Magyar Ujság, 1873. július (7. évfolyam, 149-175. szám)
1873-07-01 / 149. szám
kintetekből, mert hiszen a pénzügyminisztérium is ezáltal láthat mindenkor kellően be, amire okvetlen szüksége van, mert mindenkor pontosan kell tudnia a kiadások mérvét, hogy egyrészt az államkincstár érdekeit megóvhassa , másrészt a vállalatoknak kellő időpontban szolgáltassa ki a segélyt. Nem helyeselnénk tehát a közlekedési miniszter úr javaslatát, ha az a számvevőség, illeteg „számvevőszék“ hivatásának megszorítását, a miniszteri osztályokba olvasztását czélozná; nem helyeselnénk már csak azon szempontból sem, mert ennek önálló működésére szüksége van mint említek pénzügyi szempontból, a szükségletek pontos fedezésének czéljából is. Nem mondjuk, hogy ezen hivatalnak független önállósággal kell működnie az üzleti és építészeti ellenőrség irányában, sőt szükséges, hogy ezekkel és a közlekedési minisztériummal egyetértőig , öszhangzólag működjék , nehogy oly törléseket tegyen, vagy oly rendeleteket bocsásson, melyek talán a minisztériumi rendeletekkel nem egyeznek. Ennélfogva csak helyeselhetnénk, ha a közlekedési miniszter úr a kamatbiztosítási számszéket maga közelébe, hivatalaival egy épületbe helyezné, hogy a kölcsönös érintkezés minél könnyebben történhessék. De, ne szorítsa meg ellenőrzési működését, ha az bár a vasutakra is kiterjed. „Nem tartom helyesnek azt, hogy oly hatáskörben működő control legyen ott, mondá a miniszter úr, amely mintegy függetlennek érzi magát a többi erre hivatott közegektől, hogy az engedélyezett vasutak felett szintén más irányban is gyakoroljon controlt, értem az üzleti és az építészeti controlt illetőleg.“ Avégett azonban, hogy a kamatbiztosítéki számvevőség az engedélyezett vasutak s illetőleg az üzleti és építészeti hivatalok irányában illetéktelen befolyást ne gyakoroljon, nem szükség ezen hivatalt önállóságától megfosztani s egészen újra szervezni. Lehet, hogy e hivatal a mostani teendők végzésére sem mindenben elégséges, s talán leginkább elégtelen személyzete miatt. Ezen azonban könnyen lehet segíteni, sőt a szervezet is változtatható, de az ellenőrködéshez szükséges függetlenség fentartása mellett, mert erre kiváló szükség van kivált a vasúti vállalkozók, igazgatóságok, építészek stb. irányában, kiket teljesen kielégítni aligha lehetne, de nem is volna czélszerű : az államkincstárra nézve. Mert ugyanis: Mi a társulatok panaszainak nagy részét illeti ? Ezekre elmondhatjuk a közlekedési miniszter úrral, hogy azt értjük, mert hisz: „a kamatbiztosítéki számvevőség bárminemű alakjában utoljára is kellemetlen valami a vasúttársulatokra nézve, ha t. i. hivatásának megfelel. Ha pedig hivatásának meg nem felelne, ha az államkincstár érdekeit szem előtt nem tartaná, ha az üzleti és építészeti befektetéseknek, az államsegélyzés élvezete mellett is oly tágtért engedne, mint engedett magának például a kiváltságos Duna-gőzhajózási társulat azon évtizedekben, melyekben tőkeértéke (az államsegély igénybevétele mellett is) évenként milliomokkal növekedett, akkor épen azért kellene megváltoztatni szervezetét, hogy nagyobb és behatóbb módon gyakorolhassa ellenőrzését, mint mikép az ez ideig az állam által segélyzett vállalatoknál szokásban volt. A vasúti társulatok panaszkodnak és mindig fognak panaszkodni a közlekedési minisztériumra is, hogy: „minden társulattól kivétel nélkül sokkal többet kíván, mint mennyire az, engedélye által köteleztetik, hogy aztán: „palotákat építnek oda, hol a fészer elégséges volna“ stb. Ezt szintén érthetjük: a dolog természetéből. Épen ezért a társulatok és a minisztérium közötti súrlódásokat is csak mérsékelheti a kamatbiztosítéki számvevőszék önálló, ellenőrzési működése, miszerint minden fejezetre, minden czímre, rovatra, tételre nézve nyilvántartja a jogos követelés időpontját és netovábbját, mit ha a minisztérium saját felelősségére mégis túllépni kíván, ám tudassa indokait és határozatát, mint említek, a számvevőséggel s ez nem fogja kitörleni azon összegeket sem, melyekről a törvényhozás nem gondoskodott vagy maguk az engedményesek is megfeledkeztek akkor, midőn ideje lett volna azokat az engedélyokmányba bejegyezni. Legyen a miniszter úrnak, legyen a törvény- hozásnak és kivált a vállalkozó építőtársulatoknak több gondja az engedélyrendszer kidolgozása, az igényelt költségek meghatározása körül, s a kamatbiztosítéki számvevőség nem akadékoskodhatik sem az üzlet, sem az építészet, sem aközlekedés és a pénzügyminiszter urak irányában, hanem igenis jó szolgálatot tehet minden oldalra annál inkább minél szigorúbban őrködik a megállapított pontok, tételek megtartása iránt. -..tehát, melyekbe Horvát-Szlavónországok bevételei is foglaltattak : más alapra fektetni azon arányt, melyben Horvát-Szlavon országok a Magyarországgal közös ügyekhez és így a monarchiával közös költségekhez is járulnak, mint amely aránykulcs szerint a szt István koronájához tartozó országok összesen a közös ügyeket viselni tartoznak, nem lehet. A négyes albizottságnak eredeti okiratokra és adatokra támaszkodó munkálata minden kétségen felül helyzete, hogy ámbár az összes közvetlen és közvetett adók jövedelme alapján teljesített szoros számítás 30 : 70-hez való aránynál kisebb 28.98°/0: 71..0°/0 arányt hozott volna ki egyezmény útján, de ugyanazon alapon a 30 , 70°/0-os aránykulcsban történt a megállapodás és így a Magyarország és ő felégő többi országai között a monarchia közös költségeinek fedezésére megállapított hozzájárulási arány nem a tényleges befizetések, hanem az egyenes és közvetett adók összes jövedelmei alapján a közigazgatási költségek levonása nélkül és így a nyers jövedelmek alapján állapíttatott meg. És ugyanazon zárszámadási eredmények nyomán, melyek az örökös tartományok és a magyar korona országai részéről 71 02 és 28,98% eredményezték; lett a Magyarország és a Horvát-Szlavonországok közötti arány az 1868: XXX. t. sz. 12. §-ában megjelölt 93.1.592.201 °/o • 61-407,"99°/o megállapítva. A felett tehát, hogy ugyanazon alapon számíttatott a Magyarország és Horvát-Szlavonországok között az arány, amely alapra az 1867-ik évi törvények által megállapított közösügyi quota a monarchia két államterülete között van fektetve, kétség nem lehet. Az 1868-ban megállapított közös teherviselési kulcs tehát az egyedül helyes, az más alapra nem helyezhető, és más alapon ki nem igazítható. A 1. horvát-szlavón küldöttség az arány megváltoztatásán kívül a horvát-szlavén pénzügyek teljes elkülönítését hozza javaslatba, mint szerinte egyedüli módot, mely Magyarország és a társországok érdekeinek megfelelőleg, szabályozná a Horvát-Szlavonországok és Magyarország között fenálló pénzügyi viszonyokat. A horvát-szlavon bizottság által az 1860. XXX. t.-czikkben megállapított pénzügyi egyezmény módosítására nézve felállított kivonatoknak hordereje igen nagy. Azon javaslatok, melyek az összes, úgy egyenes, mint közvetett adók kivetésének, kezelésének, behajtásának a központi kormánytól elválasztását, a horvát kormány részéről átvételét, sőt az egyenes adókra nézve még a törvényhozás közösségének is megszüntetését, az államjavak kezelésének elkülönítését, az azok feletti rendelkezésnek a közös országgyűlés illetősége alól kivételét hozzák indítványba, az egész adórendszer közösségének megszüntetését, s Horvát- Szlavonországok pénzügyeinek teljes függetlenítését jelentik. A horvát-szlavón pénzügyeknek ily iránybani elválasztása a bizottság véleménye szerint, nem egyeztethető össze azon elvekkel, melyek sarkkövét és alapját képezik azon álhamjogi viszonynak, amely Magyarország és Horvát-Szlavónország között fennáll. Az adórendszer közössége és a pénzügyek összetartósága úgy a törvényhozás, mint a kormányzat terén az 1868. XXX. törv. czikknek és az abban körülirt uniókapcsolatnak egyik legfőbb alapelvét képezi. Az országos bizottság a pénzügyek kettéválasztatásában azon kapcsolat meglazítását látja, melyek Horvát-Szlavonországokat és Magyarországot összefűzik, mert gyengítve látja szent István koronja országainak állami egységét, melyet a pénzügyek közössége erősebb kifejezésre juttat és hatalmasabbá tesz A pénzügyek elválasztása oly állapotokat teremthet, amelyekre alkalmat adni nem fekszik sem Magyarországnak, sem a társországoknak jól felfogott érdekében. Magyarországra nézve a pénzügyek megállapított közössége nyújt biztosítékot az iránt, hogy Horvát- Szlavónországok, ha nem is a törvényes arányhoz képest, amit erejük meg nem enged, valósággal hozzájárulnak azon kiadásokhoz, melyek Magyarország és a társországok között közösek. A pénzügyek közössége nyújt biztosítékot azon kötelezettségek teljesítésére nézve is, melyeket a magyar korona országai a magyar monarchia másik állama ő felsége többi országai s királyságai irányában vállaltak, s a melyeknek teljesítéséért, mint összállam kezeskednek. De midőn a pénzügyek közössége oly biztosítékokat nyújt, melyeket az összállamra saját érdekében s a monarchia másik állama irányában vállalt kötelezettségekkel szemben nem nélkülözhet, ugyanazon közössége a pénzügyeknek, egyszersmind nagy előnyöket foglal magában Horvát-Szlavonországokra nézve is. A négyes albizottság munkálatában tett számítások ugyanis világosan kiderítették azt, hogy az 1869, 1870, 1871. években összesen 7.715.009 frttal pótolta Magyaroroszág azon összegeket, melyekkel az adóképesség alapján kiszámított és így egyedül igazságos, helyes és más alapra nem helyezhető törvényes hozzájárulási arány szerint Horvát-Szlavonországok a közös kiadásokhoz járulni tartoztak volna. Ha Horvát-Szlavonországok a valóságos hozzájárulási arány szerint lennének kénytelenek tényleg beszolgáltatni a közös költségekből reájuk eső összeget, nem bírnák e terhet elviselni. Csak a pénzügyek közössége és a fennálló pénzügyi egyezmény azon alapeszméjének fentartása, melyszerint Horvát-Szlavónországoknak belszükségleteik fedezésére jövedelmeik bizonyos százaléka bocsáttatik rendelkezésére az, ami Horvát-Szlavonországokat túlterheltetés ellen biztosítja s azoknak valóságos érdekeit és minden körülmények között leginkább megóvni képes. A javaslat a hozzájárulási kulcs leszállításán kívül az államadóssági járulékra nézve külön kulcsot állít fel és azt hozza javaslatba, hogy az államadóssági járuléknak azon részét, mely 20.000.000 frtot meghalad, Magyarország kizárólag egyedül viselje; ezen 20 millió frthoz Horvát-Szlavonországok a 287/300 arányban járulnának. Az országos bizottság a szent István koronája alatti országok és az ő felsége többi országai és királyságai között az államadóssági járulékra létrejött pénzügyi egyezséget, mely az 1867. XV. t. czikkben nyert kifejezést, oly bevégzett ténynek tekinti, mely Magyarország és Horvát-Szlavónországok között a vitatás tárgyát többé nem képezheti arra nézve sem, hogy ezen országok hozzájárulási aránya ezen járulékot illetőleg külön szabályoztassék. Ezen évi járulék fizetése és oly közös kötelezettsége a magyar szent korona összes országainak, mint az 1867. XII. törvényczikk által közösenül kijelentett államügyekhez való hozzájárulás. Erre nézve Magyarország és Horvát-Szlavonországok között a hozzájárulás más kulcsát felálitani, mint a többire, e teher közösségénél fogva sem lehet. (Végül következik.) ORSZÁGGYŰLÉS. Póttudósítás a képviselőház .jan. 28 lei üléséből. Legutóbbi tudósításunkat Lukácsi Béla beszédén végeztük a Schopperügyben. Utána felszólalt : Ugron Gábor, ki Lukács Béla amaz állítására vonatkozva, mely szerint a ház hasonló esetben nem hasonló módon jár el, azt feleli, hogy akkor kezelési tévedés fordult elő, a rozsnyói püspök eljárása pedig nem ilyen. Igaz, hogy a papok sok gúnynak vannak kitéve, de ez saját hibájuk, botlásaik, — különben a papok még azonosak a vallással. — A miniszter indítványát nagyon tágkörűnek látja, s nem mérséklettel, hanem határozottsággal kell végre a dolog megoldásához fogni. Hoffmann Pál a csalatkozhatlansági dogmát veszélyesnek tartja, mely ellenében nem a placetum elavult fegyverével, hanem erőteljes, életre való politikával kell küzdeni. Nem hallgathatja el megbotránkozását a tiszteletlenség felett, melyet a papság tanúsít a törvényhozó testület iránt. Felhívja az ellenzéket, dobja el a régi fegyvert, küzdjön velük az új fegyverrel, a miniszter indítványának elfogadása által. A törvény szigora csak elkeseredést szülne, a baj nem orvosolva lenne, és örül, hogy a kormány azt a scenát nem játszatta le mégegyszer, mely a fehérvári eset tárgyalásakor előfordult. Almásy Sándor nem fogadja el a miniszter határozati javaslatát, mert abban csak azt látja, hogy az ezen érdemleges kérdésben ellenében csak villámhárítóként állíttatott fel. E határozati javaslatot előbb igen szívesen s örömmel vette volna az egész ház. Azóta, mióta a ház elhatározta, hogy a vallásszabadságra vonatkozólag törvényjavaslatot nyújtson be, elég ideje volt e három sornyi törvényjavaslat benyújtása fölött gondolkozni, és azért az, amit ma tett, nem nevezhető másnak, minthogy villámhárítóul nyújtotta be a házhoz. Határozati javaslat nyújtatott be az iránt, hogy mondassák ki először a miniszter irányában a rászólás, másodsor pedig utasíttassék a miniszter arra, hogy a legszigorúbb rendszabályokat gyakorolja azok ellenében, akik a tetszvényjog tilalma ellenére ily cselekvényeket gyakorolnak. Itt tehát ítéletet kell hozni. Először a miniszter irányában, és ha eljárása rászaltatnék és ő ennek következtében elesnék, a másik miniszternek meghagyást is ellene adni, hogy miként járjon el. Hogy ítéletet mondhasson valaki, éspedig hogy mind a két indítvány komoly és erős legyen következményeiben, hogy ha többséget nyer, szükséges tudni az alapot, az indokokat, melyeknél fogva a csalhatatlansági dogma kihirdetését az egyházmegyékben eltiltatott. Az constatálva van, hogy ez által törvénysértés követtetett el. Törvénysértést lehet elkövetni súlyosat, csekélyet. Ennélfogva a vallásügyi miniszter világosítson fel, mely oknál fogva tiltotta el, hogy a csalhatatlansági dogma ki ne hirdettessék. A vallásügyi miniszter e tekintetben nem nyilatkozott, pedig szükséges volna, mert a fölfogások igen különbözők. Hoffmann azt állította, hogy ő támadást lát a csalhatatlansági dogmában az állam ellen, de Lukács Béla egészen másképen vélekedik, és ő azt mondja, hogy a harcrot provokálni nem tanácsos. Ő tehát igazságtalanságot lát abban, ha a csalatkozhatatlansági dogma kihirdetése eltiltatik; mondja továbbá, hogy az állam bír a hatalommal, hogy a védetlent elnyomja, de figyelmezteti a kormányt arra nézve, hogy a békés egyetértést ne kockáztassa , s ennélfogva könnyelműnek is találja a dogma kihirdetésének tilalmát. Szaló azt gondolja, hogy jogos és méltányos azon a miniszterhez intézett kérése, hogy fejtse ki, mily indokok alapján tiltotta el az egyházmegyékben a csalhatatlansági dogma kihirdetését. Apponyi Albert gr. mit sem ismer károsabbnak a hazára, mint jelen kérdés elmérgesítését s ellene szavaz Lükő Géza határozati javaslatának, ellenben a miniszter indítványát, mely az egyház és az állam közti zavart viszonyok átgondolt rendezését czélozza, melegen üdvözli. Csiky Sándor nem akarja a kérdés elmérgesítését, hanem tisztázását. Nem kell arra külön törvény, hogy a püspök a ház határozatát megtartsa, sem arra, hogy a pápa vagy a hazán kívül levő gyülekezet rendelete nálunk érvénynyel bírjon. A csalatkozhatlansági dogma őrült felfuvalkodás. A ház, a nemzet nem fogadja el, s az ezt terjesztő iratok csak úgy elnyomandók, mint akármely politikai izgatások. Sok törvényünk van nekünk arra, hogy az ország törvényeit megszegni nem szabad, s akik ezt teszik, azok ellen a legszigorúbb eljárás foganatosítandó. Nem kell itt ügyelni arra, hogy elégedetlenséget idéz majd elő, mert azok idézik azt elő, kik a törvényt meg nem tartják. A csalatkozhatlansági dogmát nem fogadja el senki, kivéve egykettőt, azt még ha törvény nem tiltaná sem lenne szabad a népre erőszakolni. Ez okokból Lükő Géza határozati javaslatát pártolja. Deák Ferencz kijelenti, hogy a csalatkozhatlansági dogmának vallási részéhez a törvényhozásnak semmi köze. (Helyeslés.) Az államnak a dogmának csak politikai részével lehet dolga. Roszalja Lükő úr a miniszter elljárását azért, mivel a rozsnyói püspök irányában nem volt szigorúbb. Ő azt hiszi, a miniszter azért nem eszközölt szigorúbb eljárást, mert nem lehetett. (Helyeslés jobbról.) Azoknak, kik e tekintetben II. Ulászló törvényeire hivatkoznak, azt feleli, hogy e törvények ép úgy elavultak és teljesen hasznavehetlenek, mint a felségsértés és pártütésről fönálló törvényeink, melyeket senkinek sem jutna eszébe alkalmazásba venni. Nézete szerint a miniszternek mai fölszólalásában mindenek előtt azt kellett volna constatálni, hogy e dologban nekünk világos törvényünk nincsen. Szóló tanulmányozta a hazai törvényeket, de meg kell vallania, hogy a szőnyegen levő ügyre nézve az egész corpus jurisban egyetlen egy törvényt sem talált. Szóló a jus piacetit nem tartja Magyarország speciális jogának, hanem véleménye szerint ezen jog olyan, mely nem csak Magyarországot, hanem minden államot megillet, midőn föl kell lépni olyanok ellen, melyek az állam fönállását veszélyeztetik. Egyébiránt azt hiszi, senki e házban nem fogja helyeselni azon tant, hogy a királynak a bíróság közbejötte nélkül büntető joga volna. Minden parlamentáris országban a fejedelem kegyelmezhet, de nem büntethet. Miután a jelen esetben törvényeink sem a büntetésről, sem pedig az eljárásról nem intézkednek, nagyon világos, hogy a miniszter másként nem cselekedhetett, mint ahogy cselekedett. Azon esetben, ha valamely polgára az államnak a fönálló törvényektől eltérőleg cselekszik, sem a miniszternek, sem a királynak, csak bírónak szabad büntetni. Csiky azon észrevételére, hogy arra sincs törvény, mit csináljon valamely állam megtámadtatás esetén, de azért a veszély elhárítására mégis csak tesz valamit: feleli, igenis tesz, háborút visel, ha van arzenáljában fegyver; ha pedig nincs, legelső gondja, hogy azt megszerezze. Nekünk hasolóképen kell eljárnunk. Ha azt látjuk, hogy törvényeink a jelen esetről nem gondoskodnak, mit kell csinálnunk ? Gondoskodnunk kell törvényekről. Ezt teszi most Poroszország is. Tagadhatatlan, hogy az állam és egyház közti viszony rendezése az államélet legnehezebb kérdései közé tartozik. Ezen kérdés megoldása minden országban nagy nehézségekkel járt, s azért nekünk é téren°iaen óvatosan kell eljárnunk, hogy a sikert elhamarkodás által ne kockáztassuk. Szóló azt tartja, hogy az amerikai rendszer e kérdés megoldására a legjobbnak bizonyult. E szerint az állam lehető legkevesebbet avatkozik a kultuszdolgokba. Az állam úgy tekinti az egyes felekezeteket, mint associatiókat, melyek ellen csak akkor tartja szükségesnek a föllépést, midőn működésök az államra veszélyes kezd lenni , de előbb nem. Ezen rendszer alapján legkönnyebben oldhatók meg az állam és egyház közti viszonyra vonatkozó kérdések. Nem tartaná pl. czélszerűnek, ha törvényt hoznánk, mely a püspököket a főrendiházi tagságtól egyszerűen megfosztaná. Ha így járnánk el, azt mondanák, mi üldözzük őket. Hanem sokkal czélszerűbb eljárás volna az, ha a főrendiház rendezésénél kimondjuk: ezentúl senki sem vehet részt a törvényhozásban csupán hivatalánál fogva (se püspök, se főispán), hanem pl. csak kinevezés vagy választás útján. Ezen mód mellett a püspök és úgy lehetne a főrendiház tagja, mint akár a superintendens, akár a zsidó rabbi. Így vagyunk a polgári házasság kérdésére nézve is. Ezen kérdés nem vallási, hanem tisztán polgári. Ő nem a facultativ, hanem a kötelező polgári házasságot tartja czélszerűnek. (Élénk helyeslés.) A facultativ polgári házasság nem nyugszik logikai alapon, s magára az egyházi rendre sértő. Sokszor történt említés az egyházi javak kérdéséről. Itt is a legjobb eljárás az, ha megkülönböztetjük, melyek a valóságos egyházi javak, s melyek az állami javak, így nem keveredhetik az állam confliktusokba. Igen fontos p.d. a kath. autonómia kérdése. Azon véleményben van, hogy a kath. autonómia csak negatíve tartozik az országgyűléshez. Nekünk nincs jogunk az autonómiánál azt mondani, hogy így legyen, hanem csak azt, hogy igy ne legyen. Olyan autonómiát az állam pd. nem tűrhet, mely szerint az egyház híveit büntetné, mert a büntetőjog csak az államot illeti. Szóló azt hiszi, hogy mindezen nagy fontosságú kérdések megoldására hosszas munka szükséges, mely azonban a sikert annál inkább fogja biztosítani. Ezért elfogadja a miniszter indítványát. Azt óhajtja azonban, hogy a bizottság ne most, hanem őszszel küldessék ki. A képviselők csak kevés számmal vannak jelen s a bizottság a munkát most úgy sem kezdené meg. Az ily bizottság választása nagy megfontolást igényel. Nemcsak a különböző irányzatokra, a vallásfelekezetekre s pártokra kell tekintettel lenni, hanem szükséges, hogy olyanok választassanak meg, kik a dologhoz értenek vagy hajlandók azt tanulmányozni. Mindez hosszabb időt vesz igénybe s azért ezen módosítással ajánlja elfogadásra a miniszter indítványát. (Hosszas éljenzés jobbról). Szólásra még több szónok lévén följegyezve, a tárgyalás folytatása a következő ülésre halasztatik. A horvátügyi magy. bizottság üzenete a bizottság horvát tagjaihoz. (Folytatás.) A horv.-szlavon küldöttségnek teljesen igaza van midőn azt állítja, hogy egy alapon kell számítani a hozzájárulásáés arányt mindkét arányban. Horvát- és Szlavonországok hozzájárulási arányát Magyarországéhoz képest más alapra fektetni, amint az a szt. István koronájának összes országai részéről az örökös tartományokkal szemben számíttatott, sem igazságos, sem méltányos eljárás nem lenne. A közösügyi quota a magyar korona országai öszszes egyenes és közvetett adóiból befolyt bevételek alapján lévén meghatározva, azon jövedelmek alapján MAGYAR ÚJSÁG 1873. JULIUS 1. A képviselőház ülése junius 30-án. D. e. 10 órakor. Bittó István elnök megnyitván az ülést, a jegyzőkönyv hitelesittetik.Ezután bemutatja Esztergom és Moson megye kérvényét, az utóbbit Rákóczy hamvai,.u idrgyalan s végül íiume kérvényt a jezsuiták kitiltása ügyében. Bujanovics Sándor felhívja a minisztert, hogy a honvédség gyakorlatát alkalmasabb időre halasztássa. Szende Béla honvédelmi miniszter megígéri, hogy az ez iránti érdekeknek méltányos elégtételt fog adni. Fabriczius Károly interpellációt intéz a belügyminiszterhez Segesvár egy kérvénye ügyében — a nemesek és nem nemesek közötti vámmentességi különbség megszüntetése miatt, — mely kérvényt a ház tavaly a belügyminiszterhez utasította. Miután a miniszter e tárgyban mindeddig nem intézkedett, kérdi: van-e szándéka a sérelmet megszüntetni ? Közöltetni fog a belügyminiszterrel. Madas Károly az állandó igazoló bizottság részéről jelenti, hogy Károlyi Ede gr. nagyidai megbízó levelét megvizsgálta s Károlyit igazolta. A 8. osztályba soroztatik. Pulszky Ágost a könyvtári bizottság részéről ad be jelentést a Ghyczy-féle könyvtár rendezése tárgyában. — A kérvények után fog tárgyaltatni. Paczolay János a gazdasági bizottság jelentését mutatja be a ház július havi költségvetéséről — ki fog nyomatni s a föntebbiek után tárgyaltatni. Tisza Lajos közlekedési miniszter két törvényjavaslatot terjeszt be : a gömöri iparvasutak költségtöbbletének fedezetéről és a belvizek szabályozásáról. Ki fognak nyomatni és bizottságilag tárgyaltatni. Zichy József gr. keresked. miniszter felel Pólya József egy régebbi interpellátiója a fa- és gyümölcstenyésztés és a mezei rendőrség tárgyában. Felelete abban culminál, hogy a belügyminiszterrel egyetemben törvényjavaslat készítésére törekesznek, melyet mielőbb be fog terjeszteni. — Az interpelláló röviden kijelentvén megnyugvását a válaszban, a ház azt tudomásul veszi. Tisza Lajos közlekedési minisztertel válaszol Matuskaamaz interpellátiójára, miért van a kassa-oderbergi vasút központi igazgatása Oderbergában. Az üzletvezetéssel indokolja e körülményt, azt mondván, hogy gondoskodva van mikép a magyarországi vonalrész Magyarországon is bírjon üzletvezetési központtal. Felel egyszersmind interpelláló ama másik kérdésére, miért nem fogadtatott el Liptó-Szt-Miklós ajánlata, mely ingyen akart telket adni tatarozási műhelyekre s ezek mégis Rutkán építtettek. A miniszter a forgalmi előnyökkel indokolja ez eljárást. — A ház tudomásul veszi a választ. Széll Kálmán a horvát országos bizottság eljárásáról tesz jelentést. Előadván röviden a tanácskozás menetét, a bizottság megálapodását, mint egyezményi javaslatot terjeszti be a jegyzőkönyvekkel és váltott üzenetekkel együtt. A javaslatot indokolni máskor lesz feladata. Két észrevétele van azonban már most is. Az egyik az, hogy e javaslat a két bizottság megegyezéséből eredt, a másik a remény, hogy ez egyezményben a magyar és horvát testvériség százados kapcsának újabb biztosítékát fogja találni abban. (Éljenzés.) — A jelentés ki fog nyomatni és a ház tagjai között kiosztatni. Következik a napirend: Lükő interpellációja a Schopper-féle ügyben. Huszár Imre azt látja, hogy a miniszter két részre osztotta a kérdést az általa benyújtott határozati javaslatára. Szóló helyesli a miniszter javaslatát lényegben, de a miniszter indokolása és valláspolitikai programmja, melyet az tartalmaz, nem szabadelvű, de sőt veszélyes. A vallásügyi miniszter szembe állítj a a vallásszabadságot és a vallás szabadgyakorlatát, anélkül, hogy garanciát nyújtott volna, hogy nem a lényeg az, melyet fel akar áldozni. A katholikus alapokra