Magyar Szó, 2009. február (66. évfolyam, 25-48. szám)

2009-02-19 / 40. szám

2009. február 19., csütörtök Kedden este fél nyolc óra tájban rab­lást jelentettek a szabadkai rendőrségen. A megtámadott férfi, az oromi P. Károly, súlyos testi sérüléseket szenvedett, de va­lószínűleg semmit sem loptak el tőle. A Szabadkai Közkórházba szállítása és el­látása után az orvosok megállapították, hogy P. Károlyt kasztrálták. A 43 éves P. Károlyt megműtötték, állapota stabil és a kórház urológiai osztályán kezelik. Lapunknak dr. Selymesi Nándor urológus számolt be a körülményekről és a férfi állapotáról.­­ Tegnap este fél nyolc óra tájban jött be a férfi, egyedül, saját lábán a sürgősségi osztályra, ahol annyit mon­dott az ott dolgozóknak: kiheréltek. Senki nem hitt a fülének, de sajnos utána valóban megállapítottuk, hogy ez megtörtént. Mondhatom, hogy szak­szerűen végezték el a kasztrálást, mert két kis vágással távolították el a heréket. Ha nem szakértő végzi, akkor levágja a bőrt is és az nagy vérzést okoz. A férfi elmondása szerint nagyon gyorsan tör­tént minden. Valószínűleg rablótáma­dásról van szó. A beteg túl van az élet­veszélyen, de a heréit sajnos elvesztette. Állandó hormonpótlásra szorul majd az élete hátralévő részében - mondta dr. Selymesi, majd hozzátette: - Pra­xisom során én ilyet még nem láttam. Legfeljebb bosszúból, szerelmi ügyek kapcsán olvastam hasonló esetekről az irodalomban, de hogy rablótámadás során történt volna ilyen, arról még soha az életben nem hallottam. Nem hivatalos információink sze­rint az elkövetők többen voltak, talán négyen. Közülük az egyik állította le az áldozatot, ötven eurót követelt tőle, majd miután P. Károly azt mondta, nincs nála pénz, többen lefogták, majd valószínűleg szikével kasztrálták. Mint nem hivatalosan megtudtuk, P. Károly Orom mellett, egy völgyesi tanyán él, földműveléssel foglalkozik. A rendőrség intenzíven keresi a bűncselekmény elkövetőit, az esetről pedig értesítették a Kerületi Bíróság vizsgálóbíróját is, a­­m kasztrálták Az oromi férfit kedden este támadták meg Szabadkán Szakszerűen kasztrálták azt a férfit, aki kedden este a támadás után saját lábán ment el a Szabadkai Közkórház sürgősségi osztá­lyára. A rendőrségi közlemény szerint rablótámadás történt, de P. Károly oromi férfi nem volt hajlandó nyilatkozni lapunknak. Állapota stabil, de heréit elvesztette, élete végéig hormonpótlásra szorul. Mindennapossá válnak a súlyos bűncselekmények a városban Molnár Edvárd Széles skálájú szolgáltatás Nyilvánosan is megnyitották az OTP Bankot Szabadkán Tegnap tartotta az OTP Bank szabadkai fiókintézete a hivatalos megnyitóját. Mint az a megnyitón elhangzott, a magyarországi székhelyű OTP Bank 2007. óta van jelen Szerbiában. Kiemelték, ez egy univerzális bank, vagyis a gazdaság minden résztvevőinek, kis- és nagyvállalatoknak, illetve magánszemélyeknek teljes skálájú bankszolgáltatást nyújt.­­Az OTP több országban is jelen van, így Bulgáriában, Horvátországban, Monteneg­róban, Oroszországban, Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában is, és kilenc ország­ban mintegy 11 millió ügyfelet számlál - emelte ki alkalmi beszédében Prihoda Anikó, az OTP Bank szabadkai fiókintézetének lakossági ügyfelekkel megbízott igazgatója. Hárshegyi Frigyes, az OTP Bank Szerbia igazgatói bizottságának elnöke, beszéd­ében elemezve az OTP Bank fennállásának történetét, elmondta, hogy Magyaror­szágon mint állami takarékpénztár a privatizáció folyamán, teljes mértékben ma­gántulajdonba került át, kivételes példát mutatva a volt szocialista államok hasonló jellegű intézményeinek. Kiemelte, anélkül, hogy külföldi befolyás alatt állna a bank, a mai napig megőrizte piacvezető szerepét Magyarországon. Majd 2002-től kezdték el a környező országok felé való terjeszkedést, így Szerbiában is megjelent képvisele­tük, az ország egész területén, a nagyobb városokban nyitottak fiókintézetet.­­ Szerbiában is komoly banktényező akarunk lenni. A 2008-as év a világgazdaságban nem a legjobbak közé tartozik, így azokban az országokban, ahová viszonylag későn ér­keztünk, felmerült a kérdés hogyan tovább. Mégis úgy döntöttünk, hogy a befektetésün­ket tovább visszük, vagyis Vajdaság északi területén nyitottunk, nyitunk új fiókintézetet és több bankfiókra van szükségünk Belgrádban - emelte ki Hárshegyi Frigyes. A fiókintézet megnyitását Sasa Vucinic is üdvözölte, majd megköszönte az OTP Bank anyagi segítségét, amit a Zarko Zrenjanin Gyógypedagógiai Intézet napközi­je fűtésrendszerének befejezésére fordítanak majd. A bank a Kolevka Gyermekotthon számára ez alkalommal nyújtotta át adomá­nyát. A gyermekotthon védenceinek játékokkal kedveskedtek. a m 1. Erzsébet: - Én jobban szeretem a telet, mert akkor lehet­­szánkózni.­­ Most hiány­oi­zott, hogy­­­nem volt hó.­­ Azért nyáron is jól szoktam érezni magam, mert akkor lehet fürdeni, tavasszal meg a legjobban virágokat szeretek szedni. Máté: - A nyarat szere­tem a leg­jobban, mert akkor sokat lehet dolgozni. Mindent sze­retek dolgozni a mamámnál meg a tatámnál a kertben. Fát vágunk télire, meg gyűj­tünk ételt. Meg sokat játszunk olyan­kor, meg fürdünk. Viktória: - Nekem a nyár a kedvenc év­szakom, mert akkor lehet fürdeni, meg játszani, locsol­­kodni kint az udvaron. Imá­dom az őszt is, mert akkor sok levél található és nagy szép zöldek, sárgák, pirosak voltak. A tavaszt is szeretem, mert akkor sok virág nyílik. Fanni: - A telet azért sze­retem, mert le­het hógolyózni, szánkózni. Hi­ányzott, hogy kevés hó esett, de a tavaszt is szeretem, meg a nyarat is, mert akkor sokat lehet kint lenni. ■ tm MEGKÉRDEZTÜK AZ OVISOKAT Melyik a kedvenc évszakod? italt stó Elűzték a telet Tegnap a hagyományokhoz híven a Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola ud­varában az ovisok és kisiskolások közösen égették el a kiszebábut, hogy elűzzék a telet. A kicsik fánkot is kaptak, utána pedig jelmezrevüt is szerveztek. (mag) Molnár Edvárd szabadka@magyarszo.com SZABADKA 7 Ma is: Szabadkai Rádió 9.22-11.00 Hétköznapok - Ezüstkor (nyugdíjasok műsora) Dr. Vinko Percic orvosra, műgyűjtőre emlékezünk egy régi hangfel­vétel segítségével 11.20 Bakelitbarázdák - zenés műsor Közkívánatra Zámbó Jimmy énekel 13.07-15.00 Délidő - Kívánságvonal Piukovic Norberttel 16.07 Riportermikrofon - riportműsor Mit kell tudni a földművesgazdaságok bejegyzéséről? Beszélgetés Puha Gáborral, az Észak-vajdasági Földműves Egyesület elnökével önnek s­z­ó l! ■nHHHHHBBHBBHHini ■BBHHHHraHRH Szabadkai Rádió, 89,6 MHz Hírek, információk óránként! RÖVIDEN A KÖZVITA Palics címeréről A palicsi helyi közösség tanácsá­nak és a közgyűlés elnökének kezde­ményezésére folyamatban van Palics leendő címerének a kidolgozása, il­letve a címer kinézetére, leírására és magyarázatára vonatkozó ötletek és megoldásjavaslatok összegyűjtése. En­nek keretében került sor szombaton a Palics Helyi Közösség termében Mirko Stojnic, neves tervező és címerszakér­tő előadására, amelyen ismertette a címertan eredetét és szabályait, majd pedig szakmai véleményt mondott Palics leendő címerével kapcsolatban.­­ Amikor Palicsról beszélünk, van néhány jellegzetes képzőművésze­ti elem: a tó, a park, a Főbejárat, az egykori és mai szőlőskertek, maga a szőlő. Egyik lehetőség a III. század első felében élő Orbán pápa alakja is, ami azért hasznos, mivel a még nem megosztott kereszténységet képvi­seli - mondta többek között Stojnic. A jelenlévő palicsiak egyetértettek ab­ban, hogy a leendő címer alapelemei a Főbejárat, a szőlő és Orbán pápa alak­ja lehetnének. Mindazonáltal, a helyi közösség vezetőségének az a szándéka, hogy az emberek minél szélesebb kö­rét bekapcsolja Palics címere meghatá­rozásának a folyamatába. Ezért kérjük az érdekelteket, hogy mondják el vé­leményüket a helyi közösség hivatalos honlapján keresztül, a www.palic-pa­­lics.rs címen. A közvita egy hónapig, azaz 2009. március 20-ig tart. ■ FILM ART MOZI: Fövenyóra, szerb­magyar dráma (18) Hét tonna dollár, magyar vígjá­ték (20) ■ SZÍNHÁZ KOSZTOLÁNYI DEZSŐ SZÍN­HÁZ: Pozsgai Zsolt: Boldog bo­londok (19.30) NÉPSZÍNHÁZ: Müller Péter - Seress Rezső: Szomorú vasár­nap, zenés játék két részben, Jad­­ran színpad (19.30) GYERMEKSZÍNHÁZ, SZOMBAT: You, szerb nyelvű előadás, a Kosztolányi Dezső Színház termében (11) VASÁRNAP: A konyha éjjeli álma, szerb nyelvű előadás, a Mladost helyiségeiben (11) ■ ORVOS A Mentőállomáson (Petőfi Sándor u. 24.) állandó ügyeletet tart álta­lános orvos, mentős szakorvos, ezenkívül éjszaka gyermekgyó­gyász is. Tel.: 94 vagy 551-373; * Gyermekgyógyászati rendelő, Duro Dakovic utca 14., tel.: 553- 559; * Gyógyszertár: a Zsinagó­gánál, tel.: 557-248; * Szabadkai Közkórház, tel.: 555-222; * Men­tők: 551-373. I­FONTOSABB TELEFONSZÁMOK * Szabadkai Magyar Főkonzulá­tus: 554-811; * Szabadkai Horvát Főkonzulátus: 557-793; * S.O.S. lelkisegély-szolgálat: 553-000; * Suboticatrans: 555-566; * Vas­útállomás: 555-606; * Hotel Pat­ria: 554-500; * Elektrovojvodina (diszpécserek): 544-336; * Távfű­tő Művek (hibabejelentés): 548- 383; * Vízművek (hibabejelentés): 557-711; * Halo taxi (a Városháza mellett): 9766; * SU-taxi (a vas­útállomásnál): 9784; * Eko taxi: 970; * Expres taxi: 9787; * Cor­ner taxi: 9785; * Zuti taxi: 9789* Kéményseprők: 553-072; * Fune­­ro: 554-433 és Corpus: 523-200 (temetkezési vállalatok).

Next