Magyar Szó, 1988. április (45. évfolyam, 105-118. szám)
1988-04-23 / 112. szám
A TEGNAPI MÁSODIK KIADÁSUNKBÓL Nnisebb egységre van szükség Az újvidéki városi pártbizottság a JKSZ értekezlete előkészítésére vonatkozó tézisekről és a gazdálkodás eredményeiről A problémákkal terhelt társadalmi-gazdasági és politikai helyzet megköveteli a fokozottabb eszmeipolitikai és akcióegységet, szervezettséget, kitartást és a saját munkánkért való felelősségvállalást. Változtatni kell a munkamódszeren, tartós kapcsolatot kell kialakítani a KSZ szervei között — hangzott el az újvidéki városi pártbizottság csütörtök esti ülésén, amelyen összegezték a JKSZ értekezletének előkészítésére vonatkozó tézisekről folytatott vita eddigi menetét, miközben maga a városi pártbizottság is bekapcsolódott a vitába. Mirjana Acketa elnökségi tag vitaindítójában pozitívan nyilatkozott arról, hogy a rövid határidő ellenére nagyszámú pártalapszervezetben megvitatták a téziseket. A vita demokratikusnak, nyíltnak és kritikusnak mondható, számtalan javaslat, vélemény és kezdeményezés hangzott el. A társadalmi-gazdasági fejlődést illetően a kommunistáknak arra kell törekedniük, hogy a problémákat elsősorban saját környezetükben elemezzék, ne csak a társadalom egészében. A jövedelemeloszlásról a munkásoknak kell dönteniük — mondta Mirjana Acketa. A vita folyamán Nedeljko TePé három kérdésre tért ki. Hangsúlyozta, hogy az államnak a gazdálkodás folyamataiban való túlzott beavatkozása hátráltatja a fejlődést, a szabad munkacsere elvének megvalósulását. A káderpolitikát illetően a szakmai képesség mellett feltétlenül figyelembe kell venni a jelöltek erkölcsi helytállóságát is — mondta Nedeljko Tepic. — A munkamódszerben з pártalapszervezetek és a KSZ magasabb szervei közötti közvetlenebb kapcsolatra kell törekednünk. Kosta Inic a krízis okát a demokratikus centralizmus elvének elkerülésében, az egyéni érdek előtérbe helyezésében, az egység és kezdeményezés hiányban látja. Marijana Parvančić a tézisekkel kapcsolatban az alkotmánymódosítás lényegére is kitért: — A változások lényege két elv megvalósításából ered: a társult munka nagyobb önállósításából és a határozathozatal demokratizálásából. A tézisekből hiányolom a konkrét stratégiát, amely ezeknek az álláspontoknak a megvalósulásához vezetne. — A tézisekkel kapcsolatos vitában elemezni kezdtük saját munkánkat. Ebből következik, hogy a KSZ határozhatja meg a krízisből való kiutat — mondta Ljiljana Petrovic. Bogdan Venokic hangsúlyozta, hogy a munkát kell előtérbe helyezni, miközben csökkenteni kell az adminisztrációt, nagyobb mértékben kell ellenőrizni a társadalmi eszközök felhasználási módját, kevesebbet kell ülésezni és többet dolgozni. A városi pártbizottság a hosszú távú gazdasági stabilizációs terv megvalósulásának eszmei-politikai kérdéséről, valamint az elmúlt évi és az 1988-as év első negyedének gazdálkodási eredményeiről is tárgyalt. Ezzel kapcsolatban Žarko Putnik, az elnökség végrehajtó titkára kiemelte, hogy a fő súlyt a gazdálkodás fejlesztésére kell helyezni. O. K. Az ország politika-biztossági helyzetért A Tartalékos Tisztek újvidéki városi szervezetének ülése A Tartalékos Tisztek Szövetsége újvidéki városi választmánya csütörtöki kibővített ülésén Bogdan Tankosić, a JSZSZK Szövetségi Képviselőháza Szövetségi Tanácsa honvédelmi bizottságának elnöke az ország politikaibiztonsági helyzetéről és a Jugoszláv Néphadsereg elleni támadásokról beszélt. Dusán Main, újvidéki városi honvédelmi titkár ismertette a JSZSZK Alkotmánya függelékei tervezetének az általános honvédelemre és társadalmi önvédelemre vonatkozó részét. A JH finanszírozására vonatkozó 31. alkotmányfüggelék- tervezet lényege a Jugoszláv Néphadsereg finanszírozásának szilárdsága és biztonságának biztosítása. A tartalékos tisztek újvidéki városi szervezete már tizennégy éve mély és gyümölcsöző kapcsolatot tart fenn a tartalékos tisztek zágrábi városi szervezetével Milorad Milosevic, a tartalékos tisztek zágrábi városi szervezetének elnökségi tagja üdvözölte az újvidéki testvérszervezet tagjait, majd díszoklevelet adott át, amelyet a tagság nevében Martin Vojvođić, a tartalékos tisztek újvidéki városi szervezetének elnöke vett át. ду.тп. k. (ÖTÖS András felvétele) Csütörtök este az újvidéki Radivoj Cirpanov Munkásegyetemen ünnepélyes keretek közt Slavko Almaján költő megnyitotta az idei, sorrendben harmadik felújított Strazilovói Találkozókat. Ez tulajdonképpen a találkozók előestéje volt, melyen az Újvidéki Íróközösség gondozásában megjelent két új könyvet is bemutattak. Az egybegyűltek előtt Branko Hofmem Jel (Biljeg) című, Gojko Janjušević átköltésében megjelenő, valamint Andrej Bravar Vers az egész világ (Sve je pjesma), Josip Osti átköltésében megjelenő kötetét prezentálták. A kétnapos Stražilovoi Találkozók gyújtópontjában egyébként a peremkultúra időszerű kérdéseinek megvitatása, fejtegetése, taglalása lesz, mellyel a domináns- és peremkultúra(ok) jelen kölcsönviszonyának sajátosságaira próbálnak meg rávilágítani, válaszolni. A beszélgetéseket — melyeken mintegy 25 meghívott író, költő, publicista stb. vesz részt — a Népkönyvtár (Duna utca 1.) olvasótermében bonyolítják le ma 9.30 és 13, illetve 16 és 19.30 óra között, folytatását pedig pénteken délelőtt 9- től 13 óráig. A jelzett időpontban a meghívottakon kívül minden érdekelt is részt vehet és bekapcsolódhat a beszélgetésbe. Felvételünk az alkalmi könyvbemutatón és megnyitón készült. G. T. MMCYMR Sió 1988. április 23., szombat IVIojszov fogadta az olimpikonokat Lazar Mojszov, a JSZSZK Elnökségének elnöke, valamint Stane Dolanc és Josip Vrhovec elnökségi tagok csütörtökön Belgrádban, a Föderáció Palotájában fogadták a calgary-i Téli Olimpiai Játékokon részt vevő jugoszláv csapat tagjait és az Országos Testnevelési Szövetség, továbbá a Jugoszláv Olimpiai Bizottság küldöttségét. A fogadáson részt vett számos kimagasló sportmunkás, edző, sportújságíró és sportoló, köztük Bojan Križaj, Matjaž Debelak, Mateja Svet, Miran Tepeš, Matjaž Zupan, Rajko Lotrič, Željka Cižmešija és mások. Dusan Dragan, a Jugoszláv Testnevelési Szövetség elnöke átadta Lazar Mojszovnak az olimpiai plakettet. (Tanjug) Parlamenti küldöttségünk visszatért Csehszlovákiából Háromnapos látogatás után a dr. Marjan Rožič vezette jugoszláv parlamenti küldöttség csütörtökön este visszatért Csehszlovákiából. Elutazása előtt a delegáció tagjait fogadta Miloš Jakeš, a Csehszlovák KP KB főtitkára. (Tanjug) Elkészületek az intervenciós intézkedések megszüntetésére Összefoglaló az SZVT üléséről A Szövetségi Végrehajtó Tanács csütörtöki ülésén megerősítette az ország társadalmi tervének megvalósítási politikájáról szóló idei határozat módosításainak és kiegészítésének tervezetét. Ezek a módosítások és kiegészítések a gazdaságpolitika érvényesítésére irányulnak, miután május 15-én megszűnnek a tavaly novemberben meghozott intervenciós intézkedések. A változások a külfölddel való gazdasági viszonyokra, az általános, társadalmi és közös fogyasztásra, a keresetekre, a piacra és az árakra, valamint a hitel- és pénzügyi politikára vonatkoznak (Tanjug) LEGÚJABB SZÁMÁBÓL A NIN vendége: Dušan Ckrebic A PÁRTRA A XXI. SZÁZADBAN IS SZÜKSÉGÜNK VAN Bosznia-Hercegovina SZK értekezlete ÖTLETEK AZ ÖTLETTELENSÉG UTÁN Miért bírálták a köztársaság vezetőségét? Ügyek A HIMNUSZT ISMÉT MELLŐZIK KOSOVÓBAN! Az iskolarendszerünkről A GIMNÁZIUM VISSZATÉRÉSE Miladin Životić professzor PEREM A GRUPA 8-CAL Pravoszlávok Kanadában A SZENT SZÁVA BÉKÍT — A VLADIKA ÖSSZEVESZÍT A jugoszláv diplomáciáról HOGYAN VÁLTOZIK A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM A szerb és az albán írók párbeszéde KÖZÖS LAKÁS A NIN folytatásos tárcája ALEKSZANDR SZOLZSENYICIN folytatásos tárcája A NIN által tájékozottabbak vagyunk. 21.03 22.35 22.50 BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 9.35 Műsorismertetés 9.40 Az Iskolatévé műsora (ism.) 10.30 Hírek 10.35 Hogy volt! — az éjszakai adás ismétlése 13.00 Műsorismertetés 13.05 Kérdezzük együtt — hirdetőműsor 14.35 A kolduskirályfi — szovjet mesefilm Élt egyszer régesrégen egy császár. Felesége nem volt, de volt egy okos, szép fia. A császár szerette meghallgatni, mit álmodtak éjszaka az alattvalói. A királyfi egy alkalommal nem volt hajlandó elmesélni apjának az álmát, és ezért az annyira megharagudott rá, hogy megparancsolta: öljék meg-----16.00 Népzene 16.30 Heti műsorkalauz az újvidéki stúdióból 17.15 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.30 Jadran—Crvena zvezda — bajnoki vízilabda-mérkőzés, helyszíni közvetítés 18.30 Szívélyes üdvözlettel — interjúműsor a zágrábi stúdióból A mai adásban Ivan Lovrenčić festővel, rajzolóval és grafikussal ismerkedhetünk meg. 1917-ben született Krapina közelében. 1936 és 1940 között a zágrábi Művészeti Akadémián tanult. Tanárai között ott volt Krsto Hegedušić, is. Számos önálló kiállítást rendezett hazánkban és külföldön. Az interjúműsort Ivan Hetrich készítette 19.15 Rajzfém 10.30 Híradó, 2. 20.15 Jobb élet — humoros sorozatadás a belgrádi stúdióból. 46. rész A börtönben Bobéhoz nem várt látogató érkezik. Violeta féltékenykedni kezd az ápolónők miatt. Kurčubić Darán és Biberovicon keresztül beleavatkozik Dragica életébe. Egy csomagutazás Athén helyett Korfuba tart, és ekkor... Richard Beck nyomozása — amerikai bűnügyi film az újvidéki stúdióból Híradó, 3. Jelentés a Szlovén KSZ KB üléséről 23.05 Éjszakai műsor Bora Djordjevic és Arsen Dedic műsora 0.35 Hírek 0.40 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 14.55 Albán nyelvű híradó 15.10 Műsorismertetés 15.15 A haláltorony — dokumentumfilm15.35 Jó napot, Jugoszlávia! — műsor külföldön dolgozó polgárainknak 16.05 August Šenoa élete — tévéjáték a zágrábi stúdióból, 2. rész A tévéfilm második részében a nagy horvát író életének utolsó szakaszával ismerkedhetünk meg 1866-tól, amikor visszatért Zágrábba korai haláláig, 1881-ig. Ebben az időszakban túl volt terhelve munkával, szerkeszt, ír, gondot visel Zágráb színházi életére stb. Ilyen körülmények között csak éjszaka szentelhette idejét az írásnak, és ezért első regénye csupán 1875-ben jelenik meg. Szereplők : Zlatko Vitéz, Milka Podrug- Kokotovic, Ana Karic, Josip Marotti és mások 17.40 Májusi szemle — gyermekműsor titogradi stúdióból 18.40 Dallas — amerikai filmsorozat J. R. rádöbben, hogy könnyen elveszítheti a céget, és az ázsiai gyanús üzelmek miatt rácsok mögött találhatja magát. Christine zsarolja Sue Ellent, el akarja választani John Rosstól . . . 19.30 Híradó a zágrábi stúdióból 20.00 Concertino — zenés műsor a zágrábi stúdióból 20.20 Smert Olimpija—Jugoplastika — kosárlabda-mérkőzés, rájátszás, 2. félidő 21.00 Partizán—Cibona — kosárlabda-mérkőzés, rájátszás, helyszíni közvetítés ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.25 Műsorismertetés 16.30 Heti műsorkalauz a JRT I. részére 17.15 szerbhorvát nyelvű híradó 17.30 Szórakoztató zenés műsor: Leningrádi musichall 18.30 Ruszin nyelvű magazin 19.15 Rajzfilm 19.30 Magyar nyelvű híradó 20.00 Kis hangverseny 20.15 Jobb életű humoros sorozatadás a belgrádi stúdióból, 16. rész 21.00 Hírek 21.05 Richard Beck nyomozása — amerikai bűnügyi film a JRT I. részére Beck, a rettenthetetlen rendőrfelügyelő a gyilkossági osztályon dolgozik, és nyomozásai során nemegyszer a törvényesség határait súrolja. Külön szórakozása az éjszakai ziárőrség, apró bűnözők összefogása. Egy alkalommal egy ismeretlen nő kegyetlen gyilkosa után kell nyomoznia. Van gyanúsítottja, egy mániákus, aki magányos nőket támad meg. Hosszú és veszélyes harc után sikerül a nyomára bukkannia . . . Utána: Filmriport a Vojvodina— Partizán röplabda play offmérkőzésről 22.30 Hírek 22.35 Kötetlenül — művelődési műsor a titogradi 23.05 Sportszombat a szarajevói stúdióból 23.25 Éjfél előtti beszélgetések — művelődési műsor a titogradi stúdióból Dr. Pavle Mijovic 23.55 Műsorzárás písírm MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 7.55 Tévétorna gyerekeknek 8.00 Nasa obrazovka — a szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű műsora (ism.) 8.30 Körmönfontoló — matematikai vetélkedő 6. osztályosoknak, 4. elődöntő Képújság Hármas „csatorna’’ 3. rész: Életformák Honnan jössz, hová mész, merre tartasz? Mondd meg, hol élsz, megmondom, milyen az életformád . . . Pályán maradni — játékos sportvetélkedő Perpetuum mobile Lehűlt az álarc A tartalomból: СаокаИо rúzs — Arc és festék — Maszkok és mágiák — Milyen a jó smink? — üreg kislány, nem vén kislány, avagy az átváltozás művészete — Macska, Szerednyei módra 11.05 Cigánykerék 11.35 Szomszédok — teleregény, 26. fejezet (ism.) 11.40 Képújság 14.45 Nótaszó Közreműködik: Szentendrei Klára és Béres Ferenc, Berki László népi zenekara játszik 15.05 Tollbamondás — francia filmsorozat, 4. rész Változik a világ 16.10 Afrika — angol dokumentumfilm-sorozat, 5. rész Bibliával és puskával 17.00 Híradó 17.25 Hoffnung meséi A Hoffnung Szimfonikus Zenekar 17.35 Van benne valami — barkochba-játék 13.15 Biztató őrizd meg jól az életed.” A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Televízió sorozata, 15. rész: Ép testben . . .? 18.40 Tom és Jerry — amerikai rajzfilmsorozat 1. A kölyökkutya — 2. A kiváló hullámlovas — 3. A korszerű egérfogó Családi torna Esti mese Iommot mesél — Az égi tehénke — magyar rajzfilm Híradó Vars — mindenkinek Édes Gergely: Élőbeszéd — részlet ! Kortársaink képernyője ítéletidő — tévéjáték 9.00 9.05 9.50 10.30 19.00 19.03 19.30 20.00 21.25 22.15 BECSE Írta: Száraz György Mestersége: színész Barta Mária Híradó, 2. MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 15.55 Képújság 16.00 Táv-adó A Pénzügyminisztérium és a Magyar Televízió távoktatási műsora Társadalombiztosítás 16.55 Movi-krónika 17.05 Amerikai komédia — tévéjáték (1079) 18.30 Rock stúdió 19.30 Orákulumok — hiedelmek 20.00 Képújság 20.05 Horowitz Moszkvában — szovjet film (ism.) 20.50 Régi mesterségek A Mesta gyapjúszövői — spanyol rövidfilm 21.15 A Kelet városai Isztambul, a Boszporusz gyöngye — angol rövidfilm (ism.) 21.25 Homokköve — csehszlovák tévéfilm 22.25 Képújság A 4 * ÚJ TERMÉKEI: HÁZI METÉLT TÉSZTA PÖRKÖLT BÚZACSÍRA ÉTKEZÉSI KORPA DURUM TÉSZTA • Josip Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben A Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével, 1970-ben A Testvériség és Egység Arany Koszorús Érdemrendje( 1-A )ével tüntette ki. A taptanács tagjai: Balla László, Barácsus Zoltán, Bányai János, Bognár Mihály (elnök) Cirok Sándor Engler Lajos, Fenér István, Priednco Anna, ifiAGYAR 179 Glon Nándor. Habram Károly, Király János, Kucsera Ferenc. Márton István. Mészáros László. Molnár Vilmos. Odri Valéria Palatínus János. Sinkovits Péter. Gyulad Attila. Virágh István. Vukovics Géza. 9 Kiadja a Forum LKNYM — Újvidék Ш Igazgató BANYAI JÁNOS. O Magyar Szó Társultmunka-alapszervezet • Fő- és felelős szerkesztő: STNKOVITS PÉTER O Szerkeszti a szerkesztőbizottság • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 21000 Novi Saa. Vojvode Miérca ul. Telefon 611-300, telex: 14195 YUM SZO ® Folyószámla 65700 603-6121 • Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza • Előfizetési dí belföldön egy nőnapra 8100 dinár, negyed évre 24 300 dinár, fél 43 600 dinár, egész évre pedig 07 200 dinár. Külföldre a kétszerese 9 Folyószámla: 65700-601-14861. Lapterjesztő és Áru forgalmazó Tmasi Újvidék. FORUM NYOMDA.