Magyar Szó, 1972. január (29. évfolyam, 1-29. szám)

1972-01-16 / 14. szám

Vasárnap, 1972. jan. 16. MAGYAR SZÓ A konyhabútor Temerinbe került A naptárszelvény-húzás eredménye Mint már néhányszor közöltük, tegnap megej­tettük a Magyar Szó 1972- es naptárszelvényeinek hú­zását. A­­ sorsolást HA­LASZ ANDJELKA, Pé­­tervárad, Mostarska 6. szám alatti olvasónknak kellett volna elvégeznie, de hiába vártuk. A nye­reménybizottság ezért úgy döntött, hogy a sorsolást a hivatalos húzó nélkül ejti meg. Így megmaradt az az óra, amelyet neki szántunk. A sorsolás eredménye a következő: Tíz Bambi kekszcso­magot, a požarevaci Žitos­­í tig készítményét az alábbi naptárolvasók kapják: BOLDOG GIZELLA, Pa­­csér, Lenin utca 23, TAR­JÁN IMRE, Becse, Sindje­­lićeva 32, URACS PÁL, Ada, Petőfi Sándor utca 46, BACSA MÁRIA, Ver­­bász, Borisa Kidrica 33, SZABADOS MARGIT, Adorján, Tito marsall ut­ca 79, RUBUS ANNA, Új­vidék, Kotorska 36, NAGY ILONA, Kanizsa, Branka Radičevića 12, CERNA ANNA, Pacsér, Blatno 2, KUTAI ISTVÁN, Újvidék, Molnár Gyula utca 3 és SZÜGYI FERENC, Ada- Utrina, Južni put 9. Ezután tizenkét Darwis gyártmányú órát sorsolt ki a bizottság. A követ­kező olvasók kapják: NAGY ETEL, Pacsér, Spo­­redna 4, BAJUSZ ILLÉS, Ada, Vuka Karadžića 3, ÁDOR LAJOS, Moravica, Orgona utca 18, MAJOR SÁNDOR, Moravica, Le­nin utca 4, BURÁNY LÁSZLÓ, Zenta, Djure Jakšića 16, ZSOLDOS TE­RÉZ, Kanizsa, Potiski put 5, KECSKÉS ISTVÁN, Topolya, Ibarska 8, FILI­­POVICS ERZSÉBET, Mo­ravica, Perdo-völgy 2, BÍRÓ ROZÁLIA, Palics, Trogirska 27, ORSZÁG SZILVIA, Tornyos, Kevi, IX. 59, SALOKI JÓZSEF, Zenta-Tornyos, XVIII. 30/b és ZABOS ANDREA, Zenta, Skadarska 1. A következő nyeremény tárgyakat a zágrábi Rade Koncar — Kontakt gyár ajándékozta. A parketta­­fényesítőt HAJDICS OL­GA, Križevci V Prekmur­­ju, Domanjševci 38 kapja, a villanytűzhelyet pedig MINARIC JELKA, Hód­ság, Vojvode Putnika 23 címre küldjük. A gramofont, a tranzisz­toros magnetofont és a te­levíziót a zágrábi RSZ-től kaptuk. Mi a következő olvasóknak továbbítjuk: A gramofont HEGYI TI­BORNAK, Horgosra, a Kamarás utca 7 szám alá, a tranzisztoros magneto­font FITUS TERIKÉNEK Zomborba, Aleksa Santi­­ca 9 szám alá, a televíziót pedig ULARIK GIZEL­LÁNAK Szabadkára, Sremska 11 szám alá. A naptárszelvény főnye­reményét RICE ILONA nyerte. Címe: Temerin, Narodnog Fronta 107. A konyhabútort a topolyai Umetnost Bútorgyár ké­szítette, típusa Snežana. Értesíteni fogjuk a bútor küldésének időpontjáról, ha Topolyán megtudjuk a szállítás napját. A naptárszelvények hú­zása jó alkalom volt ar­ra, hogy kisorsoljuk a kedden kezdődő tavaszi tárgysorsjátékunk első for­dulójának húzóját is. Az első forduló szelvényeinek húzását január 29-én tart­juk. BOGÁCS ZOLTÁN kanizsai olvasónknak kell majd végrehajtania. Címe: Horgosi utca szám nélkül. Ha eljön,­­ egy automata aranyórát kap ajándékba és természetesen a szer­kesztőség megtéríti úti­költségét. Kérjük, írja meg minél előbb, hogy számíthatunk-e közremű­ködésére, és várjuk-e két hét múlva szombaton. A húzást délelőtt 9 órakor tartjuk a Magyar Szó szerkesztőségében. \ Az újvidéki Jogtudományi Egyetem szabályrende­letének 76., 77., 78., és 161. szakasza, valamint a magiszteri fokozat elnyerésére vonatkozó szabály­zatának 3. és 14. szakasza alapján PÁLYÁZATOT í ír ki politikai-jogi szakosítási­ társadalmi-politikai MAGISZTER-JELÖLTEK felvételére. I. A politikai-jogi szakosítású társadalmi-politikai magiszter-jelöltek oktatása négy szemesztert ölel fel, és az alábbi tantárgyakból áll: a) Általános tárgyú tanfolyamok: állam- és jog­­elmélet, alkotmányjog, közigazgatási jog, a társa­dalmi és jogtudományok módszertana. b) Speciális tárgyú tanfolyamok: a politikai és munkaszervezetek működési szabályzatai, általá­nos igazgatási elmélet, a kommunális rendszer po­litikai alapelvei, a jugoszláv közigazgatás (a pol­gár és a közigazgatás, jogszabályozási kérdések), a tartományok alkotmányjogi helyzete, a föderáció és a nemzetek közötti viszonyok. Előadások minden hónap utolsó hetében, dél­után. A jelöltek kötelesek az előadásokat hallgatni. II. A jogtudományi egyetem 50 hallgatót vesz fel. Pályázhatnak egy világnyelvet tudó, 8,5 átlag­­eredménnyel végzett jogászok, valamint társadal­mi-politikai egyetemet vagy politikai főiskolát vég­zett személyek. Az idegen nyelvtudást az egyetem ellenőrzi. Jelentkezhetnek gyengébb átlagered­ménnyel végzett személyek is, akiknek olyan szak­illetve tudományos munkáik jelentek meg, ame­lyeknek színvonalát az egyetemi tanács jónak mi­nősít (az egyetem szabályrendelete 161. szakaszá­nak 6. bekezdése alapján). Ha nem lesz elegendő jelentkező, az alábbi fel­tételek mellett, pályázhatnak olyan személyek is, akik nem tesznek eleget a fenti kívánalmaknak, éspedig­ 10 évi gyakorlattal, illetve bírói vagy más megfelelő vizsgával rendelkezők. Ha a jelentkezők száma meghaladja az 50-et, úgy a jobb feltételekkel rendelkező személyek ré­szesülnek előnyben. Az egyetemi tanács öt személlyel növelheti az előirányzott létszámot abban az esetben, ha a lét­számon felüli pályázók 9-es átlag­tanulmányi ered­ményt értek el. A 9-es átlageredménnyel rendelke­ző jelölteket fölmentik a tandíjfizetési kötelezett­ség alól. III. A továbbképzés költségei 4000 dinárt tesznek ki. A tandíj 1000 dináros részletekben, a szemesz­terre való beiratkozáskor fizethető. IV. A kérvényeket február 15-éig kell eljuttat­ni az újvidéki Jogtudományi Egyetem Tit­kárságának címére. Az előadások kezdetét az egyetemi tanács szab­ja meg. Bővebb felvilágosítást a Jogtudományi Egyetem Titkársága ad. . ______ Képünkön Róth Júlia (Újvidék) bélyeggyűjteményét mu­tatjuk be, mellyel aranyérmet szerzett a gyűjtők negyedik találkozóján. Róth Júlia eddig minden kiállításon részt vett, és tanácsaival sokat segített a kezdő gyűjtőknek. Rajzkiállítás a Forum klubjában Tegnap este a Forum Hobby Club és a Forum If­júsági Szövetség rendezésé­ben megnyílt a csurgói mű­vésztelep tagjainak rajzkiál­lítása. Bíró Miklós, Gyurko­­vics Hunor, Kerekes Sándor, Magyar János, Török Sán­dor, Török István és Zsáki István mutatja be egy-egy rajzát. A tárlat két hétig te­kinthető meg. A gyűjtők kiállítása Szabadkán Tegnap délután nyílt meg Szabadkán a Kultúra Házá­ban a szabadkai gyűjtők ki­állítása. A bemutatót ma egész nap meg lehet tekin­teni. Cseretársak , csere­társak! Naponta egy-egy halom levéllel érkezik a postás, minden levélben új gyűjtő keres magának cseretársai. A címeket eddig is rendsze­resen közöltük a Magyar Szó, a Képes Ifjúság és a Jó Pajtás hasábjain. Előké­születben van egy Hobby­­közlöny amelyben számon­ként 1000—1500 gyűjtő cí­mét közölnénk. Addig is kérjük a le­vélírókat legye­nek türelmesek, minden cím sorra kerül. Több levélíró viszont ar­ra panaszkodik, hogy levelé­re nem kap választ a cím­zettektől. Mindenesetre kér­jük a Hobby Club tagjait, akik beküldték címüket cserelevelezés végett, ha le­velet kapnak, legalább há­rom napon belül válaszolja­nak minden levélre, még akkor is, ha nincs szándé­kukban levelezni minden je­lentkezővel. Az utóbbi eset­ben egy lapon közöljék a kapcsolat föl nem vevését. Kedves Szerkesztőség! Egy ismerősömtől tudtam meg, hogy az önök klubja közli a gyűjtők címét. Ké­rem, közöljék a címem, mi­vel szeretnék komoly jugo­szláv es­etársat találni: — Használt képes bélyegeket cserélek az egész világról. Az összeállításokat hasonló­­val vagy­ egyéb gyűjtemény­nyel viszonozom­­­gyufacím­ke, képes levelezőlap stb.). Tisztelettel Pál Jenő, Bu­dapest II. Mártírok útja 35-37. A Jó Pajtás Hobby Club januári és februári feladata Január Csináljátok meg Vajdaság legnagyobb hóemberét! cí­men vidám vetélkedőt ren­dezünk. Természetesen csak akkor, ha a szünidő alatt lesz hó. Kérjük a hóember pontos méreteit és a fény­képét­­is beküldeni. Február Készülés az V. hobby ki­állításra, a gyűjtemények rendezése. A kiállítást Zre­­njaninban rendezi meg a Forum Hobby Club. Cseretársat keresnek a temerini Hobby Club tagjai. (Postai irányítószám: 21235 Temerin). LASKAI LÁSZLÓ (13 éves), Petőfi Sándor utca 16. — jelvénygyűjtőkkel le­velezne. MORVAI Géza (14), Nép­front utca 35. — bélyeggyűj­tő. HERING ISTVÁN (14), Petőfi Sándor u. 5. — jel­vénygyűjtő. NOVÁK ZOLTÁN (14), Petőfi-brigád utca 20. — képes levelezőlap- és jel­vénygyűjtő. TÓTH ÉVA (12), Moša Pi­­jade 34. — pénz- és szalvé­­tagyűjtő. KOPEREC RUDOLF (12), Petőfi Sándor u. 16. — pénz- és jelvénygyűj­tő. KOVÁCS BORBÁLA (12), Dózsa György u. 22. — üveg­záró kupak. BORDA ILONA (12), Do- Rovotvezeto: Bodo István zs a György utca 54. — üveg­záró kupak. VARGA S. KÁROLY (12), Rákóczi Ferenc u. 113. — Szalvéta- és gyufacímke­­gyűjtő. KOVÁCS FERENC (14), Moša Pijade 18. — jelvény­­gyűjtő. ZELENKA ISTVÁN (15), Tito marsall utca 477. — képeslap- és pénzgyűjtő. RADÓ LAJOS (12), Petőfi Sándor utca 93. — szalvéta­gyűjtő. HORVÁTH ZSUZSA (14), Moša Pijade 21. — szalvéta-, zsebnaptár- és képeslap­gyűjtő. PETRI JÓZSEF (14), Rá­kóczi Ferenc utca 159. — gyuf­ásdoboz-gyűj­tő. NOVÁK ZOLTÁN a klub titkára A temerini Kókai Imre Ál­talános Iskola Jó Pajtás Hobby Clubjának tagjai két­hetenként tartanak összejö­vetelt. Legutóbbi összejövete­lükön a tagok elhozták és közösen rendezték gyűjtemé­nyeiket. Legközelebbi talál­kozójukra meghívják a köz­ség egy bélyeggyűjtőjét, to­vábbá fölkeresnek néhány idősebb gyűjtőt is. A klub vezetőségének tag­jai LASKAI LÁSZLÓ elnök, NOVÁK ZOLTÁN titkár, ZELENKA ISTVÁN pénztá­ros. A klub vezető tanára TÓTH ERZSÉBET történe­lem szakos előadó. Cseretársat keresnek a kö­vetkező színészek és éneke­sek képét gyűjtő pajtások (Postai irányítószám: 69220 Lendva) BÜKI ARANKA (13 éves), Hosszúfalu 149. ORBÁN LÁSZLÓ (13), Hosszúfalu 111. DÖMÖTÖR GIZELLA (12), Drago Lugarnc iskola VI. a. GERIC ERIKA (13), Kranj­­čeva 36. CSÁSZÁR JOLÁN (12), Petisovci 15. BOGÁR BRIGITTA (15), Petesháza 149. MARJETKA SABO (15), Partizanska 15. KOCET GÉZA (15), Kapca 35. KERCSMÁR EDE (11), 69205 Hódos 56. . ... a tornyosi Tömörkény István iskola gyűjtői (Postai irányítószám: 24352 Tornyos) KAPONOVICS GIZELLA (15), Bogaras 186. — színész­képeket gyűjt. TÓTH MAGDOLNA (14), Tornyos—Kevi, XIV. reon 13. — újságból kivágott vá­rosképet. TARI GÁBOR (14), Dózsa György utca 7. — bélyeg. HAJNAL IRÉN (14), Bá­­ránysor, X. reon 46. — bé­lyeg. VRANKA KATALIN (15), Bogaras, IV. reon 46. — ké­peslap. ÖZVEGY LÁSZLÓ (14), Bogaras 207. — várskép. VASS ANNA (14), IX. r­e­­on 35. — fagylaltoskanál. HORVÁTH GIZELLA (15), 24351 Novo Orahovo, 'Srbob­­ranski put bb. — szalvéta. SÁNDOR RÓZSA (14), Bá­­ránysor, G. reon 87. — szal­véta, táncdalénekesek képei GERE VERONIKA (14), Bogaras 212. — szalvéta. SÁNDOR KLÁRA (14), Tornyos—Kevi, IX. reon 81 — szalvéta. MÁRKUS JULIANNA (15) Tornyos, III. reon 53.­­szalvéta, képeslap, csokolá­dépapír. Klubvezető tanár BARTHOS ALPÁr — Különféle címkéket (bo­ros, pálinkás, szövet) adói védjegyes hamutartókért és ásványokért. — VARGA GÉZA, 21000 Novi Sad, Rádió Novi Sad­­ a forum hobby club isi јШдЖшшј FILM JADRAN: Ciamango, olasz— amerikai színes, széles film (4, 6, 8). LIFKA: Sugar Colt, spanyol —olasz színes, széles film (4, 6, 8). ZVEZDA: Kedves rokonaink, amerikai film (fél 4, fél 6, fél 8). MUNKÁS: Ne zavard az ölelkező cowboyt, ameri­kai színes film (fél 4, fél 6, fél 8) ÜGYELETES Orvos a mentőállomáson, a Petőfi Sándor utcában, es­te fél 8-tól reggel 6-ig. Gyógyszertár: a városháza alatt. TÁRLAT A Képzőművészeti Talál­kozó Szalonjában Balázs G. Árpád festőművész kiállítá­sa. BÁCSKA: A revolver füstje, amerikai (5, 7) Matiné: Az utolsó golyó, amerikai (10) DUNA: A tigris a szép nő­ket szereti, amerikai (5, 7) Matiné: A tigris a szép nőket szereti (10) SZÍNHÁZ SZERB NÉPSZÍNHÁZ: Selo Sakule, a­u Banatu (este fél 8-kor). Bérletszü­net. BEN AKIBA: Madame Pompadour (este fél 8-kor). Bérletszünet. BÁBSZÍNHÁZ Piroska és a farkas (dél­előtt 10-kor és délután 4 órakor). Szerbhorvát nyelvű előadások.­­ ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Nappali ügyelet: Május 1. Gyógyszertár (Néphadsereg utca 62). Éjjeli ügyelet: Matica Gyógyszertár (Tito marsall sugárút 7.). Az ügye­let este 8-tól reggel 7-ig tart. TARLAT Matica­ srpska Képtár, dél­előtt 9-től 1-ig és délután 4- től este 7-ig.­Pavle Beljanski Képtár, délelőtt 9-től 2-ig és délután 5-től este 7-ig. Külföldi Művészet Galériá­ja, délelőtt 9-től fél 1-ig és délután fél 5-től este 8-ig. MÚZEUM • Természetrajzi Múzeum (péterváradi vár), reggel 7- től este 7-ig. FILM ARÉNA: Szerelmi történet, amerikai (4, 6, 8) ZVEZDA: Terror és szenve­dély, francia (4, 6, 8) Matiné: Ketten asszony nélkül, amerikai (10) HADSEREGOTTHON: San­dokan bosszúálló, olasz (4, 6, 8). NÉPMOZI: A bajba jutott doktor, angol (4, 6, 8). Matiné: A bajba jutott doktor (10) JADRAN: Ketten asszony nélkül, amerikai (fél 4, fél 6, fél 8) 23. oldal

Next