Magyar Szó, 1962. május (19. évfolyam, 119-148. szám)
1962-05-01 / 119. szám
r I. oldal MAGYAR SZÓ 1962. május 2- 1 Dolgozóink közös érdeke a termelés és fogyasztás egybehangolása Beszélgetés Radovan Vlajkoviccsal és Predrag Vladiszavljeviccsal, a tartományi szakszervezeti tanács elnökével és titkárával A munka ünnepe után felelősségteljes feladatok állnak a gazdasági szervezetek és közszolgálatok önkormányzati szervei és munkaközösségei előtt. Egybe kell hangolni jövedelemelosztási politikájukat a Szövetségi Végrehajtó Tanács ez irányú utasításaival. A szakszervezetek, amelyek a múltban is a legtöbbet foglalkoztak a jövedelemelosztás és díjazás kérdéseivel, most is nagy feladat előtt állnak. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Radovan VLAJKOVICS és Predrag VLADISZAVLJEVICS elvtársakkal, a tartományi szakszervezeti tanács elnökével és titkárával. Az 1961. évi tervarányok meg nem valósítása, a termelés lemaradása és ezzel egy időben a fogyasztás növekedése gazdaságunkban komoly aránytalanságot okozott. Ez annál inkább kifejezésre jutott, mert az elmúlt évben módosult gazdasági rendszerünk, új hatóeszközök léptek életbe. Időbe tellett, amíg a gazdaság és a vállalatok hozzáidomultak az új feltételekhez. Voltak bizonyos hibák is, melyek az új intézkedések téves értelmezéséből, céljainak meg nem értéséből eredtek — mondotta beszélgetésünk kezdetén Radovan VLAJKOVICS. Ez bizonyos átmeneti eltolódásokat okozott, s ennek következtében bizonytalanná vált a piac. Az piaci helyzet megszilárdítása érdekében hozott intézkedések egyike a behozatal növelése volt. Erre a célra közösségink számottevő eszközöket biztosított, de a behozatali szervek és vállalatok hibájából a külföldi áru egy része nem volt jó hatással a termelésre és a piacra. Egyebek között a beruházás és közfogyasztás növelése is fokozta a gazdasági helyzet ingadozását. Habár ez nemcsak személyi fogyatékosságok következménye, mégis nagyrészt a szövetségi gazdaságpolitika végrehajtásában megnyilvánuló fegyelmezetlenségből eredt. Ennek a fegyelmezetlenségnek okait a partikuláris és lokális törekvésekben kell keresni, abban, hogy különválasztják a helyi és a társadalmi érdekeket, nem hangolják össze a helyi terveket az általános gazdaságpolitikával. Mindebből levonható a tanulság, hogy a társadalmi tervben meghatározott beruházási és egyéb arányok meg nem tartása veszélyezteti a gazdasági és piaci helyzet szilárdságát és megbontja egyensúlyát. A szakszervezeti elnök ezután a társadalompolitikai szervezetek erkölcsi felelősségéről beszélt. Szerinte a társadalmi-politikai szervezetek — a KSZ és a szakszervezet — nem fordítottak mindig kellő gondot arra, hogy megismerjék az általános gazdaságpolitika irányelveit, hogy felmérjék, mi a jelentkező problémák, hibák oka, milyen viszonyt kell teremteni ennek helyes felmérése és kiküszöbölése érdekében. Gyakran elkülönülve, csak a saját szervezetük, területük szemszögéből tárgyaltak minderről, megfeledkezve az általános szükségletekről, ami nem egyszer szűklátókörűséget és helyi megkötöttséget eredményezett. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a társadalompolitikai szervezetek erkölcsi felelősségét. Vlajkovics elvtárs szerint a szakszervezetek alaposabb tevékenységet fejtettek ki, de sokszor magukra maradtak. Ami most megkönnyíti a problémák gyorsabb és tárgyilagosabb felmérését, az, hogy a fogyatékosságok leküzdéséért folyó harc élén a KSZ áll, a társadalompolitikai akció rendszeresebb, hosszabb távú, és főképp arra irányul, hogy a felfogásokon változtasson, és ily módon előtérbe juttassa a közös érdekeket. A jövedelemelosztás terén több probléma merül fel — mondotta a szakszervezeti elnök. — Jövedelemelosztási és díjazási elveinket nem értelmezik mindenhol helyesen. De nem is annyira ez az aggasztó, hanem az, hogy a társadalmi-politikai szervezetek ezt sokszor nem látják, s felvilágosító és tudatosító munkájukat nem a környezet színvonalához és felfogásaihoz mérten végzik. Széleskörű és alapos vitákat kell szervezni az elosztás kérdéseiről, társadalmi mércék alapján, akkor bizonyára ritkábban fordul majd elő, hogy némelyek társadalmi rendszerünkben meg nem engedhető módon nagyobb jövedelemhez jutnak. Vigyázni kell azonban a másik végletre is, óvakodni kell az általánosítástól, konkrét esetekről kell tárgyalni. Ha a társadalmi-politikai szervezetek igazi demokratikus vitákat folytatnak e jelenségekről, akkor a fogyatékosságokat nehézségek nélkül kiküszöbölik. Ezek a viták hasznosak lesznek politikai nevelő szempontból is, növelik majd a felelősségérzetet a termelés, elosztás és az emberek közötti viszony iránt. Radovan Vlajkovics hangsúlyozta, hogy az elosztásban észlelt fogyatékosságok nemcsak egyének vagy egyes csoportok önzéséből, túlzott követeléseiből, hanem elsősorban a társadalmi-politikai szervezetek tevékenységének és a munkaközösség aktivitásának hiányából erednek. Azokban a vállalatokban, intézményekben, ahol a politikai szervezetek munkája alaposabb volt, kevesebb hiba is fordult elő. A helyes, társadalmilag indokolt elosztási politika kialakításának feltétele a demokratikus viszonyok ápolása, a dolgozók önkormányzatának érvényesülése, ami egyben a bürokrata demagóg, lokális és más szocialistaellenes felfogások kiküszöbölésének alapja is. A sikeresebb gazdálkodáshoz és igazgatáshoz — mondotta az elnök — szükséges, hogy a termelők felelősséget érezzenek minden követelésükért, javaslatukért és bírálatukért. A továbbiakban szó volt a közszolgálatok munkaközösségeiben észlelt jelenségekről. Az új jövedelemrendszer alkalmazása a közszolgálatokban is teljesebben kifejezésre juttatta az intézmények dolgozóinak önkormányzati jogait. A jövedelemszerzés és elosztás terén azonban több fogyatékosság tapasztalható. Ezek elsősorban a jövedelemszerzés hely telen módjából erednek. Sok helyütt jobb munkaszervezés és nagyobb termelékenység helyett a szolgáltatási díjak növelésével igyekeztek jövedelemhez jutni. Ha a díjak növelésével párhuzamosan nem javult a szolgáltatások minősége, a dolgozók ezt é ■ lesen elítélték, bírálták. Befejezésül szó volt a személyi jövedelmek elosztásának társadalmi mércéiről. Káros lenne, ha a társadalmi mércék alkalmazását, mint a személyi jövedelmek befagyasztását értelmeznék — mondotta az elnök. Alkalmazásuk csak akkor lesz helytálló, ha a fokozott termelékenységből, a jobb munkaszervezésből és olcsóbb termelésből eredő jövedelem egy részét a személyi jövedelmek növelésére használják, a munkaközösségeken kívül álló tényezőknek köszönhető jövedelmet pedig a vállalat továbbfejlesztésére, termelésének és jövedelmének növelésére fordítják, ami aztán tárgyi alapot nyújt majd a személyi jövedelmek gyarapítására is. Jelenleg, de általában is központi probléma a termelés növelése és jövedelmezősége. Mivel ez a további fejlődés alapfeltétele, a társadalmi-politikai szervezetek és az önkormányzati szervek tevékenységét erre kell összpontosítani — mondotta fejtegetése kezdetén Predrag VLADISZAVLJEVICS. Ha Vajdaságban a termelés és termelékenység növeléséről beszélünk, nem a mindenáron való termelésre gondolunk, mert a drága, nem kelendő árut a vállalat nem tudja értékesíteni, s a megnövekedett készáruraktár megnehezíti a gazdálkodást. Nem egy üzemünkben ez a probléma nagyon is időszerű. Fontosságban nem marad el e mögött a jövedelemrendszer helyes értelmezése sem. Sőt, ez jóval összetettebb kérdés. Egyes munkaközösségek ugyanis leegyszerűsítve, egyoldalúan úgy értelmezik, mint a hatóeszközök módosítását. Jövedelemrendszerünk új gazdasági és társadalmi viszony kialakítását jelenti, s változtatásokat követel az önigazgatás és gazdálkodás módjában. Ahol így értelmezik és a gyakorlati megvalósítását is így kezdték, ott nem maradtak el a sikerek sem az anyagi termelésben és a társadalmi viszonyok fejlesztésében. Ilyen szemszögből vizsgálva a termelést, méginkább kiviláglik a gazdaságos ügykezelésnek, a termelékenység növelésének fontossága. Társadalmi vonatkozásban pedig változik a dolgozó helyzete, többé nemcsak termelő, hanem közvetlen irányító is, mindennapi munkájában mindinkább tudatára ébred annak, hogy tőle, az üzemrészleg és vállalat tagjától függ az anyagi helyzete. Ez a tudat növeli érdekeltségét és kezdeményezését a termelési, elosztási és egyéb vállalati kérdésekben. Az ilyen munkaközösségekben a felmerülő nehézségekért nem mást, kívül álló tényezőket okolnak, nem lépnek fel követelésekkel, hogy a vállalaton kívül álló tényezők javítsanak helyzetükön, biztosítsák a személyi jövedelmeket. Mivel mint termelők és irányítók, élnek jogaikkal, tudatában vannak kötelezettségeikkel is. Nem kis számú munkaközösségben azonban még nem ismerik teljesen jövedelemrendszerünk lényegét. Ezzel magyarázható, hogy nem teremtették meg a feltételeket az egyén, az üzemrészleg és az egész munkaközösség számára, hogy megértsék és a gyakorlatban érezzék, mi a jövedelem, s milyen módon lesz nagyobb vagy kisebb. Nem tudatosították továbbá a dolgozókban, hogy miiképpen alakul anyagi és társadalmi helyzetük a jövedelemrendszerben. Ezekben a vállalatokban úgy vélik, hogy a jövedelem, a gazdasági eredmény rajtuk kívül álló okoktól függ, s ennek eredményeképp marad minden a régiben. Külön kell azonban választani az úgynevezett „régi ipar” helyzetét. Ezek a vállalatok pusztán saját erejükből nem lábalhatnak ki elmaradottságukból, ha hitelek formájában nem kapnak hathatos társadalmi segítséget. A beszélgetés ezután a Szövetségi Végrehajtó Tanács utasítására s a társadalmi mércékre terelődött. A Szövetségi Végrehajtó Tanács utasításában foglalt társadalmi mércék elvei számunkra nem jelentenek újdonságot — mondotta a titkár — mert ugyanarról az álláspontról van szó melyet eddigi munkánkban is képviseltünk. Az egyetlen újdonság a társadalmi mércéket megállapító formula, amely megmutatja, hogy a munkaközösség jó gazda módjára osztotta-e fel jövedelmét. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a társadalmi mércéket nem szabad gépiesen alkalmazni, s ezek nem fogják automatikusan megoldani a problémákat. Nem varázsvessző ez, amely mindent a helyére állít és megold, hanem csak eszköz a tényleges helyzet lemérésére, s így is kell értelmezni. Legfontosabb annak elfogadása, hogy az utasításban adott mércék alkalmazása elsősorban a vállalati önigazgató szervek és a munkaközösség dolga. Nekik szolgál útmutatásul, az utasítás alkalmazására létesített bizottság Folytatása a 14. oldalon) Díszibe öltözött a fehér Város — ahogyan a régi könyvekben, áll: ünneplőt vett magára, akárcsak egy vőlegény. Ünneplőbe öltözött öreg, fiatal, a házak falai, a fák, az utcák, a terek. És pompás, derült, napsütötte reggel együtt ünnepelt a város népével. A sok-sok szenvedés, a nyomasztó esztendők, az önfegyelmezés gyötrelmes évei, az elfojtott szabadságvágy korszaka után most már szabadon ujjonghattak, dalolhattak, kiáltozhattak volna egymásnak akár egyik sarokról a másikra, a padláslyukból le az utcára is — ehelyett csak csillogóbb tekintettel köszöntötték egymást az emberek, és fegyelmezetten álltak be a sorokba, a tömegbe. Közvetlenül a szörnyű háborút követő szűkös korszakban történt. Éppen csak hogy hozzáfogtak az üszkös romok eltakarításához, mégsem volt már ez a világ a nyomor, aa szegénység hamuszín, szürke képe. Legalább minden kézben zöld gallyak, májusi virágok lengtek, s itt voltak a gyerekek, ki ölben, ki karon ülve, ki apja, anyja vállába kapaszkodva, itt volt a soik integető kezecske és a sok csintalan, göndör fürtű fejecske. , Csendben, azt mondhatnám, csak úgy magától, megkezdődött a népünnepély. Minden különösebb előkészület, bejelentés nélkül megérkezett a főparancsnok, elfoglalta helyét, és ugyanazzal a mosollyal fogadva és csendesítve az általános, üdvözlő lelkesedést, megindult a csapatok mellett. Mindenki elhallgatott. A parancsnok •________________________ * (Egy május és az ő egyszerű, egy csöppet sem emeltebb hangon kimondott,, határozott szavai messzire elhallatszottak ... Egy fiatal nő, itt valahol állt sötétkék kabátjában, izgalmában fölzokogott, de amikor a körülötte állók feléje fordultak, zsebkendőjébe temette arcát, úgy mondta: — Bocsánat. .. A tömeg hangulata lassanként fölengedett, megszabadult attól a valamitől, ami eddig fékezte, gátolta. Ahogy a századok, zászlóaljak, ütegek elvonultak, egyre erősebben harsant föl az üdvrivalgás, csattant föl a taps, és mind hosszasabban zengett az ujjongás, mint amikor számtalan madárcsapat egymás után rebben föl, verődik össze sereggé, hogy azután újra szétváljon. Először a sötét, fénytelen, az újdonság szűzi fényét rég elvesztett, nevezetes csatákban fölavatott fegyverek csörömpölése hallatszott, nyomukban csikorogva vonultak az ismeretlen hadigépek. Végül mennydörögve közeledtek a mozigó erődök, új életre kelt és a modern korhoz alkalmazkodott özönvíz előtti sárkányok. Az emberek, alHV fsakban, védőszemüveg-álarcban kandikáltak laz Radovan Vlajkovic és Predrag Vladiszavljevics elvtárs a Magyar szó szerkesztőségében