Magyar Vadász, 1960 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1960-05-10 / 5. szám

(Folytatás) A különböző vizslafajták közül a ma­gyar vizsla tenyésztésével kapcsolatosan szükségesnek tartok néhány észrevételt tenni. A magyarvizsla-állomány az utób­bi években mind számszerűleg, mind mi­nőségileg emelkedő irányzatot mutat. Ezt az örvendetes tényt a minőség további javítására kell kihasználni. A tenyésztés­nél a még szigorúbb kiválasztásnak kell érvényesülnie! Vonatkozik ez mind a kül­ső formára, mind a belső tulajdonságokra. A fajtajelleg előírásainak megfelelő vizs­lák tenyésztése a cél. A magyar vizsla leg­jellegzetesebb testrésze a fej, ennek el­bírálásánál nem szabad elnézőnek lenni, és a tenyésztésből ki kell zárni minden olyan vizslát, melynek fejformája eltér a fajtajellegtől. A magyar vizslánál a mar­magasság, és a testhossz aránya 9:10. Az utóbbi években észlelhető olyan törekvés, mely ezt az arányt 10:10-re kívánja meg­változtatni. Ez a törekvés helytelen! A magyar vizsla megjelenési formáját, moz­gásának ritmusát, eredetiségét kedvezőt­lenül változtatja meg ez az utóbbi arány. Ugyancsak rendkívül káros az az újabb — főleg külföldön divatozó — szokás, hogy a magyar vizsla farkát egész rövidre vágják. A lecsonkolt farok ugyanis a vizsla formáját teljesen lerontja, emel­lett ezáltal elveszti a mozgás az annyira jellegzetes lágyságát, ami a keresésnél domborodik ki különösen, de esztétikai hátránya mutatkozik a vadmegállásnál is. Javasolom a magyarvizsla-állomány bio­lógiai adatainak felvételét, felmérését — úgy, amint az Ausztriában történt az ot­tani magyarvizsla-tenyésztők egyesülete által, továbbá a fajtajelleg pontosabb körülírását, különösen a fejre vonatkoz­tatva. Kívánatos volna a „teljesítmény­vizsga” és a „teljesítmény-törzskönyv” bevezetése. A MAVOSZ kezelésében fel­állítandó volna két magyarvizsla-tenyész­­telep: egy a Dunántúlon, egy pedig a Tiszántúlon. A magyar vizsla ügye nemzeti ügy. örömmel lehet megállapítani vizsláink térhódítását nemcsak Ausztriában, Cseh­szlovákiában és Jugoszláviában, hanem az Amerikai Egyesült Államokban is. Er­kölcsi és anyagi érdekünk fűződik ahhoz, hogy a külföldi vadászok hazánkból ma­gyar vizslát vitessenek ki. A magyar vizsla ügyének propagálása igen kívánatos. Kimagasló érdeme van ezen a téren dr. Homoki Nagy István „Cimborák” című színes filmjének. A film nemcsak szórakoztat, hanem egye­dülálló felvételei bizonyítják a magyar vizsla intelligenciáját, tanulékonyságát, sokoldalúságát, ellenálló képességét és azt, hogy kiválóan alkalmas vízivadá­szatra. Reméljük, hogy a most készülő új film méltó lesz elődjéhez. Meg kell említeni még Standeisky Andor kiváló magyar vizsla monográfiáját, melynek mielőbbi kiadása kynológiai és kulturá­lis szempontból egyaránt szükséges. A vizslaügy második megoldásra váró problémája a vizslavezetőknél jelentkezik. Javasolnám, hogy a vadásztársasági tagok részére tartsanak a vizsla munká­jának ismertetése céljából bemutatókat. Célszerű oktatófilm-előadás tartása is, ennek azonban koránt sincs olyan köz­vetlen hatása, mint a bemutatónak. Kí­vánatos volna minél gyakrabban vizsla­vezető tanfolyamokat tartani. A vizslával való vadászat elterjedésé­nek és így a vizslaügy fellendülésének egyik leglényegesebb akadálya az, hogy hazánkban az egyéni vadászatot jogsza­bály tiltja. Erre az intézkedésre szükség volt, de remélhető, hogyha a kiváló vad­védelmi rendelkezések következménye­képpen a szárnyasvad-állomány eléri a megkívánt mennyiséget, ismét megenge­dett lesz az egyéni vadászat. A vizsla tanítása, bevezetése, a fiatal vizsla gya­korlása ugyanis kizárólag egyéni vadá­szaton lehetséges. A Földművelésügyi Minisztérium Vadászati Osztályának és a MAVOSZ vezetőségének támogatásával ez a nehézség is áthidalható lenne. Java­solnám — különösen a városban lakó vizslavezetők munkájának a megkönnyí­tése érdekében —, hogy a vadásztársasá­gok jelöljenek ki könnyen megközelít­hető helyen „gyakorló területet”, ahol a vizslákat tilalmi időben is dolgoztat­hatják. Ennek a területrésznek lehetőleg változatosnak kell lennie, rét, bozótos rész és víz álljon rendelkezésre. A spaniel jövőjét erdei hajtá­sokban való alkalmazásban, nagy kuko­ricatáblákban való kaj­tatásban és a vízi­vadászatban látom. A spaniel hazánkban nem tudott elterjedni, s a mai állomány túlnyomó részét nem használják vadá­szatra. A kotorékebek ügyének ma fo­kozottabb figyelmet kell szentelni, mint a háború előtti években. A kotoréklakó vadak rendkívüli elszaporodása szüksé­gessé teszi, hogy minden vadászterüle­ten legyen kotorékeb, tacskó vagy vala­melyik terrierfajta. Kívánatos lenne, hogy minden vadőrnek legyen kotorék­ban jól dolgozó kutyája. A vadásztársa­ságok ezeket a kutyákat a Magyar Kutyatenyésztők Országos Egyesülete ál­tal ajánlott tenyésztőtől szerezzék be. A tacskó tenyésztésénél és használatánál három feladat vár megoldásra. . .. Az első feladat, hogy a tacskókat a vadászgyakorlatnak megfelelő testalkattal kell tenyészteni. A második feladat, hogy fokozott gon­dot fordítsunk a természetes kotorékban való munkára és a vizsgáknak ilyenekben való megtartására. A harmadik feladat a tacskók vércsa­pon való bevezetését és vizsgáztatását szorgalmazni. A foxterrier tenyésztésé­nél szerintem a simaszőrű változatot kellene előtérbe helyezni­ a drótszőrűvel szemben. A simaszőrű foxterrier szőrmi­nősége az ideális szőrzet. A vadgazdálkodás, a vadászat, a vadász­etika és a vadászati kultúra közös ér­deke sürgeti a hazai vadászkutyaügy fel­lendítését. A fenti javaslatok természete­sen csak útmutatók a cél felé. A cél pe­dig az, hogy jogszabály írja elő a vadász­kutyák kötelező tartását. Dr. Varga Ervin ^iottá-AZűK­iS ÁLTALÁBAN A HAZAI VADÁSZKUTYA-ÜGYRŐL Tervszerűen a vador­zás ellen TAPASZTALT VA­DÁSZOK ELŐTT nem szükséges különöskép­pen bizonygatni, hogy a vadállományban — le­gyen az apró- vagy nagyvad — milyen sú­lyos károkat okozhatnak a vadorzók. Persze, nem könnyű ellenük eredmé­nyes harcot folytatni, mert kártevéseiket több­nyire igen ravasz mó­don követik el. A PAKSI HATÁR­BAN különösen a nyúl­­állomány sínylette meg a vadorzók garázdálko­dását. Közülük sokan a kutyájuk segítségével űzték és űzik e „mester­séget”. Ketten, hárman is összetársulnak, s bok­rokba elrejtőzve, alkal­mas pillanatban ólmos botok segítségével verik fejbe a kutyájuk által agyonhajszolt tapsifüle­seket. Emellett, a kü­lönféle hurkokat is elő­szeretettel alkalmazzák. HA EGY VIDÉKEN NAGYON ELSZAPO­RODIK­­ a kártevés e formája, csak társadal­mi összefogással lehet ellenük eredményesen küzdeni. Pakson is így történt. Nemcsak a vad­őrök tekintik kötelessé­güknek a vadorzók le­leplezését, hanem a va­dásztársaságok tagjai is, s ezenkívül a rendőrség figyelmét is felhívták a kártevés különböző mó­dozataira. Az eredmény máris megmutatkozik. PADOLAI JÓZSEF vadőr, figyelés révén — tetten érte H. Ferenc helyi lakost, amint ép­pen a hurkot akarta el­helyezni. Leigazoltatta, majd átkutatta a tarisz­­­­nyáját, ahonnan újabb­­ két hurok került elő. El­­ő­vette tőle ólmosvégű­­ botját is, s bekísérte a­­ rendőrségre. Mivel ha­­­­sonló cselekményért ko­­­­rábban már figyelmez­­­­tetésben részesült, bűn- , vádi eljárást indítottak­­ ellene.­­ DÓCZI PÁL, A CSE­­RESZNY­ÉSPUSZTAI VADÁSZTÁRSASÁG ELNÖKE határjárás közben figyelt fel arra, hogy F. Márton, helyi lakos a szőlőket járja. Figyelemmel kísérte to­vábbi útját, s tettenérte, amint hurkokat helye­zett el. F. Márton ellen is megindult az eljárás. MÉG TÖBB KISEBB,­­­­DE EREDMÉNYES IN­TÉZKEDÉST IS FOGA­­L­MASÍTOTTAK a vad­­­­védelem érdekében. Biz­tosra vesszük, hogy ha továbbra is tervszerűen üldözik a vadorzást — s emellett a vadgazdálko­dás egyéb szabályairól sem feledkeznek meg — az eredmény minden bi­zonnyal a vadállomány számszerinti fejlődésében is rövidesen jelentkezik.­­ Az orvvadászoktól elkobzott bűnjelek egy része (Ruttkay felv.) rwi

Next