Magyar Vasutas, 1996 (40. évfolyam, 1-24. szám)

1996-01-12 / 1. szám

1996. JANUÁR 12. EXKLUZÍV INTERJÚ „Ez egy sajátos munkáscsoport” Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke A Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke beszél pályafutásáról, a vasúti ér­dekegyeztető tanácsban történt megállapodásról, valamint az Országos Érdekegyeztető Ta­nács munkájáról. Borsik János 14 évesen kezdte vasúti pályafutását az Északi Fűtőházban villamos moz­donyszerelő ipari tanulóként. Innen már egyenesen vezetett a útja a mozdonyvezetőségig, ahonnan egészségügyi okok miatt bekerült mozdonyirá­nyítónak. Közben folyamato­san tanult tovább, előbb tech­nikusi oklevelet szerzett, majd a pécsi Janus Pannonius Tu­dományegyetemen avatták jogi doktorrá. Tanulmányai­val egyidőben folyamatosan emelkedett szakmai pályája is. Előbb a Budapesti Igazgatóság vasútbiztonsági osztályán bal­esetvizsgáló, majd a diploma megszerzése után a lakásosz­tály vezetője. Elmondása sze­rint „csak fél évet bírt ki eb­ben a beosztásban”, mert a la­káselosztás rendszere bántot­ta az igazságérzetét. A Vasuta­sok Szakszervezetében ez idő­ben szemináriumvezető, majd a főtitkárral történt „összetű­zés” után bekerül a szakszer­vezet apparátusába. Mozdony­­vezetői múltja alapján jelentős szerepet vállal a Mozdonyve­zetők Szakszervezete (MOSZ) megalakításában, bár elmon­dása szerint, először megpró­bálta lebeszélni a kiválásról a masinisztákat. Véleménye sze­rint, 1990-ben a VSZ nem vál­tozott meg olyan irányban, hogy a mozdonyvezetők itt maradhattak volna. Mára az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) társ­elnökeként az Érdekegyeztető Tanácsban képviseli az ASZSZ munkavállalóit.­­ Az egész ország életében jelentős év volt az 1995-ös esz­tendő, és természetesen, ezen belül a szakszervezetek számá­ra is megpróbáltatásokkal teli időszak volt. Hogyan értékeli az elmúlt évet? — Ez fekete év volt. Nemcsak a március 12-i Bokros-csomag miatt, hanem mert a KSH ada­tai szerint 10-12 százalék volt a reálbércsökkenés, a vasútnál ez 14-15 százalékra tehető. A mun­kavállalók és ezen belül a moz­donyvezetők számára ez az év volt a mélypont. Emellett szám­talan kudarc érte az érdekvéde­lemben dolgozókat, ilyen volt az országos érdekegyeztetés kudar­ca, illetve a szakszervezetek va­­gyonvitája is megterhelte az ér­dekképviseleti munkát. Vélemé­nyem szerint, a parlamentben is megbukott a Nagy Sándor-féle politika, mert az erős érdekér­vényesítő csapatokat nem lehet korlátozni.­­ A tavaszi 86 órás sztrájk­nak mi volt a jelentősége a vas­utas munkavállalók szempontjá­ból?­­— A jelentősége abban állt, hogy a MÁV vezetése — sze­rintem, rossz szakértői tanácsra — megpróbálta a 70 ezres vas­­utasságot Kollektív Szerződés nélkül foglalkoztatni. A sztrájk­ban részt vevő szakszervezetek és a MÁV vezetésének konflik­tusa messze túlmutatott a vasút keretein. Politikai motivációja nem volt a munkabeszüntetés­nek — minden ellenkező híresz­telés ellenére­­—, megtartóztat­ták magukat a szakszervezetek attól, hogy ez egy politikai sztrájkká váljon. A 86 órás mun­kabeszüntetés sikere mellett, még érdekessége, hogy a szak­­szervezetek nem egyformán vet­ték ki a részüket benne. A VDSZSZ és a VSZ mérsékelt részvétele nagy tanulság a mun­kavállalók számára. — Hogyan értékelhető az üze­mi tanácsi választás? — Nem tudtuk növelni a tá­mogatottságunkat, mivel szak­mai csoportról van szó, amelyek csak a fűtőházakban állíthattak jelölteket. Mi nem követtük azt a taktikát, mint a VDSZSZ, hogy minél több jelölt, minél több szavazat, annál nagyobb részt szakíthassunk ki a vagyonból, hanem az üzemi tanácsokba kí­vántunk bejutni. — Úgy tűnt, a VSZ és a MOSZ közeledett egymáshoz, amelyet az elmúlt év megállapodásai is bizonyítanak. Ennek ellenére az év végén a VDSZSZ-szel került a MOSZ egy platformra. — Sajnos, Papp Pállal nem tudtunk zöld ágra vergődni, vi­szont az elnökváltással megnőt­tek az esélyek az együttműkö­désre. Meg tudtunk állapodni a vagyonmegváltás, vagyonhasz­­nálat ügyében, illetve a Központi Üzemi Tanács összetételében. Az őszi tárgyalásokon más volt a helyzet, mert azt tapasztaltuk, hogy a VSZ „ráúszott” néhány javaslatunkra. — A Mozdonyvezetők Szak­­szervezete igen harcosan kezdte a tárgyalásokat:50 százalékos bérkövetelés, pluszjuttatások a mozdonyvezetőknek. Ez sértette a többi vasutas munkavállaló érdekeit. — Összefügg a tavaszi sztrájkkal a mostani követelé­sünk. A mozdonyvezetők akkor nagyon megharagudtak, amiért a többi vasutas magára hagyta őket, holott közös ügyről volt szó. Ez egy sajátos munkáscso­port, ezért álltunk elő a követe­léseinkkel, nevezetesen: moz­donyvezetői pótlék, pótszabad­ság, rendkívüli vezénylési pót­lék, munkaidő-csökkentés. Ta­lán a másik két szakszervezet is most találkozott először egy sok­kal harcosabb mozdonyvezetői fellépéssel, de meg kell, hogy mondjam, mi sem elleneztük a pályamunkások és a rendészeti dolgozók előbbresorolását. — Mi indokolja azt, hogy a mozdonyvezető pótlékot kapjon, azon kívül, hogy szakszervezete sztrájkképes? — Szerintünk, az ő munkájuk és kockázatvállalásuk bérben nem fejeződik ki, ezért találtuk ki a pótlékolás rendszerét. Mert bizony a mozdonyvezetők néha meghalnak, illetve börtönbe csukják őket bárki emlékezhet például a pörbölyi balesetre. — Dehát erre találták ki a nyugd­íjko­r­ ked­vezm­ényt. — Ez nem orvosolja azokat a hátrányokat, amiket a mozdony­­vezetők elszenvednek. — Többször hivatkoztak a stresszhatásra, viszont sok olyan szakmát lehetne még felsorolni, ahol kollégáink stresszes álla­potban végzik a munkájukat. Például nagyobb forgalmi állo­mások szolgálattevői, váltókeze­lők, térfelvigyázók. — Természetesen, nem elle­nezzük, hogy más szakmák is ré­szesüljenek azon juttatásokból, amelyeket a mozdonyvezetők is megkapnak. Ilyenre példák is vannak a megállapodásban. — Beszéljünk egy kicsit a sztrájkfelhívásról! A VDSZSZ szerint a MOSZ csatlakozott az ő felhívásukhoz. — Ha a VDSZSZ vezetői ilyet állítanak, nem mondanak igazat. Még időrendben sem egyezik a dolog, mert a MOSZ küldöttköz­gyűlése már régen döntött, ami­kor a VDSZSZ bejelentette a sztrájkot. — Sztrájkfelhívás nélkül mi­lyen megállapodást lehetett vol­na a MÁV-val kötni? — Rosszabbat, hiszen a sze­mélyügyi igazgató szerint a sztrájfelhívás hatott a munkál­tató magatartására. — A VSZ választmányának december 20-ai döntése rontott­­e a két szakszervezet viszonyán? — Igen, de ehhez látni kell azt is, hogy 20-án már nem lehetett jó döntést hozni, ráadásul szak­mailag volt helytelen a magatar­tás, mert a tárgyalások finisében nem engedni, hanem erősíteni kell a nyomáson. — A keretmegállapodás biz­tosíték lehet-e arra, hogy a jö­vőben nem lesz sztrájk? — Nem. Azért nem, mert egy helyi konfliktus is kirobbanthat sztrájkokat. Viszont azt gondo­lom, hogy az eddig megkötött megállapodások abba az irány­ba mutatnak, hogy a munkaügyi kapcsolatok a stabilitás irányá­ba mozdultak el. (Konzor) MEGKÉRDEZTÜK MÁRKUS IMRE NYILATKOZATA Hároméves megállapodás :A VSZ higgadtan, szakmai érvekkel tárgyalt” — Ha összességében nézzük, milyenek ítélhető meg a tavalyi esztendő? — Egy nagyon nehéz évet hagyott maga mögött a Vasuta­sok Szakszervezete és minden vasutas munkavállaló. Induljunk ki abból, hogy az év elején egy nyolcvanhat órás sztrájkkal tud­tuk csak megvédeni a kollektív szerződés vívmányait. Ez ke­mény erőpróba volt, de a vasuta­sok bizonyítottak. Alig hogy vége lett a sztrájknak, következ­tek az üzemi tanácsi választások. Sorsdöntő volt ez a választás, mert a tétje az volt, hogy milyen összetételű lesz az üzemi tanács a szolgálati helyeken, illetve hogy bele­szólhatnak-e a mun­kavállalók a saját sorsuk alaku­lásába. Ezen túl a szakszerve­zeti vagyon megosztása szem­pontjából is sorsdöntő volt ez a választás, mert évtizedekre el­döntötte, hogy mely szakszerve­zetek működhetnek, illetve me­lyek válnak életképtelenné. Úgy ítélem meg, a Vasutasok Szak­­szervezete a lehetőségekhez ké­pest elfogadható eredményt ért el, bár a tisztségviselők hatéko­nyabb összefogásával lehetett volna ez még ennél is jobb. — Miért kellett szakszerveze­ti kongresszust tartani szeptem­berben ? — Mert a vagyonmegosztás kérdésében csak kongresszusi felhatalmazás alapján hozhattuk meg a döntéseket. A szóba ke­rült személyi kérdéseket is kul­turáltan rendezte le a plénum. — És ha már az ősznél tar­tunk, igen korán megkezdődtek az 1996. évi bértárgyalások. — A szeptemberben elkezdett bértárgyalásokon — úgy gondo­lom — a Vasutasok Szakszerve­zete a legjobb taktikát választot­ta. Nem sztrájkfenyegetéssel, hanem higgadt, nyugodt szak­mai érvekkel tárgyalt, amelynek meg is lett az eredménye. Itt el kell mondanom, hogy mi sem­milyen privilegizált javaslatot nem vittünk a MÁV tárgyalóasz­talához. Egyetlen szakmát sem kívántunk a másik szakma elé helyezni érdemtelenül. Sikerült viszont az eddig háttérbe szorí­tott szakmáknál előrelépést el­érni, így a rendészeti vagyonvé­delmi, illetve a pályafenntartási dolgozók az átlagtól magasabb béremelést kaptak. Viszont ez a két követelés mértékében meg sem közelítette a mozdonyve­zetőkét. Véleményem szerint, a VSZ tagságának tömege — a MÁV-on belüli szervezettségi arányunk— elég volt ahhoz, hogy a MÁV vezetéséből ki­­kényszerítse követeléseinket sztrájkfelhívás nélkül. — Sztrájkfelhívással nem le­hetett volna jobb pozíciót elér­ni? — A helyzet most nem olyan volt, hogy jobb eredményt elér­hettünk volna el. A tárgyalási alap már az indulásunkkor más mértékből indult ki, mint egy évvel korábban. 1994-ben a MÁV ajánlata 2­4 százalékról szólt, és ebből 13 százalék lett. Most a munkáltató 15 százalék­ról indult és meg tudtunk álla­podni összességében mintegy 24 százalékos bruttó jövedelemnö­vekedésben. Jól döntött a VSZ választmánya, hogy nem hirdet­te meg a munkabeszüntetést, mert akkor valószínűsíthető, hogy még ilyen megállapodási eredményeket sem érhettünk volna el.­­ Visszatérve újra az üzemi tanácsi választásokon elért 65 százalékos eredményre, amely kevesebb a két évvel ezelőttinél (68 százalék). Ez jó eredmény­nek számít, vagy kudarcnak? — Ha figyelembe vesszük azt, hogy a vasútnál milyen mértékű volt a létszámcsökkenés, akkor ez nem rossz eredmény. Egyéb­iránt a taglétszám csökkenése nem volt olyan mértékű, mint ahogy fogyott a munkavállalói létszám, vagyis arányában a VSZ tagsága növekedett. — Az üzemi tanácsi választá­sok eredménye alapján, a tör­vény szerint meg kell osztani a VSZ vagyonát. A mozdonyveze­tőkkel sikerült egyezségre jutni, míg a VDSZSZ-szel nem. Miért ez a kettősség? ■— Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a VSZ soron kívüli kongresszusa határozott úgy, hogy a vagyont oly módon kívánja felosztani, hogy a meg­osztás terhei az alapszervezete­ket ne súlytsák. A tárgyalások eredményeként a Mozdonyveze­tők Szakszervezetétől a VSZ megvásárolta a vagyonrészüket. A VDSZSZ-szel is meg tudtunk volna állapodni a tulajdonrész megváltásáról, de ők a tárgyalá­sok finisében megváltoztatták a véleményüket, mondván, hogy az őket megillető irodákat in­kább birtokba veszik. Megté­vesztéssel és önhatalmúlag a VDSZSZ beköltözött a Benczúr utcai székház három helyiségé­be, de véleményünk szerint ez a helyzet sokáig nem tartható fent. Az önkormányzat jegyzőjétől birtokvédelmet kértünk, amely­nek következtében a hatóság fel­tehetően visszaállítja az eredeti állapotot. Természetesen emel­lett folyamatosan tárgyalunk a vagyonmegosztásról és feltett szándékunk, hogy velük is meg­állapodjunk. A legutolsó VSZ- javaslat és a VDSZSZ igénye között már „csak” 5 millió fo­rint volt a különbség, és azt hi­szen, hogy ez már nem olyan nagymértékű differencia, amely miatt beköltözéssel kellett ellehetetleníteni a helyzetet. Hónapokig tárgyaltunk a meg­váltásról, és nem értem, hogy miért változtatták meg a vélemé­nyüket, ezért a felelősség, nem a Vasutasok Szakszervezetét ter­heli. Jegyzőkönyvek bizonyít­ják, hogy a VDSZSZ vezetői te­remtették ezt a helyzetet. — Amennyiben a VDSZSZ-t is kifizeti a VSZ, akkor el kell adni a Benczúr utcai székházat? — Igen, de a vagyonmegosz­tásban meg lehetne állapodni ab­ban is, hogy a házat ne kelljen eladni. A székház eladását nem az indokolja hogy meg kell osz­tani a vagyont, hanem a szerve­zet nem tud ekkora épületet fenntartani, és nincs is rá szük­sége. A házat fel kellene újíta­ni, de ez olyan nagy költséget igényelne, amit a VSZ már nem tud ma kigazdálkodni. A legjobb megoldás az, ha most piaci áron eladjuk a házat és a szervezet méretének megfelelő irodába költözik.­­ A mostani bérmegállapo­dásból mi a legfontosabb? — Az alapbér felemelése, mert az 1997-98-as tárgyalások már erre az összegre épülnek fel majd. Emellett jelentős a 3 éves keretmegállapodás, amely lehe­tővé teszi az inflációkövető bér­­fejlesztést 1998-ig, illetve meg­teremti a munkabéke lehetősé­gét ezen időszakra. Ez példaér­tékű lehet Magyarországon min­den munkáltatónak és minden munkavállalónak. — Ezek után bizakodhatnak a vasutasok? — Meggyőződésem, hogy igen, mert az a kormány, ame­lyik még néhány hónapja vonal­bezárásokat emlegetett, most ellenjegyzi a hároméves keret­megállapodást. Azt hiszem, hogy a tavalyi év legnagyobb eredménye, amely bizakodással tölthet el minden vasutast. TP TANÚSÍTVÁNY |"dar"| A TÜV-Zertifizierungsgemeinschaft e.V. ezúton igazolja, hogy a MÁV Vasjármű Járműjavító és Gyártó Kft. Szombathely Magyarország adaz Gépészeti alkatrészek, acél és aluminiumszerkezetek gyártása, vasúti járművek, hajtóművek, dízelmotorok javítása és korszerűsítése érvényességi területen minőségbiztosítási rendszert vezetett be és alkalmaz. Egy audit során, melynek jelentős száma: 5083 bizonyítást nyert, hogy a rendszer megfelel a DIN ISO 9002/ EN 29002 szabvány követelményeinek. A tanúsítvány érvényes 1998. szeptember -ig A tanúsítvány jegyzékszáma: 75.100.5683 Bonn, 1995.11.13. Budapest, 1995.11.13. 3

Next