Magyar Szó, 1973. május (30. évfolyam, 132-147. szám)
1973-05-23 / 139. szám
6. oldal Zstz*zsez& f A százéves vasút Persze, csak Zomborra és környékére kell érteni a száz évet. Másutt már jóval előbb megépült a XIX. század csodája, a vasút. Nehezen ment, mert Bécs ebben is Magyarország gyarmati helyzetét szerette volna kihasználni, s elsősorban a Monarchia fővárosa felé irányuló forgalomhoz tervezte a vasutat. A magyar függetlenségi törekvések hordozói viszont nagyon is fontosnak látták a gazdasági mozzanatokat, amelyek a vasúttal korlátlannak tűnő lehetőségeket rejtegettek. Kossuth és Széchenyi, az egész reformkor, ideértve a Petőfi szervezte Fiatal Magyarországot, mind, mind a magyar vidék vasúti hálóztaát sürgette, „a Kárpátoktól le az Al-Dunáig”, s az Adriáig. Igen, csakhogy ehhez is csupán az a három dolog kellett, mint egy olasz hadvezér szerint a háborúhoz: pénz, pénz, pénz. A közös államkassza előtt ugyanis a magyarok mindig elcsúsztak, meg kellett várni a kiegyezést, amelyről nyugodtan elmondható, hogy amit politikailag elvesztett a réven, azt gazdaságilag megnyerte a vámon. Ekkor kezdődött Magyarország megerősödése. A vasutat azonban nemcsak a magyar reformnemzedék köszöntötte, mint a korszellem diadalát, úgyhogy Petőfi teljesen elbűvölve írhatta: Tenger ket részén körül, közepében lelkem fürdik ... A madár röpült csak eddig. Most az ember is röpül! Jöttek a hiénák is, az üzérek, a spekulánsok. A Rotschild konzorcium óriási kölcsönöket kínált busás kamattal, az egész nemzetközi pénzpiac érdeklődéssel fordult a magyar beruházási hitelek kecsegtető lehetőségei felé. Nem volt fontosabb tárca a magyar kormányzatban, mint Lónyay Menyhérté, a pénzügyminiszteré. Bele is bukott aztán a gyanúsításba. Mert volt egy ellenzék a magyar parlamentben, s az ellenzéknek egy olyan bátor és harcos szabad sajtója, amely zavarta-lanul támadhatta a kormányt. Lónyayt azzal gyanúsították, hogy jutalékot kapott, s bár tisztázta magát, a gyanú árnyéka rajta maradt. S abban az időben az is elég volt, hogy egy miniszterelnök, — mert akkor már az volt — levonja a konzekvenciákat. Bukását Bácskában kárörvendően megtapsolták. Neki tulajdonították ugyanis, hogy nem Zomboron át vezették a budapest–zimonyi vasútvonalat. A vármegye székhelyének tekintélyét látták megcsorbítva azzal, hogy az Alföldet és Szabadkát közvetlenül kötötték össze Újvidékkel és Zimonnyal, gyakorlatilag tehát a Balkánnal. Szárnyvonallal vigasztalták, de a város vigasztalhatatlan volt. Pedig akkor már megépítették az első Zomboron át vezető alföld—fiumei vasútvonalat, amelyen korábban Kossuth óriási külkereskedelmi forgalmat képzelt lebonyolítani, a bűvös jelszót is elkiáltva: Tengerre magyar! Terve és elképzelése azonban inkább látványos volt, a délkeleti orientáció viszont hasznosabb. Újvidék hidat is kapott a vasúthoz, Zombortól délnyugatra meg csupán egy komp segítette át Gombosnál a vonatot, a technika akkori fejlődéséhez mérten eléggé korszerűen, de tagadhatatlanul körülményesen és lassan. Időbe telt, amíg megépült hozzá a híd, s expressz száguldhatott át rajta egészen Párizsig, amelyre ,,vigyázó szemét" már Batsányi János vetette. Kossuth, sőt Petőfi álma is, mintha a felvilágosodásnak ezt a korai költőjét követte volna Nyugat felé, miközben a realitások útja déli területeken át vonult keleti irányba. A következő évtizedekben sokszor felemlegették, hogy akkor dőlt el Zombor sorsa, amikor csak egy vargabetűvel, döcögő vicinálisan juthatott Magyarország gazdasági életének legfontosabb ütőeréhez, a budapest-zimonyi vasúthoz. Belterjességre szorították, kirekesztve a nagyobb gazdasági távlatokból, be kellett érnie a mellékvonalak hálózatának központjával. De ezeken a vonalakon sem érvényesült a város, a megyeszékhely, Zombor érdeke. A nagybirtokosok döntötték el a vármegyei közgyűléseken, hogy milyen tervet továbbítsanak az akkor már állami kezelésben levő vasútigazgatósághoz. Ígytörtént, hogy minden nagyobb birtok, gyakran lakott helyektől távol, vasútállomás kapott, s az utasember kilométereket kutyagolhatott, amíg beér a falujába. És mivel Zombor nem osztozhatott a fejlődés országos arányaiban, kisebb központok léptek a nyomába, gazdaságilag jelentősen fellendülve, mint például Apatin vagy Verbász. A hetvenes évektől a századelőig, amíg ez a hálózat kiépült, mégis begyógyultak a városnak e mellőzésben kapott sebei. Legalábbis a napvasúti park, az akkor még gondozott tó, s a városba kocogó fiákerek sora, mintha ilyen romantikus képekkel takarták volna el a sérelmek nyomait. HERCEG János ! A vendéglő falán ottfelejtett, piszkossárga színházi falragaszon akad meg a szemem. A lőcs! Balogh István Karagyorgyev drámájának előadását, a „Czemi György’-öt hirdette a Nemzeti Színház 1857. augusztus 21-én. Jutalom játék volt ez az öreg színész és drámaíró félszázados színészi pályájának megünneplése alkalmából. Hogy elmúlt az idő! — sóhajtott a honi viszonyokban fáradtan tájékozódó emigráns. S mennyi mindenből kiesett... Az ő idejében még Dérynével együtt Thália szekerén utazta be az ország sáros ország útjait ez a drávaszögi származású, fiatal vándorszínész... Pestről Nagyfalura siet, hogy meglátogassa édesanyját. Vannak azért, akik örülnek visszaérkezésének. Egressy Gábor, a színész melegen öleli keblére, a szigetszentmiklósiak pedig felajánlják neki a Kossuth-alapítványt, amit a szabadságharc alatt gyűjtöttek. Nem fogadja el. A töprengés, bizonytalanság hosszú hónapjai következnek. Az egyházmegyei gyűlésen kijelentették, nem kaphatja vissza régi parókiáját, mert „a honból kiköltözött”, s ideiglenes tanári állást kínáltak fel neki. Egyelőre helyettes lelkész lesz Baranya- Szabolcson. A bonvány mégis visszacsapja Laskára tizenkét évi száműzetés után. Régi hívei mindent megkísérelnek érdekében, s még a botránytól sem riadnak viszsza. 1861 nyarán olyasvalami történt, amit még nem látott a nagymúltú domb. A legnagyobb munkaidőben, aratásikor, kihordták a laskóiak Dányi Gábort a parókiából, s minden ingóságát kocsira hányták. Dányi azonban nem tágított, s a pandúrok segítségével költözött vissza. A szégyenletes, kínos jelenet még egyszer megismétlődött. A laskóiak nagyon szerették volna ott-tartani Kossuth papját, végül is győzött a törvény. Laskón ugyanis nem tudták, hogy Dányiit, az adminisztrátort közben megerősítették állásában. Ekkor eszébe jutott Ács Gedeonnak az a két csazás földműves, akikkel pár hónappal ezelőtt Foktő felé hajózott. Őszinte szívvel, hangosan örvendeztek hazatérésének s meghívták az emigráció főpapját, Csúzára. A hontalan 48-as pap tehát Csúzára ment és ott lelkészkedett haláláig. 1887. november 12-én halt meg, s csontjai ma is ott pihennek a repkény fojtogatta, vén diófák alatt a csúzai temetőben. Az egyetlen megtiszteltetés, amit az élettől s az emberektől kapott, az volt, hogy a csúzaiak egykor Kossuth papjáról nevezték el főutcájukat, habár ezt bátran nevezhették volna el Ács Gedeonról, az íróról. Ki tudhatta azonban, hogy a csúzai lelkész tíz kötetnyi emlékiratot hagyott hátra? Kéziratos naplóját Ács Tivadaron kívül, talán még senki sem olvasta el teljes egészében, s alig néhány ember hallott róla. Sokáig nem tudta senki, írogatott-e még Ács Gida, hajdani honvédkapitány, a csúzás papiak fehérre meszelt, könyvszagú tékájában hófúvásos, téli estéken, s fájt-e nekiemlékiratainak mostoha sorsa. Míg házvezetőnője, Hermina néni, szerény vacsoráját készítgette a távoli konyhában, az öreg pap a tűz játékát figyelte a nyitott ajtajú cserépkályhában, s nagy, hóvattás, vastag téli csend volt körülötte. Ilyenkor talán fájón merengett el a múlt színes, gazdag élményein. Lám, mindezt nem volt érdemes leírni... Nem írt már Ács Gedeon Csúzán, csupán jegyezgetett, feljegyzett, megörökített mindent, amit arra érdemesnek, sőt amit csupán mulatságosnak, különösnek talált. Legszívesebben öreg paptársai beszélgetéseit is feljegyezte volna, amint kéken gomolygó pipafüst mellett jóízűen kvaterkáztak sűrű és édes kadarka mellett a vastag falu parókia csendes, könyvekkel megrakott szobájában. Ó, csak minden fennmaradjon, megmaradjon! Még ez az áporodott, kedves, poros könyvszag is, amely az avatag, rongyos írásokból árad az ablakokból gyengéden toluló rezedanlattal elegyedetten. Ó, csak valahogy megmaradjon a drávaszögi téli alkonyatoknak ez a sápadása, gazdag magánya, ahogy ő ismeri, szereti... Lázasan fut Ács Gida is /íz elsurranó idők nyomában a maga módján s meg akarja őrizni különös hangulattal, varázzsal teli világát a jövendő számára. (Folytatjuk) Baranyai Júlia: _ . Baranya 1876-tól napjainkig (104.) Elfelejtett baranyai (drávaszögi) írók: Kossuth papja: Ács Gedeon Pedagógus képzőművészek kiállítása Apatinban A múlt héten az apatini Művelődési Központ Kis Képtárában ünnepélyes keretek között megnyílt a Zombor környéki képzőművészet szakos pedagógusok kiállítása. Tizenkét képzőművészet szakos pedagógus: Dušan Mašić (Zombor, Milorad Dželetović (Sond), Dušan Ćurković (Apatin), Dušanka Dubaic (Monostorszeg), Radislav Staničkov (Zombor), Katica Ardjelan (Zombor, Radovan Bulatovic (Kljaljicevo), Rajkó Cabarkapa (Szivác), Mihajlo Milošević (Zombor), Obren Vasovic (Aleksa Santic), Balázs Ilona (Szilágyi) és Csanádi Miklós (Szivác) mutatják be alkotásaikat. A csendéletektől és tájképektől kedve a modern képzőművészet vívmányaival kísérletező kompozíciókig a képzőművészet igen sok ágazata képviselve van a kiállításon, ami azt bizonyítja, hogy a képzőművészet szakos pedagógusok sokoldalú tevékenységet folytatnak. cs Bezdán: A művelődés csupán harminc ember szívügye? Hat év után tisztújító közgyűlés a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben A hagyományokkal büszkélkedő bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület múlt heti tisztújító közgyűlésén csupán harmincan jelentek meg. Dr. Pfaff Mihály olvasott fel beszámolót, amelyből kiderült, hogy az elmúlt időszakban az egyesületben semmilyen érdemleges tevékenység nem foly. Ennek részben objektív okai is vannak, mert 1968-ban leégett a szövetkezeti otthon és így az" egyesület megfelelő helyiség nélkül maradt. Az elmúlt időszakban csupán néhány tánc tanfolyamot és szórakoztató rendezvényt tartottak. A munkakedv még nem halt ki teljesen az emberekből. Egyeseknek még kedvük van dolgozni. Ahhoz, hogy a helyzet javuljon, szükség van a művelődési otthon befejezésére. Erre eddig nemigen jutott pénz. Igaz, most már tető alatt van, de a befejezésére még legalább két évet kell várni. Hozzávetőleges számítások szerint az otthon befejezésére, berendezés vásárlására még mintegy 1 millió dinárra van szükség. Az idén azonban csak 180 000 dinár jutott erre a célra — mondta dr. Pfaff. — Az otthon befejezése — dr. Pfaff véleménye szerint — társadalmi összefogással, önkéntes munkával azonban meggyorsítható. „ Van remény, hogy az idén bevezetik a villanyt az épületbe, elvégzik a belső vakolást, betonozzák a termet. A jövőben be kell vonni az ifjúságot az amatőrszínjátszásba, hogy ne csak az idősebbek vegyenek részt a munkában — mondta dr. Pfaff. Magyar János ugyancsak az ifjúság széles körű mozgósítását tartotta szükségesnek. Meglehetősen borúlátóan nyilatkozott a fiatalok tevékenységéről. A beszámolót követő vitában felmerült a művelődési egyesület részvétele a Bezdáni Turisztikai Heteken. Ezzel kapcsolatban leszögezték: a művelődési egyesületnek kötelessége részt venni a bezdáni Turisztikai Heteken. Az egyesület több akciót is szervez, amelyek közül az aratóbál lesz a legkiemelkedőbb. A tisztújító értekezleten a zombori Veljko Petrovic Gimnázium magyar tagozatának diákjai is felléptek, Petőfi-műsort adtak. Ezt követően megválasztották a 15 tagú új vezetőséget. -óc DUNATÁJ Milan Konjoviá kiállítása újvidéken Ma 18 órakor az újvidéki Matica srpska Képtárában, a Tartományi Közművelődési Közösség szervezésében, megnyílik Milan Konjovic jubiláns kiállítása. A tárlatot a művész 75. születésnapja alkalmából rendezték meg. ci Szerda, 1973. május 23. A múlt pénteken ünnepelte az iskola napját a zombori Testvériség-Egység Általános Iskola. A Hadseregotthonban rendezett ünnepségen az iskola diákjain és tanárain kívül jelen volt a bajai Dózsa György Általános Iskola hat tanára és a szabadkai Jovan Miklc kétnyelvű általános iskola képviselői is. Üdvözlő beszédében Fi József, az ünneplő iskola igazgatója elmondta, hogy az egész iskola tiszteletben tartja a testvériség-egység elveit, s a jó eredmények elsősorban ennek köszönhetők. A diákok alkalmi műsort adtak elő magyar és szerbhorvát nyelven. Az iskolanap alkalmából a Testvériség-Egység Általános Iskola kollektívája tízéves munkásságáért megjutalmazta Papp Velinka, Zorica Nikolic, Natalija Miler és Paula Blesié tanárokat, Pogány Margit és Rosana Relic tanárnők pedig kiváló eredményeikért kaptak jutalmat -ds Végre tiszta a vörösmarti művelődési otthon környéke A vörösmarti nőszervezet érdeme Vörösmart egy örökösnek tűnő problémától szabadult meg. A művelődési otthon a falu közepén van, de mégis egyike volt a falu legpiszkosabb helyeinek. Az otthon földszintjén több üzlethelyiség van, amelyekből és a közeli házakból is az épület mögötti térre hordták a szemetet. Az otthon felépítésekor nem ilyen jövőt szántak a térnek. Vagy tíz évvel ezelőtt az ifjúsági szervezet parkosította a területet és egy nagy részt tánctérnek betonoztak le. Később ismét elhanyagolták, akkor röplabda-, pályát csináltak oda a fiatalok. Ezután azonban csak szemétdombként használták. Két évvel ezelőtt az ISZ helyi szervezete évi munkatervében is helyet kapott a tér újbóli parkosítása, de sajnos elmaradt, mert a helyi közösség piactér építését tervezte oda. Azonban a piactérből sem lett semmi, a szemét meg csak gyűlt. Az idén a Nőszervezet vette kezébe a dolgot és jól szervezett önkéntes munkával megtisztította a teret. — Nem nézhettük tovább — mondta Gyurin Aranka és Petrik Anna — hogy a művelődési otthon környéke szemétteleppé alakuljon. Megszerveztük a munkavállalást, amely hosszabb ideig el fog tartani. Most csak eltakarítottuk a rengeteg szemetet, és néhány virágágyást csináltunk a helyén. Felszántottuk a többi részt és a földet fűvel vettük be. Annyira el volt hanyagolva a tér, hogy lehetetlen az idén a terveinknek megfelelően rendbe hozni. A munkát a nyáron és ősszel is folytatjuk. Cs-ts