Magyar Szó, 1961. március (18. évfolyam, 49-75. szám)
1961-03-01 / 49. szám
8. oldal MAGYAR SZÓ Szerda, 1961. I0. 1. Az elosztás új rendszere a legnagyobb mértékben ösztönzi a termelőerők fejlődését és az akkumuláció növelését Mijalko Todorovics képviselőházi expozéja A Szövetségi Képviselőház két házának együttes ülésén Mijalko Todorovics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke tartott expozét a gazdasági rendszerben bekövetkező változásokról. — Alig múlt el tíz esztendő — mondotta Todorovics elvtárs — attól a naptól, amikor erről a helyről Tito elvtárs az állami gazdasági vállalatok és a gazdasági társulások igazgatásáról szóló alaptörvény megokolásakor elmondotta, hogy „a gyárat a munkásoknak” jelszó számunkra közvetlen akcióprogrammá válik, és mi ma megállapíthatjuk, hogy az önigazgatáson alapuló társadalmi viszonyok ma behatoltak társadalmi életünk úgyszólván minden pólusába, valamint szocialista közösségünk sok polgárának tudatában és érzelmeibe. Amikor ma emlékeztetünk azokra a rendkívüli nehéz feltételekre, amelyek közepette a törvényt meghoztuk — arra az időszakra, amikor az egyébként is fejletlen és a háborús fasztításoktól éppen felépült ország ki volt téve a külső gazdasági, különféle politikai és más külső nyomásnak, s nem volt semmilyen gyakorlati tapasztalatunk a munkás önigazgatásban — akkor voltaképpen csak ma tudjuk igaz gazdasági rendszerben és a társadalmi viszonyokban bekövetkező változások, amelyek a Szövetségi Képviselőház mai napirendjén lévő törvényekből és más határozatokból következnek, társadalmi és gazdasági fejlődésünk és gyakorlatunk tízévi eredményeinek gazdag gyakorlatán alapulnak, úgyhogy mi a mai képviselőházi döntésekkel nemcsak az anyagi, társadalmi és más sikerekben termékeny évtizedre teszünk koronát, hanem egy még ígéretesebb időszak előtt nyitunk távlatokat. A javasolt törvények és más előírások közvetlenül kapcsolódnak az 1957. gazdasági törvényhozáshoz. Gazdasági rendszerünk fejlődésében 1957. nem csak azért volt jelentős, mert akkor először a törvények után rendeztük a társadalmi és gazdasági viszonyokat a közgazdaság területén, a gazdasági rendszert és külön az elosztás rendszerét, hanem azért is, mert akkor minőségi változást vezettünk be a termelési viszonyokban és az elosztás módjában. Akkoriban bevezettük a gazdasági szervezetek tiszta jövedelmét, amely szilárd gazdasági alapot nyújtott a munkásönigazgatásnak, vagyis lehetővé tette, hogy önállóan dönthetnek a személyi jövedelemről és a akkumulációról. A bérviszonyokat alapjában véve már akkor megszüntettük. És éppen a gazdasági rendszerben és az elosztás rendszerében bekövetkezett minőségi változásoknak köszönhetjük, hogy közgazdaságunk rendkívül nagy eredményeket ért el az elmúlt négyéves időszakban, úgyhogy ötéves tervünket a meghatározott idő előtt megvalósíthattuk. Ez segítséget nyújtott ahhoz is, hogy egész társadalmi rendszerünk és a társadalmi viszonyok is tovább fejlődjenek. Az 1957-ben hozott rendszer azonban sok tekintetben megállt félúton, és meg is kellett állnia. Két döntő objektív tényező szabott határt az 1957-ben hozott rendszer elé. Az első a rendkívül szűk aszán felmérni vezetőségünk és Tito elvtárs előrelátását és merészségét. A munkástanácsokról szóló döntés akkor és még néhány év múlva is rendkívül nagy visszhangot keltett a világban. Egyesek azt mondták, hogy ez utópikus vállalkozás, mások demagógiának nyilvánították, vagy éppen valamilyen negyven év előtti idézetet találva, megállapították, hogy ebben nincs semmi új. Akkoriban senki sem, még mi sem tudhattuk, hogy szocialista fejlődésünk ezen az úton haladva, milyen konkrét formákat ölt, és hogy mikor, milyen gyorsasággal hozza meg az eredményeket. Ám mi mégis meg voltunk győződve irányvonalunk helyességéről, és hittünk a biztos eredményekben. Ezen az úton természetesen sok keresés, néha ingadozás is volt, és mindezt nagy nehézségek kísérték, ami természetes is, hiszen ismeretlen utakon jártunk, utat törtünk. Mindannyian tudjuk azonban, hogy következetesen kitartottuk irányvonalunk mellett, az irányvonalakban foglalt társadalmi és gazdasági lényeg és célok mellett, és ugyanakkor tudományos módszerekkel bíráltuk és elemeztük utunkat és ellenőriztük helyességét gyakorlatunkban anyagi alap, a termelőerők alacsony színvonala és az aránylag nagy központi szükségletek a különféle gazdasági és nem gazdasági feladatok megvalósítására. A másik objektív tényező összefügg az elsővel, ez pedig a rendkívül nagy árkülönbség, amelyet az adminisztratív időszakból örököltünk, avagy az adott anyagi viszonyokból adódtak. Ezért az újrafelosztásnak ebben a rendszerében a különféle átmeneti formák nagy szerepet kaptak, és olyannyira erős hatásúak voltak, hogy az egész rendszerre ráütötték bélyegüket. Ez különösen vonatkozik a jövedelemre kivetett járulék százalékarányára, amely nemcsak nagysága és progresszivitása miatt tette bizonyos vonatkozásban más jellegűvé a rendszert, hanem azért is, mert ez a százalékarány szabályozta a munkatöbbletet is. Természetesen meghatározott szerepet játszottak a szubjektív tényezők is, nevezetesen tudásunk és rátermettségünk foka, hogy megteremtsünk egy olyan rendszert és elosztást, amely a lehető legjobb. Ebben az esetben sem kell azonban szemünk elől téveszteni, hogy a munkásönigazgatás szocialista gyakorlatának mindössze hatéves tapasztalata állt rendelkezésünkre. Emlékezzünk csak vissza például, hogy 1957-ben az új rendszerre való áttérés idején mennyi átmeneti gazdasági korlátot stb. állítottunk fel, mert a munkástanácsoknak és a többi önigazgató szervnek — és nekünk sem — nem volt elegendő tapasztalatunk az önálló elosztásban, a tiszta jövedelem önálló felosztásában. Az akkori rendszer mégis nagyon ösztönző volt, s egyik fő mozgató erővé vált az elmúlt öt éves terv megvalósításában, s ugyanakkor alapot nyújtott a szocialista viszonyok további fejlesztésére, az önigazgatás különféle formáinak bővítésére, vagyis az új viszonyok alkalmazására a gazdaságon kívül is. Ennek egyik kifejezője az 1957-60 közötti időszak rendkívül gazdag törvényhozása. _____ Az elmúlt négyéves fejlődés egészen új, lényegesen kedvezőbb helyzetet teremtett, mind az anyagi tényezők, a termelőerők szintjének és a társadalmi viszonyok fejlettségének fokában, mind a szubjektív tényezők és az általános gazdasági tudásunk kibővítése, a gyakorlati gazdálkodás és az elmélet terén. Hogy milyen nagy változások következtek be az anyagi feltételekben, mutatják a következő adatok is: 1960-ban 1956-hoz képest a társadalmi termelés több mint 60 százalékkal növekedett, a nemzeti jövedelem fejenkénti növekedése pedig elérte az 55 százalékot. A gazdaságban alkalmazott munkások száma 34 százalékkal, vagyis több mint 600 000-rel növekedett. 1956-ban az egyetemeken és a főiskolákon mindössze valamivel több mint 8000 hallgató diplomáit, 1960-ban pedig csaknem 15 000. Ebben az időszakban a termelőeszközök értéke több mint 70 százalékkal növekedett. 1956-ban az alapeszközökbe beruházott összeg 433 milliárd, 1960-ban pedig 878 milliárd dinár volt. Ezekkel a változásokkal egyidőben változtak a viszonyok a jövedelem alakulásában és elosztásában, az akkumuláció felosztásában és az árakban is. Ha az 1956-os évi árak jelzőszámát százzal jelöljük, akkor 1960-ban a gyáripar termékeinek ára 103, a mezőgazdasági terményeké pedig 117 volt. Hasonló változások történtek a gyáriparon belül is. 1960-ban a munkaeszközök jelzőszáma 100, az újratermelési anyag és a nyersanyag jelzőszáma 106, a közszükségleti cikkek jelzőszáma pedig 101 volt. 1960-ban a kiskereskedelmi árak jelzőszáma 112 volt, ennek keretében a gyáripari árucikkeknek 106, a mezőgazdasági terményeknek 114, a szolgáltatásoknak pedig 164. A gyáriparban a névleges személyi jövedelemnek átlagos jelzőszáma 164, a reális keresetek jelzőszáma pedig 134. A szövetség 1956-ban a beruházási és a költségvetési kiadások 46 százalékát ölelte fel, 1960-ban pedig csak 42 százalékát. Ugyanakkor a köztársaságok, járások, községek és a gazdasági szervezetek részvétele a beruházásban és a költségvetési kiadásokban 1956-ban 54 százalék, 1960-ban pedig 58 százalék volt. Az előbbi adatokból láthatjuk, ma az anyagi alap jóval nagyobb, mint egykor. Már az elmúlt időszakban is változások következtek be az árak egymás közötti viszonyában és az árak meg a személyi jövedelem közötti viszonyban, vagyis kedvező irányban fejlődtek, a legsúlyosabb árkülönbségek enyhítésének, a mezőgazdasági és a gyáripari árak közötti különbségek javításának, a nyersanyag és a készáru egymás közötti viszonyának, a szolgáltatások gyorsabb áremelkedésének és ezzel kapcsolatban a névleges fizetések, meg a reális személyi jövedelmek állandó növekedésének irányában. Már ezekből az adatokból is látszik, hogy azok az áreltolódások, amelyeket az utóbbi években végeztünk, nem a „jugoszláv gazdaság anarchikus fejlődéséből” adódnak, mint ahogy azt néha külföldön hangoztatják, hanem gazdasági politikánkból és terveinkből adódnak, melyeknek az a célja, hogy megfelelő viszonyokat teremtsünk az árpolitikában és változtassunk az anyagi viszonyokon. Döntő lépés az elosztás rendszerében íme, ilyen feltételek közepette fogunk ma hozzá az új reformhoz, és ez magyarázza meg, hogy ma újabb döntő lépéseket tehetünk és kell tennünk gazdasági és társadalmi rendszerünk, mindenekelőtt az elosztás rendszerének továbbfejlesztése terén. Természetesen lehetőségeink ma sem korlátlanok, gazdaságunk még most sem eléggé fejlett, mi jelenleg a középfejlett országok rangsorának végén vagyunk, ezért a javasolt változások, merészségük és sokoldalúságuk ellenére, mégis magukon viselik az objektív tényezőkből adódó következményeket és bizonyos átmeneti formákat, amelyeket az elkövetkező években, a további fejlődés során, fokozatosan eltüntetünk. Ezt a megjegyzést nemcsak azért tettem, hogy megkönynyítsem a javasolt változások és intézkedések megértését, hanem azért is, hogy rámutassak, mi minden várható, mi lesz a valóság 1965 táján társadalmunk fejlődésében, amikor a termelőerők olyan fokot érnek el, amelyet az ötéves tervben előirányoztunk, és hogy milyen eredmények várhatók, amikor az új viszonyok és formák uralkodóvá válnak egész társadalmi életünkben. Mert mi, elvtársak, ma a legfejlettebb emberi társadalmat építjük, egy eddig ismeretlen szocialista közösséget, mégpedig olyan anyagi feltételek között, amikor a nemzeti jövedelem fejenként nem haladja meg az évi 130— 140 000 dinárt. Már maga ez a tény nemzetgazdaságunk és társadalmi rendszerünk rendkívüli életerejéről tanúskodik. Képzeljék csak az életét Jugoszláviában 1965-ben, vagy az évtized végén, mégpedig mind az életszínvonal, mind a társadalmi viszonyok tekintetében, amikor majd a lakosonkénti jövedelem eléri az évi 300—400 000 dinárt, vagyis csaknem ezer dollárt. Ekkor döbbenünk csak rá majd igazán, hogy mit jelent egy célszerű szocialista gazdálkodás, mit teremthet a felszabadított munka a szabad közösségben. II. Valamennyi javasolt törvénytervezet és döntés, amelyek a mostani ülésezés napirendjén vannak, valamint az a sok határozat, amelyet a Szövetségi Végrehajtó Tanács saját hatáskörében hozott, egységes egészet képeznek az új gazdasági rendszer, a gazdálkodás módjának és feltételeinek megteremtésében, amelyekben központi helyet foglalnak el az elosztás rendszerében történő változások. Ezek az intézkedésekegyüttesen komoly átcsoportosítást és újrafelosztást idéznek elő gazdaságunkban, amelyek — mint mondottam — összefüggésben vannak az új anyagi viszonyokkal, és amelyekkel lehetővé tesszük a célszerűbb gazdálkodást, a gyorsabb gazdasági fejlődést, és az ötéves terv teljes megvalósítását. Éppen a reform nagysága és az egybehangolt változások sokasága az oka annak, hogy a Képviselőház napirendén a kamat a járulék egyik formája, vagyis az akkumuláció egy meghatározott része, amelyet a gazdasági szervezetek a közösségnek fizetnek. Ez, hogy úgy mondjam, a vízszintes felosztás hatóeszköze, mivel megszabja az akkumuláció felosztását, a gazdálkodás szubjektív tényezői között, vagyis az elosztásnak egy olyan különleges formája, amely meghatározza a társadalmi termelőeszközök megfelelő elosztását. Ez a mi feltételeink között a társadalmi tulajdonban lévő termelőeszközök után fizetendő járulék formája. A kamat nagysága összefüggésben van a társadalmi közösség szerepével, amelyet vállalt a beruházások, a bővített újratermelés terén, és az adott termelési viszonyoktól, a felosztástól, valamint a gazdasági tervektől függ. Az általános kamat és a bankkamat között nincs különbség szerepüket, hatásukat és társadalmi-gazdasági tartalmukat illetőleg. Tény az, hogy a járadék a mi árutermelő gazdaságunkbyan sok törvény és előírás meghozatala van. Én természetesen nem fogom valamennyit megokolni, minden intézkedést alaposan elemezni, hanem csak néhány kérdést ragadok ki, amelyeknek elvi jelentőségük van további fejlődésünkre, valamint néhány gyakorlati jellegű, problémát, amelyek a képviselőházi határozatok közvetlen végrehajtására vonatkoznak. Az új gazdasági rendszerben a gazdasági vállalatok helyzetét három alapvető tényező szabja meg: 1. az árak, 2. a kamat és a járadék és 3. járulék a költségvetésbe és a társadalmi életszint alapjaiba. Nincs szándékomban az elosztás egész rendszeréről bővebben beszélni, elemezni, sajátosságait, hanem csak rá szeretnék mutatni az elosztás néhány alapvető tényezőjére. Az árak, vagyis a gazdasági rendszer és az árak közötti viszony elvi megoldása egyik alapvető feltétele és eleme az elosztás új rendszerének. Az első lépés az elosztásban, a társadalmi termelés felosztásában és minden egyes vállalat termelése nagyságának és fontosságának lemérésével, a „gazdasági árak” bevezetésével történik. A gazdasági ár olyan ár, amely megfelel rendszerünknek, amely lehetővé teszi minden egyes gazdasági ágnak, illetve minden egyes vállalatnak a gazdasági ágon belül, hogy önállóan, szabadon és szilárdan fejlődjön, a társadalom gazdasági szükségleteivel összhangban, mégpedig minél kevesebb külső beavatkozás, illetve a felesleges bürokratikus vagy ehhez hasonló nem gazdasági beavatkozás nélkül. Az árak tehát nálunk, hogy így mondjam, a függőleges elosztás fő hatóeszköze, vagyis ezzel a társadalom megszabja minden egyes munkaközösség részvételét a társadalmi kiadások fedezésében, noha formálisan továbbra is a termék ára marad. Ezért az árak szabályozása és az ezzel kapcsolatos változások, amelyeket most javasolunk, illetve előirányozunk, egyik központi problémája volt a közigazgatási és tervezési szerveknek, a kamaráknak és a gazdasági szervezeteknek a javasolt változások előkészítése során. Az árpolitika néhány kérdésére később még visszatérek, han objektíve létezik, és hogy az elosztás mércéinek megállapításakor ezzel számolni kell. Csupán alkalmazásának formája kétséges, és ezen a téren nincsenek jelentősebb tapasztalataink, úgyhogy bevezetése előtt megfelelő számadásokat és előkészületeket kell végezni. Ezidáig a járadékot csak egy szűk területen vezettük be. A költségvetési járulékot és a társadalmi, iskola, egészségügyi, stb. alapokat a személyi jövedelemből határozzuk meg, illetve ezzel összhangban, úgyhogy ezen a téren nincs jelentősebb változás. Csupán egy külön alapot létesítettünk az iskolák szükségleteinek kielégítésére. Ezek a járulékok közvetve vagy közvetlenül összefüggésben vannak a polgárok életszínvonalával, úgyhogy logikus, hogy ezeket összefüggésbe hozzuk a személyi jövedelmekkel is. A járulékoknak ez a függő viszonya bizonyára növeli majd a polgárok érdeklődését a vállalatok működésére és fejlődésére. Ez a kö (Folytatása a 3. oldalon) A mostani változások eddigi eredményeink következménye A jövedelemelosztás főbb hatóeszközei Mijalko Todorovics expozéját mondja