Magyar Szó, 1989. szeptember (46. évfolyam, 239-254. szám)

1989-09-09 / 247. szám

16 FÖLD NÉPE SZIKLAKERTI NÖVÉNYEK Nagyvirágú gombafű (Androsace Primu­­loides) Az Androsace az egyik legelőkelőbb sziklakerti növénynemzetség. Különö­sen szépek a levélrozettákból gyepet alkotó fajai, amilyen a Himalájában ho­nos. A. primuloides is. Hosszúkás, serteszőrös levelekből álló rozettái idővel ta­lajra simuló gyeppé sűrűsödnek. Május-júniusban vékonyka, nyúlánk tőkocsá­­nyait bájos kankalinvirágok ékesítik. Több irányba ágaskodó indái végén pici, később a talajba gyökerező, új rozetták fejlődnek. Szeptemberi vagy tavaszi tő­osztással, esetleg magvetéssel szaporítjuk. Szép, meleg rózsaszínű virágai a fehér és a kék virágú növények (pl. Achillea serbica, Bellium, Campanula, Mi­­nuartia, Phyteuma, Scutellaria stb.) társaságában érvényesülnek a legjobban. Csodaszép látvány, amikor ez a növény szirmait bontogatja. Magyar Szó F­enyőfán tök. Ezt a csalogató és egyben megtévesztő címet adhatná is­mertetőjének valamelyik ravasz újságíró, hogy írását elolvassák, ha arról cikkeznek, amiről most én akarok írni. Judit barátnőmnél láttam ugyanis a tökindákat a fenyőfán. Persze nem ezt tartom különösen érdekesnek, hiszen a kúszónövények minden karóra, fára felmásznak, ami a közelükbe van. Ha fe­nyőfa van a közelükbe, arra kúsznak fel. Érdekesnek azt tartom, amit hallottam. Judit elmondta, hogy a laskatök indáit engedték fel a fenyőfára már tavaly is, és nem vették észre, hogy kárt tett volna. A laskatököt ezért kedvelik, mert akár 2 évig is eláll, a hűvös szobában is, ha időnként megforgatják. Ezek szerint, te­hát, hogy úgy mondjam, könnyen tárolható tartalék élelem a laskatök. Ismerem ezt a tökfajtát, mert pár évvel ezelőtt kaptam egyet májusban az egyik kedves olvasótól, és júniusban ettük meg tökfőzelékként. Bizony jó volt. Istengyalulta töknek is hívják ezt a tökfajtát, mert főzéskor úgy széthullik, mint­ha legyalulták volna, tehát nem kell külön reszelni vagy gyalulni. Érdekessége még a laskatöknek, hogy fekete a magja. De ennél fontosabb témáról akarok beszélni, és a laskatök hosszú tárolható­ságát azért említettem elsőként, mert egyetértek azokkal, akik azt mondják, ha több munkánk vagy feladatunk van, akkor először mindig a kis munkát végez­zük el. Ha ugyanis a fontos feladatok elvégzésével kezdjük a munkát, lehet, hogy a kis feladatok elvégzésére már nem lesz erőnk, vagy esetleg egyszerűen elfelejtjük. Fordított esetben ez nem fordulhat elő, mert a fontos feladatot nem feledjük el, és muszáj, hogy erőnk legyen az elvégzésére. A laskatököt lehet, hogy el is felejtettem volna, ha nem írom le rögtön. Azt vi­szont nem felejthetem el, hogy mit ajánlott az a felső-bácskai állatorvos, akit a múlt héten említettem, és aki közölte, hogy ajánlja az almaecet adását az álla­toknak, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon előnyös hatású. Most egy újabb levelet küldött, s ezt megmutatta nekem a szerkesztő. Ebben a levélben arról ír, hogyan és milyen mennyiségben ajánlható az ember számára az alma­ecet. A recept igen egyszerű. Két kiskanál almaecet, két kiskanál méz, körülbelül két deci vízben. Naponta többször is fogyaszthatjuk ezt a mennyiséget. ' -—-------------------------------------------------------------------------------—1. A leveles zöldségeket torzsával együtt aprítsuk fel, mert a torzsa sok vitamint tartalmaz. Túlzottan azonban sohase ap­rítsuk fel, mert minél apróbbra vágjuk a zöldséget, annál több értékes anyag lúgozódik ki belőle. ____________________________________________________________________________________. Az almaecet és a méz együttesen hatékony orvosság a grippe, a homlokü­­reg-gyulladás és egyéb meghűléses betegségek ellen. De nemcsak gyógyszer, hanem megelőző szer is, és nem csupán a betegek számára ajánlatos a fo­gyasztása. Általánosan jó hatású az ember közérzetére és teherbíró képessé­gére. Állatorvos barátunk levelében megjegyezte, hogy ezeket az adatokat az al­maecettel foglalkozó szakirodalomból „ollózta’’, és mint magánember ajánlja. Én is természetesen mint magánember fogadom el ezt a receptet, éspedig részben a női megérzésem alapján. És én is ilyen alapon ajánlhatom mások számára. Annyit mondhatok, hogy újabban rendszeresen fogyasztom az alma­ecetes vizet. A mézes vizet meg már nagyon régóta. Miért ne fogyaszthatnám a kettőt együtt? Hogy el ne feledjem (persze, hogy nem felejtem el), dicsekedni szeretnék. Megdicsért a férjem. Az asszonyok egy része biztosan tudja, hogy mennyire említésre méltó dolog az, amikor az asszonyt végre méltányolja a férje. - Asszony - szólt a napokban az édesuram -, lehet, hogy igazad van azzal az almaecettel kapcsolatban. Tudod, ugye, hogy a nyers vöröshagymát nagyon szeretem szalonnával, de nem nagyon merem enni, mert gyomorégésem lesz tőle, ha egy kicsit többet fogyasztok. Legutóbb, amikor nem voltál itthon, nem­zeti salátát készítettem magamnak. Két nagyfej vöröshagymából, két nagy pa­radicsomból és néhány paprikából. Almaecettel. Mind megettem, és bizony a két vöröshagyma sem ártott meg. Úgy látszik, hogy az ecet méregtelenítette a hagymát. Most még az lenne a nagy találmány, ha valaki feltalálná, hogyan lehetne ha­tásosan alkalmazni az almaecetet az infláció ellen, mert tényleg most már olyan nagy mennyiségben etetik velünk az új árakat, hogy nemcsak gyomor­égést kap az ember, hanem tudatzavarral járó fejfájást is. Egy darabig ugyebár valahogy eligazodtunk az új és a régi dinár között, olyképpen, hogy azt mond­tuk, hány pirosba kerül valami, de most már pirosból is sokféle van, és megtör­ténik, hogy valaki pirost mond, de vörösre gondol. Vagy fordítva. Én már nem gondolok semmit az inflációval kapcsolatban. Szívélyes üdvözlettel P. S. Elmondom még hirtelenében, amit éppen most hallottam. Az egyik ked­ves kislány mesélte, hogy anyukája a vérnyomás ellen ecetes vizet iszik. Mikor érzi, hogy magas a vérnyomása, gyorsan iszik ecetes vizet, és 15-20 percen belül mindig segít ez a háziszer. 1989. szeptember 9. Pénzsétáltatók Az illetékesek előszeretettel hangoz­tatják az adatot, hogy az idén a mező­­gazdaság szubvencionálására 21000 milliárd dinárt fordítunk, és ez a tétel a hadsereg finanszírozására fordított összeg után a legnagyobb a szövetségi költségvetésben. A támogatás a tavalyi­nak a tízszerese, de az ágazat helyzeté­re úgyszólván semmi hatása sincs, mondják gyakran szemrehányóan. A ter­melők pedig, ha megkérdezzük őket, mi­lyen támogatásban, térítésben részesül­nek, egyből kivágják: semmilyenben. Ezért követelték és követelik egyre hangosabban - hallottuk a belgrádi nagygyűlésen is -, mondja már meg va­laki, illetékes, hogy hova megy el az a fa­­mózus 21 000 ír milliárd dinár, amit a szö­vetségi kormány a mezőgazdaság támo­gatására fordít, de szemmel láthatólag nem jut el a termelőkhöz. Követelték, hogy a mezőgazdaságnak szánt össze­get készpénzben vehessék fel, mert az ilyen-olyan térítéseknek (műtrágya, ve­tőmag, növényvédő szer, kamat) semmi hatása. Pedig valóban óriási összegről van szó, még akkor is, ha hónapról hónapra egyre nagyobb étvággyal harap le belőle az infláció. Mondjuk azt, hogy kidobott pénz, hiszen ha már hatástalan, akkor ez az egyedüli következtetés?! Az azonban biztos, hogy valaki mégis hasznot húz belőle, de ez nem a mezőgazdaság. Szemmel láthatóan tehát hiba csúszott a számításba, ezt a mezőgazdaság most már világosan látja, és szinte hihetetlen, hogy az illetékesek nem látják. A műtrá­gyára, a vetőmagra, a növényvédő szer­re folyósított regreszt már réges-rég fel­emésztette a gyakori drágulás, a nagy infláció. És ilyen támogatási mechaniz­mussal, hallottuk a napokban egyik ag­rárszakértőnktől, a pillanatnyi mostoha gazdasági körülmények között nem me­hetünk semmire. Hogy mennyire téves a támogatás me­chanizmusa, mi sem illusztrálja jobban, mint a kamattérítések, amelyeket a me­zőgazdaság „élvez”. E kamattérítések­nek a tavalyi kedvezményes, úgyneve­zett differenciált kamatokat kellene he­lyettesíteniük. És hogyan is történik ez? Az élelmiszer-gazdaság teljes egészé­ben fedezi az elsődleges pénzkibocsá­tásból eredő hitelek kamatköltségét. En­nek azután a felét a Jugoszláv Nemzeti Bankban egy külön alapba helyezik, amelyből, miután a mezőgazdasági kom­binátok, munkaszervezetek külön kérel­mezik, bizonyítékot szolgáltatva arra is, hogy kifizették a kamatot, 20 százalékos kamattérítést kapnak. A kamatköltség cí­mén befizetett pénznek tehát visszakap­ják a 20 százalékát. Nem bocsátkozunk most annak a taglalásába, hogy az elkü­lönített 50 százalékból miként lesz 20 százalék, amikor visszakerül a mezőgaz­daságba mint tér­ítés, (ebből fedezik az árutartalékokat és még egyebeket) az azonban szemmel látható, hogy semmi más nem történt, mint az, hogy a mező­­gazdaság pénzét kicsit megsétáltattuk néhány bürokrata kéz között, és egy jó­kora kerülővel visszajuttattuk ahhoz, akit megillet. Csakhogy ez a kerülő olykor hó­napokig tart, néha fél évig is, és mire a mezőgazdasághoz jut, fabatkát sem ér. Kár érte felemelni a ceruzát és megírni a kérelmet. Mi sem lenne logikusabb, mint az - ezt mindenki láthatja hogy a hitel igénylője azonnal 20 százalékkal kevesebbet fizet (akár a kedvezményes kamat esetében). Bonyolult helyzetünkhöz viszonyítva, úgy látszik, ez túlságosan egyszerű len­ne, és ellenkező esetben mit tennének a „pénzsétáltatók” meg azok, akik még út­közben használják a mezőgazdaság pénzét? És éppen ezek azok, akik hasz­not húznak belőle. A mezőgazdaság és a fogyasztók kárára. Jogos a kérdés: Hol van az agrárnak szánt 21 000 milliárd di­nár? P. BARTA Etelka Vajdaságban megkezdődött a napraforgó betakarítása. E fontos ipari növényt mintegy 116000 hektárról kell betakarítani, a szakemberek véleménye szerint hektáronként több mint 2 tonnás átlaghozam várható. Kérdés azonban, hogy mennyire lesznek elégedettek a napraforgó-termesztők, hiszen köztudomású, hogy az étolajgyárak a termés kilójáért nem fizetnek többet a védőárnál 1989. szeptember 9. XLIII évfolyam 36. szám

Next