Magyar Szó, 2009. május (66. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-14 / 109. szám

/ / 6 ÚJVIDÉK kalauz@magyarszo.com2009. május 14., csütörtök RÖVIDEN ■ KEPKIALUTAS A PETŐFIBEN Virágos május Resetár Ilona és Nevenka Kusku­­novic Virágos május címmel tárlatot rendeznek a PEART szervezésében. Az ünnepélyes megnyitó május 15- én, pénteken este 7 órakor lesz, amelyre minden érdeklődőt szere­tettel várunk. (U. F.) ■ TÁRSALGÓ Operettest Kedden 18 órakor a Darányi­telepi Társalgó májusi harmadik összejövetelét tartja a Petőfi Sándor MME székházának első emeleti kistermében, melynek keretében Szirmai Albert Mágnás Miska című nagyoperettjének vetítésére kerül sor, Németh Sándor és Kovács Zsuzsa főszereplésével. Bevezetőt Ubornyi Sándor, az est vendéglátó szervezője mond. A társalgó minden érdeklődőt szívesen lát. (K. K.) ■JÚNIUS 16-ÁN A PETŐFIBEN Marhapörköltfőző verseny Az újvidéki Petőfi Sándor MME, június 6-án, marhapörköltfőző versenyt szervez, amely az egyesület udvarában 16 órakor kezdődik. Az udvari söntés, a kürtőskalács és a muzslyai Délibáb együttes muzsikája mellett szurkolni lehet a versenyzőknek. 16 órától 19 óráig a belépés díjtalan. A legfinomabb pörkölteket értékes ajándékokkal jutalmazzuk. Bővebb információkat a versenyzők benevezésével és a bállal kapcsolatban az egyesület első emele­ti irodájában kaphatnak személyesen, vagy a 021/47-40-697-es telefonszá­mon. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Temerin 210 éve mezőváros A megemlékezés jegyében tartják az idei Illés-napi ünnepségeket Temerinben megkezdődtek az előkészületek az idei Illés-napi ünnepségek megtartására, amelyre immár több mint másfél évszázada, minden évben sor kerül. A megemlékezés a szabadságharc utáni pusztulásnak és megpróbáltatásoknak, és az ősök fogadalmának állít emléket. Újabban az új kenyér ünnepévé is vált az ünnepség, és több napos program várja az érdeklődőket. Új keletű hagyománnyá vált az is, hogy a fogadalmi megemlékezés mellett, a település történelmének egy jeles eseményéhez fűződően szervezik a programokat. Az idén ez Temerin mezővárosi rangra emelésének 210. évfordulója. Ökrész Károly, Temerin történelmé­nek jeles kutatója említi, hogy a közép­korban jogilag a mezőváros a szabad királyi város és a jobbágyfalu között állt. Lakói jobbágyok voltak, de jogállásuk, érdekeltségeik tekintetében különböz­tek a jobbágyfalvak népétől. A legtöbb mezőváros megszerezte a vásártartás jogát, környékének piachelyévé vált. Temerin a mezővárosok alacsonyabb kategóriájába tartozott, mert a regálé jogokat (jura regalia) a földesúr tartotta meg, a vásártartás jogának a megszerzése azonban ösztönzőleg hatott a földműve­lés és a kézműipar fejlődésére, valamint a kereskedelem megjelenésére függetlenül attól, hogy a vásárokból befolyó jövede­lem a földesurat illette. A királyi kancellária 1799-ben érte­sítette Szécseni Sándort, Temerin kegy­urát, hogy az uralkodó megadta Temerin helységnek a mezővárossá emelését a vásárok megtartásának privilégiumával. Bár a vásárok megtartásának időpont­ja egy kis bonyodalmat okozott, mivel ahhoz a­­szomszédos megyéknek, kerü­leteknek és városoknak beleegyezésüket kellett adniuk és voltak akik panasszal éltek. Ennek ellenére vásárok tartására február 24-ét, május 5-ét, szeptember 2-át és november 22-ét jelölték meg. Az első vásárt a következő évben, 1800-ban tartották meg. Az idei Illés-napi ünnepségek keretében tartják a Vajdasági Kézimun­ka-kedvelők Szövetsége nemzetközi kiállítását, amelynek helyszíne a Kókai Imre Általános Iskola lesz. A rendezvé­nyek koordinálására szervező bizottságot neveztek ki, amelynek élén Puskás Tibor, az I. helyi közösség elnöke áll, tagjait pedig az Iparosok és Vállalkozók Egye­sületének, a Kertbarátkörnek, a Szirmai Károly MME-nek, a Kárász Sporthorgász Egyesületnek és a lovasklub, valamint a kézimunka körök képviselői alkotják. Már most biztosnak mondható, hogy a hagyományos felvonulás július 20-án a Gulyáscsárdától indul az ünnepi nagy­misére, amelyet ez alkalommal is a Szent Rozália-plébániatemplomban mutatnak be. Mise után a lovasok és a fiákeresek viszik a megszentelt új kenyeret a telepi iskola udvarába, az esti vigalom színhe­lyére. A rendezvények július 16-án, csütör­tökön kezdődnek és 20-án, hétfőn az esti mulatsággal fejeződnek be. A tájház az idén is több program megtartásának helyszíne lesz. Többek között megszer­vezik Fábri Géza koncertjét, és az elszár­mazottak találkozóját is. Az amatőr festők, fotósok és kézművesek kiállítását, valamint a Kertbarátkor hagyományos terménybemutatóját a telepi iskolában szervezik meg. A veterán TAKT-osok képzőművészeti alkotásainak bemu­tatója a galériájában, Németh Mátyás hagyományos festménykiállítása a Rozika étteremben lesz. A különböző programokba még bekapcsolódhatnak a civil szervezetek, egyesületek és alkotók, ha részvéte­li szándékukat május 28-áig jelentik a helyi közösség titkáránál az Ifjúsági Otthonban. ■ G­B Lovasbandérium az Illés-napi felvonulás élén (korábbi felvétel) Gábor Béla Ifjúsági etno tábor, nyolcadszor Még több program, még több érdekesség a VIII. Ifjúsági Etno Táborban. Helyszín a régi, péterrévei Horgász tanya, ott­­tartózkodás július 29-től augusztus 5-ig. Minden érdeklődő, 16 és 30 év közötti fiatalt megtanítanak az oktatók fát faragni, gyön­gyöt fűzni, nemezeini, kosarat fonni, lószőrből ékszereket fonni, valamint sok más elfeledett mesterségre. A résztvevőknek csak sátrat, evőeszközt és magukat kell elhozniuk. Beugró egész hétre 3.500 Din (reggeli, ebéd, vacsora). Jelentkezési határidő július 22., szervező: Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ. Több infó és jelent­kezés a www.ifikozpont.org.rs címen vagy elérhettek bennünket a 064/278-10-26 (Lívia), 064/22-19-756 (Gábor) telefonszámokon. Email címünk: etnotabor@ifikozpont.org.rs. A BUDISZAVAI PETŐFI SÁNDOR ME-BEN Műhelymunka és anyák napi műsor Május az év legszebb hónapja, ekkor ünnepeljük az anyák napját is. Magyar­­országon a hónap első vasárnapjára, Nyugat-Európában pedig a második vasárnapra esik az ünnep. A budiszavai Petőfi Sándor ME nem a nyugati trende­ket kísérve a múlt szombaton, május 9-én emlékezett meg erről a szép ünnepről. Délelőtt az egyesületben gyermekzsi­vajtól voltak hangosak a termek, mert üvegfestési műhelymunkát szerveztek az iskolás gyermekek számára. Ezúttal is támogatásból sikerült, az Árvácska kézi­munka csoporttal karöltve, megismer­tetni az üvegfestést a gyermekekkel és azokkal az anyukákkal, nagymamákkal, akiknek ilyenben még nem volt részük. Az alkotóműhelyben szebbnél szebb minták kerültek a poharakra, vázákra, üvegekre. Egyes gyerekek a pillangós, mások viszont a virágos mintákat kedvel­ték meg jobban. De akadtak közöttük olyanok is, akik a rajzfilmek mesehőse­it, vagy éppen a közkedvelt Micimackót festették az üvegre. A műhelymunkát gazdag ünnepi anyák napi műsor követte, csaknem 70 résztve­vővel. Ropogós csárdással felléptek a kis táncosok, break-tánccal a kamaszok, de szebbnél szebb édesanyát köszöntő vers is elhangzott, valamit Nagy Csongor előadá­sában egy Edda-mű és egy alkalomhoz illő szerzemény. Az egyesületi kórus a hagyo­mányoktól eltérően nem népdalcsokorral kedveskedett az egybegyűlteknek, hanem az ünnep jegyében két operettrészletet választott. A Lila akácok film zenebetétjét énekelték el, melynek szerzője az apatini származású igen népszerű Ábrahám Pál, a szöveget pedig Pere János írta. Ezt a Csár­dáskirálynő című operett egyik legnépsze­rűbb részlete, a Hajmási Péter című dal követte. Az egyesületi vegyes kórus kitartó munkájának eredményeként egy lépcső­fokkal feljebb került: nem csupán kórus­ként lépett színpadra, hanem a szólisták, Milánovics Róbert és Csolák Klári tették színesebbé a repertoárt. . Az ünnepséget mindenki szere­tettel fogadta, egy-egy műsorszámnál könnycseppek is megjelentek a nézők szemében, de mindenki tudja, hogy Édesanya csak egy van, és bármilyen nehézkesek is a jelenlegi körülmények, őt köszönteni, egy napot neki szánni csak méltóságteljes ünneplés lehet. ■ J.A. Juhász Andrea A Diákparlamenti ülés z Újvidéki Diákparlamentek Uniójának ülését tegnap Aleksandar Jovanovic, a városi képviselő-testület elnöke nyitotta meg e testület székházában, a diákok az épület nagytermében tarthatták meg ülésüket. Jovanovic szerint fontos, hogy a fiatalok már diákkorban megértsék a parlamentarizmus fontosságát, hiszen a politikában éppen a számtalan eltérő vélemény és álláspont egyeztetése, és az ezek alapján megszülető közös döntés meghozatala a legnehezebb feladat. A diákokat biztosította arról, hogy az újvidéki városi parlament mindig nyitva áll majd számuk­ra, támogatni fogják őket. Az Újvidéki Diákparlamentek Uniója 2007 márciusában alakult meg, a székvárosi középiskolák diákjai tevékenykednek keretében. Feladataik körébe a fiatalok érdekeinek társadalmi érvényesítése tartozik. (szb) VOJVODINA ART MOZI: Spanyolméter 2009, elnevezéssel új spanyol filmeket mutat­nak be a moziban: Detektívnők (Mataharis), komikus dráma, r.: Icíar Bollaín (19) * Az őrzők (Watchmen), amerikai akció, dráma, fsz.: Malin Akerman, Billy Crudup, Patrick Wilson, r.: Zack Snayder (utolsó vetítés, 21.10). A belépőjegyek 250 dinárba kerül­nek, a mozi a Vojvodina Sport- és Üzletköz­pontban működik. ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Az Énekelt Versek XIV. Zentai Fesztiválja: Volt egyszer, volt egy kis zsidó... - jiddis népdalok Kányádi Sándor fordításában, Gryllus Dániel, Gryl­­lus Vilmos, és Szalóki Ági hangversenye (19), belépőjegy 300 dinár. Telefonszám: 021/525- 552 és 657-25-26. SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: Anton Pavlovics Csehov: Három nővér, dráma, r.: Roman Polak, a pozsonyi Szlovák Népszínház - Slovenské Národné Divadlo vendégjátéka (Pera Dobrinovic színpad, 19­30) * Martin McDonagh: Az inishmore-i hadnagy, vígjá­ték, a Jok­k társulat előadása (kamaraszínpad, 22). www.snp.org.yu, telefonszám: 520-091 és 6613-957. www.snp.org.rs, telefonszám: 520- 091 és 6613-957. IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ: Piroska és a farkas, gyermekelőadás, a Kofferszínház vendégsze­replése (kisterem, 17), Ignjat Pavlas utca 4. és 8., telefonszám: 021/521-826. AMERIKAI SAROK: Business English Workshop - Upper level (18.30). Petar Drapsin utca 3., telefonszám: 47-22-840. Mesélek egy tavaszról Szilágyi Károly könyvének bemutatása Az Újvidéki Magyar Olvasókör hétfőn este hét órai kezdettel a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület klubtermé­ben bemutatja Szilágyi Károly műfordí­tónk Mesélek egy tavaszról című, szlovén, szerb és macedón elbeszélők műveit tartal­mazó könyvét. Közreműködnek: Barlog Károly gitáron és az Olvasókör Művészeti Szakkörének tagjai Berényi Ilona irányí­tásával. A szerző Matuska Márton és a közönség kérdéseire válaszol. A könyv a helyszínen beszerezhető. A rendezvényt a Szekeres László Alapítvány támogatja. Újvidéki Rádió 0 órától 24 óráig ultrarövidhullámon a 90,5, a 92,5 és a 100,3 MHz-en ___ A mai műsorból: ___________________________________ 7.00,15.00,18.30 és 21.30 Híradó 9.05-12.00 Egészségügyi mozaik - Egyebek között az epehólyag, vakbél- és sérvműtétekről beszélget dr. Farkas Emil sebész magiszterrel Vörös József, az adás szerkesztője. Várjuk hall­gatóink kérdéseit a 021/521-121-es telefonszámon. 15.35-16.30 Térerő - A Kárpát-medencei magyar szerkesztőségek közös műsora az újvidéki,­ a pozsonyi, a lendvai, a marosvásárhelyi és a kolozsvári stúdiók közreműködésével a Muravi­déki Magyar Rádióból. Az Újvidéki Rádió az interneten is hallgatható: www.rsi.rs

Next