Magyar Szó, 1984. október (41. évfolyam, 271-285. szám)
1984-10-04 / 274. szám
12 18. BITEF A Faustról még egyszer Jürgen Fomm, a Politika-díjas NSZK-beli rendező nyilatkozata - összefoglaló a fesztiválról Az idei BITEF olyan volt, amilyen lehetett. A két héten át tartó nemzetközi színházi fesztivál előadásai közül négyről érdemes „A világ nem maradhat Olyan, amilyen most, meg kell változtatnunk, de ehhez az instrumentárium eltompult. Mindent újból kell beszélni. Érdemes foglalkozni az kezdenünk. A politikusokká kell antwerpeni (Belgium) Project 3 társulat A színi őrültségek hatalma című előadásával Jan Fahre rendezésében, amely megkapta a BITEF különdíját. (A Nagydíjat, mint ismeretes, az idén nem osztották ki. Feltételezhetően azért, hogy ne devalválják a BITEF-et, amelyre valamikor, még nem is olyan régen, megtiszteltetés volt meghívást kapni. Az első BITEF- ek résztvevői közül kerültek ki a Világ színházi avantgarde-jainak eminens képviselői.) Továbbá érdemes elmélyedni a kölni Schauspielhaus Paust, Vineik gondolati struktúráiban. Ezért a rendezéséért Jürgen Flimm megkapta a belgrádi Politikai kiadóhoz díját. Beszélni kell még a hazai színjátszás furmányelvének megújításán dolgozó ljubljanai Gledališče Lester Scipion Nasice elnevezésű társulat Hinkemann retrográd történés című, valamint a zágrábi Kugla glumište Ende oder Wende című produkciójáról. A Faust. Gondolatilag egységes, tisztán levezetett előadás. Ami hiányzik belőle, az az erőteljes színpadi megfogalmazás, az erőteljes színpadi nyelv. Jürgen Flimm és a színészek az előadás másnapján megtartott kerekasztal-értekezleten elmondták, Faustjuk eretnek előadásnak számít az NSZK-ban. A nézők a színészekkel együtt fönnharigan mondják a szöveget, Goethe felülmúlhatatlan, zseniális verssorait. Miért eretnek ez az előadás? Eretnek többek között Goethe eredeti elképzelésével szemben. Mert Jürgen Flimm kiegyenlítette Faust és Mefisztó sorsát. Korunkban Mefisztónak és Faustnak egy a sorsa. „Mindketten outsiderek, kérdéseikre nincs válasz.” Tegyenek bármit, annak az emberiség sorsára és saját sorsukra sem lehet komolyabb befolyása. Az Úr fent ül valahol az atomfeldő fölött és nézi alant csúszó-mászó teremtményeit. Az atomháború, a totális pusztulás veszélye őt nem fenyegeti. Jürgen Flimm nyilatkozta: „A tudomány vívmányai, egészen Einsteinig jórészt a halál, a megsemmisülés felé taszították az emberiséget. Ezek a felfedezések nem az életet szolgálják — a népművelés pedig a hatalmon levők kezében van. Ezekből a tényekből indultunk ki a Faust színpadra ámításánál és a kérdésből, mi az, ami mégis, mindennek ellenére, egybefogja, összetartja a világot.” A kölni Faust tehát politikus Faust a szó nemes értelmében. És peszszimista. Mert sem Faust a tudományok világába zárva föld és ég közötti hatszögletű pulpitusán csúszva-mászva, se Mefisztó a tagadás szelleme állta vezetve nem oldott meg semmit, lényegében nem tett semit. Jürgen Flimm üzenete, amelyet szűkebb környezetében az NSZK-ban tapasztaltak alapján fogalmazott meg, mégsem teljes egészében pesszimista volnunk. Első pillantásra értelmetlennek tűnik ráülni a sínekre, amelyeken fegyverrel megrakott tehervonat robog. Pillanatnyilag ennek tényleg nincs értelme, mert az, hogy az emberek leülnek a rakétabázisok elé és tüntetnek, semmit meg nem változtat. Ezekről a kérdésekről valahol fönn az „égben döntenek, a Kremlben vagy Washingtonban. Mégis van remény. Azonban ha meg sem próbáljuk megváltoztatni a világot, akkor eleve halálra vagyunk ítélve”, mondta Jürgen Flimm, aki a kölni Schauspielhaus igazgatója. Filozófiai rétegét tekintve a felsorolt többi előadás is a Faustba sűrített kérdések valamelyikével foglalkozik, az agresszivitással, a manipulációval, a kegyetlenséggel, a félelemmel, az elidegenedéssel stb. Csak más, maibb, agresszívebb, töredékesebb formanyelven. Adósak vagyunk még a közönségdíjas előadás ismertetésével. Mint ismeretes, a belgrádi Sonja Vukičević-Popović Elsötétítések című, balett-, pantomim- és drámaelemeket is magába foglaló kollázsa nyerte el a közönség tetszését a legjobban. Az Elsötétítések különben az idei zimonyi monodráma- és pantomimfesztivál győztese is. A mozaik Mbretóját Vera Kostie prímabalerina írta, a koreográfia és a zeneválogatás is az ő munkája. Az előadás megkísérli szintetizálni a klasszikus balettet a pantomimmel és a mai korszerű színjátszás formanyelvével. Az Elsötétítések szilárdam felépített mozdulatrendszerekből áll. Fontos összetevője ennek ember érzésvilágát kutató, és visszatükröző mozaiknak a zene (Oscar Pettersohn, Michael Jacksohn, Wagner, Bartók, héber dalok stb.), amelylyel hol rímelnek, hol pedig szándékolt diszharmóniába kerülnek a balerina mozdulatai. BARTUC Gabriella — Nagyon rosszul esett például, hogy a becses tollforgatók a könyvtár helyett a Művelődési CPF-mban tömörülnek, de tehetetlenek vagyunk. A könyvtár jelenlegi helyiségeiben nincs hely a legelemibb összejövetelre sem. A legtragikusabb az, hogy már évek óta változatlan a helyzet. A könyvtártanács, az érdekközösség közgyűlése a közművelődési közösség vezetősége egyaránt megállapítja a tényeket, de mindenki tehetetlen. Nemrégiben ugyan az iskolák átrergésével megüresedett a Momcilo Baranovic Szakmunkásképző Iskola nagy épülete, kilincseltünk is érte, de mégsem mi kaptuk, hanem egy általános iskola. Az I1-8,’ -ét tantárgyak 10 15—20 I Után kértünk egy másik helyisészazalékat szakkepzetten pedagó- iget is de azt sem mi kaptuk meg. Musok tanítják. Olyan tanítók és Péter révén már évek óta félig üresen áll egy régi iskolaépület Jelenet a wroclawi (Lengyelország) Teatr Wspólczeny társulat Természetes szaporulat című Tideusz Rózewicz-darabjából, amely nagyon hiányzott a BITEF-ről. A társulatot két előadással is meghívták és az utolsó pillanatig várták. A katalógusba is bekerültek az előadások felvételei, amelyekből ítélve komoly színházi élménytől fosztotta meg a BITEF közönségét a társulat. A Tea, Wspelczcsny azért nem jöhetett Belgrádiba, mert több kulcsfontosságú színész otthagyta a társulatot, s emiatt felbomlott mindkét előadás. * ♦. .JL* $ MŰVELŐDÉS MAGYAR SZÓ 1984. október 4., csütörtök OKTATÁSÜGY! JEGYZET Aki nem zenéi, dobol? Avagy: jó-e, ha mindenki minden tanít? Terepi példákból tudom, hogy, iskoláinkban, ki-ki legalább két ilyenkor tanév elején, legtöbbször szakmára készülne fel, úgynevealapos gondban vannak a 300 ezett „á” és „bé” alatt jegyzett 400-as diáklétszámú kisebb iskolák. Gondbain vannak, mert a nyáron meghirdetett pályázatok ellenére sem tudnak minden egyes tantárgy oktatására kellő szakképzettségű osztálytanítót vagy tanárt találni. Főképp a kisebb óraszámú — a biológiát, vegytant, testnevelést, történelmet, földrajzot, környezetnyelvet, a marxizmust és a művészeti tantárgyakat tanító pedagógusok hiányzanak. Nemrég, Telecskán járva is azt tapasztaltam, hogy az egyik, még képzettség nélküli (diploma nélküli) osztálytanító néhány hónapig történelmet tanított, aztán meg, amikor már úgy-ahogy belejött a munkába, kénytelen-kelletlen áttették a testnevelésre, amire szintén nem volt képesítése. De hányszor van az másutt is, hogy ki-ki épp azt tanít, amire rákényszerül, vagy amire rákényszerítik a körülmények, függetlenül attól, hogy ahhoz sem kellő tudása, sem vonzalma nincs. Az ilyen és hasonló példáknak se szeri, se száma. S mindez azért van, mert egyik-másik tantárgyból nincs annyi óra egy-egy iskolában (főképp falun), hogy abból valamelyik szaktanár nyugodtan megéljen, vagyis teljesítse egész évi munkafeladatát. Másrészt, meg abból ered ez a gond, hogy mostanában pedagógusaink java része az iskola és oktatási programok sokszor meggondolatlan reformja miatt, csupán egy tantárgy tanítására szerzett képesítést. Például anyanyelv és irodalom tanítására, a történelem vagy földrajz oktatására, testnevelés szakra, zenei nevelésre stb. — ahelyett, hogy ha már ilyen a helyzet a falvainkban, kisebb tantárgyak oktatására képezné ki magát. Tudjuk, valamikor, az ötvenes évek elején, így volt. S tudjuk azt is, hogy az utóbbi egy-két évben, fakultatív módon, ismét lehetővé tették a kétszakos főiskolai és egyetemi tanulmányok folytatását. A megoldás persze az volna, ha az egyetemi hallgatók nemcsak választhatnának, hanem okvetlenül legalább két (netán három) tantárgyat tanulnának. Hiszen ezáltal nemcsak leendő pedagógusaink gondja lenne kisebb, hanem a kis- és törpe iskoláké is. Amíg nem gondolkodunk el ezen komolyan, felelősségteljesen, addig aligha remélhetjük, hogy 150—180 óráért bárki is jelentkezik az egyik vagy másik pályázatra. Mert tudjuk, teljes munkaidő nélkül, teljes óraszám és biztos állás nélkül, senki sem vág neki a „kalandnak”, létbizonytalanságnak. És közismert jelenség az is, hogy ha városon két vagy akár három iskolában dolgoznak pedagógusaink, csakhogy ki legyen a normájuk — kis, falusi iskolák esetében elképzelhetetlen, hogy valaki úgy tanítson (bár erre is van példa), hogy két-három szomszéd faluban kuporgassa össze a tantervel és programmal előírt szükséges óraszámot. Utazó tanítókkal, tanárokkal (bár sok ilyen példát és jó példát ismerünk) aligha oldhatjuk meg ezt a meglehetősen fogas kérdést. Tervszerű hozzáállásra van szükség, a pedagógusjelöltek észszerűbb iskoláztatásra, vagyis a két- vagy több tantárgyas pedagógusképzés halaszthatatlan viszszaállítására, s persze, arra is, vagy képzőművészetét tanú, a nelyzeteg furcsa vesev-епкерр, акког a legjobb számok ellenére is: a hozzá nem értés és az összeviszszaság uralkodik el iskolainkban. Más szóval, az a maris kiserő, jelenség, hogy mindenki minden tanít, акког is, ha nem ért hozzá, és megbocsáthatatlan kárt okoz. Mert mégsem humorizálhatjuk el azért az egészet jópofáskodva, mint a viccben, hogy aki nem zenél, az majd dobol. Itt, az iskolában a dobosnak is zenei hatással kell rendelkeznie. Mert azt a képletes vagy igazi dobot, mégsem lehet csak úgy összevissza buffogtatni. Pedig egyes adatok szerint iskoláinkban, még a nagyobbakis, a tanárok, akiknek a „beosztás” szerint kapott „póttantárgyakra” semmilyen képesítésük sincs. A helyzet javítása érdekében mindenképpen cselekedni kell. Bár semmiképp sem úgy, hogy „sebaj, akkor majd összevonjuk és megszüntetjük a kisebb falusi iskolákat”. Mert a kis- és törpe iskolák megszüntetésével még nagyobb kárt okoznánk a falusi környezetnek, gazdasági és művelődési életnek. Éppen azt szüntetnénk meg ugyanis, aminek egy nép, kisebb közösség életében mindig is érezhető lüktetése, kisugárzása van. SZŰCS Imre Évek óta helyiséghiánnyal küszködik a becsei községi könyvtár Mosi Petőfi Sándor könyvtári részleg helyzete se sokkal jobb. A Nagy István Otthonban a legkisebb szoba jutott neki. Bezzeg a büfé és a diszkóklub helyiségei jóval tágasabbak. A község többi helységében — Bácsföldvár kivételével, ahol a tavaszi tűzvész ugyan megrongálta a tetőzetet, de azóta már felújították , sem jobb a helyzet. Péter révén már több mint egy évtizede egy régi üzlethelyiségben van a könyvtár. Olyan szűk a hely, hogy azt szoktuk mondani, ha három olvasó bejön, akkor a két könyvtárosnak ki kell mennie. Az idén Radičevicen is egy szűkebb helyiségbe költöztettek bennünket, mert az eddigi tágas helyiségre a helyi közösség tartott igényt. Megjegyzem, ennek több mint felét már meg ebben a kis faluban, tekintettel is vettük. Habár a könyvek egyre drágábbak, mégis inkább a helyiséghiány okoz gondot. A községi könyvtárban úgyszólván mozogni sem lehet a könyvektől, a két fiókintézetben még rosszabb a helyzet. Az újfalusi Samu Mihály részleget még 1980-ban kiköltöztették a Tica fivérek otthonból, mert akkor oda ideiglenesen az érdeklődésre, ezzel a helyiséggel is elégedettek lehetünk. A többi településen, és magában a városban is tarthatatlan a helyzet — ecseteli a becsei községi könyvtár egyik legnagyobb problémáját FIRÁNYI Mária könyvtárigazgató. A községi könyvtárnak jelenleg 71 535 kötete van, azaz minden laaz aggok otthonának lakóit he-j kosra mintegy másfél könyv aentelyezték. Azóta az öregek már ki- , költöztek, de a könyvtár helyi-ségproblémája továbbra is meg-toldatlan. A 2500 könyv a központi könyvtár egyik zugában penészedik becsomagolva. Az alsóvá-Ez az arány sokkal jobb, ha beszámítjuk az iskolai, továbbá az üzemi könyvtárak állományát is. Az iskolai könyvtárak kihasználtsága elég jó. Az általános és középiskolákban is egyaránt a kötelező olvasmányok találhatók meg a legnagyobb számban, továbbá egyes kézikönyvek, amelyeket többnyire a tanárok vesznek igénybe. Az üzemi könyvtárak közül egyedül az agráripari kombinát könyveiről vezet szakszerű nyilvántartást a községi könyvtár. A többi munkaszervezet csak ritkán vásárol könyvet. Többnyire szakirodalmat, de ezeket a könyveket nemigen tartják nyilván. A község könyvtárainak az idén összesen 3868 tagja van, nyolcszázzal kevesebb a tervezettnél. Az olvasók távolmaradását is a helyiséghiánnyal magyarázzák. Legnépesebben az általános iskolások vannak képviselve: öszszesen 2394 gyermekolvasónk van. A középiskolások közül pedig 190- en tagjai a könyvtárnak. A tagok között szerepel 526 munkás is, de csak papíron. Nagyon sokan közülük ránk sem nyitották az ajtót. A beiratkozás ugyanis kollektívan történt. A földműves olvasóink száma mindössze 33, ők szorgalmasan látogatják a könyvtárainkat — mondotta a könyvtár vezetője. Habár az olvasók száma a tervezett szint alatt van, a kiolvasott könyvek száma valószínűleg túlszárnyalja a tervet. Az idén vagy a kis iskolák se várják ölbe 104 kötet kölcsönzését irá, ,,nyozták elő, és a fél év alatt lett kézzel sorsuk rendezesel, már 60 000 kötetet adtak ki ki_ Mert hátha valaki, éppen a kővasásra A becseiek tehát szerettükből, az átképzést, tovább umu- nek olvasni, de a könyvtárakat iást is vallluja, önerejéből vagy sajnos csak puszta könyvcserére Közösségi támogatással használhatják A helyiséghiány aulencen, na a drologus törté miatt nen vehetik fénybe azomemiec, a mntenssz fizikai vagy ivasétermeket nincs lehetőség az iró-olvasó találkozók megszervezésére. Már hónapok óta kérjük az illetékeseket, bocsássák rendelkezésünkre, de egyelőre senki sem hallgat ránk. Ilyen körülmények között nagyon nehéz dolgozni. Nem akarjuk elhinni, hogy ebben a nagyközségben az írott szó, a könyv terjesztésének ügye csak ránk, könyvtárosokra hárul. Természetes, hogy nekünk kell az élen járni, akciókat szervezni, mozgósítani, de hogyan, amikor a legelemibb problémáink megoldásához sem kapunk semmilyen segítséget — állapította meg FIRÁNYI Mária, a becsei községi könyvtár igazgató.* LAJBER György Míg a tartomány könyvtárai nagyrészt arra panaszkodnak, hogy kevés pénzzel rendelkeznek, Becsén egészen más az oka, hogy nem növekszik arányosan az állomány. Egyszerűen nincs hova helyezni az új köteteket. A könyvtárak olyan zsúfoltak, hogy inkább raktárra hasonlítanak, olvasótermekről pedig még a legnagyobb jóakarattal sem lehet beszélni, mert minden talpalatnyi helyet elfoglalnak a polcok. Az idén a tagdíjból, a művelődési érdekközösségtől kapott céleszközökből, továbbá a Becse Agráripari Kombináttal kötött önigazgatási megegyezés alapján mintegy 500 000 dinárt költhetnénk könyvvásárlásra, összesen 1500 kötet megvételét terveztük. Eddig kölni Faust