Magyarország és a Nagyvilág, 1876 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1876-01-02 / 1. szám

a­ lála miatt. Majd észreveszik otthon, hogy meg­halt, ha semmiféle életjel nem érkezik többé róla. Hanem ez a meghaltnak vélt fivéreit. Sokáig csatangolt külföldön, mígnem Bécsbe vetődött, a­hol mesternek csapott föl. Ott aztán néhány év múlva csakugyan meghalt. Szorgalmas, igyekvő ember lehetett, mert egy pár ezer forintnyi va­gyont hagyott hátra nővérének, a­kivel életében sohasem törődött. Az örökség fölvétele miatt az asszonynak el kellett utazni Bécsbe. Nem volt semmi, a­mi őket Pesthez kösse. Megtelepedtek Bécsben. Izidora anyja már ekkor nagyon beteges volt. A sok évi nyomor, a keserv s a szeszivás tönkre tették szer­vezetét. Aszkárba esett, naphosszant köhögött, s vért hányt. A meghalásra elég jó hely volt Bécs is .... Másfél évvel azután, hogy oda telepedtek, a szerencsétlen nő kimúlt. A sors fölötte keserűen lakoltatta meg vele ballépését. Én istenem, talán nem is jól van az úgy, hogy míg az elcsábított sze­gény leányra ránehezül a bünhödés egész súlya, addig a gazdag csábító büntetlenül szürcsöli to­vább az élvezetek poharának édes nedűjét.------­Izidora egyes-egyedül maradt a nagy város­ban, kitéve csábnak, kísértésnek, veszélynek. Már akkor majdnem teljesen kifejlett bimbó volt. Gyor­sabban fejlődött a legtöbb korabeli leánynál. De Izidorát, fiatalsága daczára, előnyös tapasztala­tokkal ruházta föl az élet küzdelme. Tudott óva­kodni. Anyjának szerencsétlensége,melyet ösztön­­szerű­leg átérzett, nem engedé megtántorodni. Szerény lakásában visszavonulva élt. Olykor na­pokig nem jött ki szobájából. S ki tudja, meddig tartott volna ez így, ha a szom­széd szobának nem került volna új lakója. Csinos, kellemes modorú, szőke fiatal ember volt, levelező egy előkelő bankház irodájában. Napon­ként látták egymást a folyosón, a lépcsőn, az ab­laknál. Az ifjú oly előzékenyen köszönt mindany­nyiszor, oly hosszasan függesztő szemeit a le­ányra .... De mit csüröm-csavarom a dolgot! Izidora előbb érdeklődni kezdett szomszédja iránt; aztán rokonszenvet érzett iránta; s utóbb — anélkül, hogy számot tudott volna adni magának, hogyan történt — az első szerelem egész hevével csüggött az ifjún, miután az egy este megvallt a leánynak, hogy kimondhatatlanul szereti s nejévé akarja tenni. Néhány héttel később, ugyanaz év nyarán, melynek egyik téli napján a költő viszontlátta Izidorát, megtörtént az esküvő. - -------A költő folyvást növekedő érdekelt­séggel hallgatta a hölgy elbeszélését, miközben az utóbbi lakása felé haladtak. Mikor Izidora a fia­tal bankhivatalnokkal való megismerkedéséről kezdett szólani, kísérőjén sajátságos érzés vett erőt. E kifejlődésre nem volt előkészülve. Miért nem ? Azzal maga sem volt tisztában ama percz­­ben. Utóvégre is mit érdekelte őt, akár hajadon, akár asszony e az a fiatal nő, kit először rongyokba burkolt, szegény teremtés gyanánt látott ? S mégis jó volt, hogy esetleg sötétebb mellékutczán ha­ladtak keresztül, midőn Izidora ép azt beszélte el, hogyan fejlődött amaz ismeretség házasságig. Jobb világítás mellett mélhatlanul észre kellett volna vennie a fiatal nőnek ama sötét pirt, melyet kísérőjének arcza hirtelen feltüntetett......... Néhány percz múlva aztán odaérkeztek Izi­dora lakásáig. A költő már a kapunál búcsút vett a hölgytől, ki fölkérte, hogy látogassa meg őket mielőbb,­­ és férje mindig szerencséjüknek fog­ják tartani, ha maguknál láthatják a »föltalált jótevőt« . . . A költő keserűen mosolygott. Olyan különös érzés dagasztotta szívét, s oly sajátságos gondola­tok jártak át agyán . . Egy rövid órával ezelőtt még tudomással sem bírt a fiatal nő létezéséről. Rég, évek óta megfeledkezett már a molnárutczai kis Dóriról. S most, hogy viszontlátta ifjúsága és szépsége igéző bájában, elégületlenné, lehangolttá lön. Miért? ... Azért-e mert Izidora nem volt többé leány ? De hát mit tartozott az reá ? ! És mégis úgy érzé, hogy elégületlenségének nem volt más oka ....­­ Nem tudott bizonyosat ígérni a látogatásra nézve a hölgynek. Mentegette magát teendői so­kaságával. Aztán jelezte azon valószínűséget is, hogy nem­sokára ismét Pestre kellene költöznie. Melegen megszok­ta a fiatal nő eléje nyújtott ke­zét. »Legyen boldog, Izidora!« —mondá halk, benső hangon. Aztán eltávozott, ép oly gyorsan, mint négy évvel azelőtt a­­ molnár utczai pinczeszobából. A hölgy gondolatokba merülve tekintett utána, mígnem elveszett alakja az est homályá­ban. -------------------------------------------------— A költő föltevése teljesült. Viszonyai rövid idővel eme találkozás után Bécs elhagyására kény­­szerítették. Izidorát nem látogatta meg, még el­utazása előtt sem. Ellenkezőleg azon volt, hogy lehetőleg elfeledje a fiatal nőt. Kevéssel, hogy újra megtelepedett Pesten, levelet kapott Izidorától. A levél napokig megfe­küdte a levélhordó táskáját, míg kézbesíthette a czímzettnek. A lakezim hiányzott a borítékon. Hogyan is ismerhette volna Izidora a költő pesti lakását? A levél rövid volt. A hölgy sajnálkozását ő fejezé ki benne, hogy a költő egyetlen egyszer sem kereste föl őt Bécsben. Úgy látszik, hogy egészen megfeledkezett róla. Neki azonban bocsá­natot kell kérnie, hogy még levéllel is zaklassa jóltevőjét. De le kell rónia régi tartozását. íme ide mellékelve a negyven forint, melyet egykor oly nagylelkűn adott a szegény molnár-utczai Dórinak. És fogadja még egyszer legforróbb kö­szönetét e jótéteményért, mellyel egy szegény leányt s anyját megmentette a nyomor és kétség­­beesés torkából. A magyar nemzeti muzeum lépcső­ie: Magyarország és a Nagyvilág. 1. SZÁM.

Next