Magyar Zene, 2004 (42. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 2. szám - TANULMÁNY - Laki Péter: Schmidt Ferenc, Ernst von Dohnányi és a budapest-bécsi útelágazás

150 XLII. évfolyam, 2. szám, 2004. május Magyar zene a fizikatanár és a kórus vezetője, de már tizennégy évesen elhagyta szülővárosát. Idősb Schmidt Ferencet csalás vádjával letartóztatták, és börtönbüntetésre ítélték. A fiatal Schmidt ekkor került ki Bécsbe, ahová nemsokára anyja és két nővére is követ­te őt.­ Bár ettől kezdve haláláig Bécsben, illetve Bécs mellett élt, egészen 1918-ig gyak­ran látogatott haza. 1892-ben az érettségit is Pozsonyban tette le, magyar nyelven. A bécsi főiskola elvégzése után Schmidt csakhamar az osztrák főváros zeneéleté­nek egyik vezető alakja lett. Életútjának a Dohnányiéval való összevetése érdekes ta­nulságokkal szolgál. (Bár Bartók nevét is emlegettük a fentiekben, az ő életműve annyira más kérdéseket vet fel, hogy ebben az összefüggésben aligha tárgyalhatjuk.) Dohnányi és Schmidt első közös vonása félelmetes zenei memóriájukban rejlik. Mindkettőjüknek a fejében, sőt a szó szoros értelmében a kisujjában volt az egész zeneirodalom, hiszen mindketten szinte bármely kompozíciót, amelyet valaki meg­említett, kívülről el tudtak zongorázni. Miközben Dohnányit korának egyik leghí­resebb zongoraművészeként tartották számon, Schmidt is, bár nem mint aktívan koncertező pianista, kitűnő mestere volt a hangszernek.­ (Meglehet, a zongorista karriertől a nagyhírű zongorapedagógus, Theodor Leschettzky epés megjegyzése ri­asztotta el: „Ha valakit úgy hívnak, hogy Schmidt, az ne menjen művésznek”.). Schmidt ezenkívül kiválóan orgonáit, valamint nagyszerű csellistaként tizenöt éven át működött a Bécsi Filharmonikusoknál. Ennek az időszaknak nagy részében Mah­ler volt a Hofoper igazgatója, és ő ragaszkodott hozzá, hogy az összes jelentős csel­lószólót Schmidt játssza. Csak azért nem nevezték ki hivatalosan is szólamvezető­nek, mert Arnold Rosé, a koncertmester hathatósan támogatta kvartettkollégáját, Buxbaumot. (Úgy mondták, ez egyike volt azon ritka eseteknek, amikor Mahlernek nézeteltérése támadt barátjával és sógorával, Roséval.) De Schmidt ezekben az években is fel-fellépett zongoristaként. Még az is előfordult, hogy a Rosé-vonósné­­gyes partnereként hallhatta őt a közönség. Schubert Pisztrángötösében a zongora-, a C-dúr vonósötösben a második csellószólamot játszotta a Rosé-kvartett tagjaival.­ Mind Schmidt, mind Dohnányi életében nagy szerepet játszott a vezénylés, va­lamint a tanítás. Mindketten főiskolai igazgatók lettek, és mindketten kiálltak radi­kálisabb kollégáik mellett, megértvén az újítások szükségességét annak ellenére, hogy saját zenei stílusuk konzervatívabb úton haladt. Dohnányi számos Bartók-mű ősbemutatóját dirigálta, és zongoristaként is játszott Bartókot. Schmidt sikerrel ve­zényelte Schönberg Pierrot lunaire-jét. A két muzsikus természetesen ismerte egymást, bár túlzás volna azt állítani, hogy szoros kapcsolatban álltak. Önéletrajzi vázlatában Schmidt mint riválisát emlí­ti Dohnányit.­ ­ Norbert Tschulik: Franz Schmidt. Wien: Verlag Elisabeth Lafite, 1972, 11. 2 Érdekes, hogy mindkettejükkel kapcsolatban elterjedt az a vándoranekdota, mely szerint, amikor egy rossz állapotban lévő zongora félhanggal alacsonyabban szólt, egy félhanggal feltranszponálva játszot­tak el egy Beethoven-zongoraversenyt. 3 Tschulik i. m. 4 Hans Keller visszaemlékezését közli Harold Truscott: The Music of Franz Schmidt. I: The Orchestral Music. [London]: Toccata Press, 1984, 8.

Next