színház megnyitó estjéről Vajdaság magyar népe örömmel és lelkesedéssel köszönti szabad, testvéri hazánk alkotóját, Tito marsait. Ez a színház, mint egyik bizonysága népeink egyenjogúságának, azt a szabadságot amit hazánk nyújt a magyarságnak: magyar szót, gondolatot és szint, alkotón, beleépíti hazánk általános kultúrájába s népuralmunkat erősíti, népeink testvériségét építi és hazánkat, a szabad demokratikus Jugoszláv Köztársaságot szilárdítja.” Ez lenne a darab rövid tartalma. ★ Balázs Béla remek technikával, a színpad tökéletes ismeretével, alakítja, formálja az eseményeket, É,ő embereket hozott elénk, olyanokat akiket láttunk, ismertünk, megszerettünk, vagy meggyűlöltünk. Olasz katonái valóban olaszok, a német valóban német és Milica valóban szerb, de még ezen is túl: a szabadság, az egyetemes szabadság szilárd, megakuvás nélküli, félelmet nem ismerő és önfeláldozó harcosa Magával ragad ez a darab, a közönség benne él az eseményekben, együtt küzd a németek és az olaszok eben Milkával, a kis diákokkal és a Milkával együit fogadja meg a törékenységéből hatalmasan megnőtt nagyanyó szavait: meghal, ha kell, de ha kell, ölni is tud az igazságért, a szabadságért, a népért ■. Nem egészen meggyőző az osztald a’alja. Kurjakovics ostobáb, mint gonosz — az eseményekben nem vesz részt közvetlenül és meglehetősen határozatlanul botorkál az olaszok, németek és partizánok között. Ismertünk, sajnos ismerőink véresebb, aljasabb, harácsolóbb úsztagálat is. Forgó,és báró, nyegle kis huszártiszt, arisztokrata, aki úgy látszik nem szereti túlságosan a németeket, de az olaszokat sem. A forró talajú városkában úgy sétál, mint valamelyik előkelő szálloda táncparkettján: nem érzi és nem érzi át, hogy valójában dübörög a föld alatta és körülötte forrongásban vannak a lelkek. (Moszkvában, magyar író írta a „Beszór lány táncot“, a jugoszláv hegyek hőseiről. Már csak ezért is nagyjelentőségű a szuboticai bemutató, már csak ezért is fegyver és dokumentum a népek testvércége érdekében. Mindezen felül azonban Balázs Béla színműve alkotásnak is kitűnő. Sehol sem él a propaganda annyira olcsó és annyira hatásos eszközeivel Félmondatokkal is tökéletesen rajzol és színez. Durva eszközök nélkül is tudja fokozni a feszültséget. Balázs Béla mestere a színpadnak és a magyar szónak. * A Magyar Népszínház ifjú társulatának nagy meglepetése Pataki László- Még azok is, akik sokat vártunk tőle, nem hittük, hogy már az első előadáson ennyire fegyelmezett, tudatos színész lesz, ennyire otthonosan mozog a színpadon és enynyire beleéli magát szerepébe. Pataki László a német kapitányt játszotta. Hangja, megjelenése, kitűnő magyar beszéde a Magyar Színház legnagyobb erősségévé, a jövő nagy ígéretévé teszi. Egyébként a darab rendezéséért is Pataki László érdemel dicséretet. Tikvicki Mária (Milica) a másik kellemes meglepetés. Nagyszerű megjelenésű, kellemes hangú, teljes illúziót nyújtó színész. Rajta áll a darab és dicséretére szolgál, hogy nem roskadt össze a nagy súly alatt. A dráma forróságát egyéni tűzzel tudta fokozni és — tudtunkkal — élete első nagy alakítása alkalmával megérdemelte a tapsokat. Sokat várunk tőle a jövőben. T. Sefcsics Mici (Nagymama) kitűnően oldotta meg nehéz feladatát. A fiatal színésznőről nem mindig hittük el ugyan, hogy öregasszony, de ez talánnem is az ő, hanem a maszkírózás hibája és egy kicsit rendezői hiba is. Marinetti olasz ezredes szerepében dicséretre méltó Sánta Sándor igyekezete. A szerep elég nehéz és elismerjük, egy nem kiforrott színésznek nehéz elkerülni a túlzásokat. Forgács báró (Német Rudolf) érzésünk szerint nem volt eléggé „arisztokrata“. Németh Rudolf azonban mindenesetre az ígéretek közé tartozik. Szabó István (Carracioli őrmester), Nagy Frigyes (Beppo, közkatona) Gyapjas János és Pozsár .Mária a két kisdiák szerepében jók voltak. Nem tudott illúziót adni az usztasa polgármester szerepében Boka János. Az amúgy sem teljesen kidolgozott szerepet eltúlozta és egészen valószínűtlen figurát csinált Kurjakovicsból. Végeredményben: jó volt az elő-i - AJL — X *....... * i ^ .« ■*- - * —- i-. -avJWii iffvIQVIIQ gét. Beszélt a következő magyar ünnepről és meleg szavakkal köszöntötte a magyar színház kulturmtnkásait is. Szkenderovics után a Horvát Népszínház igazgatója, Lendvai Lajcsó mondott néhányszavas üdvözlőbeszédet és felolvasta a színházhoz érkezett üdvözlőtáviratokat. köszöntjük és köszönjük a fiatal Magyar Népszínház minden kulturmunkását és — dicséretnek vegyék! —még jobbat, még teljesebbet, még tökéletesebbet várunk tőlük. * Meleg, baráti hangulatban ünnepelték a vendégek és a Népszínház tagjai a bemutató-est sikerét. A vacsora folyamán Csobanszki Szpaszoje és Lendvai Lajcsó magyar nyelven köszöntötték fel a magyar kulturmunkásokat. Kék Zsigmond és Lévay Endre szavai után pedig Laták István, a Népszínház igazgatója köszönte meg a Főbizottság, különösen pedig Csobanszki Szpaszoje és a szerb és horvát színházak testvéri támogatását. Szerb és magyar népdalok hangjai mellett a késői órákig együttmaradt az ünneplő társaság. A Horvát Népszínház a Gubec M A Magyar Népszínház vasárnapi esti ünnepe előtt, szombaton este nyitotta meg kapuit a vajdasági horvátok Népszínháza. Kérvényünk következetes testvériségi politikájának meggyőző bizonyítéka a sdtrboticai Horvát Népszínház éppen, úgy, mint a Magyar Népszínház is. Az új Jugoszlávia demokratikus kormánya azt akarja, hogy a horvátok is megőrizzék nyelvüket, népi sajátosságaikat, kultúrájukat fejlesszék és az új Jugoszlávia testvéri közösségében egyenrangú, egyforma lehetőségű társakként saját anyanyelvükön dolgozzanak a közös, nagy, emberi kultúráért. Szubotica horvátságának nem volt igazi színháza eddig, éppen úgy nem, mint ahogy a magyarságnak sem volt igazi népi színháza. Külön öröm, és jellemző öröm, hogy egymás után, egymás mellett ünnepelhettek az új Jugoszláviában horvátok és magyarok. Külön öröm és jellemző öröm, hogy a horvát színház testvéri készséggel segítette magyar testvéreit, éppen úgy, ahogy a noviszádi Szerb Színház mindkettőjüket segítette. Hatalmas fejlődési lehetőségeket csillogtat elénk a szerb-horvát-magyar, a jugoszláv kulturmunkásoknak ez az önzetlen együttműködése. Megtörténhetett és megtörtént Szubotián, hogy a horvát ünnepen ünnepelt a magyarság is, mert tudta, hogy következik a magyar ünnep. ★ Szkenderovics Giga, a Főbizottság elnökségének tagja üdvözölte a színházat zsúfolásig megtöltő közönséget és a vendégeket A Népszínház kulturális feladatairól beszélt és arról a lelkesedésről, mellyel Szubotica horvát népe fogadta saját színházát. Hangsúlyozta a kultúra egységét, Jugoszlávia népeinek testvérise Laták István A „Boszorkánytánc“ bemutatója Világszerte ismerik Balázs Bélát, a „Boszorkánytánc“ szerzőjét, akinek munkái oroszul, németül, franciául és Európa még nagyon sok nyelvén megjelentek — csak éppen a magyar reakció igyekezett belefojtani a szót, csak éppen a magyar közönség nem ismerhette meg a magyar Balázs Bélát. Még az első világháború előtt nagy sikert aratott a magyar színpadokon „Dr. Szélpál Margit“ című drámája. A fehér terror elől Bécsbe menekült, ahol a világhírű dán írónő, Karin Michaels társaságában írta meg világsikert aratott kisregényét: „Ketten egy csónakban /Néhány évvel később Moszkvába /került, ahol filmrendező és a moszkvai Filmakadémia tanára lett. Nemrégiben visszatért Magyarországra, ahol jelenleg is nagy sikerrel fut új drámája, aszubotián bemutatott „Boszorkány tánc“ . Egy serbiai kisváros, közel a német megszállás alatt tartott terüzetekhez, olasz megszállás alatt áll. Jugoszlávia erdőiben fényjelek üzennek egymásnak és a súlyosan megpróbált népnek: élnek, harcolnak, közelednek a partizánok. A kisváros szerb tanítónője, Milica és nagyanyja állanak a mozgalom élén, küzetnek népük, különösen az ifjúság fennmaradásáért, vergődnek az el.A városparancsnok, Marinetti ezredes és a német vezérkar kéme, a sakáci gyermekgyilkos Wernigerode százados ellentmondó parancsai között és minden veszéllyel dacolva a fegyveres ellenállást szervezik. Egy meglehetősen sápadt vonalakkal megfestett magyar összekötő tiszt, báró Forgács, a város hazaáruló usztisa polgármestere, ■ Kurjakovics és két kisdiák állanak;a viharzó események előterében Milicát fel akarja használni az olasz ezredes, aki igyekszik kijátszani német szövetségesét, — de fel akarja használni a sötét német figura is, Wernigerode százados, aki nagy tudományos alapon ággá irtja a szláv népeket, de gőgös „úrnépi“ elvakultságában „hűséges“ olasz szövetségesei ellen is dolgozik hogy önmagának, a hitleri Németországnak szerezze meg az olasz megszállás alatt tartott területeket Milica öntudatosságán, a partizánok hősies harcain megtörik a német alaposság, az olasz hamisság és az usztasa aljasság A harc Atlan ón elpusztulnak az usztasa áruló és német „tudós“. A városkába benyomulnak a partizánok, a színpadot, a várost, az életet elönti a diadalmas nap boldog sugárzása. A „Gubec Matija“ előadása A megnyitó est műsoraként Begov'cs Mirkónak a horvát klasszikusok közé sorozott műve, a „Matija Gubec“ került színre. Begovics Mirkó (1816—1893) ifjúkorában a horvát haladó értelmiség élgárdájához tartozott. Darabjait, ha nagyobbként el is felejtették azóta mindenesetre a horvát színház első megmozdulásának úttörőiként tekintik. Legismertebb drámája, a horvát Dózsa György: Gubec Matija hősies és áldozatos életét vetíti elénk. Hitvány urak az egyik oldalon. Durva elnyomók, kizsákmányolok, középkori hűbérurak — előttünk, magyarok előtt is ismert valamennyi: a Tahiak, a Keglevicsek, az Álapicsok, a Zrinyszkiek. Dús lakomákon tárgyalják meg, hogyan nyomják el még jobban, hogyan használják ki még jobban a jobbágyot. Urbérről tizedekről, korbácsról, börtönről, faháncsból sütött kenyérről van szó- Éppen úgy, mint nálunk, éppen úgy mint Magyarországon a feudalizmus „aranykorának“ idején. A másik oldalon az elnyomottak, az elhasználtak, az ezer szenvedés alatt nyögök. Jobbágyok. És vezérük, az írástudatlan paraszt, a hatalmas nagy ember, a igazság félelmet nem ismerő harcosa, a jobbágyok előtt félistenként tisztelt Gubec Matija. Gubec Matija elesik a harcban, a jobbágyokat széjjelverik, a rabláncot még szorosabbra fűzik. De a zágrábi Márk téren, ahol fejét veszik Gubec Matijának, felharsan egy hang, a nép hangja „Higyjétek el, századok múlnak el, de Mátyás újra eljön közénk!“ Ez a dráma rövid tartalma. Felépítésében, jelenetezésében talán nem tökéletes. A szerző nem ismerte a modern színpadi technika ezer fortélyát. Mindamellett hatásos, élettel teli a játék. Mindamellett mai darab, népi és hittel teli. * A szuboticai Horvát Népszínház szerencsésebb helyzetben van magyar testvérénél. A horvát színházak teljes támogatását élvezi abban is, hogy rutinos, színiiskolát végzett, s sokéves színpadi múlttal rendelkező színészeket kapott tőlük. Kraljevics Ante (Gubec Matija) a zágrábi sziniiskolát végezte el, a Szuboticán is ismert Tanhoffer Tomiszláv volt egyik tanára. Egyszerű eszközökkel, meggyőző erővel dolgozik ez a jó megjelenésű és kellemes orgánuma színész. Mazsgon Miroszlav, a szuboticai „Névén“ dalárda alapítója, régi, nagyon jó műkedvelő. Hatásosan és szépen alakította Tahi herceg, királyi tanácsos szerepét. Lokcsevics Jelka (Sztana, Gubec leánya) kitűnő megjelenésű, szépen beszélő, nagyon tehetséges színésznő Spoljar Branko tűzzel teli lázadó. Benne láttuk legjobban kiteljesedni az elnyomott és jogaiért lelkes bátorsággal harcoló parasztot. A három főúr szerepében Vujkov Géza, Popovics Sztevo és Barbieri Dinko nagyszerű alakítást nyújtottak. A parasztok vezetőinek szerepében igen jók voltak Medakovics Dusán, Avramovics Szteto, Tumbasz Géza és a színház igazgatója Lendvai Lajcsó. Nagyon jó volt a vak öreg jobbágy szerepében Gabrics Nikola és Tahi unokaöccsét alakító Sabics Géza. A herceg íródeákjának hálás szerepét jól vitte Grünwald Drazsén és jók voltak a többiek is: Szkenderovics Ana, Petri Ivanka, Dezselics Dubravka, Sujics Martin, Marjanusics Joszip, Rescsik Nikola. A hibátlan rendezésért Spoljar Branko érdemel dicséretet. . A közönség hálás lelkesedéssel fogadta a darabot és számtalan nyiltszini tapssal ünnepelte a színészeket. Az ünnepi előadást egy kis összejövetel követte, melyen a megjelent vendégek és a színház tagjai a kora hajnali órákig meleg örömmel ünnepelték a népi kultúra új bástyáját a szuboticai Horvát Népszínházát. (g. i)