Magyar Szó, 1981. december (38. évfolyam, 344-359. szám)
1981-12-31 / 359. szám
f . " k Ahogy a humorista látja Ahogy a humorista látja ★ Ahogy a humorista látja ★ Kirúgok a vámból KÖNYÖRGÖM, jön még valami abból a derült égből?! Még egy ilyen rúgás, és nem tudok a babérjaimon ülni. A 200 dináros egérfogóba ugyan nem szaladtam be, de úgy vagyok vele, hogy ez még nem az igazi! Majd ha az 1500 dináros kiléptidíjat megszavazzák, akkor már érdemes lesz elmenni külföldre koplalni, parkban aludni, és az uzsoraárfolyamon beváltott pénzemen vásárolt cuccom javát elvétetni. (Mostanában úgy szétrúgják a kofferodat, mint tyúk a búzát.) A paradicsomot nem paszírozzák így, ahogy te a dupla szűrőn átszivárgós. (Amit amott nem szabad kivinni, azt emitt nem szabad behozni. A lista olyan hosszú, hogy a vége a ködbe vész.) Mire ösztönzi ez a kétoldali árustopp az embert? Arra, hogy a pénzét az utolsó fityingig elverje odaki. Na már most, ha autóval vagy, italra nem lehet — tehát nőkre! Bezzeg a gondosan szerkesztett tilalomjegyzéken elfelejtették feltüntetni: hány nőt adnak ezerötért? Szerintem, elég keveset... Ha dugni kell, hát dugni kell! A boldogságra vágyó turista a kalapbélésben akkreditálja a különbözetet. Amennyiben a vámon kapják vagy a felesége rájön — hát olyan erkölcsös marad, mint a sicc! Ami azonban igazán fáj, az az, hogy a megszorítások nem vonatkoznak mindenkire. A külföldit, az átmenetileg hazalátogatót nem érintik. Hajaj, lassan már nevem se lesz — én leszek a vonatkozó névmás! Komoly népek erre azt mondhatnák, hogy süket demagóg duma. Minden ilyen és hasonló intézkedés a gazdaság megegészségesedését szolgálja. Végeredményben engem akarnak ellátni, nem a bajomat. Lemondás nélkül nincs előrehaladás. (Helyes! Mondjon le mindenki, aki eltolt valamit. .. Csak — a torlódás elkerülése végett — ne egyszerre!) Meggyőzzek! De azért hadd duzzogjak egy cseppecskét, ha már itt állok sehová menve, és szemmel láthatólag messze ellátatlanul (újabban könyvből, folyóiratból is). Igaz, a duzzogás luxus — de inkább fizetem érte a vámot! KOPECZKY László Nemkívánt törlendő! DOLGOZATOM trágya ... vagy mit beszélek, tárgya ... bár a bakit Freud Zsiga alkalmasint simán megmagyarázná a tudatalattival, a tárgy ugyanis nagyon sokáig szoros kapcsolatban állott a trágyával, az izé ... khm... az emberivel. Vagy mondjam finomabban: elmélkedésem homlokterében az a papirosfajta van, ami nincsen. Kimondtam! Micsoda megkönynyebbülés! Pedig kerek huszonöt éve pusztítom a papírt. Nyilvánosan. Nagy elődömmel, Gábor Andorral azt is mondhatnám: Jaj, mennyit írtam szörnyűt, véreset bús népemnek...! Legföljebb az igét kellene módosítani. Csak kicsinyég. (A r betű a végén marad!...) De most látom, nem vihettem én valami sokra, hiszen nemcsak hogy külön bejáratú, hivatali, saját angolmicsodára nem tettem szert (ejnye, már megint majdnem megbotlottam!), ám nevem még azon főnökféleségük listáján sem szerepel, akiknek ezekben a papírínséges időkben hetente kijár a személyi egy csomag papirusz. Bele lehet-e nyugodni abba, hogy toalettpapír pedig nincsen? Igaz, az ember nem született bele (vele), és nagyon sokáig megvolt nélküle is. Sőt, a kukoricát is mindössze fél évezrede hoztuk be (akkor még nem voltak behozatali korlátozások), ám annak használati utasítását is alighanem valamely gyógyszergyárunk honoráris fordítója ferdítette nyelvünkre, mert totál félreértettük. Aki nem hiszi, ne kukoricázzon, üsse fel a lexikont a k betűnél, kukorica címszó alatt szépen olvashatja: a papír, illetve cellulóz gyártására a szar (aláhúzva és ékezettel) használandó — csuháról és csutkáról szó nincs! De mi a papírt inkább a tölgyfaerdők irtásából nyertük, amíg nyerük. S amíg volt, pocsékoltuk, ahogy értük. Megesett, hogy dohányt csavartunk bele. Vagy ha rendeltetésszerűen használtuk, az már nem jutott eszünkbe, hogy több izé, mint papír, és jó lenne a jövőre is gondolni, és felhasználni mind a két oldalát. De mindez késő bánat. Oda jutottunk, hogy toalettpapír nincs, és izé után szembe kell nézni a tényekkel. Ezt teszem jómagam is. Aztán előveszem a Mi kéne ha véna elnevezésű ankétlapot, és nagyot röhögök a csupa nagybetűs felszólításon: NEMKÍVÁNT TÖRLENDŐ! S ami hátránynak látszik, azt előnnyé fordítom, így legalább sokkal nagyobb nyomatékkal mondhatom azoknak, akikre haragszom, hogy micsináljanak a micsodámmal. PINTÉR Lajos Eskü áramügyben ESKÜSZÖM az Áramelosztó Vállalat igazgatójának életére, hogy 1982-ben kevesebb áramot fogyasztok. Elég a pazarlásból, a forró vízben való lubickolásból, az éjjel-nappali főzésből, a szüntelen rádiózásból, a televízió állandó lármázásából! Kezdem azzal, hogy hideg vízben mosdok. Az orvosok, akik kizárólag meleg vízben mosdanak, már régen megállapították, hogy a hideg víz egészségesebb, növeli az életerőt, a mozgékonyságot és frisseséget, s megedz, megvéd attól a náthától, amelyet a hideg vízben való mosdás okoz. Előnye az is, hogy a bojlert nyugodtan kikapcsolhatjuk, sőt el is adhatjuk. Megfogadom, ezentúl gyakrabban eszem hideg ételt, hogy ne legyen szükség a villanytűzhely bekapcsolására. Délben azt a bizonyos meleg ételadagot az üzemi étkezdében eszem meg, otthon viszont a hidegbüféből kosztolok. Reggelire, tízóraira, uzsonnára és vacsorára hideg felvágottat és hideg italokat fogyasztok. Családi perpatvarok során hidegtálat vágunk egymás fejéhez. A villanytűzhely ily módon teljesen feleslegessé válik. Eladhatjuk az ócskapiacon, eseteg odaajándékozhatjuk valakinek bosszúból, hadd fizessen nagy villanyszámlát, ígérem, nem fűtök villannyal 1982-ben. Hideg szobában alszom, hideg szobában dolgozom, hideg szobában vacogtatom a fogamat. A televíziókészüléket leszerelem. A jobb műsorokat a barátoknál, szomszédoknál is nézhetem. Úgysem zavarom őket, legföljebb csak kétszer-háromszor évente. A rádióműsort telepes készülékkel fogom. Kis készülékből a nagy világproblémák is kisebbnek tűnnek. A csillárból kicsavarom az égőket, az éjjeli lámpát pedig felajánlom a Vakok Intézetének. Esküszöm, hogy 1982 folyamán mindössze egy huszonötös égő fog világítani, a mellékhelyiségekben meg kizárólag zseblámpát használok. Ha eskümet, fogadalmamat és ígéretemet megtartom, biztos vagyok abban, hogy nálam kisebb lesz a fogyasztás, de abban is, hogy az Áramelosztó Vállalatban nagyobb lesz a személyi jövedelem. BOGDÁNFI Sándor MAGYAR SZÓ Növelem a kivitelt Csupán a jelszót kell elmondani: tedd ki, hadd hűljön — és én mesterien csinálom. Viszem ki, hűlni. Növelem a kivitelt. Sajnos, sokszor valaki visszahozza ugyanazt felmelegítve, aztán dicsekszik, mintha eredeti dologról lenne szó. Ilyenkor még az sem vigasztal, hogy ezt csinálják hivatalos, vállalati szinten is, és olyankor tényleg szó van eredetiről is (eredeti a valuta, amit kiadunk feleslegesen). Sokszor hasznos kivinni valamit, hogy meghűljön. Egyes vendéglőkben például ha az ember kiteszi a kávét hűlni, aztán belenéz a hideg csészébe, igencsak meglepődik. Hagyjuk azonban a kávét, mert amiatt már magamat is kitettem hűlni (sorban álltam a bolt előtt). Sajnos, elfelejtettem tervet készíteni és így nem tudom követni a fejleményeket, vagyis azt, hogy milyen arányban növelem a kivitelt, és azt sem tudom majd, mikor teljesítem túl. Mindenesetre azért igyekszem. Az időjárás is nekem dolgozik, csupán a kivitel az én feladatom és hűlnek a dolgok a hidegen. Úgy érzem, azzal is sürgősen el kell dicsekednem, hogy jeget még nem vittem ki hűlni, sőt még havat se, és hideg vizet is csak egyszer. Ez az egy apróbb hibám azonban, úgy érzem, megbocsátható, annál inkább, mert a puha valamit (a vizet) nem azért vittem ki, hogy megkeményedjen, aztán úgy átdolgozva, meghűtve, megfogyasztva, tehát keményen (esetleg kemény valutáért visszavéve) visszahozzam és használjam valami forró dologban (például tea vagy grogg). Mindössze egyszerű tévedésről volt szó. Persze azt megígérhetem, hogy ha nem okulok a hibámon és máskor ilyeneket tévedek (vagy írok még egy ilyen rossz írást), még jobban növelem a kivitelemet és kiteszem magamat is, hadd hűljek. KREKOVICS Ferenc NÖVELEM és még növelném is, csak hát. .. Azért nem kötelező mindjárt arra gondolni. Tudom, most az az időszerű, az okozza a gondokat, a fejfájást, a hosszú üléseket, meg mást is — de éppen ezt a mást is figyelembe kell venni. Arról van szó csupán, hogy sokak szerint egy kis igyekezettel, adottságaim tökéletesítésével valamiben világbajnok lehetnék. KIFIZETŐDÖTT Visszatekintve erre a kimúlófélben levő esztendőre, most már elmondhatjuk, hogy nem múlt el hiába. Ezen az őszön ugyanis fővárosunk nagy esemény színhelye volt: vendégül látta a nyugati világ egypár hatalmas pénzemberét! Világhírű bankemberek látogattak el hozzánk, hogy szaktudásukkal, tapasztalataikkal gazdagítsák a hagyományos összejövetelt, annak részvevőit és szemlélőit. Lehet, hogy pénzt is hoznak ... S mivel először történik meg, hogy egy szocialista országban gyűlnek össze, jól felkészültünk világszerte ismert vendégszeretetünk jóhírének öregbítésére is: — Készültségi állapotot vezettek be a köztisztaságiak. Lehet, hogy szemetet is hordtak ... — A kereskedők parancsot kaptak, hogy ne válogassanak, és ha valaki dollárral akar fizetni, azt is fogadják el. Kivételesen ne emlegessék a kedves vevő édesmamáját. — Hogy legyen egy-két olyan kiszolgáló is valamelyik fővárosi üzletben, aki tud egypár szót valamelyik idegen nyelven is. És akarjon is a vevővel beszélni... — A szállodákban nagytakarítást rendeztek, és ebbem az a pláne, hogy a kisebbekben is, holott tudták, hogy oda a tekintélyes vendégek nem látogatnak el Ám sose lehet tudni: akinek annyi pénze van, az viselkedhet néha normálisan is ... — Egy divattervezőnk a legfinomabb bőrökből készített modelleket, amelyeket kizárólag a jómódú vendégnek szántunk. Magunknak úgyis hiába szántuk volna ... — Egypár kávéházunkból menesztették a „gyanús színvonalú zenekarokat!” A nagyvilág hatalmas pénzmágnásainak látogatása elismerés és megtiszteltetés nekünk. Elég egy bizonyíték, hogy a világ számontart bennünket, és hogy kis országunk nagy tekintélynek örvend. És hogy ama pénzmágnások nálunk igazán nyugodtan sétálhatnak akár gyalog is az utcán, biztonságban vannak. Legfeljebb bokaficamodást kapnak a város legjobban rendben tartott főutcáján. Mi az hogy nyugodtan sétálhatnak? Be is térhetnek bármelyik vendéglőnkbe egy hosszú lépésre! Mondom, mindenütt remet tettünk, és nincs kizárva, hogy kimostuk a borospoharakat is ... Fölöttébb körültekintőek voltunk. Kiszámítottuk például, hogy a négynapos ülésezés alatt ötmillió papírív fogy el, és mintegy ötezer ceruza is hozzá. Hogy a papírt honnan szedtük, azt még most sem tudom. Gond volt a sok vendég elhelyzése, de szerencsére igen szerények voltak: a szállodai lakosztályok mellett megelégedtek bérelt magánvillákkal is, és nem kérdezték, mibe kerül, csak meglegyen benne a legszükségesebb: tíz-húsz szobácska, eredeti művészi festmények és más ilyen encsembencsem, múzeumi műérték, perzsaszőnyegek, egypár fürdőszoba, inasok, szobalányok, kertészek és angol reggeli. Igazán nem tehetnek róla, ha egyszer — megszokták ... És, ugye mondanom sem kell, hogy ilyen villákat találtunk is! Nálunk . . ! Csak most bánjuk. Mert túl olcsón adtuk őket. Puszta tízezer dollárért arra a pár napra... Bagatell . . . Alig is marad valami a tulajoknak, ha majd kifizetik a rendes havi lakbért... Egyes Mercedes-tulajdonosok is kiadták a kocsijukat bérbe. Utóvégre akinek Mercedese van szegénynek, annak is csak élnie kell valamiből ... Különösen hogy pár napra kiesett a termelésből Egyszóval, hiba nem csúszhatott az előkészületekbe, és az sem történhetett meg, hogy a sok külföldi pénzember elgondolkozzon azon, hogy nem költöttünk-e a „vendéglátásra” túl sokat, vagyis — erőnkön felül . .. Mert m•nV)— HASZNUNK IS VOLT! Hatalmas hasznunk származott a magas rangú pénzemberek látogatásából! Mert mint mondtam az elején — egyes kávéházakból menesztettük a — „GYANÚS SZÍNVONALÚ ZEnEKAROKAT”. ENGLER Katalin 1981. dec. 31.r 1982. jan. 1., 1 FELVÁSÁRLÁS HANNIBAL ANTE PORTAS! Hangya Jánosi a szövetkezeti kapu előtt. — Nyissátok már ki ezt a rozsdás kaput. A traktorom első kereke türelmetlenül kapál. — Gyüvök mán na, gyüvök — csoszog ki fényes nappal az éjjeliőr, vállán puskával — Mit akartok? — kérdezi. — Átadni a kukoricafelesleget. — Majd szólok az átvevőnek — visszacsoszog, puskával a vállán. Jön az átvevő, pálinkával telt literes üveg a zsebében. — Na, mit akarnak kentek? — Átadni a kukoricát... A disznót... A tejet... A vöröshagymát! — Az év utolsó napjaiban? Elkéstetek. Már lezártuk a könyveket. — December 26-án? — Korán elkezdtétek az ünnepelést. Józsikám! — Te csak hallgass Pista! A kukoricád még talpon van. — Csak volt. Az éjjel leszedtem, és itt van a pótkocsiban. — Akkor vidd haza. Jó lesz a jószágnak. — A disznókat se veszed át? — Nem. Mondtam már, hogy lezártuk a könyveket. — Titeket is le kéne már zárni. — Legalább vedd át a tejet! — Vigye kend haza, és igya meg az ünnepekben — Van eszed, Józsi, nem mondom Én igyam a tejet, te meg a jó pálinkát?!... Nemhogy megkínálnál minket is vele. — Na húzzák meg! Meghúzzál úgy valahányan, hogy mire visszakerül az üveg az átvevőhöz, egy csöpp sincs benne. — Mi lesz a hagymámmal, Józsikám? Nem vásárolod fel? — Azt majd felvásárolja tavaszra Dudva Jancsi jó pénzért! — Erdeg bújjon belétek. Titeket is fel kellene már vásárolni! PAPP Gábor