Magyar Szó, 1978. február (35. évfolyam, 44-57. szám)
1978-02-15 / 44. szám
2. oldal RITKA ESEMÉNY A JAT BOEINGJÉBEN Születési helye - YU-ASI A belgrád—sydneyi járaton Marija Todev fiúgyermeknek adott életet A Tanjug tudósítójának levele A Sydney, február 14. JAT Boeing 707 - es gépének legénysége drámai helyzetbe került vasárnap reggel, amikor gépük Belgrádból Sydneybe tartva átrepült az észak-ausztráliai Mount Isa város felett. A 106 utas között volt egy terhes nő is, a 16 éves Marija Todev, aki szülőhazájában tett látogatása után hazafelé tartott. Marija váratlanul az egyik légikisasszonyhoz fordult, és azt mondta: úgy érzi, szülési fájdalmai vannak. A JAT tapasztalt legénysége, élén Žika Maljković kapitánnyal eddig többé-kevésbé megszokott élményeket élt át az utasokkal kapcsolatban ezen a 17 000 kilométeres járaton, amelyen az utazás Kuvaitban és Singapoore-ban való rövid leszállással 24 óra hosszat tart, de a szülés egy 11 000 méter magasságban repülő gépen rendkívüli élmény. A stewardok és stewadessek kiképzésének keretében azonban előirányozták az elsősegélyt az ilyen esetekben is. Természetesen, amikor ezt megtanulta, Radoje Rakucevic, a repülőgép 30 éves első stewardja, nem is álmodta, hogy ilyen esetben is része lehet. Zika Maljkovic kapitány először engedélyt kért a repülésirányítóktól, hogy a közép-ausztráliai Alice Springs felé vegye az irányt, ezért ez volt a legközelebbi repülőtér, ahol a terhes nőnek segítséget nyújthattak. Az engedélyt megkapta, de amikor világossá , vált, hogy a repülőgép 107. utasa még leszállás előtt a világra jön, Radoje Rakočević lépett a színre. Az első osztályban két széksort szabaddá tett és ,,,szülőszobát” rögtönzött. Természetesen segítségére volt Gordana ,Colovic, Ana Hriberniki és Slavica Urste légikisasszony is. Időközben a kapitány a repülőgépet alacsonyabbra irányította, hogy csökkentse a nyomást a fülkében, majd meggyújtotta az izgatott utasokat figyelmeztető „tilos a dohányzás" feliratot, meggyorsította a hajtóművek működését és Sydney felé irányította a gépet, még három óra hoszszányi út állt előtte. Ezenkívül az utasfülkében növelte a hőmérsékletet, hogy minél jobban megközelítse a Sydney hőmérsékletet. A repülőgép éppen a dél-queenslandi Bergsville felett volt, amikor Radoje Rakočević i közölte a boldog anyával, hogy fiúgyermeket szült. Miközben az anya pihent, a csecsemő egy rögtönzött bölcsőben aludt, megkezdődött a harc a gyermek életéért, mivel koraszülésről volt szó. A sydney repülőtéren mentőautó várakozott, amely nyomban a gép leszállása után felvette az anyát és a gyermeket. Igen izgatottan várakozott rájuk az apa is, amikor meghallotta, hogy mi történt feleségével. A megdöbbenéstől még azt sem tudta megkérdezni, hogy fia született-e vagy lánya. Radoje Rakočenić a sydneyi repülőtéren a következőket mondta: — Ilyen esetem még nem volt. De a tanfolyamon szerzett tudásnak köszönhetően a szülészeti szakorvos munkáját a legénység többi tagjának segítségével közmegelégedésre elvégeztem. A kis Todey a repülés végéig, vagyis három óra hosszat kitűnő utasként viselkedett. Szavait a kórházi orvosok is megerősítették. Marija Todev egyébként 2404 gramm súlyú újszülöttet hozott a világra. Az orvosok az anya és a gyermek állapotát teljesen kielégítőnek minősítették, de hangsúlyozták, hogy a gyermek csupán „rendkívül szerencsés körülmények” folytán maradt életben. A JAT repülőgépének személyzete — a gép jelzése YU—ÁGI, ezt fogják bejegyezni a Todey család első gyermeke születési helyeként — meglátogatta a boldog anyát a kórházban és megajándékozta. Ugyanebben az időben aJAT ausztráliai képviselete javasolta az igazgatóságnak, hogy az anyát és gyermekét jutalmazzák meg egy Jugoszláviába szóló ingyen menettérti jeggyel.* V. krónik SPANYOLORSZÁG öt párt tárgyal az ETA-val Leteszi-e a fegyvert a baszkok szeparatista szervezete? Öt spanyol politikai párt — közülük három baszkföldi — hétfőn este Bilbaoban úgy döntött, hogy kapcsolatba lép az ETA nevű baszk szeparatista szervezet katonai szárnyával és arra kéri, hogy szüntesse be a fegyveres harcot. A döntést a spanyol Szocialista Munkáspárt, a baszkföldi Kommunista párt, a baszkföldi Kereszténydemokrata Párt, a baszkföldi Szocialista Néppárt és az uralmon levő spanyol Demokratikus Centrumunió hozta meg. E politikai szervezetek kérni fogják a kormánytól, „olyan alapok létrehozását, melyek a tartományban lehetővé teszik a rendes fejlődést, a szabad politikai életet és a zavartalan közéletet.” A Demokratikus Centrumunió nem volt hajlandó csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez. Ezt az alapot úgy lehetne megteremteni, hogy a Baszkföldön engedélyeznék valamennyi politikai párt működését, s ezzel egyidejűleg meggyorsítanák a spanyol tartomány önállósítási folyamatát. MOSZKVA A PERZSA-ÖBÖL TÉRSÉGÉRŐL Az USA aktív straténiai befolyása Pravda: A nyugatiak internacionalizálják az etióp—Szomáliai háborút Moszkvából jelenti a Tanjug: Veszélyes politika visszatérése címmel a Pravda, a Szovjet KP központi lapja kommentárt fűz azokhoz a hírekhez, hogy az USA expedíciós hadtest létrehozásán fáradozik, amelynek az lenne a feladata, hogy „rendkívüli körülmények fellépése esetén” biztosítaná a perzsa-öböli térség kőolajkutait. közel-keleti és az Afrika szarvában uralkodó jelenlegi helyzet is. A Pravda kommentárja szerint, gyakorlatilag „annak a politikának az újbóli életre keltéséről van szó, amelyet a világközvélemény néhány évvel ezelőtt elítélt”. A Pravda kommentárja, de a többi szovjet jelentés, valamint a Közel-Keletről és az Afrika szarvából érkező többi szovjet jelentés szerint, a nyugati országok katonai segélyt készítenek elő és juttatnak Szomáliának, azzal a céllal, hogy internacionalizálják az etióp—Szomáliai háborút. A TASZSZ szovjet hírügynökség New Yorkból érkezett jelentésében a szerző megállapítja: szemmel látható a nyugtalanság fokozódása azok után a hírek után, hogy az etióp ellentámadás sikeres. Az etióp hadsereg akcióiról azonban kizárólag mint védekezési hadműveletekről írnak a szovjet lapok. Rámutatnak: Etiópiának semmiképp sincs szándékában, hogy a viszályt saját határain túlra, azaz Szomália területére is kiterjessze. A TASZSZ nairobi híre szerint, melyet a tegnapi szovjet lapok úgyszólván kivétel nélkül közölnek, Sziad A szovjet lap szerint, ez újabb bizonyítéka annak, hogy az Egyesült Államok a perzsa-öböli térséget is aktív stratégiai befolyása alá akarja vonni. A lap hangsúlyozza, hogy ezzel a szándékkal a legszorosabban összefügg a Barre Szomália elnök gyakorlatilag visszautasította az etiópiaiak által tett, a viszály békés rendezésére irányuló javaslatot, egyszersmind arra törekszik, hogy internacionalizálja az etióp— Szomáliai háborút. Ebben a Nyugat „lázasan a segítségére siet.” A szovjet kommentátorok és lapok azt a következtetést vonják le, hogy a Szomáliát támogató akcióknak „meszszemenő jelentőségük van”, különösen akkor, ha szem előtt tartják azt a tényt, hogy Szomáliát Etiópia részéről nem fenyegeti veszély. KOLERAJÁRVÁNY AFRIKÁBAN Kenya „ostromállapotot” hirdet határain A KENYAI egészségügyi hatóságok „ostromállapotot’t rendeltek el a tanzániai és Szomáliai országhatár menti övezetekben, hogy megakadályozzák az ebben a két országban dühöngő kolerajárvány behurcolását. Tanzániából érkező jelentések szerint, az ország ádáz küzdelmet folytat a járvány ellen, amely körülbelül három hónappal ezelőtt ütötte fel fejét az ország déli részeiben, s csakhamar a fővárosban, Dar es Salaamban és a Kenyával határos térségben is jelentkezett. Tanzánia hivatalosan beismerte, hogy az országban kolerajárvány dühöng, eddig körülbelül 200 emberéletet követelt. A szomszédos országokat szigorú ellenőrzési intézkedések bevezetésére szólította fel. Ogadenból érkező menekültek Kenyában elmondták, hogy a hadműveletek elől déli irányba vonuló nomád lakosság között is jelentkezett a járvány, Szomália azonban ezt hivatalosan nem erősítette meg. KENYA SZAMARA rendkívül jelentős egy, a járványtól védő egészségügyi övezet megteremtése, mert a kolera ebben az országban potenciális veszély: az 1974— 1970 közötti időszakban, Kenyában 322 koleramegbetegedést jegyeztek fel, 153-an meghaltak. 1976-ban január és december között 1352-en betegedtek meg, 57-en meghaltak. A járvány leginkább Nyanza tartományban, a Victória-tó partja mentén tombolt. MAGYAR SZÓ Szerda, 1978. február 15. Kiprianu Athénban Fontos tárgyalások a ciprusi kérdésről Nikóziából jelenti a Tanjug. Szpirosz Kiprianu ciprusi elnök tegnap elutazott Athénba, kijelentvén, hogy „rendkívüli jelentőséget tulajdonít a Görögország és Ciprus közötti együttműködésnek”. Külön hangsúlyozta, hogy Nikózia és Athén „közös irányvonalat követ”, amely az ENSZ határozatain alapul, és „a ciprusi kérdés igazságos és békés megoldását óhajtja, összhangban az ENSZ-határozatokkal”. Megismételte, hogy véleménye szerint a görög—török kapcsolatok javulása kedvezően befolyásolhatja a ciprusi problémát, hangsúlyozta azonban, hogy a ciprusi kérdés nem képezheti a megbeszélések tárgyát Karamianlisz és Ecevit között. RHODESIAI SZÍNTÉR Smith ultimátuma Rasszista elképzelés a hatalom megosztásáról — Mit kifogásol Muzorewa? Salisburyból jelenti a Tanjug. Mint valami jól megrendezett filmben, Ian Smith, a dél-rhodesiai rasszisták vezére, a befejezés felé közelíti „a tárgyalásokat”, az általa „mérsékelteknek és értelmes négereknek” nevezett lakosság képviselőivel arról hogy Zimbabwéban a hatalmat „átruházzák az afrikai többségre”. A kéthónapos értekezlet után, amelynek eredményeként egy „elvi megállapodást” kötöttek, Smith most nyilvánvalóan négy sietségében ultimátumszerűen követeli a ,,mérsékelt négerektől”, hogy írják alá ezt az egyezményt, különben nem részesülnek Rhodesiában „a hatalomból”. Az ultimátumot közvetett utón továbbították Abel Muzorewa metodista püspöknek is, aki, úgy látszik, az utolsó pillanatban váratlanul „feldühödött”, és nem volt hajlandó aláírni, ha az egyezmény „egy fontos részét” nem módosítják. Ndabaningi Sitole lelkész és Jeremiah Csirau törzsfőnök nem volt hajlandó támogatni Muzorewát. Miért „haragudott meg” Muzorewa és mit kifogásol? Egyetért azzal, hogy Zimbabwéban alakuljon „több fajú és kétházas parlament” 100 képviselővel, továbbá egyetért azzal is, hogy a parlament 28 tagja fehér legyen, 72 tagja pedig a 6,44 millió afrikait képviselje. Az ellen sincs kifogása, hogy a ,,fehér ház” az elkövetkező tíz év alatt és „a kisebbség demokratikus védelme” érdekében minden határozatot megvétózhat és ezzel gyakorlatilag megakadályozhatja minden olyan törvény meghozatalát, amely nincs az európaiak ínyére. Muzorewa viszont nem ért egyet azzal, hogy a „28 fehér képviselőt kizárólag fehérek válasszák”. Véleménye szerint sokkal „igazságosabb” lenne, ha az európaiak csak 20 képviselőt választanának, a többi 8 fehér képviselőt pedig négerek. Muzorewa püspök „elemzésében” nem halad tovább és nem veszi észre, hogy ő már beleegyezett a fehér kisebbség abszolút dominanciájába és hogy e formalitás kifogásolása teljesen jelentéktelen. ŠEFER TOKIÓBAN Jugoszláv—japán parlamenti liga Szorosabb kapcsolatok a két ország között Tokióból jelenti a Tanjug. A hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó jugoszláv küldöttség tagjainak és dr. Berislav Sefernek, az SZVT alelnökének jelenlétében tegnap jugoszláv—japán parlamenti liga alakult Tokióban. Feladata, hogy hozzájáruljon a két ország kapcsolatainak további sokoldalú fejlesztéséhez. Josio Tazavami, a liga elnöke üdvözlő beszédében rámutatott a két ország kapcsolatainak múltjára, majd annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az újonnan alakult szervezet hozzájárul a két ország kapcsolatainak szorosabbra fűzéséhez. Dr. Berislav Sefer, az SZVT alelnöke, a JSZSZK Képviselőháza és a jugoszláv kormány nevében sikert kívánt a parlamenti liga munkájához és rámutatott annak jelentőségére, hogy a szervezet nagymértékben előmozdíthatja a mindkét ország érdekében áll gazdasági együttműködést, egyszersmind elháríthatja az együttműködést gátló tényezőket, mindenekelőtt a kereskedelmi mérleg hiányt, amely ebben a vonatkozásban a legnagyobb akadály. JUGOSZLÁV JAVASLAT Nyilatkozat a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról A tervezetet az ENSZ-közgyűlés elé terjesztik Genfből jelenti a Tanjug. Aleksandar Božović nagykövet, a jugoszláv küldöttség vezetője tegnap az emberi jogok bizottsága elé terjesztette a nemzeti, etnikai,nyelvi és vallási kisebbségek jogainak tiszteletben tartásáról szóló jugoszláv nyilatkozattervezetet. Miután az említett bizottság jelenlegi, 34. ülésezésén megvitatja és elfogadja a nyilatkozatot, az okmányt mint a Gazdasági és Szociális Tanács dokumentumát az ENSZ-közgyűlés elé terjesztik elfogadás végett. A nyilatkozattervezet első szakasza a kisebbségeknek nemcsak a létezésére való jogát hirdeti meg, hanem létszámuktól függetlenül a teljes egyenrangúságát is a lakosság többi részével. A nyilatkozat követeli, hogy a kisebbségek tagjai számára biztosítsanak minden emberi jogot és alapvető szabadságot bármiféle hátrányos megkülönböztetés nélkül nemzeti, etnikai, nyelvi vagy vallási hovatartozása miatt. Úgyszintén betilt minden propagandát, amelynek célja az effajta diszkrimináció a kisebbségekkel szemben és követeli az öszszes országoktól, hogy teremtsenek feltételeket a kisebbségek szabad fejlődésére. A kisebbségek jogának biztosítása azon ország szuverenitása, területi integritása, politikai függetlensége és a belügyeibe való be nem avatkozás teljes tiszteletben tartásán kell hogy alapuljon, amelyben ezek a kisebbségek élnek. A nyilatkozattervezet felszólítja az ENSZ valamenynyi tagállamát, hogy együttműködésük, különösen pedig kulturális, oktatásügyi és más kapcsolataik fejlesztése során tulajdonítsanak megkülönböztetett jelentőséget a kisebbségek szükségleteinek. Várható, hogy a jugoszláv nyilatkozattervezetről március elején széles körű vita kezdődik. Dél-Afrika gazdasága Fokozódó amerikai befektetések Dollármilliók érclelőhelyek feltárására — Washington nem tudja elbátortalanítani a nagytőkét? Nairobiból jelenti a Tanjug: — Dél-Afrikában maradunk, folytatjuk üzleti tevékenységünket és reméljük, hogy hamarosan még jobban kiterjesztjük — jelentette ki ifjú Henry Ford, az amerikai Ford autókonszern elnöke dél-afrikai látogatása után. Ford mindössze néhány nappal azután tette kijelentését, hogy Washingtonban napvilágot látott a hír, mely szerint az amerikai adminisztráció lépéseket tesz annak érdekében, hogy elriaszsza a vállalkozókat attól, hogy további beruházásokat végezzenek Dél-Afrika gazdaságába. Pretoriai hivatalos adatok szerint a Ford autógyárnak jelenleg kb. 100 millió dollárja van befektetve két dél-afrikai autógyárába. Feltehető, hogy az Afrikában üzemben levő Fordok többsége Dél-Afrikában készül. Amerikai és dél-afrikai cégek a közelmúltban szerződést kötöttek gazdag réz-, cink-, ón- és ólomlelőhelyek feltárásáról Dél-Afrikában. Csupán a lelőhelyek feltárásának munkálatai, melyek kb. két évig tartanak, körülbelül 220 millió dollárt emésztenek fel. Tervek szerint a bányák megnyitásával egyidejűleg megépül a szükséges vasút is, melyen elszállítják a felszínre hozott ércet. Értesülések szerint egy másik amerikai vállalat is rézbányát szándékozik nyitni Dél-Afrikában.