Magyar Szó, 1984. június (41. évfolyam, 149-163. szám)
1984-06-01 / 149. szám
ÚJVIDÉK Elaadták az idei munkatervet Az útügyi önigazgatási érdekközösség közgyűlésének ülése Az útügyi önigazgatási érdekkö- valy veszteséggel gazdálkodott, szösség közgyűlésének tegnapi ülés s hogy már évek óta nem marad fen a küldöttek elfogadták az év- pénz a munka anyagi alapjának dekközösség idei pénzügyi tervét fejlesztésére. Az érdekközösség és munkaprogramját. Végső ideje , idei pénzügyi tervében 4,86 millió volt már ennek, hiszen alaposan 1 dinárt irányoztak elő az útkorbeiegázoltunk már az 1984. évbe. A banntartó alapszervezet részére fel- Stevan VOJNOVIČ, az érdekkiszerelés vásárlásáraözösség titkára ismertette elfoga-t Az ülésen elfogadták a város dása előtt a tervet. Hangsúlyozta, k utainak karbantartását, építésén hogy a jelenlegi pénzügyi hely- és rekonstrukcióján végzett műntzetben csak a legszükségesebb j kálatokról szóló tavalyi jelentést, munkálatok elvégzését irányozhat- . Megállapították, hogy a múlt évták elő. A költségvetésben szek folyamán is eszközhiánnyal kozreplő eszközök 90 százalékát azdöti az érdekközösség, s ezért a utak karbantartására költik. Az több tervbe vett munkát el kell : * szerda óta fogadja a gáserérdekeit munkaszervezetekkel való lett halasztani. Ez volt az oka lakat. Az esetleges félreér-eszköztársítással az idén újjáépítik annak, hogy nem sikerült tökéleaz ipari övezetbe vezető Primors- é lesen a télre való felkészülés, kában az utat. Egyúttal hétméteri hogy az útburkolati jeleket teresre is szélesítik és így jóval valy csak egyszer festették át, s könnyebben juthatnak majd el ahogy a villamos jelzőberendezés dolgozok az ipari övezetbe. Szin-j működésének összehangolása (a tén eszköztársítással kerül sor az zöld hullám megteremtése a vá- Adria helyi közösségbe vezető utáros főbb utain) továbbra is a térés a begecsi utcák javítására, ízek között szerepel. Ezzel szemben a Hős Pinki utca javítását pénzeszközök hiányában nem vehették tervbe. A vitában az útügyi érdekközösség részére szolgáltatásokat végző Novi Sad Közművesítési Munkaszervezet képviselője hangsúlyozta, súlyos problémát okoz az eszközök hiánya, , nagy a szükségletek és a lehetőségek közötti eltérés, így az idei munkaterv is sok végzőjével, a közművesítési munkaszervezet útkarbantartó alapszervezetével. A fő problémák egyike, hogy az alapszervezet ta n ÚJVIDÉKEN MA FILM ARÉNA: Rocky £., amerikai (16, 18, 20). Patrícia, NSZK-beli (22). JADRAN: Shogun, amerikai (17.30. 20.30). MŰVELŐDÉSI OTTHON: Rendőrök és rendőrnők, francia (16, 18, 20). NÉPMOZI: Péntek, tizenharmadika, amerikai (16, 18, 20). Matiné: Kalózsziget, amerikai (10). DUNA: Kalózsziget, amerikai (18, 20). BÁCSKA: Nincs előadás. . . . IFJÚSÁGI TRIBÜN: Az utolsó fél- A HÉT VÉGÉN adat, amerikai (19, 21). SZÍNHÁZ SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ (Nagyterem). N. Nikolis: Gyökér, törzs, epilógus. Az Egyetemista Művelődési Központ előadása a Sterija Játékok keretében (17 és 20 órakor). KAMARASZÍNPAD: P. Weiss: Marat/Sade, az újvidéki Művészeti Akadémia előadása. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Éjjeli ügyelet: Bulvár Gyógyszertár (Tito marsall sugárút 7.) 20-tól 7 óráig. ÜGYELETES ORVOS Éjjeli ügyelet: a Njegoš utca 4. szám alatti rendelő (20-tól 6 óráig). PIACI HELYZETKÉF Földieper és cseresznye Az újvidéki Halpiacon bővült a gyű- : rmölcsválaszték. Megjelent ugyanis a fíoldieper és a cseresznye. A zöldség-félék közül továbbra is nagy a vá-laszték zöldhagymában, fejes saláta-ban, rétekben. A zöldségpiacon az árak a következőképpen alakultak: a spenót kilója a fejes saláta darabjai), a burgonya kilója 50—30 dinárba kerül. A borsó kilóját 150, a káposzta kilóját 70, a zöldhagyma csomóját 15—25 dinárért árulták. A főzeléktök kilója 100, az új burgonya kilója no. az uborka kilója 150, a paradicsom kilója 300, a sárgarépa és a zöldség kilója 46—140, csomója 80 dinár volt. A mangold kilója 46, a retek csomója 40 dinárba került. A gyümölcspiacon az alma kilóját 25—160, a földieper kilóját 200, a cseresznye kilóját 150—170 dinárért árulták. A tökmag literje 200, a dióbél kilója 800, az aszalt szilva kilója 140, a pirospaprika kilója 500, a gomba kilója 300 dinár volt. A tejpiacon egy-egy pohár házi készítésű levestészta 25—30, a rétestészta kilója 103, a tojás darabja 10 dinárba került. A tehéntúró kilóját 240—250, a tejfel literjét 350 dinárért kínálták. A virágpiacon a szegfű 8—10, a rózsa 5—20, a bazsarózsa 20, az Írisz SO, a liliom 10 dinárba került. A Saran üzletében az édesvízi halfajták közül csak amurt vásárolhattunk 200 dináros kilónkénti áron, a szeletelt hal kilója 300 dinár volt. Fagyasztott tengeri hal rendszeresen érkezik az üzletbe. Nagy választék fatalpú papucsban Az újvidéki Halpiacon több helyen is nagy választékban vásárolhatunk falaim papucsot és több színű bőrből készült szobapapucsot. A felnőttek részére készült fatalpú papucsok 1000— 1200, a gyermekek részére készült fatalpú papucsok 500—600 dinárba kerülnek. A szobapapucsok 500-600 dináros áron kaphatók meg. A TELEPEK Üdülési és sportközpont épül Rövidesen üdülési és sportköz- befogadó labdarúgópálya, hatsápont építése kezdődik meg a Teves atlétikai pálya, kispályás . . .... elepen. Mint ismeretes, a hosszú labdarúgópálya, kosárlabda- és csupán a lehetőségek és a szűk- , távú városrendezési terv elötrá röplabdapálya épül. Ezenkívül segletek közötti kompromisszum. nyozta a tej€pj sportközpont felkocogóközpont, céllövölde és hat“toztatTa fz f^as" építését, de a részletes terv meg sávos tekepálya építését tervezik. í^vezér^-"''l k uífik’a Hozatalának jogát a Dunamente A sportközpont tervezett területiflirakASt 1 község képviselő-testületére bízta, tén jelenleg 52 épület áll 2349 A napokban a Dunamente két négyzetméter területen. Ezeket leség végrehajtó tanácsának város- kell majd bontani. Az első dmarendezési bizottsága, majd magakasz építése során azonban nema végrehajtó tanács is megjár- lesz szükség bontásra, mert csak gyalta és jóváhagyta a sportköz- a Cirill és Metód utcától északra pont építési tervének javaslatát. A sportközpont 11,3 hektár területen fog épülni, a Petőfi Sándor és a Fejős Klára utca, illetve az AVNOJ sugárút, a Szabadkai utca és a Vatroslav Jagic utca folytatása által határolt, részen terül majd el. Id.чпуа született: Jelica Trtvunovic ( (Szöveg), Dobrica Mosjć (Veternik). A sportközpont két szakaszban Jersea Maeszmnovic (Csűrös). veson épül. Az elsőben 5,80 hektáron ВЖ épülnek a különbozo sportpályák, Erzsébet (Újvidék) kismamának. Ezáltal otthont kapnak a telepi helyi közösségek élenorolói de a r!a ,Tó,e,ett: Mezei Zsuzsanna (Pér.cigi Kozosseges elsport.doj. pe a térvárad) Pobrila Vukota (Bács). T)ulakosság aktív pihenésének kér- írta Markovic. "Biljana Govorfim, dése is meg fog oldódni. í Svetlana Tomin, jasns Tadin. Sneža . .. ......................... . .. Ina Juhas, saveta Borissa és Szűcs Zo. A sportpályák közül 1500 nézőt ,a (Újvidék) kismamának elterülő részen építkeznek. (s) MAGYAR SZÓ et ? Tegnapi számunkban ar-ról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy a Makszim Gor- Ikij utcában levő 33-as szá-mú önkiszolgálót a hét végéig festik és emiatt az el- árusítóhely nem fogadja a vásárlókat. Mint kiderült, magának az önkiszolgálónak a festése csak két napot vett igénybe. Hangsúlyozom azonban, hogy a munka a hét végéig tart, azzal, hogy most a raktárhelyiséget meg a pincét festik a mesterek. Azonban, hogy ne legyen nagyobb forgalomkiesés, a bolt már lésért az olvasók és vásárlóink elnézését kérjük — értesített bennünket tegnap I Milivoje GOLUBIC, a Centroslavija Kereskedelmi Munkaszervezet Trgovina alapszervezetének igazgatója. Kny ANYAKÖNYVI HÍREK Éjszakai ifjúsági menetelés A Fruska gora-i partizánokinyomdokain elnevezésű hagyományos éjszakai ifjúsági menetelést a hét végén rendezi meg az ifjú- Isági szervezet óvárosi választmá- nya. A mintegy 1300 részvevővel zajló rendezvényt eredetileg má- Ius 11-étől 13-áig tervezték meg, s tartani, az esős időjárás miatt halasztották erre a későbbi időpontra. A gyülekezés pénteken 16 órakor a Duna parkban, a Felderi- tők otthona előtt. A fiatalok autóbusszal indulnak útnak, az éjszakát Vrdnik, Jazak, Mala Rej meta, Bešenovo, Suljan, Grgurev-ci, Mandjelos, Ležimir helységekben töltik. Szombaton a részvevők különböző utakon indulnak Letenka felé, útközben Grgurevci faluban Pinki sírjánál és Јаоикап történelemórát tartanak és megkoszorúzzák az emlékműveket. Le-lenkán sportvetélkedőket és művelődési műsort rendeznek. Az éjjeli menetelésre éjfélkor indulnak, Crveničot irányába, majd Branj kovacot és a beocsini kolostort érintve, Beocsinból vonaton utaznak Újvidékre. Vasárnap 10 óra körül a Szabadság téren tartandó ünnepségen ér véget a menetelés. Még mindig lehet jelentkezni a választmány irodájában, az Hlja Ognjenovic utca 7. szám alatt, érdeklődni viszont az 51-708-as telefonszámon. B. B. CENTROSLAVIJA Pipereosztály a 101-es önkiszolgálóban A Vojvodina Sport- és Üzletközpontban levő Centroslavija önkiszolgálóban pipereosztály nyílik. A Sportközpontban, mint ismeretes, több tíz üzlet van, ruhaboltok, Cipőüzlet, fotószaküzlet, édességbolt, virágüzlet, egyszóval mindenféle elárusítóhely a piperebolt kivételével. Éppen ezért úgy határoztunk, hogy a Hal-és önkiszolgáló egy neszében pipereosztályt létesítünk. Itt púder, szemfesték, sas,húzs, köröm- és hajlakk, anetesek, krémek, hajfestékek, parfümök stb. lesznek vásárolhatók — hallottuk Emilija JEKICJTŐL, a Centraslavija Trgovina alapszervezetének helyettes igazgatójától. A pocok, állványok felszerelése tegnapig tartott, a pipereosztály a jövő hét elejétől lesz látogatható. Az áru eladását klasszikus módon, elárusítók fogják végezni. K-ny (Bora VOJNOVIC felvétele) A Hadseregotthon Képzőművészeti Szalonjában a napokban megnyílt Vera Sudji Faridovic újvidéki festőművésznő kilencedik önálló kiállítása. Ezúttal több mint húsz pasztelljével és rajzával mutatkozik be az újvidéki közönségnek. A művésznő Belgrádban fejezte be az ipari formatervezési középiskolát, majd Pozsonyban oklevelet szerzett a Képzőművészeti Akadémián. Alkotásait eddig Iijbelgrádban, Pozsonyban, Kovacicán, Prágában, Belgrádban, Zimonyban, New Yorkban, Los Angelesben és San Remóban állította ki. Glória Ranko Marinković drámája a Szerb Nemzeti Színházban Június 4-én, hétfőn a Sterija Já-tékok jutalomelőadásaként, négy nappal később, június 8-án pedig az újvidéki közönség előtt mutatja be a Szerb Nemzeti Színház együttese napjaink egyik legjelentősebb regény- és drámaírója, Ranko MARINKOVIC Glória című drámáját. Akárcsak elbeszéléseiben és regényeiben, Marrinkovic drámáiban is összetett, kínos dilemmák elé állítja hőseit. A test és a lélek közötti örök kettősséget, az ember végletek közötti vergődését dolgozza fel. A dráma alapproblémája, hogyan menekülhet meg az ember képességei és vágyai megcsonkításának veszélyétől. Hogyan állhat ellent egyes befolyásos intézmények alkatos törekvésének, amely szét akarja zúzni, le akarja igázni, eszközzé akarja tenni? Hogyan bontakozhat ki a szerelem egy olyan világban, ahol nem látják, és nem tisztelik az embert csak absztrakt képük van róla? Ezekre a kérdésekre keres választ a dráma és próbál választ adni 1. darab rendezője, a zágrábi Želimir OREŠKOVIČ a maga drámaértelmezésével. Magdalena nővér, azaz Glória szerepében Svetlana BOIKOVICOT, Rikardo Kozlovic szerepében Stevan ŠOLAJlCOT láthatjuk. A további szerepekben fellép Rakivoie KOIADINOVIC, Tihomir STANIC, Velimir ZIVOTIC, Stevan GARDINOVACKI és mások. A díszlet Zvonko Sl’LEE, a jelmez Branka PETROVIC munkája, a zeneszerző LENGYEL Gábor. p. n. é. 1904. júnis 1., péntek A NYUGDÍJASOK DUNAMENTE KÖZSÉGI EGYESÜLETÉBEN önsegélyező alap létesül Június folyamán tartják meg a nyugdíjasok Dunamente községi egyesületében létesítendő önsegélyező alap alakuló közgyűlését. A kölcsönkasszát a kis jövedelmű nyugdíjasok számára létesítik azzal a céllal, hogy haláleset, télirevaló beszerzése, illetőleg más nagyobb kiadás, például hűtőszekrény vásárlása alkalmával készpénzsegélyt nyújtanak, tudtuk meg FAZEKAS Antaltól, az egyesület titkárától. Eddig 110-en jelentkeztek, hogy beiratkoznak az alapba. A kötelezvény aláírása után a tagok minden hónapban befizetik a saját maguk ajánlotta összeget, amelynek legalább 100 dinárt kell kitennie. Kölcsönt fél év elteltével igényelhetnek. Tervezik gyorssegély nyújtását egyhónapi, valamint 6 és 12 hónapi visszafizetéssel. A kölcsönre nem számítanak fel kamatot, csak a pénz kezelési költségeit. A befizetett pénzre, amit bármikor teljes egészében visszajuttatnak, szintén nem adnak kamatot. Az érdeklődők az egyesület irodájában (Parasztlázadás utca 43., földszint) jelentkezhetnek és kaphatnak bővebb felvilágosítást, mégpedig minden hétfőn, szerdán és pénteken 16—18 óráig. Bp. VAN, DE NEM ADOK! Avagy: munkaidő és hozzáállás Belvárosi trafik jellegű üzlet. 19 óra 54 perc. Az elárusítónő az üzlet bejáratát mossa. Egy fiatalember lohol lélekszakadva, kezében egy levél, s miután megáll, még kissé lihegve kérdezi. — Van bélyegük? — Van — felel nagy lelki nyugalommal a hölgy, s még egyszer végighúzza a törlőrongyot a bejárati lépcsőn, majd befelé veszi az irányt. A fiatalember követné, mire ő becsukja az orra előtt az ajtót és kiszól: — De ma már nem szolgálok ki többet, bezártam! A toronyóra tanulsága szerint legalább öt perc van még este nyolcig és a Néphősök utcai Dnevnik üzletének ajtaján ez áll: nyitvatartás 20 óráig. A fiatalember letörten körülnéz, még csak meg sem próbál vitatkozni az elárusítónővel, s amikor egy járókelő azt tanácsolja neki, hogy menjen a postára, az biztosan nem csak be nyolc óra előtt, legyint és elindul az ellenkező irányba. Emlékeim közül önkéntelenül is egy nikeai (Athén külvárosa) pillanatkép villan fel előttem: hajnali fél egy, s én vegykont vásárolok a külvárosi trafikban. És bár a munkaidő már rég lejárt, előzékenyen teljesítik kívánságomat és tiszta angolsággal szólnak hozzám. Másnap éjszaka levelezőlapot, harmadnap rágógumit, negyednap csokoládét vettem, szintén egy-egy külvárosi trafikban — az elárusítók éjszakai előzékenysége a régi maradt. Csak nálunk nem adunk a kicsire? Avagy az elárusítónő csak akkor tartja majd be a munkaidőt, ha ez a személyi jövedelmén is meglátszik? Amíg a kérdések és a megoldási ötletek futnak áz agyamon, az elárusítónő bezárja a boltot, átvág az úton és felugrik az újtelepi autóbuszra. Az órámra pillantok: 19 óra 57 perc. És mire a toronyóra elüti a nyolcat, az újtelepi busz már valahol a Futaki úti piacnál jár... SIMONYI Zoltán