Magyar Szó, 2004. június (61. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-24 / 146. szám

2004. június 24., csütörtök M­a este 6 órakor lesz Újvidéken a Petőfi Sándor MME-ben Bálizs Jutka és Mikes Melánia Játsszunk, énekeljünk magya­rul! című, pedagógusoknak szóló kézikönyvének a bemutatója. Az egyik szerző, Mikes Melánia, szin­te egész pályája során azt tanulmányozta, hogyan lehetne megkönnyíteni a nyelvtanulást a legkiseb­bek számára. Sokéves tapasztalatait ezúttal egy ké­zikönyvbe foglalta össze útmutatóként, és ez kivá­lóan alkalmazható a nem magyar anyanyelvű gye­rekek oktatására, de ugyanígy hasznosítható a szórványban élő, magyar ajkú, anyanyelvüket alig beszélő gyermekek esetében is. A könyvben sze­replő legfontosabb utasítások röviden talán úgy foglalhatók össze, hogy a magyar környezetnyelvi kommunikációs képességek fejlesztése során a kö­vetkező alapvető nevelési feladatokat kell figye­lembe venni: el kell fogadtatni a gyerekkel és a szülőkkel, hogy környezetükben a magyar nyelv ugyanolyan eszköze a kommunikációnak, mint a szerb vagy más nyelv, azaz magyarul is el lehet mondani ugyanazt, amit anyanyelvükön közölni szoktak. Törekedni kell arra, hogy a gyerekek meg­értsék és elfogadják, hogy a magyar nyelv is a kap­csolatteremtés eszköze, és lehetővé teszi számuk­ra, hogy részt vegyenek a magyar nyelvű játékos és egyéb tevékenységekben. Fejleszteni kell a gyere­kek veleszületett nyelvi elemzőképességét. Ennek birtokában a spontán nyelvi elemzés során felis­merik a magyar nyelv szerkezetét, elemeit, szabá­lyait, és ezáltal alkalmuk nyílik arra, hogy a ma­gyar nyelvet a nyelvtudás természetes módjához hasonlóan sajátítsák el. Törekedni kell, hogy a gyermekek megszeressék és elfogadják a magyar gyermekirodalmat, illetve a magyar nemzeti kö­zösség szellemi kultúrájának alkotásait. Mikes Me­lánia a kézikönyv megírásának indíttatásáról a kö­vetkezőket nyilatkozta: - Már évekkel korábban egy projektum megva­lósításába kezdtünk, amelynek legfőbb célja az volt, hogy ápoljuk és fejlesszük az anyanyelvet és a környezetnyelvet, valamint interkulturális gondol­kodásra serkentsük a vajdasági gyerekeket. Ennek szellemében kezdtünk óvodákban dolgozni, és a kisgyerekek játszva, énekelve sajátították el a kör­nyezetnyelvet. Persze, erre valami módon motivál­ni kell őket, s ösztönözni, hogy fejlődjön a kom­munikatív készségük. Nekem az angol nyelv terén volt már némi tapasztalatom, azt igyekeztem töké­letesíteni és átültetni a környezetnyelv oktatásába. Ezt a módszert az angol nyelvvel már több mint tíz éve alkalmazom, környezetnyelvi órákat két-há­­rom éve tartunk. A programnak az a célja, hogy a gyerekek ne szavakat biflázzanak be, ne nyelvtani szabályokat tanuljanak, hanem egyszerűen örö­mük teljen a magyar környezetnyelvi foglalkozás­ban. Azt kellett elérnünk, hogy szívesen vegyenek részt a játékban, s örömmel sajátítsák el az éneke­ket, a mondókákat, s ezzel szinte ragadjon rájuk a nyelv. ■ Ha jól értem, semmilyen módon sem kénysze­rítik őket a magyar nyelv használatára. - Igen, ez az egésznek a lényege. Az óvónő folya­matosan magyarul beszél hozzájuk, de ők nem kö­telesek magyarul válaszolni, megtehetik azt szerbül is. Az a fontos csak, hogy kezdettől fogva megértsék a hozzájuk intézett beszédet, s előbb-utóbb, ha an­nak szükségét érzik, biztos magyarul fognak felelni. Szigorú utasítás az, hogy nem szabad kényszeríteni őket, szólaljanak meg, hanem amikor annak szük­ségét érzik, játék közben, maguktól, spontánul is megtehetik. A gyerek természetesnek veszi azt, hogy amikor olyasmit játszik, hogy meg kell szólal­nia, akkor valóban azt mondja, amit várnak tőle. Ha a játékban részt akar venni, előbb-utóbb meg­szólal, s ily módon motiválják arra, hogy használja a nyelvet. Teljesen téves hozzáállás az, hogy kénysze­rítik a gyerekeket, tegyék, amit nem tudnak. Ilyen­kor ellenállnak, adott esetben a nyelvhasználat­nak, s akkor mindjárt ki­­siklanak a dolgok, rossz irányba fejlődnek. Ne­künk pedig nem ez a cé­lunk, hanem a toleranci­ára való késztetés s a nyelv megszerettetése. ■ Az említetteken kívül mindezt hogyan érik el? - Oly módon, hogy a foglalkozásokat oldott lég­körben tartjuk. Oda kell hatni, hogy a gyerekek fel­szabadultak legyenek. Tartalommal kell megtölteni a foglalkozást, hogy folyton történjen valami. Na­gyon sok múlik az óvónő hozzáállásán, kedvessé­gén, s azon, hogy mennyire tudja elfogadtatni, megszerettetni magát a gyerekekkel. Ezek a foglal­kozások nem tarthatnak sokáig, tizenöt-húsz percig legfeljebb, s az idő alatt is a gyerekek végigjátsza­nak, énekelnek, folyton mozognak. Mondhatom, ezzel a módszerrel szép eredményt tudunk elérni, a korábbi tapasztalatok során egy évig tartó hasonló jellegű foglalkozás után az óvodások negyven-ötven dalt, éneket tanultak meg és húsz-harminc mondó­kát sajátítottak el. Persze az, hogy a felsoroltak kö­zül ki mennyit jegyzett meg, az gyerekenként válto­zó. " VARJÚ Márta Játszva tanuljunk magyarul! Mikes Melánia útmutatója a könnyedebb nyelvtanításhoz, pedagógusoknak Már évekkel korábban egy projektum megvalósításába kezd­tünk, amelynek legfőbb célja az volt, hogy ápoljuk és fejlesszük az anyanyelvet és a környezetnyelvet, valamint interkulturális gondolkodásra serkentsük a vajdasági gyerekeket. Ennek szelle­mében kezdtünk óvodákban dolgozni, és a kisgyerekek játszva, énekelve sajátították el a környezetnyelvet. Egy énekes körjáték a könyvből A gyerekek sétáló lépéssel körbejárnak, mindkét kezüket (szárnyukat) oldalt kinyújtják, és a dal ritmusára lengetik le és fel (repdesnek). Egy gyerek a kör közepén guggol, ő a kis kacsa, és „repdes“, mint a többi gyerek. Egy másik gyerek a libapásztor, a körön belül a körrel ellenkező irányban halad sétáló lépéssel, a kezében vesszővel, maga előtt hajtja a kis kacsát. Míg a ka - csát el - haj-tot-tam, Kács, kács, kács. Két pár csiz - mát el-szag-gat-tam. MmdulSió •• __ / kozelkep@magyar­szo.co.yu KÖZELKÉP 11 A vajdasági önkormányzati és helyi közösségi vezetők képzése elnevezéssel tartottak a hétvégén egynapos tanácskozást Szabad­kán, több hazai és magyarországi előadó részvéte­lével. Az összejövetelen előadóként részt vett Csiz­­már Gábor, a Magyar Köztársaság Foglalkoztatás­politikai és Munkaügyi Minisztériumának politi­kai államtitkára is, és az Európai Unió foglalkozta­táspolitikájáról tartott előadást. Erről, valamint Magyarországnak az unión belüli helyzetéről és a felzárkózási lehetőségeiről beszélgettünk vele.­­ Államtitkár úr, említette, hogy az uniós tag­országokon kívül a tagjelöltek számára is léteznek bizonyos programok. Milyen programok ezek, és Magyarország mikor kapcsolódott be ezekbe? - Magyarország az első programba már 1996- ban, tehát nyolc évvel a csatlakozás előtt bekap­csolódott. Összesen mintegy 30 uniós program­ban vettünk részt a csatlakozást megelőzően kü­lönböző szakterületeken, tehát nemcsak a foglal­koztatás terén, hanem az okta­tásban, a kultúra területén, az ifjúság és a sport szférájában. Ezekbe érdemes több érv miatt is már a várható időpont előtt bekapcsolódni. Mi is úgy kezd­tük, hogy nem hivatalosan vol­tunk benne, hanem a magyar intézmények, a civil szerveze­tek, vállalkozások ún. csendes­társként vettek ezekben részt, hogy tanuljanak, és kapcsolato­kat szerezzenek. ■ Szerbia és Montenegró számára milyen lehetőségek vannak?­­ Úgy általában egy ország számára nincsenek lehetőségek az unióban, legalábbis ami a programokat illeti. Ál­talában ezek olyan programok, amelyek civil szer­vezeteknek, egyesületeknek, intézményeknek, vál­lalkozásoknak nyújtanak bekapcsolódási lehetősé­get. Ezekben egy önkormányzat vagy egy kormány­zati szerv egyrészt meg tudja szerezni az informáci­ókat az uniótól. Ezek az információk a létező há­romtucatnyi ilyen közösségi kezdeményezésre vagy programra vonatkoznak, másrészt ő maga tudja in­formálni a környezetében a civil szervezeteket, vál­lalkozásokat, oktatási és egyéb intézményeket, hogy milyen lehetőségek adottak, utána pedig segíteni tudja őket. Mi szívesen segítünk, tehát ha magyar­­országi intézményeket keresnek, akkor akár a Fog­lalkoztatási Minisztérium, akár az Oktatási Minisz­térium, akár a Határon Túli Magyarok Hivatala, akár a Miniszterelnöki Hivatal más szervezetei szí­vesen segítenek abban, hogy az itteni szervezetek, intézmények megtalálják az ottani partnereket az együttműködéshez. ■ Számadatokkal illusztrálta Magyarország le­maradását a foglalkoztatottság területén: az unió­ban az átlagos foglalkoztatottság 64 százalékos, Önöknél pedig 57 százalékos. Azt is említette, hogy az unió segíti a lemaradókat. Milyen formá­ban?­­ Szakmai hozzáértéssel, tapasztalattal és na­gyon sok pénzzel. Tehát nemcsak beszél az unió a foglalkoztatás bővítéséről, hanem az uniós forrá­sokból jelentős összegeket ad támogatásként az Európai Szociális Alap által. Magyarország számá­ra a következő 3 évben kizárólag csak foglalkozta­táspolitikára, oktatásfejlesztésre, az élethosszig tartó tanulás feltételeinek a megteremtésére, hát­rányos helyzetek felszámolására, hátrányos helyze­tű társadalmi csoportok helyzetbe hozására két program áll a rendelkezésre. Egyfelől a humán­erőforrás-fejlesztési operatív program 191 milli­árd forinttal (ennek 75 százaléka uniós forrás), másrészt pedig közösségi kezdeményezés, amely­nek 10 milliárdos a költségvetése, szintén a 2004-2006 közötti időszakban, tehát 200 milliárd forint. Ennek háromnegyede, tehát 150 milliárd­­nak megfelelő összeg az EU szociális alapjától jön.­­ Olcsónak és szakképzettnek nevezte a ma­gyar munkaerőt. Az utóbbit tudná számadatokkal igazolni?­­ Az unióban a lakosság nagyjából 20 százalé­kának nincs középfokú végzettsége. Nálunk ez a szám jóval az uniós átlag alatt van. Nagyon sok em­bernek van középfokú végzettsége, és ez egyben szakképzettséget is jelent, döntő többségében. En­nek tudatában merem állítani, hogy viszonylag jól képzett ország vagyunk. Az elmúlt évek fejlesztései alapján a felsőoktatásba is nagyon sok ember be­juthat Érdekességként megemlítem, hogy tavaly szeptember elsején pontosan annyian iratkoztak az általános iskolák első osztályába, mint ahányan a főiskolákra és az egyetemekre. Ez azt mutatja, hogy kitárultak a kapuk, nagyon sok ember végez ma már egyetemet, főiskolát, és az adott korosz­tálynak több mint 80 százaléka érettségit adó kö­zépfokú intézménybe jár. A magyar munkaerőpi­ac nem igényel ennyi diplomást, sokkal több szak­munkásra lenne szükség, ezért aztán drága dolog nem teljesen a munkaerő-piaci igényeknek meg­felelő képzési rendszert üzemeltetni, ám az embe­rek esélyei szempontjából fontos, hogy ez a lehe­tőség fennálljon. Ugyanilyen fontos ma már, hogy olyan felnőttképzési rendszer álljon rendelkezés­re, amely Magyarországon, mondjuk, évente egy­millió ember számára teszi lehetővé az ebbe való bekapcsolódást, csak ezt még kevesen ismerik fel.­­ Hogyan válhat az olcsó szakképzett munka­erő jól megfizetett munkaerővé? - Zajlik az uniós átlaghoz való bérfelzárkózás. Nagyjából az egyharmadánál, 40 százalékánál va­gyunk. Annak, hogy ez a felzárkózás majdan az uniós átlag elérését eredményezhesse - ez nem megy hirtelen, akár másfél évtizedig is eltarthat -, több előfeltétele van. Egyrészt az kell hozzá, hogy a gazdasági növe­kedés tartósan nagyobb legyen, mint az uniós átlag. Ez 1997 óta vonatkozik Magyarországra, tehát most már hét éve, hogy rendre kétszer, háromszor nagyobb a GDP-növekedés itt, mint az uniós térségben­. A másik fontos szem­pont, hogy oly módon cserélődje­nek a munkahelyek a munkaerő­­piacon, hogy a képzetlenséggel jellemezhető segédmunkát, a be­tanított, így rosszul fizetett mun­kát próbáljuk csökkenteni, nyil­ván nem a munkahelyek meg­szüntetésével, hanem azzal, hogy a megszűnők helyére olyan kerül­jön, amely magasabb képzettséget, szaktudást igé­nyel, nyilvánvalóan nagyobb hozzáadott értéket állít elő, és ezáltal jobban díjazható. Tehát ha a munkaerőcsere, a munkaerő-piaci mozgás úgy menedzseli, hogy mindig jobb minőségű munka­helyek jönnek létre, akkor ez is bérfelzárkóztató jellegű. A harmadik, hogy megállapodásos úton bizonyos ágazatokban kifejezetten direkten is be kell avatkozni, annak érdekében, hogy, mondjuk, a magyar egészségügyből ne menjenek el a szak­emberek az uniós térségbe, mert ott hatszor, nyolcszor több pénzt kapnak. Az elmúlt két évben a reálbérek 24 százalékkal emelkedtek. Hangsú­lyoznám, hogy a reálbérek, tehát a bruttó bér­­emelkedés ennél sokkal nagyobb, mert abban az infláció is benne van. Ennek ellenére a felzárkó­zást 15 éven belül nem jósolom. ■ Említette, hogy az elmúlt hét év folyamán az unióban 10 millió új munkahely létesült. Ezeknek nagyobb része atipikus munka. Milyen munkákról van szó? ’ - Ahogy fejlődik a piacgazdaság, úgy egyre ru­galmasabbá válik a munkaerőpiac is. Ekkora tér­ben, mint amilyen az unió, hihetetlenül nagyok a mozgások. Ebből az következik, hogy­ a vállalkozá­soknak rendkívül gyorsan kell tudniuk reagálni a piac eseményeire, emiatt aztán a lehető leghaté­konyabb foglalkoztatási módokat keresik. Ez nem a hagyományos (bemegyek reggel, délután pedig haza, és dolgozok nyolc órát), hanem egész más figurák jönnek létre, így például a távmunka, a részmunkaidős foglalkoztatás, az osztott munka­idejű foglalkoztatás. Ennek során egyszerre két hónapig napi 14 órát dolgozik valaki, aztán két hónapig nem dolgozik, vagy dolgozik reggel 3 órát és este 3 órát. Ilyen még a tranzitfoglalkozta­tás: tanulunk és dolgozunk egy időben. Ilyen az önfoglalkoztatás, a kollektív önfoglalkoztatás a szövetkezetek vagy a munkavállalói résztulajdono­si program keretében. Ilyen a munkaerő-kölcsön­zés, szerződéses munkavállalás, az alkalmi munka­­vállalás, de mindezeknek árnyalatai is léteznek. Például a távmunka se olyan, hogy­ otthon ülök, dolgozom, és beküldöm e-mailben. Van bejáró­távmunka-változata, ennek során néhány napot otthon töltök, néhányat pedig bent. Mobil táv­munkáról beszélünk, amikor mozgó helyeken va­gyok, ilyen mondjuk a szervizes az országban egy bizonyos szakterületen. Természetesen a munka­­vállalók, szakszervezetek tartózkodással fogadják, mert kiszolgáltatottságot teremt, a piac viszont megköveteli. Meg kell találni a módját, hogy mi­képpen lehet a munkavállalók védelme mellett mégis segíteni ezek elterjedését, mert ez verseny­képességi tényezővé vált. Nem véletlen, hogy Eu­rópában hét év alatt 10 millió munkahely úgy jött létre, hogy kilencven százaléka atipikus munka. Ezt a piaci kihívások, a nagy verseny és a hozzá va­ló irgalmatlanul gyors alkalmazkodás hívta elő. BAJTAI Kornél ■ A NAP INTERJÚJA ■ Az atipikus munkák térhódítása Csizmár Gábor Ifjú Gábor

Next