Magyar Vadász, 1966 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1966-07-10 / 7. szám
Nagy általánosságban minden trófeás nagyvad faj esetében ismerjük a selejt egyed fogalmát. Most azonban nem valamennyi selejt minősítésű agancsféleségről emlékezem meg, hanem csak a legkárosabb „selejt”ről, a „gyilkos” agancsú bikáról. Ez nemcsak selejtes, rossz tulajdonságait örökíti át, de nagy károkat okoz a jó tulajdonságú, tenyészképes szarvasok megsebesítésével, vagy leszúrásával. Ez a selejttípus az úgynevezett „gyilkos”, amelyiknél szarvasbika esetében előfordul, hogy csak a szemág van meg, de gyakori a jégág megléte, vagy léte nélkül, esetleg azzal együtt a középág is. A legjellemzőbb és egyben legveszélyesebb, az utolsó ágtól felfelé 50— 60—70 cm hosszú, sima, csaknem tűhegyes nyárs. Azt, hogy ezzel a nyárssal mire képes, azt számos szomorú kép mutatja egy-egy jó tulajdonságú, leszúrt egyed teteme. Dr. Szederjei Ákos, a kitűnő második átdolgozott kiadás „Szarvas” című munkájában nagyon károsnak nevezi a gyilkos agancsú bikát és egy példát is felhoz, ami Gemencen történt, s ahol ez a feldühödött állat 9,5 kg súlyú nagybikát szúrt le. Saját tapasztalatommal is megerősítem, hogy ez a fajta selejtes egyed nem „közönséges” selejt. Több esztendőben találtunk a területünkön itt-ott fiatalabb, idősebb elhullott bikát, mely bikák elhullásának oka nem golyó általi, de sokkal inkább valamelyik „gyilkos” tettének következménye volt. 1963 őszén bőgés végén egy kora reggelen Bleier lenesi fővadász arra lett figyelmes, hogy látszat szerint két fiatal bika iszonyú iramban űz egy erős bikát, amelyik tátott szájjal, erősen zihálva, szinte végső erejét összeszedve menekül. Közvetlen beavatkozás nem volt lehetséges, s mire ismét nyomukra akadt, a kiváló, 10,35 kg-os, csaknem aranyérmes 14-es, az orrán keresztül agyig szúrt, felnyársalt 9 éves nagy ígéret már dermedten feküdt. (Lásd: 1. kép.) A tragédia megtörtént. A tettes egy hibás lövés következtében elmenekült, később életével fizetett a tettéért. (Lásd: 2. képen a 7 kilogrammos gyilkos.) A 3. kép egy egész sorát mutatja a veszedelmes gyilkos típusnak. z alábbi esetnek nem volt szemtanúja ugyan, de a nyomokból és egyéb jelekből félre nem érthetően rekonstruálhattunk. 1965 őszén Karapancsán bőgéskor 4—5 tehénnel egy rövid agancsszárú 18-as bika bőgött (lásd: 4. kép), egy igen szép nemes nyáras fiatalosban, ahol kétoldalt még fent volt a drótkerítés, a későbbi időkből eredő fiatalos nemes nyáras védelmére. A 18-ast két mellékbika kísérte, s minthogy nem volt még golyóérett, mindössze tudomásul vettük a jelenlétüket. Még a bőgés ideje alatt kapom a jelentést, hogy egy erős gyilkos is jár ezen a területen (lásd: 5. kép, 6 kg-os), mire utasítást adtam, hogy azonnal kilőni! Sőt, magam is kimentem rá. Sajnos, mind a jelentés, mind az utasítás elkésett, mert a 18-ast is, az egyik mellékbikát is leszúrva találtuk már. tragédia úgy következett be, hogy a gyilkos űzte vetélytársát, amely a kerítés felé menekült, ott másodpercekig megtorpanva, mindkettőt — természetesen különkülön — oldalba szúrva felnyársalta. Így találtuk a kerítés tövében, elhullva, tátongó szúrt sebbel az oldalukon. Ez időben találtunk még egy szúrt bikát, amelyet ugyancsak a szóban forgó gyilkos számlájára írtunk, s így ezért is felelve került valamivel később terítékre. Még egyszer ismétlem tehát, hogy a gyilkos agancsú szarvasbika nem közönséges selejt. Ki nem ismerné az öreg vadászok közül az őzbakot és annak türelmetlen, goromba, erőszakos természetét? Dr. Bertóti István — akit kiváló őzszakértőnek tartok — a „Magyar Vadász" május 5-i számában írt: „A májusi őzbak vadászathoz’ című cikkében, az őzbak selejt fontossági sorrendje alapján elsőként említi ugyan a gyilkost, mint örökítésre károsat, de további kommentárt, érdekes, hogy nem fűz hozzá. Dr. Simon Gábor ugyanezen számban „Az őzállomány karbantartása” címmel írt cikkében ugyancsak egyszerűen sorolja a gyilkost a selejtek között, anélkül, hogy hangsúlyozná annak rendkívül veszélyes és különösen káros voltát. A cikkíró utal arra is, miszerint fogas kérdés az, hogy egy-egy selejt jelleg öröklődő-e vagy sem? Úgy igaz, ahogy dr. Simon Gábor mondja: „a megítélés nehéz, de hogy egyes selejt jelleg az állományra is veszedelmes, öröklődő is, fennállhat!E gy további eset: 1965 június elején egyik estefelé „Lenesen” magaslesre ülve, a derék Bleier fővadász figyelmeztet: „Tessék vigyázni, itt nemcsak disznóra lehet számítani, de egy gyilkos bak is jár itt, ne tessék elereszteni, mert ugyanitt egy igen erős bak is van, s azt féltem!” A Gyilkosok A 17