Magyarország, 1862. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)

1862-08-08 / 182. szám

1862.— II. évfolyam. 182. SZ. Péntek, augusztus 8. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA : ME­G­JELE­N-----------------­Urtér 2. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­ 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr, ünnep- és vasárnapot követő napok kivé-KI­ADÓ-HIVATAL séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr, telével minden nap. T­itér 4 S7 földszint a kiadó-hivatalhoz intézendő’k. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Róbert és ELŐFIZETÉSI ÁR­­ J Bérment­etlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el, Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Pest, aug. 1-én. * Mit a P. Lloyd bécsi levelezője és utána a P. Hírnök csak töredékekben ismertetett, — gróf Haller bihari főispán levele ma már egész terjedelmében fekszik előttünk , és pedig azon válasszal együtt, melyet reá a m. k. udvari fő­­kanczellár ur adott. Közöljük mind a kettőt, mint napjaink egyhangú folyamában felmerült érdekesebb eseményt. Érdekesnek tartjuk a bihari főispá­nét, mert az is egy variatio a jelen programmsai­­son nagy hangverseny­ében,érdekesnek a főkan­­czellárét, mert az országos ügyeink élén álló n. m. grófnak ismét egy nyilatkozatát vesszük benne, mely helyzetünk felismerése és a jövő iránti hozzávetések körül némi tájékozó fona­lat szolgáltat. Tartózkodva ezúttal minden észrevételtől, közöljük szóról szóra mind a két levelet a mint következik : Gróf Haller bihar megyei főispán levele a főkanczellárhoz. Nagyméltóságu gróf, főkanczellár ur! Mióta a municipiumok ajtai bezárattak, s a köz­vélemény óhajtása sem a tanácskozások nyílt vitatá­saiban, sem az időszaki sajtó eszmecseréiben nem nyilatkozhatott, méltóságos önmegtagadással, mint politikailag nagykorú nemzethez illik, várakozott a magyar, bízva a fejedelmi szó által adott ígéretben, s remélve, hogy az, mi ideiglenes szükség által pa­rancsoltan átmeneti szabálykép alkalmaztatott, nem fog a nyíltan bevallott alkotmányos elvek s a józanul felfogott birodalmi érdekek ellenére kormányzati tanná szilárdulni. Ezen szinte oly nemes, mint bölcs magatartása nemzetünknek, azt hiszem, elleneit is meggyőzi arról, hogy az oly nép, mely fájdalmaiban ingerelten sem ad rendbontásával okot az erőszak szigorára; mely az Ígéret csábításai s a fenyegetés rettegtetése kö­zött ingadozás nélkül megmarad hitében, melynek némasága is oly hangosan követel, mely el nem ját­ssza, el nem adja, sőt még elévülni sem engedi jogait: az oly nép érdemes az alkotmányra, szabadságra. Ezen magatartása a magyar nemzetnek, meg­győződésem szerint, a felséges Fejedelem előtt is be­igazolta azt, hogy a jogfolytonosság elvének elisme­rése s az alkotmányos önkormányzat az egyedüli ut, hol érdek és meggyőződés kibékülve találkozhat­nak, s mely egy kiengesztelt nemzet becsületes ra­gaszkodása — és biztos hatalomhoz vezet. Ha e két vigasztalás nem élne kebleinkben: minden, hazáját és királyát őszintén szerető magyar embernek kétségbe kellene esni a jövő felett, — mely a magyar nemzet veszedelmével menthetlenül a biro­dalom végromlását eredményezné. E hitet azonban nálam megszilárdító, a kétke­dőknél felébresztő nagyméltóságodnak legközelebb Esztergomban tartott beszéde, mely, tekintve a he­lyet, a hol, — s az egyéneket, a kiknek körében mondatott, messze túlhaladva egy magán ember egyéni meggyőződésének horderejét, mindenki által úgy tekintetett, mint olajágért kiszálló galamb, mely a jogot és törvényt elborító özönvíz után, a bizalom száraz­földét keresi. Én, a ki nagyméltóságodnak hazafiui és alkot­mányos érzelmeit ismerni szerencsés valék, nem a nyílt beszédbe szövött elvek által lepettem meg, de örömmel lepett meg az, hogy nagyméltóságod az időt elérkezettnek s az eszmét érettnek tartá arra, misze­rint a nemzet alkotmányos jogainak visszaállítását, mint szükséges czélt, nyilván hirdethesse ; mert már most jogosan remélhetem, hogy a hangosan hirdetett meggyőződéstől nem maradhat messze a végrehaj­tás , s hogy, a mi nélkül becsületes ki­egyenlítés, állandó nyugalom s jólét nem képzelhető, nemsokára megnyíl­nak a megyei s országos tanácskozás termei. Nagyméltóságodra nehéz, de szép szerep vár: kibékíteni a nemzetet királyával, biztosítani a nem­zet önállóságát jogaiban és területében; visszaültetni törvényt s szabadságot megillető helyére. Máskor is hintegetett már az elfogult gyűlölet engyenetlensé­­get a magyar s királya közé ; máskor is állott már nemzetünk az enyészet meredélyén; de a válság órái­ban mindig volt Magyarországnak olyan fia, ki visz­­szaadá a nemzetet magának, királyi bizalmának, s ki tetteivel szaporitá a nemzet dicsőségét. Ha nagy­méltóságod Magyarország közjogi kérdését a biroda­lom és dynastia érdekeivel úgy egyenlítendi ki, hogy a nemzet pirulás nélkül s a fejedelem elégedetten nyújthatják kezüket szövetségre, akkor egy nagy névvel szaporodik a történelem emléke s enév nagy­méltóságodé leend. Az állás, melyet nagyméltóságod elfogal, oly magas, hogy annak láttávlatából sokkal tisztább kör­vonalakban ismerheti fel a birodalom helyzetét és szükségeit, mint azok, kik a legközelebbi tényekkel szembe állva, észre nem vehetik a jövőt, mely azok háta megett s árnyékában képződik; de más részről ezen állás magasságáig csak a szabad szó hangos kiáltása hathat fel, s csak a nyíltan kimondott gondo­­­lat lehet a nemzet óhajtásának őszinte és megértett tolmácsa, mig a megtiltott érzelem sóhaja s a néma­ságra kárhoztatott gondolat félúton kihal s orvosolat­­lanul marad. Engedje meg nekem nagyméltóságod, hogy oly nyíltan szólok, de polgári s becsületbeli kötelessé­gemnek tartom, hogy midőn a közvélemény nem nyi­­latkozhatik, egyesek helyzetök kiváltságát felhasz­nálva, annál hangosabban emeljék fel szavukat a nemzet érdekében, s engedje meg nekem nagymél­tóságod, hogy az eddig mondottakhoz hasonló nyílt­sággal felkérjem, miszerint megragadva az eszter­gomi beszéd által fölébresztett bizalom kedvező mo­mentumait, mielőtt kihűlne ezen oly könnyen megkö­zelíthető érzelem, a nemzet hitét megszilárdítani s a felséges fejedelmet alkotmányos kormányzatunk élet­­beléptetésére lelkesíteni méltóztassék. Ne higgje nagyméltóságod, hogy e kérésemmel egyoldalú önzéssel csak a nemzet óhajtását vettem legyen számításba, s kifeledtem volna akár a biro­dalom összérdekeit, akár a felelősség nagyságát, me­lyek ezen fejedelmi elhatározást indítványozó állam­­férfiú vállaira nehezednek. Ismerem én az úgyneve­zett közös birodalmi érdekek megoldásának nehézsé­gét, tudom én azt is, hogy becsületes magyar állam­­férfiú nem biztathatja fejedelmét egy másik bizony­talan kimenetelű országgyűlés megnyitására; de ha meggondolom azt, hogy az alkotmányos kormányzat restitutiojának logikai egymásutánjában különben is első lépés, mely nélkül törvényes , s a közjogi kér­dések elintézésére illetékes országgyűlést képzelni sem lehet — a municipiumok jog­­i hatáskörének visszaállítása; ha meggondolom azt, hogy épen ezen első lépés eredménye, a megyei közgyűlések maga­tartása adhat egyedül mértéket az összehívandó or­szággyűlés hangulatáról, akkor habozás nélkül és becsületes őszinteséggel merem a megyei kor­mányzat visszaállítás­át indítványozni. De merem ezt tenni még azért is, mert ezen lépés megtételét, az elmondott meggyőző erejű oko­kon kívül, még a viszonyok természete és az állam­­eszély épen most sürgetőleg parancsolják, a midőn a nemzet érezve az európai szélcsendet, s szemben a jövő bizonytalanságaival, azon kedvező lélektani helyzetben van, melyben a magába szállt higgadt bírálatot és békülési hajlamot sem a remények izga­tottsága, sem az elkeseredés konoksága nem aka­dályozzák. A történelem igazolja azt, hogy a fejedelmek böl­csessége épen abban rejlik, ha a szigor­ú erő mértékét tapintattal tudják korlátozni, s ha az engedékenység­ből erényt csinálva, kellő időben s kielégítő mérték­ben adva, elkésés által nem vonják le annak érde­mét, mert a történelem igazolja azt is, hogy a nem­zetek úgy, mint egyesek életében vannak elhatározó pillanatok, melyek elszalasztva, talán nem térnek meg soha. Higgje el nagyméltóságod, miszerint a me­gyék visszaállítása lesz a legerősebb biztosíték arra, hogy egy becsületes, békére hajlandó országgyűlés létesüljön, mert az uralkodó s kormánya részéről tanúsított bizalom és jogtisztelet eltakarja a félté­keny gyanút s visszaköltözteti mindazon szelidebb s nemesebb érzelmeket a nemzet keblébe , melyeket onnan annyi ellenséges s ingerlő okok száműztek. Győzze meg nagyméltóságod a felséges uralko­dót és német államférfiak arról, hogy a magyar jel­lem azon mértékben tud nagylelkű és áldozatkész lenni , ha jogát tisztelve, egy szabad néphez méltó hangok szóknak hozzá, mint a minő szívós és meg­­törhetlennek tanuss­á magát, midőn államjogi tétele s legszentebb emlékei, törvényeiben és nyelvében megtámadva valának. Én határozottan meg vagyok győződve, s erről nagyméltóságodat biztosíthatom is, hogy a visszaál­lított megyék nem ingereltetve az alkotmány-el­játszás és beolvasztás gyűlölt elméletei által fejedel­mi ígéretben megnyugtatva, múlt és jövő iránt az or­szág közjogának törvényei és területébeni elismerése által, mindezek előre bocsátása után maguk a me­gyék fogják a kiegyenlítés eszméjét s eszközeit ke­belükben kiérlelni, úgy hogy az egybehívandó or­szággyűlés, mint a nemzet óhajtásának képviselője, annyi jóindulatot s készséget viend magával,a meny­nyit csak a nemzet becsülete megenged. Ily meggyőződésben feljogosítva esztergomi nyilatkozata által, azon egyenes kérdéssel járulok nagyméltóságodhoz : hiszi-e, hogy a felséges uralko­dó hajlandó lenne a megyei kormányzatot most már életbe léptetni s minő feltételek alatt óhajtaná ő fel­sége a megyei tanácstermek ajtait megnyitni. Ha olya­nok teljesítéséhez leend kötve a municipiumok élete, melyekben a nemzet az államháztartás elkerülhetlen szükségeit ismerendi fel, s ha az országgyűlés jogai­nak fentartása mellett ezen követeléseknek ideigle­nessége legfelsőbb helyen határozottan kimondatik , akkor, úgy hiszem, az ország egy megyéje sem fog vonakodni attól, hogy bár óvás mellett, mindazokban engedjen, melyeknek átmeneti szükségét­­ beismeri. Ismerve méltóságodnak a haza s törvényei iránt kimutatott tántoríthatlan ragaszkodását s tapasztal­va mindenkor személyem iránt tanúsított nagybecsű figyelmét, jogom van reméllem­, hogy jelen lépésemet hazám szent ügyében s ily történelmi fontossággal, biró időben sem a minden áron béké­lő hunyászkodás, sem a szereplési viszketeg emanatipjának nem tar­­tandja, hanem megtalálja az okot saját lelkének ne­mes gondolataiban, melyek, mint minden becsületes magyarnál, aggódva virrasztanak nemzetünk szenve­d elései felett. Válaszát, ha a körülmények úgy kívánják, hi­vatalos usitását nagyméltóságodnak kikérve őszinte hazafiui tisztelettel maradok Mező-Telegden, jul. 14. 1862. Nagyméltóságodnak alázatos szolgája gróf N­ALLER SÁNDOR, Biharmegye főispánja. A főkanczellár válasza gróf Fr­al­ler levelére. Méltóságos gróf főispán ur! Méltóságodnak f. hó 14-dikéről hozzám intézett becses levelét őszinte örömmel olvastam, mert ebből újólag volt alkalmam meggyőződni a felől, hogy méltóságod keblét ugyan­azon óhajtások élesztik, melyeket hivatalos állásom­ban működésem egyedüli vezérfonalául tekintek. Nézetem szerint, mint azt a méltóságod által idézett esztergomi beszédemben is kijelentettem, bár­­mely, hazáját igazán szerető magyarnak nem lehet más törekvése, mint a dynastia s nemzet közötti maradandó kibékülést, vagy­is határozottabban szól­va, a kölcsönös érdekek kiegyenlítését tehetsége szerint eszközölni. Valamint méltóságod, úgy én is meg vagyok győződve, hogy ennek létesítésére legbiztosabb itt az alkotmányos municipális képviselet visszaállítá­sa. Hogy azonban ez megtörténhessék, szükségkép teljesülve kell lenni mindazon előfeltételeknek, me­lyek a municipális jogoknak a törvény és nélkülöz­hetetlen társadalmi rend által kiszabott határok kö­zötti gyakorlását biztosítják.Mert valamint egy­részt az alkotmányos kormánynak sem jogában, sem ér­dekében nem áll azt kívánnia, hogy a municipális képviselet a kormánynak hízelgő szolgája legyen, úgy más­részt azt sem szabad tűrnie, hogy a munici­­pium forradalmi eszmék képviselőjévé, a kormány elleni rendszeres ellenszegülés gyúpontjává fajuljon. Mily alapon, mi módon, és mikor szerveztessék s lépjen életbe a municipális képviselet ? — ez oly kérdés, mely főleg a jelen korszakban a legkomo­lyabb s leghiggadtabb megfontolást igényli, s mely­ben minden elhamarkodás átokként nehezülne követ­kezményeiben úgy a nemzetre, mint a kormányra. Azonban bármily számos és tekintélyes hangok emeltettek már eddigelé a municipális életnek, álta­lunk közösen óhajtott mielőbbi visszaállítása mel­lett, őszintén meg kell vallanom méltóságodnak, hogy épen az általam föntebb érintett előfeltételek hiánya miatt erre a kel­lő időpontot e pillanatban eljöttnek még nem látom. Egyébiránt én méltóságodnak kijelentem, hogy örvendek e téren minél több felszólalásokkal talál­kozni, mert ez biztos tanúsága annak, hogy a gon­dolkodni tudó és akaró magyar ember keblében gyö­keret kezd verni azon meggyőződés, hogy a kibékü­lés utján más sikerrel lesz képes a nemzet előhalad­hatni, mint az öngyilkoló daczolás meddő mezején. Legyen szives méltóságod mind maga a kitű­zött után működni, mind pedig barátjait ez irányban működtetni; én részemről legkedvesebb kötelessé­gemnek ismerendem a közös czél elérését felséges Urunknak­ közbenjárásommal előmozditni, —­ meg lévén győződve, hogy egyesült törekvéseink óhajtott sikerének nem lehet soká kimaradnia. Méltóságod­nak Bécsben, 1862. é. julius 19-kén lekötelezettje, gr. FORGÁCH ANTAL, sk. Néhány szó az első magyar gőzhajó­­társulat érdekében. Midőn 17 év előtt a tengerről hazámba vissza­tértem, s a hajózást, a kereskedelem e jelentékeny tényezőjét, hazánk szép folyóin a fejlettség nagyon alanti fokán találtam; már akkor azon nehéz felada­tot tűztem ki czélomul, hogy pályámon egykor vala­mi jelentékenyt, a közös jólétet előmozdítót teremt­sek. Egyetlen pálya sem követel oly sokoldalú ta­nulmányt, mint a tengerészi; ha valaki a tengeren és a folyókon nem csupán csolnakász, hanem mint állampolgár hazájának üdvös szolgálatokat kíván tenni, és ha szaktudománya mellett a tapasztalatok, találmányok és fölfedezések könyvét egy időre be­zárja, ez csak azért történhetik, hogy azt újult erővel ismét fölnyissa. Két év előtt a nyugalom egy ily pil­lanatában azon határozat érlelődött meg lelkemben, hogy a belfolyókon elhanyagolt közlekedésünk meg­­jobbítását, a hajózás, a hajó- és gép­építészet emelé­sét, és végül a termesztményekben gazdag országtá­jaknak a tengerrel Fiuménál leendő összeköttetését erőmhöz képest, minden rendelkezésemre álló segéd­eszközzel előmozdítsam. E végből egy magyar gőzhajótársulat alakítási tervét dolgoztam ki, azt gróf Dessewffy Emil urnak, oly férfiak névsorozatával nyújtva át, kik képe­­­sek a programainak sikert és a tervnek életet bizto­sítani. Az ü­gy bár lassabban haladt, mint óhajtam, de ezáltal időt nyertem a vállalat iránt létező rokon­­szenvről minden osztály közt meggyőződni, az ország éjszaki részétől egész Fiuméig. Lelkemben már lá­­tom e terv szép sikerének valósulását, midőn néhány hét előtt Pesten egy gyűlés tartatott, melyre engem az elnöklő L­ó­n­y­a­i Menyhért úr feledékenységből nem hívott meg, s melynek ennélfogva az a sajnálan­dó következménye jön, hogy sokan azon gondolatra jöttek, miszerint az ügy kezdeményezői talán két tá­borra szakadtak. Legalább ezt lehetett következtetni néhány önmagának is ellenmondó hírlapi czikkből. Egy londoni társulat pedig „Az angol du­­nahajózási és kőszénbánya-társu­­l­a­t­i“ czímmel — igazgatói közé L­ó­n­y­a­i Meny­hért, gróf Széchenyi Béla és gróf W­a­l­d­s­t­e­i­n János urakat is fölvette, valamint tervét is közzétevé. E szerint Szerbiában egy kőszénbányát, és két régi franczia-szerb gőzöst vásárlótt meg, ezzel az Alduna és Száva hajózását és a többi magyar fo­­lyónak is működési körébe leendő vonását czé­­lozván. E programra nyilvánosságra hozatala , mind azoknak nagy részében, kik a magyar vállalattal rokonszenveznek, azon könnyen megfogható aggo­dalmat gerjesztő, hogy a mi magyar vállala­tunk angol tőkepénzesek javára fog kizsákmányoltathatni. És én ezért szükségesnek látom e tárgyat köze­lebbről elemezni, a jó ügyet elősegítendő, nehogy az hajótörést szenvedjen, mielőtt biztos kikötőbe ért volna. A magyar vállalat az angollal semmiféle össze­köttetésben nincs, s ennek nem is szabad soha oly módon történnie, hogy az a magyar vállalatra hátrá­nyosan hasson. Hadd legyen nyeresége az angol társaságnak a szerb kőszénbánya műveléséből, azonban ez a ma­gyar társulatra nézve csak romlás lenne. Ennek arra van szüksége, hogy kőszénbányai a hajózási vona­lak központjára essenek, és hogy a hazai vál­lalatoknak, úgy mint a pécsi, doroghi és salgó­­tarjáni kőszénbányáknak nyújtson fogyasztási for­rást. Egyáltalán nem szabad, hogy egy hajózási vál­­­lalat a kőszénbányákat önmaga kezelje, miután sa­ját fogyasztása csekély, eladása pedig igen bizony­talan és nehéz. Az ily vállalatoknak, hogy megerő­södhessenek, külön kell állniok. Egy magyar vállalatnak a külföldi tőkepénz soha kárára nem válik, ha annak kezelése s felügye­lete magyar kézre bizatik , de ezt ha bárcsak részben is idegen kézre bízni, oly ajánlat, melyre a legnép­szerűbb ember sem merne pirulás nélkül vállakozni. Rokonszenvből egy külföldi sem fogja tőke­pénzét magyar vállalatba fektetni, hanem azért fek­teti, mert itt jelentékenyül nagyobb kamatokat re­ményi, mint bárhol másutt. E tőkepénzek visszauta­sítása a mi részünkről ép oly­eszélytelen dolog len­ne, mintha e h­azai vállalat vezetését idegen kezekre bíznók akkor, midőn a szükséges pénz- és technikai erő magában országunkban is készen áll. A honfiaktól sem kíván senki pénzbeli áldoza­tot, mert a bel- és külföldi tőkék egyenlő kamatot hoznak, hanem annyit a belszülöttektől mégis jog­gal megvárhatunk, hogy szóval, tollal és közakarat­tal segítsenek. Az erős akarat mindig megtermi gyümölcseit. Az angolokat csupán azért lehet gyakorlati embereknek nevezni, mivel látszólag kivihetetlen dolgokat is megkísérlenek akkor, midőn kezdetben egyedül akaratukra támaszkodhatnak. A­mi a technikai kivitelt illeti, ezért nem kell Angliába mennünk, „mert ezt az országban jobban, gyorsabban és olcsóbban előállíthatjuk. Az iparválla­latokat itthon az országban kell támogatnunk, mint például a vasgyárakat, öntödéket, kőszénbányá­kat, gyalugyárakat, kötélverést s egyéb kézműi ipará­gakat , mert ha ez a vállalat kára nélkül megtörténhe­tik , akkor e pártolás legszentebb kötelességünk, egyedül így lehetvén gazgadok, erősek és önállóak. S ezért a­ki e vállalatba fekteti tőkepénzét, ne csak azon meggyőződéssel járuljon ahhoz, hogy pénze jól kamatoz , hanem azon határozattal is, hogy azt a haza érdekében kívánja gyümölcsöz­­tetni , s hogy minden más czélra használás ellen szót emel , azon jognál fogva , melyet be­adott tőkepénze nyújt. Végül, hogy igy a hazában idegen czélok eszközeivé ne váljunk, hanem idegen eszközöket használhassunk föl saját czélunk elérésére. Holnap délelőtti 10 órakor a Lloyd termében összejövetel és tanácskozmány lesz azok számára, kiket a magyar gőzhajózási vállalat érdekel. Legyen ez összejövetel, a résztvevők számos megjelenése által, a megvitatandó tárgy iránti meleg rokonszenv tanú­bizonysága. MEDGYASSZAY ISTVÁN: Garibaldi a válponton. Ama feszültség, mely Olaszország kebelében két párt között keletkezett, elérte tetőpontját. Ga­ribaldi egy részről annyi intés és figyelmeztetés da­czára felizgatta a nemzetet, reményt gerjesztett a ró­maikban, nyíltan fellépett a kormány ellen. A király viszont a nemzethez ünnepélyes nyilatkozatot inté­zett. „Olaszok ! — így szól — azon pillanatban, mi­dőn Európa nemzetünk eszélyessége iránt méltányla­­tát fejezi ki, fájdalommal telik el szivem, látván, hogy tapasztalatlan ifjak megcsalatva, feledve leg­jobb szövetségeseink iránti hála érzelmét, harczi jel­szóvá emelik Róma nevét, mely név vágyaink és tö­rekvéseink közös tárgya. „Az alaptörvényekhez, melyekre megesküvém, hű maradva, emelém magasra Olaszország lobogóját, melyet vér szentesített, s népem vitézsége dicső­vé tett. „Az nem követi ezen lobogót, a­ki megsérti a törvényeket s felzavarja a haza szabadságát és biz­tosságát, midőn e haza sorsának birájává kiáltja ki magát. „Olaszok! Óvakodjatok e vétkes türelmetlen­ségtől, eszélytelen izgalomtól. Midőn majd ütni fog a nagy vállalat végrehajtásának órája, majd hallani fogjátok királyotok szavát. Minden fölhívás, mely nem tölejön, lázadásra és polgári háborúra hi­tel.­­ A törvények szigoráért azért azokra fog sulyo­­sodni a felesség, kik nem fogadják szavamat. Mint a nemzet által kikiáltott király tudom kötelességemet, fen fogom tudni épségben tartani a korona és parla­ment méltóságát, hogy jogom legyen kérni Európától, tegyen igazságot Olaszországnak.“ E nyilatkozat, mely augusztus 4-én estve k­i­­hirdettetett, mint a távirati sürgönyök jelentik: min­denütt mély benyomást okozott. A lakosság kezén egy felirat forog, melyet már ezrek írtak alá, s mely­ben az aláírók kijelentik, hogy a király által kijelölt úthoz szorosan ragaszkodnak, s ő felsége a nemzet feltétlen támogatására bizton számíthat. Sziczília kormányzója szintén kiáltványt bocsátott közre, melyben a polgárokat a főhatalom ellenére tervezett vállalatban való részvételtől tartózkodásra inti. A hadügyminiszter pedig a hadsereghez intézett napi parancsban figyelmezteti, hogy „szilárdságoktól függ a polgárháború elkerülése , de ha a büntetésre méltó türelmetlenség le nem csillapul,úgy bármily fájdalma­san esik is, kötelességeiteket teljesíteni fogjátok!“ A kormány erélye ez intézkedésekből tisztán kitűnik;

Next