Magyar Vasutas, 1996 (40. évfolyam, 1-24. szám)
1996-01-12 / 1. szám
1996. JANUÁR 12. EXKLUZÍV INTERJÚ „Ez egy sajátos munkáscsoport” Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke A Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke beszél pályafutásáról, a vasúti érdekegyeztető tanácsban történt megállapodásról, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács munkájáról. Borsik János 14 évesen kezdte vasúti pályafutását az Északi Fűtőházban villamos mozdonyszerelő ipari tanulóként. Innen már egyenesen vezetett a útja a mozdonyvezetőségig, ahonnan egészségügyi okok miatt bekerült mozdonyirányítónak. Közben folyamatosan tanult tovább, előbb technikusi oklevelet szerzett, majd a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen avatták jogi doktorrá. Tanulmányaival egyidőben folyamatosan emelkedett szakmai pályája is. Előbb a Budapesti Igazgatóság vasútbiztonsági osztályán balesetvizsgáló, majd a diploma megszerzése után a lakásosztály vezetője. Elmondása szerint „csak fél évet bírt ki ebben a beosztásban”, mert a lakáselosztás rendszere bántotta az igazságérzetét. A Vasutasok Szakszervezetében ez időben szemináriumvezető, majd a főtitkárral történt „összetűzés” után bekerül a szakszervezet apparátusába. Mozdonyvezetői múltja alapján jelentős szerepet vállal a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) megalakításában, bár elmondása szerint, először megpróbálta lebeszélni a kiválásról a masinisztákat. Véleménye szerint, 1990-ben a VSZ nem változott meg olyan irányban, hogy a mozdonyvezetők itt maradhattak volna. Mára az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) társelnökeként az Érdekegyeztető Tanácsban képviseli az ASZSZ munkavállalóit. Az egész ország életében jelentős év volt az 1995-ös esztendő, és természetesen, ezen belül a szakszervezetek számára is megpróbáltatásokkal teli időszak volt. Hogyan értékeli az elmúlt évet? — Ez fekete év volt. Nemcsak a március 12-i Bokros-csomag miatt, hanem mert a KSH adatai szerint 10-12 százalék volt a reálbércsökkenés, a vasútnál ez 14-15 százalékra tehető. A munkavállalók és ezen belül a mozdonyvezetők számára ez az év volt a mélypont. Emellett számtalan kudarc érte az érdekvédelemben dolgozókat, ilyen volt az országos érdekegyeztetés kudarca, illetve a szakszervezetek vagyonvitája is megterhelte az érdekképviseleti munkát. Véleményem szerint, a parlamentben is megbukott a Nagy Sándor-féle politika, mert az erős érdekérvényesítő csapatokat nem lehet korlátozni. A tavaszi 86 órás sztrájknak mi volt a jelentősége a vasutas munkavállalók szempontjából?— A jelentősége abban állt, hogy a MÁV vezetése — szerintem, rossz szakértői tanácsra — megpróbálta a 70 ezres vasutasságot Kollektív Szerződés nélkül foglalkoztatni. A sztrájkban részt vevő szakszervezetek és a MÁV vezetésének konfliktusa messze túlmutatott a vasút keretein. Politikai motivációja nem volt a munkabeszüntetésnek — minden ellenkező híresztelés ellenére—, megtartóztatták magukat a szakszervezetek attól, hogy ez egy politikai sztrájkká váljon. A 86 órás munkabeszüntetés sikere mellett, még érdekessége, hogy a szakszervezetek nem egyformán vették ki a részüket benne. A VDSZSZ és a VSZ mérsékelt részvétele nagy tanulság a munkavállalók számára. — Hogyan értékelhető az üzemi tanácsi választás? — Nem tudtuk növelni a támogatottságunkat, mivel szakmai csoportról van szó, amelyek csak a fűtőházakban állíthattak jelölteket. Mi nem követtük azt a taktikát, mint a VDSZSZ, hogy minél több jelölt, minél több szavazat, annál nagyobb részt szakíthassunk ki a vagyonból, hanem az üzemi tanácsokba kívántunk bejutni. — Úgy tűnt, a VSZ és a MOSZ közeledett egymáshoz, amelyet az elmúlt év megállapodásai is bizonyítanak. Ennek ellenére az év végén a VDSZSZ-szel került a MOSZ egy platformra. — Sajnos, Papp Pállal nem tudtunk zöld ágra vergődni, viszont az elnökváltással megnőttek az esélyek az együttműködésre. Meg tudtunk állapodni a vagyonmegváltás, vagyonhasználat ügyében, illetve a Központi Üzemi Tanács összetételében. Az őszi tárgyalásokon más volt a helyzet, mert azt tapasztaltuk, hogy a VSZ „ráúszott” néhány javaslatunkra. — A Mozdonyvezetők Szakszervezete igen harcosan kezdte a tárgyalásokat:50 százalékos bérkövetelés, pluszjuttatások a mozdonyvezetőknek. Ez sértette a többi vasutas munkavállaló érdekeit. — Összefügg a tavaszi sztrájkkal a mostani követelésünk. A mozdonyvezetők akkor nagyon megharagudtak, amiért a többi vasutas magára hagyta őket, holott közös ügyről volt szó. Ez egy sajátos munkáscsoport, ezért álltunk elő a követeléseinkkel, nevezetesen: mozdonyvezetői pótlék, pótszabadság, rendkívüli vezénylési pótlék, munkaidő-csökkentés. Talán a másik két szakszervezet is most találkozott először egy sokkal harcosabb mozdonyvezetői fellépéssel, de meg kell, hogy mondjam, mi sem elleneztük a pályamunkások és a rendészeti dolgozók előbbresorolását. — Mi indokolja azt, hogy a mozdonyvezető pótlékot kapjon, azon kívül, hogy szakszervezete sztrájkképes? — Szerintünk, az ő munkájuk és kockázatvállalásuk bérben nem fejeződik ki, ezért találtuk ki a pótlékolás rendszerét. Mert bizony a mozdonyvezetők néha meghalnak, illetve börtönbe csukják őket bárki emlékezhet például a pörbölyi balesetre. — Dehát erre találták ki a nyugdíjkor kedvezményt. — Ez nem orvosolja azokat a hátrányokat, amiket a mozdonyvezetők elszenvednek. — Többször hivatkoztak a stresszhatásra, viszont sok olyan szakmát lehetne még felsorolni, ahol kollégáink stresszes állapotban végzik a munkájukat. Például nagyobb forgalmi állomások szolgálattevői, váltókezelők, térfelvigyázók. — Természetesen, nem ellenezzük, hogy más szakmák is részesüljenek azon juttatásokból, amelyeket a mozdonyvezetők is megkapnak. Ilyenre példák is vannak a megállapodásban. — Beszéljünk egy kicsit a sztrájkfelhívásról! A VDSZSZ szerint a MOSZ csatlakozott az ő felhívásukhoz. — Ha a VDSZSZ vezetői ilyet állítanak, nem mondanak igazat. Még időrendben sem egyezik a dolog, mert a MOSZ küldöttközgyűlése már régen döntött, amikor a VDSZSZ bejelentette a sztrájkot. — Sztrájkfelhívás nélkül milyen megállapodást lehetett volna a MÁV-val kötni? — Rosszabbat, hiszen a személyügyi igazgató szerint a sztrájfelhívás hatott a munkáltató magatartására. — A VSZ választmányának december 20-ai döntése rontotte a két szakszervezet viszonyán? — Igen, de ehhez látni kell azt is, hogy 20-án már nem lehetett jó döntést hozni, ráadásul szakmailag volt helytelen a magatartás, mert a tárgyalások finisében nem engedni, hanem erősíteni kell a nyomáson. — A keretmegállapodás biztosíték lehet-e arra, hogy a jövőben nem lesz sztrájk? — Nem. Azért nem, mert egy helyi konfliktus is kirobbanthat sztrájkokat. Viszont azt gondolom, hogy az eddig megkötött megállapodások abba az irányba mutatnak, hogy a munkaügyi kapcsolatok a stabilitás irányába mozdultak el. (Konzor) MEGKÉRDEZTÜK MÁRKUS IMRE NYILATKOZATA Hároméves megállapodás :A VSZ higgadtan, szakmai érvekkel tárgyalt” — Ha összességében nézzük, milyenek ítélhető meg a tavalyi esztendő? — Egy nagyon nehéz évet hagyott maga mögött a Vasutasok Szakszervezete és minden vasutas munkavállaló. Induljunk ki abból, hogy az év elején egy nyolcvanhat órás sztrájkkal tudtuk csak megvédeni a kollektív szerződés vívmányait. Ez kemény erőpróba volt, de a vasutasok bizonyítottak. Alig hogy vége lett a sztrájknak, következtek az üzemi tanácsi választások. Sorsdöntő volt ez a választás, mert a tétje az volt, hogy milyen összetételű lesz az üzemi tanács a szolgálati helyeken, illetve hogy beleszólhatnak-e a munkavállalók a saját sorsuk alakulásába. Ezen túl a szakszervezeti vagyon megosztása szempontjából is sorsdöntő volt ez a választás, mert évtizedekre eldöntötte, hogy mely szakszervezetek működhetnek, illetve melyek válnak életképtelenné. Úgy ítélem meg, a Vasutasok Szakszervezete a lehetőségekhez képest elfogadható eredményt ért el, bár a tisztségviselők hatékonyabb összefogásával lehetett volna ez még ennél is jobb. — Miért kellett szakszervezeti kongresszust tartani szeptemberben ? — Mert a vagyonmegosztás kérdésében csak kongresszusi felhatalmazás alapján hozhattuk meg a döntéseket. A szóba került személyi kérdéseket is kulturáltan rendezte le a plénum. — És ha már az ősznél tartunk, igen korán megkezdődtek az 1996. évi bértárgyalások. — A szeptemberben elkezdett bértárgyalásokon — úgy gondolom — a Vasutasok Szakszervezete a legjobb taktikát választotta. Nem sztrájkfenyegetéssel, hanem higgadt, nyugodt szakmai érvekkel tárgyalt, amelynek meg is lett az eredménye. Itt el kell mondanom, hogy mi semmilyen privilegizált javaslatot nem vittünk a MÁV tárgyalóasztalához. Egyetlen szakmát sem kívántunk a másik szakma elé helyezni érdemtelenül. Sikerült viszont az eddig háttérbe szorított szakmáknál előrelépést elérni, így a rendészeti vagyonvédelmi, illetve a pályafenntartási dolgozók az átlagtól magasabb béremelést kaptak. Viszont ez a két követelés mértékében meg sem közelítette a mozdonyvezetőkét. Véleményem szerint, a VSZ tagságának tömege — a MÁV-on belüli szervezettségi arányunk— elég volt ahhoz, hogy a MÁV vezetéséből kikényszerítse követeléseinket sztrájkfelhívás nélkül. — Sztrájkfelhívással nem lehetett volna jobb pozíciót elérni? — A helyzet most nem olyan volt, hogy jobb eredményt elérhettünk volna el. A tárgyalási alap már az indulásunkkor más mértékből indult ki, mint egy évvel korábban. 1994-ben a MÁV ajánlata 24 százalékról szólt, és ebből 13 százalék lett. Most a munkáltató 15 százalékról indult és meg tudtunk állapodni összességében mintegy 24 százalékos bruttó jövedelemnövekedésben. Jól döntött a VSZ választmánya, hogy nem hirdette meg a munkabeszüntetést, mert akkor valószínűsíthető, hogy még ilyen megállapodási eredményeket sem érhettünk volna el. Visszatérve újra az üzemi tanácsi választásokon elért 65 százalékos eredményre, amely kevesebb a két évvel ezelőttinél (68 százalék). Ez jó eredménynek számít, vagy kudarcnak? — Ha figyelembe vesszük azt, hogy a vasútnál milyen mértékű volt a létszámcsökkenés, akkor ez nem rossz eredmény. Egyébiránt a taglétszám csökkenése nem volt olyan mértékű, mint ahogy fogyott a munkavállalói létszám, vagyis arányában a VSZ tagsága növekedett. — Az üzemi tanácsi választások eredménye alapján, a törvény szerint meg kell osztani a VSZ vagyonát. A mozdonyvezetőkkel sikerült egyezségre jutni, míg a VDSZSZ-szel nem. Miért ez a kettősség? ■— Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a VSZ soron kívüli kongresszusa határozott úgy, hogy a vagyont oly módon kívánja felosztani, hogy a megosztás terhei az alapszervezeteket ne súlytsák. A tárgyalások eredményeként a Mozdonyvezetők Szakszervezetétől a VSZ megvásárolta a vagyonrészüket. A VDSZSZ-szel is meg tudtunk volna állapodni a tulajdonrész megváltásáról, de ők a tárgyalások finisében megváltoztatták a véleményüket, mondván, hogy az őket megillető irodákat inkább birtokba veszik. Megtévesztéssel és önhatalmúlag a VDSZSZ beköltözött a Benczúr utcai székház három helyiségébe, de véleményünk szerint ez a helyzet sokáig nem tartható fent. Az önkormányzat jegyzőjétől birtokvédelmet kértünk, amelynek következtében a hatóság feltehetően visszaállítja az eredeti állapotot. Természetesen emellett folyamatosan tárgyalunk a vagyonmegosztásról és feltett szándékunk, hogy velük is megállapodjunk. A legutolsó VSZ- javaslat és a VDSZSZ igénye között már „csak” 5 millió forint volt a különbség, és azt hiszen, hogy ez már nem olyan nagymértékű differencia, amely miatt beköltözéssel kellett ellehetetleníteni a helyzetet. Hónapokig tárgyaltunk a megváltásról, és nem értem, hogy miért változtatták meg a véleményüket, ezért a felelősség, nem a Vasutasok Szakszervezetét terheli. Jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy a VDSZSZ vezetői teremtették ezt a helyzetet. — Amennyiben a VDSZSZ-t is kifizeti a VSZ, akkor el kell adni a Benczúr utcai székházat? — Igen, de a vagyonmegosztásban meg lehetne állapodni abban is, hogy a házat ne kelljen eladni. A székház eladását nem az indokolja hogy meg kell osztani a vagyont, hanem a szervezet nem tud ekkora épületet fenntartani, és nincs is rá szüksége. A házat fel kellene újítani, de ez olyan nagy költséget igényelne, amit a VSZ már nem tud ma kigazdálkodni. A legjobb megoldás az, ha most piaci áron eladjuk a házat és a szervezet méretének megfelelő irodába költözik. A mostani bérmegállapodásból mi a legfontosabb? — Az alapbér felemelése, mert az 1997-98-as tárgyalások már erre az összegre épülnek fel majd. Emellett jelentős a 3 éves keretmegállapodás, amely lehetővé teszi az inflációkövető bérfejlesztést 1998-ig, illetve megteremti a munkabéke lehetőségét ezen időszakra. Ez példaértékű lehet Magyarországon minden munkáltatónak és minden munkavállalónak. — Ezek után bizakodhatnak a vasutasok? — Meggyőződésem, hogy igen, mert az a kormány, amelyik még néhány hónapja vonalbezárásokat emlegetett, most ellenjegyzi a hároméves keretmegállapodást. Azt hiszem, hogy a tavalyi év legnagyobb eredménye, amely bizakodással tölthet el minden vasutast. TP TANÚSÍTVÁNY |"dar"| A TÜV-Zertifizierungsgemeinschaft e.V. ezúton igazolja, hogy a MÁV Vasjármű Járműjavító és Gyártó Kft. Szombathely Magyarország adaz Gépészeti alkatrészek, acél és aluminiumszerkezetek gyártása, vasúti járművek, hajtóművek, dízelmotorok javítása és korszerűsítése érvényességi területen minőségbiztosítási rendszert vezetett be és alkalmaz. Egy audit során, melynek jelentős száma: 5083 bizonyítást nyert, hogy a rendszer megfelel a DIN ISO 9002/ EN 29002 szabvány követelményeinek. A tanúsítvány érvényes 1998. szeptember -ig A tanúsítvány jegyzékszáma: 75.100.5683 Bonn, 1995.11.13. Budapest, 1995.11.13. 3