Magyar Zene, 2004 (42. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - TANULMÁNY - Laki Péter: Schmidt Ferenc, Ernst von Dohnányi és a budapest-bécsi útelágazás
150 XLII. évfolyam, 2. szám, 2004. május Magyar zene a fizikatanár és a kórus vezetője, de már tizennégy évesen elhagyta szülővárosát. Idősb Schmidt Ferencet csalás vádjával letartóztatták, és börtönbüntetésre ítélték. A fiatal Schmidt ekkor került ki Bécsbe, ahová nemsokára anyja és két nővére is követte őt. Bár ettől kezdve haláláig Bécsben, illetve Bécs mellett élt, egészen 1918-ig gyakran látogatott haza. 1892-ben az érettségit is Pozsonyban tette le, magyar nyelven. A bécsi főiskola elvégzése után Schmidt csakhamar az osztrák főváros zeneéletének egyik vezető alakja lett. Életútjának a Dohnányiéval való összevetése érdekes tanulságokkal szolgál. (Bár Bartók nevét is emlegettük a fentiekben, az ő életműve annyira más kérdéseket vet fel, hogy ebben az összefüggésben aligha tárgyalhatjuk.) Dohnányi és Schmidt első közös vonása félelmetes zenei memóriájukban rejlik. Mindkettőjüknek a fejében, sőt a szó szoros értelmében a kisujjában volt az egész zeneirodalom, hiszen mindketten szinte bármely kompozíciót, amelyet valaki megemlített, kívülről el tudtak zongorázni. Miközben Dohnányit korának egyik leghíresebb zongoraművészeként tartották számon, Schmidt is, bár nem mint aktívan koncertező pianista, kitűnő mestere volt a hangszernek. (Meglehet, a zongorista karriertől a nagyhírű zongorapedagógus, Theodor Leschettzky epés megjegyzése riasztotta el: „Ha valakit úgy hívnak, hogy Schmidt, az ne menjen művésznek”.). Schmidt ezenkívül kiválóan orgonáit, valamint nagyszerű csellistaként tizenöt éven át működött a Bécsi Filharmonikusoknál. Ennek az időszaknak nagy részében Mahler volt a Hofoper igazgatója, és ő ragaszkodott hozzá, hogy az összes jelentős csellószólót Schmidt játssza. Csak azért nem nevezték ki hivatalosan is szólamvezetőnek, mert Arnold Rosé, a koncertmester hathatósan támogatta kvartettkollégáját, Buxbaumot. (Úgy mondták, ez egyike volt azon ritka eseteknek, amikor Mahlernek nézeteltérése támadt barátjával és sógorával, Roséval.) De Schmidt ezekben az években is fel-fellépett zongoristaként. Még az is előfordult, hogy a Rosé-vonósnégyes partnereként hallhatta őt a közönség. Schubert Pisztrángötösében a zongora-, a C-dúr vonósötösben a második csellószólamot játszotta a Rosé-kvartett tagjaival. Mind Schmidt, mind Dohnányi életében nagy szerepet játszott a vezénylés, valamint a tanítás. Mindketten főiskolai igazgatók lettek, és mindketten kiálltak radikálisabb kollégáik mellett, megértvén az újítások szükségességét annak ellenére, hogy saját zenei stílusuk konzervatívabb úton haladt. Dohnányi számos Bartók-mű ősbemutatóját dirigálta, és zongoristaként is játszott Bartókot. Schmidt sikerrel vezényelte Schönberg Pierrot lunaire-jét. A két muzsikus természetesen ismerte egymást, bár túlzás volna azt állítani, hogy szoros kapcsolatban álltak. Önéletrajzi vázlatában Schmidt mint riválisát említi Dohnányit. Norbert Tschulik: Franz Schmidt. Wien: Verlag Elisabeth Lafite, 1972, 11. 2 Érdekes, hogy mindkettejükkel kapcsolatban elterjedt az a vándoranekdota, mely szerint, amikor egy rossz állapotban lévő zongora félhanggal alacsonyabban szólt, egy félhanggal feltranszponálva játszottak el egy Beethoven-zongoraversenyt. 3 Tschulik i. m. 4 Hans Keller visszaemlékezését közli Harold Truscott: The Music of Franz Schmidt. I: The Orchestral Music. [London]: Toccata Press, 1984, 8.