Magyarország, 1862. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1862-05-16 / 114. szám
1862.— II. évfolyam. 113. SZ. Péntek, május IC <?ZERKESZTŐSIGI IRODA T. tUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA: MEGJELEN Uttér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkeszti 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 njkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivéteifí.tTTVATA r Béghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények ! Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. ^ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Róbert és ^ ELŐFIZETÉSI ÁR Urtér 4. az. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. ^ Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft FEST, május 15. KL a 1 földi szemle. A minap említettük volt, hogy Debrauz lovag (ha jól tudjuk, tanácsos a párisi osztrák követségnél), „la situation financiére de l’ Autriche et le plan financier 4e M. de Plener“ czímű röpiratot irt, melyben azt állítja, hogy a birodalom pénzügyi bajait, a magyar kérdés megoldása nélkül nem lehet orvosolni. A Constitutionnel e röpiratot ismertetvén, azt mondja, hogy az csak töredék egy nagyobb iratból, melynek czíme : „solution de la crise hongroise“, mely a nevezett szerzőtől, nem sokára szintén világot fog látni. A töredék-röpirat néhány pontját, helyén látjuk már most felemlíteni, hogy az olvasó némi útbaigazítással bírjon Debrauz lovag nézletkörére és azon észjárásra nézve, mellyel a magyar kérdés megoldása körül tapogatózik. E felemlítésre szerző röpirata annálfogva is tart némi igényt, mivel a Constitutionnel azt állítja, hogy azt nem szabad pusztán egyéni felfogásnak tekintenünk. Ausztria pénzügyi bajainak fő oka — úgymond szerző — a bécsi cabinet utóbbi tizenegy év alatt követett retrográd politikájában rejlik, melynél fogva a legéletbevágóbb gazdászati és politikai érdekeket, a katonai hatalom túlnyomó kifejtésének áldozta fel. E régi baj nehezül Schwarzenberg utódaira. Egy szóval, szerző a jelen financiális zavaráért a holtakat tevén felelősökké, Plener ö excjának feladatán az által könnyít, ha mindjárt nem segít is, hogy ő excja pénzügyi combinátióinak sikerét, a bécsi udvar által követendő egyetemes politikától függeszti fel. Debrauz lovag helyesli a pénzügyminiszter tervét, mely szerinte egészséges és szilárd alapon nyugszik. S ez állítását így véli igazolhatni: Plener úr 1862-ki költségvetése csak (!) 109 millió írt deficitet mutat ki. Ez a lovag ur szerint nyereség ahoz képest, ahogy Ausztria 1859-ben, e fatális évben állt, midőn a deficit 280,624,000 frtra rúgott. A lovag ur feledni látszik, hogy akkor Ausztria nagy háborút viselt, most pedig béke van, csöndes béke. Debrauz urnak azt kell vala bebizonyítania, hogy ha esetleg Ausztria újra nagy háborúba keverednék, a deficit akkor sem menne annyira, mint 1859 ben, s a mi főbb dolog, hogy az igy megszaporodott roppant tartozás terhét viselhetné is. Debrauz lovag ugyan azt állítja, hogy a birodalom népei nincsenek adóval túlterhelve s hogy Ausztriának hat milliárd frank összes adósságából, fejenkint egy-egy emberre 161 frank esik, azaz kevesebb, mint Angolvagy Francziaországban stb. Hanem a lovag urltalában azon hibában sinlik, melyben a bécsi centralisták, kik a februári pátenst az angol magna chartához hasonlítják s hazánkról úgy beszélnek, mint Izlandról, holott országunk területe és politikai súlyánál fogva, igazság szerint, mi a mnánk Nagy-Britannia és Ők Izland. Helyesen mondja a lovag úr, hogy maga a nagy adó még nem teher, ha annak a nemzet gazdagsága, anyagi és szellemi segélyforrásai, valamint politikája is megfelel; de téved, ha az osztrák cultúrát a franczia, vagy plane angol cultúrához, iparát és kereskedelmét—azok termelő ipara és virágzó kereskedéséhez, politikai súlyát azok hatalmához méri. Ott a természet gazdag áldásait, a feltalálás és kereset gazdag forrásai tetézik. Igaza van szerzőnek, ha azt hiszi, hogy a közbizalom helyreálltával, a normális pénzügyi állapot is helyrevergődik, s hogy e bizalmat a kormány,csak összes politikájának iránya által érheti el. Hogy e közbirodalom újra feléledjen, mindenek előtt a belügyi veszélyeket kell elhárítani s ennek első feltétele: a magyar kérdés megoldása. Mily módon óhajtja ezt a lovagot eszközölni, arra majd „solution de la crise hongroise“ iratában felel, melyet adandó alkalommal nem késünk megismertetni, noha e bevezetés után, valami nagyon kedvező elővéleményt arról nem formálhatunk. Az „Opinion Nationale“ marad azon álltása mellett, hogy a washingtoni franczia követ, Mercier úr, dohányozni ment Richmondba. A franczia kormány t. i. egy néhány ezer bál dohányt vásárolt össze Richmond és New-Orleansban s a követ ur azt akarja onnan elszállítani. Ezt a pipafüst-politikát alig tartanánk ismétlésre érdemesnek, ha a nevezett lap hozzá nem tenné, hogy a déli államok, látván azt, hogy Francziaország (Anglia szintúgy) függetlenségüket el nem ismeri, formaliter megtagadták Mercier úrnak a dohány kivitelét. Ha ez igaz, nem is kell mondani, hogy a déliek még azt a rokonszenvet is elvesztik, melyet eddig irántuk a franczia sajtó egy része tanúsított. A porta komoly támadásra készül Montenegró ellen. Ezt régóta halljuk, ma ismét írják Konstantinápolyból, azt tevén hozzá, hogy ez erőszakos lépésről a külföldi hatalmak képviselői sem akarják többé a portát lebeszélni (?). Ez az, amit elhinni nem lehet, legalább Orosz- és Franciaországról nem! E Konstantinápolyi tudósítás ránk nézve csak oly curiosum, mint ama „Abdel Kader et le catholicisme“ czímű röpirat, mely azt állítja, hogy a mohamedanismus a jövő vallása, miután minden többi vallásokat magában egyesít ! A kurhesseni ügy. Pár szóval jónak látjuk vázlatát adni a kurhesseni alkotmánykérdésnek, mely most a figyelmet csaknem egészen magára vonta. A választófejedelem, mint tudjuk, népének — azt 1831-diki alkotmányától megfosztván—1860-ban máj. 30-án új alkotmányt odtrogált, az is tudva van, miszerint a lakosság a kormány túl kegyes gondoskodását megköszönvén, azt nem fogadta el, s az 1831-ki alkotmányhoz tántoríthatlanul ragaszkodik. Miután a hesseni kormánynak nem sikerült az 1863-ki új alkotmányt elismerő országgyűlésre szert tennie, Ausztria és Poroszország f. évi márczius 8-án azon javaslattal léptek fel Frankfurtban, állittassék vissza az 1831-ki alkotmány Hessenben. A fejedelemségi kormány azonban erre azzal felelt, hogy April 26-kán választási rendeletet adott ki, mely szerint: „Ki választói minőségében a rendi képviselők választásában részt venni akar, a képviselők, s illetőleg választó férfiak választása előtt, köteleztetik kinyilatkoztatni , hogy a második kamrába való választást, az 1860. máj. 30-ki választási törvény alapján és értelmében, eszközölni s esetleg elfogadni kész, és pedig minden szabályellenes jogfentartás nélkül, és az említett 1860-ki alkotmányban kijelölt rendi képviseleti hivatást, a választott képviselők részéről kifogástalanul teljesítve kívánja látni.“ Hátrább pedig: „Ki ezen nyilatkozatot teljesíteni vonakodnék, választói jogával nem élhet, s ha a választás közvetlen megkezdéséig azt tenni vonakodnék, a névsorból kitörültetik. Ellenkezőleg cselekvés a választási biztosok és polgármestereknél 30—50 tallérral büntettetik, és ismételt makacskodás esetében, a választást vezető községi hivatalnokok ellen fenyítő eljárás indítandó.“ Erre a fejedelemségi választók tiltakozásokat tettek közzé. Legelőször Kassel lakossága kezdte meg, tiltakozását Hartwig polgármesteren kívül 8- an írták alá. A május 1-én kelt panaszló tiltakozás május 8-án beadatott a szövetséggyűléshez, melyben felemlítik, miként csalatkoztak azon reményükben, hogy az osztrák és porosz kormányok fellépése folytán a 12 évig tartott zavarok megszűnnek, s a kormány engedni fog jogos követeléseiknek, mert: „E helyett a választófejedelmi kormány, f. e. ápril 26-án, a második kamrába történendő választásokat illetőleg, egy rendeletet bocsátott ki, mely nemcsak az említett két nagyhatalom által indítványokkal teljesen ellenkezik, az 1860 -i választási törvényeket nemcsak változatlanul fentartja, hanem a tettleges és semleges választói és választhatói jog gyakorolhatását attól teszi függővé, hogy választó és választott, az 1860-ki alkotmányos törvények jogérvényességét, előlegesen és írásban elismerje. A választási jogok ily megszorítására még a nevezett törvényekben sem lehet alapot találni, s így a nevezett rendelet nem lehet egyébre, mint az ország valódi meggyőződésének elnyomására számítva. „Kassel alólirott polgárai,kik az 1860. törvények értelmében a választásokban részt vettek, s valószínűleg ismét résztvenni fognak — érett megfontolás után kijelenteni kényszerülünk, hogy a nevezett, választófejedelmi rendeletben érintett nyilatkozatot megtenni soha sem fogjuk, és nem mulaszthatjuk el, hogy ezt a magas szövetségi gyűlés előtt tiszteletteljesen bár, de őszintén ki ne jelentsük. „A legközelebbi évek eseményei után bátran feltételezhetjük, hogy sem a fővárosban, sem a vidéken, az ápril 26-ki rendelet befolyása és figyelemben tartása mellett, választások a 2-ik kamrába történni nem fognak. És ha átalában e választófejedelmi rendelet alkalmazása mellett a második kamra mégis létrejöhetne, ez csak kisebbségi választások utján történhetnek meg, melyeket a fentebb érintett rendelet nem zár ugyan ki, de melyek az ország kétségtelen többségének ellenében, az új alkotmánynak elismerést soha sem biztosíthatnak.“ És valóban nem is csalatkozott reményében a kasseli lakosság, mert példáját az egész országban csaknem kivétel nélkül mindenütt követték. Hanau és Karlshafen városok választó közönségén kívül a hersfeldi választók közül 68-an csatlakoztak a tiltakozáshoz, többen a hersfeldiek közül a lipcsei vásár miatt otthon nem lévén, alá nem írhatták, határozottan pedig csak 3 egyén tagadta meg, kiket állásuk a kormánytól függővé tesz. A hersfeldi igen, de a meDgshausen, haddersdorf és stoppeliek szintén nem írták alá. Hattenbach, Kerspershausenben, Homberg kerületben sat. a polgármesterek s a választók vonakodása miatt nem jöhetnek létre a választások, Fulda választói a kasseliekéhez hasonló tiltakozást intéznek a szövetséggyűléshez sat. Szóval az országban általános az ellenállás, s naponkint újabb tudósítások jőnek arról, hogy itt is, ott is megtagadták az illető nyilatkozatot, s vonakodnak választani. A porosz követ ezenben figyelmeztető a szövetséggyűlést, mennyire veszélyes a hesseni alkotmányellenes választási eljárás s az abból folyó izgatottság, és sürgetőségi javaslatot tett a kurhesseni választmány jelentését illetőleg. A többség azonban a javaslatot a reclamationalis bizottmányhoz utasítá, ami annyit tett, mint félretevés. Ekkor Bécs és Berlin közt alkudozások kezdettek, s mint a„Schl. Zig“ írja, Poroszország tudata, hogy a fenyegető politikai következmények elhárítására fellép és maga kezére beavatkozik. Ennek következése az lett, hogy Ausztria és Poroszország egyesültek, beadták f. hó 10-én azon javaslatot, kérje fel a szövetséggyűlés a hesseni kormányt, hogy az ápril 26-iki választási rendeletet függessze fel. Egyszersmind rendkívüli követet küldött Wil 1isentbk személyében a porosz kormány Kasselbe, kit, mint tudjuk, a választófejedelem 12-én nem fogadott el. Az este későn tartott miniszteri tanácskozás határozata a nem engedés volt. Willisen csak azután fogadtatott el. A porosz kormány azonban, hogy küldötte szavainak súlyt kölcsönözzön, 3 ezredet a hesseni határokra rendelt, s két hadtestnek parancsot adott, hogy it készen álljon. A porosz kormány ezen intézkedése, s a szövetséggyűlés 13-iki határozata, mely a porosz-osztrák javaslatoknak javára esett ki, valószínűleg elveszi élét a rómainak párját képező újabb non possumusnak, s a választófejedelem belátja, miszerint az „okosabb enged.“ A fejedelem engedékenysége azonban a helyzeten semmit sem fog változtatni, legalább a „National Zty“ attól tart, hogy az ígéret szép szó sat. A kasseli kormány azt állítja, miszerint nem érti, mit akarnak tulajdonkép az illető javasló hatalmak, midőn kívánják az 1831-iki alkotmány visszaállítását, de ellene mondanak az 1849-iki választási törvény alkalmazásának. Holott pedig a jogfolytonosság biztosítására az 1849-iki választási törvények szerint összehívott kamara szükséges. A „Berliner Börs. Zig“ csakugyan jelenti is már, hogy Poroszország határozott fellépése következtében a hesseni választófejedelem hajlandónak nyilatkozott az engedésre. Mennyiben lesz igaza a „National Ztg“nak midőn attól tart, hogy csak megígérik az ápril 26-ki rendelet felfüggesztését, s a helyzet nem fog változni, s mikép fog az 1849-ki választási törvénykérdés kibonyolódni, azt az események meg fogják mutatni. Belföldi szemle. — Silingyia, tiszta román község Aradban, egészen más határozatot hozott, mint Ottlaka (mit minap közöltünk). Az „Alföldiben olvassuk ugyanis, hogy az ágrisi kerület szolgabirája a községek elöljáróihoz és jegyzőihez következő körlevelet intézett: „Megyei kir. biztos ur ő méltóságának 1862-ik évi márczius 26-án, 405 evn. sz. a. kelt leirata szerint, Arad- és Temesmegyék több románajku községei által posta utján oly értelmű jegyzőkönyvek terjesztettek a nmligu m. k. helytartótanács elé, melyek szerint az 1860-ik évi október 20-án kelt legfelsőbb okirat határozmányainak alapján nemzetiségük és nyelvük érdekében eljárva, mind beligazgatási, mind hatósági érintkezésbeni hivatalos nyelvül csak a saját román nyelvüket nyilvánítják érvényesnek. Miután az említett jegyzőkönyvek tartalmából az tűnik ki, miszerint a mondott községeket ama lépésre főleg az indítá, hogy megyei tisztviselők a néppeli érintkezésben annak anyanyelvét mellőzik, a községi jegyzők pedig a román nyelvet vagy nem értik, vagy hivatalos működéseikben szándékosan nem használják, holott pedig a nép által kívánt nyelvet használni kötelesek. A fent dicsért hivatal értelmében meghagyom a községelöljáróknak, miszerint a községi lakosoknak nyelvükbeli igényeik nem méltánylása miatt felháborodott kedélyei lecsillapítására és megnyugtatására sikeresen hatni igyekezvén, úgy önök, mint községi jegyző urak a lakosság kivonatára a román nyelvet, valamint hivatalos működéseikben, úgy az egyesekkeli érintkezésben elmaradhalanul használják. Melyért a jegyző urakat különösen felelősökké teszem. E végre szükségesnek tartom felhívni a dravezi és silingyiai jegyzőséghez tartozó községi elöljárókat, miszerint a községi képviselőkkel egyetemben (milyenek minden községben vannak), hozzám nyilatkozatot mutassanak be 8 nap alatt arról, ha vajjon kivánják-e illető községeikben behozni a román nyelvet hivatalos nyelvül vagy nem ? Mely jelentés az elöljárók, úgy a képviselők és jegyző által kellőleg aláírva legyen. — Végül pedig valamennyi jegyző urakat felhívom, miként 8 nap alatt külön nyilatkozatot adjanak ide be arról, hogy vajjon képesek-e román nyelven végezni hivatalos teendőiket vagy nem? Ápris 1862. ápril 18-kán. Nikola, m. p. szolgabiró.“ E rendelet következtében Silingyia községe a magyar nyelv használata mellett nyilatkozott. Az illető jegyzőkönyv, az „Alföld“ közleménye szerint, igy szól: Felvétetett megyei királyi biztos ö méltóságának f. 1862. évi márczius 26-án, 405. evn. sz. a. kelt leírása folytán k. szolgabiró urnák f. hó 18-án, 18. evn. sz. a kiadott rendelete következtében, ápril 27-kén 1862. Tárgy: A községi hivatalokban használandó hivatalos nyelv megállapítása. Jelenlévők: Silingyiai jegyzői álláshoz tartozó községek alulirott lakosai. Kerületi szolgabiró urnák a községi ügyek kezelése tárgyában használandó nyelv megállapítása iránti rendelete alól írott lakosok előtt anyanyelvűkre fordítva felolvastatván és megmagyaráztatván, egyhangúlag határoztatott. Hogy mi addig, mig az egész országban, hol bár különbféle nemzetek laknak az 1860. évi október 20-ki legfelsőbb kegyelmes leirat által a községekben engedélyezett közügyekbeni kezelési nyelvre nézve tökéletes országos megállapodás nem történik, a most divatozó hazai magyar nyelv használatát továbbra is fentartjuk. Hogy ezen határozat szilárd akaratunk szüleménye, szokott községi pecséteink és neveink elébe tett saját keresztvonásainkkal hitelesítjük, és a jegyzőkönyvet befejezettnek nyilvánítjuk. Kelt mint fentebb. Jegyzette: Andrássy János, jegyző. Aláírva a községek bírái, esküdtjei és képviselői által, számszerűt 61-en.) — Zágrábi levelezőnk azon kellemetlen benyomásról értesít, melyet a horvát-szlavón udv. kanczellária okozott az által, hogy a rendelkezés alatti Paymann urat ideiglen a báni tábla ülnökévé nevezte ki. Fokozta azon benyomást az, hogy a német rendszer több hivatalnoka, németek, a jövő alkalmazás reményében, részint már az országba érkeztek, részint készülnek. A legfelső törvényszékhez nagy kíváncsisággal várják a kinevezéseket, amelyek e hó 12-kéig még nem érkeztek le. Az alsóbb törvénykezési szervezet ott áll, ahol három hónappal ezelőtt. Mielőtt a szervezés megtörténnék, még báni tanácskozmány fog tartatni, mely a főispánokból s két három felsőbb bírósági hivatalnokból fog állam; feladata lesz , mint hírlik , a bírósági kerületek kihasitása s ennek folytán a közigazgatási kerületek nagyobbitása iránt javaslatot készíteni. Jankovich Gyula gr., Pozsegamegye volt főispánja, e napokban Bécsbe utazott. A horvát udv. kanczellária hivatta föl. — A szász nemzeti egyetem f. hó 9-én tartott ülésében Balomiri újabban hosszú tiltakozást olvasott fel román nyelven a szebenszéki követek törvénytelen választása ellen, a miért a „H. Ztg“-tól ki is kap. — A községek rendezéséről szóló javaslat kiküldetik véleményezés végett a székekhez, amelyek junius 30-káig utasitni fogják követeiket ez ügyre nézve. — Ez ülés nevezetességei közé tartozott még, hogy Nagy Ignácz szász városszéki követ magyarul vett részt a tárgyalásban, ami a „H. Zig“-ot e felkiáltásra ösztönzi: „Kérjük, mutasson nekünk valaki még egy gyűlést égés Ausztriában, ahol a nemzeti egyenjogúság elve gyakorlatibb módon lenne keresztülvive, mint a szász nemzeti egyetemben.“ (Korunk.) — Győrmegyébe másod alispánul Streibig Károly, rendelk. sz.biró neveztetett ki. — Kecskemét és Nagy-Körös telekkönyvi ügyeinek intézésével jan. 1-jétől kezdve, a kecskeméti megyei törvényszék bízatott meg. — Pest városa tanácsa városi lovas-kaszárnyát szándékszik építtetni a szegények háza mellett, mert azon üllői úti háztulajdonosa, melyet a város több év óta bérel az itt állomásozó lovas katonasági őrség számára, a szállást fölmondta. (Fk.) Midőn Rechberg gróftól körülbelül egy hét előtt a hesseni ügyre nézve nyilatkozatot kívántak a bécsi birodalmi tanács alsóházában, ő excra azon sovány válaszra szorítkozott, miszerint Ausztria e tekintetben „karöltve“ jár Poroszországgal. Ámbár senkinek sem szabad arról kételkedni, hogy a nemes gróf az igazat mondta, mégis sokan vannak, akik azt hiszik, miszerint az osztrák külügyminiszter válasza az akkori helyzetnek tökéletesen megfelelt,de már nem illik egészen az ügy legújabb stádiumához vagy — kereken kimondva — meghiszik ugyan, hogy Ausztria karöltve járt idáig Poroszországgal, hanem azt is hiszik, hogy Poroszország az utolsó napokban különvált Ausztriától és hogy azon legújabb erélyes lépésekről, miket a berlini kabinet tett és még tenni készül, Ausztriának nem volt tudomása. A bécsi sajtó egy része — akár tudatos, akár önkénytelen tévedés nyomán — úgy állítja ugyan elő a dolgot, mintha mind a két „német“ nagyhatalom nevében történnék az, ami most történik és hogy „Willisen tábornok mind a kettőnek bizományosa.“ Hanem két fontos ok látszik ezen állítás alapossága ellen szólni. Először tökéletesen hihetetlen az, hogy Ausztria ez esetben Poroszország háta mögé rejtőznék , mégpedig akként, hogy senki észre se veszi, miszerint Poroszország mögött még valaki áll. Ezt talán Reisz-Schleitz-Greitz Lobenstein tehetné, kitől senki sem fogná rész néven venni, ha ő Poroszország uszályába kapaszkodik, de Ausztriától ilyesmi nem várható és biztosak lehetnénk arról, hogy ha