Magyar Szó, 1973. október (30. évfolyam, 270-284. szám)
1973-10-13 / 282. szám
2. oldal Véleményk a közel-keleti háborúról Csou En-laj a szuperhatalmakat okolja A nagyhatalmak mindenhova kinyújtják karjukat, ahol gyengeség jeleit tapasztalják, s vetélkedésük miatt nincs nyugodalma a világnak — jelentette ki csütörtök este Csou En-laj kínai miniszterelnök a Trudeau kanadai miniszterelnök tiszteletére adott banketten. Csou En-laj nézete szerint a nagyhatalmak visszaélnek az országok jóindulatával, amikor a feszültség enyhülésének látszatát keltik. Felszólította a világ népeit, hogy legyenek éberek és egységesek, és állhatatosan harcoljanak a szuperhatalmak egyeduralma ellen. Hasonló hangvételű az az üzenet is, amelyet a kínai kormányfő Egyiptom és Szíria elnökéhez intézett. Mint mondta, az izraeli agressziót nem lehet elkülöníteni a szuperhatalmak támogatásától és összeesküvésétől. Felszólította az arab országokat, hogy tartsanak ki igazságos harcukban. Pravda: Az imperialistákat terheli a felelősség A Pravda, az SZKP KB lapja, pénteken azt írta, hogy a közel-keleti helyzet romlásáért Izraelt és a mögötte álló reakciós imperialista köröket terheli a felelősség. A válság kiéleződését Tel Aviv hódító kalandorpolitikája okozta. Ez a politika ellentétben van a nemzetközi viszonyok fejlődésével, s az elkerülhetetlen vereség felé tereli Izrael népét. Bonn közös nyugateurópai álláspont kialakítását szorgalmazza Nyugat-Németország tanácskozni kíván nyugat-európai partnereivel, hogy egységes álláspontot alakíthasson ki ■ velük a közel-keleti válságról — jelentette ki csütörtök esti tévényilatkozatában Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter. Szerinte a helyzet igen súlyos következményeket vonhat maga után. Súlyos bonyodalmaktól tartanak Párizsban A francia sajtó attól tart, hogy a közel-keleti háborúskodás súlyos nemzetközi bonyodalmakat fog okozni. A L’Nation című kormánylap hírmagyarázata szerint ideje, hogy a közvetlenül érdekelt országok — mindenekelőtt a nagyhatalmak — tegyenek valamit a háború beszüntetése és a válság tényleges rendezése érdekében. Közvélemény kutatás a török választások előtt Csökken Demirel pártjának többsége Nyolc párt küzd a szavazatokért Háromhavi kampány után általános választások lesznek Törökországban. A legfrissebb véleménykutatás eredményei arra engednek következtetni, hogy Demirel volt miniszterelnök igazságpártja valószínűleg megszerzi a szavazatok 43 százalékát. A párt 1945-ben a szavazatok 53, 1969-ben 46,5 százalékát kapta. Demirel kijelentette, biztosra veszi, hogy pártja győzelmet arat vasárnap. Az előrejelzés szerint a második legerősebb párt a Republikánus Néppárt lesz, a szavazatok 37 százalékára számíthat. A választásokon egyébként nyolc párt vesz részt. Nincs többé köztük a Munkáspárt, amelyet két évvel ezelőtt az alkotmánybíróság törvényen kívül helyezett. Rockefeller lesz az USA új alelnöke? Az amerikai kongresszus köreiben úgy tudják, hogy Nelson Rockefeller, New York állam kormányzója, lép majd Spiro Agnew, eddigi alelnök helyébe. Rockefeller telefonon közölte a republikánus kongresszusi képviselőkkel, hogy hajlandó elfogadni a jelölést. Rockefeller már három ízben próbálta elnöknek jelöltetni magát. Kissinger vacsorát rendezett a kínai képviselet főnöke tiszteletére HenryKissinger amerikai külügyminiszter csütörtökön vacsorán látta vendégül Huang-csenget,a Kínai Népköztársaság washingtoni képviseletének főnökét. Kissinger október 26-ára tervezett pekingi látogatásának előkészületeiről tanácskoztak. Kissinger és Huang-cseng foglalkozott a közel-keleti válsággal és a Biztonsági Tanács tevékenységével is. Az afrikai egyházak vádjai a Vatikán ellen Az afrikai egyházak tanácsának végrehajtó bizottsága elítéli ■ a Vatikánt, mert kapcsolatokat tart fenn Portugáliával, noha gyarmati politkát folytat több afrilai országban. „A Szentszék politikája merőben ellentétes azzal a több ízben is hangoztatott kívánságával, hogy jó kapcsolatokat akar kialakítani a független afrikai országokkal, és ellentétben áll a katolikus egyház tanításával valamint VI. Pál pápa afrikai beszédeivel is” — monda a közlemény. Ónody György: Választások a Boszporusz partján Október 14-én parlamenti választásokat tartanak Törökországban. Hogy a választások normális lefolyását szavatolják, szeptember 26-án megszüntették az immár 29 hónapja tartó rendkívüli állapotot. Ezt egyébként már hosszabb ideje követelték az ország fontosabb politikai pártjai, Demirel jobboldali Igazságpártja és az Ecevit vezette ellenzéki Republikánus Néppárt. A jelenlegi fejlemények nehezen érthetők meg bizonyos előzmények ismerete nélkül. A bonyolult törökországi helyzet számos alapvető kérdés tisztázását teszi szükségessé. (3) Nem ok nélkül nevezte magát Demirel pártja az 1960-ban betiltott Demokrata Párt örökösének. Ez biztosította ugyanis számára a hajdani kormánypárt tagságának támogatását. S mivel a Demokrata Párt főként a 40 000 török falu uraira, azokra a nagybirtokosokra, illetve a mohamedán papokra támaszkodott, akik korlátlan hatalommal rendelkeztek a falu népe fölött, a tömegek révén ez a politikai házasság garantálta a hatalmat Demirelnek. Ez a szövetség ugyanakkor bizonyos kötelezettségeket is rótt a hatalomra segített pártvezetőre. Az a kormány, amely — úgymond — saját ellenzékének külpolitikai ösvényén járt, a belpolitikában csak kevés és igen mérsékelt reformra vállalkozhatott. Mérsékelt reformpolitika A kép teljességéhez tartozik, hogy a Demirel-kabinet ezen a téren is vállalkozóbb szelleműnek mutatkozott elődjénél. Tagadhatatlan utak épültek, új gyárak is üzembe álltak, programot kezdeményeztek a mezőgazdaság gépesítésére és kemizálására, sőt megkezdődött az ország gazdag ásványi kincseinek feltárása is. A katonaruhás egyetemisták „fehér hadseregének” megszervezésével pedig kezdeményezés történt a vidéki lakosság kulturális és szociális felemelésére. (Az általános iskolák száma 1950-től 1968-ig 12 500-ról 32 000-re emelkedett, a tanítóké pedig 27 000-ről 93 000-re. Ennek ellenére is 60 százalékos volt az analfabetizmus.) Demirel belpolitikai reformelképzelései azonban nemcsak rendkívül bátortalanok voltak, hanem a tervek megvalósítása is módfelett vontatottan haladt. A mérsékelt reformpolitika érvényesítését sürgetni próbálta az ipar fejlődésétől hasznot remélő nemzeti burzsoázia, a haladástól félő feudális erők viszont minden eszközzel gátolták. Jellemző, hogy az ipar növekedési üteme — rövid konjunktúra után — a korábbi egyharmadára csökkent. A Demirelnek adott voksokért cserébe az atatürki eszmék lassú elsorvasztását, a vallási fanatizmus feltámasztását, a feudális kiváltságok konzerválását követelték. Ilyen körülmények közt a helyzet mind szövevényesebbé vált. Nemcsak Demirel merész külpolitikája támasztottellentéteket az Igazságpárt elnöke és politikai mecénásai között, hanem a burzsoázia sürgette szerény reformpolitika is. Demirelt ugyanakkor egyre keményebb szorítóba fogta parlamenti és parlamenten kívüli ellenzéket az ország gazdaságának megrekedése miatt; az árak emelkedtek, a munkanélküliség fokozódott, a költségvetési deficit pedig állandósult. Az 1969. évi választási kampány érdekes fordulatra engedett következtetni. Demirel — úgy látszott !— felmérte, hogy politikájának stabilizálása elképzelhetetlen belpolitikai reformok nélkül. Választási kampánya során ezért nemcsak gazdasági és szociális reformokat ígért újabb mandátumának időszakára, hanem — hogy potenciális ellenfeleitől eleve megszabaduljon — megakadályozta a jobboldal legprominensebb személyeinek képviselővé jelölését. A szélsőjobboldal ebből okkal következtethetett arra, hogy nem várhatja Demireltől politikai katakomba-korszakának megszüntetését, az Igazságpárt láthatóan korlátozni igyekszik cselekvési szabadságát. (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ Szaúd-Arábia feltételekhez köti a kőolajszállítást William Simon, az amerikai pénzügyminiszter helyettese, kijelentette, hogy két héttel ezelőtt hosszú és őszinte beszélgetést folytatott Nazer Hishammal, Szaúd-Arábia államminiszterével, a két országot érintő kérdésekről. Simon szerint Szaúd- Arábia kész az Amerikai Egyesült Államok kőolajszükségletét fedezni azzal a feltétellel, hogy az USA járuljon hozzá a közel-keleti politikai légkör enyhítéséhez és a Szaúd-Arábia gazdaságának megváltoztatásához. —■ Biztosítottam Nazer Hishamot, hogy az amerikai kormány napirendre tűzi Szaúd-Arábia gazdaságának fejlesztési tervét és elősegíti Szaúd-Arábia külföldi tőkeberuházásait. Szombat, 1973. okt. 13. Az arabok és nyersolajok Az USA energiahiánya és az arab-izraeli konfliktus Amerikai beruházások Egyiptomban — ELJÖN AZ A NAP, amikor a nyersolaj fegyver lesz kezünkben — figyelmeztette májusban Kadhafi ezredes, líbiai elnök a nyugati olajimportáló országokat. Alig egy hónappal később Kadhafiék államosították a Nelson Bunker Hunt amerikai olajvállalat líbiai részvényeit. (A Bunker Hunt vállalatnak a líbiai nyersolajtermelésben 10 százalékos részesedése volt.) Először történt meg, hogy egy arab ország államosította valamelyik nyugati olajtröszt vagyonát, csupán azért, mert az illető ország kormánya a közel-keleti válságban Izrael politikáját támogatja. Nyilvánvaló, hogy a nyugati országok kormányait — elsősorban az amerikai kormányzatot — elgondolkoztatta Líbia döntése, annál is inkább, mert nem ez az egyetlen közel-keleti állam, amely az Izraellel szemben folytatott sem béke, sem háború időszakában hasonló intézkedések lehetőségét latolgatja. Felmerül a kérdés, menynyire van az USA rászorulva az arabok nyersolajára, továbbá mekkora árat fizetnek, és egyáltalán készek-e megfizetni az arab országok azt a kárt, amely a nyersolaj diplomáciai fegyverré való minősítéséből ered? Magyarán, vállalják-e a gazdasági következményeit annak, hogy elzárják a csapokat, amelyen keresztül az amerikaiak és a nyugat-európai országok nyersolaj szükségletüket fedezik? „Az arab kőolaj létfontosságú számunkra” Mindenekelőtt lássunk néhány tényt: figyelmen kívül hagyva a szocialista országok kőolajtermelését, a világtermelés 43 százalékát az arab országok és Irán, adja. Földünk olajtartalékainak kétharmad része az ő kezükben van. Az arab országok eddig feltárt nyersolajkészletét 670 millió barellra becsülik. Az USA 1970-ben szükségleteinek még csak 3 százalékát fedezte a közelkeleti és észak-afrikai arab országok olajkutaiból. Tavaly már szükségletének 15 százalékát szerezte be a Közel-Keletről, s számítások szerint 1980-ban energiahiányának 35 százalékát lesz kénytelen az arab országokból pótolni. — Az arab kőolaj számunkra nemcsak fontos, hanem létfontosságú — mondotta John G. McLean, a Continental Oil Company olajtröszt igazgatója. — Az a helyzet, hogy ha az arabok keverik a kártyát, akkor rendkívül kétes kimenetelű lesz számunkra a játék — mondotta McLean. Egyes amerikai üzleti körök derűlátóbbak és azzal érvelnek, hogy az arabok nem ihatják meg kőolajukat. Kétségtelen. Viszont az is nyilvánvaló, hogy a nyersolajtermelő arab országoknak már most akkora devizatartalékuk van, amellyel a kitermelés teljes leállítása esetén is hosszú időre fedezhetik szükségleteiket. A valamivel több mint 2 milliónyi lakosú Líbiának például tavaly már nem kevesebb, mint 2,9 milliárd dollár értékű valuta- és aranytartaléka volt. A Perzsa öböl három nyersolajban leggazdagabb ország , Szaúd Arábia, Kuvait és az Arab Emirátusok Szövetsége a legféktelenebb pénzpazarlás esetén sem tudja kiüríteni állampénztárát. Számítások szerint e három országnak 10 éven belül akkora devizatartalékai lesznek, mint az USA-nak, Európának és Japánnak együttvéve. Ha az Egyesült Arab Emirátusokban a nyersolaj termelés 1980-ban eléri a tervezett évi 250 millió tonnát, a hét sejkségből álló szövetség 150 ezernyi lakosának fejenkénti nemzeti jövedelme ötször nagyobb lesz, mint az USA- ban, és tizenötszörösen túlszárnyalja Olaszország fejenkénti nemzeti jövedelmét. Az USA nem mondhat le az arab országokról Nyilvánvaló tehát: semmi akadálya annak, hogy az arab országok az eddig felhalmozott devizatartalékaikra támaszkodva alkalomadtán „álljt” vezényeljenek a nyugati országokba irányuló tartályhajóknak, hogy politikai engedményekre bírják az amerikaiakat az arab—izraeli konfliktusban. Ezzel szemben egyes amerikai gazdasági szakértők úgy vélik, hogy az arab országok több okból sem használhatják föl fegyverként kőolajukat. Mindenekelőtt az arab országok között dúló torzsalkodásokra gondolnak és jellemző példaként az Irak, valamint Líbia közt feszülő ellentétekre hivatkoznak. Másrészt —, vélekednek a szakértők — egyes kőolajszállító arab országok továbbra is számítanak az amerikaiak pénzügyi támogatására. Közvetlenül az ellenségeskedés új kirobbanása előtt Kairóban járt David Rockefeller amerikai bankár, s ami jelentőségénél fogva még ennél is fontosabb: a héten Egyiptom a Los Angeles-i Kidder, Peadbody and Co. Bechtel Corporation nagyvállalat, valamint a New York-i Nemzeti Bank beruházási tervét fogadta el, mint legmegfelelőbbet, amelynek értelmében 400 millió dolláros költségekkel a Szuezi-csatornával párhuzamosan kettős olajvezeték épül a Vörös-tenger északi csücske és a Földközi-tenger között. A 200 mérföld hosszúságúra tervezett olajvezeték végállomásain óriás tartályhajók befogadására alkalmas kikötők épülnek. Egyiptom és az említett részvénytársaságok naponta 3—4 ezer dolláros közös bevételre számítanak. Az olajvezeték a szállítási költségeket az eddigi tonnánkénti 7—10 dollárról 2 dollárra csökkenti, mert a tartályhajóknak a jövőben nem kell megkerülni Afrikát, hogy szállítmányukat az USA-ba vagy Nyugat-Európába vigyék. A további fejlemények a kiújult arab—izraeli háború kimenetelétől függnek. Nem vitás, hogy ha Izrael amerikai segítséggel újabb csapást mér az arab országokra, akkor az arab országok hangulata az amerikai érdekek ellen fordul. Ezért olyan bonyolult az a diplomáciai játék, amely a mostani ellenségeskedést kíséri. V. I.