Magyar Szó, 1966. december (23. évfolyam, 328-358. szám)

1966-12-21 / 348. szám

Szerda,­ 1966. december 21. MAGYAR SZÓ Adatok , vélemények Visszaérkezett a Szovjetunióból a Szerb Népszínház együttese . 69 tagú trupp (65 művészeti vezető, színész, technikus és 4 újságíró), ф 15 napi vendégszereplés, 9­7 előadás két városban: Kijevben és Minszkben, (3-szor ment Đorđe Lebo­­vic Hallelujá­ja és 4-szer R. Domanovic Kínlédiá­ja). ф 6000 kilométernyi út — 5 nap vonaton, autóbuszon. Ezek a Novi Sad-i Szerb Népszínház kéthetes szov­jetunióbeli látogatásának adatai — dióhéjban. Az igen eredményesnek el­könyvelhető turnéról pedig a következő véleményeket hallottuk Kijev és Pest kö­zött. MILOS HADŽIC FŐIGAZGATÓ: — Kellemesen meglepőd­tem, hogy egy fiatal közön­séggel találkoztunk, amely a mi modern játékstílusunkra is elevenen reagált. A festők, színészek,­­költők és más ér­telmiségiek élénken figyel­ték sajátos előadásmódun­kat, és finom ösztönnel­ meg­érezték, hogy valójában a színpadi humanizmus újsze­rű tolmácsolói vagyunk, no­ha látszatra „elvontan” , szolgáljuk a‘ humanizmus ' ügyét. Olyan dicséreteket kaptunk, hogy csak a világ legjobb színházai érdeme­sek rá, nem is merem idéz­ni őket, mégis jólesett az elismerés. Biztatás számunk­ra, hogy újabb vállalkozá­sokba kezdjünk. • Mindeneset­re a siker minden várako­zást felülmúlt. I DIMITRIJE ĐURKOVIC, FŐRENDEZŐ: — Legérdekesebb volt szá­momra, hogy minden elő­adáson igen sokrétű közön­ség jelent meg. A nézőtéren valóságos drámai harc folyt a látogatók velünk rokon­szenvező és ún. konzervattív része között. Emiatt aztán inkább figyeltem a nézőte­ret, az emberek magatartá­sát, mintsem a színpadot. A visszhang is sokféle volt, amilyen sokrétű maga a kö­zönség is. A számomra a leg­nagyobb elégtétel, hogy sen­ki sem maradt közömbös. Volt, aki előadás közben fel­állt és távozott, nem azért, mert­ nem értette a színé­szek beszédét, hanem mert nem tetszett neki a játék­mód, más meg lelkesen bra­vózott. A vendégszereplés maradandó élmény, s per­sze további ösztönzés, hogy fejlesszük, gazdagítsuk já­tékmódunkat. ĐORĐE LEBOVIC, A HALLELUJA SZERZŐJE: — Lenyűgözött az, hogy milyen sok színház van a Szovjetunióban, a közönség odaadó, s tárgyilagos. Az ilyen közönségtől okkal tar­tani kell, mert mérvadó , ítélőszék­. Úgy hiszem, a közönség felettem kedvezően ítélkezett. Nagyon elégedett vagyok, hogy ilyen nézőtá­bor körében értem el sikert. DRAGOLJUB MILOSAVLJEVIC-GULA, A HALLELUJA ÉS A KÍNLÓDIA EGYIK FŐSZEREPLŐJE: — Még egyszer meggyőződ­tem külföldön, hogy a vaj­ A VISZONTLÁTÁS ÖRÖME (Brezsán Gyula felvétele) Régen várták ennyien a reggeli nemzetközi gyors érkezését a Novi Sad-i vasútállomáson, mint tegnap reg­gel. -­„­ Családtagok, barátok, ismerősök, kollégák, újságírók, fényképészek, színházbarátok — vártak a Szerb Nép­színház Szovjetunióból hazaérkező hetvenfőnyi különítményének tagjaira. — Milyennek látta a vendégszereplést? — kérdeztük az elsőnek földre lépő Miloš Hadžić igazgatótól. — Minden várakozáson felülinek — válaszolta. Többet nem mondhatott, mert őt is, akár a többieket, körülfogták a mindenre kíváncsi, a viszontlátás örö­mén fellelkesült itthoniak, akik a találkozást, az üdvözlést követő percekben már a legnagyobb megértéssel azon igyekeztek, hogy a fáradt utasokat minél előbb hazaszállítsák, mert a pihenésre nagyon is rászolgáltak. A fényképezőgép lencséje a találkozás pillanatát örökítette meg. Húsz év alatt csak egy tornaterem épült Suboticán Beszélgetés Benedek Ernő tanügyi tanácsossal A suboticai községben lesújtó adatokat hozott nyil­vánosságra az iskolás gyermekek orvosi rendelője, me­lyek szerint a diákok 56 százalékának valamilyen tes­ti fogyatékossága van; gerincferdülés, bokasüllyedés, rossz testtartás stb. A 33000 diák négy százaléka fel van mentve a testnevelési órákról, egészségi állapota miatt. • A suboticai Pedagógiai In­tézetben elbeszélgettünk Be­nedek Ernő testnevelés sza­kos tanügyi tanácsossal a testnevelés problémáiról. Milyen fokon áll jelenleg a testnevelés a suboticai köz­ség iskoláiban? Az utóbbi tíz éviben ren­geteget tárgyaltunk minden­­szinten a testnevelés kérdésé­ről, s­­külön arról, hogy jobb feltételeket kell teremteni az iskolákban, s hogy ez a tan­tárgyat nem szabad elhanya­golni. Eddig azonban jobbá­ra papíron maradtak a ter­vek, elgondolások, nem épül­tek tornatermek, habár épí­tésük többször helyet kapott a társadalmi tervben, de a végén sohasem jutott erre pénz. A testnevelést még mindig sokan kevésbé fonto­s tan­tárgynak­­tekintik, s ez a helytelen felfogás is sokban hozzájárult ahhoz, hogy Su­boticán húsz év alatt mind­össze egy iskola­­kapott új tornatermet. Harminchárom iskola közül mindössze hét­nek van megfelelő tornater­me, 17-ben pedig tantermet alakítottak át erre a célra. Felszerelésük persze hiá­­­­nyos, de ha volna, azt sem tudnák hol elhelyezni. Ért­hető, hogy ilyen körülmé­nyek között az iskolákban nem tudják megvalósítani a tantervet, s ez azután kiha­tással van a diákok fejlődé­sére, egészségi állapotára. Az iskolák kihasználtak-e minden lehetőséget a testne­velés fejlesztésére? — A tornaterem-hiány nagy probléma, azonban az iskolák is egy kicsit félváll­ról kezelték a testnevelést — ez az érem egyik oldala. A másik pedig az, hogy a diá­kokat túlterhelték elméleti oktatással, s ha valamikép­pen lazítani akarnak a zsú­foltságon, akkor azt a test­nevelés rovására teszik. A sportegyesületek nem ápolják a tömegsportot, s ezért, mivel az iskolás fia­talok még az iskolában sem sportolhatnak, nem kell cso­dálkozni azon, hogy olyan sok fiatal gyengén fejlett, minden évben többet marasz­talnak el közülük a katonai sorozáson. A Pedagógiai Intézet taná­csosai rendszeresen látogatják a környező község iskoláit is, milyen a helyzet ezekben a testnevelés terén? — El kell ismerni, hogy Zentán, Adán, Mohol­on, Bács­topolyán az iskolákban sok­kal több gondot fordítottak a testnevelésre. Topolyán pél­dául Vajdaságban egyedülál­ló eset történt. Az új iskola építését a tornateremmel kezdték! Természetesen még ezekben a helységekben is sok tennivaló akad, azonban ami a legfontosabb, helyes nézet alakult ki a tornater­mek építésével kapcsolatban. A diákok egészségi állapota jóval kedvezőbb, mint a su­­boticai iskolákban. A Pedagógiai Intézet, a községi tanügyi tanács és a Sportszövetség, melyeknek ön is tagja, többször foglal­kozott ezzel a kérdéssel, mi­lyen eredménnyel? — Végre úgy látszik, hogy figyelembe veszik majd a költségvetésben a legilletéke­­sebb szervek javaslatait is, s több pénz jut a tornater­mek építésére. Sajnos, eddig hiába írtunk beszámolókat az­­iskolai testnevelés helyzeté­ről, hogy rámutassunk, mi­lyen komoly problémát kell megoldani — nem vették fi­gyelembe javaslatainkat. A hétéves tervben most három tornaterem építését irányoz­ták elő, de szerintem ez is kevés, mert ha mielőbb meg akarjuk oldani ezt a kérdést, évente legalább két új tor­natermet kellene építenünk. NAGY Ernő dasági közönség értékelése, mércéje határainkon túl is igazolást nyer. (Moise meg­személyesítéséért a Hallelu­­já­ban két, a Kínlódia minisz­ter­ szerepéért pedig egy ha­zai díjat kaptam). Elégedet­ten térek haza, mert egy nagy hagyományú get sikerült többször is színi tapsra nem”. Egyébként a nézők őszinték voltak, nemtetszé­süknek éppúgy tanújelét ad­­ ták, mint rokonszenvüknek. STANOJE DUSANOVIC, A SZÍNHÁZ RANGIDŐS MŰVÉSZE: — Úgy vélem, minden iga­zi művész boldog, ha idegen nyelven, idegen közegben sikert arat. Főleg, ha ez a közeg a hozzáértő, lelkes színházért rajongó szovjet nézősereg. A sikerről beszél­jenek mások, csak azt szö­gezném le érdemes volt el­látogatni a Szovjetunióba. VUKOVICS Géza Louis Jourdan kalandorfilmben játszik Louis Jourdan egy nyilat­kozatában kijelentette, hogy évenként egy-két filmszer­ep­lésnél többet nem vállal. Edouard Molinaróna­k azon­ban sikerült az idei harma­dikra, egy kalandorfilmben való részvételre is rábeszél­nie. Jourdan partnernője Sonia Berger lesz. Jourdan legutóbb a I­es Surtans-ban aratott nagy sikert. Az új kalandorfilm szerzője, Jacques Robert bejelentette, hogy a most készülő film egy egész sorozat kezdő film­je. 11. oldal FILM CASANOVA 70 Mario Monicelli műve, a Casanova 70 csipkelődő hu­morával, enyhén ironikus hangvételével külön szín­foltot jelent moziműsorunk­ban. A nagy nőbarát fia­talember története a komi­kus helyzetek mellett kü­lönféle asszociációkra is al­kalmat ad. A szoknyavadász egy szép napon beállít a pszichiáterhez férfiúi tehe­tetlenségére panaszkodván, az orvos azonban megálla­pítja, hogy erről szó sincs, hanem állati jellegű nemi­ségről, mely abban nyilvánul meg, hogy szüksége van a hódításra, a nyers birtoklás­ra s az ezzel járó nemegy­szer halálos veszedelemre. A fiatalember kalandjai azon­ban nemcsak mulatságosak, hanem a szexről alkotott fel­szabadult felfogást szembe­állítják a maradi puritán er­kölcsi nézetekkel: a köny­­nyen elérhető szerelmet a fetisizált „tisztasággal”, melyről, ha alaposabban megvizsgáljuk, kiderül, hogy csupán külső máz. Másrészt, ha figyelembe vesszük, hogy a főhős NATO őrnagy (ezt néhányszor szinte hangsúlyozzák is) és azt, hogy a filmben néhány katonai jellegű epizód (köz­tük egy NATO hadgyakor­lat) is található, elkerülhe­tetlenné válik a képzettársí­tás: a fiatalember története nem csupán korunk szexuá­lis problémáira vonatkozik, hanem a katonai tömbök jel­legére is. A pszichiáter meg­állapítása nem csupán a fő­hősre, hanem a NATO-ra is szinte hajszálpontosan illik. A rendező által szuggerált asszociáció egészen más di­menziót ad a filmnek: elő­térbe kerül a szatíra. E ket­tős értelmezhetőség azonban nem bontja meg a film egy­ségét. Sőt annyira javára vá­lik, hogy a Casanova 70 ki­emelkedik a csipkelődő, iro­nikus, finom erotikával át­szőtt vígjátékok közül. Mo­­nicelli neorealizmus iránti vonzalma több jelenetben is kiütközik. Ez azonban meg­szelídült formában jelentke­zik, ugyanúgy, mint a szati­rikus hangvétel is. A film­nek nincs határozott éle, csupán utalások a pezsgő humorú nevetséges kalandok­ során. Az igénytelen néző jól szó­rakozik a könnyed hangvé­telű történeten, az igényes pedig azon, ami mögötte rej­lik. Monicelli gyakorlatilag tehát két legyet üt egy csa­pásra ebben a filmben, mely kiemelkedik az átlagból, de azért mégsem éri el a kivá­ló színvonalat. Marcello Mastroianni ezút­tal is lenyűgöző, bár nem múlta felül önmagát, a női szereplők (jó néhány van be­lőlük) bájosak, alakításaik azonban megszokott színvo­nalúak. (I) HANGJÁTÉK Szökések éjszakája A Gyermekrádió bemutatta Milivoj Matošec: Szöké­sek éjszakája című hangjátékát. Fordította Fehér Ferenc. A szerepeket Aladics Elemér (Mungos), Horváth József (Nagy Tom) és Sántha Sándor (Búbánat herceg) tol­mácsolták. Rendezte Szilágyi László. Valóság és mese, egyszerű hétköznapi történet és köl­tészet keveredik Matošec hangjátékában. Mondanivalója az, hogy jó emberek között sem elveszett, sem boldogta­lan nem lehet, nem maradhat senki. Ez a kissé didak­tikus tanulság finom okfejtéssel, a cselekmények érde­kes végigvezetésével jut kifejezésre a Szökések éjszaká­jában, úgyhogy holmi erőszakoltságról szó sincs. Ellen­kezőleg. A szülői házból megszökött kisdiák (Mungos) és idős barátainak (Nagy Tom, Búbánat herceg) kapcsolata, különössége ellenére is végtelenül közvetlenül, természe­tesen hat, mivel a gyermekkor és vele együtt a fel­nőttek világa is hitelesen, avatott tolmácsolásban tárul elénk. Matošec és a hangjátékot megjelenítő együttes érde­me, hogy a Szökések éjszakája a gyermek és a felnőtt hallgatók számára is egyaránt élményt jelentett. Bizo­nyára nem tévedünk, amikor azt mondjuk: a bemutató elsősorban mély emberségével hatott. Persze nem hall­gathatjuk el azt sem, hogy a kedves, szívhez szóló tör­ténet igen életszerű volt. A színészek egytől egyig ritkaszép alakítást nyújtot­tak, s külön dicséretükre válik, hogy a felnőttekhez épp­úgy szólni tudtak, mint a gyerekekhez. Szilágyi László rendezése tökéletes, kidolgozott, él­vezetes volt. Egy mondatban így összegezhetnénk: eleven képét mutatta be a világnak. Ez pedig, mint tudjuk, csöppet sem könnyű. A bemutató töretlen sikeréért, tökéletes összhatásáért mindenkit elismerés illet (Sz) .

Next