Magyar Szó, 1981. december (38. évfolyam, 344-359. szám)

1981-12-31 / 359. szám

f . " ­k Ahogy a humorista látja Ahogy a humorista látja ★ Ahogy a humorista látja ★ Kirúgok a vámból KÖNYÖRGÖM, jön még valami abból a derült égből?! Még egy ilyen rúgás, és nem tudok a babérjaimon ülni. A 200 dináros egérfogóba ugyan nem szaladtam be, de úgy vagyok vele, hogy ez még nem az igazi! Majd ha az 1500 dináros kiléptidí­­jat megszavazzák, akkor már ér­demes lesz elmenni külföldre kop­lalni, parkban aludni, és az uzso­raárfolyamon beváltott pénzemen vásárolt cuccom javát elvétetni. (Mostanában úgy szétrúgják a kofferodat, mint tyúk a búzát.) A paradicsomot nem paszíroz­­zák így, ahogy te a dupla szűrőn átszivárgós. (Amit amott nem sza­bad kivinni, azt emitt nem sza­bad behozni. A lista olyan hosszú, hogy a vége a ködbe vész.) Mire ösztönzi ez a kétoldali árustopp az embert? Arra, hogy a pénzét az utolsó fityingig elverje odaki. Na már most, ha autóval vagy, italra nem lehet — tehát nők­­r­e! Bezzeg a gondosan szerkesztett tilalomjegyzéken elfelejtették fel­tüntetni: hány nőt adnak ezerötért? Szerintem, elég keveset... Ha dugni kell, hát dugni kell! A boldogságra vágyó turista a kalapbélésben akkreditálja a kü­­lönbözetet. Amennyiben a vámon­­ kapják vagy a felesége rájön — hát olyan erkölcsös marad, mint a sicc! Ami azonban igazán fáj, az az, hogy a megszorítások nem vonat­koznak mindenkire. A külföldit, az átmenetileg hazalátogatót nem érintik. Hajaj, lassan már nevem se lesz — én leszek a vonatkozó névmás! Komoly népek erre azt mond­hatnák, hogy süket demagóg du­ma. Minden ilyen és hasonló in­tézkedés a gazdaság megegészsé­­gesedését szolgálja. Végeredmény­ben engem akarnak ellátni, nem a bajomat. Lemondás nélkül nincs előrehaladás. (Helyes! Mondjon le mindenki, aki eltolt valamit. .. Csak — a torlódás elkerülése vé­gett — ne egyszerre!) Meggyőzzek! De azért hadd duzzogjak egy cseppecskét, ha már itt állok se­­hová menve, és szemmel láthatólag messze ellátatlanul (újabban könyvből, folyóiratból is). Igaz, a duzzogás luxus — de in­kább fizetem érte a vámot! KOPECZKY László Nemkívánt törlendő! DOLGOZATOM trágya ... vagy mit beszélek, tárgya ... bár a ba­kit Freud Zsiga alkalmasint simán megmagyarázná a tudatalattival, a tárgy ugyanis nagyon sokáig­ szo­ros kapcsolatban állott a trágyá­val, az izé ... khm... az emberi­vel. Vagy mondjam finomabban: el­mélkedésem homlokterében az a papirosfajta van, ami nincsen. Kimondtam! Micsoda megköny­­nyebbülés! Pedig kerek huszonöt éve pusz­títom a papírt. Nyilvánosan. Nagy elődömmel, Gábor Andorral azt is mondhatnám: Jaj, mennyit írtam szörnyűt, véreset bús népemnek...! Legföljebb az igét kellene mó­dosítani. Csak kicsinyég. (A r betű a végén marad!...) De most látom, nem vihettem én valami sokra, hiszen nemcsak hogy külön bejáratú, hivatali, sa­ját angolmicsodára nem tettem szert (ejnye, már megint majdnem megbotlottam!), ám nevem még azon főnökféleségük listáján sem szerepel, akiknek ezekben a papír­ínséges időkben hetente kijár a személyi egy csomag papirusz. Bele lehet-e nyugodni abba, hogy toalettpapír pedig nincsen? Igaz, az ember nem született bele (vele), és nagyon sokáig megvolt nélküle is. Sőt, a kukoricát is mindössze fél évezrede hoztuk be (akkor még nem voltak behozatali korlátozások), ám annak haszná­lati utasítását is alighanem vala­mely gyógyszergyárunk honoráris fordítója ferdítette nyelvünkre, mert totál félreértettük. Aki nem hiszi, ne kukoricázzon, üsse fel a lexikont a k betűnél, kukorica címszó alatt szépen olvashatja: a papír,­­ illetve cellulóz gyártására a szar (aláhúzva és ékezettel) használandó — csuháról és csut­káról szó nincs! De mi a papírt inkább a tölgy­faerdők irtásából nyertük, amíg nyerük. S amíg volt, pocsékol­tuk, ahogy értük. Megesett, hogy dohányt csavartunk bele. Vagy ha rendeltetésszerűen használtuk, az már nem jutott eszünkbe, hogy több izé, mint papír, és jó lenne a jövőre is gondolni, és felhasználni mind a két oldalát. De mindez késő bánat. Oda ju­tottunk, hogy toalettpapír nincs, és izé után szembe kell nézni a tényekkel. Ezt teszem jómagam is. Aztán előveszem a Mi kéne ha véna el­nevezésű ankétlapot, és nagyot röhögök a csupa nagybetűs fel­szólításon: NEMKÍVÁNT TÖR­LENDŐ! S ami hátránynak látszik, azt előnnyé fordítom, így legalább sokkal nagyobb nyomatékkal mondhatom azoknak, akikre ha­ragszom, hogy micsináljanak a micsodámmal. PINTÉR Lajos Eskü áramügyben ESKÜSZÖM az Áramelosztó Vállalat igazgatójának életére, hogy 1982-ben kevesebb áramot fogyasztok. Elég a pazarlásból, a forró vízben való lubickolásból, az éjjel-nappali főzésből, a szün­telen rádiózásból, a televízió ál­landó lármázásából! Kezdem azzal, hogy hideg víz­ben mosdok. Az orvosok, akik ki­zárólag meleg vízben mosdanak, már régen megállapították, hogy a hideg víz egészségesebb, növeli az életerőt, a mozgékonyságot és frisseséget, s megedz, megvéd at­tól a náthától, amelyet a hideg vízben való mosdás okoz. Előnye az is, hogy a bojlert nyugodtan kikapcsolhatjuk, sőt el is adhat­juk. Megfogadom, ezentúl gyakrab­ban eszem hideg ételt, hogy ne legyen szükség a villanytűzhely bekapcsolására. Délben azt a bi­zonyos meleg ételadagot az üzemi étkezdében eszem meg, otthon vi­szont a hidegbüféből kosztolok. Reggelire, tízóraira, uzsonnára és vacsorára hideg felvágottat és hi­deg italokat fogyasztok. Családi perpatvarok során hidegtálat vá­gunk egymás fejéhez. A villany­­tűzhely ily módon teljesen feles­legessé válik. Eladhatjuk az ócs­kapiacon, eseteg odaajándékozhat­juk valakinek bosszúból, hadd fi­zessen nagy villanyszámlát, ígérem, nem fűtök villannyal 1982-ben. Hideg szobában alszom, hideg szobában dolgozom, hideg szobában vacogtatom a fogamat. A televíziókészüléket leszerelem. A jobb műsorokat a barátok­nál, szomszédoknál is nézhetem. Úgysem zavarom őket, legföljebb csak kétszer-háromszor évente. A rádióműsort­­ telepes készülékkel fogom. Kis készülékből a nagy világproblémák is kisebbnek tűn­nek. A csillárból kicsavarom az égő­ket, az éjjeli lámpát pedig fel­ajánlom a Vakok Intézetének. Esküszöm, hogy 1982 folyamán mindössze egy huszonötös égő fog világítani, a mellékhelyiségekben meg kizárólag zseblámpát hasz­nálok. Ha eskümet, fogadalmamat és ígéretemet megtartom, biztos va­gyok abban, hogy nálam kisebb lesz a fogyasztás, de abban is, hogy az Áramelosztó Vállalatban nagyobb lesz a személyi jövede­lem. BOGDÁNFI Sándor MAGYAR SZÓ Növelem a kivitelt Csupán a jelszót kell elmondani: tedd ki, hadd hűljön — és én mesterien csinálom. Viszem ki, hűlni. Növelem a kivitelt. Sajnos, sokszor valaki visszahozza ugyan­azt felmelegítve, aztán dicsekszik, mintha eredeti dologról lenne szó. Ilyenkor még az sem vigasztal, hogy ezt csinálják hivatalos, vál­lalati szinten is, és olyankor tény­leg szó van eredetiről is (eredeti a valuta, amit kiadunk feleslegesen). Sokszor hasznos kivinni valamit, hogy meghűljön. Egyes vendég­lőkben például ha az ember kite­szi a kávét hűlni, aztán belenéz a hideg csészébe, igencsak megle­pődik. Hagyjuk azonban a kávét, mert amiatt már magamat is kitettem hűlni (sorban álltam a bolt előtt). Sajnos, elfelejtettem tervet ké­szíteni és így nem tudom követni a fejleményeket, vagyis azt, hogy milyen arányban növelem a ki­vitelt, és azt sem tudom majd, mi­kor teljesítem túl. Mindenesetre azért igyekszem. Az időjárás is nekem dolgozik, csupán a kivitel az én feladatom és hűlnek a dol­gok a hidegen. Úgy érzem, azzal is sürgősen el kell dicsekednem, hogy jeget még nem vittem ki hűlni, sőt még havat se, és hideg vizet is csak egyszer. Ez az egy apróbb hibám azonban, úgy érzem, megbocsátható, annál inkább, mert a puha valamit (a vizet) nem azért vittem ki, hogy megkeményedjen, aztán úgy átdolgozva, meghűtve, megfogyasztva, tehát keményen (esetleg kemény valutáért vissza­­véve) visszahozzam és használjam valami forró dologban (például tea vagy grogg). Mindössze egyszerű tévedésről volt szó. Persze azt megígérhetem, hogy ha nem oku­lok a hibámon és máskor ilyeneket tévedek (vagy írok még egy ilyen rossz írást), még jobban növelem a kivitelemet és kiteszem maga­mat is, hadd hűljek. KREKOVICS Ferenc NÖVELEM és még növelném is, csak hát. .. Azért nem kötelező mindjárt arra gondolni. Tudom, most az az időszerű, az okozza a gondokat, a fejfájást, a hosszú üléseket, meg mást is — de ép­pen ezt a mást is figyelembe kell venni. Arról van szó csupán, hogy sokak szerint egy kis igyekezettel, adottságaim tökéletesítésével va­lamiben világbajnok lehetnék. KIFIZETŐDÖTT Visszatekintve erre a kimúlófél­ben levő esztendőre, most már el­mondhatjuk, hogy nem múlt el hiába. Ezen az őszön ugyanis főváro­sunk nagy esemény színhelye volt: vendégül látta a nyugati világ egypár hatalmas­­ pénzemberét! Világhírű bankemberek látogat­tak el hozzánk, hogy szaktudásuk­kal, tapasztalataikkal gazdagítsák a hagyományos összejövetelt, an­nak részvevőit és szemlélőit. Lehet, hogy pénzt is hoznak ... S mivel először történik meg, hogy egy szocialista országban gyűlnek össze, jól felkészültünk világszerte ismert vendégszerete­tünk jóhírének öregbítésére is: — Készültségi állapotot vezettek be a köztisztaságiak. Lehet, hogy szemetet is hordtak ... — A kereskedők parancsot kap­tak, hogy ne válogassanak, és ha valaki dollárral akar fizetni, azt is fogadják el. Kivételesen ne emlegessék a ked­ves vevő édesmamáját. — Hogy legyen egy-két olyan kiszolgáló is valamelyik fővárosi üzletben, aki tud egypár szót va­lamelyik idegen nyelven is. És akarjon is a vevővel beszél­ni... — A szállodákban nagytakarí­tást rendeztek, és ebbem az a plá­ne, hogy a kisebbekben is, holott tudták, hogy oda a tekintélyes vendégek nem látogatnak el Ám sose lehet tudni: akinek annyi pénze van, az viselkedhet néha normálisan is ... — Egy divattervezőnk a legfi­nomabb bőrökből készített model­leket, amelyeket kizárólag a jó­módú vendégnek szántunk. Magunknak úgyis hiába szántuk volna ... — Egypár kávéházunkból me­nesztették a „gyanús színvonalú zenekarokat!” A nagyvilág hatalmas pénzmág­násainak látogatása elismerés és megtiszteltetés nekünk. Elég egy bizonyíték, hogy a világ számon­­tart bennünket, és hogy kis orszá­gunk nagy tekintélynek örvend. És hogy ama pénzmágnások ná­­lunk igazán nyugodtan sétálhatnak akár gyalog is az utcán, biztonság­ban vannak. Legfeljebb bokaficamodást kap­nak a város legjobban rendben tartott főutcáján. Mi az hogy nyugodtan sétálhat­nak? Be is térhetnek bármelyik vendéglőnkbe egy hosszú lépésre! Mondom, mindenütt rem­et tet­tünk, és nincs kizárva, hogy ki­mostuk a borospoharakat is ... Fölöttébb körültekintőek vol­tunk. Kiszámítottuk például, hogy a négynapos ülésezés alatt ötmil­lió papírív fogy el, és mintegy öt­ezer ceruza is hozzá. Hogy a papírt honnan szedtük, azt még most sem tudom. Gond volt a sok vendég elhely­zése, de szerencsére igen szeré­nyek voltak: a szállodai lakosztá­lyok mellett megelégedtek bérelt­­ magánvillákkal is, és nem kér­dezték, mibe kerül, csak megle­gyen benne a legszükségesebb: tíz-húsz szobácska, eredeti művészi festmények és más ilyen encsem­­bencsem, múzeumi műérték, per­zsaszőnyegek, egypár fürdőszoba, inasok, szobalányok, kertészek és angol reggeli. Igazán nem tehetnek róla, ha egyszer — megszokták ... És, ugye mondanom sem kell, hogy ilyen villákat találtunk is! Nálunk . . ! Csak most­­ bánjuk. Mert túl olcsón adtuk őket. Puszta tízezer dollárért arra a pár napra... Bagatell . . . Alig is marad valami a tulajoknak, ha majd kifizetik a rendes havi lakbért... Egyes Mercedes-tulajdonosok is kiadták a kocsijukat bérbe. Utó­végre akinek Mercedese van sze­génynek, annak is csak élnie kell valamiből ... Különösen hogy pár napra kiesett a termelésből Egyszóval, hiba nem csúszha­tott az előkészületekbe, és az sem történhetett meg, hogy a sok kül­földi pénzember elgondolkozzon azon, hogy nem költöttünk-e a „vendéglátásra” túl sokat, vagyis — erőnkön felül . .. Mert m­•­nV)— HASZNUNK IS VOLT! Hatalmas hasznunk származott a magas ran­gú pénzemberek látogatásából! Mert mint mondtam az elején — egyes kávéházakból menesztettük a — „GYANÚS SZÍNVONALÚ ZE­nEKAROKAT”. ENGLER Katalin 1981. dec. 31.r 1982. jan. 1., 1 FELVÁSÁRLÁS HANNIBAL ANTE PORTAS! Hangya Jánosi a szövetkezeti kapu előtt. — Nyissátok már ki ezt a rozs­dás kaput. A traktorom első ke­reke türelmetlenül kapál. — Gyüvök mán na, gyüvök — csoszog ki fényes nappal az éjjeli­őr, vállán puskával — Mit akar­tok? — kérdezi. — Átadni a kukoricafelesleget. — Majd szólok az átvevőnek — visszacsoszog, puskával a vállán. Jön az átvevő, pálinkával telt literes üveg a zsebében. — Na, mit akarnak kentek? — Átadni a kukoricát... A disz­nót... A tejet... A vöröshagy­mát! — Az év utolsó napjaiban? El­késtetek. Már lezártuk a könyve­ket. — December 26-án? — Korán elkezdtétek az ünne­pelést. Józsikám! — Te csak hallgass Pista! A kukoricád még talpon van. — Csak volt. Az éjjel leszed­tem, és itt van a pótkocsiban. — Akkor vidd haza. Jó lesz a jószágnak. — A disznókat se veszed át? — Nem. Mondtam már, hogy lezártuk a könyveket. — Titeket is le kéne már zárni. — Legalább vedd át a tejet! — Vigye kend haza, és igya meg az ünnepekben — Van eszed, Józsi, nem mon­dom Én igyam a tejet, te meg a jó pálinkát?!... Nemhogy meg­kínálnál minket is vele. — Na húzzák meg! Meghúzzál úgy valahányan, hogy mire visszakerül az üveg az átvevőhöz, egy csöpp sincs benne. — Mi lesz a hagymámmal, Jó­zsikám? Nem vásárolod fel? — Azt majd felvásárolja tavasz­ra Dudva Jancsi jó pénzért! — Erdeg bújjon belétek. Titeket is fel kellene már vásárolni! PAPP Gábor

Next