Magyar Szó, 1971. szeptember (28. évfolyam, 240-269. szám)
1971-09-08 / 247. szám
Szerda, 1971. szept. 8. írók a kanizsai írótáborról... Majdnem két évtizede annak, hogy Kanizsa első ízben nyújtott vendégszerető otthont a vajdasági írók egy baráti csoportjának, akiket ez a tiszta, hangulatos és barátságos kisváros meg a szeptemberi nyugalmú Tisza-part arra csábított, hogy tíz-tizenkét napot ott töltsenek... Mindebből hagyomány lett; az íróalosztály idővel bizonyos szervezett formát, munkatartalmat is kölcsönzött ezeknek az őszi, kanizsai táborozásoknak. Kanizsa pedig — vendégszeretetén kívül — anyagiakkal is évek során át támogatta az írótábor ügyét. Más köztársaságainkból, Kosovo tartományból, sőt a szomszédos országokból is jártak itt írók. Az utóbbi években azonban mindinkább kifejezésre jutott az az egyöntetű vélemény, hogy a kanizsai írói táborozásnak intézményesített jelleget kellene adni. Egyesek már-már válságról beszélnek. Csakugyan így van-e? Mit jelentett íróink számára ez a hagyományos kanizsai találkozó? S mit várnak az idei írótábortól? — Ezekre a kérdésekre kértünk választ egypár vajdasági írótól. Válaszaikat az alábbiakban közöljük, s holnap folytatjuk ismertetésüket. MAJTÉNYI Mihály: Nem lennék következetes önmagamhoz, mint az írótábor egyik megalapítója, ha nem hangsúlyoznám, ezúttal is, hogy a táborra feltétlenül szükség van, és hogy az idén is meg kell rendezni. Ami a tábor célkitűzését illeti, az mindig a körülményekhez képest alakult ki. Biztos vagyok benne, hogy ezt a célt — rövid meditáció után — az idén is el tudnánk érni, s az írói táborozást az idén is hasznossá tehetnénk. BOGDÁNFI Sándor: A kanizsai írótábor szinte elválaszthatatlan tartozéka életemnek. Az őszt el sem tudom képzelni, anélkül, hogy ne találkozzam ott írótársaimmal és Kanizsával, a várossal, melyet két évtized alatt megismertem és megszerettem. Barátok, ismerősök, olvasóik élnek ott, akikkel a találkozás mindig meghitt élmény. Nagy bajnak tartanám, ha az íróknak ez a hagyományos találkozása, egy-két ember közömbössége vagy hanyagsága miatt, megszűnne. Igaz, hogy a tábor alapítói, az öregek, lassan távoznak, vagy pedig betegségük miatt nem tudnak eljönni, de hiszem, hogy a fiatalok között akad majd néhány ember, aki tovább élteti az írótábor gondolatát, részt vesz szervezésében, előbbreviitelében. Szerintem ebben az évben a magyar irodalom délszláv nyelvekre történő fordításáról kellene beszélgetni. Ez az ügy évek óta húzódik, s nincs rá megfelelő megoldás. Meg kellene hívni Kanizsára Aleksandar Tismát, Danilo Kist, Salgó Juditot, Ivan Ivanjit, Paszkai Gilevszkit s a többi írótársat, akik eddig is tolmácsolói voltak szebb macedón s egyéb nyelveken a vajdasági irodalomnak ... Velük együtt kellene keresnünk a kérdés megoldásának lehetőségeit. Ha csak egy lépéssel is tovább jutunk Kanizsán, már ez maga az írótábor létjogosultságát és sikerét fogja jelenteni. DEÁK Ferenc: Most, hogy eljött a szeptember, valahogy nagyon várom azt a meghívót, Kanizsára, amit minden évben kaptam. Nem véletlen szerintem, hogy mindig az a kanizsai találkozónk volt a legsikeresebb, amelyiknek nem igyekeztek afféle hivatalos jelleget adni, hanem a baráti, közvetlen beszélgetések töltöttékki ottlétünk napjait. Én személy szerint mindig feszélyezve éreztem magam, valahányszor hivatalosan eltervezett programok abroncsai közé kerültem. Egyetlen kívánságom tehát, hogy az írótábor tulajdonképpen íróolvasó találkozó legyen, a szó komplett értelmében. Ez mindennél többet ért az okoskodásoknál is ... Kanizsát úgy szeretem ma is, ahogyan megismertem. Legutóbb a Légszomj kanizsai előadásán s aztkövetően beszélgethettem el a kanizsai olvasókkal, barátaimmal, ismerőseimmel, s kívánom, hogy ez a meleg élmény folytatódjék majd az őszi találkozás napjaiban is, amikor már az írótársakkal járhatok ott Kanizsa utcáin... SAFFER Pál: Alapvető dologként mindenekelőtt azt kell megmondani, hogy ez az írótábor a kevés számú vajdasági magyar kulturális hagyományok egyike. Túlságosan is kevés van belőlük, semhogy csak úgy lemondjunk bármelyikről is. Ha válságba is jut egyik vagy másik hagyományunk ügye, semmi esetre sem szabad a felszámolás útját választani, hanem inkább arról kell gondoskodnunk, hogy megfelelő eszközökkel felfrissítsük, vagy a kornak és az érdeklődésnek megfelelően új tartalommal töltsük meg őket. Ami magát a kanizsai írótábort illeti, szerintem nem az a probléma, hogy lehetetlen ilyen új tartalmat kölcsönözni, s ezzel értelmet is adni neki. Az az aggasztó körülmény, hogy egy ilyen vállalkozásra — részben — anyagi természeténél fogva, részben pedig más okokból — Kanizsa is és az íróegyesület is gyönge. Nincsenek megfelelő eszközeik. Írók otthona, kiadványsorozatok, speciális munkaprogram, egyszóval intézményesített jelleg biztosíthatná ezt a felfrissülést. Ugyanakkor az északbácskai kommunák is szervezettebb kapcsolatot teremthetnének azokkal az írókkal, akik a kanizsai írói táborozások keretében e kommunák kulturális jelenével kívánnak, stúdiumszerűen, foglalkozni. .. Mindehhez anyagi alapot kellene teremteni. Konkrét javaslatként ezt mondhatnám: ha az íróalosztály valóban szorgalmazza az írótábor további szervezését, akkor alakuljon e célból egy megfelelő bizottság, vagy pedig az idei táborozást szenteljék ennek az ügynek. Dolgozzanak ki egy programot, egy konkrét akcióprogramot, megfelelő költségvetési tervezettel, s ezzel a programmal startoljanak a Tartományi Művelődési Közösségnél. Ilyen program hiányában e testület mindeddig nem nyújthatta azt a támogatást, amit az ügy megérdemel. (fi Mit ígér a Rádió? (2) Pesti Büpszi Ltrva Tizennyolc hangjátékbemutatót tart az 1971/72 évadban az Újvidéki Rádió társulata. Ezt a Deák Ferenc dramaturggal folytatott minap beszélgetésből tudhattuk meg. VARGA ISTVÁN rendezőtől, a Rádiószínház művészeti vezetőjétől az együttes káderproblémái felől érdeklődjünk. — Számunkra a legégetőbb probléma a rendezőhiány — kezdte nyilatkozatát Varga István. — Jelenleg is csak ketten vagyunk, s olyan teher hárul ránk, hogy jó, ha a minimális feltételeknek eleget tehetünk, ha idejében elkészülünk a műsorokkal. Ilyen körülmények között szó sem lehet kísérletezésről, alapos előkészületekről. — Ideiglenes megoldással sem segíthetnek a rendezőhiányon? — Ez az egyetlen lehetőség. S ezért, no meg az évek óta tartó kölcsönös együttműködés jegyében, két budapesti rendezővendéget várunk. Dr. Cserés Miklós, aki már tavaly is járt nálunk, szeptember folyamán ismét vendégünk lesz. Benedek Árpád pedig két hónapra jön, s az év végéig Újvidéken marad. A jövő év elején viszont már a katonaságból hazatérő Vajda Tiborra is számíthatunk. — S a társulat összetétele kielégítő? — Jelenleg talán igen, de ha tudjuk, hogy néhány színészünk nyugdíjba készül, félő, hogy néhány év múlva váratlanul súlyos helyzetbe kerülünk. Épp ezért nem ártana már most utánpótlásról gondoskodni. Elsősorban fiatal férfiszínészekre lenne szükség, méghozzá a legrövidebb időn belül. Nemcsak a Rádió, hanem az épülő tévéközpont és a talán egyszer mégis megnyíló újvidéki magyar színház érdekében is. .. MAGYAR SZÓ A Zentai Művésztelep kapcsolata Péccsel A Zentai Művésztelep meghívására egy hetet töltött Lantos Ferenc festőművész, a Pécsi Műhely vezetője Zentán. Az egy éve alakult Pécsi Műhelynek az a programja, hogy tovább fejlessze a modern művészet racionális ágának „pécsi örökségét”. A csoport többi tagja Ficzek Ferenc, Kismányoky Károly, Halász Károly, Pinczehelyi Sándor, Szíjártó Kálmán, Szelényi Lajos festőművész, Aknai Tamás művészettörténész és még két textiliparművésznő. A modern művészet „közelmúlti öröksége” Pécshez fűződik, mert ott született Breuer Marcel Lajos, a modern művészet egyik legnagyobb alakja, az első csőszékek és alumíniumszékek megteremtője. Pécs szülötte Vásárhelyi Viktor is, a kinetizmus és az op-művészet megalapítója. Ez a szellem él tovább a Pécsi Műhely képzőművészeiben. A modern magyar művészet legjobb vonalát , a látási és tér szerkesztési irányát művelik. Köztéri és alkalmazható célokat szolgáló művészetüket az építészettel és urbanizmussal kapcsolják össze. Lantos Ferenc a Zentai Művésztelepen bemutatta forma- és színstrukturális rendszerét, melyet a magyar tévé részére készített. Ez a rendkívül érdekes vizuális rendszer formula is lehet, melyet előre gyártott elemek formájában mindenki felhasználhat a lakás- és faldíszítéstől kezdve, az épületek külsejének dekorálásáig. Elemei komputerba is betáplálhatók, s így a végtelen változatok sora jöhet létre. A Pécsi Műhely tevékenységének a célja, megkeresni a képzőművészetnek azokat a konkrét anyagokhoz kötött, szükség esetén iparilag is sokszorosítható műfaji formákat és vizuális formarendszereket, amelyek alkalmasak az ember környezetének minden vonatkozásban optikai alakítására. Rendszeres kísérleteket folytatnak a bonyhádi zománcgyárban, a zománcnak elsősorban az épületen alkalmazható funkcionális szerkezeti szerepét kutatják. Eddig legnagyobb kivitelezett objektumuk Pécsett a DÉDÁSZ (Dél-Dunántúli Áramszolgáltató új számítóközpontja), Erdélyi Zoltán építésztervező és Lantos Ferenc munkája. A Pécsi Műhellyel való kapcsolatok serkentőleg hatnak a Zentai Művésztelep továbbfejlesztésére. A művészeti társulás eddigi, már elavult formája helyett fejlettebb szervezeti formát kell kialakítani. A művésztelepek a művészeket csupán a hely és a közös tárlatok révén kapcsolják össze, következésképp a legkülönbözőbb esztétikai felfogást valló művészeket hívják meg. Éppen ezért a művésztelep nem a művészetet fejleszti, hanem inkább kultúra terjesztéséből veszi ki részét, így önmaga ismételgetésének hibájába esik. A továbbfejlődést az esztétikai elveik szerinti társulás eredményezheti, különben konzerválódnak a művésztelepek. Néhány művésztelep szervezetileg és művészeti program útján keresi a kiutat ebből a helyzetből, köztük a zentai is. Némi eredmény mutatkozik, de ez kevés a minőségi fejlődéshez. A művésztelepeknek nincs kapcsolatuk az ipari termeléssel, pedig az esetben biztosíthatnának szilárdabb anyagi alapot munkájukhoz, mert a lakásdísznek szánt függőképfestészet mindinkább öncélú és különben is szűk területe a művészetnek. ÁCS József Ma jelenik meg a Képes Hiúság első őszi száma. Ízelítőül íme néhány érdekesség a szeptember 8-i szám anyagából: ф MI JÖN EZUTÁN? Beszélgetés Mihajlovic Annamária divattervezővel. • PÁRIZS UTCÁIN (képriport). Ф BÉKÉTLENKEDIK A BÉKE SZERVEZETE. Haliganizmus vagy sovinizmus dühöng-e Kruščićon? • A KULTÚRA BÉRMUNKÁSAI. Cikk a vajda-sági írók társadalmi helyzetéről. • A VILÁG MINDENNAP VÁLTOZIK. Herbert Marcuse interjúja. ф HAJTÓ VADÁSZAT. A Képes Ifjúság új kép- regénye. • MOSTRA 1971. Jegyzet a velencei filmfesztivál- ról. • MIT VÉDELMEZ A PANNÓNIA MUNKÁSTANÁCSA? • SZÍNES CÍMOLDAL • FILM • SPORT • BEAT- ZENE • KERESZTREJTVÉNY • GÖRBE HASÁB • KÉPREGÉNY • VÁROM A LEVELED • A lap ára változatlanul 1 dinár. Előfizetés fél évre 18, egy évre 36 dinár. 9. oldal Tóth Ferenc drámája a szabadkai színpadon A Szabadkai Népszínház magyar együttese az 1971/72. színházi évad műsorába iktatta Tóth Ferenc Jób című drámáját. Tóth Ferenc, műve második díjat nyert a Fórum múlt évi drámapályázatán. A Jóbot ifj. Szabó István állítja színpadra. A rendező elmondta, hogy örömmel vállalta Tóth Ferenc művének színrevitelét, hiszen mindig vonzó feladat hazai szerző művének rendezése. A próbák megkezdéséig a rendező a szerzővel együtt bizonyos dramaturgiai változásokat eszközöl majd a darabon. A bemutató valószínűleg a jövő év elején lesz. Néhány szó muzsikáról Olaszország! hangversenykörúton az újvidéki Kamarazenekar A Rádió kötelékében működő Újvidéki Kamarazenekar olaszországi portyával kezdi az új hangversenyévadot. A meghívásra a tavalyi torinói és La Spezia-i koncertek sikere után került sor, s az idén Sorrento, Capri és Rovigo látja vendégül Vajdaság legismertebb zenekari testületének tagjait. A huszonhárom tagú vonósegyüttest állandó karnagya, Mariján Fardiga vezényli, második sorrentói koncertjének karmestere pedig Francesco d’Avalos nápolyi dirigens lesz, aki a tavalyi évadban, Újvidéken is fellépett már a zenekarral. A szólisták, Mihajlo Kelbli, klarinétművész és Fera Rašković belgrádi hegedűművésznő, mindketten tapasztalt, érett művészek. Kelbli hazai és nemzetközi sikereiről többször is írtunk, Raskoviról pedig, aki a turné után közönségünknek is bemutatkozik majd az M-stúdióban, csupán annyit, hogy tizenkilenc éves korában szerzett oklevelet a belgrádi Zeneakadémia művészképző tanszakán, majd négy évet töltött Moszkvában, ahol David Ojsztrah felügyelete alatt tökéletesítette tudását. A zenekar műsorán három koncert szerepel. A két sorrentói hangverseny, valamint a capri fellépés inkább a nagyközönség tetszésére számító romantikus vonószenekari irodalom egy-egy remekművére épül, konkrétan Dvorak illetve, Suk ismert Szerenádjára.Ezenkívül felcsendül Bach közkedvelt E- dúr Hegedűversenye, Mozart Kis éji zenéje és Händel Alcine című szvitje. A hazai alkotóművészetet Rudolf Bruči jól sikerült, hatásos klarinét versenye képviseli, melyet a szólistaként fellépő Mihajlo Kelblinek szentelt a szerző. Rovigóban egy zenei fesztiválon vesz részt kamarazenekarunk, melynek műsorán régi mesterek művei szerepelnek. Itt a már említett Händel- és Bach-mű mellett Benda és Stamic régi cseh komponisták egy-egy alkotását, valamint dubrovniki klasszikusunk, Luka Sorkočević derűs hangulatú szimfóniáját szólaltatja meg. Szerencsés utat és sikert kívánva művészegyüttesünknek, idézzünk néhány töredéket abból a kritikából, melyet tavaly október 28-i számában közölt a La Stampe’. „A Torinói Konzervatórium termében tegnap az Újvidéki Kamarazenekar nyitotta meg az 1970/71-es évadot. Egy körülbelül húsz tag-ból álló, alaposan felkészült, lelkes vonószenekari együttest ismertünk meg, melynek karmester Marijan Fajdiga. A jugoszláv muzsikusok választékos és homogénul összeállított műsort tolmácsoltak, előadásmódjukban következetesen a kamaramuzsika könnyed, filigrán alkatát juttatták felszínre . Maestro Fardiga elegáns és precíz vezénylésével a legjobb színben mutatta be együttesének képességeit. A terem közönsége mindezért meleg tapssal jutalmazta.” Pydi " - ] Megkezdőtt a zombori színház ünnepe Tegnap délelőtt a hírneves zombori konflisokból tíz felsorakozott a Zombori Népszínház előtt, hogy elvigye a jelmezbe öltözött színészeket és a kíséretükben levő népszerű tamburazenekart egy városi körsétára. A jelmezes színészek körútjával kezdődött ugyanis a Zombori Népszínház huszonöt évi fennállásának megünneplése. Miután végigkocsikáztak a körúton a színészek, tisztelgő látogatást tettek a községházán és a társadalmi-politikai szervezetekben, majd ellátogattak a Zefir kötöttáru gyárba, és elbeszélgettek a munkásokkal az új színházi évadról. Tegnap este a múzeumban folytatódott a jubileum megünneplése. Megnyitották a színház negyed évszázados tevékenységét felidéző kiállítást, utána pedig díszünnepélyt tartottak a Népszínházban. A jubileumi év első premierjére ma este kerül sor. P-s