Magyarország, 1861. november (1. évfolyam, 255-279. szám)

1861-11-21 / 271. szám

Ennek mintegy tüzetes megerősítésem­ a„Dzien­­nik Polski“ ugyanazon számában annak londoni le­velezője e hó 11-kérel sok egyéb más külügyi tárgy után — írja: „Soha még a közvélemény Angolhonban, mely nem igen szereti előrelátni azt, a­mit magának nem kíván, nem látta előre oly világosan, se nem beszélte oly hangosan, mint mainap, hogy „háború“ lesz. Ezen világos látásig az angolok csakugyan rögtön jutottak. A változás meggyőződésükben pár nap alatt állott be. Az onnan van, hogy az angolok az európai béke fen­­tarthatását, vagyis inkább annak meghosszabbítá­sát a bécsi kormánynak a magyar nemzettel való kiegyezkedéséről feltételezték. — A mint tehát a császári leirat (nov. 5.) megjelent, mely is Magyar­­országban megszünteti az alkotmányos kormányrend­­szert s annak helyébe a katonai uralmat lépteti, oda lett minden reményük, minden bitök a béke fenállá­­sába. Ehez képest valamennyi fenforgó körülményt most már túlsó oldalról magyarázzák. A hagyomá­nyos állam­politika s a régi békekötések szögletbe dobvák, míg helyüket uj eszmék foglalák el, újszerű számítások és egybevetések. Ennek előtte a drágasá­got, a pénzügyi zavarokat, a pártok meg nem elége­­dését Frankhonban mind megannyi akadályul tekin­­ték a franczia császárra nézve a háborút megindítani; mai nap ellenkezőleg azok okul tekintetnek a háborús politikára nézve. A háború ugyanily dicsőséggel, ha nem is sült kenyérrel tarthatja jól az éhezőket; a há­ború munkát , foglalkozást ad a gyárvárosokban a munkás osztályoknak; ugyanaz lelkesedésbe hozza az elméket, figyelmüket a harcz mezejére irányozza, nem engedi elmélkedésbe bocsátkozni szemközt a ke­­délytelen belállapottal. Végre pedig a határ kiebb ter­jesztése mindenkit kielégít s néma hallgatásra kény­szeríti az elégedetlenséget. Ebbéli állításaim megerősítéséül legyen szabad kivonatilag idéznem egyik czikkét a Saturday Re­­view-nek. „El kell ismernünk — írja a Saturday Review — miszerint a francziák császárja ha ma háborút kez­dene Ausztriával, különösen az angol közvélemény hangulata által támogattatnék. Semmi kétség, hogy ezen háború rendkívül népszerű volna Angliában. Tiz angol közöl kilenczen szivökből óhajtanák, hadd győzzön a franczia, sőt bár előre látnák, miszerint ennek fejében jutalomra tartand igényt a Rajnamel­­léken, s nem Olaszhonban, bizony ezért az angolok közöl senki nem fakadna panaszra. Francziaország alkalmasint előkészíti már második szakítását Ausz­triával s nem is titkolódzik, miszerint szándéka a Rajna balpartját hatalmába keríteni.“ Lapszemle. Az „Ost und West“ a horvát országgyűléshez intézett leiratot tárgyaló czikksorozatának ma meg­jelent IV-dik számában összeállítja Horvátországnak e leirat alapján alakulandó közjoga főbb vonásait. Ez összeállításból kivonjuk a következő részleteket: Horvátország a császári állammal közvetlen reál­unióban áll s kétféle rendezettel bir: tartományi területén alkotmányossal, a határvidéken katonai igg­­absolattal. A törvényhozó hatalom a király, országgyűlés és reichsrath közt oszlik meg: az országgyűlést csak közigazgatási, igazság-, vallás- és oktatás-ügyekben illeti meg a törvényhozás ; pénz-, had- és kereskedel­mi ügyekben az tőle, a reichsrath részére, elvonatik. Az országgyűlés részint hűbéries rendi, részint képviseleti elv szerint alakul (az előbbi szerint t. i. a mennyiben a főnemesség, kath. és orthodox püspök­ség személyes szavazattal birnak, s a bán, mint az ország első bárója, az elnöke). A községek és testüle­tek képviseletét semmi alkotmányos választási törvény sem szabályozza. Az ország igazgatása élén a horvát-szlavón udv. kanczellária áll, bel-, igazság-, vallás- és oktatás­ügyekben. A politikai igazgatást a zágrábi helytartó­tanács vezeti. A törvényhatóságok hatáskörét az udv. kormányszék által a főispánokhoz intézett alkotmány­­talan s részben ad acta tett utasítása szabályozza. A hivatalnoki felelősség elve nincs foganatosítva. A törvénykezés sincs alkotmányosan rendezve. Az oct. 20-dikai okmány helyre nem állította az alkot­mányos megyei törvényszékeket, de meghagyta a cs. k. orsz- és megyei törvényszékeket. Csak a báni tábla állíttatott vissza alkotmányos főtörvényszékül. A leirat szerint Horvátország saját, legfőbb törvényszéket is kap a hétszemélyes táblában. E hatóságok mellett nem alkotmányosakul a pénzügyi hatóságok s az országos számvevő hivatal működnek. „E vázlatból“ — jegyzi meg az „Ost und West“ — „látni, hogy Horvátország közviszonyainak nincs semmi szilárd jogi támaszuk. Magában az országban a leirat által rendelteket ideiglenü­l tekintik s az el­vesztett politikai tér visszafoglalását a legközelebbi országgyűléstől remélik — melynek nemsokára való egybehivatásán azonban erősen kétkednek.“ Horváth Döme beszéde a kecskeméti kegyes rendi Lyceumnak 1861. novemb. 10-én váczi megyés püspök Peitler Antal ur ő méltósága által esz­köz lett ünnepélyes fölszentelése al­kalmával. íme, méltóságos püspök ur! Kész a szentély, melynek alapköve letételére már a múlt évben, ünne­pélyes fölszentelésére ismét közelebb, az alapitó egy­házközség, méltóságodat fiúi, de egyszersmind haza-, fiúi bizodalommal fölkéré ; ime, tisztelt gyülekezet , feltárvák a szentélynek ajtai, hova a lelkiismeretes szülök, élet pályájuk szemfényeit, magzataikat gond­­mentesen, a legnagyobb megnyugvással küldözhetik; hova a gyermekek, mint erkölcsi és szellemi üdvössé­gük egyedüli forrásához, örömteljesen járulhatnak; hol az ifjak, sziveik és lelkeik kiképzése s nemesíté­sére a legbiztosabb tért és oktatást élvezik, s a­hon­nan mint már kész férfiak, tanpályájuk bevégeztével hacsak önmagukon nem múlik — szívben és lélek­ben gondolkozásban és érzelmekben, tapasztalat és ismeretekben gyarapodva, telve önérzettel, telve mun­kaszeretet- és kitartással, a nagy­világba bátran ki­léphetnek. Igenis t. gyülekezet! elismert, s többé vitatás tárgyául nem szolgálható tény, hogy az embert, isten e legfönségesebb s legnemesb teremtményét, az állat­tól egyedül az ész és értelem különbözteti meg; de viszont elismert s elvitázhatlan tény az is, hogy a ter­mészettel belénk plántált ész és értelem, csupán a ne­velés és műveltség által válik áldáshozóvá, s ez azon szinarany, mi nélkül az embert, isten e máskülönben legnemesb és legfönségesebb teremtményét, az okta­lan állattól csak igen kisded tér, igen kis válaszfal különíti el. Egyedül a nevelés és műveltség az, me­lyet az életben semmi kincs, semmi kedvező körül­mény, semmi anyagi vagyon soha ki nem pótolhat,­ egyedül a nevelés és műveltség az, mely az ember­ben, isten e jótékony adományait, a természetes észt és értelmet kellően kifejtvén, ez által, csakis ez által, hasznos tagjává váland az emberiség, a keresztény­ség és a nemzetnek. S a­mely szülő, bárha különben tehetné, gyermekeit a sorsukhoz mért neveltetéstől végtelen vakságában megfosztani hajlandó, az vétke­zik isten, vétkezik önmaga, s vétkezik a társadalom és nemzet ellen. De — s ezt a hírhedt 18. és 19. századnak üd­vös kísérletei eléggé tanúsítják — czélszerű nevelést és kellő műveltséget csak a nyilvános iskoláktól vár­hatni ; a nemzetek és emberiség­ sorsát bölcsen intéző s azoknak anyagi és szellemi hasznán önfeláldozással működő nagy férfiak, csakis a nyilvános iskolákból szoknak kikerülni. S még inkább: egyes nemzedékek, egyes nemzetek kellő kimiveltetését és neveltetését, egészben, csakis a nyilvános iskolák eszközölhetik. Érzé e tétel valóságát,érzé lelke mélyében a hírne­­­ves hős, a hírneves országbíró és szellemdús költő, gróf Koháry István. Mint az alföld ez egyik legjelentéke­nyebb városának akkori földesura, tapasztalván, hogy már a múlt század elején, a lezajlott Rákóczy-forrada­­lom után,e tősgyökeres magyar város folyton szaporodó polgárainak hangya­szorgalmából gazdászat és ipar­ban jelentékenyen emelkedik, de tudván azt is, hogy az anyagi jólét kellő műveltség nélkül nem isten ál­dása, hogy az a zamat, mely az anyagi jólétnek va­lódi értékét, s az az alap, mely józan maradandósá­­got biztosit, — lelke fönségében elhatározd, hogy már kezdetben a nemzet bizalmát elnyert kegyesren­diek vezérlete alatt, e tősgyökeres magyar népesség erkölcsi és szellemi emelésére, azon időben hallatlan áldozatkészséggel, örök időkre szóló tetemes alapit­­ványnyal, hat latin osztályú tanodát állítson. S e nemes lélek törekvését csakhamar siker követvén, 1715-ben a hat osztályú tanoda tettleg megalakult , s a kegyesrendiek házán felül még egy részben látható épületben ünnepélyesen meg­nyílt. — S hozzá járulván, itt a termékeny alföld ke­belében, a megélhetés jutányossága, a polgárság jó­szívűsége és áldozatkészsége : ez intézet teljes vi­rágzásban és emelkedésben, majd másfél századon keresztül, száz és száz szegény sorsu, de magasb ne­velóot óo műveltséget Szomjazó tábor>­o­r­­o­ttl­k, s szám­talan lelkes ifjaknak jelentékeny menhelyévé vált, s annyi évtizeden keresztül a hazának és nemzetnek, s a pártfogoló lelkes közönségnek ez intézet számtalan jeles hazafiakat adott, közöttük Szlemenics Pált, a hírneves jogtanárt és jogtudóst, közöttük Katona Jó­zsefet az ünnepelt költőt, és többeket másokat. E tétel igazságát érző, a minden szép és jóra, min­den nemes és ma­gasztos iránt örökké áldozatkész kebelbéli cath. egyházközség, midőn ez intézett­ek majd másfélszázados virágzását látva, tömérdek költ­séggel, a régi roskadozó épület helyett, a mostani szép helyiségnek felsőbb részét elkészitteté. s 1832- ben a még mindig nagyszámú tanifjuságot ide üinne­­pélyesen átköltözteté. De valamint a közelebb sajnosan lefolyt évtized, e nemzeten és hazán jogtalanul, érzékeny sebeket ejtett , úgy ez egykor szépen virágzó intézet, az osz­trák tanrendszernek csaknem menthetlenü­l, teljes ál­dozatává lön. Az osztrák tanrendszer ugyanis, feltűnő ala­pítványai daczára, ez intézetet négy osztályú al­­tanodája süllyeszté. S hozzá­járulván a túlcsigázott tandíjak kényszerült beszedetése, a méregdrága s örökké változó tankönyvek nehéz megszerezhetése, s azon csü­ggesztő körülmény, hogy a négy alosztály bevégeztével a középsorsú polgár, gyermekét saját erejével vidéken tovább, a legjobb akarat mellett sem iskoláztatható, ily szomorú kilátással, a növendékek száma egyszerre megfogyott, s ez egykor igen népes intézetben, a régi létszám, alig egynegyed részére ol­vadt le. S így következett be, hogy a hazafiui áldozat­­készség újabb valódi példánya nélkül, maholnap gyermekeink magasb nevelés és míveltség nélkül ma­­radandottak — és szülőföldem, az alföld ez egyik leg­jelentékenyebb községe házi ügyviteleinek, a velem egykorú nemzedék kidőltével — legalább kath. rész­ről — miként századokkal ez­előtt, úgy maholnap is­mét kellő helybeli erő hiányában, kétes hitfi idege­nekre kellett volna szorulniok. E jelenségnél, e végtelenül sivár kilátásnál, a pártfogoló kath. egyházközség megdöbbenvén, bárha az absolut kormány által minden fillére kétszeresen igénybe vétetett, lelke mélyében, határtalan ügyszere­tetből elhatározó,­ hogy a kényszerű körülmények kö­zött alászállott intézetet elcsenevészni, apránként el­halni nem engedendő; de minden ereje megfeszítésé­vel azt megifjitja, a gyermekeiknek magasb növelést és műveltséget áhitó szülőknek mielőbb kedvet és mó­dot, s a jóravaló ifjaknak tért és alkalmat adand, s a négyosztálylyá süllyedt intézetből nyolczosztályu fel­­tanodát, alapitand. S a nemes eszme áldáshozó gyümölcsét már két év előtt megismertette. (Vége köv.) TÁRCZA. Törénetirodalm­i visszapillantások. Magyar hölgyek életrajza. Irta Kfilini Nagy Benő és Sárváry Elek. Debreczen 1861. (Vége.) Gróf Bethlen Katalin életrajza a legna­gyobb mértékben hiányos, bár megemlítik, hogy élet­­folyamáról „folytonosan naplót vitt,“ de nem tudják, hogy életleirását, kinyomatta s e munkát nem is haszná­­lák, így Bod Athenására szorítva e szerencsétlen re­gényes és tanulságos életnek legszebb mozzanatai es­nek el, milyen például hosszas küzdelme első férjével, ki mostoha testvére volt s ennek halála után a kor­mánynyal sat. Lónyai Anna. Másodszor Kemény Jánoshoz megy férjhez, ki nem rég szabadult ki a tatár rabság­ból...Erdélyre—mondják szerzők — vészfelhők tornyo­sultak,a fejedelemségért három férfiú Rákóczi, Rhédey* és Barcsay versenyezvén, a sokat szenvedett szegény országot három részre szakították. Kemény, bár egy­előre semleges állást foglalt a verseenyfejedelmek­ között és Erdélyből kivonulva, magyarországi jószá­gán Gerenden, majd Hadadon töltötte a boldog családi élet napjait“ ....­. kell-e Ubb ? Az általa említett három férfi egymással egyszerre soha sem versenyzett s Erdély három részre nem volt szakadva. Sem Ge­­rend (Torda megyében) sem Hadad (Közép-Szolnok) nincsenek Magyarországon s nem,is e helyeken, ha­nem Aranyos-Maróton vonta meg magát Kemény. (Szalárdi 595 1.) Alább is ily alapos dolgokkal ta­lálkozunk. — Egyedül Annának tulajdonítható, hogy Kemény a Barcsai Ákos híveit mind le nem fejeztette. Minő badar beszéd?.. Hogy lett az általok dicsért Kemény egyszerre ily kegyetlenné? Majd arról beszélnek, hogy Leopold erélyesebben lé­pett fel Erdély oltalmára — pedig az ellenkezője igaz. Erzsébet és Mária. Nagy Lajos halála után az egyik jog szer­inti uralkodó Erzsébet volt — úgy írják szerzők: Szép, szép! Hanem leiz ezzel nem forgatják fel a magyar juspublikumot a szerzők, kik e helyett jobban teszik, ha megmondják, ki lánya volt ez az Erzsébet? Az is szép, mit a 141. lapon írnak : „Midőn Erzsébet, hatalmát már erős alapon nyugodni vélte, semminemű veszélytől nem tartva, leányával Tót- és Horvátország látogatására indult. Semmi bajt nem gyanítva, gondtalanul folytatók az utat, midőn Diakovár körül egy sereg fegyeres által vétettek kö­rül.“ Eddigelé azt máskép tudtuk. A királynék a hor­vátországi mozgalmak elintézésére utaztak le Horvát­ország és a tengermellékbe. Erzsébet megöletését a tudvalevő mesés részletekkel adják elő, sőt megtold­va azon körü­lménynyel, hogy maga az anya­királyné választa a halált —­ pedig akkor t. i. 1387. januárban a velenczeiek még nem ostromolták Novigrádot. S­z­é­c­h­y Mária: Nem háborgatom szerzők gusztusát, kik Széchy Máriát mód felett magasztal­ják,nem is akarom ismételni azokat, melyeket a szép­­irodalmi figyelő ezen életrajzra vonatkozólag feljegy­zett ; de azt kérdem szerzőktől : mi az az 1667-diki rendkívüli törvényszéki gyűlés? Honnan tudják, hogy Wesselényi csak neje kérelmére nem tett jelen­tést a czélba vett felkelésről? s hol vannak Széchy Máriában ama kitűnő tulajdonok, melyek miatt „hoz­zá a jelen körülmények közt nem lehetünk méltók ?“ Csak lassan az ilyen nagy szavakkal! Bornemissza Anna Erdély fejedelme va­lami Apafi Mihály korában, kinek történetesen fele­sége volt — legalább szerzők életrajzából ilyesmi tűnik ki. Szerintök Bornemissza Pálnak két leánya volt: Bánffiné és Apafiné. A história még ezeken kí­vül is kettőt említ, Szentpáli Jánosnét (Bethlen János folytatása II. 444) és Kemény Boldizsárnét. 186. lap. Szerzők Rákóczi Ferenczet (I. vagy II. nem tudjuk), Lengyelország elfoglalására küldik, erről nem is tud­tunk semmit. 187­1. Odanyilatkoznak szerzők, hogy „Barcsay Ákos megöletése által magát fejedelemmé tett Kemény Jánost“.......Csakhogy a Barcsai meg­öletése előtt már egy félévvel fejedelem volt Kemény, a mint ezt szerzőknek egy iskolás gyerek is meg tudná mondani. Ezután szerzők áttérnek Apafi megválasz­tására s épen a legérdekesebb, nejére vonatkozó rész­leteket hagyják el, hogy épen akkor feküdt gyer­mekágyban, s mint vitték meg a hírt férjének, hogy fia született sat. Itt megint idézem szerzők szavait: „Apafinak szüksége is volt védangyalra, mert az országos dolgokban járatlan egyszeri­ nen­es, se­­hogysem találta magát helyzetébe és a botor lépések és tettektől a tanácsadókon kivü­l egyedül Anna volt képes megóvni őt. Anna délezeg férfi magasságú, iz­mos termete daczára is karcsú, erőteljes, meglepő te­kintetű, parancsoló, hódolatgerjesztő slergéző nő vala. E külszépségekhez sat.“ Apafi nem volt Erdélynek legjelesebb fejedelme, de ilyen botor sem volt. Ha­­gyán­­ ez szokássá vált némely embernél Apafiról igy beszélni, de mégis furcsa a fejedelemasszo­nyt törté­neti munkában színpadi eszménykép után­ rajzolni, mint a szépség ideálját, midőn egykorúak, különösen Bethlen Miklósból tudjuk, hogy száraz, beteges és so­vány nő volt. E badarságoknak méltó pendentje,hogy a németeket Apafi trónra lépte után „Anna és taná­csosai vették rá, hogy az országból távozzanak. Majd bámulandó tudatlansággal Apafi korát Erdély arany­korának nevezik. Aranykor azon időszak, melyben Erdély szolgaságra jutásának alapja megvettetik ! Azt is tudhatnák szerzők, hogy a szent zsoltárok Resolu­­tiója predikatiókat és nem tudományos értekezéseket tartalmaznak, s hogy Tophens­e munkájából egy betű sem jelent meg a fejedelemné halála után. Sarolta: Azokra nézve, miket szerzők e korán elhalt nőről beszélnek, utaljuk őket Szalai kritikai fejtegetéseire. (Történeteik k. 40 s következő t. jegy­ze.) Egy teljesen kikerekitett életrajz, melyben egyet­len igaz adat van. Pemflinger Katalin: Török Bálintné éle­tére vonatkozó adatok nehánya figyelmet érdemelne, ha az ember tudná honnan vették szerzők azokat. — Ezeknek nászát 1521-re teszik. — De Verancsicsban (Munkai II. 127) világosan olvassuk : „Mert ez időbe­n t. i. 1521 — gyermek tiszttartója és bánja volt Fejérvárnak Thewrek Bálint.“ S Istvánffi is — (bécsi kiadás 57. 1) ehez hasonlót mond. Lorántfi (és nem Lorándfi) Zsuzsán­na vitézi férje I. Rákóczy György alatt (épen olyan em­ber volt!) Erdély ügyeit. E nőnek van legtöbb része a svédekkel kötött szövetségben, a vallásügyi hadjá­ratokban, linczi békében sat. Férje halála után Par­takra megy, s ott Geleivel (s nem Geleji) ■— ki már meg volt halva — Alsteddel (meghalt 1638) Piscator­­ral (elhagyta Erdélyt 1645) társalgóit. Végül a szókötési, nyelv és irálytani hibákból mutatványul közlök néhányat, azon megjegyzéssel, hogy ilyenekkel minden lapon bőségesen találkoz­hatni : 1­26. „Nem csoda tehát, ha a szerencsétlen szerelem, az ifjú szép királyi hölgy kedélyének ko­moly irányt adott, megfosztatva lévén attól, kihez keb­lének egész hevével vonzott,“ t. i. a szerelem volt megfosztatva sat. 1. 27. „Prágában sok ideig virágzott általa épített tanoda pedig,“ a pediget még alább is lehetett volna tenni. 38. 1. „Bebek hol egyik, hol má­sik párthoz szegült“ (igy) 1.121. Miután Lónyai Anna testvéreinek férjhez meneteleit írja le, igy foly­tatja : „A család virágai ily hatalmas férfiakhoz fo­nódván, Anna, szeretett férje hadadi Wesselényi Ist­ván középszolnoki főispánnak 1656-ban történt halá­lával évekig viselte a gyászt, midőn végre ő is meg­cserélte nevét.“ A virágfonásból — Anna özvegysége j következik. 136.1. A főurak egy alkalmat sem mulasz­tanak el arra, hogy a trónt sarkában megingassák. Be­ j következvén Wesselényiné korahalála (igy) e miatt ■ magát mind halálig özvegy és árvának nevezé. 148­1.­­ Az árva-özvegy szokásos czime ez időben az özvegy­­ asszonyoknak. „Ámde a páros élet egének mennye­­­zete alatt, csak rövid ideig szólt a boldogság házi pity­­palatyja.“ E helyet különös szépségéért találtam kiemelendőnek. Ez is szép : Törökné „volt a hittan terjesztésében a hold, férje a nap, stb. A bírálatot az előfizetők aranyos névjegyzéke zárja be. Ez­tán kárpótlás akart lenni azért, hogy ezeknek az irodalomhoz mutatott ragaszkodásuk ez alkalommal oly roszul kamatozott. De elég ennyi. Bírálatom kószábbra nyúlt mint akartam. De szükségesnek tartom ez irodalmi bot­rányról tüzetesebben szólani, megóvandó egyfelől az irodalom becsületét s kimutatni szerzőknek, hogy ez után nem fognak babérokat aratni. Szilágyi Sándor: „Budapesti szemle.“ Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. Ötödik évfolyam. 13-ik kötet, XLI. füzet, 1861. Nyomatik Emichnél. Nagy 8-rét 154 lap. Ára a tiz füzetes fo­lyamnak 10 ft. Félévi 5 füzetre is előfizethetni 6 írttal. Ez újabb füzet az eddigiekhez hasonló alakban s igen becses tartalommal jelent meg. Minden czikke eredeti dolgozat s majd minden czikke jelesebb íróink műve. A czikkek sorát Erdélyi János, leggondosabb íróink egyike nyitja meg, V­e­r­u 1­a­mi Baco gyö­nyörűen irt életrajzával.A mily kellemes,oly tanulságos olvasmány. E mű írása közben szem előtt tartó szer­ző azon nevezetesb munkákat, melyek e tárgyban az angol, franczia és német irodalomban megjelentek, s átolvasta az újabb kritika világánál, a tudományos világban korszakot alkotott író összes műveit. Úgy tudjuk, hogy e nagy­becsű élet- és jellemrajz folyta­tása Bakó munkáinak ismertetését és bírálatát, s egy későbbi czikk Baco hatását — különösen hazánkban is —­ tárgyalandja. Második czikke a „Szendédnek a „M­u­r­a­k­ö­z“ czimű­ történelmi nyomozás, jeles történetbuvárunktól B­o­t­k­a Tivadartól. E czikk egy újabb közjogi kér­désünket nagy tudomán­nyal deríti föl. Kimutatja, hogy Muraköz a „pacta conventák“ alapján Magyar­­ország elvitathatlan kiegészítő része; kimutatja meg­annyi külön fejezet alatt, hogy Magyarországhoz tar­tozott Muraköz törvényhozási, törvénykezési, adózási, földtani tekintetben egyaránt. Az értekezés második része Muraköz birtoklási történetét vázolja, s a har­madik rész az e tárgyban fölmerült ellenvetéseket c­áfolja. Következik egy nagy érdekű czikksorozat első közleménye. E czikksorozatban egyik jeles szaktudó­sunk, ki a politikai és nemzetgazdasági irodalom terén már­is kitünteté magát, Kautz Gyula, kitől a „Szem­le“ már a nemzetgazdasági rendszerek és elméletek történetét közli, most a socialismus és com­­munismus rendszereinek ismertetését indítja meg. Az első közlemény kimutatja, hogy hasonló irá­nyok az emberiség történelmében minden korban mu­tatkoztak, s röviden átfut e szempontból a világtörté­neten; továbbá elősorolja az újabb elméletek keletke­zése indokait, s a következő közleményben részlete­sebben fogja ismertetni és bírálni az újabb elmélete­ket. Mondanunk sem kell, hogy értekező ismeri e tárgy világirodalmát, s azzal rendkívül tartalmas czik­ke az olvasót is megismerteti. Megint egy nevezetes kérdése a kornak, mely iránt a „Budapesti Szemle“ nyújt először irodalmunkban kimerítő tájékozást. E jeles értekezést újra egy magyar történeti mű követi, egy hazai történelmi rajz a XVII. századból. Czime: Egy magyar város a török hódolt­ságban. Ez a magyar város N-K­ő­r­ö­s. E czikk szerzője Szilágyi Sándor, megismertet bennünket e város viszonyaival a törökhez s a megyéhez, mely­nek hatalma a török uralom alatt sem szűnt meg fö­lötte ; megismertet a város beléletével, adózási és bir­tokviszonyaival ; fényt vet az erkölcsi állapotokra is. Mennyire tartalmas czikk, megítélheti az olvasó azon körülményből, hogy több mint félezer okirat felhasz­nálásával készült, a­mely okiratok közül 326 törökből van fordítva. Folytatja a vállalat a magyar tud. akadémia tudományos mozgalmainak történeteit is, onnan kezd­ve, a­hol az előbbi füzetben elmaradt. A szerkesztő maga, Csengery Antal, közel a forráshoz, melyből merülnie kell, a legilletékesb ismertetője e mozgal­maknak. Minél inkább emelkedik az akadémia m­un­­kássága évről évre, annál szükségesebbnek tartjuk e rovatot, mely mintegy dióhéjba szorítva, röviden, s mindenki által érthető előadással közli a magyar tu­dományos vizsgálódások eredményeit. Láthatja ezek­ből folyvást a nemzet, miként kamatozik tőkéje, me­lyet a tudomány oltárára ten le. — S mennyi eszme megy át ez után a tudósok köréből a mivelt közönség közé, a­mi különben az akadémia közlönyeiben, ne­hézkesebb és terjedelmesebb alakban, csak a szak­embereknek lett volna hozzáférhető. S úgy tudjuk, a szemle szerkesztőjének szándéka, folytatni többi tu­dományos intézeteink működésének ismertetését is. Hátra van végre az Irodalmi szemléről szólanunk, melyben koronként annyi érdekes külföldi és hazai mű ismertetését olvastuk. Sok mű­ kivonata úgyszólván fölmentett bennünket valamely külföldi mű­ megvételének terhe alól. Emlékezhetnek olvasóink, hogy e szemlei részben többek közt, egy érdekes ro­vat nyittatott, hazai városaink monographiáinak is­mertetésére. E rovat folytatását hozza a jelen füzet: „Kis-Kun-I­­alas várostörténete Tooth Jánostól,“ mely művet jegyzetekkel Szilágyi Sán­dor adott ki, egy igen érdekes czikk írására adott alkalmat G­y­á­r­fá­s Istvánnak. E néven egy új hazai történetnyomozót léptet föl a szemle, a­ki — mint a szerkesztő mondja — már­is szép tanulmányokat tett a Jász-Kunság történeteinek megírására. Valóban e czikk igazolja a szerkesztő ajánlatát. Tegnapi czikkün­kben tüzetesebben kifejtettük e jeles vállalat fontosságát irodalmunkra nézve ; érin­tők, hogy fenmaradása a magyar tudományosság és értelmiség becsületkérdése. És midőn azt tapasztal­juk, hogy e kitűnő, hogy ez olcsó vállalat az első 3 év alatt csak egy lelkes Agybarát, b. Sina Simon úr ál­dozatkészsége mellett, s a 4-ik évben a szerkesztő anyagi áldozatával tartatott fen, lehetlen el nem pi­rulnunk és lehetlen nem bámulnunk a szerkesztő ki­törését, ambitioját, ki nem csak hogy fentartja e be­csületünkre váró vállalatot, de folytonos kedvvel s a legnagyobb gonddal szerkeszti füzeteit. _ E gondot nem csak a megindulás idejében, nem csak az első években tapasztalhattuk. Minden újabb füzet újabb jele a lelkiismeretes gondnak, az ügysze­­rető igyekezetnek. Csengery az első három éven túl el sem fo­­gadhatá többé a lelkes ügybarát áldozatát, de Csengery maga éveken át nem áldozhat. A közönségtől függ, hogy a külföld majd ne mu­tasson ránk kárörömmel, hogy egyetlen és jeles re­­vüenket megszűnni engedtük. Tudjuk, hogy az idők mostohák, de a hazának több ezer mivelt családja van, mely megerőltetése nél­kül áldozhat évenként 10 frtot egy oly vállalat fen­­tartására, mely a magyar tudományosság méltó kép­viselője. Az előfizetések a „Magyarország“ szerkesztősé­géhez is intézhetők, I

Next