Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-01 / 26. szám
•• / 10 KÖZELKÉP kozelkep@magyarszo.co.yu tbiman A 2007. február 1., csütörtök Megoldás lehet az, amit Pressburger Csaba ajánl a vajdasági magyar pártvezetőknek: „Uraim, a pártjuk és a maguk becsületének megmentése, az Önök által képviselt vajdasági magyarság érdekében menniük kell!” Csakhogy ennél sokkal messzebb megy és mélyebbre nyúlik az a tanulság, amit a szerbiai parlamenti választásokból le kell vonnunk. Már azért is, mert a visszavonulásnak ez a gyakorlata elég ritka általában a magyar politikában. Elég csak megemlítenünk, hogy a parlamenti demokrácia egyik alapvető követelményét tagadva, Orbán Viktor két választás elvesztése után sem mondott le pártvezetői posztjáról. Sőt, mind a két esetben a veszélyes másik utat választotta. Az első vereség után - abszolutizálva a Fidesz politikájában már korábban meglévő elemeket - pártját „nemzeti” oldalnak kikiáltva megtagadta a parlamenti demokrácia alapelvét, hogy minden párt a nemzet része, a nemzet javát akarja, csak másképp. És ezzel nemcsak az az abszurd helyzet állt elő, hogy a magyar „nemzet” kisebbségbe került saját nemzetén belül, hanem elejét vette a lemondásnak is, hisz a „nemzet” vezére hogyan mondhatna le? A második vereség után pedig - meglovagolva a megszorítások miatti természetes elégedetlenséget - már az utca élén rohamozta a kormányt, hogy „az össznépi ellenállás” vezérének a lemondása még elképzelhetetlenebb legyen. A nemzetpolitika ilyen pártpolitikai kisajátításának magyarországi példája így lesz beszédes bizonyítéka annak, hogy meg kell végre kísérelnünk nemzetben gondolkodni és a nemzetpolitikával törődni. Mert a pártpolitika szempontjából a szerbiai választások tanulságai is egyértelműek. Két okból is. Egyrészt azért, mert a választások egyik tanulsága éppen az, hogy indokolt volt a VMSZ visszautasítása a másik két magyar párt felé. Mert a hatalomban és a befolyásban gondolkodó pártpolitika szempontjából természetes, hogy a VMSZ nem mond le akár egyetlen képviselőjéről sem a másik két párt javára, amikor azok nem képesek egyetlen képviselő megszerzéséhez szükséges szavazatot összegyűjteni. (Legjobb esetben ugyanennyi képviselője lett volna, ha a magyar összefogás meg Matuska Márton által a Magyar Szó ugyanazon számában említett, mind a két pártot bekarikázó magyar szavazatok hoztak volna még egy képviselőt, s nem sokban változott volna az a sajnálatos tény sem, hogy a magyar pártok együtt a szavazótábornak csak egyharmadát állították maguk mellé.) A másik ok, ami pártpolitikai szempontból világossá teszi a választások tanulságait, pedig az, hogy a VMSZ már okult a korábban kialakult helyzetből, amelyet az jellemzett, hogy a mostani vajdasági parlamentbe a magyar pártok csak egy képviselővel több magyart küldtek, mint a többi pártok, és Vajdaságnak olyan magyar miniszterelnökhelyettese van, aki nem a magyar pártokat képviseli. Részben úgy, hogy nem hívta segítségül kampányolni Orbánt, mint legutóbb. (Nemcsak azért, ami miatt most már a Fideszen belül is tudják: nem lehet többet Magyarország miniszterelnöke az a politikus, aki egy NATO- és EU-tag országban az utca élére áll a kormány ellen, hanem azért, amiért Gyurcsányt sem hívhatná meg. Mert - a magyarországi megoszlást lemásolva - akkora az ellenérzés, hogy a magyaroknak 30-50 százaléka biztosan azt mondja: Ha az a nemzetpolitika, amit Orbán, illetve Gyurcsány kínál, akkor én nem kérek belőle.) Még lényegesebb jele a tanulságok levonásának, hogy a VMSZ választási propagandájában az európai integrációt állította az első helyre, hisz itt képviselhet olyatt elképzeléseket, adhat olyan ígéreteket, amelyek még a szerb pártokkal szentben is versenyképessé tehetik. Tudatosan szembenézve azzal, hogy ma már nem lehet kizárólag vagy elsősorban sajátosan magyar követelésekkel kampányolni, amikor a vajdasági magyaroknak ugyanazokkal a gondokkal kell szembenézniük, mint az ország többi polgárának. És - valljuk be - a szerb pártok , többet foglalkoztak ezekkel a gondokkal és többet ígértek, de többet is tudtak ígérni. Itt a pártpolitikai tanulságokat legfeljebb azzal lehet kiegészíteni - annak alapján, hogy a VMSZ először nem végzett az első helyen Szabadkán -, hogy az általános témák felé fordulás irányzata érezteti hatását a többi kisebbségnél is, és így a VMSZ nem számíthat arra, hogy a horvátoknál erősebb lesz a kisebbségi szolidaritás, mint a szerb pártok vonzóereje. A nemzetpolitikai tanulságokat már nehezebb levonni, még nehezebb azokból tanulva a változtatáshoz eljutni. Mert a megoldás nem az egypártrendszer. A sajátos helyzetnek a következménye az is, hogy külön magyar pártokra van szükség. (A szlovákiai példa mutatja, hogy mennyire értelmetlen a magyar nacionalizmus, amely megalkuvással, a magyar érdekek elárulásával vádolja a kormányban szerepet vállaló magyar pártot, csak azért, mert a hatalmon maradás megkövetel bizonyos taktikázást a többségi pártok felé. Hisz micsoda különbség, hogy magyar-e az oktatási miniszter, vagy sem. Az igazi megoldás: tartozhatunk olyan párthoz, amilyenhez akarunk, de magyar nemzeti közösséget alkotunk. És ez a közösség az erős közvéleménnyel, a társadalmi szervezetek hálózatával, általában a közösségi élettel kikényszeríti ennek a közösségnek azt a közös politikáját, amelyet minden magyar mindenütt, így minden pártban képvisel és érvényesíteni igyekszik. A nemzeti közösség megteremtése az igazán nehéz feladat. A honfoglaló magyarok nem sokkal többen voltak, mint a vajdasági magyarok a titói és milosevici nagy kivándorlások előtt. Mégis végre tudták hajtani a világtörténelem egyik legnagyobb tudatos, tervszerű vállalkozását.Téves az az állítás, hogy menekülniük kellett, ezért cseréltek hazát. Tudták, hova mennek, ismerték azt a földet, ahol indultak, felkészültek a nagy útra, amihez nemcsak az utazás idejére kellett élelmiszer- és fegyvertartalékot szerezni, hanem a következő télre is, kidolgozták a stratégiát, amelyhez a fősereg mellett másik irányból érkező segédcsapatok is tartoztak. Ma a demokrácia hatékonyságát fenyegető gyakorlatot a múltba visszavetítve, többek között azért, mert nem voltak olyanok, akik rögtön megkérdőjelezték Árpád intézkedéseit, előálltak saját, általuk jobbnak tartott elképzelésekkel. Szent Istvánnak már erőszakkal kellett kikényszeríteni ezt az egységet, felnégyelve, élve eltemetve azokat, akik más elképzelést akartak érvényesíteni. Később, 400 évig Magyarország sem volt És a magyarok nemcsak „két pogány közt egy hazáért” ontották vérüket, hanem mind a két pogánynak magyar szöveteségesei voltak. A magyarok pedig kunnéként és labancként, vagy békésebb időkben pecsovicsként és ellenzékként, a mi korunkban bal- és jobboldalként ugrottak - békétlenebb korszakban a szó szoros értelmében - egymás torkának. Hogy akár ma is le lehessen írni Szélchényi 160 éves figyelmeztetését: „Az ellenzéji ki szerep ... azonban még nem kötelez arra, , hogy minden módon iparkodjunk a kormány munkáját lehetetlenné tenni, anélkül, hogy a leghalványabb sejtelmünk volna a kormány programjáról. Ez még a parlamentarizmus hazájában sem kötelező, mert az égbekiáltó reformok, amelyek Angliát oly naggyá tették, s az ellenzék és a kormány közös erőfeszítésével születtek meg.” Amíg az anyanemzetnél is ilyen nehéz a nemzetben gondolkodni, addig nálunk is nehéz olyan nemzeti közösségben élni, amelynek kialakítása még a zavaró körül- fmények nélkül sem könnyű feladat. De csak ilyen közösségnek lehet nemzeti politikája, amelyet párthovatartozásától függet-lenül minden magyar képvisel. BÁLINT István : A NAP KOMMENTÁRJA A pártpolitika nem nemzetpolitika Még egyszer a szerbiai választások tanulságairól Énekelve is magyarok legyünk Megyeri Lajos zeneszerző, zenepedagógus Magyar Életfa Díjat kapott - Ma is ingyen foglalkozik a fiatal tehetségekkel A magyar kultúra napján adták át a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség díjait és kitüntetéseit azoknak, akik a magyar kultúra alkotó, cselekvő részesei, akik olyan értékrendben tevékenykednek és érnek el kimagasló eredményeket, amely szorosan összefügg nemzeti közösségünk megmaradásával, magyarként való boldogulásával. Magyar Életfa Díjban Ador Pál művésztelep-vezető (Topolya) és Megyeri Lajos zeneszerző, zenepedagógus (Szabadka) mellett Andruskó Károly képzőművész (Zenta) részesült. Aranyplakettet Csoóri Sándor költőnek (Budapest), Plakettet Mérges Sándor művelődésiház-vezetőnek (Torontálvásárhely) és Mojzes Antal helytörténésznek (Bajmok) ítélt oda bizottság. Sorozatunkban őket mutatjuk be olvasóinknak. Megyeri Lajos 1939-ben született Bácsföldváron. Középiskolás kora óta él Szabadkán, s a szabadkaiasság egyedi stílusjegyként jelentkezik szerzeményeiben. Műveit olyan korszerű zenének nevezi, amelyekben népi motívumok is helyet kapnak. Mint mondta, céljait csak részben tudta megvalósítani, ezért még most is, nyugdíjas éveiben, aktívan tevékenykedik. Zeneszerzéssel foglalkozik, felkarol ✓ ja, színpadra állítja fiatal felfedezettjeit. A Cambridge-ben 1998-ban megjelent Ki kicsoda a zenében? című könyv is a legnevesebb kortárs zeneszerzők között jegyzi a nevét. Sokat tett, tesz a vajdasági magyar kultúra érdekében, ám az ezért járó Magyar Életfa Díj mégis meglepte.- Már a hatvanas évektől dolgozom. Miután Belgrádban elvégeztem a zeneszerzési szakot, a szabadkai Zeneiskola tanára lettem. A középiskol csak a harmonikaegyüttes jutott határon túlra. Amikor a Zeneiskolában már nem folytathattuk a zenekarral a próbákat, a hetvenes években megalapítottam a Harmonikabarátok Egyesületét, szintén a tanítványaim és néhány zeneiskolai tanár közreműködésével. Egy belgrádi pályázat segítségével sikerült Amerikában is bemutatkoznunk. A legszorgalmasabbak más hangszerekhez is juthattak, például basszusgitárhoz, s a komolyzene mellett szórakoztató dallamokat is játszhattak. Szem előtt tartottam a fiatalok igényeit. Csakis úgy nyerhetők meg, ha az ő kívánságaikat is teljesítjük. Persze a komolyzenei alaptudást mindig is megköveteltem tőlük. Megyeri Lajos mint zenepedagógus mindig a magyar nyelven való éneklés fontosságára hívta fel tanítványai figyelmét. Egyre kevesebben énekelnek magyarul, a fiatalok ideálja az angol nyelven való dalolás. A magyar nyelvű slágerek, operettek magyar nóták dalolását nem szabad szégyennek tartani, pedig sajnos a mai fiatalok körében ez tapasztalható. Mint Megyeri Lajos mondja, ez a felfogás nem „nagymagyarkodást” másoknak zeneszerzést, formatant és szolfézst tanítottam, és bevezettem egy új hangszer használatának oktatását, a harmonikáét - mesélte Megyeri Lajos. Úgy gondoltam a harmonika is helyet kaphat a Zeneiskolában, lehet egy ilyen intézmény keretein belül is használatával foglalkozni. Sok saját szerzeményemet írtam át erre a hangszerre, emellett felkutattam az eredetileg harmonikára komponált műveket is. A tanítványaimmal harmonikazenekart alapítottam. A sikeres együttműködés alapja az lehetett, hogy én is velük együtt muzsikáltam. Külföldön is jártunk, amit azért fontos hangsúlyozni, mert abban az időben A temerini Kókai Angéla is a felfedezettek között van Megyeri Lajos a szabadkai városháza híres zongorájával Bencsik Tamara, aki jelenleg a Balkan Express énekesnője Miskolci Diána egyik opera/operettestje végén elégedetten áll Rákity Éva és Megyeri Lajos között . Dér Henrietta jelenleg a budapesti Sugarloof együttes tagja