Magyarország, 1861. március (1. évfolyam, 50-76. szám)

1861-03-01 / 50. szám

SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó­ hivatalhoz intézendő­k. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 7. 3-szorinál 5 n­jkr­ Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok OSTERLAMM K. és LAMPEL ROBERT könyvkereskedőknél 10 njkrajczáron kaphatók. MJSGJBLBH ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egészév 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. Előfizetési hirdetés. Előfizetést nyitunk a „Magyarország“ marcz.—júniusi 4 havi folyamára 6 ft 50 krral. A „Magyarország“ kiadó hivatala. FEST, február 28. Külföldi szemle. A febr. 26-ki „organikus statútumok“-ról, me­lyeket mi csak tegnap óta ismerünk, az „Indepen­dance“ febr. 26-ki száma már némi véleményt mond. Azért registráljuk ezt, mert magunk is meg vagyunk róla győződve, hogy Ausztria „uj alkotmánya“ még inkább van a külföld­ mint magára a birodalomra számítva. A bécsi államférfiak előtt bizonyosan első sorban lebeg e kérdés : „hogy ítél a külföld ez orga­nikus statútumok felöl?“ Az Independance Ítéletét „elöljáró beszédének véve, azt kell hinnünk, hogy a külföld viszont attól a kérdéstől függeszti fel e statútumok eredményét „hogy fogadja azokat Magyarország?“ mert végre is ez az osztrák közös parlament (nevezzük a gyerme­ket saját nevén) Achilles-sarka. Az idézett lap egyelőre csak a két kamaráról beszélvén, megjegyzi, hogy a második kamara vá­lasztás útján lép egybe. E választás felett — úgy­mond — hosszú vita folyt a bécsi kormány kebelében, egyenes vagy közvetett választás útján lépje­­n­e­k-e be a „Reichsrathok.“ Mint tudjuk, a közvetett választás jön elfogadva, oly módon, hogy a második kamara Reichsrathjait a tartományi országgyűlések saját kebelekből válas­szák. Mert az csak kivétel­képen van fentartva, hogy a kerületek is választ­hatják. „Ha e mód mellett megmaradnak — folytatja a belga lap — mi módon lesz felismerhető az ország valódi akaratja olyan sajtó mellett, mely még nem egészen szabad, és ilyen képviselet mellett, mely a kormánynak túlsúlyt biztosít? Az események bizo­nyítani fogják, hogy a kormánynak, népszerűbb in­tézményekben kell keresnie erejét. A megpróbál­tatás napja tán közelebb van, mint hinnék. A Magyar­­országnak tett korábbi engedmények sem békítették ki ez országot a bécsi kormán­nyal, a szakadás ez által csak nő.“ Aztán a zágrábi mozgalmakra reflektál az „Indep.“ Azt mondja, hogy az okosság tanácsolja kikerülni minden összeütközést — különben „az események erősebbek mint a legjobb tanács“ — így végzi szavait. Mi az „Indep.“ gondolatját úgy fogjuk fel, hogy Magyarország históriai jogait és azon re­formokat, melyek 1848-ki törvényhozását diszitik, Sybilla három könyvének tekinti, melyért nem keve­sebb árt kell fizetni mint a complet kilencz kötetért — melyből három kötetet az October 2­1-ki diploma, s ismét hármat a febr. 26-ki statútumok emésztet­tek fel. A syriai ügyben Thouvenel és Cowley lordnak több óráig tartó magán­beszélgetése volt. Micsoda eredmén­nyel? erről hallgat a krónika. A franczia törvényhozó test válaszfeliratáról sincs mit mondanunk — ez majd csak úgy a jövő hét felé kerül elő. A senatus-adresset egész terjedelmé­ben olvassuk. Úgy his­szük, ez által csak lapunk olvasóin segítettünk ,­ mert Troplong úr conceptió­­ját nagyon unalmas végig­olvasni. Több-e curiosumnál, vagy valóban az olasz dráma befejeztével fog csak a dolog fontossága ki­derülni : ezt nem vitatjuk, de egyszerűen feljegyez­zük, hogy Cavour azért indítványozta a senatus és nem az alsóház előtt Viktor Emánuelnek „Olaszor­szág királyává“ lett kikiáltását, mert a képviselők házában attól lehete tartani, hogy a garibaldisták (?) az »egy és oszth­atlan­ epithetont is majd Olasz­ország elé szúrják — ez pedig provocatio lett volna Ausztria ellen Velencze miatt. Varasdmegye levelére G­ömörmegye barátságo­san válaszol s abbeli meggyőződését fejezi ki, hogy a jövő országgyűlés a legkisebb okot is el fogj­a há­rítani, mely a testvéri szeretet s alkotmányos egység kapcsait a magyar szent korona nemzetiségei közt lazíthatná. — A hy-primás levelét tudomásul vevén, elismerik ö eminentiája hazafiui érdemeit, de azt is méltán várják, hogy közvetitői állását inkább arra fogja használni, hogy megkiméltessenek a fölhívástól oly cselekményre, melyet alkotmányosságuk tudatá­ban végbe nem vihetnek. — Az adóra nézve a megye marad határozata mellett. — Fölol­vastatván az országgyűlésre hivó levél, kinyilatkoz­tatják, hogy az országgyűlést kiegészítettnek s az örökösödési törvényes rend tényállásának czikkezé­­sére jogosítottnak mindaddig nem tekinthetik, mig ott mindazok képviselve nem lesznek, kik a magyar szent korona alattvalóinak az 1848-diki törvények szerint értett összes egységét képezik. E határzat b. Vay urnak is megküldetik, azon kéréssel, hogy a benne kifejezett törvényes kivánatot érvényre jut­tatni igyekezzék. — Fiuménak az ostromállapot alóli felmentése iránt is írnak b. Vay főkanczellárhoz, s e felírást, mihelyt lehet, közöljük. A gyűlés egyéb tárgyai voltak még : a húsár szabályozása, az igavonó marha-szám megállapítása az átcsinálásra vonatkozó közteherviselés kulcsául, az előfogatok. Előfogatot csak kikerülhetlen szükség esetében kaphat a tisztviselő , s mindenkor kész­pénzért. Heves- és Külső Szolnokmegye t. e. várme­gyéknek Belföldi szemle. — Hogy bécsi jóakaróink a vasi vezetésekről szólván, mily tevét csináltak a szúnyogból, már ki­derült ; ugyanez derül ki a gömöri esetből is. — Levelezőnk azonban erről csak a vizsgálat megtör­ténte után fog értesiteni, melyre a bizottmány a me­gyének legszigorúbb főszolgabiráját küldte ki. Ne­hogy pedig ilynemű visszaélések a német jóakarók­nak továbbra is anyagul szolgálhassanak, legjobb tetteinket is kétes színben föltüntetni, az ügyészi hiva­talt „csendbiztosi utasítás“ kidolgozásával bizta meg, mely is a gyűlés második napján (febr. 19-kén) beada­tott s egyetlen pont kivételével helybenhagyatott. Ez utasítás megszabja a csendbiztosok hatáskörét s a reá hozott végzés a hatáskörét túllépő tisztviselőt a legszigorúbb beszámításnak veti alá. A fájdalomnak s elkeseredésnek egyetlen pará­nyi hangja, vagy egy titkos rendőr egyoldalú hazug j jelentése, elég volt arra, hogy a közcsendőr sa­­r­kunkba lépjen, s vért­ fakasztó szűk vasra verve, tá­vol fekvő börtönbe h­urczoljon, hol több hónapokig hozzánk sem szóltak. S ha ártatlanságunk még ott is felderittetett, méltatlanul szenvedett fájdalmainkért elégtételt nem nyertünk sehol. Vagyonunk elkoboztatott, vagy annyira meg­adóztatott, hogy immár a végpusztulás örvényénél álltunk. A soknemű örökösödési, adás-vevési s törvény­kezési százalék, fogyasztás s több efféle czim­ek alatt kigondolt adók által oly nagy mértékben zsaroltat­­tunk, hogy a számító birtokos vagyonát sa­játjának nem is ismeré, miután keservesen tapasztald, hogy e tervszerű rendszer utján utóvégre is minden magán­értéknek a kormány zsebébe kell szivá­rognia. E vétkes gazdálkodási rendről pedig csak ak­kor értesíttettünk, midőn az európai sajtó fenen hir­dető , hogy verejtékeink gyümölcsét idegen s hű­­ségtelen kormányférfiak rabolják el. Sajtónk megszorittatott, terhes bélyeg alá vet­tetett, s annyira üldöztetett, hogy ezek miatt napi­sajtónk képviselői a legszenvedőbb állapotba jutot­tak. S ha e vérfagylaló rendszer mellett hazánk leg­jelesebb fiai, mint például a Szózat nagy alkotója Vörösmarty— a súlyos élet s polgári gondok között kétségbeesve, idő előtt sírba szálltak, hátra­hagyott árváik részére segélyt gyűjteni megvitatott. Annyira el voltunk nyomva, hogy jót sem tehettünk! És ez igy járt évről évre, napról napra súlyo­sabban s kétségbeejtőbben; s mert igy járt, csoda-e, ha a magyarjM.A­ birodalm­át elvesztette s uralkodó házával Es év ről évre mindaddig, mig a k­ü­l­f­ö­ldi á­r­r­ó­l egy varázshang nem e m melyre a rabszolgaság uralma meg reszketett ; az elnyomott népek óriási sírkövei m­e­g­m­o­z­d­u­l­á­n­a­k. A sors úgy akarta, hogy Ausztriára súlyos na­pok következzenek; és következének: mert a nagyszerű Milanos a gyönyörű Lombardia, — a birodalom e kedves angol-kerte, — elveszett s midőn ez elveszett, elveszett egyszersmind Ausztria fegyvereinek mindenütt tisztelt tekintélye is, s e vesz­teség véleményünk szerint igen súlyos volt. S miért történt mindez ? Mert a birodalom né­peinek szivéből erőszakosan kitépetett a hűség érzete, a pietás, s a trón legerősebb támasza : a n­é­p v­o­n­­z­a­l­o­m. E nagy, súlyos, anyagi s erkölcsi veszteség, az uralkodót mélyen megrendítette; s utóvégre is átlátta, hogy csak oly uralkodó állhat ki biztosan a minden időben­­ fölmerülhető viharral szembe, ki népei sze­re­t­e­t­é­t 4rÍT­j­a ;^_s_h­ogy csak oly katonára le­het eredményesen számítani, ki édes anyja emlőjé­ről ép oly vallásos ragaszkodást sző az uralkodó iránt, mint a szabadság fanatikus harczosa a szabadság ré­szére a­z eszmék szelleméből. Átlátta , hogy ki csak zsoldért harczol, annak lelkesedése ép oly silány, mint zsoldja értéke ; s ki csak zsoldosokra bizza lételét, az a vész napjaiban többnyire megcsalatkozik. Átlátta ezt a felség, s e tételek igazságát átlát­va, 1860-ik évi október 20-án egy császári határozat­tal lepett meg bennünket, mely mig a „pragma­tica sanctio“ kétoldalú kötelezettségét s jogait elvben elismeri s annak szellemében munkálni ígér­kezik , t­é­n­y­l­e­g legsarkalatosabb pontjait sérti meg, magának tartván fen­­n pénz, h­adügyek s több efféle leglényegesebb államdolgok feletti jogokat, mely őt kizárólag nem, csak a nemzettel együtt illeti. Mi tehát e császári határozatot, mint a kibékü­lés kezdeményezésének olajágát némi meghatottsággal szemléltük ugyan, de mert az 1715 : 1, 2, 3; 1723: 3; s 1741 : 8-dik törvényczikkelyeket teljesen mellőzi, el nem fogadhattuk; azon törvényeket, melyeket országgyűléseink hoztak, Isten itélő­széke előtt álló felkent koronás királyaink szentesítettek, s melyeket még az esetben sem fogunk elárulni soha, ha örök enyészet lesz hijja polgári következetessé­günknek. Mivel pedig az említett okirat szellemét felfog­va, de törvényellen­es szabályait mellőzve, 1849-ik évben az erőszak által megszakított megyei életünk folytatásába léptünk, s oly végzéseket hoztunk, me­lyeket a hatalom szava megdöbbentő szigorral eltö­rölni akar, komoly kötelességünknek érezzük : a megyei levéltár, s a köztünk, s a hatalom között íté­lendő történetíró részére, megalakulásunk s hozott végzéseink indokait, jelen jegyzőkönyvünkbe igtatni. Kényszerültünk megyei életünket folytatni, mert az önkormányzati jog a megyei élet törvényes saját­ja, mert fokozatosan tapasztaltuk, hogy a nép a volt törvénytelen hivatalnokokat immár nem tűrheti; hogy azok e rendkívüli elemre nem hogy nyugtató­­lag, hanem lázitólag hatnak; hogy tekintély­veszté­sük miatt ez „anarchia“ vészteljes jellege mindin­kább sűrűsödik; hogy közel van azon pillanat, mely­ben a viszonyok rejtelmesen működő hatalmánál fogva a népnek vezetőre van szüksége, hogy min­dent romba döntő földindulássá ne alakuljon ; hogy pedig a felzaklatott kedélyű népet rajtunk kívül senki sem fékezheti, erről lelkiismeretesen meg va­­lánk győződve. Mert a legmélyebb indignatióval tapasztaltuk, hogy míg egy oldalról a bukás szélén álló rendszer egyénei, sorsuk s jövőjökben csüggedve, teljesen át­adják magukat a közjót háttérbe szorító munkátlan­­ságnak, másrészről tehetségüket sok helyen arra használják fel , miként lehetne a nép gyarló részét a­­ kárhozat útjára vezetni, s a véres zűrzavarban égbe­­­­kiáltó terveiket létesíteni.­­ Megalakultunk végre , mert a legmagasabb meggyőződéssel értettük, hogy mindenek felett o­r­­­szággyűlésre van életszükségünk. Ország­gyűlésre­ hol a vélemény szent, a szó szabad; hol a nemzet halálos sebeire jogilletékesen lehet mu­tatni, s hangosan lehet követelni, hogy azok hala­déktalanul megorvosoltassanak. — Országgyű­lésre, mely a nemzet értelmének, vágyainak s fáj­dalmainak törvényes elégtételt szolgáltasson, mely letegye a béke megrendithetlen alapját, mely nélkül jóllét, virágzás, közboldogság, szabadság s nagy jövő képzelhetetlen. Ezek valának azon indokok, melyek követelték, hogy bár idő előtt, de a hazafiságnak megnyi­tott megyei teremben helyet foglaljunk, s ott megyei­­leg megalakulván, a törvényes útra s a tények ve­szélyes terére lépjünk. A tények veszélyes terére , mert előre tudtuk, hogy feltétlenül összeütközésbe kell jönnünk azon hatalommal, mely az 1849-ki s 1850-ki eseményeket minden perczben előidézheti. Jól tudtuk mi, hogy kivel s mivel állunk szem­be ; de törvényhatóságunk méltóságos teremében, a törvény s igazság e megható templomában, — hon­nan balsorsunkig évre kizárt, — csak Is­teneinket akartuk látni, s a vértanuk emelkedettsé­gével s bátorságával kezdettük zengeni az ősi s kü­lönösen az 1848-ki törvénykönyv zsoltárait, s hirdetni a polgári jog, szabadság s testvériség szent írásait. S ily helyen s ily rendkívüli érzelmek hatása alatt feltétlenül ki kelle jelentenünk , hogy mi egyedül csak az országgyűlések által hozott, s kirá­lyi esküvel szentesített s különösen az 1848-ki törvé­nyek szerint fogunk intézkedni, s hogy a megye te­rületein eddig fenállt minden néven nevezhető alkot­mányellenes hivatalokat megszűnteknek tekintünk, mert mi egyedül csak honi törvényeink nyomán in­tézkedhetünk ; a rendeleteket törvényeink s al­kotmányunk elárulása nélkül magunkéinak nem fo­gadhatjuk, s a törvényellen­es orgánumokkal nem érintkezhetünk. Mivel azonban eme törvényeinkből folyó vég­zéseink érvényesítésére nézve a különben itt-ott leg­­könyebben felhasználható erőszakhoz sehol sem nyúl­tunk, e körülmény mindenek felett igazolja azt, hogy mi nem forradalmat, — mint az említett leirat méltatlanul állítja, — hanem békét akarunk; s hogy midőn végzünk, ez által inkább csak köteles­ségeink ismeretét s törvényeink iránti rendíthetetlen hódolatunkat valljuk be, hogy a felség s az eu­rópai közvélemény előtt szükség­kép megértessünk. Törvényeinknek szolgáltatunk most is igazsá­got, midőn határozottan kijelentjük, hogy azon me­gyék, melyek a 1790—91-ik­i 56 t. ez. ellenére idegen bíróságok által jogtalanul s törvénytelenül elitélt, s még mindig a­­ számkivetés legvérzőbb fájdalmait szenvedő honfitársainkat bizottmányaik sorába fel­vették, Magyarország törvényei ellen legkevésbbé sem vétettek. Szent István 2-ik törvénykönyve 51-dik, Kál­mán király 2-dik törvénykönyve 6-dik fejezetének, s „a hármas könyv“ első része, 14-dik czime 1-ső szakaszában megirt törvényeknek hódolunk, midőn kimondjuk, hogy számkivetett honfiaik felségsértés bűnébe nem estek; mert azon tények, hogy a nemzet törvényes önvédelmi harczában részt vettek,s a nemzet jogai kiküzdésére minden törvényes eszközöket fel­használtak, vétkül nem tulaj­donitható ; miután a „h­á­r­­m­as köny­v“ első része 14-dik czimének 2-dik sza­kasza így szól: „Secundus casus est, si quis eviden­ter se erigit et opponit contra statum public­um Regis et Coronae.“ — továbbá: „Haec tam­en erectio, se­ ipsum jus­te defend­endo, notam affer re non in­­telligatur.“ Törvényeinknek szolgáltatunk igazságot, mi­dőn kimondjuk, hogy a „hármas könyv“ 14-dik czime 8-dik s 17-dik szakaszai szerint azok méltók a száműzetésre, kik a nemzet leigázására a hazába ide­gen hadakat vezetnek , s kik a bevezetett ellenség­nek fegyvert s élelmiszereket szolgáltatnak. Ezek a testvérgyilkosok, ezek a hazaárulók; ezek méltók a nemzet átkára s boszújára! Törvényeinknek szolgáltatunk igazságot, midőn kimondjuk,hogy azon megyék,melyek az 1790—91-ki 19-dik, úgy az 1825—27-ki 4-dik törvénycikkek el­lenére kivetett adóztatások behajtását gátolják, vagy mint mi, bár nem gátolják, de annak be­hajtásához nem járulnak; — kik elkerülhetetlen házi szükségeik fedezésére, a törvényes kormány utó­lagos jóváhagyása reményében, az 1537-iki 25-ik s az 1715-iki 57-ik törvények érteiben házi pénz­tárt állitnak fel, s annak szükséges forrásait meg­nyitják ; — s végre kik az 1847—48-iki 22-ik törv. czikk rendeletéhez híven a nemzetőrséget nem a nép kárára s terheltetésére, mint a leirat állítja, hanem a nép javára, annak jogai házi védelmére, s személy­ s vagyon bátorságának biztosítására felállítani igye­keznek, csak az emlitett törvények határozott paran­csolatainak hódolnak. Törvényeinknek hódoltunk az által is , hogy miután a cs. k. törvényszék, erkölcsi megbukásánál fogva, az igazságszolgáltatás nagy munkáját köz­­hasznulag nem folytatható, alkotmányos törvényszé­keinket felállítottuk, s hogy a kormányt mellőztük; mert a kormányt jelen alakjában törvényesnek el nem ismerhetjük, de nem is fogjuk azt törvényesnek ismerni s­o­h­a i s inkább házi tűzhelyeinkhez vonu­lunk s Istenben vetett vallásos szent bizalommal be­várjuk az égi gondviselés nagy intézkedéseit, mint­sem a törvénykezést idegen s törvénytelen kezekbe visszaereszszük s törvényeinket törvényhatóságilag a legkisebb részben is sértsük. az 1861-dik évi január 16-dikán Bécsben kelt leirat nyomán keletkezett óvási jegyzőkönyve. A felolvasott parancsolat törvényellenes alakja, méltatlanul fenyegető s mélyen sértő hangja, gyászos komoly szelleme, s vészjóslata szigorúsága, bár a leg­mélyebb elkeseredettséggel érintette a megye tör­vényhatóságát, mindamellett legkevésbbé sem lepte meg , mert oly kormány politikájából jött az, mely midőn szerencse környezi, alkotmányos jogainkat megsemmisíteni törekszik; s midőn balsors fenyegeti, ígérve biztat, az alkotmány foszlányaival kisért, s ha ez nem elég, — mert elég nem lehet! — semmisítés­sel fenyeget. E szellemben szól az említett leirat; s mert így szól, s mert nem bir a törvényesség kellékeivel : a megyei törvényhatóság a leiratot tudomásul veszi, s ünnepélyes óvásképen, jegyzőkönyvében fejezi ki ki­­vánatait, jogos s törvényes követeléseit, s azon nagy csapás emlékezetét, mely a nemzetet 1849-től fogva a mai napig szakadatlanul üldözte s immár majdnem kétségbe ejtette. 1848-ik év elején súlyos, nehéz borudat szállt Bécs fölé; s mert a viszonyok úgy követelték : a ma­gyar nemzet mindeddig háttérbe szorított jogos, tör­vényes, s a „pragmatica sanc­tio“ kétoldalú kötéseibe legkevésbbé sem ütköző kivánatai, az or­szággyűlésen teljesittettek s törvényekké váltak. Ámde alig hogy ezen népboldogitó törvényeink szentesittettek,csakhamar felszitatott ellenünk a pol­gári háború irtózatos lángja. Testvér testvérét, apa gyermekét gyilkolá! — vér, pusztulás áradt min­denütt, s a nemzet, mely megtámadott életét védve, az ármány kihivó hatalma ellen harcztérre lépni kény­­szerittetett , pártütőnek kiáltatott, s végre idegen fegyverek hatalma által legyözetett. S midőn a nemzet mindenkitől elhagyatva,fegy­vertelenné tétetett, mi történt vele s a legirtózato­sabb binárba vezetett szerencsétlen hőseivel? Ezeréves alkotmánya s boldogító és törvényei megsemmisittettek, házi oltárai feldulattak, leghűbb s legjelesebb fiai részint kivégeztettek, majd rémes külföldi börtönökbe hurczoltattak. Legműveltebb státusférfiai, publicistái, költői, irói s művészei közkatonákká soroztattak, s durva nemtelen altisztek üldözései alá vettettek. Boldog ! ezerszer boldog volt az , kinek a szám­kivetés lassan ölő fájdalma jutott! . . . A szabadság vértanúit titokban megsirattuk s meggyászoltuk ; a rabokat, besorozottakat és számki­vetetteket szántuk, s rájuk mindennap az Isten kö­­nyörületét kértük. Sokat, igen sokat szenvedtünk szerencsétlen édes­testvéreinkért, de végre az idő meghozta a fájdalom enyhületét, s némileg megnyu­godtunk azon gondolatban ,hogy minden nagy küzdelemnek s nagy eszmének megvan­nak a maga áldozatai. Hittük, hogy nemsokára eljövend a k­i­e­n­­gesztelődés napja; hogy a kormány végre be­­látandja a véres események indokait, s atyailag nyujtandja jobbját azon nemzetnek, mely a köny­­nyelmüségig hisz, remél és feled, s melynek m­u­lt­j­a még akkor is hálás elnézést követel, ha tör­­ténetesen valóban téved. Ámde keservesen csalatkoztunk! A nemzet, mely a vértanuk nyugalmával tűrte lánczait, napról napra súlyosabb békéba vezetett; — az ezredéves alkotmánynak hire sem leve; — tör­vénykönyveink elvettettek, vallásaink üldöztettek; biráink nagyrészt idegen tartományokból hozattak; német nyelv uralkodott mindenütt; szóval: a : magyar, honában hontalan leve!... 1

Next