Magyar Ujság, 1871. július (5. évfolyam, 148-173. szám)
1871-07-01 / 148. szám
148-ik szám. Szombat, 1871. julius 1. V. évfolyam. Kiadó-hivatal: Lipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, n. ro. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 , — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra . . . 1 „ 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél •• kr. Bélyegdij minden hirdetésén külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 — „ egy hóra . . .. 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadóin vattához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben postautalványnyal eszközölhetni. Pest, június 30. A franczia kölcsön reményen felül jól sikerült. Erre vonatkozólag a pénzügyminiszter a nemzetgyűlés tegnapelőtti ülésében ezeket mondd : Tegnap 6 óránál kevesebb idő alatt 4500 millió francot teremtettünk elő. Maga Pakis 2500 milliót, a vidék több mint 1000 milliót, s a külföld is több mint 1000 milliót írt alá. Az aláírások eredménye némely helyen még nincs is tudva. A pénzügyminiszter hozzáteszi: A helyzet most már megengedi, hogy Németország iránti kötelességeinknek eleget tegyünk és hazánk területének a német megszállástól való felszabadítását siettessük. A választási mozgalomról keveset hallani. Egy távirat szerint a munkásosztály nem akar részt venni a választásokban, ez csakis a köztársaság hátrányára lenne. S miután a monarchia emberei sehogy sem tudnak sikert aratni, csak az erélyes föllépéstől fgg, hogy a köztársaság ügye győzzön. — Gambetta a marseillei, Glais Bizoni a párisi jelöltséget fogadták el. A párisi sajtó egyesülete egy jelölt névsort közöl. A belügyminiszter egy körirata megtiltja a közigazgatási közegek beavatkozását a választásokba. — Mac Mahon újabban is visszautasította a neki ajánlott jelöltséget. — A párisi gr. Versaillesba érkezett. Az emlegetett csapatok feletti szemle tegnap nagy néptömeg jelenlétében gyönyörű időjárás mellett megtartatott. Montepin Xavier franczia drámaíró felhívta a drámaírók társulatát: zárják ki kebelükből Pyatot, Hugót, Rochefort-t, Vacqueriet, Meurice Pált és mindazokat, kik tett vagy írással szövetkezetek a communistákkal. Az olasz lapok jelentik, hogy a pápa múlt hétfőn titkos consistoriumot tartott néhány püspök praeconisatiója végett. Ezen alkalommal a pápa beszédet tartott, melyben többek közt azt mondta volna: „Viktor Emmanuel király az idegen hatalmak követei kíséretében nemsokára ideje. Mi a külkormányoknál megtettünk minden lehető lépést, de csak bókokat kaptunk. Most már nincs remény. Most már csak istenben bízhatunk, csuda nélkül minden veszve van.“ Alighanem. Az olasz senatus elfogadta a közbiztonsági szabályokra, az Amerikával való kereskedelmi szerződésre s a pápai adósság egységesítésére vonatkozó törvényt. Vigliano és Casati kifejezték Florence városának a senatus köszönetét. Erre a senatus utolsó ülése „Éljen a király! éljen Olaszország!“ kiáltásokkal eloszlott. Az „Opinione“ azt írja, hogy a franczia főbb clerus egy része kérte a pápát, hogy Corsicába menjen, nehogy júl. 1-én Rómában jelen legyen. A pápa nem hajlott a kérelemre. A király meglátogatta a tengerészeti kiállítást, és 19 első osztályú aranyérmet osztott ki; ezekből kettő az osztrák-magyar tengerészetnek jutott. A hullámok közt.* *) Regény két kötetben. Irta CSENGEY GUSZTÁV. Első kötet. A kegyencz otthona. — Bertha, egy pohár vizet! — Ha kérsz, adok. — Kérlek tehát minden szentekre, kik között legszebb vagy. — Ha bókolsz, nem adok. — Kérlek hát.... Az ifjú, ki a pohár vizet kérte, csinos, barna szemű, karcsú termetű vértes hadnagy, Bergmann Károly, — az pedig, a kitől vizet kért, egy szép szőke fiatal lányka. Kedves csoda szép tünemény . . . Talán a szivárványos mesevilág hableánya . . . Vagy valami tündérországi csoda virág, mibe emberi életet lehelt a teremtő istenség . . . Vagy minek nevezzem ?... *) Már hirdettük volt előfizetési felhívásunkban Chatman regényének fordítását, midőn a jelen eredeti magyar regény nekünk felajánltatott. Elolvastuk, s meggyőződtünk róla, hogy igazi bűnt követnénk el a szerző és az olvasó közönség ellen, ha ennek neki engednék át az elsőbbséget. Bátran állíthatjuk, hogy a jelen tárczával meginduló regény díszére vál újabbkori szépirodalmunknak. Szerk. Az a porosz bankár, Güterbogk, ki a háború idején elitéltetett, kegyelmet nyert. A császár Elsais és Lotaringia lakóinak, kik politikai vagy katonai vétségek miatt elítéltettek, teljes amnestiát adott A spanyol miniszterválság még mindig tart. A király nem akarja a lemondást elfogadni. Végre is megmaradnak, mert a spanyol nagyurak szintén szeretnek uralkodni, azért nem kellett nekik a köztársaság. Az amerikai Egyesült Államok pénzügyi helyzetének kimutatása főbb vonásaiban a következő ! A köztársaság államadóssága volt 1809. márt. 1-én 2,525,463,260 dollár. 1871. junius 1-én 2,299,134,184 dollár. A nemzeti adósság tehát 2 év és 3 hó alatt 226,329,076 dollárral, vagyis 13 milliónyi évi kamattal keveskedett. A törlesztés azonban nem az adók és vámok emeléséből befolyt jövedelmekkel eszközöltetett , ellenkezőleg a vámok és adók évenkint 83 millióval leszállittattak. Ezek aztán tudnak gazdálkodni. A csehekkel a kibékülés ismét bizonytalan lett s most már a mostani reichsratbban sem akarnak részt venni. »• Társadalmi kérdések. V. A germanisatii csatornái. Kimutattuk miszerint Magyarország elnémetesedásének kutforrása a politikai combinátió, melynél fogva nemzeti lételünk ezerszeres kötelékkel Bécshez van fűzve. Lássuk most a csatornákat, Magyarország elnémetesedéséről szólunk, s nemcsak a fővárosén). Merthogy a fővárosban gyakrabban hangzik az idegen szó, azt lehetetlen bizonyos fokig természetesnek nem találni, miután sok benne a nem-magyarajkú lakos, naponta sok idegen fordul meg benne, azon felül pedig mint kiválóan kereskedelmi város, és mint közvetítő a bel- és külkereskedelem között, az idegen nyelvet nem igen nélkülözheti. Legfőbb bűne az, hogy a szükség korlátait messze túllépi, nem csak akkor beszélvén németül mikor kell, hanem rendesen,s igy polgári joggal ruházza fel az idegent, a maga saját joga s a nemzeti jog rovására. De ismerünk olyan városokat s mezővárosokat, sőt falvakat is, ahol sem közvetlen érintkezési, sem távolabbi közlekedési tekintetekből, a német nyelvre semmi szükség nincs, és a németesedés nyavalya mégis terjed. Ezen a minap fölemlítettünk egy tősgyökeres magyar várost, melyben magyar színtársulat néhány napig sem bírja magát fentartani, holott német társulatok hetekig zsúfolt ház előtt szerepelnek. Alig lépünk vidéken egy-egy kis kávéházba, melyben legott egy-két német lap ne ötlődjék szemünkbe. Annyira hogy nyelvi helyzetünket az intelligens osztályban, minden túlzás nélkül ekként lehet jelezni. Vannak magyarok Magyarországon akik magyarul is beszélnek. Vannak nem-magyarajknak akik szintén beszélnek magyarul. Nincsenek Magyarországon magyarok akik németül ne beszéljenek. Mártonfy János kastélyában, hol a párbeszéd végbement, Freiburg Berthának nevezik. Szepesi lányka, a házi ur testvérhugának leánya. Atyja előkelő bányatiszt volt. A kis leány nagyon korán veszté el szüleit s azóta nagybátyjánál Mártonfy János táblabiró urnál tartózkodik. A lányka szépségét egészen anyjától nyerte, tehát magyar jellegű külsővel bírt. Nem nagyítottunk, midőn őt tündérországi virágnak neveztük, mert valóban jobban hasonlít a tündérekhez, mint a mi földünk tökéletlen gyarló teremtményeihez. Így imádkozik a magasztos első szerelem, amint első derengő vágyait sóhajtja ég felé, — mint ezek az ábrándos sötétkék szemek, e ragyogó holdak, melyek a szempillák felhőit meg megrepesztik és ismét elrejtőznek azok árnyai alá. De ha kék szemeiben a bűvös holdvilágos est titkos ábrándja borong, — magas homloka fölött szőke haján annál ragyogóbb napvilág fénylik. Világos aranyszínű az, melynek fénye az ezüst havába játszik át s fején koszorúba fonva nyitott koronát, napsugarakból szőtt pártát képez. Oly szép, oly ragyogó a lányka és a vértes hadnagy mégis oly sötéten tekint utána, midőn letéve hímzését, poharat vesz s vizet megy tölteni. Midőn a megtöltött pohárral visszatér s azt átnyújtja a hadnagynak, ismét leül asztalához s tovább hímez. A hadnagy kiitta a poharat, aztán odalépett a lánykához. — Bertha ! én újra kérlek ... — Mit kérsz? kérdé a lányka, föl sem tekintve hímzéséről. — Jer velem a kertbe. A többiek már helyet foglaltak a pavilion előtt. Érted jöttem. — Küldtek? De vannak Magyarországban magyarok akik magyarul épen nem, vagy igen roszul beszélnek. Ez szomorú kép, de úgy van. S mert ez így van nemcsak a fővárosban, de általában, igen kevés kivétellel, az egész országban, jele hogy maga a baj oka nem helyi, hanem általános. A forrást, mint kimutatám, megnyitotta a kormány, s az áramlat meg sem szűnhet végképen migama forrás be nem dugatik, vagy magától be nem dugni, (emerre több kilátás van mint amarra), de a csatornákat más elemek képezik és nagy részben maga a közönség. Tagadhatóan, hogy kis nemzetnek szüksége van egy európailag elterjedt nyelvre, melynek segítségével a hazája körén kívül eső világgal érintkezhessék. De épen abban áll a magyar embernek előítélete, hogy azt hiszi miszerint e czél elérése végett legalkalmasabb a német nyelv, s azért nagy súlyt fektet gyermekei nevelésében a német nyelvre. Tévedés, roppant tévedés. Aki csak egy rövid kis körutat tett külföldön, tudja, hogy a német nyelvvel az ember époly messze megy mint a magyarral. Egy hajszálnyival sem többet. A magyar nyelvvel az ember boldogul Magyarországon, a némettel Németországban, és sehol másutt. Menjetek Olasz-, Spanyol-, Portugál-, Franczia- de sőt Angolországba is, és aligha találtok ezer mivelt ember közül egyet aki németül bárcsak értsen is. Ezek pedig Európa legmiveltebb részei. — Menjetek a kevésbé miveit országokba s nem találtok tizezer ember közül sem egyet aki csak ennyit is tudjon,hogy mit jelent e szó: Brot, vagy Wasser. És a magyar ember mégis hiszi hogy ő „miveit ember“ mihelyt németül tud, s hogy most már kényelmesen beutazhatja az egész világot. Ha gyakorlati czélnól akarunk sajátunkká tenni idegen nyelvet, tanuljuk meg a francziát, amely igazán európailag elterjedt nyelv. Akkor, igenis, el fogjuk mondhatni hogy mi érintkezni bírunk az egész mivelt világgal. És ha csakugyan annyira szerelmesek vagyunk a német nyelvbe, ám találjuk meg mint idegen nyelvet, hogy megértsük, de ne kínáljuk meg székkel házi tűzhelyünk előtt, ne ültessük édes anyanyelvünk mellé vagy épen fölé. Alig van mivelt olasz, spanyol, angol, aki francziául ne tudna, de azért mégsem jutna esze ágába soha, hogy minden szükség nélkül, csakúgy miveltség-segélyezésből francziául társalogjon. Ne felejtsük el, hogy elnémetesedésünknek oka nem az, hogy a hazánkban élő németajkúak nem tudnak magyarul, hanem megfordítva: ők azért nem tudnak s nem tanulnak magyarul, mert mi oly nagyon jól tudunk németül Mi magunk vagyunk tehát a germanisatió legbuzgóbb terjesztői, mert mintegy — Azaz, hogy nem küldtek, hanem ... — Mondtam, hogy nem megyek. — Tudom, miért nem akarsz jönni ? — Valóban? — Tegnapelőtt sem jöttél, tegnap sem. Tudom, mért maradsz mindig a szobában . . . te a kegyenczet várod! A lányka nem felelt. — Ugye Farkast várod ? A lányka elfordítá tőle fejét. — Bertha ! te szereted ezt a kalandort? Mint a sebzett őzike, úgy ugrott föl most az ifjú lányka, lángoló arcza, szikrázó szemei, fölmagasult sugár alakja százszor szebb volt most, mint előbb a szelíd, ábrándos nyugalomban. Vagy jobban mondva: az ember nem tudja, mikor szebb , midőn lángol, haragszik, vagy midőn ábrándozik és szeret. — Károly ! — kiáltott alhadnagyra, — hogy mered a magyart hazájában, otthonában kalandornak nevezni! ? Megtiltom neked e sértő kifejezéseket. — Megtiltod?— viszonzá hevesen az ifjú; — és neki nem tiltod meg, ha engem annak nevez ?! — Nem hallottam tőle. — Nem gyűlöl-e mindnyájunkat, kik a császári hadseregben szolgálunk, nem tart-e kalandoroknak ? — Az lehet elv, de nem egyéni ellenszenv. Mért nem léptél magyar ezredbe? — Különben én politikai nézetek vitatásába nem bocsátkozom. Ha értenék hozzá, te vitában hátrányban maradnál. — Azt tagadom. Nem vagyok-e én is e haza gyermeke ? Nem épen oly joggal otthonom ez a ház, mint ő neki ? Együtt éltünk mint tanulók ebben a házban és mind a ketten játszótársaid voltunk. Mivel van neki több joga otthon lenni itt, mint nekem ? Kiterjesztjük magukra a németekre is, megfosztván őket az alkalomtól hogy magyarul tanuljanak. „Szép, gazdag irodalmáért szeretjük annyira a német nyelvet“ — mondják sokan. De hát a Pesther Lloyd, az Ung. Lloyd, a Pesther Journal, a Styx, és az egész rakás másnevű Magyarországon megjelenő német lap, ez is szép gazdag irodalom ! Szebben hangzik-e Tisza Kálmán vagy Deák Ferencz beszéde német fordításban? Avagy a napi hírek vonzóbbak, a búza, rozs, repere árai érdekesebbek mikor németül vannak előadva? Miért van az tehát mégis hogy például maga a Pesther Lloyd több példányban kél Magyarországon mint a fővárosban megjelenő politikai magyar lapok együttvéve ? A Pesther SloyeZ jobban van szerkesztve — mondják — valamennyi többi lapnál. Ám legyen, de hát miért ne jelenhetnék meg a Pesther Lloyd mint „Pesti Lloyd11? hiszen szerkesztői mind magyar emberek. Nem bizonyította-e be eléggé Falk Miksa hogy magyarul époly csinosan tud írni mint németül? Sőt bizonyos hogy a magyar Pesti Iloyd sokkal jobban volna szerkesztve, mert nem kellvén fordítani, az országgyűlési és sok más fontos tudósítást sokkal gyorsabban bivebben közölhetne. De hát miért nem adja azt ki a társulat magyarul ? A felelet igen egyszerű , azért mert tart tőle hogy azonnal elveszti előfizetőinek legnagyobb részét, s azon csekély számra olvad le, melylyel a többi magyar lapok beérni kénytelenek. Nyilatkoztassák ki a magyar előfizetők hogy a jövő évnegyedtől fogva nem fizetnek elő ha magyarul nem jelenik meg, s meglássák hogy a „Pester Lloydl” azonnal „Pesti Lloyddá” változik át, vagy pedig meg fog jelenni mindkét nyelven. A német hírlapirodalom hazánkban egyik legelső s legnagyobb csatornája a germanizatiónak. Ennek megszüntetése pedig kizárólag a közönségtől függ. Emezzel párhuzamban s szoros kapcsolatban áll a másik nagy csatorna, a kereskedelem, melynek emlőin a német hírlapirodalom táplálkozik, s mely hazánk minden vidékén azon gyupontot képzi, melyből a németesítés sugarai szétágaznak s a legszegényebb kunyhóba is behatolnak. S miután hazai kereskedelmünk fő éltető elemét a zsidó vallású polgárok képzik, elsősorban tőlük függ, s az ő kötelességük e bajon segíteni. És segíteni is fognak rajta, mihelyt látni fogják hogy ez nálunk nem lelkesedésszülte pereznyi óhaj , hanem komoly s kitartó követelés az egész nemzet részéről. Legyünk tehát komolyak, s kitartóan követelők; ne tekintsük nemzeti nyelvünket olybá mint ruházatunkat, melyet százszor felvettünk s százszor megint levetettünk. S miután a „ruházat“ szót már kiejtettem, engedje meg a t. olvasó hogy jó— Mert Farkas a Mártonffy nemzetségből való és atyja a bácsinak iskolatársa és legjobb barátja volt, azonkívül János bácsi Farkasnak gyámatyja és birtokait ő kezeli. — Ez nem bizonyít semmit; azért ő nem rokon, habár családi neve Mártonfy is. Én sem kerültem ide mint idegen; az én atyám a te atyádnak legjobb barátja volt, bányatisztek voltak mind a ketten és szomszédok, a te atyád eszközölte ki, hogy én a mártonfalvi iskolában kezdhessem meg tanulói pályámat és hogy nagybátyád házában megismerkedjem a magyar szellemmel. Minthogy pedig Mártonfy fia Kálmán épen akkor lépett be a gymnasiumba, az öreg úr szívesen fogadott be házába engemet, hogy fiának egy házi pajtása legyen. S nem voltam előbb itt, mint Farkas? És midőn néhány év múlva a te szüleid meghaltak és te is ide nagybátyádhoz kerültél, én álltam hozzád legközelebb. Hisz én téged még a szülői házból ismertelek, mint piezi lánykát s midőn Mártonfyékhoz kerültél, én voltam egyedüli ismerősöd. — De nem maradtál az. — Sőt inkább több lettem. A három fiú között mindig az én pártomon voltál, te védelmeztél az öregek előtt, ha gyermekkori pajkosságért meg akartak büntetni. És mi volt neked Farkas? Nem volt-e ő Kálmán nénjének ölebecskéje? Ha valamelyikünk csak ujjal érintette, mindjárt Idához futott elnyafogni haját, hogy ellenem ingerelje Idát, aki már akkor is oly büszke kisasszony volt, amilyen büszke nagyságos özvegyasszony most. Míg a hadnagy ezt a beszédet elmondta, a lányka szép vonásai meghidegültek s finom metszésű piros ajkain félig szánó, félig megvető mosoly lebegett. — Elvégezted ? — kérdé nyugodt komolysággal. Valóban nem hittem volna, hogy ennyire a régi légy. Kis leány voltam, midőn te elhagyva! zárjelben erre nézve is elmondjam véleményemet, annál is inkább minthogy a közönség egy részénél mintegy szokássá vált e két dolgot együtt felemlíteni: „nemzeti nyelv s nemzeti ruha.11 Nemzeti ruházatunk igen szép, sok kegyeletes emlék van hozzá csatolva ,mert is szívesen látom ha minél többen viselik, sőt helyén találnám hogy ünnepélyes alkalmakkal mindig azt viselnénk de nagy kárt látunk abban, ha a két dolg összezavartatik, ha az ami inulékony ami a divat szeszélyeitől függ, amit az egyik perezben fel-, a másikban levethetünk, azzal tétetik párhuzamba ami a nemzetek lelkéből nő ki, ami velők együtt szülemlik, velük fejlődik s csak velők együtt halhat meg:—a ruházat a nyelvvel! Kárt látok benne, mondom, mert valljuk be, népünknek, mint keleti fajnak, C8?-17k-1Tr-itibája, hogy túlságosan fogékony a külsőségek iránt, amelyek kápráztató féedalúan elfedi előle a lényeget. Kötelességünk tehát őt az ellenkezőre szoktatni. A nemzetölő közös-ügyes combinatio nem jöhetett volna létre ha magyar alakban nem jelent volna meg népünk előtt; de mert magyar volt a külszín, hitte hogy a lényeg is az. tartsuk meg tehát nemzeti ruházatunkat, de ne kössük hozzá a hazagság fogalmát. Az angol, a franczia, az olasz, a német, a spanyol stb. mind önálló nagy nemzetek, daczára annak hogy mitől egyformán öltözködnek, egyformán viselik azon ruhanemet, melyet nálunk tévesen németnek szoktak nevezni. Nem német ruha az, hanem európai. Egyébiránt hogy a hazafiságnak semmi köze a ruhához, bőségesen tanúsítja újabbkori történetünk: közönséges európai ruhában csináltuk a 48-at, sujtásos attilában a 67-et! , most vizsgáljuk tovább a németesítő csatornákat. Főhelyet foglalnak ezek között iskolink és templomaink. Amazoknak egy nagy részében, daczára a törvény világos szavának, még mindig túlnyomó a német nyelv ; emezekben pedig vagy a német, vagy a latin, de nagy ritkán a magyar. Ez áll különösen a fővárosról, ahol a templomok legnagyobb részében a nép tanítói, a papok, a szószék magaslatáról germanizálnak; ahol nyilvános utczákon szerteszét hangzik a „heilig, heilig!“ a körmenetek alkalmával; ahol van két zárda, melyben fiatal lánykáink csupán németül taníttatnak. Hogy a német nyelv itt-ott már társalgási nyelvvé is kezd válni mint Mária Terézia idejében, ennek oka elsősorban most mint akkor a mi aristocratiánk, amely azt divattá teszi. 1l ezen eljárása most sokkal bűnösebb mint akkor volt, mert akkor nem is tudott jóformán magyarul, vagy legalább sokkal könnyebben kezelte a németet, holott most, szives örömest constatáljuk, főrendeink tökéletesen beszélnek magyarul ezt a házat és katonai intézetbe kerültés azóta évek múltak el; de most, midőn ajkadról a régi irigység özönlött, élénken merül fel emlékemben az eljátszott gyermekkor és mintha csak a régi követelő, daczos, irigy fiút látnám magam előtt. Vetélytársak voltatok, de Farkas imád az iskolában, mind a gyermekjátékok közben fölötted állott ... ez tett ellenségévé. Őt mindenki szerette, téged senki. — Senki ? . . . te sem ? * ?em‘ Kis leányka voltam, mégis tudtam ítélni hogy rósz fiú vagy. És ha védelmeztelek, ha könyörögtem érted a bácsikáék előtt csak azért történt, mert szántalak, hogy oly rósz hű vagy féltem hogy még jobban elvadulsz ha büntetnek. Sajnáltalak mert atyád valóban hű barátja volt atyámnak és földim voltál, szepesi, mint én. Hogy Farkas Ida néni kedvencze volt az igaz; de az nem igaz, hogy árulkodott rád! te mindig bántottad őt, pedig mindig a rövidebbet húztad. Ő maga vett magának elégtételt rajtad, s mert nyilvánosan czivakodtatok, természetes, hogy Ida néni mindjárt ott temett s kérdőre vont mind a kettőtöket, te rendesen eltagadtad a hibát, Farkas pedig megmondta az igazat, még akkor is,ha ő volt a hibás. Az ifjú hadnagy lehajtá fejét, arczán keserű banat borongott s tompa hangon rebegé: Engem hát soha sem szerettél .... A lányka arcza átszelidült, érző szivét el-KárolynakáDaim 8 engeszte,tí han£0B mondá Hagyjuk a múltakat. Gyermek érzelmek, gyermek tettek nem számíthatók be senkinek.Azért ne égj szomorú, Károly. Én nem akartalak megbántam, de kerlek légy te is kíméletesebb. kJévwS.Creees thame Kindy - Mindjárt? - szólt ki Károly. - Berlica!