Magyar Ujság, 1898. február (7. évfolyam, 32-59. szám)
1898-02-07 / 38. szám
1898 február 7. MAGYAR ÚJSÁG. kulások kozuk a leendőt, a faji társadalmi és gazdasági kíméletlen tusát várják a felfegyverzett és elkeseredett milliók eszközei: pénz, villany és dinamit. Ily kilátásokkal a maroknyi magyar nem pihenhet! Nem a kiérdemelt nyugalom biztos élvezete áll előttünk, hanem a költő szava szerint: »küzdve küzdj!« Az evolúczió tanát nem szabad túlzásba vinni, ez a fatalizmusnak modern alakja, én hiszek az egyéni jellem, az egyéni képesség irányító, döntő szerepében. Kell e erre szebb példa mint azé a nagy reformátoré, kit ma ünneplünk. Fellép egy férfin, ki tudja, hogy mit akar; szónoklat, toll, rábeszélés, példa, anyagi áldozat szóval egész fegyverzetével egy odaadó, önzetlen államférfinak, sem a népszerűség szeszélyes a ma '■je, se a hatalomvágy csábitó tündére el nem kölitik, sem az elszigeteltség, a magyar politikusok e réme meg nem ingató, azt mondta, azt tette mindig, mit jónak vélt. Apró kövekből, faragatlan szikladarabokból kellett alkotnia, segédeit lelkesíteni, vezetni, művét védeni azoktól, kik azt lerontani akarák; de azoktól is, kik erejüket túlbecsülve, sietve különbet óhajtónak. De ő küzdött, két fronttal legyőzeték. De ma mégis győztesként áll előttünk az idő. A nemzet igazat adott neki fejlődésünk tervein, tanácsain,jóslatain épült és épül, bajaink forrásainkra ő jelző táblát tett, ha elvetettük szenvedésünk érte, tőle örököltük a legfőbb jót: a nemzet jövőjébe vetett erős hitet. De, tisztelt uraim, nem csak egy hős kimagasló alakja van hivató a hazáját híven szolgálni, ezzel a szerényebb is tartozó, tartozunk mindnyájan! Széchényinél nem eszköz vola, de czél, hogy a nemzet értelmiségét, rang-, kor és pártkülönbség nélkül társadalmilag egybefoglalva a közszellem felébresztése által a munkának megnyerje. A tér nyitva, a nemzet hálás és ne panaszkodjék senki, ki igazán akar a köznek szolgálni, mert se főrongy jog, se demagóg irigység a közpályáról le nem szorítják ! És mégis napjainkban e közpálya nem gya- * kőről elég vonzerőt! Ha széttekintünk az országon, szét ismerőseink tág körén, akár csak e teremben is, azok mellett, kik közületünknek bajnokai, hány jellemes férfi van, kit a sors felruházott műveltség, vagyon, láz kör és polgártársainak becsülésével is, kik fázva fordulnak el a közpályától. Családi élet, vagyonkezelés, tanulságos utazás, edzősport s a társadalmi korrektség feletti őrködés, mind helyes, nemes, szép, de a magyar társadalom eliteje ennél többel tartozik, oly számos tere van a köztevékenységnek, melyek mindenikén dolgozott a legnagyobb magyar, hogy választhat belőle mindenki magának valót. Nem képességhiány, tán nem is mindig kényelemszeretet oka a félrevonuásnak. Sokakat, legtöbbeket visszatart azon aggódás, hogy magát megértetni nem képes ; hogy bánya, czélja elferdittetik , hogy méltatlanul bántják és eredmény nélkül munkás görög csernegebort hoznak neki poharakban. Ezeket elfogyasztván, templomba viszik; midőn visszatér, sült szárnyasoka , süteményeket s válogatott hazai borokat helyeznek eleje s folyton leitatni akarják, m tőt azonban tartózkodik, hogy józanon mehessen a tanácsba. Ezt követi nemsokára a tiz-tizenkét fogásu drága fényes ebéd, melyen különféle erős borokat szolgálnak fel; bebocsáttatnak a hizelgők, szélhámosok, iparlovagok és tánczosnők, kik érzékeit felcsigázzák . . . Ebéd után álomra hajtják fejüket, mely után ismét gyümölcs, csemege és bor szolgál az idegek izgatására; azután lovagolnak, hegyeknél látogatásokat tesznek, honnan hazatérvén, vacsorához ülnek s az éj nagy részét Ulrik gróf társaságában tivornyázá-ő töltik Még lefekvéskor sem hiányzik László Simószo-,,a"én a csemege és bor, valyet ámiár nem kér.i. - környezete ráerőszakolja stb Hosszadalmas volna a történetemből is részint ismert további gazságainak hosszú sorozatát itt részletezni, melyeket főleg atyjának Frigyes grófnak 144. junius 9-én Sanneck várában történt elhalálozása után, mint a stájer- és horvátországi, krajnai, karintiai, muraközi, Csáktornyai várak és uradalmaknak teljhatalmú ura és örököse elkövetett. Fő ténykedése persze a dicső Hunyady-ház megbuktatására irányult, de ez is okozta vesztét. A többek között a gaz Cilley azt is elhitette a gyenge és gyámoltalan királylyal, hogy fogság és életveszély fenyegetik a két Hunyadi részéről, kik — ez hlérzékenység, erről le kell tenni! A közélet rögös útján, hol néha durván tolakodnak, lépjen belbecsések és tiszta czéljainak tudatában bátran a küzdtésre és küzdjön ereje szerint Tegyék ezt mielőbb és tegyék sokan, s a közélet nyerni, nemesedni fog, jutalmukat is elnyerik, mert nemzetünkben van érzék arra, hogy ki hogyan, és miért küzd ? Erkölcsi és anyagi alap kell egy népnek. Sokan csodálkoznak, hogy Széchényi fenkölt szelleme az anyagi erő fokozását czélozta oly nagy hévvel. Igen, tette ezt azért, lett légyen bár szigorú, serkentő ítéletében , de tudta azt, hogy az erkölcsi erő meg van kortársaiban. Valóban meg volt, rövid egymásutánban három oly erőpróbát állt ki e nemzet, mint kevés más: kényszer nélkül tiszta hazafiságból lemondott a politikai magyar nemzet előjogairól, vagyona jó részéről, testvérül fogadta az addig lenézett osztályokat és fajokat, azután szabadsága és reformja védelmére kelt e nemzet két nagyhatalom hadserege ellen. A túlerő által legyűrve, elhagyatva, önbecsérzetéből mente erőt méltósággal szenvedni, mig végre a balsors is belefáradva, a nemzet bölcs királyunkkal egyetemben, rakták le fejlődésünk uj alapját — folytatták ott, hol Széchényi elhagyá. Részben a megvár sokszor nagy volt. Bátorság, idealizmus, áldozatkészség messze túlragyogtak a Kárpátokon és tengeriken. Legyen ilyen az erőgyűjtés éremben is, akkor már jöhet a vihar. Tegye meg ma már mindenki hazafi kötelességét, mielőtt a végső kényszer rászorítja.) Merítsünk erőt a nemzet örök erejéből, mely koronkint tán szunnyad, koronkint testvérharczban fogy, de a mely állandóan él, él mindnyájunkban szétosztva. Ki saját erejét nem érvényesiti, az tudva gyengíti sorainkat. Magyar műveit társadalom tagjai, kiket a sors erkölcsi és anyagi erővel, javakkal ellátott, higyjáték el, ezt nem ingyen adá. Elitéljük az önerőket, kiknek jelszavuk volt »nem adózunk« épp oly végzetes azt mondani »félre állunk.« A szegény, alig művelt, elcsigázott néptől várni kezdeményezést hiú ábránd. Az vagy fanatizált, akkor kiszámithatlan, vagy magára hagyva közömbös, akkor tehetetlen, minden téren buzgó vezetőkre van szüksége; egy szabad országban ez a legszebb hivatás ! 1844-ben Széchenyi István »Magyarország kiváltságos lakosaihoz« egy kiáltványt bocsátott a közteherviselés ügyében és így szólt hozzájuk: »Hiszen nem kérek kincseket, vért vagy épen Curtiusi tetteket.« Sorakozásra ismét e kép serkenti elvbarátait: ’Tegyünk e szerint mindnyájan, amit tehetünk, mindenki maga körében, csakhogy mert győznünk kell, senki közülünk ne használjon más fegyvert, mint okot és türelmet, mert hiszen más fegyverrel lehet ugyan »kényszeríteni«, degyőzni«, remélem, legalább a magyaron soha. Midőn felemelem e kelyhet Széchenyi István emlékére, ki nagy vola csendben és részben egyaránt, azt kérem a sorstól, hogy ne hozzon részt ránk, de adjon e nemzetnek oly tetterőt, minőt a részben mutat! A nagy tetszéssel fogadott beszédre Berkes Béla bandája régi magyar szokás szerint tust húzott, majd rágyújtott az ő csendes hallgató nótáira, mely mellett még sokáig együtt maradt a fényes társaság. A síMaldy-társaság díszülése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, február 7. Gazdag és változatos volt a műsor, a mely a Kisfaludy-társaság tegnapi diszülésén ismét összehozta közéletünk és irodalmunk jeleseit, s a mely hol raegkaez igtatta, hol raeg megrnkatta azt a díszes nagyközönséget, amely zsúfolásig megtöltötte az Akadémia nagytermét. A háttérben, az elnöki emelvény mögött állott Szigligeti Edének olajfestő- arczképe, akiről Vidnay Károly volt emlékbeszédet mondandó. A közönség soraiban láttuk Wlassics Gyula kultuszminiszter feleségét, továbbá Szilágyi Dezső képviselőházi elnököt, Berzevicsy Albert képviselőházi alelnököt, Szalay Imre min. tanácsost, gróf Festetich Andort, a Nemzeti színház igazgatóját, Szili Kálmán akadémiai főtitkárt, a társaság tagjai közül: Apponyi Albert grófot, Tóth Lőrinczt, Berczik Árpádot, Rákosi Jenőt, Ábrányi Emilt, Rákosi Viktort, Radó Antalt, Neuvebauer Lászlót, Thewrewk Emilt, Kozma, Andort, Bársony Istvánt, Somló Sndort, Hegedűs Istvánt, Jakab Ödönt, Vértessy Arnoldot, Agai Adolfot és Bartók Lajost. Az elnöki emelvény mellett Gyulai Pál, Szász Károly, Beöthy Zsolt és Herczeg Ferencz foglaltak helyet. Az ülést pontban tíz órakor nyitotta meg Gyulai Pál. Beszédében élesen kikel a most uralkodó új műfajt a tárczanovellák ellen. Ezek túltengéséért a napi sajtót teszi felelőssé. A megnyitó beszéd után hosszas, lelkes éljenzés hangzott fel. Berthy Zsolt lendületes titkári jelentése következett ezután. Az éljenzés és taps csillapultával Somló Sándor felolvadta Vacitay Károlynak Szigligeti Edéről írt emlékbeszédét. A zajosan a megéljenzett előadás után Vargha Gyula Országháza czimű költeményét Beöthy Zsolt olvasta föl. A felolvasások sorát Herczeg Ferencinek egy sikerült elbeszélése zárta be, amelyet Kozma Andor olvasott föl. Czime: A vérszerzőődés. A publikum távozásra készülődései között bontotta ki Beöthy Zsolt a már eldöntött pályázatok jeligés levélkéit. A Lukács Krisztina-féle regénypályázatot tudvalevőleg A muzsikus famíliája czímű regény nyerte meg, amelynek szerzőjeként Szabó Ferencz, nagyszentmiklósi polgári iskolai tanár tűnt ki. A BulyovszkyrdVpA, amely költői beszélyre vált ki-közül az idősbnek egy csillagjós, az ifjabbnak s Kapisztrán koronát jövendölt, mit elérni árulás utján sem riadnak majd vissza s azért inkább hagyja ő rá, — Cillegre — miként szerzi meg nekik a földi helyett a mennyei koronát. László rövid ingadozás után beleegyezését adta, s a dolog ügyes elintézését nagybátyja lelkiismerete és bölcseségére bízta. Cilley határozottan biztosítá a királyt, hogy Hunyady fiai e földön néhány nap múlva nem fogják nyugalmát háborítani. Alacsony tervei nem maradtak titokban a Hunyadyak előtt, kik másnap, november 9-én — míg a király a nándorfehérvári várkápolnában misét hallgatott — egy rejtett teremben újabb gyűlést tartottak, melynek végzése szerint Hunyady László Cilleyt országos dolgok feletti értekezés színe alatt Lambergh által magához kérette. Czilley egy ideig habozott, de utóbb magára öltvén átjárhatlan pánczélját, megjelent. László gróf a teremben egymaga fogadá Cilleyt, előmutatta Brankovicshoz irt áruló levelét, szemére vetette az atyja ellen szórt rágalmakat és cselszövényeket, az ellenségeskedést, melynek ők, az elhunyt fiai czélpontul szolgálnak s szemrehányásait azon intéssel rekeszté be: óvakodjék a hatalom után vágyódni Magyarországon, mert ennek fiai nem fogják tűrni, hogy ő az idegen közéjük és a király közé tolakodjék. Ulrik gróf gőgösen válaszold, hogy neve és hatalma tiltják búvárt a rangyar korona jobbágyaival versenyezni; s ő mint a király nagybátyja az ifjú oltalmára jött s be az országba; neki a fejedelemnek a fejedelemtárs kegyelmére semmi szüksége, s ha másoknak ily dolgok kissé szűken jutnak, az onnan van, mert a király tudja, hogy a Hunyadyak árulók! E hallatlan sértésre László kardjához kapott, de Cilley megelőzte őt s oly súlyos csapást mért fejére, hogy az a kardmarkolat vértjén keresztülhatolva gyűrűjén tompult meg, de ujjait és fejét is megsebesité. A nagy zajra a mellékteremből Szilágyi Mihály, Nagy Simon, Kanizsay László s másoklerohanva Cilleyt körülfogták s makacs ellentállás után több helyen, különösen lábain megsebesítették, mire Cilley összerogyott. Ekkor Szilágyi levágta fejét s undok életének ötvenötödik évében véget vetett 1456. november 9-én, így halt meg azon férfiú, ki több éven át ház inkat a gyenge V. László király nevében kormányozta s ha a Hunyady-család ellen irányzott galád tervei meg nem hiúsulnak, már akkor végveszélybe döntötte volna. Nincs gonoszság, nincs bűn, melyet föl nem találnánk benne. Intrikákban fáradhatatlan, élvezetekben telhetetlen, kétszínű, hazug, tékozló; czéljai elérésére a legundokabb segédeszközöket is igénybe vette; behizelgő modorával jellemének vadságát , akaratának makacsságát nagy ügyességgel beburkolni tudta. Ily természet és jellem mellett átok volt befolyása Magyarországon s tény, hogy halála még a külföldön sem idézett fel bánatkényekül. 3