Magyar Szó, 1955. december (12. évfolyam, 328-357. szám)
1955-12-02 / 328. szám
1. oldal MAGYAK SZÓ Is csak tanulgatok és örüljetek gyermekbarátoknak Tito elvtárs több mint ezer pionírt lopett vendégel a köztársaság napján Képek az ünnepről Köztársaságunk megalakításának tizedik évfordulóján Joszip Broz Tito köztársasági elnök a Szövetségi Népszkupszina nagytermében mintegy ezer pionírt fogadott az ország minden részéből. A Szövetségi Szkupstina nagytermében összegyűlt ezer főnyi pionírsereg egetverő éljenzéssel fogadta Tito elnököt, majd elhalmozták virágcsokrokkal és partizándalokat énekeltek. Tito köztársasági elnök ezután a következő beszédet intézte hozzájuk: Drága pionírjaim, kedves gyerekek! Teljes szívemből minden jót kívánok nektek, legifjabb nemzedékünknek népköztársaságunk megalakításának évfordulóján. Köztársaságunk még fiatal, mindössze tízéves, és ti is tízesztendősek vagytok. Ti is akkor jöttetek világra, amikor köztársaságunk megszületett és éppúgy fejlődtek és gyarapodtok, mint köztársaságunk is, hogy boldog és szerencsés hazája legyen minden polgárának. Tíz év telt el köztársaságunk megalakítása óta, és magától értetődő, hogy közületek sokan, a legtöbben nem emlékeztek vissza a köztársaságunk megszületését megelőző eseményekre. Bizonyára mindannyian hallottátok tanítóitoktól és tanáraitoktól, úgyszintén szüleitektől, hogy milyen keserves módon jött létre ez a közösségünk, ez a köztársaságunk. De legjobb fiaink és leányaink, akik fegyverrel a kezükben harcoltak népeink testvériségéért és egységéért és zászlójukra világosan kiírták a testvériségegység soha el nem halványuló magasztos jelszavát, vérükkel és áldozatukkal utat nyitottak az egység előtt, új korszakot nyitottak meg, utat nyitottak egy olyan egység megteremtésére, amelyben minden, egykor viszálykodó nép most szilárdan, egyesülve és szabadon építi jobb életét. Kövületek sokan nem tudják, hogy már régen, a háború előtt apáitok, anyáitok és nagyapáitok végigszenvedték az akkori állapotok minden nehézségét és igen rögös utat jártak be, de most is nagy terhet hordoznak vállaikon, hogy néktek minél jobb sorsotok legyen. Kedves gyermekek, mi sem szomorítana el jobban bennünket, és mi sem fájna jobban nékünk, akiknek nem volt gyermekkoruk, akik harcoltunk a háborúban és a háború előtt is, a háború után pedig vállunkon hordozzuk az ország újjáépítéséért folyó harc minden súlyát, mi sem szomorítana el bennünket jobban, mint az, ha ti nem becsülnétek ezt a harcot és mindazt, amit a harcban kivívtunk és elértünk. Legyen november 29, a köztársaság napja minden esztendőben a visszaemlékezés napja, ti pedig szívjátok magatokba azt a nagy és hősies múltat, amelyet a pártok végigjártak és amelyre váltig büszkék lehettek. Köztársaságunk csak tízéves, de erős és megbecsült az egész világon, és olyan nagy tekintélyt szerzett, mint talán egy másik tizenhétmilliós ország sem szerzett a történelem folyamán. Igyekezzeteté ti is így kiemelkedni, igyekezzetek köztársaságunkkal együtt fejlődni, és legyetek ennek a köztársaságnak öntudatos, büszke, de szerény polgárai, és becsüljétek köztársaságunk múltját, hogy még szebb jövőt építhessetek. Mert drága gyermekeim, az a nemzedék, amely villám hordta mindannak a súlyát, amit eddig megteremtettünk, fokozatosan eltűnik. Sokan közülünk elemésztődnek a harcban és a munkában, sokan összeomlanak a teher súlya alatt, mint a kivágott fa, és nekünk új emberekre, új nemzedékre van szükségünk, amely méltóképpen képviseli szüleit, testvéreit, akik végig küzdötték ezt a harcot. Tiétek a jövő. Ez nem puszta frázis, hanem ez lényegbevágó dolog, ebben a szóban mély tartalom rejlik. Azt kívánom, hogy ifjúságunk, gyermekeink új, szocialista szellemben nevelkedjenek, hogy idegen legyen számukra a múltban gyökerező minden káros befolyás. Legyetek ennek az országnak bátor és öntudatos polgárai, továbbépítői annak, ami ma megvalósul, a szocializmus építői, mert csak a szocializmus biztosíthatja minden tekintetben hazánk minden egyes polgárának jövőjét. Persze, ti is érzitek, hogy nálunk még mindig nem könnyű minden. Még mindig nehéz harc folyik, de az a harc már inkább csak anyagi jellegű és harcunknak anyagi nehézségeit sokkal könnyebben leküzdhetjük, ha meglesz hozzá az erkölcsi erő mindenkiben, a legifjabbaktól a legidősebbekig, ha az emberek öntudatosan előretörnek, és ha látva a nehézségeket és okait, elhárítják mindezeket az okokat. Drága gyermekeim, ti folytatjátok majd a művet, amit örökül rátok hagyunk. De munkátokkal és példátokkal az iskolában és otthon, szülésteknél, úgyszintén a többi gyermek társaságában már most is sokban hozzájárulhattok ehhez a műhöz, és hozzá is kell járulnotok. Mindamynyiunknak nagy örömére szól A Szövetségi Végrehajtó Tanács hétfői ülésén, Rodoljub Csolákovics alelnök elnökletével, több, főleg gazdasági vonatkozású rendeletet és határozatot hozott. A beruházási programm elkészítéséről és jóváhagyásáról szóló rendelet kiegészítésével és megváltoztatásával kapcsolatban elhatározták, hogy a beruházási munkák kifizetődésére fordítandó letétekkel szabályozzák a munkát, ugyanis több gazdasági vállalat november 1-éig sem fizette ki a letétet, illetve nem nyújtotta be a kötelező beruházási tervet. A Végrehajtó Tanács határozott még a földművesszövetkezeteknek juttatandó kölcsönről az 1954 december 31- éig megállapított hiányok és veszteségek fedezésére. A határozat szerint a Nemzeti Bank erre kölcsönt ad a szövetkezeteknek a járási népbizottság és a járási szövetkezeti szövetség előzetes véleményezése alapján. Emellett szükséges, hogy a szövetkezeti tanács kötelezze magát arra, hogy a szövetkezeti tagok jövedelméből három év alatt fedezi a veszteséget és végül, hogy büntető, illetve kártérítési eljárást indít azok ellen, akiknek hibájából a veszteség vagy hiány származik. Ilyen feltételekkel a Nemzeti Bankon kívül a szövetkezeti takarékpénztárak is adhatnak kölcsönt. Egy másik határozattal a Szövetségi Végrehajtó Tanács beruházási kölcsönöket irányoz elő azon kötelezettségek teljesítésére, amelyeknál, ha tudjuk, hogy jól tanultak, ha tudjuk, hogy ti forradalmi szülők forradalmi korban élt emberek utódai, gyermekei vagytok, olyan gyermekek, akik még merészebben, még büszkébben haladnak előre. Sok sikert kívánok nektek, kedves gyermekeim, mindennapi életeitekben. Nem azt akarom mondani, hogy most mint felelős és komoly emberek, rögtön holmi nehéz és komoly dologhoz lássatok. Ti csak tanuljatok és örüljetek gyermekkorotoknak, ha már nekünk nem volt gyermekkorunk, legalább nektek legyen. Sok sikert kívánok nektek, egészséget, boldogságot, kívánom, hogy szépen fejlődjetek. Az összegyűlt gyermekek hosszan és kitartóan éljenezték Tito elnököt, és így fejezték ki köszönetüket jókívánságaiért és tanácsaiért, amelyeket általuk hazánk egész ifjú nemzedékéhez intézett Tito elnök ezután elhagyta a szónoki emelvényt, és a szkupstina elnöki asztalához ült, és mintegy negyedórát töltött még a gyermekekkel. A képviselőházi padsorokban illő pionírok közül többen kérdéseket intéztek hozzá és Tito elnök mosolyogva, jókedvűen mesélt nekik nehéz gyermekkoráról, népeink forradalmi harcáról, a szenvedésekről, a Drvár elleni ellenséges támadásról és népfelszabadító harcunk sok más dicső eseményéről Az újonnan megnyílt beográdi „Borisz Kidrics“ iskola egyik kis leánynövendéke társai és társnői nevében megköszönte Tito elnök szavait, és vele együtt a többiek mindannyian megfogadták, hogy életük végéig megbecsülik népfelszabadító harcunk vívmányait, Tito elnök és munkatársainak munkáját és az általuk kijelölt tetőn fognak haladni, a szövetkezeti otthonok építése miatt keletkeztek. A hétfői ülésen határozatot hoztak a társadalombiztosító intézet önigazgatási szerveinek megválasztásáról is. Ezenkívül elfogadták azt a javaslatot, hogy a gyermekpótlék kifizetéséhez szükséges igazolás (az új vagyoni helyzet alapján) benyújtásának határidejét 1956 április 30-áig meghosszabbítják, de csak abban az esetben, ha az igazolás nem a gyermekpótlékot élvező hibájából késik. A Végrehajtó Tanács hétfői ülésével kapcsolatban elmondhatjuk még, hogy megalakították a szövetségi tájékoztatási titkárságot, amelynek a határozat értelmében az a feladata, hogy a közvéleményt, a sajtót, s a rádiót tájékoztassa a Szövetségi Végrehajtó Tanács és a többi állami szerv munkájáról és határozatáról. Titkárává Jovan Marinkovicsot, a nemzetközi politikai és gazdasági intézet eddigi igazgatóját nevezték ki. Az ülésen más kinevezésekről is határoztak. Dr. Pavle Gregoricsot, a Szövetségi Végrehajtó Tanács uj tagját kinevezték a Szövetségi Végrehajtó Tanács népjóléti és egészségügyi, valamint közművelődésügyi bizottságának tagjává. Ezenkívül kiegészítették a szövetségi testnevelési bizottságot is. A testnevelési bizottság új tagjai: Malka Minies, dr. Voja Sztojánovics, Milan Ercegán és Maria Se- Pa- ' fllfrlf beorah a szflvesízező'dí a SiUnii fedezésére A Szövetségi Végrehajtó Tanács döntései Tito elnök és felesége megérkezik a Szövetségi Végrehajtó Tanácsban rendezett köztársaságnapi díszfogadásra. Tito elnök és felesége, Rankovics alelnök és felesége, valamint Ivan bosnyák népvédelmi államtitkár a beográdi Népszínházban rendezett hangversenyen. Tito elnök átadja a szocialista munka hőse érdemrendjét Edvard Kardelynak, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnökinek. Tisznek a szövetségi Mpviselőház előtt a köztársaság v. mnjstoak előestéje.. . A gyermekek virággal kedveskednek Tito elnöknek a Szövetségi Képviselőházban, Szvetozár Vukmanovics és Rodoljub Csolákovics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnökei és Ivan bosnyák hadseregtábornok a vendégek jókívánságait fogadják a Szövetségi Végrehajtó Tanácsban rendezett fogadáson. Tű© köztársasági elnök és neje fogadja a külföldi képvideletek jókívánságait a Szövetségi Végrehajtó Tsodácsban rendezett fogadáson. Pfr**. MSU. ML %