Magyar Vasutas, 1979 (23. évfolyam, 1-25. szám)
1979-09-08 / 18. szám
4 Az átépítés ellenére Gondtalan napok Vonyarcvashegyen Az üdülők kedves emlékként őrzik a gondtalanul töltött két hét pillanatait, eseményeit. Alábbi képriportunk augusztus végén készült a vonyarcvashegyi vasutas üdülőben, ahol turnusonként 112-en üdülhetnek. Az üdülő 24 millió forintba kerülő felújítása ia nyáron sem szünetelt. Új konyha és ebédlő épül, ezenkívül kényelmesebbé varázsolják a szobákat is. Fürdés után jólesik a napozás. Pétervári István és családja a Balaton partján A gyerekek jól szórakoztak a játszótéren Papák és fiúk labdarúgó-mérkőzése Már állnak az ebédlő és a konyha főfalai (Óvári Árpád képriportja) MAGYAR VASUTAS NÉVADÓJUK: GÁBOR ÁRON Egy brigád hétköznapjai A Keleti Műszaki Kocsiszolgálat lakatosműhelyének 9 tagú Gábor Áron szocialista brigádja 1982-ben alakult. A 32 éves Burján György lakatos 5 éve vette át a brigád irányítását, s a többiekkel együtt úgy tartja, hogy náluk elsősorban a végzett munka az irányadó. Burján György már hajóépítő szakmával rendelkezett, amikor — a katonaidő letöltése után — a vasúthoz került. Hogy így választott, abban nem kis szerepet játszott apósának a biztatása, aki a MÁV-nál teljesített szolgálatot. Nem bánta meg, hogy hallgatott rá. Kiváló dolgozó. A brigád segíti a nagycsaládosokat. Javaslatukra például Bertyán János, ötgyerekes családapa Balatonkenesére kapott beutalót, s hozzá 600 forint jutalmat. — Kellemes meglepetésként ért a beutaló, annál is inkább, mert a munkám alapján kaptam. A családommal igen örültünk — mondja Bertyán János." — 1972-ben baleset ért, akkor kerültem a műhelybe... A felesége a BKV-nál takarító, állandó éjszakai műszakban dolgozik. György fia a hajtóműgyárban az idén szabadult fel, mint gépszerelő. Nincs kizárva, hogy az apjára fog hallgatni, és ő is a vasúthoz jön. — Én vidékről járok be — kapcsolódik a beszélgetésbe Zsemlye Pál. — Naponta, reggel fél ötkor kelek, és este 6 órakor érek ismét haza. Tizenhét éve dolgozom a műszaki kocsiszolgálatnál kovácsként, de lakatos munkákkal is foglalkozom. Már a nagyapám is ezt a mesterséget űzte. Valaha lópatkókat készítettem, de ez a múlté. Jelenleg az elfogadott újítások prototípusain dolgozom. A kocsialkatrészek megmunkálása, az életmentő- és a lépcsőtámok egyengetése tetszik leginkább. Id. Balázs József csoportvezető, a műhelybizottság titkára 1949-ben kezdett a vasútnál, és az újítások kivitelezésénél úgyszintén pótolhatatlan a szaktudása. Az újítómozgalomban oklevelet és négy jelvényt szerzett. Háromszor részesült kiváló dolgozó kitüntetésben. Politizáló embernek tartják. — Akkor beszélhetünk a jogainkról, ha már a munkahelyi kötelességeinket a kívánt színvonalon elvégeztük — vallja. — Kollektívánk teljesítménye kielégítő, ám szeretnénk még előbbre lépni, hiszen a jelenlegi gárda, szerintem, az eddigieknél többre képes. Kongresszusi vállalásaink is ezt tükrözik... A kollektíva ereje a társadalmi munkákban régóta megmutatkozik. Amikor Veres Gábor, a brigád legfiatalabb tagja, építkezni kezdett, elkészítették a ház alapozását és a drótkerítést. Részt vesznek az évenként meghirdetett tisztasági versenyben. Ami értékes fémanyagot találnak, átadják a szertárnak, hogy újra felhasználhassák. A Benczúr utcai és az igazgatósági óvodát patronálva, játékokat javítanak, újítanak fel. Kovács László Salgótarján—Budapest feliratú tábla lógott a vasúti kocsi odalán. A fülkében egy férfi ült velem szemben. Fáradtan nézett ki az ablakon. Szürke zakót, olcsó cipőt viselt. Ősz haja ittott már megritkult. Csak néha villant meg távolba meredő, nagy barna szeme. Egyegy mellettünk elrobogó vonat számát dünnyögte. Az őcházaknál ’ tányérnyi zsebórájára pillantott, mintha azt kémlelné, sikerült e behozni valamit a késésből. Később elővette kagylócsontnyelű bicskáját, szalvétába csomagolt ebédjét: szalonnát, kenyeret, uborkát. Apró falatokkal evett. — Ilyenkor soha nem tudok vacsorázni. Haragszik is érte az asszony, de hiába. Amikor viszem le a vonatot, nem eszem, és most már délután 16 óra 30 perc van. Nem jó a gyomornak ez a cigányélet. Így volt 37 évig, és így lesz, amíg csinálom. Sok mindent megértem. Baleset, vizsgálat, átvirrasztott éjszakák, vasúti laktanyák, tengelytörés, hótorlasz, fékhiba — meséli nekem, az idegennek. A vonaton közlékenyebb az ember. — Hat-hét éve történt — folytatja. — Kedvenc vonalamon, Pécsről hoztam a tizenkilenc-tizenkilencest hazafelé, 22 óra 40 percet mutatott az óra. Aludt Baranya és Tolna. Egyedül az én öreg dízelem mozgott egyenletesen. Tudja, sok arra a kanyar, de én már ismerem a pályát. Ahogy kanyarog a vonat a dombok között, egyszercsak, mi fene ... jön egy teherkocsisor velem szemben. A vagonok a lejtős pályán tolatással kerültek a nyílt vonalra. Fékeztem, majd amikor láttam, hogy hiába, leugrottam a gépről, ötven-hatvan méterre szóródtak szét a vasrudak és a tárcsák. Az ijedtségen kívül nem történt bajom. Csak a szürke kiskabátom szakadt szét. Kilátszott a lehorzsolt vállam. Nagy hivatali cirkusz lett belőle. Pár nap múlva újból erre a vonalra kerültem. Indulás előtt géppróba, jelentkezés a forgalmi irodán. Amikor beindítottam a motort, az asszonyra meg a gyerekre gondoltam. — Mióta vasutas? — ötvenkettő óta. Tizenegy kilométert gyalogoltam tíz éven át hóban, fagyban. Pályamunkás voltam Lajosmizsén. 1959-ben kerültem gőzösre. Azután jött a dízel. Később megválasztottak a szakszervezeti bizottság titkárának. Olyan tisztség ez, amelyre rámegy vagy három szabadnap havonta. Hányszor mondta az asszony: „Hagyd a vasutat meg a sok külön munkát. Moziba, színházba még nem jutottam el.” Egyszer voltunk az Állatkertben. Gyakran felmegy bennem a pumpa, ha azt tapasztalom, hogy hiába koptatom a torkom. Hányszor viszek egy-két kocsit nagyteljesítményű géppel. A fele lóerő is sok lenne. Fogy az energia, kopik a drága mozdony. Nem szólok közbe, beszél tovább... — Tíz évvel ezelőtt vettem egy olcsó telket Lőrincen. Hány meg nem ivott fröccs, ledolgozott túlóra volt ebben a kis darab földben. Kezdődött az építkezés. Fizettem az OTP-t, a kőművest, a napszámost. Bizony, nem éltünk fényesen. Ha kellett, hívtam a haverokat. Bedobtam egy-két liter kadarkát, és nekiveselkedtünk. Egy év alatt álltak a falak. Beköltöztünk, aztán minden nyáron csináltunk valamit. Hol parkettáztunk, hol festettünk, hol lépcső, hol gerenda, hol ez, hol az kellett... Még soha nem nyaralt. Külföldön nem volt, csak Sturovóba vitte egyszer az 1272-est. Az országot Záhonytól Hegyeshalomig ismeri, akár a tenyerét. Járt minden vonalon. — Valamit még szeretnék. Elkértem a szomszédtól az elektrotechnika tankönyvet. Már bele-belenéztem. Tele van képlettel, rajzokkal, jelekkel. Tudja, szeretnék villamosmozdonyt is vinni. Elegáns, gyors, tiszta. Aztán, ha meglenne a „szilire” az engedélyem, nem lenne olyan mozdony, amit ne vezethetnék. Akkor talán végre megnyugodnék. Az asszony se sopánkodna, mert elmennénk egy beutalóval Szoboszlóra, vagy a Balatonhoz... Szinte észre sem vettem, hogy a Keletiben vagyunk. Ismerősként búcsúztunk el, de a nevét — most is bánt — nem jegyeztem meg. : Gém Zoltán ! Munkaversens a mai mércével Ha valaki fellapozza a Közgazdasági Kislexikont, annak 223. oldalán — ,,munkaverseny, szocialista munkaverseny” címszó alatt — megtudhatja: a dolgozók önkéntes alkotó kezdeményezéséről van szó, amelynek célja az üzemeik előtt álló feladatok jobb végrehajtása, a gazdasági eredmények növelése érdekében. Kitűnik még: „a versenyfeladatoknak összhangban kell lenniük a népgazdaság legfőbb célkitűzéseivel”. Miért idéztük a lexikon szavait? Mindenekelőtt azért, mert a munkaverseny helyéről és szerepéről megannyi vita volt. Alighanem egynémely korábbi, a lényeget torzító, tessék-lássék vetélkedés, kétes értékű eredmény hatására, sokan megkérdőjelezték gazdasági , még, pontosabban: közgazdasági mivoltát. Tény:a klaszszikus közgazdaságtan nem ismerte a munkaversenyt (akárcsak az újítómozgalmat, vagy a szocialista brigádokat), ám az idők változnak. A dolgozók felajánlásait napjainkban nem lehet figyelmen kívül hagyni a vállalati, vasúti, népgazdasági tervek végrehajtásakor. A brigádoknak természetesen figyelembe kell venniük az idézett mondatot: „összhangban a népgazdaság legfőbb célkitűzéseivel”. Az összhangot okkal hangsúlyozzuk. Korábban sokan úgy vélték —, s ebben nem ők voltak a ludasak —, hogy akkor szolgálják legjobban munkahelyük érdekeit, ha többet termelnek. Függetlenül attól, hogy a vállalatnak és a megrendelőknek — a népgazdaságnak! — szükségük van-e többre e termékekből, mint amennyit a terv előír. Így aztán a jó szándék, a dolgozók őszinte akarása-erőfeszítése nem járt igazi haszonnal, sőt,olykor indokolatlanul gyarapította a raktárakban heverő készleteket. Az utóbbi években szerencsére ritkulnak az ilyen felajánlások. A népgazdasági célkitűzések széles körben ismertek; a szocialista brigádok tagjai, vezetői és az üzemi versenyfelelősök jól tudják: a mennyiségnél elsődlegesebb a minőség, a pontosság, a pazarlás pedig kétszeres vétek, amikor a népgazdaság egyensúlyi helyzete mindenütt fokozott takarékosságot követel. Jelentős társadalmi események előtt állunk: a Magyar Szocialista Munkáspárt fél esztendő múlva, 1980. márciusában megtartja XII. kongresszusát, néhány héttel később — április 4-én — pedig hazánk felszabadulásának 35. évfordulóját ünnepeljük. A szocialista Magyarország érett férfikorba lépett, ennek megfelelő higgadtsággal ildomos megfogalmazni a soros teendőket. A mostani munkaversenyt a pártkongresszus és a felszabadulás ünnepe alkalmából szervezik; a budapesti vasutasok kezdeményezését elsőként a ferencvárosi csomópont szocialista brigádjai fogalmazták meg. A MÁV Vezérigazgatósága és a Vasutasok Szakszervezetének Elnöksége üdvözölte és nagyra értékeli a vasutas dolgozók kezdeményezését, s a további kibontakoztatáshoz, a még eredményesebb munka érdekében ajánlásokat juttatott el a főnökségeknek, az igazgatóságoknak, az üzemeknek, a szakosztályoknak, a mozgalmi és a társadalmi szervezeteknek. Nem célunk most, hogy az ajánlás teljes szövegét ismertessük, de az első mondatok — mintegy összegezésként — ide kívánkoznak. Eszerint fő célkitűzés, a népgazdaság szállítási igényeinek maradéktalan kielégítése érdekében, a szolgálati helyekre háruló sokirányú feladatok eddiginél hatékonyabb elvégzése. (Vagyis a sokat emlegetett hatékonyság érvényre juttatása minden szinten.) Továbbá: alapvető törekvés legyen minden területen az önköltség célszerű csökkentése, az anyag-, az energia- és a vontatási üzemanyag takarékos felhasználása. (Ehhez aligha kell egyetlen szót is hozzáírni.) Harmadszor: miután a vasút áruszállítási feladatait az eszközök jobb kihasználásával képes elvégezni, ezért csökkenteni kell a kocsiforduló időt; növelni a korszerű, nagyteljesítményű mozdonyok produktumát; a munkaidő teljes kihasználásával fokozni kell a rendező pályaudvarok és a nagyobb forgalmat lebonyolító állomások elegy feldolgozó képességét; javítani a tehervonatok menettartamát, csökkentve a vonatácsorgások idejét; minden munkahelyen fokozni a munka termelékenységét, a munkavégzés minőségének növelését, az előirányzott tervek, célkitűzések maradéktalan teljesítését... Küszöbön — hellyel-közzel már meg is kezdődött — az őszi csúcsforgalom. Miként annyiszor, most is rajtunk, vasutasokon múlik, milyen gyorsan — és mennyire sértetlenül — jut el a mezőgazdasági dolgozók terménye, s az ipariak terméke a fogyasztókhoz, a felhasználókhoz. Nem egészen négy hónap múlva egy nehéz esztendő zárszámadására kerül sor, s hogy milyen lesz a népgazdasági mérleg, ahhoz mi is hozzájárulunk. Egyebek mellett éppen az okosan fogalmazott munkaverseny-vállalások tettrekész végrehajtásával. — földes — ENERGIA ÉS KÖZLEKEDÉS Nemzetközi érdeklődéssel kísért magyar vándorkiállítás A világot izgalomban tartó energiaválság közepette méltán nagy az érdeklődés a Közlekedési Múzeum „Energia és közlekedés" című kiállítása iránt, amely budapesti bemutatója után sikeresen járta be cseh, illetve német nyelvű feliratokkal Brnót, Prágát és Drezdát. A kiállításra igényt jelentett be a belgrádi vasúti múzeum és a zágrábi Technikai Múzeum is. A Közlekedési Múzeum most felfrissíti a kiállítás anyagát. Szerb, illetve horvát nyelvű feliratokkal látja el a tablókat, és a belgrádi Vasúti Múzeumban szeptember 7-én nyitja meg az „Energia és közlekedés” kiállítását, amely szeptember 30-ig áll a jugoszláv főváros közönségének rendelkezésére. A zágrábi kiállítás a horvát Technikai Múzeumban október 10-én nyílik, és november 4-én zár. 1979. SZEPTEMBER 8.