Magyar Szó, 1977. április (34. évfolyam, 104-117. szám)
1977-04-25 / 113. szám
6. oldal Marék Antal : két turca (23) A gesztus egyes egyedül csak akkor hat, ha a test harmonikus mozgásával együtt jár, ugyanakkor összhangban van a színész mondanivalójával is. Komikus hatást gyors, heves mozdulatokkal, tragikus és drámai hatás általában a mozdulatok lassúságával érhető el. A színjátszásban lényegileg háromféle gesztus van. Az első az, amikor a színész hangsúlyozó mozdulattal aláhúzza a kimondott szót. A második a kiegészítő gesztus, amely fokozhatja a kimondott szót, de kifejezheti annak ellentétét is. A harmadik a gátló gesztus, amelyet akkor alkalmaz a színész, ha nem ő, hanem partnere beszél. A múlt század teátrális ágálása és patetikus mozdulataival ellentétben ma az a szabály, hogy a gesztus kisebb és kifejezőbb legyen, mint az életben végzett kéz- és karmozdulatok. A gesztus a színész egyik legerősebb fegyvere, de „rosszul használva sokszor magát sebesíti meg”. Olykor a színésznek is gond, akár a szónokinak, hogy mit csináljon a kezével. Tiborc, a Bánk bán nagy jelenetében, amikor kiönti Bánknak keserveit, folyton gyűri, forgatja kalapját a kezében. Mit is tehetne mást a hosszúra nyúló monológ alatt? A színésznő olykor zsebkendőt gyűröget a kezében, ha szerepe szerint hosszas várakozásra vagy terjedelmes monológra kerül sor, vagy az aggódási türelmetlenséget kell kifejeznie. Az európai balett Az európai táncművészet hagyományos klasszikus formája a balett, amelyben a lábak játéka játszik nagy szerepet. A XVII. században egy balett mester rögzítette először a helyes és helytelen kéztartást. Addig ugyanis csak a lábakat jelölték meg a táncmotívumok leírásánál. A balettma is érvényes szabályai szerint csak a helyes kéztartás kölcsönöz a táncnak művészi kifejezést. Három karpozíció van, a többi ennek a háromnak variációja. Az első pozíció az, amikor a karokat a gyomormagasságig emelik, könyökben behajlítják. A hüvelykujj és a középső ujj érintkezik egymással. Második pozíció, amikor a karok a könyökben alig hajlítva oldalt széttárulnak, és a harmadik pozíció, amikor a karok kerekded könyökkel felemelkednek a fej fölé, a kézfők egymáshoz közel, nem érintkezve befelé helyezkednek el. Egyébként a karhasználatból rögtön kitűnik, ki az iskolázott balett-táncos. A kartechnika kifejlesztésére, engedelmes és harmonikus használatának elsajátítására azonban sokkal kevesebb idő kell, mint amennyit a lábtechnika elsajátítása igényelt . Kéz és a tánc Keleten a tánccal és gesztusokkal a legbonyolultabb folyamatokat is kifejezik. Szigorú szabályok kötik és mozdulatok finom árnyalatai jellemzik a templomi, a drámai és a népi táncokat is. Indiában megkülönböztetik a testtartásokat, a kéztartásokat, a lábmozdulatokat, a csípőmozdulatokat és a szemmozdulatokat. Legnagyobb szerepe a kézmozdulatoknak van. A kézmozdulatokról a hozzáértő néző a legaprólékosabban tájékozódik a tánccal kifejezett történésekről és érzelmekről. Minden mozdulatnak jelképes értelme van. Egyszerű esetben ezek a szimbólumok ábrázoló jellegűek, tehát viszonylag könnyen felismerhetők. Pl.: két összekulcsolt kéz, amelynek ujjai lassan szétnyílnak, a nyíló lótuszt ábrázolja. Két egymásra fektetett kéz két oldalt szabadon mozgó hüvelykujjal, a halat jelképezi. Könnyen felismerhető az őz is: a mutató és a kisujj nyújtva marad — ezek az őz fülei — míg a középső ujjat behajlítva a hüvelykujjhoz vonják. Kifejezik a víz folyását, a madár szárnyalását, a méhecske mézszedését, a virágszedést, a szél lengedezését, a szarvas szökkenését és sok minden mást. Az indiai táncosok nagyon gazdag kifejező készséggel játszanak a kezükkel. A „pataka” nevű jelet mutatva a táncos négy ujja mellé zárja a hüvelykujját is. Ennek több jelentése lehet: tánckezdés, felhő, erdő, tilos dolog, éjszaka, folyó, istenek világa, szél, vágás, utcán járás, hasonlóság, bátorság, holdfény, vándorlás, erős napfény, eskü, hallgatás, pálmalevél, tenger, hónap, eső évszak stb. Hogy ez a mozdulat pontosan mikor mit jelent, azt csak a külön szabályokból lehet félreérthetetlenül megtudni. A jelek értelmezését megkönnyíti a tánc cselekménye, és rendkívül emocionális kifejező ereje, azonkívül az énekes is, aki szavaival az európai táncművészetben szokatlan módon közli a tánc tartalmát. A kézmozdulatok végtelen sokaságával drámákat, költeményeket és dalokat tudnak előadni. Az indiaihoz hasonló magasfokú művészi kézkultúra alakult ki Kelet más területein is: Kínában, Japánban és az Indonéz szigetvilágiban. Az ókori Európa A kezeket művészi kifejezőeszközként Európában is használták. A görögök az egyiptomiaktól vették át, akik a kézmozdulatokat rendszerbe foglalták. A kezek mozgatásának törvénye a kironómia. A kéz használata a színpadon később annyira elterjedt, hogy a kironómia ismerete nélkül egyes színművek érthetetlenek voltak. A görögök különböző elnevezéssel illették a színészeket: endeiktos — aki mutat, tachikheiros — ügyes keze stb. Ezek a jelölések utaltak egyúttal a közjátékok fontosságára is. Nagyon sok görög szobron található furcsa kéz- illetve ujjtartás. Ezeknek éppúgy megvolt az akkor mindenki előtt ismert értelme, mint az indiai táncok kéztartásainak. Quintilianusz szerint a görögök tanították meg a rómaiakat a kézmozdulatok művészetére. Szerinte „ezek beszélni tudnak, kérni, ígérni, búcsúzni, jelenthetnek kérdést, örömet, bánatot, időt, teret és megértést”. Démétriosz, a cinikus filozófus oktalan és üres mozgásnak nevezte a táncot. Néró, korának egyik híres táncművésze azt a kérdést intézte Démétrioszhoz, hogy nézze őt meg, és aztán emeljen kifogást a tánc ellen. Hajlandónak mutatkozott arra, hogy kar és dobosok nélkül eltáncolja Aphrodite és Aresz házasságtörését. A tánc olyan tökéletes kifejezőerejű volt, hogy a filozófus így kiáltott fel: „Hallom, amit cselekszel, ember, és nemcsak látom, hanem úgy tetszik nekem, hogy kezeid megszólalnak.” „Abban, ami történik — írta Lutetanos — egyaránt benne van az értelem meggyőző ereje, és a gyakorlott test lendülete, a legfontosabb éppen a cselekményben megnyilvánuló bölcsesség, és egyetlen mozdulat sem történik értelem nélkül.” „Az a színész, aki gesztusában téved, kezével követ el nyelvbotlást.” A mytilénei Lesbonax, ez a test és lélek műveltségében egyaránt kiváló ember a táncművészeket a kéz bölcseinek nevezte, s abban a tudatban nézte meg őket, hogy az előadás őt is jobbá teszi. Pantomim Ezek az ókori megjegyzések már a görög és római korban elevenen élő mimetikus művészetről szólnak, nem a táncról. „A mimes művész mozdulataival teremti a muzsikát — mondja Jean Louis Barrault — a mimes művészetével lesz úrrá a csenden.” A pantomim a gesztus művészete. Ugyanolyan ősi, mint a többi művészet A századunkban a némafilm szükségszerűen fejlesztette a némajátékot, de a kényszerű némajáték még nem pantomim. A burleszk legnagyobb alakja Charlie Chaplin, aki némafilmjeiben egész zsenijét ki tudta bontani. Produkcióját a való élet vette körül. Az igazi mimes előadásnál azonban semmiféle tárgy nincs a színpadon. Az arcnak itt nincs sok szerepe, olyan a mimes arca, mint egy maszk. (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ JACQUES STEPHEN ALEXIS -Az adófelügyelő látomásai (6) Antoine Grandisson csak ült az asztalnál, és fénytelen tekintettel nézte házigazdáját, aki orrán a csíptetővel, különös munkával foglalatoskodott. Fél fenekével ülve székén, térde közé fogott kis mozsárban egész kosárra való paprikát, borsot, mogyoróhagymát, fokhagymát, mindenféle füvet és egyéb mi mást zúzott porrá. Időnként néhány vadászpuskatöltény tartalmát öntötte a keverékbe. Az így nyert masszát áttöltötte egy vörösagyag tálba, közepébe lyukat vájt, s ebbe egy üvegből sárgásfehér zsiradékfélét öntött, majd nyersgyapot-kanócot szúrt belé. Most lerakta az edényt a padlóra északnak fordulva mereven nézte, miközben lábát térdben hajlítgatta. Félig behajlított térddel majdhogy a földre nem borult, s ebben a testtartásban megmerevedett. Keresztet vetett, és érthetetlen szavakat mormolt, valamilyen pogány imádságot, amelynek rövid, durva kiáltásokkal és ütemes átkozódással adott nyomatékot, egyre ezt ismételgetve: — A la doki. Agó! Hopp! Antoine Grandisson kővé dermedten nézte, amint a tábornok apró szökellésekkel körbeugrándozza az agyagedényt, közben egyre szaporábban veti magára a keresztet, és csókolgatja saját hüvelykujját, most még sűrűbben ismételgetve a furcsa fohászokat. Abbahagyva az ugrándozást szabályosan térdre hullott, karját széttárva lehajolt, mintha magához akarná ölelni az agyagtálat, majd ajka között halkan füttyentett! Antoine Grandisson megborzongott. Az a kígyó, amelyet múlt éjszaka látni vélt, kúszott lefelé a lépcsőn!... A majdnem egy méter hosszú hüllő nyaka tényleg zöld szalagcsokorral volt körülkötve: a koponyáján és hátán fekete pettyed, vasszürke csúszómászó fehérbe játszó hasán hullámosan, jobbra-balra, mozogva siklott le a lépcsőn, ki-kinyújtva hasított nyelvét, miközben piros szeme úgy csillogott, mint a karbunkulus. Lafumin tábornok kigombolta zubbonya utolsó gombjait, és a hüllő becsúszott ruhája alá! A felügyelő szeme kimeredt a rémülettől. Miféle baljós, pokoli helyre csöppent? A hóbortos, különös és zavaros külszín alatt Lafumin tábornok egész egyszerűen meghibbant, fekete mágiát űző, ráadásul lehet, hogy ártalmas ember! Csak aztán arra ne vetemedjék, hogy vendége ellen használja fel varázserejét és bűbájoló hatalmát! Minden olyan rémlátomásszerű és rejtelmes volt ebben a pusztuló városkában, ahol még látszottak a hajdanvaló dicsőség és ragyogás poros és roskadozó maradványai. De hát hiába, az elveszett pénz miatt végig kell játszani a játékot, ki kell használni minden lehetőséget, hogy visszaszerezze az adóbevételeket, mielőbb odébb áll. Ki tudja? Lehet, hogy ez a Lafumin tábornok mégiscsak képes véghezvinni valamiféle ellenboszorkányságot, és vissza tudja szerezni a tizen-, nyolcezer dollárt most már semmi sem lepné meg. Az öregúr még mindig ott térdepelt és motyogott. És ha meggondolja az ember, egy undok dög tapad a csupasz bőréhez! Most ütötte el a tízet. A tábornok felállt, s vendégére vetette tekintetét Antoine leplezni igyekezett levertséget, közönyt, sőt fesztelenséget színlelt pedig belsejében csak úgy remegett a félelemtől. A folyosóról könnyed léptek zaja hallatszott A tábornok felemelte fejét. A púpos érkezett vissza!... Csurgóit róla a verejték fújtatott, mint egy gőzgép, teljesen kimerülten a küszöbre ráakadt. Hóna alatt csomagot hozott A tábornok kiragadta, és izgatottan kibontotta. Grandisson felügyelő hosszú csövű, 38-as Colija volt! Hozzá mellékelve néhány sor édesanyjától, aki óvatosságra intette fiát! — Hol a pénz? Add ide! — ripakodott rá a tábornok Antoinera. Antoine Grandisson nagy nehezen feltápászkodott, és az ellentmondást nem tűrő hang hatása alatt sebtében kihúzta zsebéből a tárcát, és kivette belőle a pénzt. Fogta a revolvert, a pisztolydob töltve volt, a fegyver csövébe bele volt vésve a sorozatszám. Kétség sem fért hozzá, a saját fegyvere volt!... Nem tellett két órába, és ez a kengyelfutó, ez a gallipote oda és vissza megjárta a várost. Elképesztő! Nem valami rossz álom ez az egész história? Ugyan miféle valószerűtlen, természetfölötti, környezetbe és légkörbe került, amióta itt van ebben a városban? Figyelte a csenevész kengyelfutót, aki most a tábornoktól kapott pálinkásüvegből kortyolgatott. A nagy fejű, kétszínűen vigyorgó gnóm még egyre fickándozott, mintha még mindig ügetésben volna, de mihelyt kissé összeszedte magát, görbe ujjaival fölmarkolta a megszolgált pénzt. Grandisson felügyelő úgy érezte magát, mintha szűk páncéling szorítaná, de azért igyekezett magán uralkodni. A púpos törpe a tábornok egyetlen intésére eltűnt, maga után hagyva a helyiségben durva dohánya savanykás szagát, s ez a szag egy pillanatig még ott lebegett az ebédlőre nehezedő nyomasztó légkörben. Lafumin tábornok közelebb lépett vendégéhez, akinek elszorult a szíve. — Most aztán alaposan kösd fel a fehérneműdet, kisfiam! Mindenre felkészültél, te négerfióka? Főképpen arra legyen gondod, hogy ne hozz rám szégyent! Mert ezt aztán sohasem bocsátásnám meg! A tábornok két tárgyat vett a zsebéből, és ezeket átnyújtotta Antoinenak. Az egyik egy nyúlláb vagy macskaláb volt, a másik valamilyen zöld levél, amelyen idomtalan, vérvörös krikszkrakszokat lehetett látni a Óva intelek! Amit a szem lát, arról a száj hallgasson! Tedd ezt a zsebedbe, és csak akikor használd a revolveredet, ha én mondom! Szorítsd össze a fogadat, amikor belépsz a gonosz lelkek világába! Pation Lafumin tábornok újra görcsös, fagyos nevetésben tört ki. — Előre, kis Grandisson, gyerünk! A tábornok egy jókora, görcsös furkósbotot vett magához, s vadul forgatni kezdte. Az agyagedénnyel másik kezében Antoine Grandisson elé vágott a folyosón. Egy kiugró tornácos kis ház elé érkeztek. Lafumin tábornok itt megállt. A távolból görcsös, gyászos dobpergés hal latszott. Antoine Grandisson a furcsa, nyugtalanító zajokkal és a bizonytalan alakú, suhanó árnyakkal dacolva, remegő testtel ugyan, de ott volt vezetője mögött. Ez utóbbi felmászott a tornácra, és furkósbotjával vadul megverte a kaput. Nagyot kiáltott: — Désiré Chapoteau, hé! Nyisd ki a kaput! Bentről zűrzavaros robaj hallatszott, a kapu azonban zárva maradt. A tábornok most már ordított: — Désiré Chapoteau, hé! Pation Chrysostome Lalumin tábornok akar veled beszélni! Teltek a percek, választ azonban nem kaptak. Az utca teljesen elhagyatott volt, még egy macskát sem lehetett látni sehol. Lafumin tábornok védence felé fordult: — Lőjj be a zárba! — parancsolt rá. Antoine Grandisson tétovázott, a tábornok azonban nyers hangon megismételte a parancsot. Antoine reszketve elővette fegyverét. — Lőj már, hé! Lőj már, parancsolom! A felügyelő végre rászánta magát. Revolverét a zárhoz illesztette, de csövét a földre irányította, és elsütötte. A fa szilánkokra hasadt. A felbőszült aggastyán válla egyetlen lökésével meglazította azt, ami még tartotta a kaput, s a kapu engedett. A tábornok azon nyomban berontott, társa pedig követte. (Folytatjuk) Hétfő, 1977. április 25.