Magyar Szó, 1983. július (40. évfolyam, 193-208. szám)

1983-07-24 / 201. szám

1983. július 24., vasárnap Hétvégi liirislaliiiliám (Tengerparti levél a Magyar Szónak) Isztria, 1983. július A turistaidény kellős közepén vagyunk, és a tengerparti üdü­lők alkalmazottai alighanem már­is elégedetten dörzsölik a kezü­ket, mert sokkal több külföldi és hazai vendég érkezett az Ad­riára, mint amennyire a tavalyi nehézségek után akár a legderű­látóbbak is számítani mertek volna. Legalábbis ez a helyzet az Isztriai-félszigeten és a Kvarner­­öböl szigetein. A hétvégén, azaz szombaton és vasárnap érkezett évi pihenőjére a turisták leg­újabb hulláma, mégpedig olyan nagy számban, hogy az Isztriai­­félsziget fő útvonalain és útelága­zásain időről időre forgalmi du­gók keletkeznek, a szárazföld és a szigetek között közlekedő komp­hajók pedig nem győzték átszál­lítani a rengeteg utast, autót és motorkerékpárt. A Rab, Cres, Pag és Lošinj szigetére igyekvők órá­kat vártak az átkelésre, annak ellenére, hogy a komphajók éj­jel-nappal közlekedtek. Legna­gyobb volt a forgalom Jablanica és Stara Novaija között, ahol öt­hat órás volt a várakozási idő, és, még az utasoknak is alig akadt hely a kompon, nemhogy az autóknak. A legújabb turistahullám — legalábbis tömegében — a régi szép időkre emlékezteti a hely­belieket, amikoris a félszigeten nagyítóval sem lehetett szabad helyet találni. Egyes becslések szerint Isztriában jelenleg mint­egy 200—210 000 turista üdül. Sok nyaralóhelyen, mint például Pulán, ahol a filmfesztiválra ér­kezők is sok helyet foglalnak, már csak sátortáborokban található szabad hely, mert a szállók mind megteltek. Hasonlóan zsúfolt a Novi Grad-i riviéra, ahol a tu­ristairodák szakemberei ötven­ezerre becsülik az üdülők számát a szállodák, kempingek, és a fi­­zetővendég-szob­állat befogadóké­pessége pedig 60 000 fő. Rab szi­getén körülbelül 19 000-en nya­ralnak, és ez a tavalyi forgalom­nak felel meg. Cres és Lošinj szigetén, valamint Crkvenicán, Vinodolskin és a hozzájuk tarto­zó tengerparti részen több mint háromszázezerre tehető a vendé­gek száma, ami egyben annyit je­lent, hogy a tengerpartnak ezen a szakaszán még mintegy 80 000 szabad hely van. A korábbi évekhez hasonlóan, legalábbis a gépkocsik rendszám­­táblájáról ítélve az idén is több a külföldi vendég, mint a hazai. Közülük kétségtelenül a néme­tek állnak az első helyen, utánuk pedig az olaszok következnek. Péntektől vasárnap estig, vagyis július 15-e és 17-e között az olasz—jugoszláv határon mintegy 90 000 külföldi jött az országba. Ami az ellátást illeti, az üzle­tekben minden létfontosságú élel­miszercikk, kenyér, hús, tej, és tejtermékek, gyümölcs és zöld­ségféle a nap minden szakában kapható. Kávé és mosópor azon­ban itt sincs mutatóban sem, és kozmetikai cikkekben sem válo­gathat a vásárló, sőt annak is tanúi voltunk, hogy a gyógyszer­­tárban az orvosságért várakozók közül néhányan csak bátorítást k­aptak: jöjjön el két nap múlva. Az árak felemásak, ami any­­nyit jelent, hogy van amiért a tavalyinak a kétszeresét kell fi­zetni, így például egyes sátortá­borokban megduplázódott az egy személyre jutó napi összeg, ugyanakkor egészen szolid, kelle­mes vendéglőkben 30 dinárért kapható hűtött sör. 19 dinárért presszókávé, a piacon és üzle­tekben 40—50 dinár a paradi­csom, 80—120 dinár az őszibarack, a paprika, a dinnye, a sárgadiny­­nye kilója. HORNOK Ferenc MAGYAR SZÓ BELPOLITIKA 9 Változik Topolya arculata Az erőltetett város,iasodni aka­rás oda vezetett, hogy a város tá­­nézéséről, tisztántartásáról minden­ki megfeledkezett. Nem egyszer hangzott el, hogy a valamikori hangulatos és nem utolsó sorban tiszta kis város az idők folyamán Vajdaság egyik legelhanyagoltabb településévé vált. Persze, a ren­dezetlenséget volt mire fogni fő­leg arra, hogy ahol nagy építke­zések folynak, ott elkerülhetetlen a rendetlenség is. Sajnos, az igaz­sághoz tartozik, hogy Topolyán az építkezéseket mindig bontás előz­te meg, s ez a tény még nagyobb magyarázkodási lehetőséget bizto­sított a helyzet indoklására. De úgy tűnik, hogy a város pol­gárai s nem utolsósorban a köz­ségi képviselő-testület városrende­zési bizottságának alkalmazottai megelégelték az áldatlan helyze­tet. Ugyanis az idén már szemmel látható előrehaladás tapasztalható ezen a téren. Rendbe teszik az el­hanyagolt házakat, meszelnek, met­szik a sövényt, rendezik a zöld övezeteket. — Türelmes hozzáállással évek hosszú során sikerült tönkre ten­nünk a várost — mondja VER­­BÁSZI András, a bizottság elnöke. — Persze, most már mindenki azon van, hogy változtassunk a helyze­ten. Igaz, bizottságunk alapvető feladata, nem a város karbantar­tása, tisztítása, rendezése, hanem az, hogy mindezeket a dolgokat fi­gyelemmel kísérjük, hogy mind­ezekre felügyeljünk­­ A város kinézése, az utóbbi idők erőfeszítésének ellenére is még siralmas. — Igen, ehhez nem fér kétség. Sok épület még mindig elhanya­golt, a zöld övezetek úgyszintén, a tisztaság sok kívánnivalót hagy maga után. Hogy ez így van, azért senki más, csak a topolyaiak fe­lelősek. Természetesen az építészek és a tervezők. — Közismertek vagyunk arról, hogy itt valamit építeni szándé­koztunk, akkor először néhány épü­letet, megjegyzem hogy még hasz­nálható épületet bontottunk le. Ez­zel megbolygattuk a város már ki­alakult képét. Az új épületeket pedig nem idomítottuk a régiek­hez. A modernizáció bűvkörébe estünk, nem vezettünk számot ar­ról, hogy a modernizációnak is van­nak bizonyos követelményei, ott is van valami rend, rendszer. Ezen kívüli arról sem vezettünk szá­mot, hogy értékesnek mondható épületeket ítéltünk lebontásra ahe­lyett, hogy azokat rendbe tettük volna. Terveink szerint arra tö­rekszünk, hogy minden arra ér­demes épületet ezentúl megment­sünk. Persze, mindez bizonyos kö­vetelményekkel jár. A városren­dezőkkel elkészítettünk egy ter­vet, amely választ adott arra, ho­gyan kell kinéznie a főutcának. A terv elkészült, s mi ennek alap­ján a háztulajdonosokkal megbe­szélést folytattunk arról, miként kellene adaptálniuk épületeiket. A beszélgetések során még azt is megbeszéljük, milyen színűre fes­sék házukat. A megbeszélések ered­ménnyel járnak, s már látható a változás is. Több magánházat újjá varázsoltak, s ugyanezt mondha­tom el a szövetkezet, a Planika, valamint a Forum üzletelyiségeiről is. Meg kell említenem, hogy bi­zottságunk szakemberének közben­járására sikerült megmentenünk és újjávarázsolnunk az első topolyai montázsházat is, amelyet sokan már lebontásra ítéltek volna.­­ A bontás megakadályozása egyben spórolás is. — Minden bizonnyal. Végre rá kell döbbennünk, hogy anyagilag nem állunk úgy, hogy minden régi helyett új épületet varázsol­junk elő. Ez egyébként sem lenne, sem gazdaságos, sem célszerű. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a régi épületeket is lehet használni, de ehhez persze ezek­ről az épületekről is gondot kell viselnünk. Mert sajnos Topolyán eddig a régi épületekről senki sem vezetett gondot. Most bizottságunk egy fiatal építészmérnök, Harkai Imre személyében kitűnő szakem­berre talált, aki nem csak a szak­májának, hanem elsősorban a vá­rosnak él. Vagyis számára nem mindegy, hogyan és miként néz ki Topolya. Egyébként megjegy­zendő, hogy a mostani városszépí­­tési akció iránt legnagyobb meg­értést a magánház tulajdonosok tanúsítják, míg a munkaszerveze­tek immel-ámmal viszonyulnak hozzá. Épp ezért megtörténhet, hogy büntetésekhez is folyamo­dunk. • A város tisztasága még min­dig gondot okoz. — Igen, habár ezen a téren is van némi javulás. De kérdem én, hogyan lehet egy városban tiszta­ságot tartani, amikor annak tisz­tításán, takarításán kevesebb em­ber dolgozik, mint mondjuk rá a Kitokombinát udvarának a taka­rításán. • Pénzhiány miatt? — Ebben az esetben nem csak a pénzhiányról, hanem a hozzá­állásról van szó. Erre a célra min­denféleképp több eszközt kell ki­választani, de ezzel párhuzamosan a hozzáálláson is változtatni kell. Végezetül el kell mondanom, hogy a nehézségek ellenére hi­szem, hogy pár év múlva Topolya legalább olyan tiszta és rende­zett lesz, mint 15—20 évvel ez­előtt. Persze, ez nem csak bizott­ságunkon, hanem a munkaszer­vezeteken, a helyi közösségeken és a polgárokon múlik. DANKÓ László Muflonpecsenye a Rathaneumb­an Korculai képeslap Hogyan kerül Orebic Korcula szigetére? Hiszen a szemközti Pe­­lješac félszigeten épült! Nos, úgy hogy a félsziget közigazgatását testvériesen megosztották Korful­a és Dubrovnik között. A déli rész, Orebic és környéke tehát Korcu­la községhez tartozik, ezért ha Korculáról szólunk Orebié sem maradhat ki — különben is a rendszeres komphajó- és gyorscsó­­nak-járatok révén szoros a kap­csolat a két szemközti városka kö­zött. Orebié ősi tengerészváros. Mind­össze két utcából áll a régi ré­sze, ahol a Tengerészeti Múzeum és a műemléki védelem alatt álló ún. kapitányházak vonzzák a kü­lönlegességek iránt érdeklődő lá­togatókat. A múzeum tiszteletbeli igazgatója és egyben a szemközti Zupa-kapitányház gondozója (ez utóbbi családi alapon is) Matko Zupa. Futtában megnézzük a mú­zeum rengeteg látnivalóiét, az ore­­biéi tengerészet történetének sok tárgyi­ emlékével­­külön riportot érdemelnek, majd átmegyünk a Zuna-h­ázba. A két emelet nyolc szobájéban is rengeteg a látnivaló Matko bácsi fürgén mutogatja, mi mindent gyűjtöttek össze elődei, és ő maga is: fegyvereket, elefánt­­csont-fara­gványokat porcelánokat, művészi kivitelű csillárokat, sző­nyegeket, legyezőket festménye­ket és ki tudta mi mindent még Magyarázat közben félfüllel min­dig kifelé hallgatózik: kedves köt­­elességének térti a ugyanis, hogy ha egy hajó elhalad a múzeum épülete előtt és tiszteletből dudál. Strut oda­ kinyí,tin­as ablakot és a kicsiny zászló felvonásával üd­vözli azt. Van még egy parányi ágyúja is. Ha államfő halads el arra Halón portnvó kis lövedéke­ket lő ki belőle ... De most egy hajó sem dudál lemehetünk hát a hét pincéjébe phrC a . modern dolgok” gyűjtemé­nyét tartja Matko bácsi. Itt is armin minden van.: étlapok, gru­­fpC’nekeV, mitUVveeeV zsilett­en­­eotyértetk­V, gorokoz­ p­V gro­vpeteUVwM töV,V» nun* 5000 függ egy átlósan kifeszített madzagon. (Sok bel- és külföldi látogató ajándékoz egy-két ilyen különleges feliratú tollat, az állo­mány tehát úgyszólván naponta gazdagodik .. .­ Sietünk tovább, mert még be akartuk járni a környező apró te­lepüléseket: Vígan­át, Kucistét, Lo­­viátét. Mindegyikben főleg fizető­­vendég-elátás kapható nagyjától hasonló árakon. Lovištét emelném ki egy-két különlegessége miatt: immár egy évtizede kitiltották a faluból a gépjárműveket. Lovište bejáratánál bekerített és éjjel­­nappal­­ingyenes­ őrzött. 200 autót befogadó parkolóhely van, a ven­dégek kötelesek itt tartani jármű­vüket. Csak érkezéskor és távo­záskor mehetnek be szálláshelyük­re csomagolni. Így azután gyere­kek, felnőttek egyaránt biztonsá­gosan járhatnak-kelhetnek a falu­ban. A másik érdekesség, hogy fügeaszalója van, és ugyanott jó minőségű szentjános-kenyér is kap­ható. A teljes ellátás főidényben 750 dinár utószezonban 20%-kal olcsóbb. Tavaly óta végig aszfal­tos úton jöhetnek a vendégek Ore­­biétól egészen idáig, a sziget csücskéig. Érdeklődni a helybeli turistairoda elnökénél, Miro Ma­­tiio Levicnél lehet. Visszafelé a több mint 900 mé­ter magas Sveti Ilija hegy oldalán kanyarogva, egy kisebb házcso­portra mutatnak útikalauzaink: — Lám ez itt egy angol telep! Cso­dálkozó tekintetünkre megadták­ a magyarázatot: Nakovani a neve a kis településnek, egy Új-Zélandból visszatelepült férfi lakik itt, onnan hozott feleségével és nagy­számú családjával, s otthon ango­lul beszélnek... Ismét Orebicban, illetve annak­­idegenforgalmi övezetében”­va­dunk, amely a Korfuiéval szem­közti parton épült ki. Három szál­loda sorakozik itt: a Bellevue, az Orsan és a Rathaneum. Mi a Rath­­aneumban (a hely egykori római neve) tudakoljuk a nyaralási le­hetőségeket. Főidényben 1000—1100 dinár f­a-ru van az "Hatás és •••-rtwi tiszta a strand. Ebédre vadast kapunk. Már előttünk van, amikor Duško Be­­govic, a szállodák kereskedelmi osztályvezetője felhívja figyelmün­ket: muflonpecsenyét tálaltak fel az újságíróknak.­­Annak idején Tito elnök brioni állományából kaptak három párt, ezek annyira elszaporodtak, hogy ma már 200 körül van a számuk. Szeretnék ezt tartani, és minden évben ki­lövik a fölösleget a kevésbé fej­­lett példányokat. A húst kötele­zően az orebiéi szállodák kapják, mélyhűtőben őrzik és kéthetenként tálalják fel.) Ilyenkor a három választható étel között szerepel a muflon is, tehát aki 15 napot itt tölt, legalább egyszer megízlelhe­ti ezt a különlegességet is. Orebié fejlesztési terveiről még annyit, hogy partra több mint 200 csónak és kisebb hajó befogadásá­­ra alkalmas. Szeretnék idővel hi­vatalos yachtkikötővé nyilvánítani persze ha elkészülnek az előírá­sos létesítmények is. (—csj—) Keresetkiegészítés törvényes úton Mátyus Antal ácsként dolgozik munkaidő után A zombori községben az elmúlt évek során többen, éltek törvény adta jogukkal, és négyórás mun­kaidővel kisipari műhelyt nyitot­tak. Vannak borbélyok, ácsok, géplakatosok, cipészek, akik a rendes munkaidő után otthon folytatják a munkát. Az ilyen kedvezmény hozzájárul a község­ben elfogadott kisipart serkentő és fejlesztő társadalmi megállapo­dás életre keltéséhez, gyakorlati alkalmazásához. Nemesmi­ticsen nagy hagyomá­nya van a kisiparnak, ismert sza­bók, asztalosok, bognárok, ková­csok és cipészek dolgoztak „utol­só leheletükig”. Erről most már csak múlt időben beszélhetünk, mert a faluban néhány kisiparos van. Azok is azon törik a fejü­ket, beadják az ipart és inkább földműveléssel foglalkoznak. Ez jövedelmezőbb! Mátyus Antal eredeti foglalko­zása szerint szakképzett bognár. A faluban tanult Szabó Ferenc­nél. Ma azonban egészen mással foglalkozik, négyórás munkaidő­vel ácsként dolgozik. — Kilenc évig bognárműhelyem volt. Tizenhárom éve becsuktam az üzletet és a szövetkezetben vállaltam állást. Időközben gép­kocsivezető is voltam, téglagyári munkás, most asztalos-karbantar­tó vagyok a növénytermesztési tmasz­ban — mondja Mátyus An­tal, aki Nemesmiliticsen sok-sok háztetőt készített már. — Har­madik éve ácsként fél munkaidő­­vel dolgozóim. — Elégedett a kereseti lehető­séggel? — Két felnőtt gyermekem van, egyetemisták. Mivel csak én va­gyok kenyérkereső a családban, úgy gondoltam, ácsműhelyet nyi­tok. Ehhez értek, korábban is csi­náltam már. Helyben és a kör­nyéken mindig akad munka. Az engedély megszerzése­­ gyorsan ment, két hét leforgása alatt min­den elintéződött. Az elmúlt két évben elégedettebb voltam. Ak­kor az adó arányosan alacsonyabb volt. Tavaly 12 000 dinárt, az idei évre pedig 24 000 dinárt róttak ki. Ez már kicsit sok. Ha 30—40 szá­zalékkal emelték volna, nem szól­nék semmit. Munkája van bőven az ácsnak. Csak az a baj, hogy idénymun­ka, ezért sokszor nem tud eleget tenni a megrendeléseknek. Ezt ne­hezíti az is, hogy egyedül dolgo­zik, mert munkást nem tarthat. Szakmája pedig olyan, hogy se­gítségre szorul. Ilyenkor a mun­kaadó állít melléje segédmunkást, meg a hozzátartozói segítenek. Természetes díjmentesen! — Az elmúlt hónapokban a rosszabbodó építőanyag-ellátás mi­att megcsappant az építők száma. Hiánycikk a cserép, a különböző méretű rönk és fűrészelt faáru, meg kevés a cement is. Ezért ke­vesebb a munkám, ami kihat évi bevételemre. Azért nem adom be az ipart, így is jól jön a kereset­kiegészítés. Jó lenne, ha mások is élnének ezzel a törvény adta jogukkal és enyhítenék a kisipa­ros szakmák csökkenéséből eredő gondokat. Mindent összevetve, elégedett vagyok, csak ily módon iskoláztathatom mindkét gyerme­kemet. Az ötven felé tartó szakmun­kás leleményessége jó példáját remélhetőleg mégnk is követik. PRIBILLA Mátyás Mátyás Antal

Next