Magyar Vadász, 1965 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1965-12-10 / 12. szám

Főidényben Szeghalmon Vasárnap reggel a nap őszies, meghitt simogatással sugározta ránk ara­nyát. A hajlatokban még bent ült az éjszaka maradék homálya, de éledt már a határ, a kukoricát törő piroskendős asszonyok fejének mozgása jól mutatta a szedő sort. Sárgán villantak a garmadába dobott kukoricacsövek. A betakarítás csendes, anyás öröme ült a gyümölcséréses, termékeny tájon. Reggel hat óra után (korán kelnek ezek a szeghalmi vadászok) már a gyülekezési helyen volt mindenki. Senki sem késett el. Motoron, kerék­páron jöttek, kutyáik kíséretében. Talán ez is mutatja, hogy szeretnek iga­zán vadászni Szeghalomban. Összerakták puskájukat, majd sorba állva számot húztak, s máris in­dultak szó nélkül, vadászmesterük, Ernődi József feladására. Éppen ez a csendes, de határozott fegyelem, a vadásziasan nyugodt be­széd, az öntudatos mértéktartás volt az, ami oly jólesően érintett, és kelle­messé tette az egész napot. A jó gazda megérdemli gondos, tervszerű gazdálkodásának gyümölcsét, hát még a jó vadász. Ez volt az első gondolatom, amikor a vadásztársaság területén boldog izgalommal jártuk a biztató helyeket, és a fácánok egymás után emelkedtek ki a zörgő, már megsárgult kukoricásokból. Harsány kaka­tolással szálltak fel a riadt pirosruhás kakasok és csendesebb hurrogással a szerényebb tyúkok. Szólt a puska, szállt a toll, hulltak a kakasok. Tarka ruhájuk fényesen csillant meg az októberi szelíd napsütésben, s amikor leértek, megtört piros­karikás szemük tükre. — Két éve kétezerötszáz tojást keltettünk ki, tavaly pedig mintegy ezerötszázat, — említette meg csendes hangon, minden kérkedés nélkül Pap József, a társaság elnöke, — óvtuk a területet a ragadozóktól és egyéb ártal­maktól. Sajnos, a helytelenül alkalmazott gyomirtás itt is megszedte áldo­zatait. Ez a gondosság, tervszerűség, higgadt és szakszerű vezetés jellemzi a szeghalmi vadásztársaság működését, az elnök és a vadászmester tevékeny­ségét. Jól lőttek a vadászok, csak elvétve hallatszott duplázás. Egy-egy szép lövés láttán boldogan integettünk egymásnak. Így aztán kora délután be is fejezhettük a vadászatot. Talán kissé sajnálkoztam is ezen, mert erősen megfogott már a táj varázsa és az emberek magatartásának szépsége. Szomorúan búcsúztam, pedig boldognak és megelégedettnek kellett volna lennem, hiszen láttam sok fácánkakast, lőttem is néhányat, örömmel töltöttek el a hangos csirregéssel szálló foglyok, csendes csodálkozással kaptam fel a fejem a kukoricásban vágtázó őzek láttán, és a tízes söréttel helyben ma­­rasztot rókára is csak szelíd szemrehányással tudtam nézni. Ezt a néhány sort kedves lapunk, a Magyar Vadász hasábjain meleg köszönetem jeléül küldöm a szeghalomi vadászoknak, hogy még sok ered­ményes vadászatot rendezhessenek egymás és minden igaz vadász örömére. Komáromy Béla Nagy élményben volt részünk A Magyar Vadászok Országos Szö­vetségének jászberényi vadásztársasá­ga kedves meghívására részt vettünk október 24-én, vasárnap az idény el­ső napján tartandó vadászaton, össze­sen 61 vadász sereglett össze, s a hoz­zátartozókkal együtt mintegy százan vettek részt az ünnepélyes idénynyitá­son. Mi, szovjet vadászok nem először voltunk Magyarországon vadászaton, de ilyen barátságos, vendégszerető kollektívával még nem igen találkoz­tunk. Az öt meghívott szovjet vadász­nak igen nagy élményben volt része, s ezt a magyar elvtársaknak köszön­hetjük, akik mindent elkövettek, hogy számunkra is emlékezetessé tegyék ezt a napot. A szervezés mintaszerű volt. Kedves epizódja volt az eseménynek, hogy a vadőr éppen akkor ünnepelte 60. szü­letésnapját, továbbá­ akkor avatták fel a vadásztársaság új tagjait is, ami sok tréfával, derűs, mókás jelenetek­kel járt. Kedves epizód volt az is, hogy a vadászok feleségei férjeikkel együtt vettek részt a vadászaton. S mi kell több a vadásznak, ha jó az idő, sok a vad, jó a hangulat, szép a természet és még a felesége is ott van? Mi figyelemmel kísérjük, tanulmá­nyozzuk a magyar vadászok munká­ját, eredményeiket. Azt is tudjuk, hogy állandóan figyelemmel kísérik a vad fejlődését, védik, nevelik, hogy minél jobban szaporodjanak, minél több le­gyen belőlük. Nagy szakértelemmel végzik a válogatást, a selejtezést, a nagyvadat szinte egyenként ismerik, tudják, melyik a golyóra érett. Na­gyon tetszik nekünk az is, hogy isme­rik, szeretik a magyar vadászat és va­dászok hagyományait, helyesen állan­dósítják és ápolják azokat. De nemcsak ezekről akarok be­szélni, hanem méginkább arról a meleg, baráti és szívélyes fogadta­tásról, amelyben ilyen közös vadásza­ton bennünket részesítenek. Mi tud­juk, hogy sok nehézséget okozunk a magyar vadászoknak, azoknak a tár­saságoknak, amelyek meghívnak ben­nünket, hiszen iúj emberek vagyunk, nem ismerjük ar vadászterületet, azon­kívül a nyelvi nehézségek is fennáll­nak. Ennek ellenére a magyar vadá­szoktól sok segítséget és megértést kapunk és mivel közös a téma, gyor­san megtaláljuk a közö­s nyelvet is. A két nép barátsága, a megértés ilyen esetekben is nagyon megmutatkozik. Ezt az alkalmat szeretném felhasz­nálni arra is, hogy a kedves, szá­munkra felejthetetlen élményeken kívül a magyar vadászoknak megkö­szönjük a szívélyes fogadtatást és kü­lön is köszönetet mondjunk a Magyar Vadászok Országos Szövetségének, és mindazoknak, akik meghívtak ben­nünket a jól szervezett találkozókra és lehetővé tették, hogy élményekkel gazdagodva térjünk haza. G. MARCSENKÓ a szovjet nagykövetség kereskedelmi kirendeltség vadásztársaságának elnöke A vadászat részvevői Egy kis pihenő két hajtás közt

Next