Magyarország, 1862. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1862-05-16 / 114. szám

1862.— II. évfolyam. 113. SZ. Péntek, május IC <?ZERKESZTŐSIGI IRODA T. t­UNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA: MEG­JELEN Uttér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkeszti­ 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 njkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­teifí.tTTVATA r Béghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények ! Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap. ^ a kiadó-hivatalh­oz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Róbert és ^ ELŐFIZETÉSI ÁR­ Urtér 4. az. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. ^ Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft FEST, május 15. KL a 1 földi szemle. A minap említettük volt, hogy Debrauz lovag (ha jól tudjuk, tanácsos a párisi osztrák követségnél), „la situation financiére de l’ Autriche et le plan fi­nancier 4e M. de Plener“ czímű­ röpiratot irt, melyben azt állítja, hogy a birodalom pénzügyi bajait, a ma­gyar kérdés megoldása nélkül nem lehet orvosolni. A Constitutionnel e röpiratot ismertetvén, azt mondja, hogy az csak töredék egy nagyobb iratból, melynek czíme : „solution de la crise hongroise“, mely a neve­zett szerzőtől, nem sokára szintén világot fog látni. A töredék-röpirat néhány pontját, helyén lát­juk már most felemlíteni, hogy az olvasó némi útba­igazítással bírjon Debrauz lovag nézletkörére és azon észjárásra nézve, m­el­lyel a magyar kérdés megoldása körül tapogatózik. E felemlítésre szerző röpirata annálfogva is tart némi igényt, mivel a Constitutionnel azt állítja, hogy azt nem szabad pusz­tán egyéni felfogásnak tekintenünk. Ausztria pénzügyi bajainak fő oka — úgymond szerző — a bécsi cabinet utóbbi tizenegy év alatt kö­vetett retrográd politikájában rejlik, melynél fogva a legéletbevágóbb gazdászati és politikai érdekeket, a katonai hatalom túlnyomó kifejtésének áldozta fel. E régi baj nehezül Schwarzenberg utódaira. Egy szóval, szerző a jelen financiális zavaráért a holtakat tevén felelősökké, Plener ö excjának feladatán az által könnyít, ha mindjárt nem segít is, hogy ő excja pénzügyi combinátióinak sikerét, a bécsi udvar által követendő egyetemes politikától függeszti fel. Debrauz lovag helyesli a pénzügyminiszter ter­vét, mely szerinte egészséges és szilárd alapon nyug­szik. S ez állítását így véli igazolhatni: Plener úr 1862-ki költségvetése csak (!) 109 millió írt defici­tet mutat ki. Ez a lovag ur szerint nyereség ahoz ké­pest, a­hogy Ausztria 1859-ben, e fatális évben állt, midőn a deficit 280,624,000 frtra rúgott. A lovag ur feledni látszik, hogy akkor Ausztria nagy háborút viselt, most pedig béke van, csöndes béke. Debrauz urnak azt kell vala bebizonyítania, hogy ha esetleg Ausztria újra nagy háborúba keverednék, a deficit akkor sem menne annyira, mint 1859 ben, s a mi főbb dolog, hogy az igy megszaporodott roppant tar­tozás terhét viselhetné is. Debrauz lovag ugyan azt állítja, hogy a birodalom népei nin­csenek adóval túlterhelve s hogy Ausztriának hat milliárd frank összes adósságából, fejenkint egy-egy emberre 161 frank esik, azaz kevesebb, mint Angol­vagy Francziaországban stb. Hanem a lovag ur­lta­­lában azon hibában sinlik, melyben a bécsi centra­listák, kik a februári pátenst az angol magna char­tához hasonlítják s hazánkról úgy beszélnek, mint Izlandról, holott országunk területe és politikai súlyánál fogva, igazság szerint, mi a mnánk Nagy-Bri­­tannia és Ők Izland. Helyesen mondja a lovag úr, hogy maga a nagy adó még nem teher, ha annak a nemzet gazdagsága, anyagi és szellemi segélyforrásai, valamint politikája is megfelel; de téved, ha az osztrák cultúrát a franczia, vagy plane angol cultú­­rához, iparát és kereskedelmét—azok termelő ipara és virágzó kereskedéséhez, politikai súlyát azok hatal­mához méri. Ott a természet gazdag áldásait, a feltalá­lás és kereset gazdag forrásai tetézik. Igaza van szer­zőnek, ha azt hiszi, hogy a közbizalom helyreálltával, a normális pénzügyi állapot is helyrevergődik, s hogy e bizalmat a kormány,csak összes politikájának iránya által érheti el. Hogy e közbirodalom újra feléledjen, mindenek előtt a belügyi veszélyeket kell elhárítani s ennek első feltétele: a magyar kérdés megoldása. Mily módon óhajtja ezt a lovag­ot eszközölni, arra majd „solution de la crise hongroise“ iratában felel, melyet adandó alkalommal nem késünk megismer­tetni, noha e bevezetés után, valami nagyon kedvező elővéleményt arról nem formálhatunk. Az „Opinion Nationale“ marad azon álltása mellett, hogy a washingtoni franczia követ, Mercier úr, dohányozni ment Richmondba. A franczia kormány t. i. egy néhány ezer bál dohányt vásárolt össze Rich­mond­ és New-Orleansban s a követ ur azt akarja on­nan elszállítani. Ezt a pipafüst-politikát alig tartanánk ismétlésre érdemesnek, ha a nevezett lap hozzá nem tenné, hogy a déli államok, látván azt, hogy Fran­­cziaország (Anglia szintúgy) függetlenségüket el nem ismeri, formaliter megtagadták Mercier úrnak a do­­hány kivitelét. Ha ez igaz, nem is kell mondani, hogy a déliek még azt a rokonszenvet is elvesztik, melyet eddig irántuk a franczia sajtó egy része tanúsított. A porta komoly támadásra készül Montenegró ellen. Ezt régóta halljuk, ma ismét írják Konstan­tinápolyból, azt tevén hozzá, hogy ez erőszakos lé­pésről a külföldi hatalmak képviselői sem akarják többé a portát lebeszélni (?). Ez az, a­mit elhinni nem lehet, legalább Orosz- és Franciaországról nem! E Konstantinápolyi tudósítás ránk nézve csak oly curio­sum, mint ama „Abd­el Kader et le catholicisme“ czímű­ röpirat, mely azt állítja, hogy a mohamedanis­­mus a jövő vallása, miután minden többi vallásokat magában egyesít ! A kurhesseni ügy. Pár szóval jónak látjuk vázlatát adni a kurhes­­seni alkotmánykérdésnek, mely most a figyelmet csaknem egészen magára vonta. A választófejedelem, mint tudjuk, népének — azt 1831-diki alkotmányától megfosztván—1860-ban máj. 30-án új alkotmányt odtrogált, az is tudva van, mi­szerint a lakosság a kormány túl kegyes gondoskodá­sát megköszönvén, azt nem fogadta el, s az 1831-ki alkotmányhoz tántoríthatlanul ragaszkodik. Miután a hesseni kormánynak nem sikerült az 1863-ki új alkotmányt elismerő országgyűlésre szert tennie, Ausztria és Poroszország f. évi márczius 8-án azon javaslattal léptek fel Frankfurtban, állittassék vis­­­sza az 1831-ki alkotmány Hessenben. A fejedelemségi kormány azonban erre azzal felelt, hogy April 26-kán választási rendeletet adott ki, mely szerint: „Ki választói minőségében a rendi képviselők választásában részt venni akar, a képviselők, s illető­leg választó férfiak választása előtt, köteleztetik ki­nyilatkoztatni , hogy a második kamrába való vá­lasztást, az 1860. máj. 30-ki választási törvény alap­ján és értelmében, eszközölni s esetleg elfogadni kész, és pedig minden szabályellenes jogfentartás nélkül, és az említett 1860-ki alkotmányban kijelölt rendi képviseleti hivatást, a választott képviselők ré­széről kifogástalanul teljesítve kívánja látni.“ Hátrább pedig: „Ki ezen nyilatkozatot teljesíteni vonakodnék, választói jogával nem élhet, s ha a választás közvet­len megkezdéséig azt tenni vonakodnék, a névsorból kitörültetik. Ellenkezőleg cselekvés a választási biz­tosok és polgármestereknél 30—50 tallérral büntette­­tik, és ismételt makacskodás esetében, a választást vezető községi hivatalnokok ellen fenyítő eljárás in­dítandó.“ Erre a fejedelemségi választók tiltakozá­sokat tettek közzé. Legelőször Kassel lakossága kezdte meg, tiltakozását Hartwig polgármesteren kívü­l 8- an írták alá. A május 1-én kelt panaszló til­takozás május 8-án beadatott a szövetséggyű­léshez, melyben felemlítik, miként csalatkoztak azon remé­nyükben, hogy az osztrák és porosz kormányok fel­lépése folytán a 12 évig tartott zavarok megszűnnek, s a kormány engedni fog jogos követeléseiknek, mert: „E helyett a választófejedelmi kormány, f. e. ápril 26-án, a második kamrába történendő válasz­tásokat illetőleg, egy rendeletet bocsátott ki, mely nemcsak az említett két nagyhatalom által indítvá­nyokkal teljesen ellenkezik, az 1860 -i választási törvényeket nemcsak változatlanul fentartja, hanem a tettleges és semleges választói és választhatói jog gyakorolhatását attól teszi függővé, hogy választó és választott, az 1860-ki alkotmányos törvények jogér­vényességét, előlegesen és írásban elismerje. A vá­lasztási jogok ily megszorítására még a nevezett tör­vényekben sem lehet alapot találni, s így a nevezett rendelet nem lehet egyébre, mint az ország valódi meggyőződésének elnyomására számítva. „Kassel alólirott polgárai,kik az 1860. törvények értelmében a választásokban részt vettek, s valószí­nűleg ismét résztvenni fognak — érett megfontolás után kijelenteni kényszerülünk, hogy a nevezett, vá­lasztófejedelmi rendeletben érintett nyilatkozatot megtenni soha sem fogjuk, és nem mulaszthatjuk el, hogy ezt a magas szövetségi gyűlés előtt tiszte­letteljesen bár, de őszintén ki ne jelentsük. „A legközelebbi évek eseményei után bátran fel­tételezhetjük, hogy sem a fővárosban, sem a vidéken, az ápril 26-ki rendelet befolyása és figyelemben tar­tása mellett, választások a 2-ik kamrába történni nem fognak. És ha átalában e választófejedelmi ren­delet alkalmazása mellett a második kamra mégis létrejöhetne, ez csak kisebbségi választások utján történhetnek meg, melyeket a fentebb érintett ren­delet nem zár ugyan ki, de melyek az ország kétség­telen többségének ellenében, az új alkotmánynak elismerést soha sem biztosíthatnak.“ És valóban nem is csalatkozott reményében a kasseli lakosság, mert példáját az egész országban csaknem kivétel nélkül mindenütt követték. Hanau és Karlshafen városok választó közönségén kívül a hersfeldi választók közül 68-an csatlakoztak a tilta­kozáshoz, többen a hersfeldiek közül a lipcsei vásár miatt otthon nem lévén, alá nem írhatták, határozot­tan pedig csak 3 egyén tagadta meg, kiket állásuk a kormánytól függővé tesz. A hersfeldi igen, de a meDgshausen, haddersdorf és stoppeliek szintén nem írták alá. Hattenbach, Kerspershausenben, Homberg kerületben sat. a polgármesterek s a választók vona­kodása miatt nem jöhetnek létre a választások, Fulda választói a kasseliekéhez hasonló tiltakozást intéz­nek a szövetséggyűléshez sat. Szóval az országban általános az ellenállás, s naponkint újabb tudósítá­sok jőnek arról, hogy itt is, ott is megtagadták az il­lető nyilatkozatot, s vonakodnak választani. A porosz követ ezenben figyelmeztető a szövet­­séggyű­lést, mennyire veszélyes a hesseni alkotmány­ellenes választási eljárás s az abból folyó izgatottság, és sürgetőségi javaslatot tett a kurhesseni választ­mány jelentését illetőleg. A többség azonban a javas­latot a reclamationalis bizottmányhoz utasítá, a­mi annyit tett, mint félretevés. Ekkor Bécs és Berlin közt alkudozások kezdettek, s mint a„Schl. Zig“ írja, Poroszország tudata, hogy a fenyegető politikai kö­vetkezmények elhárítására fellép és maga kezére beavatkozik. Ennek következése az lett, hogy Ausztria és Poroszország egyesültek, beadták f. hó 10-én azon javaslatot, kérje fel a szövetséggyűlés a hesseni kormányt, hogy az ápril 26-iki választási rendeletet függessze fel. Egyszersmind rendkívüli követet küldött W­i­l­ 1­i­s­e­n­tbk személyében a porosz kormány Kasselbe, kit, mint tudjuk, a választófejedelem 12-én nem foga­dott el. Az este későn tartott miniszteri tanácskozás határozata a nem engedés volt. Willisen csak azután fogadtatott el. A porosz kormány azonban, hogy küldötte szavainak súlyt kölcsönözzön, 3 ezredet a hesseni határokra rendelt, s két hadtestnek paran­csot adott, hogy it készen álljon. A porosz kormány ezen intézkedése, s a szö­­vetséggyűlés 13-iki határozata, mely a porosz-osztrák javaslatoknak javára esett ki, valószínűleg elveszi élét a rómainak párját képező újabb non possu­­musnak, s a választófejedelem belátja, miszerint az „okosabb enged.“ A fejedelem engedékenysége azonban a helyzeten semmit sem fog változtatni, leg­alább a „National Zty“ attól tart, hogy az ígéret szép szó sat. A kasseli kormány azt állítja, miszerint nem érti, mit akarnak tulajdonkép az illető javasló hatal­mak, midőn kívánják az 1831-iki alkotmány vissza­állítását, de ellene mondanak az 1849-iki választási törvény alkalmazásának. Holott pedig a jogfolyto­nosság biztosítására az 1849-iki választási törvények szerint összehívott kamara szükséges. A „Berliner Börs. Zig“ csakugyan jelenti is már, hogy Poroszország határozott fellépése követ­keztében a hesseni választófejedelem hajlandónak nyilatkozott az engedésre. Mennyiben lesz igaza a „National Ztg“nak midőn attól tart, hogy csak meg­ígérik az ápril 26-ki rendelet felfüggesztését, s a helyzet nem fog változni, s mikép fog az 1849-ki vá­lasztási törvénykérdés kibonyolódni, azt az esemé­nyek meg fogják mutatni. Belföldi szemle. — Silingyia, tiszta román község Aradban, egészen más határozatot hozott, mint Ottlaka (mit minap közöltünk). Az „Alföldiben olvassuk ugyanis, hogy az ágrisi kerület szolgabirája a községek elöl­járóihoz és jegyzőihez következő körlevelet intézett: „Megyei kir. biztos ur ő méltóságának 1862-ik évi márczius 26-án, 405 evn. sz. a. kelt leirata szerint, Arad- és Temesmegyék több románajku községei által posta utján oly értelmű jegyzőkönyvek terjesz­tettek a nmligu m. k. helytartótanács elé, melyek szerint az 1860-ik évi október 20-án kelt legfelsőbb okirat határozmányainak alapján nemzetiségük és nyelvük érdekében eljárva, mind beligazgatási, mind hatósági érintkezésbeni hivatalos nyelvül csak a sa­ját román nyelvüket nyilvánítják érvényesnek. Miután az említett jegyzőkönyvek tartalmából az tűnik ki, miszerint a mondott községeket ama lé­pésre főleg az indítá, hogy megyei tisztviselők a nép­­peli érintkezésben annak anyanyelvét mellőzik, a községi jegyzők pedig a román nyelvet vagy nem ér­tik, vagy hivatalos működéseikben szándékosan nem használják, holott pedig a nép által kívánt nyelvet használni kötelesek. A fent dicsért hivatal értel­mében meghagyom a községelöljáróknak, miszerint a községi lakosoknak nyelvükbeli igényeik nem mél­tánylása miatt felháborodott kedélyei lecsillapítására és megnyugtatására sikeresen hatni igyekezvén, úgy önök, mint községi jegyző urak a lakosság kivona­­tára a román nyelvet, valamint hivatalos működése­ikben, úgy az egyesekkeli érintkezésben elmaradha­­lanul használják. Melyért a jegyző urakat különösen felelősökké teszem. E végre szükségesnek tartom felhívni a dravezi és silingyiai jegyzőséghez tartozó községi elöljárókat, miszerint a községi képviselők­kel egyetemben (milyenek minden községben van­nak), hozzám nyilatkozatot mutassanak be 8 nap alatt arról, ha vajjon kivánják-e illető községeikben behozni a román nyelvet hivatalos nyelvül vagy nem ? Mely jelentés az elöljárók, úgy a képviselők és jegyző által kellőleg aláírva legyen. — Végül pedig vala­mennyi jegyző urakat felhívom, miként 8 nap alatt külön nyilatkozatot adjanak ide be arról, hogy vaj­jon képesek-e román nyelven végezni hivatalos teen­dőiket vagy nem? Ápris 1862. ápril 18-kán. Ni­­kola, m. p. szolgabiró.“ E rendelet következtében Silingyia községe a magyar nyelv használata mellett nyilatkozott. Az il­lető jegyzőkönyv, az „Alföld“ közleménye szerint, igy szól: Felvétetett megyei királyi biztos ö méltóságá­nak f. 1862. évi márczius 26-án, 405. evn. sz. a. kelt leírása folytán k. szolgabiró urnák f. hó 18-án, 18. evn. sz. a kiadott rendelete következtében, ápril 27-kén 1862. Tárgy: A községi hivatalokban használandó hivatalos nyelv megállapítása. Jelenlévők: Si­lingyiai jegyzői álláshoz tartozó községek alulirott lakosai. Kerületi szolgabiró urnák a községi ügyek kezelése tárgyában használandó nyelv megállapítása iránti rendelete alól írott lakosok előtt anyanyelvűkre fordítva felolvastatván és megmagyaráztatván, egy­hangúlag határoztatott. Hogy mi addig, mig az egész országban, hol bár különbféle nemzetek lak­nak az 1860. évi október 20-ki legfelsőbb kegyelmes leirat által a községekben engedélyezett közügyek­beni kezelési nyelvre nézve tökéletes országos meg­állapodás nem történik, a most divatozó h­azai ma­gyar nyelv használatát továbbra is fentartjuk. Hogy ezen határozat szilárd akaratunk szüleménye, szokott községi pecséteink és neveink elébe tett sa­ját keresztvonásainkkal hitelesítjük, és a jegyző­könyvet befejezettnek nyilvánítjuk. Kelt mint fentebb. Jegyzette: Andrássy János, jegyző. Aláírva a községek bírái, esküdtjei és képviselői által, szám­szerűt 61-en.) — Zágrábi levelezőnk azon kellemetlen be­nyomásról értesít, melyet a horvát-szlavón udv. kan­­czellária okozott az által, hogy a rendelkezés alatti Paymann urat ideiglen a báni tábla ülnökévé nevezte ki. Fokozta azon benyomást az, hogy a német rend­szer több hivatalnoka, németek, a jövő alkalmazás reményében, részint már az országba érkeztek, ré­szint készülnek. A legfelső törvényszékhez nagy kíváncsisággal várják a kinevezéseket, a­melyek e hó 12-kéig még nem érkeztek le. Az alsóbb törvénykezési szervezet ott áll, a­hol három hónappal ezelőtt. Mielőtt a szervezés megtör­ténnék, még báni tanácskozmány fog tartatni, mely a főispánokból s két három felsőbb bírósági hivatal­nokból fog állam­; feladata lesz , mint hírlik , a bírósági kerületek kihasitása s ennek folytán a köz­­igazgatási kerületek nagyobbitása iránt javaslatot készíteni. Jankovich Gyula gr., Pozsegamegye volt főis­pánja, e napokban Bécsbe utazott. A horvát udv. kanczellária hivatta föl. — A szász nemzeti egyetem f. hó 9-én tar­tott ülésében Balomiri újabban hosszú tiltakozást ol­vasott fel román nyelven a szebenszéki követek tör­vénytelen választása ellen, a miért a „H. Ztg“-tól ki is kap. — A községek rendezéséről szóló javaslat ki­küldetik véleményezés végett a székekhez, a­melyek junius 30-káig utasitni fogják követeiket ez ügyre nézve. —­ Ez ülés nevezetességei közé tartozott még, hogy Nagy Ignácz szász városszéki követ magya­rul vett részt a tárgyalásban, a­mi a „H. Zig“-ot e felkiáltásra ösztönzi: „Kérjük, mutasson nekünk va­laki még egy gyűlést égés Ausztriában, a­hol a nem­zeti egyenjogúság elve gyakorlatibb módon lenne keresztülvive, mint a szász nemzeti egyetemben.“ (Korunk.) — Győrmegyébe másod alispánul Streibig Károly, rendelk. sz.biró neveztetett ki. — Kecskemét és Nagy-Körös telekkönyvi ügyeinek intézésével jan. 1-jétől kezdve, a kecske­méti megyei törvényszék bízatott meg. — Pest városa tanácsa városi lovas-kaszár­nyát szándékszik építtetni a szegények háza mellett, mert azon üllői­ úti háztulajdonosa, melyet a város több év óta bérel az itt állomásozó lovas katonasági őrség számára, a szállást fölmondta. (Fk.) Midőn Rechberg gróftól körülbelül egy hét előtt a hesseni ügyre nézve nyilatko­zatot kívántak a bécsi birodalmi tanács alsó­házában, ő excra azon sovány válaszra szorít­kozott, miszerint Ausztria e tekintetben „kar­öltve“ jár Poroszországgal. Ámbár senkinek sem szabad arról kétel­kedni, hogy a nemes gróf az igazat mondta, mégis sokan vannak, a­kik azt hiszik, misze­rint az osztrák külügyminiszter válasza az a­k­­kori helyzetnek tökéletesen megfelelt,de már nem illik egészen az ügy legúj­a­bb stádiu­mához vagy — kereken kimondva — meghi­szik ugyan, hogy Ausztria karöltve járt idáig Poroszországgal, hanem azt is hiszik, hogy Poroszország az utolsó napokban különvált Ausztriától és hogy azon legújabb erélyes lépésekről, miket a berlini kabinet tett és még tenni készül, Ausztriának nem volt tudo­mása. A bécsi sajtó egy része — akár tudatos, akár önkénytelen tévedés nyomán — úgy ál­lítja ugyan elő a dolgot, mintha mind a két „német“ nagyhatalom nevében történnék az, a­mi most történik és hogy „Willisen tábornok mind a kettőnek bizományosa.“ Hanem két fontos ok látszik ezen állítás alapossága ellen szólni. Először tökéletesen hihetetlen az, hogy Ausztria ez esetben Poroszország háta mögé rejtőznék , még­pedig akként, hogy senki észre se veszi, miszerint Poroszország mögött még valaki áll. Ezt talán Reisz-Schleitz-Greitz Lobenstein tehetné, kitől senki sem fogná rész néven venni, ha ő Poroszország uszályába kapaszkodik, de Ausztriától ilyesmi nem vár­ható és biztosak lehetnénk arról, hogy ha

Next