Magyar Szó, 1977. október (34. évfolyam, 270-284. szám)

1977-10-01 / 270. szám

Szombat, 1977. okt. 1. MAGYAR SZÓ Tile azonos forradalmunkkal (Folytatás a 2. oldalról) ban, az illúzióban ringatták magukat, hogy Hitlernek a Szovjetunió elleni támadása után a háború már csak rö­vid ideig tart, végül nem voltak meg a megfelelő mun­kamódszerek, nem támasz­kodtak kellőképpen a dol­gozó tömegek széles rétegei­re, és hiányzott a kellő éber­ség bizonyos párttagok köré­ben. A lakosságnak, főleg a szerbeknek tömeges gyilkolá­sával, terrorizálásával és pusztításával, a gyűjtőtábor­ba való zárásával és interná­lásával egyidejűleg a meg­szállók kezdetben véresen le­számoltak a kommunisták­kal, köztük a nemzetiségek köréből való, elsősorban a magyar párttagokkal. Ennek következményeit csak nehe­zen és meglehetősen lassan küzdöttük le, s midennek az volt az oka, hogy a mozga­lom erejében és kiterjedtsé­gében különbségek voltak. A harcban példátlan hő­siesség nyilvánult meg, moz­galmunk élén járó harcosai estek el, egész párt- és SKOJ-szervezetek, járási és kerületi bizottságok, parti­zánosztagok, csoportok és ti­zedek estek el. Elesett a JKP Vajdasági Tartományi Bizottsága, Politikai Irodá­ja és Titkársága Žarko Zre­njaninnal, a nép hősével az élen. Elesett a SKOJ Tarto­mányi Bizottsága is. A moz­galom azonban az ilyen sú­lyos veszteségek ellenére sem tört meg Vajdaságban.­ Amikor a népfelszabadító háború 1941. és 1942. évi szá­mos súlyos ütközet után nagy eredményeket ért el megszilárdította pozícióit a néptömegek körében, és meg­teremtette a szabad terüle­tet. Tito kezdeményezésére és az ő vezetésével megtar­tották az AVNOJ első ülés­szakát, amelyen megszület­tek az új Jugoszlávia körvo­nalai. Ennek nagy visszhang­ja volt, és erőteljes egyesítő tényezőként hatott Jugoszlá­via nemzeteinek és nemzeti­ségeinek harcában. Ez volt az első lépés arra, hogy a szövetségi álla­mban megte­remtsük Jugoszlávia népei­nek közös demokratikus ha­talmát, ami egy évvel ké­sőbb az AVNOJ második ülésszakán meg is valósult. 1942 decemberében Sasa helységben megtartottuk azt a párttanácskozást, amelynek határozatai és álláspontjai rendkívüli katonai és politi­kai jelentőségűek voltak a vajdasági felkelés fellángolá­sa szempontjából. A tanács­kozáson összegeztük a tapasz­talatokat és a harcokban el­ért eredményeket, valamint megszabták a párt és Tito elvtárs irányvonalának érvé­nyesítésével kapcsolatos to­vábbi feladatokat. Az összejö­vetel részvevői megerősítet­ték és jóváhagyták azt a ko­rábban elfogadott és végre­hajtott határozatot, hogy a vajdasági egységek átmennek Kelet-Boszniába. Harcosaink Kelet-Boszniá­ba való átkelésének nemcsak katonai, hanem elsőrendű po­litikai jelentősége is volt a vajdasági népfelszabadító há­ború szempontjából, mert azt jelentette, hogy feltételeket teremtünk arra, hogy egész Vajdaságban továbbterjedjen a népfelszabadító mozgalom, hogy a vajdasági felszabadí­tó mozgalom kapcsolatba ke­rüljön a Jugoszlávia minden népének egész felszabadító mozgalmával, hogy az ala­ru­latokba új harcosok tömörül­nek, és új brigádok jönnek létre, bővülnek szabad terü­leteink, és továbbfejlődik nép­hatalmunk, kovácsoljuk és fejlesztjük nemzeteink és nemzetiségeink igazi testvé­riségét és egységét. Mindez jelentősen hozzájárult a vaj­dasági mozgalom sikeres a tartomány minden részé­ben mindig magasra csapott a fegyveres harc lángja. A harc Szerémségben kez­dettől fogva másként fejlő­dött. A szerémségi kommu­nisták széles körű alapokra helyezték a harci módszere­ket, valamint gazdagították a nép szervezési formáit és a katonai akciókat, mégpe­dig olyképpen, ahogyan a legjobban megfelelt a sajá­tos feltételeknek. E tekintet­ben jelentős a mitrovicai börtönből kiszabadult kom­munista foglyok hozzájárulá­sa. Szerémségben a népfelsza­badító háború fejlődése szempontj­ából rendkívül fon­tos volt Tito elvtárs 1942 ja­nuári keltezésű levele, amely­ben a vajdasági partizánhá­borúzás módjáról szóló uta­sításokon kívül megerősítet­te e népfelszabadító háború politikájának helytállóságát, és a következő szavakkal nagyra értékelte az elért eredményeket: „Az alakula­tok megszervezésére és a tö­megek politikai öntudatának fokozására irányuló munká­tok minden dicséretet megér­demel”. A fenti alapokon a mozga­lom Szerémségben már 1942 ben nagy katonai és politi­kai győzelmeket aratott. Vaj­daságban létrejönnek az el­ső szabad területek, bekövet­kezik a néptömegek erőtel­jes politikai és katonai szer­veződése és az új néphatal­mi szervek tevékenységé­nek fejlődése, egyesítéséhez. Ezért a vajda­sági brigádok megalakítása óriási politikai jelentőségű volt, és az egységek ezért kapták a vajdasági brigádok elnevezést. Az 1942. évi vajdasági je­lentés alapján Tito elvtárs kezdeményezte a JKP Tarto­mányi Bizottságának megújí­tását, hangsúlyozva, hogy Vajdaság egész területén nem lehet megújítani a munkát olyan szilárd vezetői központ nélkül, amelynek Szerémség­A Vajdaság helyzetére vo­natkozó azon álláspontok ki­építése, amelyek a leendő ál­lam föderatív berendezéséről szóló párt- és titói eszmei-po­litikai elképzeléseken alapul­nak, a politikai irányvonal gerincét alkották, kife­jezték a nemzetek és nemzetiségek történelmi, gazdasági, szociális és poli­tikai érdekét és a forradal­mi változások politikai tar­talmát. Az autonómia a for­radalomban jött létre, azo­kon az alapokon, amelyeken az új állam is megszületett, és lényegileg a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek érdekeiből fakad. Nemzeteinek és nemzeti­ségeinek szabad akaratát ki­fejezve Vajdaság 1945-ben a föderális Szerbia kötelékébe került. Nemzeteink és nemzetisé­geink hősi harcának jelen­tőségét Tito elvtárs már 1943-ban nagyra értékelte, akárcsak újvidéki, trenjani­­ni és római ismert beszédei­ben. Ez nagy elismerés Vaj­daság kommunistáinak, nem­zeteinek és nemzetiségeinek. Ebben a harcban, amely Vajdaság nemzetei és nemze­tiségei történetének legdi­csőbb fejezete, bebizonyítot­tuk Tito stratégiáj­ának élet­­képességét, hogy a felszaba­dító háború sikeresen foly­tatható a síksági területen és sajátos feltételek között is, mert mint ahogyan Tito elvtárs mondja, a felkelés sikerének alapja „a nép nem­zeti és politikai öntudata, harci készsége és az a forra­dalmi párt, amely alkalmas arra, hogy mozgósítsa és a harcban vezesse a népet". ben kell lennie, ahol a nép­­felszabadító mozgalom a leg­fejlettebb, és ahol létrejöttek a legkedvezőbb feltételek az egész Vajdaságban folytatott harc sikeres irányításához. A Tartományi Bizottság megújí­tása előfeltétele volt a vaj­dasági népfelszabadító harc sikeres vezetésének és fejlő­désének, így 1943 első felé­ben megalakult az új Tarto­mányi Bizottság, amelynek titkára Jovan Veselinov Mar­­ko elvtárs, a harcedzett kom­munista és forradalmár lett. A TB megújításával szi­lárd kapcsolat jött létre a bácskai, bánáti és szerémsé­gi mozgalom között. A sze­rémségi tapasztalatoknak Vaj­daság más részeiben való igénybevételével a népfelsza­badító harc egyre szélesebb körűvé vált és állandóan fej­lődött. 1943-ban a népfelsza­­badító háború fejlettségének és elterjedtségének, valamint az új néphatalom és a társa­dalmi-politikai szervezetek fejlettségi fokának kifejezé­seként megújult a vajdasági népfelszabadító hadsereg és partizánalakulatok törzskara, a SKOJ Tartományi Bizott­sága, létrejött Vajdaság Tar­tományi Népfelszabadító Bi­zottsága, a Vajdaság Antifa­siszta Ifjúságénak Egyesült Szövetségének (USAOV) és az Antifasiszta Nők Frontjá­nak (AF2) főbizottsága. A fegyveres harc fellendü­léséhez, a népfelszabadító mozgalom szervezettségéhez, valamint a széles néprétegek­nek a forradalmi program megvalósítására való mozgó­sításához rendkívül jelentő­sen hozzájárult partizánsaj­tónk is, vagyis az a számos lap és közlöny, amely a há­ború egész időtartama alatt megjelent (Istina, Naša bor­ba, Slobodna Vojvodina, Udarnik, Glas omladine stb.). Ezek a lapok és közlönyök minden nemzeti környezet­ben és Vajdaság minden ré­szében hatékony fegyverül szolgáltak az öntudat fokozá­sáért, harci szellem megszi­lárdításáért, valamint a fel­szabadításért és a jobb jövő­ért vívott küzdelembe vetett hitünk erősítéséért folytatott harcban. Ezt az elismerést nagy kö­telezettségnek is tekintjük, kötelességünknek tartjuk, hogy szervezett népfelszaba­dító mozgalmunk gazdag formáit és tartalmát, töme­gességét igénybe vegyük if­jú nemzedékünknek­­ a dicső forradalmi hagyományaink alapján történő nevelésében, tapasztalatul használjuk fel az általános honvédelem és társadalmi önvédelem­­kon­cepciójának további kiépí­tésében, abból a régen el­hangzott, de mindig idősze­rű titói jelszóból kiindulva, hogy „olyképpen kell dol­goznunk, mintha száz évig béke lenne, és úgy kell fel­készülnünk, mintha már hol­nap kitörne a háború”. Ez­zel kapcsolatban oktatási­nevelési, tudományos, vala­mint kiadói és publicisztikai intézményeinkre nagy sze­rep és felelősség hárul. A tartományi pártvezetőség megújítása Nemzeteink és nemzetiségeink hősi harcának jelentősége Megtörtént a gyáripar és a többi gazdasági ág létesít­ményeinek kisajátítása és államosítása. Az­­ agrárre­formnak, mint a párt prog­­ramtörekvésének véghezvi­telével első ízben kapott föl­det 50 000 szerb, 19 000 ma­gyar, 11 000 horvát, 4500 szlovák, 4000 román és 2000 ruszin család. Töröltük a pa­rasztok adósságait. A kolo­­nizálással Vajdaságban, Ju­goszlávia összes nemzetei­nek és nemzetiségeinek kép­viselői közül 250 000 ember telepedett le. Ezekkel a gaz­dasági intézkedésekkel és szociális törvényalkotással a munkások és parasztok ha-Elvtársnők és elvtársak! Forradalmi mozgalmunk­ban és a világ újkori törté­nelmében Tito elvtárs törté­nelmi szerepe sorsdöntő fon­tosságú volt népeink életé­ben és a nemzetközi viszo­nyokban. A nemzetközi kom­munista és munkásmozga­lomra nézve is messzemenő történelmi jelentőségű sors­döntő események egyike volt a sztálini dogmatizmussal való 1948. évi összetűzés is. Ezzel az esztendővel kezdő­dött az a jelentős időszak, amely nagy megpróbáltatá­sok elé állított bennünket, hogy a szocialista országok részéről alkalmazott teljes gazdasági blokád feltételei között, amelyek óriási kárt okoztak fejletlen gazdasá­gunknak, megvédjük a nem­zeti­ függetlenségünkre való jogunkat. Jugoszlávia éppen ebben az időszakban ért el jelentős eredményeket belső fejlődésünkben és pártunk fejlesztésében. Következete­sek maradtunk eszmei tö­rekvéseinkhez, hogy csakis a szocialista viszonyok to­vábbi fejlesztése és határo­zott tökéletesítése az egye­düli helyes útja az összes nehézség leküzdésének és elő­rehaladásunk biztosításának. A világ haladó és demok­ratikus mozgalmaival, az imperialistaellenes és gyar­mati uralmat ellenző erők­kel és mozgalmakkal széles körű kapcsolatokat megte­remtve Jugoszlávia az ázsiai és afrikai országokkal, a más európai országokkal és az összes kontinens orszá­gaival való együttműködés és barátság megteremtése és fejlesztése révén küzdötte le az elszigetel­tséget. Az em­lített viszonyokban érvénye­sült a koegzisztencia és az el nem kötelezettség politi­kája. Az el nem kötelezett­ség alapja lett a kis orszá­gok függetlenségének és szu­verenitásána­k megóvásáért, a békéért, valamint az egyen­jogú gazdasági és politikai viszonyokért folytatott, il­letve a világnak befolyásos területekre való felosztása és a más népek belügyeibe va­ló beavatkozás ellen irá­nyuló harcnak. A vállalatoknak a dolgo­zói kollektívák által történő igazgatásra való átadásáról szóló 1950. évi történelmi je­lentőségű törvény meghoza­tékony fegyvert kaptak a szocializmus építéséhez. Vajdaság, mint a legna­gyobb élelmiszerelőállító, ma­radéktalanul hozzájárult szo­cialista közösségünk első há­ború utáni iparosításához. Ez volt az az időszak, ami­kor a lakosság élelmiszerel­látásáért harcoltunk. A testvériség és egység, valamint a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúsági politikáját érvényesítve a kommunisták Tito vezetésé­vel kiharcolták, hogy a nemzeti egyenjogúság a szo­cialista viszonyoknak, a dol­gozók öntudatának és maga­tartásának szerves részévé váljon. Zalával megkezdődött ha­zánkban a mély társadalmi, gazdasági és szociális átala­kulások folyamata. Az ön­igazgatás, mint forradal­munk lényegének eredeti ki­fejezője olyan társadalmi va­lósággá válik, amelyben de­mokratikus módon rendez­zük a társadalmi ellentmon­dásokat és konfliktusokat. Ti­to elvtárs abban az időben hangsúlyozta, hogy ez csu­pán az első, de nem a leg­tökéletesebb formája annak, hogy a munkásosztály irá­nyítsa az egész társadalmi újratermelést. Az önigazgatás erőteljes fejlesztése A szocialista önigazgatás­­a termelőerők gyors fejlő­désében erősödött, és iga­zolta nagy életképességét. A kifejezetten fejletlen agrár­országból hazánk közepesen fejlett ipari országgá nőtte ki magát. Kifejezésre jutott az az erős munkásosztály, amely képes volt arra, hogy a szocializmus építésében ve­zető szerepet vállaljon ma­gára. Ezek a változások tar­tományunk gazdasági és tár­sadalmi fejlődésében is meg­nyilvánultak. A háború után Vajdaság­ban a lakosság 70 százaléka foglalkozott mezőgazdaság­gal, 1952-ben pedig 160 000 foglalkoztatottja volt. Nap­jainkban a lakosságnak kö­rülbelül 36 százaléka foglal­kozik mezőgazdaságban­, és a tartománynak csaknem 500 000 foglalkoztatottja van. Lényegesen megváltozott­ a falvak és városok gazdasá­gának és lakosságának szer­kezete, illetve megoszlási aránya, jelentős sikerek szü­lettek az oktatásban, egész­ségügyben, tudományban, kultúrában és művészetben, emelkedett a társadalmi jó­lét és az életszínvonal. A termelőerők állandó fejlődé­se a gazdasági és nemzeti előrehaladás erőteljes anya­gi alapjává vált. Tito elvtárs állandóan te­vékenységre mozgósította a Kommunista Szövetséget, erőteljesen serkentette a munkásosztály politikai rend­ját, hogy eltökélt harcot vívjanak az önigazgatás fej­lődését gátló és veszélyez­tető elferdülések minden faj­tája ellen. Ez történt az anarcholiberális tendenciák­kal, a dogmatikus, bürokra­tikus, etatisztikus és centra­­lisztikus erőkkel, a burzsoá kispolgári tudat betörésé­vel, a nacionál­izzítussal és a kispolgári liberalizmussal va­ló összetűzésekben is. Tito elvtársnak az alkot­mányt kiegészítő, úgyneve­zett munkásfüggelékekben és a pártlevélben foglalt for­radalmi kezdeményezése, amelynek érvényesítésével építettük egységünket és küzdöttünk a liberális frak­ciózás ellen, óriási hatással volt az önigazgatási viszo­nyok érvényesítéséért, vala­mint a munkásosztály és a dolgozók helyzetének javítá­sáért vívott harc osztályjel­­legű forradalmi irányvonalá­nak kifejezésre juttatása szempontjából. Ez volt és ez maradt mindig forradal­munk , fő jellegzetessége. Csakis a szocialista önigaz­gatásnak, mint uralkodó ter­melési viszonynak állandó igazolása lehet a legszilár­dabb gát az összes önigazga­tásellenes és szocialistaelle­nes ideológiával, jelenség­gel és magatartással szem­ben. Belső fejlődésünk és függetlenségünk A tegnapi díszülés részvevői / III. A szocializmus építésének útján A felszabadító háború győ­­­zedelmes befejezése után a­ munkásosztály, a dolgozó pa­rasztság és a dolgozók harci és politikai tevékenységének frontja állandóan bővült, úgyhogy maguk a dolgozók válnak a Tito és a párt ál­tal kezdeményezett forra­dalmi változások és a hata­lom fő tényezőivé. A széles néptömegek és különösen az ifjúság nagy lelkesedésével sikeresen lebonyolítottuk az ország megújítását és újjá-­­­építését. " ­ A munkásosztály vezető szerepének érvényesítése Az új alkotmány fő célja, hogy a munkásosztály ve­zető társadalmi szerepe ön­nön irányítása révén érvé­nyesüljön és­ terjedjen ki minden társadalmi tevé­kenységre. Az új alkotmány elfogadásával beléptünk a szocializmusért vívott har­cunk új szakaszába. Az ön­igazgatás fejlődése, a mun­kásosztálynak a termelési eszközökkel való gazdálko­dásban és a jövedelemmel való rendelkezés elidegenít­hetetlen jogának érvényesí­tésében, továbbá az összes társadalmi teendők ellátásá­ban betöltött döntő szerepé­nek megalapozása a társa­dalmi-politikai közösségeket mindenekelőtt önigazgatási demokratikus közösségként határozta meg. A tartomány alkotmányos helyzete kifeje­zi a népfelszabadító háború­t és a szocialista forradalmon,­­ valamint a szocialista ön­­i­­gazgatású társadalmunk ed­­­digi fejlődésén alapuló elő­rehaladásának forradalmi , folytonosságát. Az alkotmány és a társult­­ munkáról szóló törvény élet­­­rehívásával a legalaposabb és legradikálisabb harcot­­ vívtuk és vívjuk az ember felszabadításáért. A társult munkáról szóló törvénnyel elmélyülnek a szocialista ön­igazgatású társadalmunk ösz­szes tényleges értékei, és megszületnek az összes szub­jektív erők és mindenekelőtt a munkásosztály közvetlen politikai akciójához szüksé­ges hatékony eszközök. A küldöttrendszer elvének bevezetése további határo­zott lépése annak, hogy még (Folytatása a 6. oldalon) 3. oldal

Next