Magyar Ujság, 1872. május (6. évfolyam, 99-122. szám)
1872-05-05 / 103. szám
Vasárnap, Szerkesztői irodai Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét Hétés minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Eladó,hivatal: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. — X03- titsa&jcxkm 1872. május 5. ZUeflaetöMl Ari Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre.....................................20 írt — kr. Félévre..........................................10 „ — „ Negyedévre....................................5 „ — „ Egy hónapra....................................1 „ 70 „ Egyes^számára 10 kr. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 3EEirdetőal cUJ • 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetését külön 30 kr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 kr — VI. évfolyam. Fest, május 4. Politikai szemle. A „Republique Française“-ban, Gambetta lapjában a köztársaság elnöke határozott hangon felszólíttatik, hogy a kormányhivatalokból s hadseregből minden császári elemet száműzzön, mert ha nem, továbbra nem számíthat a radikálisok támogatására. Blanqui ügye, miután az első ítélet forma hiba miatt megsemmisíttetett, a hadbíróság által újra tárgyaltatott. Miután a tanuk ismételve elmondták azt, mit első ízben vallottak, Blanqui az 1870 október 81 s 1871 január 22—24. fölkelési kísérletekben való részvéte miatt egy erődített helyre deportációra ítéltetett. A terület fölszabadításának kérdése ismét napirenden van. E hó 1-én a pénzügyminiszter részt vett az e czélra kiküldött bizottság ülésében — mely egy pénzügyi javaslat a Carayon-Latour és ez Philippoteaux-é — fölött tanácskozott, mely azt hozza indítványba, hogy a kormány felhatalmaztatik, illetőleg utasíttatik kölcsön kötésére, amelylyel a hátralékos három milliárd lefizettethetnék. Goulard pénzügyminiszter kijelentette, hogy ő állíthatni véli Poroszországról azt, hogy az 1874. májusa előtt, tehát a frankfurti békében kikötött határidő előtt is elhagyná Francziaország elfoglalva tartott tartományait, ha a hadi kárpótlás lefizettetnék. A kormány fő feladatának tartja is ezt, habár az sokkal nehezebb, mint egyelőre látszik. A tárgyalás alatt volt javaslatot a kormány nem látja kivihetőnek, de azért kéri a bizottságot, hogy folytassa tanulmányait és munkálatait e kérdés körül. A miniszter beszéde után a bizottság is hason értelemben határozott. Bazainet elvégre haditörvényszék elé állíttatni határozta a kormány, s általános a hit, hogy el fog ítéltetni. A közvélemény nagyon a tábornok ellen van hangolva és a lapok is — többek közt a „Siecle“ — fulmináns czikkeket közölnek ellen. Wimpffen is haditörvényszék elé állíttatik, egy tiltakozás miatt, melyet a hadi fegyelem megsértésével irt a sedani capitulatio megvizsgálásával megbízott enquetelt illető része ellen. A carlista lázadás már a pislogó mécshez hasonlít, mely készül kialudni. Az „Union“ azt jelenti ugyan, hogy don Carlos Spanyolországban van még, de ez már nem sokat változtat a dolgon. A lázadó csapatok a franczia határ felé hátrálnak s már annyira szét vannak szórva, hogy ütközetbe nem bocsájtkozhatnak. Az olasz közoktatási miniszter egy törvényjavaslatot terjesztett elő, mely a kötelező iskoláztatás elvén alapszik. Egyik másik fontos pontja pedig az, hogy egy év lefolyta után oly polgár, ki írni és olvasni nem tud, az állam, a tartományok és községek által fizetéses állomásra nem alkalmazható. Három év lefolyta után mindenki, ki írni és olvasni nem tud, a katonai sorozás alkalmával az első kategóriába hratik, bármilyen sorszámot húzott légyen ki. Rómából jelentik, Antonelli bibornok azon jelentésre, hogy Hohenlohe bibornok lett Németország nagykövetévé kiszemelve, és azon tudakozódás folytán, vájjon e választás a pápa tetszésével találkozik-e, válaszolá: A pápa a bíbornoknak meg nem engedheti ilyen hivatal elvállalását. A „Fanfulla“ jelenti: Az orvosok tanácsára a vasárnapi fogadtatás a Vaticanban őszig be fog szüntettetni .A pápa a hétfőn tartandó consistoriumban ki fogná hirdetni az encyclicát, melyben nevezetesen a pápai széknek Portugalliához való viszonylatai fölött nyilatkozik. A német birodalmi gyűlés, május 1-én a só megadóztatásának eltörlése tárgyában beadott indítványt tárgyalta. Bismark hevesen kikelt az indítvány ellen, miáltal zajos jeleneteket idézett elő. A „Bres. Ztg.-nak Berlinből erre vonatkozólag a következőket írják : „Bismarck mai beszéde a szabadelvűekre azon benyomást tette, mintha ismét, mint előbb, túlságos izgatottságban szenvedne. A reményteljes szabadelvűek, kik azt hitték, hogy a parliamentáris fejlődés most Németországban gyorsabban fog előre menni, mint az egykori északnémet szövetségben, ma borzasztó módon csalatkoztak. A birodalmi kancellár a szabadelvű reformok irányában a leghatározottabb ellenállást teszi.Mtott, azokban ugyan nincsen öröm, és nincsen köszönet. Nem szándékom mind elszámlálni a törvényeket, amelyek az utolsó országgyűlésen hozattak ; sem az idő rövidsége nem engedi, sem az önök beketűrésére való számítás nem mentené ki azt, csak a főbbeket, a jellemzőbbeket akarom emlékezetekbe visszaidézni, s egyszersmind röviden előadni, mit tett vagy inkább akart tenni a baloldal, s ennek különösen azon árnyalata, a melyhez tartozni szerencsém van. Midőn az 1867-i egyezmény köttetett, egyrészt avval biztatták annak szerzői a nemzetet, hogy az nem örök időkre megállapított s változtathatlan alaptörvény, sőt inkább fejlesztésre képes; másrészt hogy a feláldozott állami jogok fejében szabadelvű reformokkal a szellemi és anyagi téren, fog kárpótoltatni az ország. Nincs ugyan, az én hitem szerint, semmi adomány, amely a megcsonkított önállóságért elegendő kárpótlást nyújtana , ám lássuk mégis, hogyan váltotta be ígéretét a többségre jutott Deákpárt. Alig volt általánosabb és hőbb kivonata a magyar nemzetnek annál, hogy az 1848/9-i szabadságháború következtében munkaképtelenekké vált honvédek, úgy az elestek özvegyei és árvái tisztességes ellátásban részesíttessenek, annyival inkább, mivel az akkori országgyűlés ünnepélyesen megígérte azt. — S ime a kormány és pártja, miglen a Bach-korszakbeli hivatalnokokat s a muszkavezetőket nyugdíjakban részesíti, magánosok alamizsnájára utasította a nemzet rokkantjait, sőt még csak az erkölcsi elismerést sem engedte kifejeztetni irántuk a képviselőház által. Felállítottak egy új honvédséget, mely azonban, azon kívül hogy a törvény értelmében is csak kiegészítő része a közös fekete-sárga hadseregnek, tényleg is az kell hogy maradjon, nem bírván sem tüzérséggel sem egyéb műszaki csapatokkal, melyek nélkül pedig hadsereg háborúban működésre képtelen. A baloldal követelte, hogy a most említett csapatokkal is láttassék el a honvédség; felszólalásai siket fülekre találtak. A bécsi uraktól való félelem erősebb volt a haza biztosságáról való gondoskodás kötelességérzeténél. Sőt annyira ment ezen hódolat Bécs iránt, hogy a magyar hadseregnek még nevét sem engedték megemlíttetni az ujonczozási törvényekben, mindamellett hogy ezen elnevezés magában a 67-ki egyezményben is előfordul, hanem „magyar sorhadi csapatok“ czimet bigyesztettek a törvények homlokára. Az 1848-ai törvény azt rendeli, hogy minden középületen a nemzeti lobogónak kell lengenie. S íme a budai váriakon, amely országos középület, mégis a feketesárga zászló lobog, s ezt a kormány még igazolni is törekszik, így fejlesztik ezen urak a 67-ei egyezményt .... hátrafelé. Hát a szabadelvű javításokat, intézményeket illetőleg várjon mennyire mentünk ? Azon számtalan reformok között, amelyeknek létesítése az elmúlt országgyűlésre háramlott, fő helyen állott az igazságszolgáltatás javítása. Elismerte annak szükségét minden ember, politikai pártra való tekintet nélkül. Elismertük és sürgősen óhajtottuk mi is. Azonban igazi javítást kívántunk mi, nem puszta újítást, nem különösen olyat, mely a népjog árán vásároltatnék meg. S íme a törvény, melyet a kormány indítványára a többség elfogadott, egy ily jog feláldozásával jött létre. Az első folyamodású bírák ugyanis, kik eladdig a polgárok által szabadon választottak, jövőre a kormány által rendeltettek kineveztetni ; a polgárok ezredéves választási joga tehát a kormány hatalmi vágyának esett áldozatul. Hasonló sérelem estetett úgy a választási jogon, mint a törvényhatóságok önkormányzatán a megyék, városok és községek rendezéséről alkotott törvény által. Az 1848-ki törvény a megyék és városok képviselőtestületeit szabad választás útján rendelte szervzetetni; a községekben valamint egyébiránt a kir. városokban is, már régtől fogva uralkodván a szabad választás, az 1870-ki törvény ellenben a képviselőtestületnek csak felét engedi alkottatni választás útján, másik felét azok képezendvén, akik legtöbb adót fizetnek, (virilisek). Mintha bizony nagyobb vagyonnal, nagyobb értelmiség s a közügy iránti nagyobb érdekeltség, tömöttebb erszénynyel nagyobb becsületesség is járna szükségképen. Hozzájárul, hogy ugyanezen új törvény oly hatalommal ruházza fel a főispánt, mely szerint a tisztviselők választása úgyszólván az ő kényére van bízva. Éspedig nem csak a megyék, hanem a városokban is, amelyek mindeddig főispánokat nem ismertek, maguk választván maguknak a legfőbb tisztviselőt is, a polgármestert. A főispán t. i. — a városi azonképen mint a megyei —, azon joggal ruháztatik fel az uj törvény által, mely szerint a tisztviselőket kijelölő bizottmányba, mely vele együtt hét tagból áll, maga hármat nevezzen, a polgárok csak a hátralevő hármat választhatván, úgy hogy az ezek által választott három tag ellenében, mindig a főispáné legyen a többség. E szerint csak az jelöltethetvén ki, akit a főispán akar, el lehet mondani, hogy a tisztviselőket a főispán választja. Ha a XIX-ik század kívánalmai szempontjából vizsgáltuk néhány évvel ezelőtt hazai állapotainkat, úgy három maradványa a középkornak bántotta különösen szemeinket : az izraeliták jogtalan helyzete, a botbüntetés létezése s a vallásszabadság hiánya. Az izraeliták 1868-ban polgári és politikai tekintetben a keresztényekkel egyenjoguaknak nyilváníttatván, a két másik igazságtalanság megszüntetése maradt az 1869- dik országgyűlésre. Nem is késtünk tehát azoknak megszüntetését, illetőleg a testi büntetések eltörlését, s majd a teljes lélekismereti szabadság megállapítását indítványozni. Az első az igazságügyminiszter által kissé kelletlenül felkarolva, harmadfél évi sürgetés után a múlt év utolsó napjaiban valahára törvény erejére emeltetett. A jelen év kezdetétől fogva e szerint nem szabad többé botoztatni Magyarországon. A vallásszabadság iránti indítvány azonban, ámbár ezt is kénytelen volt az illető miniszter magáévá tenni s törvényjavaslatot adni be aziránt, mai napig sem válhatott törvénynyé, sőt minden sürgetésünk daczára még csak az osztályok tárgyalása alá sem kerülhetett. Miért ? Mert a kormány s az ezt támogató többség inkább a papság, mint a felvilágosodott hazafiak óhajtását vette figyelembe. Amannak haragja — gondolák magukban ezen urak — boros hordók és pénz által támogatva, nagyobb kárt találna okozni nekik, mint a szabadelvű emberek rászóló ítélete. Mit bánják ők, hogy a XIX-ik század vége felé is még üldöztetnek Magyarországon emberek vallási meggyőződésük miatt ? Mit törődnek ők avval, hogy uralmuk hatodik évében is még létezik különbség polgár és polgár között vallás miatt, hogy míg az utolsó czigány is szabadon vehet bármely keresztyén nőt feleségül, a legelső izraelita sem köthet házasságot keresztyén leánynyal. S ha mégis teszi, csak idegen országban adják össze őket, s a gyermekek, melyek ily házasságból születnek, törvénytelenek. Sürgette a közvélemény, s megígérte volt a trónbeszédben a kormány, a főrendi ház rendezését is. S ime ma is ott ülnek még nemcsak a született herczegek, grófok és bárók, tekintet nélkül arra, ha bírnak e vagy nem képességgel a törvényhozási munkához, hanem ott ülnek a kormány által kinevezett érsekek, püspökök és főispánok is, mindamellett, hogy ez utóbbiak akármikor elmozdíthatók lévén, a törvényhozó legfőbb tulajdonát, a függetlenséget nélkülözik. A köznevelés előmozdítása egyik égető szüksége, mondhatom életfeltétele hazánk felvirágozásának, s az 1870-ki költségvetésben mégis kisebb összeget kért a közoktatási miniszter az elemi oktatásra, mint a . . méntelepekre. Azóta többecskét számított ugyan elő e czélra az évenkinti költségvetésekben, mindamellett oly keveset, hogy avval ugyan nagyot lendíteni teljes lehetetlen. A közös hadsereg, az osztrák államadósság, a Bach- és Schmerling-féle hivatalnokok nyugdíjai, a két három fizetést húzó mostani hivatalnokok miatt többet nem szakíthatott a kormány a nép felvilágosítására. De talán — kérdi valaki — az anyagi téren mutathat fel a kormány több eredményt, mint a szellemin ? Nem igen. Közutaink siralmas állapota minden ember előtt ismeretes. Vasutakat, — igaz — építtet a kormány, de minden rendszer s a kellő elővigyázat nélkül s hozzá nem mindig a közszükség, — hanem némely esetben inkább egyesek, főleg párthiveinek érdekében. így történt, hogy a kamatbiztosítás, melyet az országgyűlés elvállalt, már ez évre közel 10 millió forint terhet hárít a kincstárra. Az is mindnyájunk előtt tudva van, mily nagyok és terhesek az adók, terhesek különösen azért, mert aránytalanul vannak felosztva. — Egyik ember többet fizet mint a mennyi voltakép reá esnék, a másik kevesebbet. Azonkívül vannak a közvetett adók között olyanok, a melyeket sem a közgazdaság nem helyesel, sem az igazság nem hagy jóvá, a többi között a hasadó mely első szükségbeli czikket drágít meg, — és a dohányegyedáruság. Ezeket tehát eltöröltetni, vagy szintén a só árát leszállíttatni kívántuk, s azon kívül azt is sürgettük, hogy az egész adórendszer átvizsgáltatván, a mostani igazságtalan helyett egy új, amenynyire csak lehet igazságos léptettessék életbe. A kormány a hasadó, dohányegyedáruság és só árának leszállítására vonatkozó indítványainkat mellőzve vagy elhalasztva, az adóreformot mindaddig, mig uj cataster nem hozatik be, vagyis mig a föld részletenkint újra föl nem méretik s nem osztályoztatik, lehetlennek állította s ellenezte. Egy új cataster elkészítése pedig sok évi munkába kerülvén, e szerint az adó igazságosabb felosztása is hosszú és bizonytalan időre halasztatott el. A mezei gazdaság, ipar és kereskedés fejlesztése lehetőleg olcsó kamatú tőkéket igényel. Magyarországon a pénz igen drága, s ami még ennél is roszabb, hitelünk nagyrészt idegen ország, forgalmi eszközünk csaknem kizárólag az osztrák úgynevezett nemzeti bank jó kedvétől függ. Mi sem fontosabb tehát és mi sem sürgetősebb, mint hogy iparunk és kereskedelmünk ezen függés alól felszabadíttassék, mi csak egy vagy több önálló bank felállítása által lehetséges. Indítványoztuk tehát, hogy a kormány egy ilyen pénzintézet felállítása iránt a szükséges intézkedéseket megtegye. Azonban ez, mindamellett hogy egy ilyenhez való jogunkat maga is elismerte, indítványunkat el nem fogadta, hanem az osztrák bankkal való alkudozásokra, illetőleg egy központi forgalmi közegnek felállítására utasíttatta magát a többség által, a mi nem egyéb mint az osztrák bank pesti fiókjának más név alatt s némi engedmények mellett való tovább fentartása. Ez által bizonyságot szolgáltatván arra, hogy nemcsak közjogi, de pénzügyi tekintetben is függ a bécsi uraktól. Pedig az ország hitelének szilárdabb alapokra fektetése s ez után anyagi jólétünk előmozdítása annál sürgetősebb, minél inkább emelkednek az adósságok és szaporodnak évről-évre a terhek, melyek állami háztartásunkra súlyosodnak, s minél aggasztóbb mérvben növekszik az országos költségvetésekben a hiánylat, vagyis deficit. Nem kevesebbet tesz ez ugyanis uraim a folyó évre, mint 44 millió forintot, amelyet részben csak új adósságokkal lehetene fedeznünk. Ily tényekkel szemben hiában dicsekszik a kormány az anyagi jólét emelésével, hangosabban szólanak azok ellene minden kikelések és minden támadásoknál.Ha látunk is itt ott haladást úgy a szellemi mint az anyagi élet mezején, ez az élvezett békének köszönhető inkább mint a kormány érdeme, s mindenesetre azon felkiáltásra jogosít: mit nem lehetne ez országból csinálni,ha az teljesen önálló s ügyeinek vezetése szabadelvű és önzéstelen hazafiak kezében lenne! Hogy nem ilyenek azon férfiak, akik a kormány élén állanak, azt az előadott tények eléggé tanúsítják, van azonban arra több adat is, amelyet elhallgatnunk nem lehet. Az 1848-as országgyűlés a nép valamenynyi osztályára terjesztette ki a politikai jogokat, bizonyos vagyoni s illetőleg értelmiségi föltételek alatt. A hazafias sietség azonban, melylyel az akkori törvények készültek, nem engedő, hogy a többi között a választási törvény kellő szabatossággal szerkesztessék és minden körülményre figyelemmel legyen. Kötelessége lett tehát a jelen kormánynak egyrészt a 48-as törvény hiányait kipótoltatni, másrészt a választói jogot a haladó kor követelményei szerint kiterjeszteni. S íme mit tett a minisztérium ? Ahelyett hogy a jogokat kiterjesztené, azoknak megszorítását indítványozta, egyfelől egy új választási, másfelől az országgyűlést öt évre kiterjesztő törvényjavaslat által. Nem szándékom, uraim, részletesen ismertetni a választási törvényjavaslatot; elég legyen abból azt emelni ki, ami különösen a városi polgárokat érdekli. Az 1848-as törvény választói joggal ruházta fel mindazon honpolgárokat a kik, — ha városokban laknak — 300 frt értékű házat bírnak, vagy ha kézművesek, legalább egy segéddel dolgoznak. Az új törvényjavaslat ellenben csak azon polgároknak akarta meghagyni a választói képességet, akik ha iparosok, legalább 10 frt 50 kr jövedelmi adót fizetnek, s ha háztulajdonosok, a házosztály-adó alatt álló városokban — öt vagy legalább 4 szobából álló háznak urai. Mennyire megszoríttatott volna ezáltal a választói képesség, hány ezer, talán százezer polgár esett volna el ily módon eddig élvezett jogától, azt kiki átlátja a ki tudja, hogy főleg magyar városainkban, igen kevés ház van, amely négy vagy épen öt szobából állna. Az országgyűlésnek három évről öt évre való kiterjesztése által pedig valamennyi polgár lett volna jogaiban megszorítva, amennyiben a választási jogot, melyet eleddig minden harmadik esztendőben gyakorolhatott, azontúl csak minden ötödikben gyakorolhatta volna, s így csak ritkábban ítélhetett volna azon férfiú eljárása felett, akit a maga bizodalmával megtisztelve, az ország dolgainak intézésével megbízott. Ily sérelmes lévén e két törvényjavaslat az ország polgáraira nézve, az ellenzék elhatározó, hogy azok elfogadását, törvény erejére emelését minden törvényes eszközökkel megakadályoztatja. Ezt szerencsénkre a kormány meggondolatlansága lehetővé tette nekünk, mindamellett hogy kisebbségben voltunk. Ugyanis az országgyűlés vége felé nyújtatván be a két törvényjavaslat, módunkban volt azokat kibeszélni, úgyhogy azok szavazásra, amelynél a többség dönthetett volna, nem kerülhettek. E miatt haragjában a Parlamentarismus megsértésével vádolt minket a kormány, mintha bizony a Parlamentarismus abban állna, hogy a képviselők többsége, mégpedig az országgyűlés vége felé, mindent tehessen, még saját küldőit is megfoszthassa jogaitól. S vádolt a kormány avval is, hogy beszédeink miatt más hasznos törvényjavaslatok is elmaradnak, holott ismételve módot szolgáltattunk arra, hogy ezen utóbbiak, melyek nem választották el egymástól oly élesen a pártokat, a délutáni ülésekben vétessenek föl, sőt ha máskép nem lehet, a délutáni ülések még két órával toldassanak meg. A kormány minden alkunak makacsul ellenszegült. A nemzet ítélni fog közöttünk. Ítélni igazságosan. De a választók kell hogy tudják, hogy midőn jobboldali képviselőre adják szavukat, egyszersmind saját vagy legalább társaik választói jogát dobják el, alig szenvedvén kétséget, hogy ha többségben talál lenni a jobboldal a jövő országgyűlésen, a két sérelmes javaslat okvetlenül törvénynyé fog válni. Ezt tette uraim, t. polgártársak, a lefolyt három év alatt a kormány, támogatva mindenben a maga pártja által. Ez a kormány működésének rövid vázlata. Lehetetlen, hogy e működést önök ne kárhoztassák. S minek tulajdonítható, kérdik talán, ezen a nemzet érdekeivel ellenkező s szabadságelenes politika? Véleményem szerint három oknak. Először, a közös ügyes egyezmény nyomásának, amely sok kérdésnél igen világosan érezhető volt. Másodszor, a minisztérium szabadelvűség hiányának. Végre. Harmadszor, a kormány ragaszkodásának a hatalomhoz, mely nem csak a közigazgatás körébe tartozó intézkedéseiben, de a törvényhozás terén is kézzelfoghatólag nyilatkozik. S ha e két utolsó ok a jelen kormány megbuktatására ösztönöz minden szabadelvű polgárt, a közös ügyek nyomása arra kell hogy indítson minden hazafit, hogy azok törvényes uton megszüntettetvén, Magyarország kormánya és törvényhozása csakis a haza érdekeit tarthassa szem előtt. Elmondván mit tett a kormány és a vele járó Deákpárt, noha a fentebbiekből megtudhatták. választóim azt is, mit óhajtott, s mit ellenzett a baloldal, s ennek soraiban önök képviselője, szabadjon mégis néhány szóval megemlíteni még egynéhányat a mi törekvéseink közül. Fő igyekezetünk oda volt irányozva,hogy az ország önállósága az 1723. 1790. és 1848-iki törvények alapján helyreállíttassék, mely nélkül, miként láttuk, s az imént is mondottam, sem virágzásnak nem indulhat a haza, sem jövője viszontagságok ellen biztosítva nincsen. Azért emlegettük tehát az ország önállóságát minden adott alkalommal, azért tettünk egy ízben, a német-franczia háború idején, a 67-ki egyezmény átvizsgálása iránt külön indítványt is. Mert, ha rosznak tartjuk is ezen egyezményt, azt mégis csak alkotmányos utón és törvényes eszközökkel akarjuk megváltoztatni. Ugyancsak ezen véres háború arra is indított minket, hogy felhívjuk a kormányt, miszerint a semlegesség szoros megtartása mellett, a többi államokkal egyetértőleg a háborút folytató két hatalmasságnál a béke helyreállítása véget barátságos úton járjon közbe. Nem háborúba sodorni akartuk tehát hazánkat, hanem inkább a nyűgöt Európában dühöngő iszonyú pusztításnak is véget szakítani óhajtottunk. Mert mi a béke fentartását hazánk úgy szellemi mint anyagi fejlődésére elkerülhetetlenül szükségesnek tartjuk. S ilyennek, sőt hazánk szabadsága s jövőjének biztosítása tekintetéből is nélkülözhetlennek tartjuk hasonlóképen a nem-magyar ajkú nemzetiségekkel való jó egyetértést is. A miért is nem hagyhattuk megrovás nélkül a kormánynak azon eljárását, melyet Erdély s Horvátország irányában követett. Amott a királyi biztosságot és a cs. k. osztrák csendőrséget s mi annál is sérelmesebb, az igazságtalan választási törvényt tartva fenn, amely különösen a román nemzetiségű lakosságra nézve sérelmes. Horvátországot pedig az országgyűlés háromszori elnapolása, majd feloszlatása, nem különben egyéb önkényes tettek által, a magyar nemzettől elidegenítni nem tartózkodván, csakhogy saját és pártja hatalmát fentarthassa. Mi a magyar korona területének épségét s Magyarország kormányzati egységét sértetlenül megőrizni kívánjuk, és azt sem közvetlenül, sem közvetve megtámadtatni nem engedjük , de ezen határokon belül a nemzetiségek egyenjogúságát elismerjük, Horvát-Szlavónországra nézve pedig, az őt illető autonóm és alkotmányos jogokat tiszteletben tartatni kívánjuk. A közművelődés érdekében nem csak a tanintézetek szaporítását, a tanítók sorsának javítását, s a tanítás ingyenességét kívánjuk, hanem a felnőttek oktatását is indítványoztuk, éspedig, miután sem a magántársulatok működése sem a miniszter felszólítása elegendő sikert nem ígért és nem mutatott, e végre törvény útján való intézkedést láttunk szükségesnek. Az e végett benyújtott törényjavaslat azonban tárgyalásra nem kerülhetett. Elősoroljak-e még többet a fontosabb indítványok és kívonatok közül, melyeket tettünk illetőleg előadtunk? Például azt, hogy a polgári törvénykönyv kidolgozására bizottság küldessék ki, hogy a büntető törvénykönyv hova előbb terjesztessék elő ; hogy az egész országra kiterjedő vasúthálózat terve dolgoztassák ki; hogy a képviselők a kormánytól fizetett vagy tőle egyébként függő hivatalokat ne viselhessenek; hogy a kisebb kir. haszonvételek, vagyis a regálék megszüntettessenek ? Megemlítsem-e azt, hogy a választásoknál a titkos szavazást kivántuk behozatni, és hogy a vesztegetések s egyéb visszaélések megbüntetésére törvényjavaslatot adtunk be, mely azonban a tárgyalás szerencséjében szintúgy nem részesülhetett s következőleg törvénynyé nem válhatott, nagy örömére azon lelkiismeretlen embereknek, akik saját vagy pártjuk érdekében sem az etetés-itatástól, sem a pénzzel s ígéretekkel való vesztegetéstől vissza nem riadnak. Úgy, hogy büntető törvény hiányában, csak becsületérzetére és hazafiságára hivatkozhatunk most a választóknak ; mindenre a mi szent előttük, saját maguk és a nemzet becsülete, a haza jövőjére kérvén őket, ne engedjék magukat meggyőződésükben se etetés és itatás, se pénz vagy akármi más haszon, se végre ijesztgetések által megszédíttetni. Folytathatnám még a baloldal , különösen a 48-as párt működésének részletezését, ha az elsoroltak nem volnának elegendők törekvéseink megítélésére, s ha kedvük telhetnék önöknek abban, hogy az eltemettek képét újra lássák. Mert hát, kevés híja mind elbukott s eltemettetett amit indítványozunk a múlt országgyűlésen, valamint hogy felszólalásaink a kormány rész iránya, törvénytelen eljárása ellen szintúgy többnyire siker nélkül maradtak. Elbukott és eltemettetett mondom, majdnem minden indítványunk, többnyire sikertelenek maradtak felszólalásaink, mert a baloldal kisebbségben volt, határozni, dönteni pedig a többség szokott. Azért, uraim, t. polgártársak, ha azt akarjuk, hogy elveink valósággá legyenek, hogy Magyarország törvényes függetlenségét békés után visszanyerje, hogy a polgárok szabadsága és jogegyenlősége, születés, vallás és nemzetiség különbsége nélkül életbe lépjen, hogy a terhek könnyítessenek, hogy a közművelődés nagyobb mértékben terjesztessék, hogy a mezei gazdaság, az ipar és kereskedés virágzásnak induljon, ha — mondom — mindezt akarják, legyenek azon, hogy a jövő országgyűlésen a baloldalé legyen a többség. Ne engedjék magukat oly mesebeszédek által elrémíttetni, mintha mi forradalomra törekednénk, vagy mintha a király, ha az ellenzék többségre jut, készebb lenne az alkotmányt felfüggeszteni, semhogy az ellenzékből alakítson minisztériumot. Mi törvényes czéljainkat törvényes eszközökkel akarjuk elérni csak, a királyról pedig sértés nélkül nem lehet föltenni, hogy amit a nemzet többsége kíván, arrra ne hajsus ! .... Irányi Dániel jelentése az 1869— 72-ki országgyűlésről. Tisztelt választók! Miként a tiszttartó az esztendő végével sáfárkodásáról a tulajdonosnak beszámolni köteles, úgy tartozik az országgyűlés befejezése után számot adni működéséről küldőinek a képviselő is. Ezért siettem ide, mihelyt ő felsége az országgyűlést bezárta; e végett állok önök előtt most, t. választóim. Fájdalom, amit jelenteni fogok, nem igen örvendetes. A mi óhajaink, a mi indítványaink többnyire elbuktak; nem érvek, nem az, ész fegyvere döntötte meg azokat: sokkal egyszerűbb és kényelmesebb módon tették semmivé: leszavazták. Az érveken a puszta akarat, a szellemen a szám, az igazságon a nyers erő diadalmaskodott. A hű törvényeket pedig a többség alkot