Magyar Ujság, 1872. július (6. évfolyam, 149-173. szám)
1872-07-10 / 155. szám
Szerda, .N'i.•#■/.• c#ttoi irfum Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap sz e 11 emi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Aiddá-fiira lat. Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. 4 ISS- mztzik,m. POLITIKAI ES NEMZETGAZDASZATI NAPILAP. VI- évfolyam. 1872. julius 10. Előfizetési árt Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . 20 frt — kr. Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. Mirdetési dij 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr, többszöri 9 kr. Bélyegdij minden minden hirdetéséi' külön 30 kr Nyi 111 ér, 5 hasábos petitsor 25 kr. Fest, július 9. Politikai szemle. A franczia nemzetgyűlés szombati ülésében a Németországgal kötött egyezményt minden vita nélkül elfogadta. A két kormány a megerősített egyezményt még aznap kicserélte s ezzel az ügy be van fejezve. A külföldi sajtót a pápaválasztás ügye foglalkoztatja. E kérdést minden áron nagy fontosságúvá akarják tenni, legalább erre czélzott a „Germania“ azon közleménye, hogy az új választás nem fog ugyan praesente cadavere, azaz az eddigi pápa netaláni halála és temetése közötti időben, de mindenesetre nem Rómában, hanem külföldön eszközöltetni. A conclave, melyben a pápa megválasztunk, nem Olaszországban, hanem — hir szerint — Corsika szigetén fog tartatni. Ez egészen törvényes eljárás. Miklós pápa dekrétuma s a lyoni zsinat határozatai értelmében conclave bárhol összegyűlhet, amint tényleg például VII. Fiús sem Rómában, hanem Velenczében választatott meg. Angliában feszülten várják a titkos szavazás kérdésének eldöntését. Az angol alsóház legközelebb már második ülésében foglalkozott azon módosításokkal, melyeket a titkos szavazásról szóló billen a felsőház elkövetni megkísérlett. A kormány hajladónak mutatkozott a módosítások elfogadására, hogy elvégre véget vessen a hosszas súrlódásnak, mely az alsó- és felsőház közti javaslat örökös sorsa. Az alsóház többsége azonban egyátalán nem akarta a kormányt e térre követni, s Forster, a bili alkotója s védelmezője, csak hamar meggyőződött, hogy ép oly veszedelmes, mint czéltalan szerepet játszik. A felsőház több módosítványa, daczára hogy a kormány elfogadta, elvettetett; természetes tehát, hogy a reá következő második napon már a kormány vetekedett a radikális többséggel a módosítások ellenzésében, szokás szerint bizottság küldetett ki, mely a felsőház határozataival szemben az alsóház eljárását igazolni fogja. Ezen érvekkel kísérve fölkerülend majd a javaslat újra a felsőházhoz. A felsőház valószínű, hogy végre is engedni fog annyival is inkább, mert a közvélemény óhajtja a titkos szavazás behozatalát. Spanyolországban a franczia lapok hírei szerint, mind a conservativok, mind a köztársaságiak elálltak azon tervezett szándékuktól, hogy nem vesznek részt a választási mozgalmakban, s ezt proclamátióban tudatják párthiveikkel. Pest junius 9. Az uj aera, mely 1867-ben Magyarországon inauguráltatott, a feslett erkölcsök oly kitűnő talajának mutatkozott, hogy e föld szántóvetőit meg sem lephette a jó termés, mely csűreiket, erszényeiket évenkint megtöltötte. A gazdag aratás csak természetszerűnek látszott s midőn most legutóbb választási gyümölcseiket szedték, a gazdaság további fennállását kétségen kívülinek tarthatták. Hiszen soraik szaporodtak s a többség — akármilyen legyen — uralkodik. S mégis úgy látszik, fordulóponthoz értünk. Egy határkőhöz jutottunk, mely föleszmélésre inti az ár vezetőit. Hallgatnak-e az intő szóra, ki tudja? Hisz aki veszni indul a vakságot viszi utitársnak. A jövő története azonban mégis e napok tanulságaiban fogja találni a válságos pontot, a veszedelmes ár netovábbját, melyen az túl is csaphat ugyan, de melynél az ár elleni küzdelemnek meg kell változnia, ha csak a jog és erkölcsi rend törvényeit nem kellene végkép eltörölve látnunk. E válságos pontot a most lezajlott képviselőválasztás mozzanatain kívül az arczátlan szédelgés elleni mozgalomban látjuk, mely pár nap óta ezer meg ezer embert tart forrongásban Ijd Süd megyében, egy csapat lelketlen ámító zsarolásai, valamint az e zsarolásra szemet hunyt kormány vétkes hanyagsága miatt. Midőn mintegy félévvel ezelőtt a közönségnek alkalma nyílt beletekinteni a zsebelés végett alakult borsod-miskolczi kiházasitó-egylet alapszabályaiba, melyeket a kormány — homlokegyenest kötelességével, mely tőle a polgárok vagyona fölötti őrködést első sorban követeli — jóváhagyott s ekkép a kettyüs banditaság ez új nemének üzésére jogot osztott, a közmegbotránkozás hangosan nyilatkozott ellene. A sajtóban és a parlamentben a kormány ismételve megrovatott, de azért az ügyben nem tett semmit s a közönségnek békén kellett tűrnie a zsebelést, melyet egy csalókból álló társaság a kormány ezége alatt rajta véghez vitt. Félév múlva, mialatt a társaság a 25—30.000-nyi érdeklettektől folyvást bántatlanul szedhette be a pénzt, a minisztérium végre egy enquéte egybehívására határozta el magát. Ez enquéte kimondá, hogy a kiházasító egyletek ügye tisztán csalásra alapított szabályaiknál fogva nem véleményező bizottság, hanem fenyitő törvényszék elé való s midőn ilykér a kormány által választott közeg is palctát tört a vállalat fölött, a minisztérium még mintegy négy hétig engedé, hogy ezer meg ezer szegény ember a rablótársaságra bízza megtakarított filléreit. Hogy miért várt a kormány a vizsgálat megindításával mintegy fél évig és miért halogatta az enquete ítélethozatala után még négy hétig az egyletek beszüntetését és felelősségre vonását, azt nem tudni. Csak sejteni lehet, hogy a választások alatt nem akarta a botrányt egész valóságában nyilvánosságra hozatni, nem akarta az egyletek vezetőit magától elidegeníteni és harminczezernyi kifosztott embernek ország-világ hallatára azt mondani: hanyagságom miatt elvesztettétek pénzeteket, melyet egy év óta rakosgattok beleegyezésünkkel és megerősítésünkkel e csalódad pénztárába, mulasztási bűnöm miatt garázdálkodhatik e társulat most is, daczára annak, hogy fél év előtt már figyelmeztettek az utonállásra és engedtem, hogy a legutóbbi időben is csak zsebeljenek benneteket, ámbár közegeim kimutatták a csalást, melynek áldozatai vagytok. A választások ideje alatt nem szólhatott így a Lónyay-kabinet egy tagja sem. A választásoknak vége s a kormány megszólalt. De talán még most is hallgatott volna, ha a miskolcziak magatartása nem kényszeríti rá. Pár nap óta Miskolcz városa lázban van. Julius 4-én az ottani kiházasitó társulat igazgatósága közeli vesztét érezve, biztosítani akarta pénzkészletét és elfoglalást, vagyonátírást szándékozott véghez vinni. A dolognak hire futván, 3— 4000 főre menő népség gyűlt a társulat háza elé s bizonyára rövid uton bánik el ámitóival, ha a katonaság nem állja útját. Másnap a zavargás lehetőleg még nagyobb mérvet öltött s a nép egy bizottsága lefoglalta az egylet pénztárát. Már ekkor a csalás nagyságára lehetett következtetni. A pénzkészlet összesen mintegy harminczezer forintot tett, mig az egylet vagyonából a befizetések után számítva ötödfél millió hiányzott. Erre történt az igazgató, az elnök és az ügynökök elfogatása. Miskolcz utczáin a nép kezét tördelve hullámzik s ez erekre megy azok száma, kik a nyomorult csalók által koldusbotra juttatva, a réginségnek néznek elébe. Íme az évek óta panaszolt korruptió egyik eredménye, mely most megdöbbentő nagynak látszik s valójában az is, de amely elenyészőiig kicsiny lesz, mig társai is napfényre kerülnek. Pedig ki fognak előbb-utóbb s mig most ezrek panaszolják anyagi romlásukat, majdan milliók fognak jajveszékelni vagyonuk tönkremenése, erkölcsi alapjuk elvesztése miatt, ha a szédelgés helyébe a becsület, a munka uralma nem áll vissza mielőbb. A borsod-miskolczi banditák által okozott romlás csak kezdete a kezdetnek. Aminek évek óta a hatalom által bénított szemtanúi vagyunk, az nem engedi remélnünk, hogy az okulás már most gyökeres legyen. A métely a társadalom minden rétegében, de különösen a kihaló körökben, melyeknek uralma a mostani választások után egy időre legalább fen fog állni, sokkal nagyobb pusztításokat vitt végbe, semhogy állapotaink javulása iránt kilátásaink vérmesek lehetnének. Amely országban évek óta a nemzeti érzület, a hazafias szellem kiirtására irányzott kísérletekkel kell lépten nyomon találkoznunk, hol a szabadelvűség helyén az előítéletek istájpolását látjuk, hol a munka csarnokában a szédelgés trónol, hol a jog testén a bűn kéjeleg, hol az erkölcsiség megrontásában azok járnak elöl, kiktől a nemzet máskor nemes példát vett, hol a hatalom befolyása csak az önös, a tetszetős, a hamis uralomra juttatására van irányozva, hol a magánérdek büntetlen gázolhat a közjóban , ott — félhető — húsz-harminczezer embernek még éhenhalása sem elegendő a kábultak fölverésére. De hogy a borsodi katastrófa tartósabb nyom nélkül ne maradjon, arról a hasonló katastrófák bekövetkező hosszú lánczolata fog gondoskodni. Csak az a kérdés, hova fog e lánczolat bennünket vinni? Ha pusztán a történelem rideg tanulságai után indulnánk sejtelmünkben, és nem számítanánk nemzetünk ébredő önérzetére, egy sötét örvényt kellene e vészes lánczolat végczéljául kitűzni, melyben népek számára csak az enyészet vár, a feltámadás soha. Mi széles e világon nem ismerünk országot, mely legyen bár az alkotmányosság oly kisszerű fogalmaival kormányozva mint a mienk, hol a miniszterelnökre olyan táviratot lehetne olvasni mint azt minap a sátoraljaújhelyi vesztegetések alkalmából az ellenzéki sajtó tette, a nélkül hogy ez ember vagy meghajolva az igazság leverő súlya előtt lemondana állásáról, melylyel oly csúfosan visszaélt vagy a vád igaztalan voltát kimutatni igyekezzék. Ha a hallgatás vallomásnak vehető egyebütt, minek tartjuk ez esetben ? Nem-e a kormányelnöki bűnnel való nyilvános kérkedésnek , a közmorál megvetésének, a nemesebb érzés arcznicsapásának? Vagy képzelhető-e jó alappal bíró kormány, melynek tagjai közt ül egy ember, kit hetekkel azelőtt a közhír szája egy botrányos történet egyik hősekép emlegetett? Sit tartsunk egy oly ország fővárosáról, melynek legfőbb rendőri hatalma egy oly egyén kezébe van letéve, kinek nevét a legocsmányabb pörökbe keverve hurczolták meg a törvényszék előtt, mig a nagy közönség, melynek érdekeit védeni volna hivatva vagy undorral fordult el a botránytól vagy — mint kétségkívül sokan tették — nevetett rajta, azt hívén, hogy általa nincs közelebbről érintve? Vegyük föl e kép látterében a politikai kuruzsolást, mely e nemzet egésséges testét máris sorvasztja, színesítsük ki a vasúti- és bankszédelgések, a hazárdjáték, a lelkiismeretlenség, a protektío és kegy uralmának rikító színeivel és ismerni fogjuk az öt év alatt teremtett helyzetet. Jövőt mondani azonban nem akarunk belőle. Mert még hiszünk és remélünk. Erdei Bódog: könnyű, mint netán az első tekintetre látszik. A második pont a két ország közti pénzügy rendezéséről szólva, az önkormányzatot a mostani átalány mellett eredménytelennek mondja. Az eddigi mód szerint Horvátország bevételeit az önkormányzatra fordítja, s ha azon felül marad valami, azzal járulna a delegációk által megállapított közös költséghez. Tudva van azonban, hogy Horvátország bevételei a horvát önkormányzat fedezésére sem voltak elégségesek s azt még eddig Magyarország volt kénytelen pótolni. Ha tehát e helyett egy jobb módot tudnak kigondolni, annak csak örvendeni lehet. A dalmát kérdés szintén megemlíttetik, hogy egybehivatván a dalmát országgyűlési bizottság, ezen ország közös ügyeinek tárgyalása megkezdethessék. Ez Dalmátiának visszacsatolását czélozza; hogy ez mielőbb megtörténjék, azt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Dalmatia még mindig a reichsratba küld képviselőket, ideje volna a múlt szomorú korszak által teremtett viszonynak véget vetni. Tehát ismét. kormánylapok azt hirdetik, hogy a törvény előkészítő bizottság alelnökévé Fabinyi Theofil fog kineveztetni. Ha e hír valósul, úgy már nem lehet kételkedni, hogy mintegy készakarva keltenek bizalmatlanságot oly emberek kinevezésével egy új intézmény iránt, melynek életbeléptetése kedvezően fogadtatott, kik támogatói voltak azon rendszernek, mely a közelmúlt szomorú idő sötét lapját képezi. De várjuk be a kinevezést, mely mint állítják, már a közelebbi napokban a hivatalos lapban meg fog jelenni. A Nagy-Szeben város képviselete e hó 5-én tartott Ülésében azon határozatot hozta, hogy a jezsuiták ellen a minisztériumhoz s az országgyűléshez kérvényt fog intézni. A kérvény mindenekelőtt a jezsuitáknak Erdélyben Űzött garázdálkodásaira vet visszapillantást. A jezsuitákat 1579-ben Báthori hozta be a kath. ifjúság nevelésére — mond a kérvény — s már 1588-ban a rendek és a kormány szükségesnek látták a jezsuita rendet, mint „a haza ellenségét“ az országból kiűzni. Az approbaták a jezsuitáknak örök időkre való kiűzetését rendelték el s ez a diploma Leopoldiana által is megerősittetett. Hogy a pápai sz.-szék által 1773-ban eltörölt, de 1814-ben a reactio érdekében ismét visszaállított jezsuita rend mitsem változott — az tudvalevő. Azok, akik a jelenlegi államélet jogi és cultur-alapelveihez ragaszkodnak, kik a tudományos haladás és a különböző vallások közt a békét óhajtják, aggódva néznek a Németországból kiűzött jezsuiták bevándorlása elé. Mindezeknél fogva a nagyszebeni képviselőtestület azt a kérelmet intézi a kormányhoz, hogy a jog és az alkotmányosság összes eszközeivel oda hasson, miszerint a jezsuiták bevándorlása és megtelepedése hazánkban meg ne engedtessék. Miután nagy kilátás van rá, hogy a Németországból kiűzött jezsuiták hazánkat fogják ellepni, óhajtandó hogy a magyarországi és erdélyi községi képviseletek hason tartalmú kérvényeket intézzenek a kormányhoz. A legfőbb pedig az, hogy a kormány e kérvények alapján tegyen is valamit. — A horvát pártok közt a kiegyezés létrejött. A viszály elmúlt, mely ismét újabb bonyodalommal fenyegetett. A felirati javaslat negyedik kikezdése s a kifogásra okot adott indítvány el van ejtve. A felirati bizottság tegnap azonnal hozzá fogott a felirat végleges szövegezéséhez s az éjjel tartott ülésben en bloc elfogadtatván, ma másodszor olvastatik föl. Ezt a regnicolaris küldöttség és a feliratot átnyújtó országgyűlési küldöttség tagjainak választása fogja követni. A felirat a fejedelemnek csütörtökön fog átnyújtatni. Nem ismerjük a viszályra okot szolgáltató körülményt, sem azon rugókat, amik folytán — mint mondják, erős küzdelem után — sikerült a kiegyezést létrehozni. S így csak későbbben emlékezhetünk meg majd csak, hogy melyik párt járt el tapintatosan. A felirati javaslatban kiválóan három pont érdemel figyelmet. Az első annak kijelentése, hogy a közös képviseleti mód a gyakorlatban czélszerűtlennek bizonyult. Hogy ez így van, azt fölösleges volna bizonyítgatni, mert a tapasztalás e tekintetben minden kételyt eloszlat. Az a kérdés tehát már most, hogy a két ország közti kapocs mint tartassák fenn ? Az új mód rosznak bizonyult, a 48. előtti viszonyt pedig a horvátok nem akarják, tehát egy újabb expedienst kell kigondolni. Ez nem lesz oly . A „Pesti Napló“-nak Brassóból a következőket távírják : „A választók összeírásánál szokatlan visszaélés, az összeíró bizottságtól hivatalosan kiállított névsorban ezer szavazattöbbségben volt az egyesült magyar román német párt. Ezt látván a kizárólagosan szász érdekeket pártoló ugyanezen választmány szász többsége, fennebiekből annyi jogosult házbirtokost és régi szavazót kitörölt és most a speciális szász párt van négyszáz szavazattal többségben. A reclamaciók után a névsor nem volt nyilvánossá téve. A belügyminiszterhez számtalan indokolt panasz létetett: még nem történt érvényes intézkedés, törvényhatóságaink hetvenkét ezer lakója jogainak védelmére húszezernyi szász fració általi elnyomatás ellen. A belügyminiszteri rendeletek a választmány által nem vétettek tekintetbe. Ha a törvények megtartására hatályos intézkedés nem létezik, nagymérvű zavaroktól tarthatni.“ A szászok nagyon hamar eltanulták a kormánypárttól, hogy ha győzni akarnak, miként közgazdasági s társadalmi viszonyaink. Hol a földbirtokos úgyszólván csak bérlője saját birtokának, a bérlő pedig ingyen kezelője vagy inkább zsarolója a bérbirtoknak, mert a földmivelés ügyei elhanyagolvák, a pénz drága, forgalmi eszközünk csak kölcsön vett papírjegy, de az adó rendkívül nagy, holott kereskedelmünk a szomszéd pénzkirályok kezeiben van. Hol a földmivelő a szomszéd országnak kénytelen adni nyers terményeit s attól kénytelen bevásárolni iparczikkeit, mert annak ipar s kereskedelme elnyomta a hazai ipart s kereskedelmet. Hol az ipar s kereskedelem ezen állapotán a kormány s országgyűlési többség 5 éven át sem tud segíteni, sőt csak ront, mert meghagyta a szomszéd iparát s kereskedelmét egyedárulkodó kiváltsággá tevő védvámrendszert és külkereskedelmi szerződéseket. Hol végre a köznevelés költségeire nincs pénz, annak vezetése pedig nagyrészt az ultramontán, ábrándos érzelmű pápai hívek kezeiben van s igy a köznevelés főkép a felekezetesség fentartására és mérgének szitására szorítkozva közgazdasági s társadalmi érdekeinket elhanyagolja: ott nem lehet szó egészséges közgazdasági viszonyokról s oly társadalmi rendről, mely az értelem, szolgalom, becsületesség s takarékosság alapján alakult s fejlődik tova. Nem lehet szó Magyarországon ily közgazdasági s társadalmi viszonyokról már csak azért sem, mert itt nem a termelés, nem az értékesítés, nem a földmivelés és ipar szakmái, hanem a pénzhajhászat, az üzérkedés veszélyes tevékenysége vagy épen a vak engedelmesség, a korteskedés fizeti ki legjobban magát. Mily mérvet öltött Magyarországon közgazdasági és társadalmi viszonyaink eme romlottsága, számokkal bizonyítják ezt a közelebbi népszámlálás adatai, miszerint az oktatást teljesen nélkülözte 6 éven felül: Magyarországon 51, Erdélyben 78,6 Horváth-Szlavonországban 83,9 a mostan már nem is tudjuk hovatartozó határőrvidéken pedig 67 százalék. Mily mérvben nélkülözik a közoktatást a gyermekek első oktatói s vezetői, az anyák? Kitetszik onnan, hogy a betűt nem ismerők száma 62,2 százalékot tesz vagyis 4,014,402 egyén. Sőt 10,000 nőnembeli egyén közt 1,550-el kevesebb tud írni és olvasni mint a fi nembelieknél, holott a nőnembeliek közül majdnem annyi iskoláztatik mint a fő nembeliek közt. Természetes összefüggésben van a nőnevelés elhanyagoltatásával a munkaképtelenség, a rendes foglalkozás nélküli állapot, mely kivált a nőnemre nézve oly nagy mérvű, minőt hasztalan keresünk Európa műveit államaiban. Magyarországon ugyanis összeírás alkalmával a csak 161/8 milliónyi lakosság közt 8,117,693 egyén, tehát a lakosságnak több mint fele élt bizonyos határozott foglalkozás nélkül. S minő aránytalanságok vannak a lakosság eme jobb fele a foglalkozók szakpályája közt? Őstermeéssel foglalkozott 320 iparral csak 4—5, kereskedéssel 1 százalék; személyes szolgálata után élt vagy él 81/2, s hivatala után 1—2 százalék. Ily arányok csak gyarmatországokban észlelhetők, hol nomád életet él a lakosság nagy része, s az ipar és kereskedelem, sőt a hivatalok is azon 1—2—3 százaléknyi idegenek kezében vannak, kik a gyarmatország kiaknázására vállalkoztak. kell eljárniok a speciális szászpárt érdekében A szászok sem tettek egyebet, mint hogy több ezer választót, erőszakosan megfosztottak jogától. Kiváncsiak vagyunk, hogy mit fog a belügyminiszter tenni ez esetben, kihez a panasz fölterjesztetett. A kormányra nézve kényes kérdés, mert mindenek előtt is nyilván azt tartja szem előtt, hogy 22 szavazatról van szó, amit nem igen lehet nélkülözni. — íme, ez azon politika érni kezdő gyümölcse, melyet a a törvény nem tiszteléses erőszakoskodás érlelt meg.