Magyar Szó, 1966. április (23. évfolyam, 89-117. szám)
1966-04-01 / 89. szám
’ Péntek, 1966. április 1. Ús Kapától a nyugdíjig Az intézményes rendezés még mindig várat magára Nemcsak a munkából kiöregedett földművesek vetik fel egyre gyakrabban a nyugdíjuk rendezését, hanem a fiatalok is. Náluk ugyanis a falunmaradást serkentenénk vele. Megfelelő nyugdíjrendszerrel — a fiatalok is kedvet kapnának erre a szakmára. Továbbá a földművesek nyugdíjának rendezésével módot nyújtanánk a birtokoknak, szövetkezeteknek, hogy aránylag gyorsan növeljék a földterületüket, jövedelmüket. Az idős földműves gyengén műveli meg a földjét, és ha ez a birtokhoz kerül, nyilván kétszer akkora hozamot takarítanának be róla, mint eddig. Nemkülönben ezeken a területeken új munkaalkalmat találnának a fiatalok, mint traktorosok, jószágtenyésztők, s afféle szakmunkásként nyilván szívesen maradnának a falun. Egyébként falvaink gyorsan öregszenek, 10—15 év alatt oda jutottunk, hogy jelenleg a földműveseknek valamivel kevesebb mint fele 40 éven aluli, 54 százaléka pedig idősebb 40 évesnél. Hovatovább a munkából kiöregedett földműveseknek nincs olyan hozzátartozójuk, aki hajlandó folytatni a földművelést. Akad ezerszámra fiatal, aki túlad az örökségen és a mezőgazdasági birtokon, kombinátban helyezkedik el, szakmát tanul, és most mint traktoros, tehenész dolgozik. Kikindán az erre vonatkozó lajstromból kiderült, hogy azoknak a fiataloknak, akik túladtak a földjükön, 37 százaléka a mezőgazdaságban helyezkedett el, 21 százaléka az iparban, 12 százaléka a kisiparban, a többi pedig más munkát vállalt. Ha még tíz évig dolgozna . .. Az előbb felsorakoztatott tények is mutatják, hogy nemcsak a munkából kiöregedett földművesek nyugdíjkérdését kell rendezni, hanem általában megfelelő nyugdíjrendszert találni. Az eddigi számítások azt mutatják, hogy elbíráláskor a földműveseket nem lehet egy kalap alá venni. Azok a földművesek ugyanis, akiknek 4-5 hektárjuk van, és még legalább tíz évig dolgoznak, ez idő alatt akkora nyugdíjalapot létesíthetnek, hogy abból öregségükre is fedezhető a megélhetésük. Viszont akinek ennél kevesebb földje van, az még ha aránylag nagy termést is takarít be hektárjáról, mégsem vonhat el annyit, hogy fussa a nyugdíjalapra is. Hivatkoznak itt az akkumulációra, amely a mezőgazdaságban még mindig kicsi. Az is igaz, hogy egy lépéssel közelebb állunk a nyugdíj rendezéséhez, mert lám, kisebb-nagyobb nehézséggel, úgyszólván minden kommunában bevezették a földművesek teljes egészségbiztosítását, a kataszteri jövedelemnek 10—12 százalékát fordítják erre a célra, és akad, aki komoly számatásokkal bebizonyítja, hogy mégannyi pénz kell, és akkor az egészségbiztosításon kívül öreg napjaira a nyugdíja is meglesz. Kölcsön, bér, segély Ezek a nyugdíjcsinálók arra is hivatkoznak, hogy az utóbbi időben a társastermelés fokozásával a hozam és a jószágállomány növelésével a magántermelőknél is fokozódott a termelékenység, nagyobb jövedelmet valósítanak meg, több adót fizetnek, s ha valaki még 10—15 évig dolgozik és évente 50 000—100 000 dinárt az alapba helyez, akkor 15 év után jogot formálhatna minimális nyugdíjra. Állítólag futná a megélhetésre, mert legalább 20 000 dinárt kapna kézhez havonta. A földművesek nyugdíjának intézményes rendezéséről az utóbbi időben egyre többet beszélnek, diskurzus folyik, épkézláb javaslat azonban még nem született, annál inkább elgondolkoztató és megszívlelendő a despotovóiak, zrenjaniniak és zentaiak javaslata. Mindez részleges megoldás lenne, viszont kiindulópont lehet a nyugdíj általános és intézményes rendezésére. Zrenjaninban például a kombinát az utóbbi időben egyre kevesebb földet vásárol, pedig nagy összegeket kínál. Amikor utánanéztek a dolognak, kiderült, hogy az idős földművesek inkább bérbe adják a földjüket, mert így, több évre biztosítják a megélhetésüket. Ha netalán eladnák a kombinátnak, akkor abból az összegből legjobb esetben öt-hat évig élhetnének. A kombinát javasolta a községi szkupstinának, hogy létesítsen nyugdíjalapot, amelybe három forrásból gyűjtené be a pénzt. Az első a kölcsön, a második a bér, amelyet a birtok fizet, a harmadik pedig a segély, amelyet a szkupstina egyébként minden évben megszavaz. A számítások azt mutatják, hogy ily módon a munkából kiöregedett földművesek havonta 30 000 dinárhoz jutnának. Lecsípni a jövedelembőlГ A despotovói javaslat ennél is figyelemre méltóbb, mert a nyugdíjalap létesítését olyképpen javasolja, hogy a többtermelésből csípjenek le, vagyis a földművesek például az átadott cukorrépáért nem 17 dinárt kapnának, hanem csak 16-ot. Ilyen feltételekkel vennék át a többi terményt is. Ha pedig valaki készpénzzel járulna az alap növeléséhez, azt sem kellene kirekeszteni. Több despotovói földműves azon a véleményen volt, hogy az előbbi mód jobb, mert „nem tudnának” róla, éppen úgy, mint az üzemekben, ahol a munkásoknak még a borítékján sem tüntetik fel, hogy mennyit adnak, a társadalombiztosítónak. Legyen náluk is így. Ha ugyanezen az alapon a földművesszövetkezetben sikerül szolid nyugdíjalapot létesíteni, akkor öt—tíz éven belül nyugodt napokat szavatolhatnának minden munkából kiöregedett földművesnek. A felvetett javaslatok a nyugdíjalap létesítésére vonatkozólag nyilván nem készülnek körültekintő munkával, hanem rögtönözve, viszont mégiscsak tápot nyújtanak a földművesek nyugdíjának intézményes rendezésére. Sőt egyesek azt állítják, hogy a rendszeresen fizetett kataszteri adó első részét szintén az alapokba kellene gyűjteni. A földművesek joggal mondhatják: egész életükben termeltek, dolgoztak, fizették rendszeresen az adót, szeretnék, ha öreg napjaikban nyugodtan élhetnének. Lám, a kapától a nyugdíjig elég hoszszú az út és rögös is, de mégis lassan el kell indulni rajta. PAP Endre ! MAGYAR SZÓ 3. oldal 1 A hó végén tartományi ifjúsági értekezlet A staféta május 11-én és 12-én Vajdaságban Az Ifjúsági Szövetség tartományi vezetőségének plénuma . Az Ifjúsági Szövetség sorrendben tizenegyedik tartományi értekezletének időpontját a tartományi vezetőség tegnapi teljes ülésén folyó hó 27-ére és 28-ára tűzte ki. Az értekezlet anyagából az eddig elkészült jelentést is megvitatásra szánták, hozzászólás azonban nem volt. Többen kifogásolták, hogy későn kapták kézhez, alig néhány nappal ezelőtt, és áttanulmányozására nem maradt idejük. Javasolták azt is, hogy az általános részeket hagyják ki, csökkentsék terjedelmét (a jelenlegi szöveg mintegy száz gépelt oldal). A plénum részvevői úgy döntöttek, hogy a jelentést megküldik a községi vezetőségeknek, és szövegét a beérkezett hozzászólások alapján véglegesítik. A jelentést magyar nyelven is kinyomtatják. A tegnap megválasztott bizottság az új tartományi vezetőségbe jelöltek névsorát a községekből kapott javaslatok alapján állítja öszsze. A továbbiakban szó volt az ifjúság napjának és a forradalom huszadik évfordulójának megünnepléséről. A tartományi vezetőség arra az álláspontra helyezkedett, hogy a két esemény megünneplését egybe kell hangolni és munkaeredményekkel ünnepelni. Közölték, hogy az ifjúsági staféta május 11-én érkezik tartományunkba és 12-én hagyja el Vajdaságot. (ek) Talpon álló kukoricaszár tízezer hektáron Eddig talán még egy évben sem maradt annyi levágatlan kukoricaszár a vajdasági szántóföldeken, mint az ősszel. A mezőgazdasági felügyelők megállapították, hogy legalább 10 000 hektáron áll még a kukoricaszár, de valószínűleg jóval nagyobb földterületeken maradt betakarítatlan. A levágatlan kukoricaszár már a tavaszi vetési előkészületek kezdetén nagy nehézségeket okozott, s a tartományi szervek időben felhívták erre a községi szkupstinák figyelmét. A mezőgazdasági felügyelők a helyi irodákkal és a községi szkulpstinákkal együtt csak Szerémségben több mint 1500 magángazdálkodót hallgattak ki, akik megszegték a megművelhető földterületek kihasználásáról szóló törvényt azzal, hogy nem vágták le és takarították be idejekorán a kukoricaszárat. Ezzel egyidőben a felügyelők több földművest fel is jelentettek, ez azonban nem sokat ér, mert a kirótt büntetések úgyszólván szimbolikusak. A Szocialista Szövetség helyi szerveinek kezdeményezésére sok faluban a választók és a termelők gyűlésein is megvitatták ezt a problémát. A földművesek azzal védekeztek, hogy tavaly ősszel a kedvezőtlen időjárás miatt később ért be a kukorica, nem volt elegendő szállítóeszközük stb. Általános vélemények szerint valóban voltak nehézségek, ez azonban nem ok arra, hogy márciusban az apatini határban 2000, a zrenjaniniban pedig 1656 hektáron talpon maradjon a kukoricaszár. s újkolt a nap, nem tud kiderülni. Pedig most már épp az kellene, jó nap, hogy teljes lendülettel megindulhasson a munka, hiszen átléptünk a tavaszba. Óriási, friss zöld heretábla mellett haladunk már jó ideje, de se végét, se szélét nem látni тфд. Régen lekanyarodtunk a kitűnő műútról, az, ahol most csörtetünk előre, tulajdonképpen dűlőút; meg sem említeném, ha mindennapos látvány volna, de nem az, részint kockakővel, részint aszfalttal van beburkolva! Ilyesmiért egyelőre még Nyugatra kell menni, vagy ide a Banat nevű mezőgazdasági kombinátba. A nyolcezer hektáros gazdaságnak minden birtokrészlege ilyen gyönyörű kikövezett „dűlőutakkal” van összekötve! Ez lett volna az első meglepetésem, ha a címbe foglalt mind a három nem a kombinát igazgatójának a személyéhez fűződne. Egyelőre azonban még csak a birtok központját keressük. Az irodaépületeket, az igazgatóság épületét. Megszoktuk, akár Zobnaticára, Pobedára, Pannóniára vagy Krivajára mentünk, hogy a központ a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság kirakata is egyben, látványos fürdőmedencéivel, szökőkútjaival, szobraival, „szocialista” emlékműveivel, melyekből inkább az idegenforgalomnak, mint a mezőgazdaságnak van nagyobb haszna. Itt ilyen értelemben hiába is keressük a központot. Az igazgatóság — hova is írjam föl! — egy volt egyszerű munkáslakásban székel. Nem csoda hát, hogy körülményes volt ráakadnunk. -o-igazgatóról írni elragadtatással, nálunk már majdnem gyanús dolog. Valami feszélyezi az embert, talán az olvasó lankadó érdeklődése és indokolt vagy indokolatlan rezerváltsága az ilyen témák iránt. Adamovič Milan egy év híján húsz esztendeje igazgatja ezt a nagy gazdaságot, melynek évi termelése megközelíti az újvidéki kábelgyárét. Most készül nyugdíjba. Az első meglepetésem az volt, hogy nem úgy szólalt meg, mint nagyon sok igazgató: „Nekem van ezer hold földem, 200 munkásom és 300 szarvasmarhám ...” Ez nem stílus kérdése, vagy talán nagyon is az. Portréját, húszéves igazgatói munkásságát két hasábon fölvázolni sem lehet. Beszélgetésünk után ankétot készítettem a munkások között, de elkerültem, hogy közvetlenül föltegyem a kérdést: Milyen ember az igazgató? Ilyen véleményeket hallottam. — Itt jól lehet keresni. — A birtok, amiben csak tud, segít bennünket. — Jó az, hogy az igazgató nagyon gyakorlatias ember. — Igen, itt jár a földön, köztünk. — Nem kontrázik, mindig meghallgat bennünket. — Ránk támaszkodva dolgozik. Ezek a vélemények mind hozzá tartoznak az arcéléhez, lehetnének megtévesztő jellemvonások is, utóvégre olcsó népszerűségre nem túlságosan nehéz szert tenni, nehezebb egy gazdaságot húsz éven át úgy irányítani, hogy a köznek is és az egyénnek is haszna legyen belőle, és megtartani az emberek állandó jó közérzetét, ez már bizony jóval nehezebb, úgy látszik azonban, Adamovičnak épp ezt a kulcsot sikerült megtalálnia. Joó nagydarab ember, lehunyt szemmel beszél, mint a túlságosan elfáradt emberek. Egyébként a fáradtságnak más jele nem látszik rajta. — Mi nekem a fontosabb? — kérdezi önmagától. — Az-e, hogyha rámtelefonálnak, menjek a városba bankettezni az elvtársakkal, vagy nézzem itt kint a dolgomat? Hát én bankettekre nem járok. De olyasmit már nem utasíthatok vissza, mint ami a múltkor is történt. Megellett az egyik lovunk, szép kiscsikaja lett. Annyira megörült ennek az az emberünk, aki a lovak körül foglalatoskodik, hogy szaladt értem és hívott. Nem a saját lova ellett meg, nincs is neki, a gazdaság új kiscsikójáról volt szó, s ha már ennek ő annyira tud örülni, miért ne tudnék én is, az igazgató. Pedig ugye micsoda az az egy kiscsikó?! Tulajdonképpen semmi. Mégis mentem, hadd nézzem már meg, ha akkora az öröm körülötte. Az ember már jó előre bekészítette a liter pálinkát, igyunk, nyomta a kezembe az üveget. Inkább vele iszok egy kortyot, mint mit tudom én hol, mit tudom én milyen banketten. No a komitétba, a megbeszélésekre persze, hogy bemegyek. Az eredményekről és a nehézségekről tudom, be kell számolnom. -végül a harmadik meglepetésem is látszólag egészen apró dologban nyilvánult meg. Azt mondta, így valahogy: — Nemcsak mióta divat és kötelesség, de már régebben is sikerült a véleményemmel nem egyező, de a jobb megoldást elfogadnom, és magamévá tennem azoktól az emberektől, akikkel húsz éve itt ütjük-verjük a világot. Noha nyugdíj előtt áll, épp ebből látom, hogy még korántsem öregedett meg. NÉMETH István Három meglepetés Alaptalan hírverés A zentai cukorgyárnak is van elegendő vegyszere Az utóbbi napokban az a hír terjedt el, hogy a zentai cukorgyárnak nincs kellő mennyiségű vegyszere, amellyel megvédené a vetést a répabogár ellen. Ez a hír indokoltan nagy riadalmat keltett a répatermesztők körében. Tegnap ellátogattunk a zentai cukorgyárba, ahol Ilie Božidar mérnök, a nyersanyagosztály főnöke, a következőket mondta: — Az a hírverés, hogy a gyárnak nincs elegendő mennyiségű vegyszere, teljesen alaptalan. Porban a következő mennyiségű vegyszer van raktáron: Dieldrin 25 860 kiló, Lindán 24 900 kiló, Bentox 32 400 kiló. Ez a mennyiség 3326 hektár megvédéséhez elegendő. Ezen kívül beszereztünk még 38 258 kiló Dieldrin olajat, amellyel 10 800 hektárt védhetünk meg a répabogár ellen, azaz összesen 14 126 hektárra való vegyszerünk van. A zentai cukorgyár 7500 hektár répavetést tervezett. Eddig 8104 hektárra kötöttünk szerződést, ami azt jelenti, hogy még így is a szükségesnél jóval több növényvédőszervenk van. Áprilisban még 15 000 kiló Dieldrin olajat és 25 000 kiló egyéb vegyszert várunk. A zentai Agro-Tisa kereskedelmi vállalatban és a mezőgazdasági szervezetekben is van raktáron vegyszer. Egyszóval a legádázabb répabogárinvázió esetén is meg tudjuk védeni a vetést. K.