Magyar Vadász, 1965 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1965-12-10 / 12. szám
Főidényben Szeghalmon Vasárnap reggel a nap őszies, meghitt simogatással sugározta ránk aranyát. A hajlatokban még bent ült az éjszaka maradék homálya, de éledt már a határ, a kukoricát törő piroskendős asszonyok fejének mozgása jól mutatta a szedő sort. Sárgán villantak a garmadába dobott kukoricacsövek. A betakarítás csendes, anyás öröme ült a gyümölcséréses, termékeny tájon. Reggel hat óra után (korán kelnek ezek a szeghalmi vadászok) már a gyülekezési helyen volt mindenki. Senki sem késett el. Motoron, kerékpáron jöttek, kutyáik kíséretében. Talán ez is mutatja, hogy szeretnek igazán vadászni Szeghalomban. Összerakták puskájukat, majd sorba állva számot húztak, s máris indultak szó nélkül, vadászmesterük, Ernődi József feladására. Éppen ez a csendes, de határozott fegyelem, a vadásziasan nyugodt beszéd, az öntudatos mértéktartás volt az, ami oly jólesően érintett, és kellemessé tette az egész napot. A jó gazda megérdemli gondos, tervszerű gazdálkodásának gyümölcsét, hát még a jó vadász. Ez volt az első gondolatom, amikor a vadásztársaság területén boldog izgalommal jártuk a biztató helyeket, és a fácánok egymás után emelkedtek ki a zörgő, már megsárgult kukoricásokból. Harsány kakatolással szálltak fel a riadt pirosruhás kakasok és csendesebb hurrogással a szerényebb tyúkok. Szólt a puska, szállt a toll, hulltak a kakasok. Tarka ruhájuk fényesen csillant meg az októberi szelíd napsütésben, s amikor leértek, megtört piroskarikás szemük tükre. — Két éve kétezerötszáz tojást keltettünk ki, tavaly pedig mintegy ezerötszázat, — említette meg csendes hangon, minden kérkedés nélkül Pap József, a társaság elnöke, — óvtuk a területet a ragadozóktól és egyéb ártalmaktól. Sajnos, a helytelenül alkalmazott gyomirtás itt is megszedte áldozatait. Ez a gondosság, tervszerűség, higgadt és szakszerű vezetés jellemzi a szeghalmi vadásztársaság működését, az elnök és a vadászmester tevékenységét. Jól lőttek a vadászok, csak elvétve hallatszott duplázás. Egy-egy szép lövés láttán boldogan integettünk egymásnak. Így aztán kora délután be is fejezhettük a vadászatot. Talán kissé sajnálkoztam is ezen, mert erősen megfogott már a táj varázsa és az emberek magatartásának szépsége. Szomorúan búcsúztam, pedig boldognak és megelégedettnek kellett volna lennem, hiszen láttam sok fácánkakast, lőttem is néhányat, örömmel töltöttek el a hangos csirregéssel szálló foglyok, csendes csodálkozással kaptam fel a fejem a kukoricásban vágtázó őzek láttán, és a tízes söréttel helyben marasztot rókára is csak szelíd szemrehányással tudtam nézni. Ezt a néhány sort kedves lapunk, a Magyar Vadász hasábjain meleg köszönetem jeléül küldöm a szeghalomi vadászoknak, hogy még sok eredményes vadászatot rendezhessenek egymás és minden igaz vadász örömére. Komáromy Béla Nagy élményben volt részünk A Magyar Vadászok Országos Szövetségének jászberényi vadásztársasága kedves meghívására részt vettünk október 24-én, vasárnap az idény első napján tartandó vadászaton, összesen 61 vadász sereglett össze, s a hozzátartozókkal együtt mintegy százan vettek részt az ünnepélyes idénynyitáson. Mi, szovjet vadászok nem először voltunk Magyarországon vadászaton, de ilyen barátságos, vendégszerető kollektívával még nem igen találkoztunk. Az öt meghívott szovjet vadásznak igen nagy élményben volt része, s ezt a magyar elvtársaknak köszönhetjük, akik mindent elkövettek, hogy számunkra is emlékezetessé tegyék ezt a napot. A szervezés mintaszerű volt. Kedves epizódja volt az eseménynek, hogy a vadőr éppen akkor ünnepelte 60. születésnapját, továbbá akkor avatták fel a vadásztársaság új tagjait is, ami sok tréfával, derűs, mókás jelenetekkel járt. Kedves epizód volt az is, hogy a vadászok feleségei férjeikkel együtt vettek részt a vadászaton. S mi kell több a vadásznak, ha jó az idő, sok a vad, jó a hangulat, szép a természet és még a felesége is ott van? Mi figyelemmel kísérjük, tanulmányozzuk a magyar vadászok munkáját, eredményeiket. Azt is tudjuk, hogy állandóan figyelemmel kísérik a vad fejlődését, védik, nevelik, hogy minél jobban szaporodjanak, minél több legyen belőlük. Nagy szakértelemmel végzik a válogatást, a selejtezést, a nagyvadat szinte egyenként ismerik, tudják, melyik a golyóra érett. Nagyon tetszik nekünk az is, hogy ismerik, szeretik a magyar vadászat és vadászok hagyományait, helyesen állandósítják és ápolják azokat. De nemcsak ezekről akarok beszélni, hanem méginkább arról a meleg, baráti és szívélyes fogadtatásról, amelyben ilyen közös vadászaton bennünket részesítenek. Mi tudjuk, hogy sok nehézséget okozunk a magyar vadászoknak, azoknak a társaságoknak, amelyek meghívnak bennünket, hiszen iúj emberek vagyunk, nem ismerjük ar vadászterületet, azonkívül a nyelvi nehézségek is fennállnak. Ennek ellenére a magyar vadászoktól sok segítséget és megértést kapunk és mivel közös a téma, gyorsan megtaláljuk a közös nyelvet is. A két nép barátsága, a megértés ilyen esetekben is nagyon megmutatkozik. Ezt az alkalmat szeretném felhasználni arra is, hogy a kedves, számunkra felejthetetlen élményeken kívül a magyar vadászoknak megköszönjük a szívélyes fogadtatást és külön is köszönetet mondjunk a Magyar Vadászok Országos Szövetségének, és mindazoknak, akik meghívtak bennünket a jól szervezett találkozókra és lehetővé tették, hogy élményekkel gazdagodva térjünk haza. G. MARCSENKÓ a szovjet nagykövetség kereskedelmi kirendeltség vadásztársaságának elnöke A vadászat részvevői Egy kis pihenő két hajtás közt