Magyarország, 1862. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)
1862-08-08 / 182. szám
1862.— II. évfolyam. 182. SZ. Péntek, augusztus 8. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA : MEGJELEN-----------------Urtér 2. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr, ünnep- és vasárnapot követő napok kivé-KIADÓ-HIVATAL séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr, telével minden nap. Titér 4 S7 földszint a kiadó-hivatalhoz intézendő’k. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Róbert és ELŐFIZETÉSI ÁR J Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el, Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Pest, aug. 1-én. * Mit a P. Lloyd bécsi levelezője és utána a P. Hírnök csak töredékekben ismertetett, — gróf Haller bihari főispán levele ma már egész terjedelmében fekszik előttünk , és pedig azon válasszal együtt, melyet reá a m. k. udvari főkanczellár ur adott. Közöljük mind a kettőt, mint napjaink egyhangú folyamában felmerült érdekesebb eseményt. Érdekesnek tartjuk a bihari főispánét, mert az is egy variatio a jelen programmsaison nagy hangversenyében,érdekesnek a főkanczellárét, mert az országos ügyeink élén álló n. m. grófnak ismét egy nyilatkozatát vesszük benne, mely helyzetünk felismerése és a jövő iránti hozzávetések körül némi tájékozó fonalat szolgáltat. Tartózkodva ezúttal minden észrevételtől, közöljük szóról szóra mind a két levelet a mint következik : Gróf Haller bihar megyei főispán levele a főkanczellárhoz. Nagyméltóságu gróf, főkanczellár ur! Mióta a municipiumok ajtai bezárattak, s a közvélemény óhajtása sem a tanácskozások nyílt vitatásaiban, sem az időszaki sajtó eszmecseréiben nem nyilatkozhatott, méltóságos önmegtagadással, mint politikailag nagykorú nemzethez illik, várakozott a magyar, bízva a fejedelmi szó által adott ígéretben, s remélve, hogy az, mi ideiglenes szükség által parancsoltan átmeneti szabálykép alkalmaztatott, nem fog a nyíltan bevallott alkotmányos elvek s a józanul felfogott birodalmi érdekek ellenére kormányzati tanná szilárdulni. Ezen szinte oly nemes, mint bölcs magatartása nemzetünknek, azt hiszem, elleneit is meggyőzi arról, hogy az oly nép, mely fájdalmaiban ingerelten sem ad rendbontásával okot az erőszak szigorára; mely az Ígéret csábításai s a fenyegetés rettegtetése között ingadozás nélkül megmarad hitében, melynek némasága is oly hangosan követel, mely el nem játssza, el nem adja, sőt még elévülni sem engedi jogait: az oly nép érdemes az alkotmányra, szabadságra. Ezen magatartása a magyar nemzetnek, meggyőződésem szerint, a felséges Fejedelem előtt is beigazolta azt, hogy a jogfolytonosság elvének elismerése s az alkotmányos önkormányzat az egyedüli ut, hol érdek és meggyőződés kibékülve találkozhatnak, s mely egy kiengesztelt nemzet becsületes ragaszkodása — és biztos hatalomhoz vezet. Ha e két vigasztalás nem élne kebleinkben: minden, hazáját és királyát őszintén szerető magyar embernek kétségbe kellene esni a jövő felett, — mely a magyar nemzet veszedelmével menthetlenül a birodalom végromlását eredményezné. E hitet azonban nálam megszilárdító, a kétkedőknél felébresztő nagyméltóságodnak legközelebb Esztergomban tartott beszéde, mely, tekintve a helyet, a hol, — s az egyéneket, a kiknek körében mondatott, messze túlhaladva egy magán ember egyéni meggyőződésének horderejét, mindenki által úgy tekintetett, mint olajágért kiszálló galamb, mely a jogot és törvényt elborító özönvíz után, a bizalom szárazföldét keresi. Én, a ki nagyméltóságodnak hazafiui és alkotmányos érzelmeit ismerni szerencsés valék, nem a nyílt beszédbe szövött elvek által lepettem meg, de örömmel lepett meg az, hogy nagyméltóságod az időt elérkezettnek s az eszmét érettnek tartá arra, miszerint a nemzet alkotmányos jogainak visszaállítását, mint szükséges czélt, nyilván hirdethesse ; mert már most jogosan remélhetem, hogy a hangosan hirdetett meggyőződéstől nem maradhat messze a végrehajtás , s hogy, a mi nélkül becsületes kiegyenlítés, állandó nyugalom s jólét nem képzelhető, nemsokára megnyílnak a megyei s országos tanácskozás termei. Nagyméltóságodra nehéz, de szép szerep vár: kibékíteni a nemzetet királyával, biztosítani a nemzet önállóságát jogaiban és területében; visszaültetni törvényt s szabadságot megillető helyére. Máskor is hintegetett már az elfogult gyűlölet engyenetlenséget a magyar s királya közé ; máskor is állott már nemzetünk az enyészet meredélyén; de a válság óráiban mindig volt Magyarországnak olyan fia, ki viszszaadá a nemzetet magának, királyi bizalmának, s ki tetteivel szaporitá a nemzet dicsőségét. Ha nagyméltóságod Magyarország közjogi kérdését a birodalom és dynastia érdekeivel úgy egyenlítendi ki, hogy a nemzet pirulás nélkül s a fejedelem elégedetten nyújthatják kezüket szövetségre, akkor egy nagy névvel szaporodik a történelem emléke s enév nagyméltóságodé leend. Az állás, melyet nagyméltóságod elfogal, oly magas, hogy annak láttávlatából sokkal tisztább körvonalakban ismerheti fel a birodalom helyzetét és szükségeit, mint azok, kik a legközelebbi tényekkel szembe állva, észre nem vehetik a jövőt, mely azok háta megett s árnyékában képződik; de más részről ezen állás magasságáig csak a szabad szó hangos kiáltása hathat fel, s csak a nyíltan kimondott gondolat lehet a nemzet óhajtásának őszinte és megértett tolmácsa, mig a megtiltott érzelem sóhaja s a némaságra kárhoztatott gondolat félúton kihal s orvosolatlanul marad. Engedje meg nekem nagyméltóságod, hogy oly nyíltan szólok, de polgári s becsületbeli kötelességemnek tartom, hogy midőn a közvélemény nem nyilatkozhatik, egyesek helyzetök kiváltságát felhasználva, annál hangosabban emeljék fel szavukat a nemzet érdekében, s engedje meg nekem nagyméltóságod, hogy az eddig mondottakhoz hasonló nyíltsággal felkérjem, miszerint megragadva az esztergomi beszéd által fölébresztett bizalom kedvező momentumait, mielőtt kihűlne ezen oly könnyen megközelíthető érzelem, a nemzet hitét megszilárdítani s a felséges fejedelmet alkotmányos kormányzatunk életbeléptetésére lelkesíteni méltóztassék. Ne higgje nagyméltóságod, hogy e kérésemmel egyoldalú önzéssel csak a nemzet óhajtását vettem legyen számításba, s kifeledtem volna akár a birodalom összérdekeit, akár a felelősség nagyságát, melyek ezen fejedelmi elhatározást indítványozó államférfiú vállaira nehezednek. Ismerem én az úgynevezett közös birodalmi érdekek megoldásának nehézségét, tudom én azt is, hogy becsületes magyar államférfiú nem biztathatja fejedelmét egy másik bizonytalan kimenetelű országgyűlés megnyitására; de ha meggondolom azt, hogy az alkotmányos kormányzat restitutiojának logikai egymásutánjában különben is első lépés, mely nélkül törvényes , s a közjogi kérdések elintézésére illetékes országgyűlést képzelni sem lehet — a municipiumok jogi hatáskörének visszaállítása; ha meggondolom azt, hogy épen ezen első lépés eredménye, a megyei közgyűlések magatartása adhat egyedül mértéket az összehívandó országgyűlés hangulatáról, akkor habozás nélkül és becsületes őszinteséggel merem a megyei kormányzat visszaállítását indítványozni. De merem ezt tenni még azért is, mert ezen lépés megtételét, az elmondott meggyőző erejű okokon kívül, még a viszonyok természete és az állameszély épen most sürgetőleg parancsolják, a midőn a nemzet érezve az európai szélcsendet, s szemben a jövő bizonytalanságaival, azon kedvező lélektani helyzetben van, melyben a magába szállt higgadt bírálatot és békülési hajlamot sem a remények izgatottsága, sem az elkeseredés konoksága nem akadályozzák. A történelem igazolja azt, hogy a fejedelmek bölcsessége épen abban rejlik, ha a szigorú erő mértékét tapintattal tudják korlátozni, s ha az engedékenységből erényt csinálva, kellő időben s kielégítő mértékben adva, elkésés által nem vonják le annak érdemét, mert a történelem igazolja azt is, hogy a nemzetek úgy, mint egyesek életében vannak elhatározó pillanatok, melyek elszalasztva, talán nem térnek meg soha. Higgje el nagyméltóságod, miszerint a megyék visszaállítása lesz a legerősebb biztosíték arra, hogy egy becsületes, békére hajlandó országgyűlés létesüljön, mert az uralkodó s kormánya részéről tanúsított bizalom és jogtisztelet eltakarja a féltékeny gyanút s visszaköltözteti mindazon szelidebb s nemesebb érzelmeket a nemzet keblébe , melyeket onnan annyi ellenséges s ingerlő okok száműztek. Győzze meg nagyméltóságod a felséges uralkodót és német államférfiak arról, hogy a magyar jellem azon mértékben tud nagylelkű és áldozatkész lenni , ha jogát tisztelve, egy szabad néphez méltó hangok szóknak hozzá, mint a minő szívós és megtörhetlennek tanussá magát, midőn államjogi tétele s legszentebb emlékei, törvényeiben és nyelvében megtámadva valának. Én határozottan meg vagyok győződve, s erről nagyméltóságodat biztosíthatom is, hogy a visszaállított megyék nem ingereltetve az alkotmány-eljátszás és beolvasztás gyűlölt elméletei által fejedelmi ígéretben megnyugtatva, múlt és jövő iránt az ország közjogának törvényei és területébeni elismerése által, mindezek előre bocsátása után maguk a megyék fogják a kiegyenlítés eszméjét s eszközeit kebelükben kiérlelni, úgy hogy az egybehívandó országgyűlés, mint a nemzet óhajtásának képviselője, annyi jóindulatot s készséget viend magával,a menynyit csak a nemzet becsülete megenged. Ily meggyőződésben feljogosítva esztergomi nyilatkozata által, azon egyenes kérdéssel járulok nagyméltóságodhoz : hiszi-e, hogy a felséges uralkodó hajlandó lenne a megyei kormányzatot most már életbe léptetni s minő feltételek alatt óhajtaná ő felsége a megyei tanácstermek ajtait megnyitni. Ha olyanok teljesítéséhez leend kötve a municipiumok élete, melyekben a nemzet az államháztartás elkerülhetlen szükségeit ismerendi fel, s ha az országgyűlés jogainak fentartása mellett ezen követeléseknek ideiglenessége legfelsőbb helyen határozottan kimondatik , akkor, úgy hiszem, az ország egy megyéje sem fog vonakodni attól, hogy bár óvás mellett, mindazokban engedjen, melyeknek átmeneti szükségét beismeri. Ismerve méltóságodnak a haza s törvényei iránt kimutatott tántoríthatlan ragaszkodását s tapasztalva mindenkor személyem iránt tanúsított nagybecsű figyelmét, jogom van reméllem, hogy jelen lépésemet hazám szent ügyében s ily történelmi fontossággal, biró időben sem a minden áron békélő hunyászkodás, sem a szereplési viszketeg emanatipjának nem tartandja, hanem megtalálja az okot saját lelkének nemes gondolataiban, melyek, mint minden becsületes magyarnál, aggódva virrasztanak nemzetünk szenved elései felett. Válaszát, ha a körülmények úgy kívánják, hivatalos usitását nagyméltóságodnak kikérve őszinte hazafiui tisztelettel maradok Mező-Telegden, jul. 14. 1862. Nagyméltóságodnak alázatos szolgája gróf NALLER SÁNDOR, Biharmegye főispánja. A főkanczellár válasza gróf Fraller levelére. Méltóságos gróf főispán ur! Méltóságodnak f. hó 14-dikéről hozzám intézett becses levelét őszinte örömmel olvastam, mert ebből újólag volt alkalmam meggyőződni a felől, hogy méltóságod keblét ugyanazon óhajtások élesztik, melyeket hivatalos állásomban működésem egyedüli vezérfonalául tekintek. Nézetem szerint, mint azt a méltóságod által idézett esztergomi beszédemben is kijelentettem, bármely, hazáját igazán szerető magyarnak nem lehet más törekvése, mint a dynastia s nemzet közötti maradandó kibékülést, vagyis határozottabban szólva, a kölcsönös érdekek kiegyenlítését tehetsége szerint eszközölni. Valamint méltóságod, úgy én is meg vagyok győződve, hogy ennek létesítésére legbiztosabb itt az alkotmányos municipális képviselet visszaállítása. Hogy azonban ez megtörténhessék, szükségkép teljesülve kell lenni mindazon előfeltételeknek, melyek a municipális jogoknak a törvény és nélkülözhetetlen társadalmi rend által kiszabott határok közötti gyakorlását biztosítják.Mert valamint egyrészt az alkotmányos kormánynak sem jogában, sem érdekében nem áll azt kívánnia, hogy a municipális képviselet a kormánynak hízelgő szolgája legyen, úgy másrészt azt sem szabad tűrnie, hogy a municipium forradalmi eszmék képviselőjévé, a kormány elleni rendszeres ellenszegülés gyúpontjává fajuljon. Mily alapon, mi módon, és mikor szerveztessék s lépjen életbe a municipális képviselet ? — ez oly kérdés, mely főleg a jelen korszakban a legkomolyabb s leghiggadtabb megfontolást igényli, s melyben minden elhamarkodás átokként nehezülne következményeiben úgy a nemzetre, mint a kormányra. Azonban bármily számos és tekintélyes hangok emeltettek már eddigelé a municipális életnek, általunk közösen óhajtott mielőbbi visszaállítása mellett, őszintén meg kell vallanom méltóságodnak, hogy épen az általam föntebb érintett előfeltételek hiánya miatt erre a kellő időpontot e pillanatban eljöttnek még nem látom. Egyébiránt én méltóságodnak kijelentem, hogy örvendek e téren minél több felszólalásokkal találkozni, mert ez biztos tanúsága annak, hogy a gondolkodni tudó és akaró magyar ember keblében gyökeret kezd verni azon meggyőződés, hogy a kibékülés utján más sikerrel lesz képes a nemzet előhaladhatni, mint az öngyilkoló daczolás meddő mezején. Legyen szives méltóságod mind maga a kitűzött után működni, mind pedig barátjait ez irányban működtetni; én részemről legkedvesebb kötelességemnek ismerendem a közös czél elérését felséges Urunknak közbenjárásommal előmozditni, — meg lévén győződve, hogy egyesült törekvéseink óhajtott sikerének nem lehet soká kimaradnia. Méltóságodnak Bécsben, 1862. é. julius 19-kén lekötelezettje, gr. FORGÁCH ANTAL, sk. Néhány szó az első magyar gőzhajótársulat érdekében. Midőn 17 év előtt a tengerről hazámba visszatértem, s a hajózást, a kereskedelem e jelentékeny tényezőjét, hazánk szép folyóin a fejlettség nagyon alanti fokán találtam; már akkor azon nehéz feladatot tűztem ki czélomul, hogy pályámon egykor valami jelentékenyt, a közös jólétet előmozdítót teremtsek. Egyetlen pálya sem követel oly sokoldalú tanulmányt, mint a tengerészi; ha valaki a tengeren és a folyókon nem csupán csolnakász, hanem mint állampolgár hazájának üdvös szolgálatokat kíván tenni, és ha szaktudománya mellett a tapasztalatok, találmányok és fölfedezések könyvét egy időre bezárja, ez csak azért történhetik, hogy azt újult erővel ismét fölnyissa. Két év előtt a nyugalom egy ily pillanatában azon határozat érlelődött meg lelkemben, hogy a belfolyókon elhanyagolt közlekedésünk megjobbítását, a hajózás, a hajó- és gépépítészet emelését, és végül a termesztményekben gazdag országtájaknak a tengerrel Fiuménál leendő összeköttetését erőmhöz képest, minden rendelkezésemre álló segédeszközzel előmozdítsam. E végből egy magyar gőzhajótársulat alakítási tervét dolgoztam ki, azt gróf Dessewffy Emil urnak, oly férfiak névsorozatával nyújtva át, kik képesek a programainak sikert és a tervnek életet biztosítani. Az ügy bár lassabban haladt, mint óhajtam, de ezáltal időt nyertem a vállalat iránt létező rokonszenvről minden osztály közt meggyőződni, az ország éjszaki részétől egész Fiuméig. Lelkemben már látom e terv szép sikerének valósulását, midőn néhány hét előtt Pesten egy gyűlés tartatott, melyre engem az elnöklő Lónyai Menyhért úr feledékenységből nem hívott meg, s melynek ennélfogva az a sajnálandó következménye jön, hogy sokan azon gondolatra jöttek, miszerint az ügy kezdeményezői talán két táborra szakadtak. Legalább ezt lehetett következtetni néhány önmagának is ellenmondó hírlapi czikkből. Egy londoni társulat pedig „Az angol dunahajózási és kőszénbánya-társulati“ czímmel — igazgatói közé Lónyai Menyhért, gróf Széchenyi Béla és gróf Waldstein János urakat is fölvette, valamint tervét is közzétevé. E szerint Szerbiában egy kőszénbányát, és két régi franczia-szerb gőzöst vásárlótt meg, ezzel az Alduna és Száva hajózását és a többi magyar folyónak is működési körébe leendő vonását czélozván. E programra nyilvánosságra hozatala , mind azoknak nagy részében, kik a magyar vállalattal rokonszenveznek, azon könnyen megfogható aggodalmat gerjesztő, hogy a mi magyar vállalatunk angol tőkepénzesek javára fog kizsákmányoltathatni. És én ezért szükségesnek látom e tárgyat közelebbről elemezni, a jó ügyet elősegítendő, nehogy az hajótörést szenvedjen, mielőtt biztos kikötőbe ért volna. A magyar vállalat az angollal semmiféle összeköttetésben nincs, s ennek nem is szabad soha oly módon történnie, hogy az a magyar vállalatra hátrányosan hasson. Hadd legyen nyeresége az angol társaságnak a szerb kőszénbánya műveléséből, azonban ez a magyar társulatra nézve csak romlás lenne. Ennek arra van szüksége, hogy kőszénbányai a hajózási vonalak központjára essenek, és hogy a hazai vállalatoknak, úgy mint a pécsi, doroghi és salgótarjáni kőszénbányáknak nyújtson fogyasztási forrást. Egyáltalán nem szabad, hogy egy hajózási vállalat a kőszénbányákat önmaga kezelje, miután saját fogyasztása csekély, eladása pedig igen bizonytalan és nehéz. Az ily vállalatoknak, hogy megerősödhessenek, külön kell állniok. Egy magyar vállalatnak a külföldi tőkepénz soha kárára nem válik, ha annak kezelése s felügyelete magyar kézre bizatik , de ezt ha bárcsak részben is idegen kézre bízni, oly ajánlat, melyre a legnépszerűbb ember sem merne pirulás nélkül vállakozni. Rokonszenvből egy külföldi sem fogja tőkepénzét magyar vállalatba fektetni, hanem azért fekteti, mert itt jelentékenyül nagyobb kamatokat reményi, mint bárhol másutt. E tőkepénzek visszautasítása a mi részünkről ép olyeszélytelen dolog lenne, mintha e hazai vállalat vezetését idegen kezekre bíznók akkor, midőn a szükséges pénz- és technikai erő magában országunkban is készen áll. A honfiaktól sem kíván senki pénzbeli áldozatot, mert a bel- és külföldi tőkék egyenlő kamatot hoznak, hanem annyit a belszülöttektől mégis joggal megvárhatunk, hogy szóval, tollal és közakarattal segítsenek. Az erős akarat mindig megtermi gyümölcseit. Az angolokat csupán azért lehet gyakorlati embereknek nevezni, mivel látszólag kivihetetlen dolgokat is megkísérlenek akkor, midőn kezdetben egyedül akaratukra támaszkodhatnak. Ami a technikai kivitelt illeti, ezért nem kell Angliába mennünk, „mert ezt az országban jobban, gyorsabban és olcsóbban előállíthatjuk. Az iparvállalatokat itthon az országban kell támogatnunk, mint például a vasgyárakat, öntödéket, kőszénbányákat, gyalugyárakat, kötélverést s egyéb kézműi iparágakat , mert ha ez a vállalat kára nélkül megtörténhetik , akkor e pártolás legszentebb kötelességünk, egyedül így lehetvén gazgadok, erősek és önállóak. S ezért aki e vállalatba fekteti tőkepénzét, ne csak azon meggyőződéssel járuljon ahhoz, hogy pénze jól kamatoz , hanem azon határozattal is, hogy azt a haza érdekében kívánja gyümölcsöztetni , s hogy minden más czélra használás ellen szót emel , azon jognál fogva , melyet beadott tőkepénze nyújt. Végül, hogy igy a hazában idegen czélok eszközeivé ne váljunk, hanem idegen eszközöket használhassunk föl saját czélunk elérésére. Holnap délelőtti 10 órakor a Lloyd termében összejövetel és tanácskozmány lesz azok számára, kiket a magyar gőzhajózási vállalat érdekel. Legyen ez összejövetel, a résztvevők számos megjelenése által, a megvitatandó tárgy iránti meleg rokonszenv tanúbizonysága. MEDGYASSZAY ISTVÁN: Garibaldi a válponton. Ama feszültség, mely Olaszország kebelében két párt között keletkezett, elérte tetőpontját. Garibaldi egy részről annyi intés és figyelmeztetés daczára felizgatta a nemzetet, reményt gerjesztett a rómaikban, nyíltan fellépett a kormány ellen. A király viszont a nemzethez ünnepélyes nyilatkozatot intézett. „Olaszok ! — így szól — azon pillanatban, midőn Európa nemzetünk eszélyessége iránt méltánylatát fejezi ki, fájdalommal telik el szivem, látván, hogy tapasztalatlan ifjak megcsalatva, feledve legjobb szövetségeseink iránti hála érzelmét, harczi jelszóvá emelik Róma nevét, mely név vágyaink és törekvéseink közös tárgya. „Az alaptörvényekhez, melyekre megesküvém, hű maradva, emelém magasra Olaszország lobogóját, melyet vér szentesített, s népem vitézsége dicsővé tett. „Az nem követi ezen lobogót, aki megsérti a törvényeket s felzavarja a haza szabadságát és biztosságát, midőn e haza sorsának birájává kiáltja ki magát. „Olaszok! Óvakodjatok e vétkes türelmetlenségtől, eszélytelen izgalomtól. Midőn majd ütni fog a nagy vállalat végrehajtásának órája, majd hallani fogjátok királyotok szavát. Minden fölhívás, mely nem tölejön, lázadásra és polgári háborúra hitel. A törvények szigoráért azért azokra fog sulyosodni a felesség, kik nem fogadják szavamat. Mint a nemzet által kikiáltott király tudom kötelességemet, fen fogom tudni épségben tartani a korona és parlament méltóságát, hogy jogom legyen kérni Európától, tegyen igazságot Olaszországnak.“ E nyilatkozat, mely augusztus 4-én estve kihirdettetett, mint a távirati sürgönyök jelentik: mindenütt mély benyomást okozott. A lakosság kezén egy felirat forog, melyet már ezrek írtak alá, s melyben az aláírók kijelentik, hogy a király által kijelölt úthoz szorosan ragaszkodnak, s ő felsége a nemzet feltétlen támogatására bizton számíthat. Sziczília kormányzója szintén kiáltványt bocsátott közre, melyben a polgárokat a főhatalom ellenére tervezett vállalatban való részvételtől tartózkodásra inti. A hadügyminiszter pedig a hadsereghez intézett napi parancsban figyelmezteti, hogy „szilárdságoktól függ a polgárháború elkerülése , de ha a büntetésre méltó türelmetlenség le nem csillapul,úgy bármily fájdalmasan esik is, kötelességeiteket teljesíteni fogjátok!“ A kormány erélye ez intézkedésekből tisztán kitűnik;