Magyarország, 1861. március (1. évfolyam, 50-76. szám)
1861-03-01 / 50. szám
SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó hivatalhoz intézendők. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 7. 3-szorinál 5 njkr Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok OSTERLAMM K. és LAMPEL ROBERT könyvkereskedőknél 10 njkrajczáron kaphatók. MJSGJBLBH ünnep- és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egészév 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. Előfizetési hirdetés. Előfizetést nyitunk a „Magyarország“ marcz.—júniusi 4 havi folyamára 6 ft 50 krral. A „Magyarország“ kiadó hivatala. FEST, február 28. Külföldi szemle. A febr. 26-ki „organikus statútumok“-ról, melyeket mi csak tegnap óta ismerünk, az „Independance“ febr. 26-ki száma már némi véleményt mond. Azért registráljuk ezt, mert magunk is meg vagyunk róla győződve, hogy Ausztria „uj alkotmánya“ még inkább van a külföld mint magára a birodalomra számítva. A bécsi államférfiak előtt bizonyosan első sorban lebeg e kérdés : „hogy ítél a külföld ez organikus statútumok felöl?“ Az Independance Ítéletét „elöljáró beszédének véve, azt kell hinnünk, hogy a külföld viszont attól a kérdéstől függeszti fel e statútumok eredményét „hogy fogadja azokat Magyarország?“ mert végre is ez az osztrák közös parlament (nevezzük a gyermeket saját nevén) Achilles-sarka. Az idézett lap egyelőre csak a két kamaráról beszélvén, megjegyzi, hogy a második kamara választás útján lép egybe. E választás felett — úgymond — hosszú vita folyt a bécsi kormány kebelében, egyenes vagy közvetett választás útján lépjenek-e be a „Reichsrathok.“ Mint tudjuk, a közvetett választás jön elfogadva, oly módon, hogy a második kamara Reichsrathjait a tartományi országgyűlések saját kebelekből válasszák. Mert az csak kivételképen van fentartva, hogy a kerületek is választhatják. „Ha e mód mellett megmaradnak — folytatja a belga lap — mi módon lesz felismerhető az ország valódi akaratja olyan sajtó mellett, mely még nem egészen szabad, és ilyen képviselet mellett, mely a kormánynak túlsúlyt biztosít? Az események bizonyítani fogják, hogy a kormánynak, népszerűbb intézményekben kell keresnie erejét. A megpróbáltatás napja tán közelebb van, mint hinnék. A Magyarországnak tett korábbi engedmények sem békítették ki ez országot a bécsi kormánnyal, a szakadás ez által csak nő.“ Aztán a zágrábi mozgalmakra reflektál az „Indep.“ Azt mondja, hogy az okosság tanácsolja kikerülni minden összeütközést — különben „az események erősebbek mint a legjobb tanács“ — így végzi szavait. Mi az „Indep.“ gondolatját úgy fogjuk fel, hogy Magyarország históriai jogait és azon reformokat, melyek 1848-ki törvényhozását diszitik, Sybilla három könyvének tekinti, melyért nem kevesebb árt kell fizetni mint a complet kilencz kötetért — melyből három kötetet az October 21-ki diploma, s ismét hármat a febr. 26-ki statútumok emésztettek fel. A syriai ügyben Thouvenel és Cowley lordnak több óráig tartó magánbeszélgetése volt. Micsoda eredménnyel? erről hallgat a krónika. A franczia törvényhozó test válaszfeliratáról sincs mit mondanunk — ez majd csak úgy a jövő hét felé kerül elő. A senatus-adresset egész terjedelmében olvassuk. Úgy hisszük, ez által csak lapunk olvasóin segítettünk , mert Troplong úr conceptióját nagyon unalmas végigolvasni. Több-e curiosumnál, vagy valóban az olasz dráma befejeztével fog csak a dolog fontossága kiderülni : ezt nem vitatjuk, de egyszerűen feljegyezzük, hogy Cavour azért indítványozta a senatus és nem az alsóház előtt Viktor Emánuelnek „Olaszország királyává“ lett kikiáltását, mert a képviselők házában attól lehete tartani, hogy a garibaldisták (?) az »egy és oszthatlan epithetont is majd Olaszország elé szúrják — ez pedig provocatio lett volna Ausztria ellen Velencze miatt. Varasdmegye levelére Gömörmegye barátságosan válaszol s abbeli meggyőződését fejezi ki, hogy a jövő országgyűlés a legkisebb okot is el fogja hárítani, mely a testvéri szeretet s alkotmányos egység kapcsait a magyar szent korona nemzetiségei közt lazíthatná. — A hy-primás levelét tudomásul vevén, elismerik ö eminentiája hazafiui érdemeit, de azt is méltán várják, hogy közvetitői állását inkább arra fogja használni, hogy megkiméltessenek a fölhívástól oly cselekményre, melyet alkotmányosságuk tudatában végbe nem vihetnek. — Az adóra nézve a megye marad határozata mellett. — Fölolvastatván az országgyűlésre hivó levél, kinyilatkoztatják, hogy az országgyűlést kiegészítettnek s az örökösödési törvényes rend tényállásának czikkezésére jogosítottnak mindaddig nem tekinthetik, mig ott mindazok képviselve nem lesznek, kik a magyar szent korona alattvalóinak az 1848-diki törvények szerint értett összes egységét képezik. E határzat b. Vay urnak is megküldetik, azon kéréssel, hogy a benne kifejezett törvényes kivánatot érvényre juttatni igyekezzék. — Fiuménak az ostromállapot alóli felmentése iránt is írnak b. Vay főkanczellárhoz, s e felírást, mihelyt lehet, közöljük. A gyűlés egyéb tárgyai voltak még : a húsár szabályozása, az igavonó marha-szám megállapítása az átcsinálásra vonatkozó közteherviselés kulcsául, az előfogatok. Előfogatot csak kikerülhetlen szükség esetében kaphat a tisztviselő , s mindenkor készpénzért. Heves- és Külső Szolnokmegye t. e. vármegyéknek Belföldi szemle. — Hogy bécsi jóakaróink a vasi vezetésekről szólván, mily tevét csináltak a szúnyogból, már kiderült ; ugyanez derül ki a gömöri esetből is. — Levelezőnk azonban erről csak a vizsgálat megtörténte után fog értesiteni, melyre a bizottmány a megyének legszigorúbb főszolgabiráját küldte ki. Nehogy pedig ilynemű visszaélések a német jóakaróknak továbbra is anyagul szolgálhassanak, legjobb tetteinket is kétes színben föltüntetni, az ügyészi hivatalt „csendbiztosi utasítás“ kidolgozásával bizta meg, mely is a gyűlés második napján (febr. 19-kén) beadatott s egyetlen pont kivételével helybenhagyatott. Ez utasítás megszabja a csendbiztosok hatáskörét s a reá hozott végzés a hatáskörét túllépő tisztviselőt a legszigorúbb beszámításnak veti alá. A fájdalomnak s elkeseredésnek egyetlen parányi hangja, vagy egy titkos rendőr egyoldalú hazug j jelentése, elég volt arra, hogy a közcsendőr sarkunkba lépjen, s vért fakasztó szűk vasra verve, távol fekvő börtönbe hurczoljon, hol több hónapokig hozzánk sem szóltak. S ha ártatlanságunk még ott is felderittetett, méltatlanul szenvedett fájdalmainkért elégtételt nem nyertünk sehol. Vagyonunk elkoboztatott, vagy annyira megadóztatott, hogy immár a végpusztulás örvényénél álltunk. A soknemű örökösödési, adás-vevési s törvénykezési százalék, fogyasztás s több efféle czimek alatt kigondolt adók által oly nagy mértékben zsaroltattunk, hogy a számító birtokos vagyonát sajátjának nem is ismeré, miután keservesen tapasztald, hogy e tervszerű rendszer utján utóvégre is minden magánértéknek a kormány zsebébe kell szivárognia. E vétkes gazdálkodási rendről pedig csak akkor értesíttettünk, midőn az európai sajtó fenen hirdető , hogy verejtékeink gyümölcsét idegen s hűségtelen kormányférfiak rabolják el. Sajtónk megszorittatott, terhes bélyeg alá vettetett, s annyira üldöztetett, hogy ezek miatt napisajtónk képviselői a legszenvedőbb állapotba jutottak. S ha e vérfagylaló rendszer mellett hazánk legjelesebb fiai, mint például a Szózat nagy alkotója Vörösmarty— a súlyos élet s polgári gondok között kétségbeesve, idő előtt sírba szálltak, hátrahagyott árváik részére segélyt gyűjteni megvitatott. Annyira el voltunk nyomva, hogy jót sem tehettünk! És ez igy járt évről évre, napról napra súlyosabban s kétségbeejtőbben; s mert igy járt, csoda-e, ha a magyarjM.A birodalmát elvesztette s uralkodó házával Es év ről évre mindaddig, mig a külföldi árról egy varázshang nem e m melyre a rabszolgaság uralma meg reszketett ; az elnyomott népek óriási sírkövei megmozdulának. A sors úgy akarta, hogy Ausztriára súlyos napok következzenek; és következének: mert a nagyszerű Milanos a gyönyörű Lombardia, — a birodalom e kedves angol-kerte, — elveszett s midőn ez elveszett, elveszett egyszersmind Ausztria fegyvereinek mindenütt tisztelt tekintélye is, s e veszteség véleményünk szerint igen súlyos volt. S miért történt mindez ? Mert a birodalom népeinek szivéből erőszakosan kitépetett a hűség érzete, a pietás, s a trón legerősebb támasza : a nép vonzalom. E nagy, súlyos, anyagi s erkölcsi veszteség, az uralkodót mélyen megrendítette; s utóvégre is átlátta, hogy csak oly uralkodó állhat ki biztosan a minden időben fölmerülhető viharral szembe, ki népei szeretetét 4rÍTja ;^_s_hogy csak oly katonára lehet eredményesen számítani, ki édes anyja emlőjéről ép oly vallásos ragaszkodást sző az uralkodó iránt, mint a szabadság fanatikus harczosa a szabadság részére az eszmék szelleméből. Átlátta , hogy ki csak zsoldért harczol, annak lelkesedése ép oly silány, mint zsoldja értéke ; s ki csak zsoldosokra bizza lételét, az a vész napjaiban többnyire megcsalatkozik. Átlátta ezt a felség, s e tételek igazságát átlátva, 1860-ik évi október 20-án egy császári határozattal lepett meg bennünket, mely mig a „pragmatica sanctio“ kétoldalú kötelezettségét s jogait elvben elismeri s annak szellemében munkálni ígérkezik , tényleg legsarkalatosabb pontjait sérti meg, magának tartván fenn pénz, hadügyek s több efféle leglényegesebb államdolgok feletti jogokat, mely őt kizárólag nem, csak a nemzettel együtt illeti. Mi tehát e császári határozatot, mint a kibékülés kezdeményezésének olajágát némi meghatottsággal szemléltük ugyan, de mert az 1715 : 1, 2, 3; 1723: 3; s 1741 : 8-dik törvényczikkelyeket teljesen mellőzi, el nem fogadhattuk; azon törvényeket, melyeket országgyűléseink hoztak, Isten itélőszéke előtt álló felkent koronás királyaink szentesítettek, s melyeket még az esetben sem fogunk elárulni soha, ha örök enyészet lesz hijja polgári következetességünknek. Mivel pedig az említett okirat szellemét felfogva, de törvényellenes szabályait mellőzve, 1849-ik évben az erőszak által megszakított megyei életünk folytatásába léptünk, s oly végzéseket hoztunk, melyeket a hatalom szava megdöbbentő szigorral eltörölni akar, komoly kötelességünknek érezzük : a megyei levéltár, s a köztünk, s a hatalom között ítélendő történetíró részére, megalakulásunk s hozott végzéseink indokait, jelen jegyzőkönyvünkbe igtatni. Kényszerültünk megyei életünket folytatni, mert az önkormányzati jog a megyei élet törvényes sajátja, mert fokozatosan tapasztaltuk, hogy a nép a volt törvénytelen hivatalnokokat immár nem tűrheti; hogy azok e rendkívüli elemre nem hogy nyugtatólag, hanem lázitólag hatnak; hogy tekintélyvesztésük miatt ez „anarchia“ vészteljes jellege mindinkább sűrűsödik; hogy közel van azon pillanat, melyben a viszonyok rejtelmesen működő hatalmánál fogva a népnek vezetőre van szüksége, hogy mindent romba döntő földindulássá ne alakuljon ; hogy pedig a felzaklatott kedélyű népet rajtunk kívül senki sem fékezheti, erről lelkiismeretesen meg valánk győződve. Mert a legmélyebb indignatióval tapasztaltuk, hogy míg egy oldalról a bukás szélén álló rendszer egyénei, sorsuk s jövőjökben csüggedve, teljesen átadják magukat a közjót háttérbe szorító munkátlanságnak, másrészről tehetségüket sok helyen arra használják fel , miként lehetne a nép gyarló részét a kárhozat útjára vezetni, s a véres zűrzavarban égbekiáltó terveiket létesíteni. Megalakultunk végre , mert a legmagasabb meggyőződéssel értettük, hogy mindenek felett országgyűlésre van életszükségünk. Országgyűlésre hol a vélemény szent, a szó szabad; hol a nemzet halálos sebeire jogilletékesen lehet mutatni, s hangosan lehet követelni, hogy azok haladéktalanul megorvosoltassanak. — Országgyűlésre, mely a nemzet értelmének, vágyainak s fájdalmainak törvényes elégtételt szolgáltasson, mely letegye a béke megrendithetlen alapját, mely nélkül jóllét, virágzás, közboldogság, szabadság s nagy jövő képzelhetetlen. Ezek valának azon indokok, melyek követelték, hogy bár idő előtt, de a hazafiságnak megnyitott megyei teremben helyet foglaljunk, s ott megyeileg megalakulván, a törvényes útra s a tények veszélyes terére lépjünk. A tények veszélyes terére , mert előre tudtuk, hogy feltétlenül összeütközésbe kell jönnünk azon hatalommal, mely az 1849-ki s 1850-ki eseményeket minden perczben előidézheti. Jól tudtuk mi, hogy kivel s mivel állunk szembe ; de törvényhatóságunk méltóságos teremében, a törvény s igazság e megható templomában, — honnan balsorsunkig évre kizárt, — csak Isteneinket akartuk látni, s a vértanuk emelkedettségével s bátorságával kezdettük zengeni az ősi s különösen az 1848-ki törvénykönyv zsoltárait, s hirdetni a polgári jog, szabadság s testvériség szent írásait. S ily helyen s ily rendkívüli érzelmek hatása alatt feltétlenül ki kelle jelentenünk , hogy mi egyedül csak az országgyűlések által hozott, s királyi esküvel szentesített s különösen az 1848-ki törvények szerint fogunk intézkedni, s hogy a megye területein eddig fenállt minden néven nevezhető alkotmányellenes hivatalokat megszűnteknek tekintünk, mert mi egyedül csak honi törvényeink nyomán intézkedhetünk ; a rendeleteket törvényeink s alkotmányunk elárulása nélkül magunkéinak nem fogadhatjuk, s a törvényellenes orgánumokkal nem érintkezhetünk. Mivel azonban eme törvényeinkből folyó végzéseink érvényesítésére nézve a különben itt-ott legkönyebben felhasználható erőszakhoz sehol sem nyúltunk, e körülmény mindenek felett igazolja azt, hogy mi nem forradalmat, — mint az említett leirat méltatlanul állítja, — hanem békét akarunk; s hogy midőn végzünk, ez által inkább csak kötelességeink ismeretét s törvényeink iránti rendíthetetlen hódolatunkat valljuk be, hogy a felség s az európai közvélemény előtt szükségkép megértessünk. Törvényeinknek szolgáltatunk most is igazságot, midőn határozottan kijelentjük, hogy azon megyék, melyek a 1790—91-iki 56 t. ez. ellenére idegen bíróságok által jogtalanul s törvénytelenül elitélt, s még mindig a számkivetés legvérzőbb fájdalmait szenvedő honfitársainkat bizottmányaik sorába felvették, Magyarország törvényei ellen legkevésbbé sem vétettek. Szent István 2-ik törvénykönyve 51-dik, Kálmán király 2-dik törvénykönyve 6-dik fejezetének, s „a hármas könyv“ első része, 14-dik czime 1-ső szakaszában megirt törvényeknek hódolunk, midőn kimondjuk, hogy számkivetett honfiaik felségsértés bűnébe nem estek; mert azon tények, hogy a nemzet törvényes önvédelmi harczában részt vettek,s a nemzet jogai kiküzdésére minden törvényes eszközöket felhasználtak, vétkül nem tulajdonitható ; miután a „hármas könyv“ első része 14-dik czimének 2-dik szakasza így szól: „Secundus casus est, si quis evidenter se erigit et opponit contra statum publicum Regis et Coronae.“ — továbbá: „Haec tamen erectio, se ipsum juste defendendo, notam affer re non intelligatur.“ Törvényeinknek szolgáltatunk igazságot, midőn kimondjuk, hogy a „hármas könyv“ 14-dik czime 8-dik s 17-dik szakaszai szerint azok méltók a száműzetésre, kik a nemzet leigázására a hazába idegen hadakat vezetnek , s kik a bevezetett ellenségnek fegyvert s élelmiszereket szolgáltatnak. Ezek a testvérgyilkosok, ezek a hazaárulók; ezek méltók a nemzet átkára s boszújára! Törvényeinknek szolgáltatunk igazságot, midőn kimondjuk,hogy azon megyék,melyek az 1790—91-ki 19-dik, úgy az 1825—27-ki 4-dik törvénycikkek ellenére kivetett adóztatások behajtását gátolják, vagy mint mi, bár nem gátolják, de annak behajtásához nem járulnak; — kik elkerülhetetlen házi szükségeik fedezésére, a törvényes kormány utólagos jóváhagyása reményében, az 1537-iki 25-ik s az 1715-iki 57-ik törvények érteiben házi pénztárt állitnak fel, s annak szükséges forrásait megnyitják ; — s végre kik az 1847—48-iki 22-ik törv. czikk rendeletéhez híven a nemzetőrséget nem a nép kárára s terheltetésére, mint a leirat állítja, hanem a nép javára, annak jogai házi védelmére, s személy s vagyon bátorságának biztosítására felállítani igyekeznek, csak az emlitett törvények határozott parancsolatainak hódolnak. Törvényeinknek hódoltunk az által is , hogy miután a cs. k. törvényszék, erkölcsi megbukásánál fogva, az igazságszolgáltatás nagy munkáját közhasznulag nem folytatható, alkotmányos törvényszékeinket felállítottuk, s hogy a kormányt mellőztük; mert a kormányt jelen alakjában törvényesnek el nem ismerhetjük, de nem is fogjuk azt törvényesnek ismerni soha i s inkább házi tűzhelyeinkhez vonulunk s Istenben vetett vallásos szent bizalommal bevárjuk az égi gondviselés nagy intézkedéseit, mintsem a törvénykezést idegen s törvénytelen kezekbe visszaereszszük s törvényeinket törvényhatóságilag a legkisebb részben is sértsük. az 1861-dik évi január 16-dikán Bécsben kelt leirat nyomán keletkezett óvási jegyzőkönyve. A felolvasott parancsolat törvényellenes alakja, méltatlanul fenyegető s mélyen sértő hangja, gyászos komoly szelleme, s vészjóslata szigorúsága, bár a legmélyebb elkeseredettséggel érintette a megye törvényhatóságát, mindamellett legkevésbbé sem lepte meg , mert oly kormány politikájából jött az, mely midőn szerencse környezi, alkotmányos jogainkat megsemmisíteni törekszik; s midőn balsors fenyegeti, ígérve biztat, az alkotmány foszlányaival kisért, s ha ez nem elég, — mert elég nem lehet! — semmisítéssel fenyeget. E szellemben szól az említett leirat; s mert így szól, s mert nem bir a törvényesség kellékeivel : a megyei törvényhatóság a leiratot tudomásul veszi, s ünnepélyes óvásképen, jegyzőkönyvében fejezi ki kivánatait, jogos s törvényes követeléseit, s azon nagy csapás emlékezetét, mely a nemzetet 1849-től fogva a mai napig szakadatlanul üldözte s immár majdnem kétségbe ejtette. 1848-ik év elején súlyos, nehéz borudat szállt Bécs fölé; s mert a viszonyok úgy követelték : a magyar nemzet mindeddig háttérbe szorított jogos, törvényes, s a „pragmatica sanctio“ kétoldalú kötéseibe legkevésbbé sem ütköző kivánatai, az országgyűlésen teljesittettek s törvényekké váltak. Ámde alig hogy ezen népboldogitó törvényeink szentesittettek,csakhamar felszitatott ellenünk a polgári háború irtózatos lángja. Testvér testvérét, apa gyermekét gyilkolá! — vér, pusztulás áradt mindenütt, s a nemzet, mely megtámadott életét védve, az ármány kihivó hatalma ellen harcztérre lépni kényszerittetett , pártütőnek kiáltatott, s végre idegen fegyverek hatalma által legyözetett. S midőn a nemzet mindenkitől elhagyatva,fegyvertelenné tétetett, mi történt vele s a legirtózatosabb binárba vezetett szerencsétlen hőseivel? Ezeréves alkotmánya s boldogító és törvényei megsemmisittettek, házi oltárai feldulattak, leghűbb s legjelesebb fiai részint kivégeztettek, majd rémes külföldi börtönökbe hurczoltattak. Legműveltebb státusférfiai, publicistái, költői, irói s művészei közkatonákká soroztattak, s durva nemtelen altisztek üldözései alá vettettek. Boldog ! ezerszer boldog volt az , kinek a számkivetés lassan ölő fájdalma jutott! . . . A szabadság vértanúit titokban megsirattuk s meggyászoltuk ; a rabokat, besorozottakat és számkivetetteket szántuk, s rájuk mindennap az Isten könyörületét kértük. Sokat, igen sokat szenvedtünk szerencsétlen édestestvéreinkért, de végre az idő meghozta a fájdalom enyhületét, s némileg megnyugodtunk azon gondolatban ,hogy minden nagy küzdelemnek s nagy eszmének megvannak a maga áldozatai. Hittük, hogy nemsokára eljövend a kiengesztelődés napja; hogy a kormány végre belátandja a véres események indokait, s atyailag nyujtandja jobbját azon nemzetnek, mely a könynyelmüségig hisz, remél és feled, s melynek multja még akkor is hálás elnézést követel, ha történetesen valóban téved. Ámde keservesen csalatkoztunk! A nemzet, mely a vértanuk nyugalmával tűrte lánczait, napról napra súlyosabb békéba vezetett; — az ezredéves alkotmánynak hire sem leve; — törvénykönyveink elvettettek, vallásaink üldöztettek; biráink nagyrészt idegen tartományokból hozattak; német nyelv uralkodott mindenütt; szóval: a : magyar, honában hontalan leve!... 1