Magyar Ujság, 1873. november (7. évfolyam, 252-276. szám)

1873-11-04 / 253. szám

M3 szám. VII. évfolyam. Kedd. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1 -ső szám. II. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok a levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám. földszint Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1873. Nov. 4. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve . Egy évre . 16frt. —kr Félévre8v —V Negyet! évre4V --V Egy hónapra1­­40V Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÍJSÁG“ czímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetősök folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetősöket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek november 1-től kezdve: Két hóra (nov.—decz.) . . . . 2 írt 80 kr. Egy hóra....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség. Pest, november 3. Külföldi szemle. Chambord gróf nyilatkozata képezi a fő politikai eseményt. E nyilatkozatot, mely az „Union“ okt. 27-ei számában lett közzé téve, senki sem várta, a mon­­archisták legkevésbé várták. A fusionisták táborában Chambord szava általános megütközést s lehangoltsá­­got idézett elő, míg a republikánus lapok örömmel hir­detik, hogy a fusiónak vége, a királyság meghalt. A nyilatkozat által keltett hangulatról s a mon­­archisták ezutáni magatartásáról kevés, vagy épen semmi tudósítás sem érkezett meg. A fordulat által teremtett helyzetről a táviratok ma nyilván bővebb értesítést fognak közölni. Az eddig érkezett híreket a következőkben állít­juk össze: Chambord gróf levelének nem várt közzé­tétele következtében Versaillesban azonnal miniszter­­tanács tartatott. Egy másik távirat valótlannak mondja a minisztertanács tartását s azt állítja, hogy csak há­rom miniszter ment Versaillesba, hogy Mac-Mahonnal személyesen értekezzenek. E távirat szerint a helyzet semmi sürgős elintézést nem kiván a kormány részéről, mely semleges magatartásását igyekszik továbbra is megőrizni. A parlament köreiben nagy izgatottság uralkodik. A jobboldal bizottsága szombaton ülést tartott s az este a jobboldal többi tagjai is tanácskozásra össze­gyűltek. A „Journa des Deb.“ azt mondja, hogy Chambord gróf levele arról tesz bizonyságot, hogy a conservativ pártnak nem sikerült a képviseleti intézmények alap­elvei iránt egyetértésre jutni a Bourbon ház fejével. Daczára ennek, a többségi csoportozat közt az összetar­tás most is ép úgy van mint Chambord levelének meg­jelenése előtt. A monarchista párt egységes marad, hogy az ország számára biztosítsa az egyedüli intézményt, mely a renddel szabadságot ad neki. A tagok közül egy sem fog visszalépni. Ugyancsak az említett lapban Le­­moin azt állítja egy nagy párt nevében, hogy Cham­bord levele a helyzetet nem változatja meg; szerinte a levél homályos s nem elhatározó. A monarchikus párt­nak művét tovább kell folytatni; a kormányalak nem mint egyedüli hatalom lett fölállítva, melynek tulajdon­sága azt megoldani. A nemzetgyűlésnek a nemzet jo­gait formulázni kell. A „Soleil“ orleanista közlöny igy nyilatkozik : A tegnap estéli események következtében az orleani her­­czegek helyzete világos. Nyilatkozatuk mellett marad­­nak, hogy ők nem trónkövetelők. Az „Agence Havas“ szombatról jelenti : Cham­bord gróf levele következtében úgy látszik, hogy a monarchia kikiáltásának eszméjéről lemondtak. Azt állítják, hogy a conservativ töredékek megegyeztek az iránt, Mac-Mahon hatalmának meghoszabbítását indít­ványozni. A balközép egy határozatot fogadott el, mely azt mondja, hogy elérkezett a pillanat a provisoriumból kilépni s a conservativ köztársaságot szervezni. A táviratok által említve volt, hogy a Saone- i Loire megyékben radikális complott lett fölfedezve. Mint utólag kiderült, e complotot a royalisták szer­vezték, hogy legyen alkalmuk a radikálisok megféke­zéséhez fogni. A cartagenai lázadók összevesztek s a „Tetuan“ s a „Mendez Nunez“ hajók fedélzetén véres verekedés fejlődött, melynek következtében többen elestek s szá­mosan megsebesültek. A­mint utólag kiderült, a Gib­raltárban állomásozott kormányhajók oly lassan men­tek Cartagena felé, hogy a lázadók hajói egész nyu­godtan visszatérhettek Cartagenába a Valencziában szerzett zsákmánynyal. A­mint Madridból jelentik, a karlisták és a cantonalisták közt alkudozások folytat­tanak az iránt, hogy Cartagena város és erőd a három­száz ágyúval s pánczélos hajókkal együtt don Car­­losnak átadassák. Az alkut illetőleg nem forog fen ne­hézség, de a kivitel nagy akadályokra talál. A spanyol kormány értesítette a hatalmakat, hogy Cartagena ostromzár alatt van a tenger felől is. Az olasz hadsereg létszáma a hivatalos kimuta­tás szerint következő elemekből áll: Hadsereg parancs­nok tábornagy 5, altábornagy 42; vezér­őrnagy 83; ezredes 251; alezredes 262; őrnagy 708; kapitány 3515; hadnagy 4767; alhadnagy 2558; összes tiszti létszám 12,196; őrmester 16,431; tizedesek és legény­ség 186,003 — összesen 202,434. A tábornoki s főtiszti karral, együtt — 214,630. A lóállomány 26,228. A kü­lönféle fegyver­nemek szerint következőleg oszlik szét e haderő, ide nem értve a tábornokokat: Táborkari törzs: 141; királyi vadászcsapat 19,725; gyalogság 133,855; lovasság 22,204; tüzérség 21,331; mérnöki csapatok 4906 ; egészségügyi csapatok 1135 , különféle osztályok: 278. A­ porosz országgyűlés nov. 10-re fog egybe hivatni. Az osztrák kormány az egyház­politikai javasla­tokat három szakban kívánja a reichsrath elé terjesz­teni. Azon javaslatok közt, melyek az első szakban fognak beterjesztetni, van a polgári lajstrom vezetésére továbbá a patronátusok megváltására s a káptalansá­­gok megadóztatásáról egyházi és oktatási czélokra vonatkozó törvényjavaslat. Budapest nov. 3. A bécsi világkiállításnak tegnap be kellett záratnia. Midőn e sorokat írjuk, nincs ugyan még kezünkben a bezárási ünnepélyről szóló tudó­­tás, de feltesszük, hogy az valóban meg­történt. Hat hónapon át ki volt zárva mind­az, a­mi kitűnőt teremtett az utolsó években nem csak Európa valamennyi állama, hanem a többi négy világrész többé kevésbé polgárosodott orszá­ga is. S mi, kik a londoni és párisi hasonló általá­nos tárlatokat is láttuk, nem habozunk kijelen­teni, hogy habár a rendezés czélszerűségét ille­tőleg az utolsó párisi kiállítás felette állott is a bécsinek, az általános benyomás, melyet ez utóbbi reánk gyakorlott, valamennyinél kedve­zőbb volt. Először is a főépület maga, mely a Práterben emelkedett, szebb vala­mint az, melyet akár Lon­don akár Párisban láttunk, s a tárgyak tökéle­­tes­üléséhez, mely a több évi haladásnak kö­szönhető, a kiállítás nagyobb csínja is járult. S a­mit általában az egészről mondunk, azt bátran állíthatjuk annak azon részéről is, mely hazánkból küldetett oda. Míg úgy Londonban mint Párisban pirulni volt kénytelen a magyar ember a magyar rész­nek — mely nem is volt elkülönítve — szegény­sége miatt, Bécsben némi legalább viszonylagos önérzettel szemlélhette azt, mi a háromszinű lo­bogó alatt volt kitéve. Nem is maradt el ennek következtében a mél­tánylás sem a közönség, sem a bíráló választ­mány részéről. S mi ennek minden hazafival együtt, a legőszintébben örvendünk. Azonban nagy hibának tartanók, ha a sok kitüntetés elhizottakká tenne a­helyett hogy csak serkentésül szolgálna további lankadatlan törekvésre. Haladtunk mi is tagadhatlanul, daczára a nehéz körülményeknek, a­melyek között élünk, hiszen a békába vert ifjú is csak fejlődik úgy a­hogy. De hogy mennyi még a teendő, azt csak akkor látjuk, ha a közép- és nyugat-európai államokkal vetjük egybe saját állapotunkat: ipar, kereske­dés, tudomány, művészet, gazdagság tekinte­tében. Egy-egy szépen sikerült tárgy, egy-egy meg­jutalmazott törekvés még nem mértéke vala­mely ország el­haladottságának; ezt csak a meg­bízható statistikai adatok tüntethetik elő igazán. A dísz-oklevél pl. melyet nevelési osztály­unk nyert, méltánylása a nyilvánuló törekvésnek a haladás útján; de ha e miatt elfelejtenék a négy­ezer községet, a­melyekben épen semmi iskola sincs, s azt a sokkal többet, a­melyekben csak igen gyarló tanoda létezik, úgy a kitüntetést csa­pásnak kellene tekintenünk inkább mint jótéte­ménynek. Vannak kik a kiállítások hasznát becsmé­­­relve, az azokra fordított költséget elfecsérlettnek készek nyilatkoztatni. Mi , hál’ Istennek a na­gyobb rész, ellenkező véleményben vagyunk. Hasznosak, üdvösöknek tekintjük mi a tár­latokat nemcsak azért, mivel a kiállítóknak al­kalmat nyújtanak, hogy termékeiket nagy körben megismertessék s azoknak keretet szerezzenek, hanem hasznosaknak tartjuk annálfogva is, mert a tökéletesebbnek látása, a külön országok mű­veinek összehasonlítása, tanulmányozása ösztö­nül szolgál az előmenetelre az elmaradtaknak, s még nagyobb tökéletesedésre azoknak, a­kik már az elsők között állanak. Sőt azon nagy sokaság is, mely tulajdonkép csak kíváncsiságának kielé­gítése végett látogatja meg az ily gyűjteménye­ket, legalább annyi hasznot merít azok látásá­ból, hogy a haladás ösztöne benne is nagyobb mértékben fölébred. S ezért nem tekintjük mi el­veszett pénznek azon milliókat, melyek a jelen bár ínséges időben Bécsbe vándoroltak. A­mi ezen összegből közvetlenül nem térülne is meg megrendelések alakjában, az ki lesz pótolva — legalább szeretjük remélen­ — azon fokozottabb haladási törekvésben, a­mely lehetetlen volt nem hozni magával a világtárlatból egy kis ösz­tönt még a legcsökönyösebb maradinak is. De lehetetlen volt egyszersmind nem hozni magával azon meggyőződést is, hogy úgy az ipar mint a tudomány és művészet terén is csak azon nemzetek képesek nagyot mutatni fel, a­melyek egyfelől szabadok, másfelől a kor szelle­mében kormányoztatnak. S e leczke a leghasz­nosabbá válhatik reánk nézve is, ha azt igazán szivünkre venni akarjuk.­­ A képviselőház üléseinek újbóli megkezdése 1873-ik évi junius hó 22-én kelt király leirat által folyó évi nov. 8-kára lévén kitűzve, tisztelettel felké­rem a képviselő urakat, méltóztassanak a november 8-án déli 12 órakor tartandó nyilvános ülésre megje­lenni. — Kelt Budapesten, 1873-ik nov. 1-jén. Bittó István, a képviselőház elnöke. — A gödöllői értekezlet. Gödöllőn okt. 30-án mint a „P. N.“ hallja, ő Felsége elnöklete alatt nagyfontos­­ságu értekezlet tartatott. Jelen voltak azon, ő Felsége távirati meghívása folytán, Szlávy mint elnök s Kerka­­poly pénzügyminiszter, valamint az osztrák kormány részéről: dr. Glaser igazságügyminiszter. Ha jó va­gyunk értesülve, mondja a „P. N.“, az értekezés tár­gyát a két kormány által a pénzválság elhárítására teendő intézkedések képezték s az ezek feletti végleges határozat Bécsben a holnapután tartandó értekezleten fog történni, ő Felsége 30-án este utazott Bécsbe, Szlávy mint elnök és Kerkápoly pénzügyminiszter 31-én. — Budapest első, második és harmadik kerületé­nek bizottsági tagjai elhatározták, mondja a „Ref.“, hogy e három kerület mint ilyen, rendesen fog gyűlést tartani a választások ideje alatt, s a netaláni indítvá­nyok megtételére egy bizottság neveztetett ki, mely a következő tagokból áll: Rupp Zsigmond, Ország Sán­dor, Keleti Károly, a második kerületből Andorffy Ká­roly, Kesztler Ferencz, Ribáry József, a 3-ik kerület­ből Máry Gyula, Hoffmann Pál és Varga.­­ Az igazságügyi szaktanácskozmány a fizetési rendeletekről szóló törvényjavaslat fölött befejezte tár­gyalásait, s most a javaslat az általa megállapított mó­dosítások figyelembe vételével újra fog szövegeztetni. E módosítások között a lényegesebbek a következők: a rendeleti eljárás csak a 300 órtig terjedő világos köve­telésekre terjesztetik ki, az eljárás processuális jogha­tálya az érvényes ellenmondás után még 3 hónapig kiterjesztetik s végre az ellenmondást, hogy érvényes legyen, a bíróság előtt kell tenni; ellenkezőleg, mint a javaslatban terveztetett, mely szerint ellenmondást a kézbesítés alkalmával is érvényesen lehetett volna tenni. A többi módosítás leginkább ezen elvek követ­kezménye. Az igazságügyminiszter úr második tárgyát a pol­gári perrendtartás revisiója tárgyában készült törvény­­javaslatot tűzte ki tanácskozásra. E törvényjavaslatot Babos Kálmán úr készíti. Főleg három tárgyra terjed ez ki, u. m. a sommás eljárásra, a fellebbvitelre és a hagyatéki eljárásra. Hogy a tanácskozások szabatos mederben folyjanak s lehető gyorsan befejeztethesse­nek, a miniszter úr bizonyos átalános kérdéseket tett fel, melyekre átalában óhajtja meghallgatni a meghí­vott szakférfiak véleményét. — Ilyen kérdések: váljon a szóbeliség és közvetlenség alapjára fektettessék-e az eljárás? — Továbbá: a fölebbviteli jogorvoslatok mi­ként állapíttassanak meg, s végre: szóbeliség és közvet­lenség követelménye szerint a fölebbezésnél megenged­­tessék-e olyan bizonyítékok használata, melyek a tár­gyalásnál elő nem fordultak ? A legközelebbi határnap a szaktanácskozmány ösz­­szejövetelére november hó 5-re tűzetett ki az igazság­­ügyminisztérium azon helyiségébe, hol a tanácskozások eddig is tartottak. (Ref.) Legsürgősb teendők. Az országyűlés 5 havi szünetelés után né­hány nap múlva megkezdi működését. A népkép­viselők feladata, hogy számadásra vonják a kor­mányt, a szünidő alatt viselt dolgairól s intéz­kedjenek belátásuk, ítéletek szerint a haza ügyeiben, a legsürgősb teendők iránt első­rendben. Mily mérvet ért, minő pusztítást vitt véghez országszerte a járvány, s mely eszközökkel, mi­ként igyekezett pusztításait megakadályozni s az abból keletkezett nyomort enyhíteni a kor­mány? Hogyan állunk a vetés és kenyérszükségletre nézve országszerte? Kipuhatolta-e a termelési eredményeket, az élelmezési viszonyokat s minő intézkedéseket tett az élelmiszerek szállításának könnyebbítése s a keresetképesség érvényesítése tekintetéből és minő mérvű államsegélyt lát szükségesnek az ínség enyhítése vagy megaka­dályozása tekintetéből a kormány ? Továbbá: kellő figyelemre méltatta-e a pénz­válságot, a fizetési eszközök forgalmának felaka­­dását, a hitelválságot, a pénzintézetek criticus állapotát? Tett-e s minő lépéseket vagy minő tervei vannak arra, hogy az országgyűlés támo­gatása mellett véget vessen a pénzügyi ínség­nek s abból származott köznyomornak stb. Ezek ama főbb kérdések, melyek tárgyalását s megoldását feszült figyelemmel várja az or­szág, mert e hármas csapás t. i. a járvány, az élelemhiány és pénzhiány oly nyomorral fenye­geti hazánkat, mely az „osztrák-magyar“ szoros­szövetség időszakában századokra ijesztő példa gyanánt szolgálhat eme szoros szövetség veszé­lyes volta s a kormánynak ezzel egybefont pénz­ügyi, kereskedelmi, közvédelmi, nemzetgazda­sági stb. politikája iránt. Kétséget sem szenved, hogy a kormányférfiak igyekezni fognak működésüket minél szebb szín­ben tüntetni fel, miáltal az említett hármas ín­ség képe is szelidebben fog feltűnhetni az ország­házban, mint minő az országszerte a hazában. Szebb színben leeend feltüntetve a pénzügymi­nisztérium s végrehajtó hatalom ama nehéz küz­delme, melybe ezek a túl nagyra szabott állam­háztartás költségeinek beszerzése végett bonyo­lódtak. El b­eind hallgatva sok füstbe ment köl­csön s elzálogítási kísérlet, mint szintén az is: minő erőfeszítéssel, hány executió mellett lehe­tett behajtani az előírt adóösszegeket most, mi­dőn az eladandó termények 9/10 része pár hónap alatt piaczra bocsáttatik s igy a behajtás kétség­kívül könnyebb és nagyobb mérvű, mint az év több hónapjaiban. De végre is a tények szólnak s a napról napra elégedetlenebb, mondhatnék mindinkább elkeseredett országos közönség, a közvélemény, vádló gyanánt lép fel a képviselők mögött a sá­fárok, a kormány ellenében, mely iránt elveszti bizalmát. Nem csupán egyes személyek vagy lettek, hanem az összes közös ügyes rendszer ellen érle­lődött már meg a „delendum“ vagyis a jobbal leendő helyettesítés iránti közkívánság. A népképviselő testület tehát, ha híven akarja tolmácsolni küldői meggyőződését, bizal­matlanságot fog szavazni e kormánynak s a kor­mány által követett eljárásnak, mint szintén az összes közös ügyes alapnak, melyen ugyan le­hetne jobban, takarékosabban kormányozni, de nem lehet Magyarország méltó igényeit kielé­gíteni. Mit tehettem én, a járvány ellenében, mely fél Európát elbob­ta? Mit tehetnék én a pénzkrí­­zis ellenében, mely Európa és Északamerika ál­lamait kisebb-nagyobb mérvben átalában meg­támadta? És mit tehetünk a népek élelmezése ügyében, ha áldását az ég és föld megtagadta ? És mindemellett, megtettük mindazt, mit ten­nünk lehetett — fogják mondani az illető minisz­terek. S elismerjük, hogy ezen calamitásokat teljes­­en le nem győzheti egy bármily bölcs, erélye­ és minden segélyeszközök felett rendelkező kor­mány sem. De tagadjuk, mintha az eddig történ­teknél sokkal többet nem tehetett volna egy oly kormány, mely Magyarország érdekeit nem ren­deli alá Ausztria érdekeinek; nem mindent csak Bécsből vár; nem ott keresi a tanácsot, a­dyegyezést és segélyt; nem futkos örökké ország­ból országba, hogy saját ügyeit elintézhesse. Elismerjük például, hogy a tulajdonképeni pénz kicsis a tőkék s betétek felmondása, az ér­tékpapírok tömeges piacára s zálogba bocsátása s a hitelviszonyok megzavarodása Bécsből csa­pott volt át hozzánk. De ez sem történt, vagy legalább kisebb mércékben történt volna, ha a kormány Magyarország pénzügyi függetlenségét megóvni vagy helyre­állítani képes leendett. Magyarország helyzete kielégítő nem lehet, közkifejlődése pedig hátráltatva leend mindaddig, míg a közös ügyes alap, a közös államháztartás, közös vám és kereskedelem, közös jegybank stb. rendszere meg nem változtattatik. Hibás az alap, melyen állunk. De hibás volt a kormányzat is. Elsőrendben is tehát más kormányt, más po­litikát kérünk és kívánunk s ekkor aztán némi részben segíthetünk az égetőbb szükségeken! — Értekezlet a hadi felszerelések tárgyában. A fővárosi iparos körben okt. 30-án este tagok és nem tagok élénk részvéte mellett tanácskozás tartatott azon kérdés felett, hogy miután a Skene-féle hadi felszere­lési szerződés felbontása kilátásba van helyezve, minő intézkedések volnának szükségesek az iránt, hogy a hazai iparosok sikeresen versenyezhessenek az osztrák iparral. A felmerült különböző indítványok közül érde­mesnek tartjuk kiemelni a következőket. Hangoztatott, hogy az országos iparosszövetség végleges megalaku­lása végett tétessenek meg a szükséges intézkedések, továbbá, hogy a törvényhozás készítse el mielőbb a részvénytársulati törvényt, úgyszintén a szövetkezetek­ről szóló törvényt. Horn azonban kiemelte, hogy ezen óhajtás egyhamar nem teljesülhet s ezért a közkereseti társulatokról szóló törvény alapján kell az iparosoknak társulni. De figyelmeztet arra is, hogy a Skene-féle szerződést még nem lehet felbontottnak tekinteni, de föltéve, hogy ez felbontatott, gondoskodni kell arról, hogy a felszerelési szükséglet fedezése szabad verseny alá bocsáttassák. Erre pedig úgy, a­mint a viszonyok most állanak, nem nagy a kilátás. Mindenekelőtt tehát az a feladat, odahatni, hogy a kormány eszközölje ki, miszerint a felszereléseknek quptaszerű aránya a hazai

Next