Magyarország és a Nagyvilág, 1876 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1876-01-02 / 1. szám
a lála miatt. Majd észreveszik otthon, hogy meghalt, ha semmiféle életjel nem érkezik többé róla. Hanem ez a meghaltnak vélt fivéreit. Sokáig csatangolt külföldön, mígnem Bécsbe vetődött, ahol mesternek csapott föl. Ott aztán néhány év múlva csakugyan meghalt. Szorgalmas, igyekvő ember lehetett, mert egy pár ezer forintnyi vagyont hagyott hátra nővérének, akivel életében sohasem törődött. Az örökség fölvétele miatt az asszonynak el kellett utazni Bécsbe. Nem volt semmi, ami őket Pesthez kösse. Megtelepedtek Bécsben. Izidora anyja már ekkor nagyon beteges volt. A sok évi nyomor, a keserv s a szeszivás tönkre tették szervezetét. Aszkárba esett, naphosszant köhögött, s vért hányt. A meghalásra elég jó hely volt Bécs is .... Másfél évvel azután, hogy oda telepedtek, a szerencsétlen nő kimúlt. A sors fölötte keserűen lakoltatta meg vele ballépését. Én istenem, talán nem is jól van az úgy, hogy míg az elcsábított szegény leányra ránehezül a bünhödés egész súlya, addig a gazdag csábító büntetlenül szürcsöli tovább az élvezetek poharának édes nedűjét.------Izidora egyes-egyedül maradt a nagy városban, kitéve csábnak, kísértésnek, veszélynek. Már akkor majdnem teljesen kifejlett bimbó volt. Gyorsabban fejlődött a legtöbb korabeli leánynál. De Izidorát, fiatalsága daczára, előnyös tapasztalatokkal ruházta föl az élet küzdelme. Tudott óvakodni. Anyjának szerencsétlensége,melyet ösztönszerűleg átérzett, nem engedé megtántorodni. Szerény lakásában visszavonulva élt. Olykor napokig nem jött ki szobájából. S ki tudja, meddig tartott volna ez így, ha a szomszéd szobának nem került volna új lakója. Csinos, kellemes modorú, szőke fiatal ember volt, levelező egy előkelő bankház irodájában. Naponként látták egymást a folyosón, a lépcsőn, az ablaknál. Az ifjú oly előzékenyen köszönt mindanynyiszor, oly hosszasan függesztő szemeit a leányra .... De mit csüröm-csavarom a dolgot! Izidora előbb érdeklődni kezdett szomszédja iránt; aztán rokonszenvet érzett iránta; s utóbb — anélkül, hogy számot tudott volna adni magának, hogyan történt — az első szerelem egész hevével csüggött az ifjún, miután az egy este megvallt a leánynak, hogy kimondhatatlanul szereti s nejévé akarja tenni. Néhány héttel később, ugyanaz év nyarán, melynek egyik téli napján a költő viszontlátta Izidorát, megtörtént az esküvő. - -------A költő folyvást növekedő érdekeltséggel hallgatta a hölgy elbeszélését, miközben az utóbbi lakása felé haladtak. Mikor Izidora a fiatal bankhivatalnokkal való megismerkedéséről kezdett szólani, kísérőjén sajátságos érzés vett erőt. E kifejlődésre nem volt előkészülve. Miért nem ? Azzal maga sem volt tisztában ama perczben. Utóvégre is mit érdekelte őt, akár hajadon, akár asszony e az a fiatal nő, kit először rongyokba burkolt, szegény teremtés gyanánt látott ? S mégis jó volt, hogy esetleg sötétebb mellékutczán haladtak keresztül, midőn Izidora ép azt beszélte el, hogyan fejlődött amaz ismeretség házasságig. Jobb világítás mellett mélhatlanul észre kellett volna vennie a fiatal nőnek ama sötét pirt, melyet kísérőjének arcza hirtelen feltüntetett......... Néhány percz múlva aztán odaérkeztek Izidora lakásáig. A költő már a kapunál búcsút vett a hölgytől, ki fölkérte, hogy látogassa meg őket mielőbb, és férje mindig szerencséjüknek fogják tartani, ha maguknál láthatják a »föltalált jótevőt« . . . A költő keserűen mosolygott. Olyan különös érzés dagasztotta szívét, s oly sajátságos gondolatok jártak át agyán . . Egy rövid órával ezelőtt még tudomással sem bírt a fiatal nő létezéséről. Rég, évek óta megfeledkezett már a molnárutczai kis Dóriról. S most, hogy viszontlátta ifjúsága és szépsége igéző bájában, elégületlenné, lehangolttá lön. Miért? ... Azért-e mert Izidora nem volt többé leány ? De hát mit tartozott az reá ? ! És mégis úgy érzé, hogy elégületlenségének nem volt más oka .... Nem tudott bizonyosat ígérni a látogatásra nézve a hölgynek. Mentegette magát teendői sokaságával. Aztán jelezte azon valószínűséget is, hogy nemsokára ismét Pestre kellene költöznie. Melegen megszokta a fiatal nő eléje nyújtott kezét. »Legyen boldog, Izidora!« —mondá halk, benső hangon. Aztán eltávozott, ép oly gyorsan, mint négy évvel azelőtt a molnár utczai pinczeszobából. A hölgy gondolatokba merülve tekintett utána, mígnem elveszett alakja az est homályában. -------------------------------------------------— A költő föltevése teljesült. Viszonyai rövid idővel eme találkozás után Bécs elhagyására kényszerítették. Izidorát nem látogatta meg, még elutazása előtt sem. Ellenkezőleg azon volt, hogy lehetőleg elfeledje a fiatal nőt. Kevéssel, hogy újra megtelepedett Pesten, levelet kapott Izidorától. A levél napokig megfeküdte a levélhordó táskáját, míg kézbesíthette a czímzettnek. A lakezim hiányzott a borítékon. Hogyan is ismerhette volna Izidora a költő pesti lakását? A levél rövid volt. A hölgy sajnálkozását ő fejezé ki benne, hogy a költő egyetlen egyszer sem kereste föl őt Bécsben. Úgy látszik, hogy egészen megfeledkezett róla. Neki azonban bocsánatot kell kérnie, hogy még levéllel is zaklassa jóltevőjét. De le kell rónia régi tartozását. íme ide mellékelve a negyven forint, melyet egykor oly nagylelkűn adott a szegény molnár-utczai Dórinak. És fogadja még egyszer legforróbb köszönetét e jótéteményért, mellyel egy szegény leányt s anyját megmentette a nyomor és kétségbeesés torkából. A magyar nemzeti muzeum lépcsőie: Magyarország és a Nagyvilág. 1. SZÁM.