Magyar Szó, 1983. február (40. évfolyam, 30-44. szám)
1983-02-01 / 30. szám
1983. február 1., kedd MAGYAR SZÓ NYUGDÍJASOK OLDALA Negyed évszázad humanitás A Rokkantak Szövetségének újvidéki szervezete az idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját — Radoslava Otic szociális gondozóval beszélgettünk — A szövetségnek városunkban mintegy nyolcezer tagja van. Hét községi és 72 helyi alapszervezetben fejti ki tevékenységét. Küldöttei révén képviselve van a rokkantsági és nyugdíjbiztosítási érdekközösségben, és más községi társadalmi-politikai fórumokban. — Mit valósítottak meg eddig? — A szövetség feladatköre sokrétű. Radoslava Otic elmondta, hogy a rokkantak három kategóriájában sorolt tagságának viselik gondját. Az első a nyugdíjazott rokkantak kategóriája, a második a fél munkaidővel foglalkoztatottaké, a harmadik pedig a teljes munkaidővel dolgozó tagság. Számukra munkaképességüknek megfelelő beosztást igyekeznek biztosítani. — A rokkantság fogalma is eléggé viszonylagos. Nemcsak azokról van szó, akiknek üzemi, vagy közúti baleset következtében romlott meg egészségi állapota, illetve csökkent a munkaképessége. Ide tartozik a szellemileg fogyatékos gyerekek problémája is. Szövetségünk velük is foglalkozik. Azon fáradozunk, hogy őket is bevonjuk társadalmunk dolgozó tagjainak soraiba, természetesen olyan munkakörbe, ahol nem érheti őket valamilyen baleset. Újvidéken például a kenderfeldolgozó üzemben találtak számukra ilyen munkahelyeket. Az ott dolgozó csökkent munkaképességűek tulajdonképpen társadalmunk teljesen rehabilitált, teljes értékű tagjai. — Mi a helyzet a szakmai átképzés terén? — Ezen a téren esetenként járunk el. Igyekszünk odahatni, hogy a munkaszervezetek maguk oldják meg az átképezés problémáját, illetve helyezzék a csökkent munkaképességűeket megfelelő munkahelyre. — Régebben egyes munkaszervezetek igyekeztek idő előtti nyugdíjaztatással megszabadulni a rokkant dolgozótól? — Igen, de ez helytelen gyakorlat volt. Sok olyan dolgozó került nyugállományba, aki szaktudásával és szakmai gyakorlatával ki tudta volna venni a részét a hasznos munkából. Talán tudatosodott az is, hogy a rokkantakat rehabilitálni kell, mert társadalmunknak is szüksége van munkájukra és a rokkant ember számára sem közömbös, hogy megkeresi-e a kenyerét, vagy pedig a közösség gondoskodására szorul. A szövetség anyagi lehetőségeihez mérten igyekszik javítani tagjainak erőnlétén is. Minden évben kedvezményesen gyógyfürdőbe, üdülésre küldi rászoruló tagjait. A javaslatokat a községi, illetve az alapszervezetek adják. A szövetség újvidéki szervezetének sportegyesülete is van, a Fruska gora. Tagjai ingyenesen vehetik igénybe a városi uszodát, a tekepályát, a vásártéri sportcsarnokot, a céllövöldét. Sakkozói országos és nemzetközi vetélkedőkön is részt vettek, sőt díjakat nyertek. A városi szervezet eljár a rokkantak lakásproblémáinak megoldásában is. Az idén több mint 400 esetben véleményezte a lakást igénylő rokkantak kérelmét. Az elmúlt évet nemzetközi viszonylatban is az idősek és a rokkantak évének nyilvánították. Az újvidéki szervezet ezt figyelembe vette jubileumi programjában. Sor kerül a városközi kapcsolatok kialakítására is. Nem maradnak el a hasznos kezdeményezések sem. Erre sok jó példa szolgálhat útmutatásként. Egyes fejlett országokban még a városrendezési tervekben is figyelembe veszik a rokkantak igényeit. Nyugat-Németországban, például, újabban csak olyan lifteket lehet beépíteni az épületekbe, amelyeken elfér a tolószék, a középületeknél pedig a bejárati lépcsők mellett lejtős feljárót is kell építeni. A rokkantak világnapját, március 30-án, a városunkban is megünneplik. —ich— Ismét a dobogón Az amatőrizmusnak hagyománya van Ostojicevón Ostojicevó azok közé a települések közé tartozik, ahol a helyi közösségben mozgalmas a sportélet, a társadalmi-politikai munka és az utóbbi időben a művelődési élet is felélénkült. A több mint 5000 lakosú településen szerbek, magyarok, szlovákok és más nemzetiségek élnek testvéri egyetértésben. A faluban három művelődési egyesület is tevékenykedett, gazdag programot nyújtva a falu lakosságának. A hetvenes évektől kezdve visszaesés volt tapasztalható, s most vagy két éve ismét megmozdult a falu lakossága. A televízióban is szerepeltek, a Tudás—hatalom című vetélkedőben vett részt. A művelődési élet is fellendülőben van. A kultúréletet Miklós Erzsébet nyugdíjas tanárnő vezeti a népdalkórus sikert sikerre halmoz. Beszélgetésünk során a nyugdíjas tanárnő a következőket mondta: — Pályám elején 1950-ben tanítónőként részt vettem az iskolán belüli és iskolán kívüli társadalmi munkában. A legkisebb sikereknek is örültem, s örültünk valamennyien a kollektívában, a faluban. Színjátszó csoportokat, énekkarokat, szavalócsoportot, népitánc-csoportot vezettem. Ez természetes volt, mindenki a legjobb tudását adta és tiszteletdíjra nem is gondoltunk. Ezután Jázován, majd Szabadkán dolgoztam, s ekkor a családi elfoglaltságom miatt csak a nevelőmunkának élhettem. Amikor 1961-ben visszakerültem Ostojicevóra szomorúan tapasztaltam, hogy a művelődési élet nagyon visszaesett. Nem csüggedtem, tudtam, hogy olyan generációkat kell az iskolában nevelnünk, akik majd az iskola befejezése után is folytatják tevékenységüket. Megkezdődött a munka és bizonyos elismerések megszervezésével jogot szereztünk arra, hogy a televízió nálunk nyilvános műsort szervezzen. A Tudás,hatalom című vetélkedőben a művelődési csoportokban is be kellett mutatkozni, az utóbbi időben vendégszereplést is vállalunk a közeli településeken. Volt-e probléma a szervezéssel? — Előbb elbeszélgettem azokkal az emberekkel, asszonyokkal, akik zömmel diákjaim voltak. Készségesen vállalták a feladatokat. Biztos voltam benne, hogy az embereknek hiányzott a nyilvános szereplés, a vendégszereplés. A családi ház, a szoba, a TV, rádió, munkahely, a termőföld nem nyújt mindent az embernek, ez a tevékenység kiegészíti társadalmi énjét, s így jöttek, s jönnek ma is szorgalmasan a próbákra. — Mivel nyugdíjas vagyok, úgy állítom be szabad időmet, ahogy nekem a legjobban megfelel, és a próbákat is akkor tartjuk, amikor mindenkinek a legideálisabb. Problémáink vannak a próbára alkalmas teremmel, mert az új otthonban nincs gondnok, s állandóan a kulcs után kell szaladgálni. Bízom abban, hogy a helyi iroda házában kapunk mi is állandó termet, s akkor a tevékenység javul, mind a számosság, mind a minőség tekintetében. Tagja-e a nyugdíjasok egyesületének? — Még nem. A zentai nyugdíjasok egyesületével próbálkoztam kapcsolatot teremteni, ott szervezettebb munka folyik és vannak kedvezmények, amelyek nekem is jól jönnének. Milyen a kapcsolata az iskolával, ahol dolgozott? — A tanüggyel szakítottam, de be-be nézek az iskolába olykor meg is látogatnak kollégáim, kolléganőim, ez természetesen ragvén kellemes érzés. A többi időmet társadalmi munkával töltöm, s igazán mondhatom, mozgalmas, s egyáltalán nem érzem, hogy valahogy félre kellene állnom, vagy hogy félre állítanak, mert nyugdíjba vonultam. — Ön szerint hogyan lehetne gazdagabbá tenni a falu művelődési életét? — Bekapcsolni a nyugdíjasokat valamilyen tevékenységi formába, hiszen ők zömmel ráérnek, s igénylik is azt, bár kissé szégyenlősek. A másik megoldás az, hogyaz iskolából (általános és középiskolákból) felkarolni azokat a fiatalokat, akik valamilyen művelődési csoportban részt vettek, s akkor több szórakozási lehetőségnek örvendhetnénk az elkövetkező években. VIOLA János Néhány évvel ezelőtt terjedelmes riportot írt a felsőhegyi Blahó Béláról lapunk neves író-riportere. Akkor a vesszőseprőről és munkájáról faggata. Azóta Béla bácsi a jól megérdemelt pihenőre vonult. Letette a seprőt és a lapátot, s a zentai Közművesítési Munkaszervezetet már csak vendégként keresi fel. — Házziállatokat tenyésztek, néhány birkát, sertést, de a kedvencem, a Luca — mondta és már vezette is az istállóba, ahol a másfél hónapos kisborjú nagyokat döfött anyja tőgyén. — December 13- án jött a világra, ezért kapta a Luca nevét. Nagyon szeretek az állatokkal foglalkozni, de őszintén szólva a tartásukról némi nyugdíjpótlék is kikerül. b-h Bár szokatlanul enyhe a tél a tüzelőre mégis szükség van, s ennek beszerzése mindenkinek gondot okoz. A nyugdíjasok és az idős személyek elsőbbséget élveznek a téli tüzelőanyag beszerzésekor az idén mégsem tudtak minden igénynek eleget tenni. Újvidéken a helyi közösségekben összeírták az idős személyeket és fűtőolaj vásárláskor soron kívül megtöltötték kannájukat. Néhány hete, hogy a gázforgalmazó vállalat hetente szintén bizonyos mennyiségű palackolt gázt juttatak a nyugdíjasoknak, s ezt a Posta utcai székházban lehet megvenni, háztartásonként két palackot egyszerre. Tűzifát elegendőt tudott biztosítani a városközi illetékes szervezet bizottsága. Ötszázötven család 1235 köbméter tűzifát kért és ezt le is szállították. A szénellátás azonban akadozott és a megrendelt és kifizetett 2103 tonna lignitből 1586 tonnát kaptak meg a nyugdíjasok és még mintegy 130 tonna kőszén leszállítására várakoznak. Összesen 750 nyugdíjas háztartás szerette volna ily módon megoldani a tüzelőellátást, de eddig csak 551-nek sikerült beszerezni. Képünkön a megérkezett tűzifát hordják be a boldog tulajdonosok. (sz) Régiségek társasában gomborban, az egykori Fló- rián utcában — a Flórián- I ^ ■* szoborral szemben, amit megtépáztak, leromboltak a fenegyerekek — lakik — HO..VÁT Péter nyugdíjas szabómester. A házban van az egykori üzlethelyiség is. Immár nyolcadik éve nem vette kezébe a tűt, a cérnát. Ma a cégtáblán is más név áll, az övé lekerült onnan, csak az emlékek ködös képzeletében élnek az inas-, segéd- és mesterévek. — Negyvenhat évig voltam a szabómester. Égert József, ismert zombori szabómesternél tanultam, nála tanultam a mesterséget. Harminckét évig dolgoztam kisiparosként, üzletem volt. Most 4800 dináros nyugdíjam van. Hogy kevés-e? Erről ne kérdezzenek semmit. Amikor megkaptam az első nyugdíjamat, akkor még nagyobb volt a pénz értéke, de ma már egészen már a helyzet. Talán meg kellene határozni egy olyan méltányos összeget, amiből a férj és a feleség tisztességesen megélhet — mondja Péter bácsi, majd erős dioptriájú szemüvegéről letörli a párát. — Amint látja a sok szabástól va írástól, és éjjelezéstől meggyengült a szemem. Voltak idők, amikor az áramszünet huzamos ideig tartott. Ilyenkor petróleum- vagy gázlámpánál dolgozunk. Feleségem is segített, mert a kisiparos egyik legfontosabb erénye a pontos és jó munka. Péter bácsit az elmúlt évek során többször megműtötték, látása azonban nem javult. Ma is csak is harmincöt százalékos a látása. Az unalmas napokat régiségek után kutatva tölti el, rendszerezi, tisztítgatja őket, így is értelmet ad saját életének, gyorsabban múlik az idő. — Mit jelent a régiségek .,társasága"? — Nem látok jól, mással nem foglalkozhatom. Úgy gondoltam, égi tárgyakat keres gyűjtök és akit érdekel, annak eladom. Amikor híre kelt, hogy én megvásárolom a régiségeket, sokan eljöttek, elhozták, amit úgy vélték, erre nincs szükség a házban. Voltak értékes könyvek, faliórák, rokkák, ezüstveretű tárgyak, stílbútorok stb. A régiségek társasága igazi „baráti kört’’ font körém. Tisztítom, rendbe hozom a megsérülteket. Olyanok, mint az igazi barátok ... múlik az idő ... Az idős, egykori szabómester nem sokat keres a régi tárgyakon, ő inkább úgy veszi, mintha munka lenne, amit mintegy fél évszázad alatt nem különböztetett meg a szórakozástól. Pedig fiatalkorában arra is jutott idő. — A két világháború között, amikor a magyar színdarab bemutatását szerbhorvát darabnak kellett megelőznie, engem is fölkértek, játsszak az egyfelvonásosokban. Több alkalommal részt vettem az akkor Vadászkürt Szállóban megtartott délszláv présán. Tagja voltam a magyar művelődési egyesület legényegyletének, kórusának is. Közvetlen a háború utáni években szívesen vállaltam a munkát a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben, amely a régi zombori magyar egyesületből nőtt ki. Tizenöt-húsz éve azonban, amióta eljárt fölöttem az idő, ilyen tisztséget nem vállalhattam — meséli a pergő szavú Péter bácsi. — Szívesen együttműködnek a zomboriak Péter bácsival? — Zárkózottak, mert sok a tolvaj, aki becsapja őket, azért nem szívesen engedik be az embereket a házba,ahol sok szép, régi holmi van mén. Nagy értéket kivittek a külföldön dolgozó honfitársaink. Mivel csökkent a látásom most tapintással a Vavitom men milyen a tárgy. Ittről készült és müyen értékű lehet..., csinálom amíg bírom. Tavaszra, ha felmelegszik az ifje a Flórián pácai gesztenyefák Triviránoznak. Péter bácsi ismét fölállítja rögtönzött asztalát, Vljkor illnek a gyűjtemények, a régi tárgyak, hogy gazdát cseréljenek P. M. Horvát Péter (P. M. fölv.) 15