Magyar Szó, 1973. november (30. évfolyam, 316-328. szám)

1973-11-25 / 325. szám

6. oldal MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1973. nov. 25. Vajdaság autonómiája a nemzeti egyenlőség kiteljesedésének biztos záloga Nagyszabású díszünnepély újvidéken az AVNOJ második ülésszakának és tartományunk megalakulásának 30. évfordulója alkalmából (Folytatás az 1. oldalról) gokat és Kosovo tartományt, valamint a vajdasági községeket küldöttségek képviselték, amelyek tagjai között helyett kapott 50 kiváló munkás is. A díszünnepélyen Stevan Doronjski, a JKSZ Elnöksége Végrehajtó Irodájának tagja beszédet mondott Vajdaság megalakulása és forradalmi fejlődése címmel. Utána szerbhorvátul, magyarul, ro Elvvtársak! Harminc éve annak a történelmi éjszakának, amikor Tito elvtárs — a Jugoszláv Népfelszabadítási Antifasiszta Tanács második ülésszakán beterjesztett jelentős beszámolójában — hangsúlyozta, milyen nehezen hódít magának teret az igazság Jugoszlávia valódi helyzetéről, és szólt az akkori nemzetközi helyzetről, az egyre nagyobbodó felszabadított területeken az általános népfelkelés fejlődéséből eredő feladatokról, s a következőket mondta: „Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy népeink olyan állami berendezést biztosítsanak maguknak, amely Jugoszlávia minden népének testvériségén és egyenjogúságán alapszik, és amely szavatolja az igazi szabadságot és a demokráciát a társadalom minden ré mdltében kifejezésre A felszabadult Jajce városában az önállósult népek valódi képviselői kifejezésre juttatták országunk minden nemzetének és nemzetiségének akaratát és létérdekeit, kikiáltották és államjogilag megalapozták az új Jugoszláviát. Ez az az a pillanat, amikor a fasiszta megszállók és munkatársaik ellen vívott kétéves általános harc után egy forradalmi aktussal megváltozott a hatalom osztályhordozója. Megdöntöttük a burzsoá hegemonistákat, akik érdekeiket már azzal is elárulták, hogy az egész hatalmi apparátust tüstént a megszállók szolgálatába állították, hogy mindvégig osztozzanak sorsukon. A forradalmi erők azonban kiépítették új uralmunkat mint saját felszabadításuk hathatós eszközét. Az AVNOJ második ülésszakának határozatai államjogi kifejezői voltak a katonai-politikai erőviszonyokban és valamennyi nemzet új belső politikai viszonyában már végbement döntő változásoknak. Már amikor teljesen világos volt, hogy a dolgozók forradalmi úton megváltoztatták helyzetüket, kezükbe ragadva a politikai döntéshozatal jogát, lényegileg megváltozott a nemzetek helyzete és a nemzetiségek közötti viszony hazánkban. Az ott hozott döntések politikailag törvényesítették a Jugoszlávia valamennyi tagországában és Jugoszlávia egészében már létrejött állapotot — a belső viszonyokat és a nemzetközi helyzetet illetően egyaránt. E döntéseket országunk valamenynyi nemzete és nemzetisége egyhangúlag elfogadta, mert az általános felszabadítási mozgalom közösen kijelölt célját tartották szem előtt, szilárd katonai szervezésen, a különféle szinten fejlett és társadalmilag megszilárdult népfelszabadító bizottságok sűrű hálózatán, a tömeges politikai szervezeteken és az országos tartományi és körzeti képviseleti testületeken alapultak. . Az új Demokratikus Föderatív Jugoszlávia — a forradalom által önállósult egyen mánul, ruszinul és szlovákul üdvözlő táviratot intéztek Tito elvtárshoz, a JKSZ elnökéhez, s az ünnepség részvevőinek küldöttsége megkoszorúzta a venaci emlékművet, ötnyelvű, gazdag kulturális műsorral zárult a rendezvény, majd Sveta Kovacevic, a VSZAT Képviselőházának elnöke, a tartományi képviselőház épületében fogadást adott az ünnepség vendégeinek tiszteletére. Ps tegének... népeink harca és a dicsőséges népfelszabadító katonaság és a partizánalakulatok segítségével a harctéren elért fényes sikereik az egész haladó világban nagy rokonszenvet keltettek irántunk, létrehoztak minden feltételt ahhoz, hogy népeink valóra válthassák törekvésüket, a valóban demokratikus szabad Föderatív Jugoszláviát.” Azon az 1943 novemberi éjszakán a Jugoszláv Kommunista Párt és Tito elvtárs vezette népfelszabadító mozgalmunk leküzdhetetlen ereje révén győzedelmeskedhettek a néptömegeknek a szociális és nemzeti szabadságra irányuló régóta tartó törekvései, amelyek ezúttal sokkal radikálisabban és átfogóbban mutatkoztak meg, mint korábban, népeink szenvedésekkel teli és harcias múltjában bármikor. Jutott népünk akarata jogú nemzetek és nemzetiségek ,testvéri közössége — az egyes nemzetek legszélesebb társadalmi rétegei és a nemzetek összessége a fasiszta hódítók és hazai támogatóik ellen vívott ádáz harcok tüzében jött létre. A Jugoszláv Kommunista Párt helytálló stratégiájának meggyőző bizonyítékát adták igen gyorsan Jugoszlávia valamennyi országának és népének legfőbb képviseleti szervei, amikor egyhangúlag elfogadták az AVNOJ második ülésszakéinak határozatait mint saját művüket, saját győzelmüket, s ezt bizonyította a forradalom további kibontakozása, amely egyidejűleg dolgozta és sikeresen meg is valósította a programokat. Vajdaság lelkesen üdvözölte az AVNOJ határozatait, a nagy győzelem jeleit, mert ezekben a határozatokban látta saját jövőjének rendezését is, melyben Vajdaság minden nemzeti és nemzetisége nemzeti és szociális szempontból is szabadon és egyenjogúan fejlődhet. A JKP már 1936-ban kimondta, hogy Vajdaságnak autonóm tartománnyá kell válnia A polgári autonómia elvétől eltérően, amely arra irányult, hogy a vajdasági burzsoázia bizonyos hányadát a királyi centralista hatalom irányítókkal való kiegyezésre késztesse, a Jugoszláv Kommunista Párt Tito elvtárs kezdeményezésére már 1936-ban kimondta azt az óhaját, hogy az állami szervezet formájának és a nemzeti kérdés rendezésének meghatározásában Jugoszlávia többi tagországa és tartománya mellett a Vajdaságot mint egységet, külön kell deklarálni. Vagyis ne csak mint külön-külön itt élő nemzet, ne csak mint a vajdasági lakosság minden társadalmi rétege, hanem Vajdaság mint külön gazdasági, szociális, politikai és kulturális egység szerepeljen. A forradalmi harc tapasztalatainak kritikai é’általánosításából, valamint általános céljainak — külön pedig a nemzeteti kérdésnek — önálló elméleti kidolgozása révén kifejlődött mozgalmunk új elmélete és gyakorlata. A forradalmi ideológia tömörítette a haladó beállítottságú embereket, megszilárdította őket abban a felismerésükben, hogy igaz úton és eszközökkel küzdenek a haladásért, a munkásosztályt és annak élgárdáját pedig a tartomány valamennyi demokratikus hazafias ereje tömörülésének társadalmipolitikai gerinceként emelte ki. Ezért teljes jogúan mondhattuk a Jugoszláv Kommunista Párt hatodik vajdasági tartományi értekezletén a tartományi bizottság politikai jelentésében 1940 szeptemberében a következőket: „Jugoszláviában egyetlen polgári politikai párt sincs amely akarná és képes volna helyesen megoldani a nemzetiségi kérdést Vajdaságban ... Mert jóllehet a Vajdaságot különféle nemzetiségű népek lakják, az gazdasági, földrajzi és történelmi egységet képez. S ha egyetértünk abban, hogy ez így van — márpedig ezt a burzsoá teoretikusok sem tagadják — akkor Vajdaság egyedül és kizárólag a vajdasági népeké. A burzsoázia minden arra irányuló kísérlete, hogy Vajdaság szerb, magyar stb. elhatároltságú legyen, azt célozza, hogy Vajdaságot a gyarmati kizsákmányolásnak vesse alá, s hogy az itt élő szerb, magyar vagy német nemzet nevében kizsákmányolnánk ezt vagy a többi nemzetet. E nemzetek felszabadító háborújának az ilyen becsempészett kísérletek ellen kell irányulni.” A vajdasági kommunistáknak tehát megvolt a teljesen kifejlett és elfogadott politikai platformjuk az autonómiáért folyó harcban, mint a nemzetiségi ellentétek megoldásának régóta keresett és végre megtalált politikai formája, az internacionalista szellemű egyenjogú nemzetiségi viszonyok létre-,hozásának egyetlen lehetséges módja. S ez a platform tette lehetővé, hogy 1941 nehéz napjaiban a Jugoszláv Kommunista Párt a forradalom hivé Elvtársak! Habár Vajdaságot három megszállási övezetre osztották fel a felszabadító mozgalom erőteljesen és egységesen kezdett fejlődni. Tizenöt partizánalakulat volt már 1941-ben, és teljes mértékben mozgósították a párt- a SZKOJ és más ifjúsági szervezetek tagjait. Ezek harci aktivitása, az erőteljes antifasiszta propaganda, országunk különböző vidékein és a szövetséges frontokon vívott nagy ütközetek visszhangja, és így tovább, nagyon kedvező légkört teremtett az antifasiszta harci hangulathoz Vajdaság-szerte. Az ellenséges erők nagyfokú összpontosítása, a szörnyűséges tömegterror a lakosság fölött, amely sok helyen és az esetek többségében emberirtássá fajult, miközben a szerb burzsoázia és Vajdaság más nemzeteinek egy része jóindulatúan, sőt néha támogatóan viselkedett a megszállók iránt és egyre szorosabban együttműködött a megszálló hatóságokkal — mindez csak tovább fokozta a már korábban megkezdődött politikai differenciálódást a szerbek, horvátok, szlovákok és ruszinok között, akik mind eltökéltebben ragadták kezükbe a Jugoszláv Kommunista Párt által kitűzött harci zászlókat. A túlerőben levő fasiszta megszállók elleni összecsapások Bácskában és Bánátban nagyon gyorsan megmutatták, hogy Tito hadászati-taktikai koncepciója döntő elemeinek pontos ismerete és figyelembevétele nélkül bocsátkoztak a harcokba, nem alkalmazkodtak a síksági, sűrűn lakott, utakkal átszelt terep sajátosságaihoz, nem volt kapcsolatuk a JKP politikai központjával, a környező tájegységeken folyó harcokkal, sőt még a tartomány valamenynyi részével sem. A Bácskában és Bánátban folyó harcokat irányító pártvezetőség tévesen mérte fel a háború lehetséges tartamát, és erre a téves értékelésre alapozta politikáját és a harci taktikát, ami miatt a népfelszabadító mozgalom e vidékeken vereségeket szenvedett. Jóllehet a kommunisták, a hazafiak, és az antifasiszták emberfeletti erőfeszítésekről példátlan hősiességről tett tanúbizonyságot, a mozgalomnak Bácskában és Bánátban is pótolhatatlan veszteségük volt: elestek mozgalmunk legkiválóbb harcosai, elhullottak egész helyi, körzeti, községi és járási szervezetek, partizáncsoportok, tizedek, szakaszok és századok, ám a harc egy pillanatra sem szünetelt. Életüket vesztették a JKP egész Vajdasági tartományi bizottságának, végrehajtó irodájának és titkárságának tagjai, élükön a titkárral, Zarko Zrenjanin néphőssel. Hősi halált halt a kerületi és járási bizottságok sok tagja, és számos aktivista, de a vajdasági felszabadító mozgalom harckészsége és egysége ezzel nem semmisült meg. Mélyen a nép tudatába vésődve megmaradtak a kommunista eszmék mint a remény, a szabadság, a testvériség és egység világító tornyai. Más és másmilyen volt a népfelszabadító harc kifejlődése a Szerémségben. Az első tapogatózások és néhány sikertelen sakkhúzás után hamarosan megkezdődik a mozgalom konszolidálódása. A jugoszláv kommunista párt hadászati-taktikai céljaiból kiindulva a szerémségi kommunistáknak sikerült kiépíteniük és fokozatosan kifejleszteniük a harc azon taktikáját, formáit és módszereit, melyek megfeleltek a földrajzi, a szociálpolitikai és a nemzeti sajátosságoknak. Az egész hadpolitikai gyakorlat és akció azon a meggyőződésen alapozódott, hogy a népfelszabadító harc csak akkor lehet gyümölcsöző, ha felöleli és megszervezi a széles dolgozó tömegeket. Röviden szólva: a katonai egységek, a népfelszabadító bizottságok és a politikai tömegszervezetek a forradalmi tömegek szervezésének és tevékenységének erőteljes tényezőivé váltak, a nemzeti és szociális érdekekért folyó harcban a JKP irányításával; ezek az intézmények nem mások mint politikailag önállósult tömegek, új forradalmi hadseregként és új forradalmi hatóságként megszervezve, a proletár diktatúra lényegi jegyeivel. A JKP központi bizottsága és Tito elvtárs személyesen is szorgalmazta a vajdasági pártvezetőség minél gyorsabb megújítását, ami 1943 első felében be is fejeződött. Az új tartományi bizottság kezdeményezi a SZKOJ tartományi bizottságának felújítását, a vajdasági antifasiszta ifjúsági szervezet és a nőszervezet főbizottságának megalakítását, tartományi, párt-, népfront-, ifjúsági- és női politikai lapokat indít, és sikeresen felveszi a kapcsolatot a Kommunista Párt bácskai és bánáti szervezeteivel, segítséget nyújtva nekik a munka harci és politikai irányvételében, valamint az új katonai tevékenység módjában. Stevan Doronjski beszédéből vé tegye — a németeket ki- fegyverrel a kezükben bizavéve — Vajdaság valamennyitották eltökéltségüket, nyi nemzetének és nemzeti- hogy együtt óhajtanak émiségének haladó, hazafias és Jugoszlávia többi nemzetiantifasiszta erőit, amelyek ívei. Vajdaság a szörnyű terror ellenére már 1941-ben kész volt az ellenállásra Stevan Doronjski Harminc évvel ezelőtt öt vajdasági harcban Abban az időben, 1943-ban öt vajdasági brigád és öt Vajdaságban működő partizánalakulat vállvetve vívta a szabadságért folyó kegyetlen harcot Jugoszlávia többi népének hősi, fegyveres egységeivel. Az ország felszabadításáért folyó befejező harcok idején pedig a Vajdaság 18 brigádjával rohamozta a fasiszta megszállókat, és a csetnik-usztasa árulókat. Tartományunk e hősi fiai között ott voltak a magyarok, szlovákok, ruszinok és románok, akik közül egyesek egy ideig külön egységekbe szerveződtek. A tartománynak harminc évvel ezelőtt, a forradalomban meghatározott autonóm jellege a mai napig megmaradt, ami bizonyítja, hogy a forradalom fegyveres szakaszában választott megoldások életképesek, tartós értékük van társadalmi fejlődésünkben, mert forradalmi folytonosságunkat biztosítják. Ezeknek a tartományi testületeknek a feladatai az idők folyamán természetesen egyre szerteágazóbbak lettek. Megváltozott a köztük levő kapcsolat, a föderációhoz és köztársasághoz való viszonyunk. Ehhez mérten kiteljesedett autonóm szerepünk is. Akkor vált a Vajdaság Autonóm Tartomány a forradalomból és testvéri közösségből kovácsolódott új Jugoszlávia alkotó elemévé, föderatív állami-politikai berendezésének szerves részévé. Elvtársaik és elvtársnők! Vajdaság soknemzetiségű közösségként lett önálló. Vajdaságban a forradalmi folyamatok sajátos módon bontakoztak ki és fejlődtek. A kisebbségi kérdést nem úgy akartuk megoldani, mint egy-egy nemzetiség különálló társadalmi-politikai problémáját, hanem a nemzetiségi kérdés egészének elvszerű és igazságos rendezésével az egységes Jugoszlávia forradalmi tapasztalata és gyakorlata szerint, vagyis úgy, mint általános jugoszláv kérdést. A vajdasági forradalmi harc internacionalista jellege soha és sehol sem halványult el, inkább mind erősebb és erősebb lett. Ezen az internacionalista magatartáson még azoknak sem sikerült változtatniuk, akik a nemzetiségek tagjaként a fasiszta hadseregek kötelékében megszállták hazánk egyes részeit. A német nemzetiség kivételével mindannyian részt vettek népfelszabadítási mozgalmunkban, s ennek óriási hatása volt Vajdaság társadalmi-politikai fejlődésére mind a háború utolsó szakaszában, mind az azóta eltelt időszakban. brigád állt Forradalmi harcunknak internacionalista jellege volt A Jugoszláv Kommunista Párt internacionalista politikája és az a tény, hogy nem volt burzsoá ellenforradalmi mozgalom, lehetővé tette, hogy a magyar és román nemzeti kisebbség soraiban a forradalom utolsó szakaszában meggyorsuljon a differenciálódás. Minden nemzetiség dolgozói az új Jugoszlávia építőjének tekintették magukat, harcoltak politikai rendszeréért és forradalmi-demokratikus diktatúrájáért. Voltaképpen tehát már a forradalomban és a forradal(Folytatása a 7. oldalon)