Magyarország, 1861. február (1. évfolyam, 27-49. szám)

1861-02-01 / 27. szám

1801. — I. évfolyam Péntek, február 1-jén. SZERKESZTŐSÉGI IRODA í­r­t munkatársaink: ~ hirdetmények díja : ~ [ I].......... MEGJELEN j| Ujtér 3. sz.I. emelet. . . 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 7. 3-szorinál 5 ujkr. ünnep- és vasárnapot követő napok-kivé-KIADÓ-HIVATAL. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyílttérijén 4 hasábos petitaor 26 újkx. “P. __________Oj«r3....aM.,l... I ______________a kiadó-hivatalhoz intézendSlt. E,r„ piMá.y.» OSTEBLAMHIL_éa^iAlIPEia RpBEIRT I Nem sokára szolgálhatván teljes tszámú példányokkal, lapunkra az előfizetést január­tól kezdve is elfogadjuk. Előfizetést nyitunk: Februar—márczius hóra 3 frttal Februar—­junius hóra 7 frttal. T. előfizetőink kéretnek megrendeléseik mentül előbbi és közvetlen beküldésére. A lap kiadása és postai szétküldése kö­rüli­ panaszokat nyilt bérmentetlen levélben, a czimszalag-szám följegyzésével rögtön tu­datni kérjük. A „Magyarország“ kiadó hivatala. Előfizetési hirdetés. Pest, január 31 -dikén. Külföldi szemle. Ott, hol Európa „napjai“ készülnek — Páriá­ban — két dolog foglalkoztatja az elméket : a ma­gyar nemzeti mozgalom s a keletet fenyegető válság. Mivel az ember először is az erszényébe néz, ha valamihez akar fogni, igy az uj politikai kérdé­seket most a börzén árulják. — A párisi pénzvilág — helyesen-e, vagy helytelenül — úgy van meggyő­ződve, hogy a magyar nemzeti mozgalom, csak át­meneti hatással lesz az osztrák birodalomra, ha a franczia császárnak eszébe nem jut azt pártfogása alá venni, mint két év előtt az olasz mozgalommal tör­tént. A párisi bankárok úgy vannak értesülve , hogy a magyarok nem igen volnának hajlan­dók a Kossuth irányát követni. Nem akarnak a nemzeti mozgalomnak olyan nagy arányokat adni, mint az exkormányzó. Két ok szól e feltevés mellett: a magyar mozgalom vezetőinek egymástól eltérő né­zete, meg hogy a magyarok általában kevés rokon­­szenvvel viseltetnek a franczia császár kormánya iránt. Az üzér­világ egy része még azt is felteszi, hogy Ausztria kevésbbé aggódik a magyar mozgalom kimenetele felöl, mint ezt közönségesen hiszik. Mi­helyt saját erejéhez jut, mit Velencze eladása csak megkönnyítene, e mozgalmat azonnal elfojthatni re­méli. Ezenkívül számít szomszédjai hatalmas gyámo­­lítására, ha a magyar nemzeti mozgalom európai forradalommá nőné ki magát, porosz és orosz Len­gyelországot fenyegetvén. Mi azon válságot illeti, mely keletről fenyegeti Európát már e század kezdete óta, az minden pilla­natban kitörhet. De helytelen dolog volna eltitkol­nunk, hogy valóságos veszély csak azon esetre fenye­getné a­zultán birodalmát, ha Francziaország Ang­liával vagy Oroszországgal, a véres és küzdelmes örökség szabályozására nézve kiegyezett. A keleti kérdés par excellance az a kérdés, mely által a tui­­leriák ura, a londoni és pétervári kabineteket sakk­ban tartja. Valószínű, hogy a döntő perez sem fog addig bekövetkezni, míg e kettős szövetség nagy kérdése, jobbra vagy balra el nem dől — miről még nem tudjuk, hogy „széna-e vagy szalma.“ Egy jó eszmével volna kevesebb, ha elhallgat­nék, mit felel a Constitutionnel a Debatsnak. E Gui­zot maradéka azt veté szemére kollegájának, hogy ti­zenegy év előtt is olvasta a Constitutionelt, s akkor bezzeg nem lelkesült úgy a magyarok mellett. Az meg­lehet — válaszol a félhivatalos újság —- de tizenegy nap óta bizony nem olvas benn­ünket a Debats,különben tud­hatná, hogy mi azt állítottuk: „Ausztriában két véle­mény s ennek folytán két különböző pártcsoportozat van.Egyik a német nemzetiség,mely egy birodalmi kö­zös parlament felállítása által akar uralkodni a többi nemzetiség felett. Másik a magyarok, lengyelek, csehek és horvátok pártja, mely a személyes uniót fen kívánja tartani az osztrák császárral, autonómiáját fel nem adja, de más szabadságot sem kíván, mint a mely már ősi alkotmányában meg van írva.“ — Szabolcsm­egye tisztújító»» jan. 28. é 29-dikén ment végbe, nagy kiabálással, úgymond le­velezőnk, de minden kihágás nélkül. Első alispán lett Somossy Ignácz; másod alispán Kállay Em­ánuel; főjegyző Böszörményi László; főügyész Komjáthy Pál; főszbirák: Pilissy Lajos, Rásó Lajos, Mikecz Tamás, Vay Géza; főpénztárnokok Katona Lajos , Kovács Ferencz; főorvosok : Pozsonyi János, Korá­nyi Frigyes és (tiszteletbeli) Blener Miklós. — Zalam­egye tisztújító ülése, mint halljuk, febr. 6-dikára van kitűzve. Az előleges tanácskozá­sokban elhatározták, hogy volt császári hivatalnokot nem választanak. — Beregmegye bizottmánya, mely mint az alább közlött levél bővebben értesit, jan. 25-dikéi gyülésezett, a jan. 16-dikai leirat tárgyalását legkö­zelebbi közgyűlésére halasztotta el. E leiratot Pest városa képviselő testülete már mint jelentettük, holnap (febr. 1-én) a megyeház nagy teremében folytatandó közgyűlésén fogja tárgyalni. Mai közgyűlésében különféle közigazgatási tárgyak­kal foglalkozott.­­ A Nagy-Szebenben tartandó szász nemzeti gyűlésre a segesváriakat is meghívták, küldjenek bizalmi férfiakat; a segesvári község pedig, mint a „Korunkéban olvassuk, jan. 23-dikán tartott ülé­sében egyhangúlag elhatározta, hogy mig bizalmi férfiait törvényesen nem választhatja s törvénysze­rűen összehívandó gyűlésre nem küldheti, addig meg­bízottakat semmi szin alatt semmi gyűlésbe vagy ta­­nácsk­ozmányba nem küld, törvényszerűen összehí­vandó gyűlésnek pedig csupán csak a Pesten tar­­tandó országgyűlést tekintheti. — Temes m­egye legelső közgyűlése jan. 27- dikén nyilt meg. Damaszkin János főispán ur e sza­vakkal téve le esküjét: „Esküszöm, hogy a hazának, az alkotmánynak és törvényes királynak hive leszek. Isten engem úgy segéljen!“ — Dregics Melet g. n. e. es­peres ingerült vitatkozásra nyújtott alkalmat azon á­llításával, hogy a följegyzett bizottmányi tagok ki­­szemelésében a nemzetiségi igényeknek nincs elég­edve. Missies ur románul, Veszelinovics ur szerbül cseáfolták meg őt. A 600 tagból álló bizottmány meg­alakult. A megyei tisztujitás febr. 4-kére van kitűzve. Belföldi szemle. — Bécsi levelezőnk írja, s ma már a „Sür­gönyében is olvassuk, hogy Muraköznek vissza­csatolása Magyarországhoz legfelső helyen aláíratott, s a kanczellár (mint levelezőnk írja) azon utasítást kapta, hogy az e tekintetben szükséges intézkedések végett egyenesen a bánnal tegye magát érintkezésbe. Ugyancsak bécsi levelezőnk értesít, hogy Ráma és Illők kerülete, melyet Slavoniától az úgynevezett Vajdasághoz csaptak volt, szintén visszakebelezte­­tett az előbbi országhoz. — Fiume városa azon kérelemmel fordult a a kanczellárhoz, eszközölje ki, hogy az ápril 2­dikán megnyílandó országgyűlésen Fiume képviselője is részt vehessen. 27. sz Székes-Fehérvár városának fölirata a tár­nokhoz, a jan. 24-kén tartott közgyűlésből Nagy méltóságú tárnok ur ! Midőn aalgdnak városunk alkotmányos jogai, vagy tiszti és képviselői karának szervezése­ tárgyában hozzánk intézett leveléből az 184%-ki szentesített törvények iránti hazafiui hódolatát megértők, azon meggyőződéstől levénk áthatva, hogy amigod mos­dani állását a körülmények által menthető oly átme­netnek tekinti, melyen az 184%-os évi törvényeknek egész terjedelemben és különösen a királyi városok jogait biztositó tartalmának teljes épségbeni vissza­állítására minden törekvését és befolyását fölhasználni és erre törvényes felelősséggel is működni, elhatá­rozva van. Ily meggyőződéstől vezéreltetve, az 184%-ks törvényeknek erejénél fogva minket illető alkotmá­nyos önálló hatósági tért elfoglaltuk s ezennel, mint Székesfehérvár városa alkotmányosan választott tisz­tikara és képviselőtestülete mutatjuk be magunkat nmlgdnál; s mint ilyenek, hazafiui kötelességet, egy­szersmind személye iránti tiszteletet vélünk teljesí­teni, midőn alkotmányos tanácskozásunk első szóza­tát nmlgdhoz intézzük. A nemzetünk fölött elviharzott legutóbbi 11 év hallatlan pusztításainak sorozatát e helyen nem ter­jesztjük elő, egyedül azon a múltra nézve oly mond­­hatatlanul szomorú, a jövőre nézve azonban megbe­csülhetetlenül üdvös tanulságot kívánjuk az utókor örök emlékére följegyeztetni, miszerint elvitázhatat­­lan tények által megerősített igazsággá vált, hogy oly kormányzati kísérleten s tanácsadáson, mely alkotmányos nemzet és koronás fejedelme közt köl­csönösen kötött, századok által szentesített szövetsé­get, történeti jogokat s az ezeken megszilárdult legi­timitást kíméletlenül szétszaggat, ledönt s he­lyébe anyagi erőt s a nemzet jellemével összeférhe­tetlen idegen intézményeket állít, — a nemzet és koronás fejedelme által hozott törvényeket megsem­misíti, alkotmányához, szentesített törvényeihez és őseitől öröklött hagyományaihoz híven ragaszkodó nemzetet ezek védelme és visszaszerzése terén izga­tott bonyodalmakba kényszeríti s ezen alapon a hó­dítás legitimitását törekszik érvényesíteni; — oly kísérleten, mely a koronás fejedelem és egyenlő jogok alatti századok óta jó s bal­szerencsében a trón­, haza, kereszténység és civilizatio iránt magukat egyenlőn érdemesekké tett testvérnépeket egymástól elidege­níteni, egymáshoz ellenségessé tenni iparkodik, mely a nemzetiségeknek az isteni örök törvényekben biz­tosított jogait megsemmisíteni s mindent, mi a nem­­zet dicsőséges múltjára emlékeztet, a történelem lapjaiból kiszaggatni törekszik s mindezt a nemzetnek elviselhetetlen terheltetésével is czélravezetni lehető­nek tartja, —z ily kísérleten nem lehet áldása Isten­nek, mert ez csak a szeretetnek és igazságnak lehet jutalma; ily kísérleten nem lehet öröme és dicsősége a fejedelemnek, mert ez csak népe boldogságában és szeretetében honol, nem lehet rokonszenve a világ­nak, mert ez csak az örök igazság iránt nyilvánulhat, nem lehet végre boldogsága a nemzetnek, mely alkotmányos békében s annak szellemi s anyagi ma­­lasztjaiban, nem pedig a folytonos küzdelemben és forradalmi izgatott állapotban találhatja föl czélját és társadalmi rendeltetését. Azért örök tanulságul föl­jegyezzük itt, hogy mindazok, kik a trónok és nem­zetek sorsát intézni hivatvák, ily kísérleteket és ta­nácsadásokat örökre száműzni s az ellenök való biz­tosítást azon elvekben kötelesek szentül megőrizni, melyek a nemzet szentesített törvényeiben vannak letéve. Ily törvényeknek tekintjük mi az 184Vg-ki évben a nemzet és fejedelme által alkotott törvénye­ket, mert ezek az ország függetlenségét, a fölszaba­dult nép szabadságát, a kir. városoknak biztosságát s teljes önkormányzását, a kir. hatalom jogainak teljes biztosítása mellett megalapiták; ezen törvénye­ket tehát sérthetetlen nemzeti kincsnek tekintjük s azokhoz egész teljességben határozottan ragasz­kodunk. Ily érzülettel eltelve hazafiúi remén­nyel üdvö­zöljük a nem sokára bekövetkező országgyűlést, azonban nem hallgathatjuk el azon aggodalmunkat, sőt e tekintetben óvásunkat is kifejezni kénytelenek vagyunk a fölött, miszerint amlgd aláírásával f. é. jan. 21-ik napján, 4264. szám alatt kelt s e közgyű­lésen tárgyalt országgyűlési értesitvényében az 1847/8-ik évi törvényektől némely eltérésekre aka­dunk, mert mi az idézett törvényeknek minden téte­lét alkotmányosan átgondoltnak s indokoltnak, az idő kivánatai szerint netán szükséges változta­tást pedig egyedül országgyűlésen eszközölhetőnek tartjuk. Törvényes fogalmunk szerint a közelgő ország­gyűlést teljesen alkotmányosnak csak úgy valljuk, ha szentséges koronánk minden gyöngye, a tőlünk elidegenített, bár nyelvre különböző, de alkotmányos jogokban velünk teljesen egyenlő testvéreink ott képviselve lesznek, ha velők a sanyaruságos elválás hosszú és kínos évei után ismét találkozhatván, félre­értéseinket egymásnak megbocsátva, egymásnak testvéri jobbot nyújtva, a közös haza egyetemes bol­dogságának s az egyes nemzetiségi érdekek meg­nyugtatásának magasztos művét szeretettel és egyet­értéssel örök időkre megalapíthatjuk. E tekintetben tehát azon reményünket fejezzük ki, hogy ország­gyűlésünkön nem csak a már tettleg hozzánk vissza­tértek, hanem a még tőlünk elvált magyar tengerpart, Horvát- és Erdélyország s egyéb tartományok meg­hivatni s ott megjelenni fognak. Úgy vagyunk továbbá meggyőződve, hogy az alkotmányosság s az 1847/s törvények diadalával az azok ellenére, sőt Istennek hála, azokban teljesen ismeretlen törvényen kívüli eljárásnak, mely számos hazánkfiát vagyonától s hazájától fosztá meg, a jogos­ság törvénye előtt meg kell semmisülnie; azért annyi sanyarú évek fájdalmait kiszenvedett hazánkfiainak körünkbe való visszatérését, másoknak elfoglalt ja­vaik visszaadását, mint a komolyan visszaállítatni szándékolt alkotmányosság és kibékülés kívánalmát mielőbb teljesülni óhajtjuk. Ezen igazsággal s kibékülési érzülettel kapcso­latban alig találunk alkalmas kifejezést azon eljárás jellemzésére, melynél fogva a szász kormány egyik me­­nekvő hazánkfiát, gr. Teleki Lászlót, a civilizatió, nép-, menedék- és emberjog ellenére elfogatni s ki­szolgáltatni méltóságával ellenkezőnek nem tartotta; mely cselekvény nevezett hazánkfia iránt tanúsított fejedelmi igazságszolgáltatásban, midőn egyrészről minket megnyugtató visszatorlást s igy rosszalást ta­lált, úgy másrészről fejedelmi kezességet és biztosí­tást nyújt nekünk arra nézve, hogy többi bujdosó rokonaink s hazánkfiai, úgy a vagyonvesztettek és családjaik is igazságszolgáltatásban fognak részesülni s föltétlenül hazabocsátatnak. Az alkotmányos nép természetében rejlik, hogy azon jogokat, melyekben saját viszonyai szerint pol­gári léteiét és szabadságát biztosítva látja, az örök igazság törvénye szerint másokra is saját állásuk — és viszonyaikhoz alkalmazottait kiterjesztetni óhajtja. Mi is tehát, midőn egyrészről ősi törvényeink s külö­nösen a pragm­atica sanctio értelmében hazánknak örök időkre biztosított önállóságát s minden más tar­tományoktól teljes függetlenségét épen és sértetlenül föntartani kívánjuk, úgy igazságszeretettől és méltá­nyosságtól vezéreltetve, őszintén kifejezzük azon óhajtásainkat, hogy a velünk egy uralkodás alatt levő tartományok is saját viszonyaik szerint alkot­mányosságot nyerjenek. Végre, miután az 184%-ik évi XXIII. t. ez. értelmében városunkat, mint önálló hatóságot, a tör­vénykezés teljes joga illeti, ehhez ragaszkodva jelent­jük, hogy mi ezen törvénykezési jogunk teljes gya­korlatát igénybe venni kívánjuk, ennélfogva a hely­beli cs. k. törvényszéket fölszólítatni határoztuk, hogy legfölebb f. é. febr. 20-ik napjáig, mikorra a feleb­be­­zési törvényszékek hitünk szerint már alkotmányosan rendeztetni fognak, minden polgári és bű­nügy­i irato­kat rendbeszedve,­­ küldöttjeinknek adja által, egy­szersmind elvárjuk mindazoktól, kik a haza ügyeit vezérlik, tehát amlgtól is, hogy ezen oly sok viszály és kellemetlenségre okul szolgáló törvénykezésügyet mielőbb a haza közmegnyugtatására teljesen ren­­dezendik. Török János úrhoz! (Fk.) Miután a név és jegy nélkül megje­lenő czikkeket a szerkesztőségből kiindulók­nak szoktuk tartani, Ön, édes barátom, termé­szetesnek fogja találni, hogy a Hirnök múlt keddi számában megjelent czikkre vonatkozó válaszomat egyenesen Cinhez czímezem. Ön megtámadja a „Magyarország“ múlt vasárnapi számában az európai helyzetre néz­ve elmondott nézeteimet, vagy nem így! Nem a nézeteket támadja meg Ön, hanem inkább azt, a­ki e nézeteket előadja, a­mi nem loyális eljárás ugyan, de mindenesetre kényelmes, mert ha Ön másfél hasábon át az ellenfél „bá­mulatos jóstehetségéről,“ „sarkantyúfelkütés­­ről,“ „a közönség elbolondításáról“ s efélékről szól, egy két olvasóval tán el is feledteti azt, hogy Ön a dologhoz tulajdonképen nem is szólt, vagy a­hol csakugyan hozzá szólt, csak megerősítette azt, a­mi e lapokban mondva volt. Ön azon váddal lép fel ellenem, hogy „az elméket elkábítom“ és „a haza nyilvános ve­szedelmére“ működöm. Lássuk már most, mennyiben adott erre okot a „Magyarország“ vasárnapi czikke. Ebben az mondatott, hogy Victor Em­á­iméi nem fogja Velenczét egyenesen megtá­madni ; hogy Napóleon császár be fogja várni egy keleti diversió eredményét, hogy aztán a felett határozzon, alkalmas-e a pillanat a rajnai kérdés felvetésére, végre hogy Garibaldi ama diverzióban részt veene? Megczáfolta-e Ön ezen adatok valamelyikét ? Nem,­­ mert ha csak bébe hóba vet is egy futó pillantást a külföldi lapokba, azoknak mindegyikében meg­találja a fellebbi híreket, miket én egyszerűen összeállítottam, a­mint épen előttem feküdtek. Újat nem mondtam és nem is akartam mon­dani, hanem — miként évek óta tettem, rövid átnézeted nyújtottam, és a helyzetet úgy töre­kedtem rajzolni, amilyennek az én szerény felfogásom nézi. Higye meg barátom, ha én a helyzetet csinálhatnám, már 12 év előtt is egészen mást csináltam volna, mint a­milyenhez akkor és azóta szerencsénk volt. A­mit én az igazság „pitymallásáról“ mondtam, azt ön nem értette. Ez nem sertés Ön irányában, hanem b­ó­k, mert ezzel azt nyilvánítom, hogy nem hiszem önről, miszerint szavaimat készakarva és denunciatorius szán­dékkal ferdíté el, nem hiszem, hogy rész­­akaratból biggesztett ön czikkem végéhez egy sort, mely a czikk elején áll, és mig én azt mondtam, hogy Garibaldi elhatározá­­s­a­i körül még nincs ugyan világosság, de van legalább féld­erű, van pity mállás, mely az igazságot sejteti, Ön mindezeket egy felkelés sikerülésére nézve mondatja velem. Becsületé­nél fogva szólítom fel Önt, mutassa ki nekem, hol mondtam én azt, hogy „az igazság napja akkor pitymallik, ha Garibaldi vállalata ke­leten sikerü­l.“ Hanem aztán ne substituálja az én szavaim helyébe Önnek „értelmes követ­keztetéseit,“ ne idézze azt, a­mit Ön gondol, ha­nem azt, a­mit én mondtam. Talleyrand egy­szer azt mondta, miszerint neki három sor a

Next